A minap egy tudományos híradásban fekete-lyukak ütközésének gravitációs impulzusainak észleléséről adtak tájékoztatást.
A beszámoló szerint az észlelő műszer két 6 km hosszú lézernyaláb segítségével működik. A nyaláb egyikének az impulzus hatására hullámhossz megnyúlást észleltek.
Teóriám szerint a világmindenség "horizontjáról" hozzánk érkező fény vöröseltolódását nem a fényforrás távolodásától, hanem fény útja mentén lévő gravitációs mezők rendszeres változásai idézik elő, mintha impulzusok érnék, ugyan úgy ahogyan a fekete-lyukak találkozásának gravitációs impulzusi is korrigálták a mérőműszer fény nyalábjainak hullámhosszát.
Isten a mindentudattal, a nem istenlények ön, vagy én tudattal rendelkeznek. Isten öröktől örökké, a többi, ideiglenesen. Isten dönti el az elemi részecskék és az atomok rezgésszámát, a tér és idő mértékszámát, vagyis a hol és mikor „mennyiségét”.
Mi van akkor, ha a KEZDETI, meg a JELENLEGI, vagyis a szélső időparamétereket nem vesszük figyelembe, úgymint a statisztikai átlagolásnál? A végtelenekből és nullákból nem jön össze egy véges világ, hacsak nem az Úristen teremtette. :)
Az meg, hogy az áltrel egyenleteiből kiszámolt univerzummodell függvénye a t=0 időpontra a=0 skálaparaméter-értéket ad meg, egy matematikai szükségszerűség, és nem a valódi univerzum szükségszerű tulajdonsága.
Akár mit is csinálsz, a modell valahol mindig kimászik a saját érvényességi köréből, kicsúszik a lába alól a talaj.
De már jóval Gödel előtt is megmondták a nagyszakálú angyalok, hogy a világ ilyen szempontból is kimeríthetetlen.
Próbáld meg felfogni (bármennyire is nehezedre esik), hogy topológiailag egyszem geometriai pontból ugyanakkora "ugrás" széttágulni egy végtelen térfogatú térré, mint egy véges zárt térfogatú térré, legyen az bármennyire is icike-picike.
Az elképzelhető legkisebb véges térfogatú önmagába záródó tér precízen pontosan ugyanannyi geometriai pontot tartalmaz, mint egy végtelen térfogatú tér: kontinuum végtelen számút.
Az meg, hogy az áltrel egyenleteiből kiszámolt univerzummodell függvénye a t=0 időpontra a=0 skálaparaméter-értéket ad meg, egy matematikai szükségszerűség, és nem a valódi univerzum szükségszerű tulajdonsága. Majd amikor sikerül kvantumfizikailag modellezni a legelső pillanatot, el fog tűnni az az a=0 skálaparaméter-érték is.
Mivel a mondandómból ezidáig egy árva büdös szót nem értettél meg, feleslegesnek tartom a további szócséplést.
Megjegyzem: a kettes pontba foglalt ostobaságot senki hozzáértő nem mondta, csak a te fejedben csapódott le ilyen hülyeség formájában, amit valóban magyarázatnak írtak neked.
Az igaz, hogy elméleti számításokon alapulnak a Planck egységek, de nem okoznak akkora anomáliát az elméleti fizikusok számára, mint a TE elméleted. Volna egy javaslatom számodra.
A számításaid alapján megadott paraméterekkel, lehetne egy virtuális kísérletet végeztetni egy arra beprogramozott számítógéppel. Ezzel a módszerrel már galaxisok ütközését is szimulálták. Kíváncsi lennék arra, hogy mennyire közelíti meg a valóságot az elvárt és a kapott eredménye.
A "... a gravitáció kvantummechanikai effektusokat kezd mutatni..." mégpedig elemi, kvantált gravitációs töltések fomájában, amiket a stabil elemi részecskék hordoznak, de ehhez a "Planck hossznak" semmi köze sincs.
"Planck tömeg" meg nem létezik a természetben, csak a fizikusok beteges agyában. Ez is mutatja a fizikának fogalma sincs a tömegröl.
„Bizonyos mérettartomány alatt, hacsak aktív észlelés lehetséges, az eredeti valóság már észlelhetetlen, esetleg matematikailag visszafejthető lenne. Ha lenne ilyen szándék, de jelenleg nincs ilyen.”
Vagy van, de nem tudunk róla.
„A planck-hossz alatt, meg sehogy, mivel az észleléshez szükséges energia értelmezhetetlenné teszi az eredeti információt.”
A Planck-hossz skáláján a gravitáció kvantummechanikai effektusokat kezd mutatni, ez azt jelenti, hogy az anyagi energia ezt a legkisebb távolságot és időt képes betölteni. Ezért értelmetlen a nála kisebb távot és időt keresni az anyagi univerzumon belül. Ha azonban feltételezzük a téridő kvantumok létezését, amelyek jóval kisebbek nála, akkor van értelme arról beszélni, hogy az anyag legkisebb formátuma, (a mini fekete lyuk) egy nála sokkal sűrűbb közegből van „felnagyítva, felhígítva”.
„A Planck-tömeg egy olyan fekete lyuk tömege, aminek Schwarzschild-sugara szorozva π-vel a Compton-hullámhossz. Egy ilyen fekete lyuk sugara kb. a Planck-hossz, aminél a feltételezés szerint az általános relativitáselmélet és a kvantumelmélet együtt válnak fontossá.” Wiki
Egy autó összeütközik a másik (5m hosszú) autóval a kereszteződésben 12:00-kor, amikor adott sebességgel haladva az 5 méter pont másik elé kerül.
A sebességből kiszámolható, hogy mekkora az adott időintervallum amikor az ütközés bekövetkezhet.
Ha az idő (s tér) "elmosódott", akkor a sofőr számára (aki az autóval együtt mozog) a kereszbe áthaladó autó sokkal tovább halad át. Olyan mintha 5 métertől hosszabb lenne, ezért az ütközésük (kölcsönhatásuk) valószínűsége nagyobb lesz.
Ne keverd a (külső) nézeted szerinti helyüket, a valamelyik pozíciójából nézett hellyel.
Kívülről nem tudod megállapítani a pontos helyét, egypontos (fix) időpontban.
Amikor az egyikre pozicionálod a koordináta rendszert, a másik időben elmosódottá válik.
Azaz a pillanatnyi találkozásból, egy hosszabb ideig tartó találkozás lesz, mintha a másik egy hosszabb (nagyobb) felületen találkozna.
A adott helyen a hullámok többszörösen is jelen lehetnek, s akár változás nélkül is áthaladhatnak egymáson, ez eredetileg nem volt említve.
A valószínűségi hullám egy matematikai eszköz, amivel az észlelést igyekeznek leírni.
Az észlelés az objektív (tőled független) valóság, s a detektor közti kölcsönhatás eredménye.
Azaz az észlelés lehet passzív is.
Bizonyos mérettartomány alatt, hacsak aktív észlelés lehetséges, az eredeti valóság már észlelhetetlen, esetleg matematikailag visszafejthető lenne. Ha lenne ilyen szándék, de jelenleg nincs ilyen.
A planck-hossz alatt, meg sehogy, mivel az észleléshez szükséges energia értelmezhetetlenné teszi az eredeti információt.
„Az Univerzum ős-szövetébe épült első számú felfüggesztés a sűrűség általi. Minél ritkább egy test, annál tovább tart, amíg tisztán gravitációs ereje hatására ponttá húzódhatna össze. A világ rendkívül alacsony sűrűsége miatt a gravitációs összehúzódási ideje 100 milliárd év. Ez a világ az ősrobbanás elmélete által valószínűnek tartott életkoránál, a 10 milliárd évnél tízszer nagyobb idő. Ha a világ sűrűsége az 1 atom/cm3-nél tízszer nagyobb lenne, akkor mi éppen a világ rohamos összezuhanását élhetnénk át, ha más „felfüggesztés” nem szól közbe.”
Mint laikus érdeklődő feltevése szerint, a Világmindenség, vagy Univerzum nem lehet végtelen, mivel a tudomány szerint is véges mennyiségű anyagot/energiát tartalmaz. Amennyiben elfogadjuk azt a lehetőséget, hogy az Univerzum anyaga teljesen kitölti annak „terét”, akkor a korpuszkulák közötti távolságot, a sugárzó anyag, a kölcsönhatási mezők alkotják. Ebből adódik az a feltevés, hogy üres, anyagmentes „tér” nincs az univerzumban. Viszont ha valóban létezik, az csak az univerzumon kívül található. A tudomány szerint, a végtelen anyagmentes téridő is tartalmaz potenciális energiát. Itt jegyzem meg, hogy a diszkrét kvantumainak jóvoltából. Mivel feltevésem szerint a téridőnek egy kvantuma a létező legkisebb térfogat, létező legrövidebb időtartam alatti megnyilvánulása. Ennélfogva nem egy végtelen nagyból, hanem végtelen sok parányi szingularitásból keletkeznek a téridő kvantumai, amivel a végtelen energia nem egyszerre, hanem folyamatosan fluktuálva nyilvánul meg a legnagyobb sűrűséget képező, diszkrét elemekből álló végtelen struktúra formájában.
Ebből a sűrű közegből merül fel, bukkan elő az univerzum nagyon ritkára felhígult anyaga, egy véges mennyiségű téridő kvantumainak egyidejűsége, szinergiája következtében. Ezt nevezik inflációs jellegű „ősrobbanásnak”, ami a sűrű téridőben egy „ritka” anyagbuborékot, az univerzumot képezi. Az anyag kettős természete, miszerint részecske és hullám formában létezik, biztosítja a sűrűségének, energiaszintjeinek állandóságát és az ingadozását is, a különböző típusú kölcsönhatásokon keresztül, mint például gravitációs, a hő-, a fény-, és a magenergiát. Az a megoldatlan feladvány, hogy miként lett „meghatározva” azon téridő kvantumok száma, amiből az anyagi diszkrét energiákat képviselő részecskék, barionok és bozonok halmaza keletkezett? A másik megoldatlan feladvány az, hogy miként jöttek létre a forgó, illetve körmozgások, amik az anyagra jellemzőek? Van még egy feltevésem, ami a véges fény és információterjedésre vonatkozik. Mivel az univerzumban nincs anyagmentes hely, abszolút üres tér, az anyag önkölcsönhatásából, ha úgy tetszik „súrlódásából” adódik a korlátozott mozgási sebessége.
És ezek szerint az "útmenti fák" pattognak körülötte?
Még szerencse, hogy Tuarego nincs itt, mert megkérdezné, hogy milyen erő hatására. ;)
Na most bonyolítom egy kicsit.
Két elektron megkülönböztethetetlen. Tegyük fel, hogy a hullámfüggvényük összeolvad, vagyis átlapol.
Kettőt még Pauli megenged.
Mint amikor két rágógumit összegyúrok.
Na de amikor szét akarom szedni, lehet, hogy a gyúrás közben az anyaguk már összekeveredett, és mégis ennek ellenére csak két (egyenként egységnyi töltésű) elektront lehet kihalászni.
És ebben a két elektronból álló kotyvalékban is tudják a saját helyüket? Vagy csak valószínűtlenül?
Mivel a kölcsönhatás valószínűségét a közelségen kívül befolyásolja az adott felület és idő, ezt hatáskvantumnak tekinthetjük. Egy "felületet" ami arányos a kölcsönhatás valószínűségével.
Felnagyítva a két részecskét, olyan mintha a két felület lassabban haladna el egymás mellett,
de ez értelmezhető úgy is, mintha az elhaladó részecske felülete nagyobb lenne, s ezért haladna lassabban át.
Mivel fizikailag a planck mérettartomány alatti értékekről van szó, tényleges mérésről nem, csak értelmezésről beszélhetünk.
