Maradjunk annyiban, L.A. "Ars Poetica" c. verse tette köztudottá.
Én nem találtam nyomát az ókori irodalomban, de ez nem jelent semmit.
Íme itt a Mindenség parányi szeglete, benne a mi óriási, megérinthetetlen Napunk, körötte bolyong aprócska Földünk, melyen szorongok, majd 7 000 000 000-an!
1 ember parányi?
Igen.
- Univerzumunk ~ 12 000 000 000
- Naprendszerünk ~ 7 500 000 000,
- Földünk ~ 4 500 000 000,
- Élet rajta ~ 4 000 000 000,
- Ember a Földön ~Ą500 000,
- Civilizációja ~12 000 éves.
- 1 ember élete ~ 80 év!
Nem az Univerzumhoz, még legszűkebb környezetéhez mérten is parányi az ember.
DE! Amíg él ő az Univerzum, ő a Mindenség! Amint megszűnik élni, eltűnik, semmivé válik a Nagy Világmindenség, elporlik vele együtt az évezredek, milliárdok minden tudása, ismerete.
Csupán az marad meg, amit tovább adott gyermekeiben, tanítványaiban, alkotásaiban.
Már csak emléke él tovább, amíg van-lesz, ki emlékezzen rá.
/Azért jó lenne, ha létezne Isten, és megmutatná nekem, mi van a lép fehér foltjában úgy, hogy arról hitelesen -nem csupán hittel!- be is tudjaxámolni embertársaimnak!
>> ez egy hibás ösztön. evolúciós előnyt jelentenének azok a gének, amelyek a szaporodási ciklus végén önmegsemmisítésre késztetik a hordozóikat, hiszen így a gyerekek több energiát tudnak az utódokra fordítani.
Ez egy hibás következtetés, mivel
-egyrészről az utódot nem elég világra nemzeni/hozni, hanem fel is kell nevelni (az embernél ez különösen kényes és hosszúra nyúló folyamat). Ha ebben a nagyszülők is besegítenek akkor több utód felnevelésére van lehetőség ( miközben a saját génjeik terjedését segítik).
- másrészről evolúciós előnyt jelentene az is, ha lenne kopoltyúnk is pluszban, még sincs. Ha létrejött volna az általad óhajtott "gén", és tényleg előnyösebb lett volna, akkor lehet, hogy ma azt tartanánk nyilvánvalónak, hogyaz amber 60-70 éves korában abbahagyná az evést.
( Az állatvilágban létezik olyan szaporodási stratégia, amely a szülő(k) pusztulásával jár - persze csak ott, ahol a nevelésnek nincs szerepe)
Nem, nincs sem igazságos, sem igazságtalan Univezum.
Csak -általunk ismert 1- működő Univerzum létezik.
Létezik, van, műxik, és mi benne tíblábolunk.
Hülyítjük magunkat és 1mást, oszt azt képzeljük, mindent tudunk, vagy legalább is valaha mindent megtudhatunk.
Mások meg csupán képzelnek, de soha semmit nem tudnak, nem is akarják megismerni az igazságot. Már évezredek óta azt hazudják maguknak, hogy ők már tudják.
Máig sötétben tapogatóznak, egy gyertya lángjára visítják, hogy örök fényesség ragyog nékik.
Ahogy a vakegér örül a fényesen csillanó macskaszemnek.
igazságtalan? legfeljebb az én korlátozott emberi perspektívámban.
a kreacionisták saját korlátaikat vetítik ki istenre és ebből tákolnak istenbizonyítékot. a kételkedők saját korlátaikat vetítik ki istenre és ebből tákolnak indirekt bizonyítékot.
Különben meg visszakérdezhetnék hasonló stílusban: istennel mi a gyakorlati célja az öregek istápolásának? Csak jobb lesz nekik a túlvilágon, nem? Vagy az, hogy jócselekedeteink által biztosítsuk a saját örök életünket?
ácsi -- istenről beszélünk vagy katolicizmusról? lehet bármelyikről, csak tisztázzuk. mert ugye itt a topicban nagyon sokan ateista sapkát hordanak, miközben valójában csak a kultúrkereszténység vadhajtásait támadják rendületlenül.
unokáink is fordítanak ránk energiát, ha mi öregek leszünk, így a várhatóan akkor is erős életösztönünk javára teszünk
ez egy hibás ösztön. evolúciós előnyt jelentenének azok a gének, amelyek a szaporodási ciklus végén önmegsemmisítésre késztetik a hordozóikat, hiszen így a gyerekek több energiát tudnak az utódokra fordítani.
Isten miért olyan istentelenül kegyetlen némely idős emberrel, hogy évekig kínozza-gyötri magatehetetlenül, de tiszta értelemmel, másokat meg elborulva, tökéletesen szuperáló testtel.
Miért, hogy Isten fiatal 20 éveset egy hibás pillanatért kínhalállal büntet, gazembereket-rablógyilkosokat meg nyüzsgő szolgahaddal szolgáltat évtizedeken át?
Az egyik szemszögből igazad van. De az ember éppen azáltal válik értelmes lénnyé, hogy túllép a determináltságon, az evolúcióba zárt létezésen és ő maga válik teremtővé, változtatóvá.
Mi döntjük el, hogy éljenek-e az öregek. És szerintem nem vallásos csökevény az, hogy az életre szavazunk, hanem nagyszerű, új szintje a létezésnek.
Nincs csodásabb, boldogabb, mint gyereked, az ő családja, unokáid boldog nevetése.
Nincs mennyeibb érzés, mint mikor hajad letépik térdedig érő aprólékok, t:körnúgnak labdával -vagy mellé trafálva- és rémülten, könnyes szemmel vígasztalnak, miközben buzgón imádkozva vered homlokoddal a kerti füvet...
Van-e gyönyörűbb öröm, mint mikor az ütődötteket sikerül a méretes lépcsőház korlátja alján elkapnod, mielőtt összetörnék magukat a kövezeten, és némi megrúgdosást, dínómegvonást beígérve lebeszélni az ismét lecsúszásról:
Fogalmad sincs, milyen egy életen át végig idegeskedni, frászolni gyermekedért -iskola-érettségi-diploma-esküvő-aprólék jövetele-újabb diploma-, hogy utána folytathasd az ő gyermekeiért a frászolást abban a tudatban, hogy ez csak pár óra, utána szenvedjen velük az, akivel te kínlódtál életeden át -és teszed tudatodvégéig, utolsó pillanatodig!
Teista, ateista, hívő, hitetlen...
Mind hazugság, ha nincs mögötte szív, tiszta EMBERI szeretet!
>> de isten nélkül mi a gyakorlati célja annak, hogy rengeteg sok energiát fordítunk az öregekre?
Pl. az, hogy így majd az unokáink is fordítanak ránk energiát, ha mi öregek leszünk, így a várhatóan akkor is erős életösztönünk javára teszünk.
Vagy az, hogy engedelmeskedünk az (evolúciós eredetű) altruista ösztöneiknek.
Ha meg most javaslatodra elkezdenénk írtani vagy elhanyagolni az öregeket és gyengéket, akkor mindenki attól félne ( az emberekre jellemző - evolúciós eredetű - "jövőbelátási" képesség miatt), hogy rá mikor kerül a sor, a hatalommal rendelkezők meg as aját életösztöneiknek engedelmeskedve igyekeznék megúszni a dolgot. Ilyen alapokra meg nyilvánvalóan nem lehet stabil társadalmat építeni.
Különben meg visszakérdezhetnék hasonló stílusban: istennel mi a gyakorlati célja az öregek istápolásának? Csak jobb lesz nekik a túlvilágon, nem? Vagy az, hogy jócselekedeteink által biztosítsuk a saját örök életünket?
Ha Isten létezne, már segített volna az idiótákat helyre pofozni!
de hát annak mi értelme lenne? így vagyunk tökéletesek. beszélgetünk, figyelünk, hallgatunk. beleütközünk elképzelésünk korlátaiba. ez fáj -- de ennek révén tudunk fejlődni. = meghaladni korábbi önmagunkat. egy teljesebb képet rajzolni a világról. önmagunkról. megszabadulni az egó harcaitól -- és meglátni istent.
