Még mindig az „alapítók” és „adakozók” szavakon lovagolok.
Az az igazság, hogy mindig irritált, ha valaki csak úgy írt valamit, közben pedig semmi súlya nem volt a használt szavaknak.
A legutóbbi hurrá bejegyzésed hatására érdeklődni kezdtem az ünnepség részleletei iránt.
Az, hogy mi tekinthető az életed legszebb rendezvényének, az nyilván az egyén élettörténetének függvénye. Tehát ezért ezt nem kommentálom.
Viszont változatlanul „lovagolok” az általad használt „adakozók” kifejezésen.
Mint ahogy korábban írtam, azt hittem, hogy az adakozók a szervező szervezetek tagsága, akik „1-2 vagy 5 ezer forinttal” támogatták a kopjafa állítását.
Most tudtam meg, hogy borzasztóan nagyot tévedtem! Állítólag az ünnepségen el is hangzott ( Túróczi Tündi adta /ingyen a tölgyfa rönköt/, Jobbikos emberke (ingyenesen) faragta ki a kopjafát, a Wiczián Villa résztulajdonosa (Évike) adta a helyet és pénzzel is támogatta a kivitelezést.
Tehát három MAGYAR ember önzetlen és kevésbé önzetlen (ez az utóbbira vonatkozik) áldozatvállalásából született meg az alkotás!!!
Tehát felfogni nem tudom, hogy Kovács Feriék melyik adakozó miatt nem adtak méltó helyszínt?
Ennél fontosabb az általad említett „alapítók” kifejezés!!!
Az ismert tények alapján mi a francot csináltak az „alapítók”?!
Ezek szerint kitalálták, hogy kellene állítani egy kopjafát (?!!!!) ENNYI!!! és a helyi politikai pecsenyesütögetés céljából éltek a pillanatnyi politikai „kapcsolatukkal” . Rendeztek egy olyan ünnepséget, amihez valójában „fizikailag” nem sok közük volt és van! De a tájékozatlan embereknek elmondhatják, hogy ők csináltál!
Az egész eseményt hűen tükrözi az állófogadás körülménye.
„igazi siserehad nyüzsgött az asztal körül, kis teremben állították fel az asztalt, elején kicsiny sonkatekercsek és mini fasírozottak fogvájóra tűzve egy retek szelet társaságában, a húsok az asztal túlsó végén voltak, amihez viszont a tömeg miatt nem lehetett hozzáférni. Dr. Dr Dr. Csilla ismét adta magát. Megcélozta Kövér Lászlót „ előbb nagyokat hadonászót majd elkezdte a szokásos szövegét. „ Ez a nő szokott levegőt is venni?” Kérdezte a z információt adó résztvevő.
Összefoglalva, a rendezvény jónak és szépnek volt minősíthető. Jó hogy megtörtént!!! .
Még az adakozókkal sem nincs semmi baj.
Túróczi Tünde édesapja nyomdokán haladva, önzetlen tiszta szívvel támogat minden jó kezdeményezést!
A Jobbikos úr pedig a hazafias hevületéből eredően tiszta szívvel megalkotta a kopjafát!
A Wiczián Villa tulajdonosa, pedig jól felfogott érdekétől vezérelve anyagiakban is támogatta a kezdeményezést!
Bajom legfeljebb az „alapítók”-kal lehet, akik a protokollon kívül szinte semmit nem tettek a nemes ügyért.
Kovácsét nyilván ezt ismerték fel. Olyan emberek akarnak „ nagyot alkotni”, akik valójában semmit nem alkotnak, csak reprezentálnak! .
Az internet különböző honlapjai tele vannak már a mai szelei megemlékezéssel: hvg, atv, mon, mti... még a szlovák új szó is, de
itt volt több tv csatorna stábja is.
Tömören fogalmazva; a településen ilyen szép megemlékezést rangos vendégekkel még soha nem láttam!
Maga a műsor az előadókkal is felemelő volt; ami pedig utána volt, azt pedig tudja az a szépszámú közönség, aki ott volt.
Köszönet a szervezőknek, hogy városunk e jeles eseménnyel történelmet alkotott a kistérségben is; onnan is jöttek megemlékezni sokan.
(csak zárójelben említem; ugye mennyivel méltóbb hely lett volna az egykori "Geszner" ház közelében - ahol a "vértanú személyiségek is megfordultak - ott központi helyen ez az ünnep?)
Maradjunk annyiban... szomorú, hogy itt ilyen megtörténhet.
Való igaz, hogy közterületet - és nem magánterületet! - érdemel a Vértanúk emléke!
Azokról a helyekről tudok amiket említettem és téma volt itt, ne rágózzunk tovább valóban e témán ... az elutasítás indoklása is csak egyoldalú infó előttem, ezért nem is feszegetem. (újságot sem csak egyfajtát olvasok...)
Nem is kívánok a témával tovább foglalkozni e jeles napon, mikor Pákozdról hazaértünk népes csapatommal a megemlékezésről.
Szó sincs arról, hogy annyira tudnám, hogy mi hová nem illik.
Én csak Cegléd példájából kiindulva írtam le a véleményemet.
Nos hát mégis van (volt) olyan ötleted, amivel egyet lehet érteni.
A műv. ház melletti park kiválóan alkalmas lett volna az említett kopjafa elhelyezésére. Gondolok arra a helyre – ha jól emlékszem - ahol középen egy szép tuja volt, de hagyták kipusztulni. Ez a hely valóban méltó helye lett volna október 6. vértanúk emlékére felállítandó kopjafának. Vajon ezt a helyszínt vizsgálta-e a testület? Ha igen, akkor mire hivatkoztak az elutasításakor
Egyébként nekem nincs helyszín ötletem, de ettől még észrevételem és véleményem lehetett.
Ilyen észrevétel és vélemény, hogy a Wiczián udvart a lehető legrosszabb döntésnek tartom. Ennyi! De lehet, hogy hatezer szelei polgár az évszázad legjobb ötletének tartja.
Mivel nem szeretném gumicsontként rágni a már eldöntött helyszínt, ezért részemről ennyi volt!
Nevezd ahogy akarod az a közösséget aki ilyen dologban közreműködik és tesz is valamit érte! A hely megválasztásában próbáltam annakidején jó szándékkal tippeket adni: az új iskola előtti füves rész, a műv. ház melletti park (a Kossuth parkot már csak a városi ünnepséggel kapcsolatos poén miatt írtam...)
Nem vagyok a szervezők között, nem ismerem a forgatókönyvet sem; a kérdésed azért a "fogadóbizottságban" azért meglep!
Arra azért kíváncsi lennék, Te melyik közterületen adtál volna helyet ennek a kopjafának, hol lenne alkalmas?
(ha már így tudod, mi hova nem illik és minek nincs köze Bartókhoz)
Olyan szavakat használsz, amin egy kicsit meglepődők.
„Alapítók” !!! Ki(k) alapítottak valamit? Valamiről nagyon lemaradtam?! Lehetséges, hogy egy kopjafa állításáról szóló társasági döntés részvevőit „alapítóknak” nevezed?. Nem gondolod ez azért túlzás? Lehet alapítani egy pártot, egy egyesületet, egy díjat stb. de egy kopjafát, az azért egy kicsit furcsa!
„Adakozók” kik és mire adakoztak? Lehet, hogy az adakozók 1000-2000 vagy éppen 5000 forintot dobott össze az ismert két szervezet, két tucatnyi tagsága és ezeket nevezed adakozóknak?
Nem gondolod, hogy azért túlzás azt állítani, hogy az „adakozók” megalázása az, amiért Kovács Feriék nem döntöttek „az adakozók számára megfelelő hely mellett”. A megfelelő hely egyébként is relatív.
Általad említett Kossuth Park egyébként a legrosszabb helyszín. Itt a március 15 dicsősége és a magyar szabadság reménye van megtestesítve. Tehát nem illik ide az október 6.-i bukás reménytelensége.
Példa lehet Cegléd városa! Itt egy park (köztér) egy szobor.
Csak Tápiószelén valósulhat meg olyan észbontó dolog, mint a Hősök Parkjában, ahol a szelei hősök emlékműve mellé oda biggyesztenek egy oda nem illő, és témakörű alkotást, vagy a Bárdi házra, azért tették Bartók Béla emléktábláját, mert ott volt hely. Igaz Bartóknak semmi köze nem volt az épülethez. Hát ez nem a „nagy” szelei helytörténészek komikuma? .
„Az alapítóknak, így szabad döntésük volt arra alkalmas magánterületet találni, ahol kellő tisztelettel bárki bármikor megemlékezhet a vértanúkra (úgy, mint mi is emlékezhettünk Eleméren a templom kriptájában Kiss Ernő sírjánál)!”
Komolyan gondolod, hogy a Wiczián villa csaknem mindig zárt portáját összehasonlíthatod az Egyház tulajdonában levő eleméri templommal?
Szeretném, ha itt a fórum nyilvánossága előtt válaszolnál. Ki az a hihetetlenül „nagy” ember, aki miatt Kovács Feriék szemét módon (ezt csak én írom) nem döntöttek méltó helyről?!!! Mert hát azt írod…
„Szomorú, hogy alkalmas közterületet nem találtak az illetékesek (csak azért mert x y a támogatók között van?) „
Egyébként én is remélem, hogy a testület egésze meg fog jelenni az avatáson. Én csupán korábban arra céloztam
„Lehet, hogy Kovács Ferenc polgármester is a fogadóbizottság tagja lesz? „
Mert hát vannak amik összetartoznak! Lehet közöttünk némi torzsalkodás, de végső soron mégis csak egy ívásúak vagyunk!
A témához visszatérve anélkül, hogy bántanék is valakit; nem biztos, hogy egy ilyen emlékműnek a Dózsatelepen, vagy a Györgyei út - Káldy út sarkon lenne a helye, de legfőképp a "megszavazott" Jászberényi út - József Attila útelágazásban?
Ennyire azért ne alázzuk már meg az "adakozó" közösséget annak ellenére, hogy többen is hiába kértük - én magam is - hogy központibb és méltóbb helyet érdemel ez az emlékhely vagy kopjafa.
Talán ezért került megkeresésre ez a pártoktól független magánterület, ami lehetett volna akár a múzeumkert is, de ott úgyis lesz egy hasonló avatás.
Én úgy tudom azért, mert az emlékműhöz (kopjafához) arra alkalmas és méltó közterületet az illetékesektől nem kaptak az alapítók, így szabad döntésük volt arra alkalmas magánterületet találni, ahol kellő tisztelettel bárki bármikor megemlékezhet a vértanúkra (úgy, mint mi is emlékezhettünk Eleméren a templom kriptájában Kiss Ernő sírjánál)!
Szomorú, hogy alkalmas közterületet nem találtak az illetékesek (csak azért mert x y a támogatók között van?)
És itt jön az általad említett politika: szabad így megítélni embereket?
Magánterületen sok helyen van olyan alkotás, kopjafa ami közterületet érdemel. Kapuval zárható helyen avatják fel hamarosan a Blaskovich testvérek szobrát. Bizonyára elmegy minden meghívott képviselő és a polgármester is, a villába miért ne jöhetne el?
Minden bizonnyal szebb megemlékezés lenne ott a Kossuth parkban - ha az első szóra vevők lettek volna a "hely"-re az illetékesek és azt szavazták volna meg!
Most hallottam, hogy október 6-án Tápiószelére érkezik Kövér László Parlament elnöke!
Állítólag a Wiczián kúriának nevezett épület parkjában kopjafát fog felavatni. Szervezők és a meghívók a Határon túli Magyarok Klubja és a szelei Nemzeti Kör.
Nagyszerűnek találnám a kezdeményezést csak hát…!
Miért éppen a mindenki elöl elzárt Wiczián kúria kertjében? Vajon kinek volt ez a szerencsétlen ötlete?
Még sokan emlékezhetnek arra is, hogy a tulajdonosnő a 90-es években gyakran azzal dicsekedet, hogy a társa Szekeres Imre (mszp) ismert alakja, s mint tudhatjuk az elmúlt másfél évtizedben számtalan mszp-s rendezvény színhelye volt a kúria. Természetesen ingyenesen!.
Vajon Kövér úr tudja, hogy hová hívták meg?
Lehet, hogy Kovács Ferenc polgármester is a fogadóbizottság tagja lesz?
Néhány órája futottam össze a Kóré cukinál egy volt erdélyi családdal, akik szüreti bál rendezvényen voltak a Műv. Házban. A meghívottak hajdanában Kolozsvár környékén éltek, s így nagyszerű alkalom nyílott a régi szomszédok találkozására is. Ez az alkalmi ismerős egy perccel később kitárta a szívét „ Úgy képzelje el, hogy a résztvevők többsége – velem együtt – 1990-91-ben jött át Magyarországra. És ezek az emberek úgy szidják a Fideszt és az Orbán Viktort, mint a kutyát, Zömében mind kommunista”. „ Van, aki azért mszp-s, mert 1990-ben, amikor átjött magyarba, akkor a helyi tanácselnök ingyen adott neki egy telket” „ Agyamat eldobom, hogy milyen emberek vannak”!
Szívem elszorul! Lehet, hogy a fentiekben leírtak és ez a személyes élmény adta tény szorosan összefügg?
Ezek után nagyon kíváncsi vagyok, valójában ki és mi van a háttérben?
Felébredtél nyári álmodból? Bár a válasz nem Neked szólt-persze belekell ütnöd az orrod mindenbe-Te mit tettél Tápiószeléért?
Látni is "munkád"eredményét,vagy csak nyomod szöveget a gép előtt ülve?
A söprögetés nem szégyen,de most ezt meghagyom neked /ha egyáltalán értesz hozzá/,s majd ha látom,hogy mit és hogyan csinálsz,majd akkor csatlakozom én is.
Irigység?-kire?-mire? Egyéni szoc. ügye,hogy saját területén mit és mennyiért épít fel.A kutyát nem érdekli,csak ne játsza itt a nagy jó tevőt,a földi helytartót. /a meghajlás,térdre ereszkedés,esetleges kézcsók ideje is elkövetkezik a közeljövőben?/
Ne siess a válasszal/amit ki nem hagynál/,mert elhagyom ezt az oldalt.-nagy örömödre.
Te meg csak jószokásod szerint /szóban,írásban/ tegyél meg mindent Tápiószeléért!
Alig vártam, hogyvisszajöjj.Már hiányoztál .Igazábólbelőledcsak egynagyadagirigységés rosszindulatsugárzik . Próbáldezeket legyőzni. Ha a lelki békédet ésboldogságodatnemtalálod, akkor, ezt jelezd .Megjegyzemennekmegtalálásanáladegy- kétemberöltő .Próbáljaálomvilágbólfelébredniéscsináljis valamiértelmeset a világba ( tápiószeléért).Már az is valami, hasöprögetszTápiószeleközpontjába.Hiddelnemszégyen!
Hirtelen megmutattad a valódi éned. Hevületedben összehozott kiborulásaidra csak több oldalon keresztül lehetne válaszolni, de azt hiszem mindez a te esetedben teljesen felesleges!!!
Egy dolog viszont egyértelmű számomra.
Te is azok közé tartozol, akik rettegnek attól az embertől – talán nem túlzok – aki a rendszerváltás utáni Tápiószele történetében LEGTÖBBET, LEGMARADÓBBAT és LEGHASZNOSABBAT tett TÁPIÓSZELÉÉRT!
Bocsánat ez az én véleményem. Nem kell egyetérteni!
Nem gondolod, hogy „üldözési mániában szenvedsz?
Egyszer az a baj, hogy nem hallat magáról, most meg az, hogy akcióba lépett!
Azért kíváncsi lennék, hogy voltál te már az Attila Parkban? Láttad te már azokat a szívet melengető alkotásokat, melyek joggal lehetnek Tápiószele büszkeségei?
Nyilván nem, mert ha igen lenne, akkor finomodna a lelkivilágod.
Képzeld „Attila Park kapui” már évek óta nyitva állnak! Minden érdeklődő szabadon bemehet, megpihenhet, szétnézhet stb. Ugyan már kedves Dalóka mondjál már Tápiószelén még egy embert, aki megengedi, hogy saját birtokán bárki idegen szabadon mászkáljon???
Ugye nincs ilyen! Már pedig ha nincs még egy, akkor ez az ember PÁRATLAN!!!
Őszintén! Nekünk szeleieknek nem annak kellene örülnünk, hogy Tápiószelén van egy csodálatos alkotás, mely mostantól egyedülálló lehetőséget nyújt a kulturált szórakozásra.
Eddig nem ez volt sokak szajkózása „ Tápiószelén nincs egy normális hely ahová a gyerekek eltudnának menni szórakozni.” ? Mostantól pedig lesz, illetve lett!
Adózási síralmaidat pedig egyszerűen nem értem! Én is nézem a nem fizetők listáját. Van ott olyan iparűzési és építményadó tartozó, aki a volt KTSZ romos helyiségeiért évente 30-40 milliót zsebel(t) be, de semmit nem fizetett utána. Ráadásul (ez megint az én véleményem) a településközpont szégyene, ahogyan kinéznek ezek az épületek.
Kedves Dalóka! Ez nem baj? Ha nem vagyok indiszkrét miért nem baj? EZ(EK) a tulajdonosok mit tettek tápiószeléért? Netán a meg nem fizetett adót más körülmények között Tápiószele szebbé, igényesebbé tételére fordították? Vigasztalj meg, hogy tudod, ezek a vállalkozók nagyívben letolják Tápiószelét! Érdekesnek tartom, hogy ez még sem gond neked.. Aki pedig letesz az asztalra, az pedig le kell kicsinyíteni.
Egyre inkább rájövök, hogy nincs is értelme érvelnem.
Számomra hitetlen az, az ember aki bort iszik és vizet prédikál!
Véletlenül nem rég, volt alkalkalmam akaratomom kívül /hangosan beszéltek/ hallgatni "sirámait"az adózás okozta gondokról,egy szintén helyi vállalkozóval.
A település többi polgára, sokszor nehéz anyagi helyzete ellenére rendezi adó befizetési kötelezettségét,addig egyes helyi vállalkozók semmibe veszi ezeket./ mitől mások ők? /
Mivel nem vagyok rendezvény szervező, nem tudom a fellépők gázsiját, de elhiszem Neked.Ezek szerint az öt koncert kb.5-7 millió között lehet,ha ezt kitudja "pengetni" ahhoz képest az adó összege "piti"summa.Na most akkor miről is beszélünk?
Eddig mély hallgatás /se ujság,se más tevékenység/,most meg hirtelen koncertek sorozata-pont most-talán valaminek az előszele?
Lassan közeledik a választások ideje,s lehet majd vissza emlékezni a "jó tettekről".
Egyébként is szeret az események középpontjában lenni,a mai napig nem emésztette meg választási vereségét.
A közmondás is azt mondja:ADDIG NYÚJTÓZKODJ ,AMEDDIG A TAKARÓD ÉR. /na ez nála nem működik/
Vannak szelén más rendezvények is ,csak tájékozottabnak kellene lenni,és résztvenni!!
A szervező talán még örülhetne is, hogy egy valaki aggódik az esetleges érdektelenség miatt, csak hát a végére biggyesztett idézettel elárultad magad. Valójában egy elfogult, rosszindulatú ember vagy, olyan, aki a fától nem látja az erdőt.
Egyszerűen nem értem, hogy az állítólagos adótartozás és (többek között) a tápiószelei polgároknak nyújtott szórakozási lehetőség hogyan kapcsolódik össze. Persze Te erre is megadod a sejtetésedet! Mégpedig a soknak feltüntetett átlagszámításoddal.
Ismereteim szerint egy valamire való együttes 1-1,5 millióért lép fel, akkor pedig azt is ki kellett volna számítanod, hogy hány „érdeklődés nélküli” szeleinek kellene elmenni ahhoz, hogy nullára fusson ki a buli.
Egyébként valószínűnek tartom, hogy nem csak szeleiekre számítanak.
Interneten néhány órája érkezett meg a 2014. évi Opera Bálra való jelentkezés lehetősége. Ár: 10.700 euro. Még gondolkodom rajta, hogy ott leszek-e! Ha én nem is, de sokan megfogják (megtudják) fizetni. Kis megnyugvást okoz számomra az, hogy remélhetően nem csak szeleiekre számítanak
szerintem örulni kellene hogy egy kis meg mozdulás lesz a faluban és nem más adósságával foglal kozni vagy kovács ferivel hogy ő miért nem tesz valamit a faluban
Senki ne lepődjön meg, ha idegen személyek a lakásáról - kerítésen kívülről - több-tíz fényképfelvételt készítenek.
Ma az egyik ilyen kigyúrt gyanús alaktól megkérdeztem mire jó ez, azt válaszolta engedélye van és felkérésre készíti a csatornázással kapcsolatosan (utólag bizonyítandó, hogy már akkor repedt volt-e a ház, mikor még a csatornázáshoz hozzá se fogtak?)
Arra azért vigyázzunk; szerintem az idegen fickó magánlaksértést követ el, ha a kerítésen benyúlva készít felvételt házunkról (csak a kutya meg ne harapja, mert akkor lehet, hogy én lennék a bűnös?).
Nem minősítem a kivitelező ezen (megelőző?) cselekedetét... gondolom, hogy lesznek akik nem hagyják szó nélkül ezt a fényképezést.
Ne haragudj miből gondolod , hogy éppen itt írjuk le a tettes nevét. Azt a hatóságnak kellene jelenteni .
Sajnos az emberek , akkor sem jelentik , ha látnak ilyen tevékenységet. Bezzeg , ha őket éri kár, tudnak panaszkodni ( tisztelet a kivétel ) . Ezen kellene változtatni valahogy . Ennek hiányában marad Polgárőrség meg a vakszerencse .