Keresés

Részletes keresés

alnibell Creative Commons License 2020.07.03 0 0 921

Csapongunk, csapongunk?

 

"... még azóta sem mutattad meg a tervezett táblaszerkezetedet"

Milyen igaz, nem mutattam be. De miért is nem tettem ezt?
A kiinduló gondolat az volt, hogy úgy adjak egy javaslatot az MTSZ által hiányolt egységes turistaút-nyilvántartás megvalósítására a TuHu adatbázisára, eszközkészletére támaszkodva, hogy azokon semmiféle változtatást ne kelljen elvégezni a cél megvalósítása érdekében. (Hányszor le volt írva ez is.)

Ennek meg is felelt az írásban előterjesztett, a megvalósítás részleteire is kiterjedő leírás. Ebben a leírásban szerepelt, többek között a módszer korlátainak jelzése, no meg az, hogy maga a nyilvántartás hogyan is nézne ki.

Ez utóbbira nemrég is(!) bemutattam itt egy mintaállományt.

Ha tehát egy adatbázis szerkezetéhez nem kell hozzányúlni, hanem a cél eléréséhez elégséges az addig semmire nem használt adatbázis-mezőket értelmezhető tartalommal feltölteni, akkor nincs miért számon kérni az egyébként nem módosuló táblaszerkezetet.

 

"... annyi butaságot hordtál már össze."

És megint a kinyilatkoztatás, mint vélt megdönthetetlen igazság.

Ha a közreműködők többsége hasonló "butaságokkal" bombázta volna a rendszer működtetőit, mint én (lásd: fejlesztési ötletek), akkor a TuHu nem ott tartana, ahová mostanra jutott.

S ha már butaság. Az a feltételezés, amivel ketten éltetek, nos az tényleg az volt. Ugyanakkor nem voltatok képesek elszakadni tőle.

 

A háttérhatalom nem vett meg senkit. Ellenben a közöny, a felvetésekkel szembeni érdektelenség, illetve más esetben az ellenérdekeltség, valamint a minden személyes ismeret hiányában is érvényre jutó ellenszenv, no meg az összezáró belterjes társaság eredményezte azt, amit.

Előzmény: annyi baj legyen (920)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.07.03 0 0 920

Ja, az adatbázis  normalizálással kapcsolatban: még azóta sem mutattad meg a tervezett táblaszerkezetedet 😉

 

Téged sajnos nehéz komolyan venni, annyi butaságot hordtál már össze. 

 

Vajon miérr nem áll senki melléd? Mindenkit megvett a háttérhatalom kilóra, vagy azért, mert vállalhatatlan vagy? 

Előzmény: alnibell (919)
alnibell Creative Commons License 2020.07.03 0 0 919

A mellébeszélés, a terelés tömény megjelenítése az alábbi hozzászólás.

 

Megvan az állítás igazolása, de ez nem fontos. Megy továbbra is az, ami immár évek óta megszokott. 

 

Az érvelési hibáról:

Már többször leírtam, hogy különböző, eltérő operációs rendszerű gépeken megkísérelt tájegység letöltési kísérlet mindegyiknél azonosan folyik le. (Ugyanez van akkor is, ha mondjuk a bejelentkezést követően trekket töltenék fel. ennél is kiléptet a rendszer.)

Tehát tudhattál róla korábban is, de neked jólesik szajkóznod minduntalan ugyanazt az egy lemezt. (Lásd adatbázis normalizálás.) De Te most sem, mint ahogy máskor se vetted figyelembe az előzményeket, azok minduntalan kikerülnek a látókörödből.

 

Ez olvasható egy '19.10.09-én kelt hozzászólásban:

"Megkértem az Elnökséget, kapcsolja ki a felhasználói profiloldaladat.
Indok:
Tartalmi rombolás: a kulturált, folyamatos társalgást feltűnően, szándékosan akadályozó és zavaró, agresszív vagy témán kívüli (offtopic) hozzászólások."


Ez persze nem történt meg, helyette az önjelölt jogosztó még aznap lépett, úgy, ahogy. 

 

Már régóta motoszkál bennem a gondolat, Te nem vagy vitaképes. Semmilyen vonatkozásban. Érvelni nem vagy képes, terelni, kioktatni annál inkább.

 

 

Előzmény: annyi baj legyen (918)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.07.03 0 0 918

"minden szóba, kifejezésbe belekötő mindentudó? "

 

Lehet, hogy a te fejedben az oldalbetöltés, és egy billentyű megnyomása egyenértékű dolog, a valóságban az egyik szerver, a másik kliens oldali művelet. Hibakeresésénél nagyon nem mindegy, hogy hol kell keresni a problémát, a böngésző beállításai közt, vagy a php session kezelésében.

 "az oldalbetöltést mégis mi előzi meg? "

 


A számítógép használatát pedig az előzi meg, hogy bemész a szobába, tehát a szoba küszöb átlépése aktivizálja a tuhu kiléptető rutinját..
https://a.te.ervelesi.hibad.hu/hamis-okozat

 

"hogy valami szándékosan nem stimmel"

 

Nem mutattál erre semmilyen bizonyítékot.

És nem, attól, hogy te nem tudsz térképet szerkeszteni, attól a problémád még nem lesz GIS.

Előzmény: alnibell (917)
alnibell Creative Commons License 2020.07.03 0 0 917

"... most meg kiderült, hogy oldalbetöltésekről van szó."

Amennyiben kötözködésben világbajnokságot rendeznének, biztos nyerő lennél ...

Mondja csak, kedves, minden szóba, kifejezésbe belekötő mindentudó, az oldalbetöltést mégis mi előzi meg? 

 

A többi már szóra sem érdemes. Főleg mert annyira elcsépelt.

S bár - még, ha homályos is a kép - most már mindenkinek egyértelmű lehet, hogy valami szándékosan nem stimmel, csak keresed továbbra is a kioktatás, a minősítés újabb és újabb lehetőségét.

Mivel a térképszerkesztésben akadályoz, igenis ide tartozik. Akkor is, ha Te nem így ítéled meg.

Előzmény: annyi baj legyen (916)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.07.03 0 0 916

- ez a videó illik az összes eddigi informatikai munkásságodhoz: ahelyett, hogy egy képernyőrögzítő programmal felvetted volna, mi történik, és minőségromlás nélkül megoszthattad volna, külső eszközzel készítettél egy homályos pacát. 
- Egész eddig billentyűműveletekről beszéltél ("Igenis minden billentyűműveletre újra és újra kiléptet a TuHu rendszere"), most meg kiderült, hogy oldalbetöltésekről van szó.
- nem látszik (igazából a videón semmi) ellenpróba:
a, ugyanazon a böngészővel, rögtön egy másik felhasználóval bejelentkezés. (meg tudnád tennni, regisztráltál már párat, amivel aztán egyes szám harmadik személyben beszéltél magadról).
b, ugyanazon a gépen másik böngészővel, és/vagy inkognitómódban ugyanazzal a felhasználóval bejelentkezés, hogy a cookie, session, vagy elcseszett pluginok okozta hibát kiszürjük.

Szóval ez a videó csak arra bizonyíték, hogy ha van egy feladatra best practice módszer, te akkor keresel egy bonyolultabbat, amivel sokkal több erőbefektetéssel sokkal rosszabb eredményt tudsz elérni.

És még mindig nem GIS téma. ;)

Előzmény: alnibell (913)
alnibell Creative Commons License 2020.07.03 0 0 915

Már volt itt szó róla, hogy bármilyen operációs rendszerű eszközről kísérlem meg a belépést, az eredmény minden esetben ugyanolyan, mint a videón bemutatott. Azaz nem cache probléma.

 

Jó pár éve volt hasonló jelenség, csak az mindenkit érintett. A válaszidő minimum értéke okozta a hibát.

Azt is írtam, hogy más regisztrált felhasználó gépemen történő bejelentkezésekor nincs hiba. A felhasználói kijelentkezésig nem változik a státusz.

 

A jelenleg általam tapasztalható hiba Old Eye tavaly október 9-iki lépése óta, amelyben - állítólag - kezdeményezte a regisztrációm törlését az MGKE vezetőségénél, áll fenn.  (A regisztráció törlése nem történt meg. Ha más nem, a videó is bizonyítja. Jött helyette a be nem jelentett korlátozás.)

Sunyi, minden tájékoztatás nélküli módon. Írtam többször is, de senki, sem ő, sem az MGKE illetékesei nem válaszoltak. Olvasható a fejlesztési ötletek között is.

Előzmény: olahtamas (914)
olahtamas Creative Commons License 2020.07.03 0 0 914

Az utólagos bejelentkezéssel szerintem nem mindig jó operálni!

Én inkább előre be szoktam jelentkezni, és úgy is maradok.

https://youtu.be/4vHEgT8qkas

Így a tájegység letöltése után is bejelentkezve kellene maradnia.

 

Az is lehet, hogy a böngésződ cache területén van olyan adat, ami sérült, vagy valami hasonló.

Persze az is előfordulhat, hogy a turistautak.hu szerverén ragad bent valami, erről csak az üzemeltetők tudnának nyilatkozni.

Azért egy cache törlést és egy tiszta oldalról való belépést is megkísérelnék a helyedben.

 

Előzmény: alnibell (913)
alnibell Creative Commons License 2020.07.02 0 0 913

"Én meg nem fogom bizonyíték nélkül elhinni, hogy  azért módosították a tuhu kódját, hogy téged kijelentkeztessenek, billenytűlenyomásonként"

Akkor legyen itt - igaz, rossz minőségű - videó, hogyan is tudok letölteni egy tájegységet szerkesztésre:

https://drive.google.com/file/d/1gb_QMkYObglVGMWqZDlciOYf-JrF962h/view?usp=sharing

 

Előzmény: annyi baj legyen (898)
alnibell Creative Commons License 2020.06.25 0 0 912

"Fogd fel: nem lát senki fantáziát az ötletedben, de még ha látna is, akkor sem tudna az itteniek közül semmit tenni a tuhun."

Fogd fel: amit csináltam, azt teljesen egyedül csináltam, alapvetően semmi segítség nem kellett hozzá. Négy tájegység kódolása általam meg is történt. Tudom a korlátokat, meg azt is, hogy azokat mi módon lehetne kiküszöbölni. Ehhez kellett volna egy kis külső segítség. Ez maradt el, de ettől függetlenül a javasolt módszer működőképes volt a korlátaival terhelve is.

Továbbá, miint már írtam, az úgymond itteniek jó része tuhu-s volt, s van, aki még most is megjelenik ott olykor-olykor.

Előzmény: annyi baj legyen (910)
alnibell Creative Commons License 2020.06.24 0 0 911

Széttúrni azt lehet, ahol az aktív résztvevők a tárgyhoz tartozó témákat vitatják meg. De ez se itt, se másutt nem jellemző. Sokkal inkább a tárgytól eltérö csapongás.

 

 A kódolás, mint téma meg úgy került ide, hogy egy hajdani TuHu-s felvetette a megoldatlan turistaút-nyilvántartàs kérdését. Egy alkalommal még rá is kérdezett, hogy mi lenne a kiindulási alap?  

Azóta eltelt egy újabb év, de a  végeredmény még mindig nem látszik.

 

Az úgymond itteniek jó része 2015 előtt tuhus volt. Hogy tudnának-e tenni ott, az nem vitás. Hogy akarnak-e, az a szubjektumtól függ.

Végül ez nem OSM fórum. Még a címe sem erre utal. Kisajátítani ugyanolyan, mint ahogy ketten a TuHu-t kisajátították. Ugyanazok, akik kizártak még a munkából is. Nem a TuHu, ők ketten. Az egyik a bejegyzéseivel, a másik az önkényeskedő tettével.

Előzmény: annyi baj legyen (910)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.06.24 0 0 910

"ugyanúgy a turistaút-nyilvántartás közreadott megoldási módját se saját részre találtam ki. Nekem ugyanis nincs szükségem ilyenfajta nyilvántartásra."

 

 

Akkor meg mit erőlködsz? Akiknek szüksége van nyilvántartásra, nyilvánvalóvá tették, hogy nem az általad kitalált nyilvántartásra van szükségük.

"De mutasd be, mennyivel jobb, mennyvel könnyebb karbantartani azokat a már meglévő nyilvántartás kezdeményezéseket, amelykhez eddig hozzáférhettél, az én megoldási javaslatomnál?"

 

 

Miért mutassam be? Te jöttél ide erre a topikra, és kezdted nyomni a brygodat, és siránkozni, hogy nem segít neked senki. Majd ha mások is ezt teszik, az ő módszerük is át lesz nézve.

"Ugyanakkor úgy véltem, hogy egy önkéntes alapon szerveződő közösség tagjaitól nem lehet idegen egymás törekvéseinek támogatása."

 

 

A turistautak.hu, mint önkéntes alapon szerveződő közösség azt nyilvánította ki, hogy nem kér belőled, ezért lett megvonva a szerkesztési, és hozzászólási jogod is, és pont ezért hemzsegsz itt. Próbálkoztál itt a szomszédban egy saját topikkal is, de ott a kutya nem törődött veled, ezért inkább átjöttél ide ezt széttúrni, mint már annyi helyet, annyi alkalommal az elmúlt évek során.

Fogd fel: nem lát senki fantáziát az ötletedben, de még ha látna is, akkor sem tudna az itteniek közül semmit tenni a tuhun.

Előzmény: alnibell (909)
alnibell Creative Commons License 2020.06.23 0 0 909

Ahogy a térképet se magamnak szerkesztettem, ahogy az ehhez szüksége terepi bejárásokat, adatgyűjtéseket sem a saját szórakoztatásom végett tettem, ugyanúgy a turistaút-nyilvántartás közreadott megoldási módját se saját részre találtam ki. Nekem ugyanis nincs szükségem ilyenfajta nyilvántartásra.

Ezért aztán különösebb szívfájdalom nélkül nulláztattam le a 4 tájegységet felölelő munkámat.

Az, hogy egyetlen, csupán egy lekérdezés módosítására vonatkozó igényt senki nem akceptálta, senki nem segített, nem az én hibám. Már volt róla szó, a háttérben folyó, azonos tárgykörű ténykedésekkel ellenérdekelt volt az enyémmel, így aztán történt, ami történt.

 

Te, másodmagaddal nem a javaslat hibáira mutattál rá, hanem egy teljesen fals, abszolút értelmetlen feltételezésből kiindulva próbáltad kókányolásnak minősíteni, de legfőképp lejáratni engem. Az elvárt teljes automatizmus, a sorozatban emlegetett adatbázis normalizálás erre volt csak jó.

De mutasd be, mennyivel jobb, mennyvel könnyebb karbantartani azokat a már meglévő nyilvántartás kezdeményezéseket, amelykhez eddig hozzáférhettél, az én megoldási javaslatomnál?

 

A kinyilatkoztatás nem cáfolat. Valami nem attól igaz, hogy ki mondja, állítja. Elismertem, az OSM térképen találhatók általam fontosnak ítélt kartográfiai részletek. De a többivel mit kezdjek vagy mit kezdjen bárki is, amikor az azokból levont következtetés a szavahihetőségem nyílt tagadása? 

Ez a mód az értelmes eszmecserét ellehetetleníti. Így volt ez tavaly is, így van most is.

 

Nem vártam el hogy helyettem dolgozzon bárki is. Ugyanakkor úgy véltem, hogy egy önkéntes alapon szerveződő közösség tagjaitól nem lehet idegen egymás törekvéseinek támogatása. S mit kaptam helyette? Tudod Te is.

És akkoriban még Te és még jó néhányan a csapat tagjai voltatok.

 

 

Előzmény: annyi baj legyen (908)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.06.23 0 1 908

És pár lépésben ismét eljutottunk a hiányzó töltésektől a brygoig, és mint mindig, ugyanaz a vége:
te kitaláltad, de senki nem hajlandó megcsinálni neked...

És nem, nem fogok belemenni, hogy rámutassak az ötleted hibáira, hiszen az elmúlt két napban tett állításaid cáfolatán is nagyvonalúan átugrottál, és kezdtél gyorsan új témát, és ez egy idő múlva már unalmas, és egyébként is, már sokan, sokat írtak róla, és rajtad kívül senki sem állt mellé.

Rajtad kívül senki nem akarja, tehát, ha neked fontos, kénytelen leszel megcsinálni magadnak. Másnak nem fontos a kitalációd, úgyhogy nem fogja helyetted elvégezni.


alnibell Creative Commons License 2020.06.22 0 0 907

Az előző bejegyzésbe bemásolt részletező adathalmaz első sorai között találhatók azok az adatok, amelyek a nyilvántartásban is megjelennek. Egy esetleges nyomvonal módosítás után ezek aktualizálása senkinek nem okozna gondot. 

Csak egyszer kellett volna figyelmesen átnézni a vonatkozó írásokat, a már bemutatott mintaállományokat. De helyette más történt. Ismerheti mindenki a fejleményeket.

Igen, vannak hiányossagai az elképzelésnek. Olyanok, amelyeket már az előterjesztésben is írtam. De azt is jeleztem, hogy mi módon lehetne a korlátokat teljesen kiküszöbölni. Ehhez kellett volna egy kis segítség. Tudhatja mindenki, mi történt.

De még így is, korlátokkal terhelve is jobb lenne, mint bármelyik más bemutatott változat.

Előzmény: alnibell (906)
alnibell Creative Commons License 2020.06.22 0 0 906

Nem állítottam, hogy automatikusan változna a táblázatban a megfelelő adat. Azt viszont igen, hogy a kódolt vonalláncok változásának követése semmi nehézséggel nem járna a táblázatban, mint nyilvántartásban. (Semmi nem indokolja a teljes automatizmust.)

Ugyanakkor még így is többet nyújt, mint a már említett propagált megoldás. És ami a leglényegesebb, már rég kész lehetne az ország egészére nézve.

 

Előzmény: annyi baj legyen (905)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.06.22 0 0 905

"Mindegyik megnyitható. "

 

 

 

"csak megerősíti a korábbi állításom. Mindenféle kontroll nélkül vonsz le következtetést egy feltételezésből kiindulva."

 

 

Azt állítod, hogy a tuhu adatbázisában az adott út kezdőkoordinátája megváltozik, akkor abban a pillanatban változik a táblázatban is? Mert a közvetlen kapcsolat az adatbázissal ezt jelenti.
Vagy ismét nem mondtál igazat, és valójában a táblázatod nincs is közvetlen kapcsolatban a tuhu adatbázisával?

Előzmény: alnibell (904)
alnibell Creative Commons License 2020.06.22 0 0 904

Mindegyik megnyitható. Az egyik egy képernyőkép, jpg formátumban, a másik egy ODT-fájl. Az utóbbi a táblázat. Az tartamazza a kódot és sok egyéb mást, például a részletes útvonalat. A kód alapján meg megjelníthető volt a kiválasztott turistaút a GeoJaunt felületén és ott volt olvasható a képen szereplő adathalmaz. Annak pedig a térképi adatbázis a forrása.

Mindez ma már nem elérhető. Sokat tettetek érte, hogy lenullázzam, illetve lenulláztassam az egészet. Nem elképzelhetetlen, hogy visszaállítható a legutolsó állapot.

 

Ez pedig "...tuti hogy nincs közvetlen kapcsolata annak az adatbázisával." csak megerősíti a korábbi állításom. Mindenféle kontroll nélkül vonsz le következtetést egy feltételezésből kiindulva.

 

Előzmény: annyi baj legyen (903)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.06.22 0 0 903

"Hiszed vagy se, volt rá példa. Az egyik leghangosabb ellenzőm ismerte el, jó a demonstrációs céllal bemutatott megoldásom, másnak is megtekintésre javasolta."

 

Már megint sejtelmem sincs, miről beszélsz, előbb még valami elnökről volt szó, most meg valami ellenlábasodról, de ismét mindenféle konkrétum nélkül.

"Homályos fejlesztési javaslatok. Majd' mind olvassható a "fejlesztési ötletek" között. Részletezve a megoldás módját."

 

És mi mihez kezdjünk vele itt?
Egy tuhus fejlesztő sincs ebben a fórumban. Ha a tuhu használóinak igénye van rá, akkor kihajtják, ha meg nem, akkor nem lesz megvalósítva. Ha meg neked van rá igényed, mint írtam, valósítsd meg.
Az itt lévők nem tudják a tuhun megcsinálni.

A két linked közül az egyik hozzáférés hiányában meg sem nyílik, a másik egy statikus táblázat. A hálózati forgalmat megtekintve semilyen hívás nincs a turistautak.hu domain felé, tehát tuti hogy nincs közvetlen kapcsolata annak az adatbázisával.

Előzmény: alnibell (901)
alnibell Creative Commons License 2020.06.22 0 0 902
Előzmény: alnibell (901)
alnibell Creative Commons License 2020.06.22 0 0 901

Hiszed vagy se, volt rá példa. Az egyik leghangosabb ellenzőm ismerte el, jó a demonstrációs céllal bemutatott megoldásom, másnak is megtekintésre javasolta.

 

Kettős mérce. Ebben következetesek vagytok. Te is, _ZE is.

 

Homályos fejlesztési javaslatok. Majd' mind olvassható a "fejlesztési ötletek" között. Részletezve a megoldás módját.

 

Itteni látogatók. Sokan képviselték közülük a TuHu-t. Sőt olyanok is megfordulnak itt, akik most aktívak ott, ill. mindkét helyen.

És, hogy legyen itt konkrétum is, a következő posztban jelzem a becsmérelt kódolási munkám két részeredményét. Kiállja az összehasonlítás próbáját a TuHu fórumán május 20-án propagálttal. Különesen azért, mert közvetlen kapcsolata van az adatbázissal.

 

Előzmény: annyi baj legyen (900)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.06.22 0 0 900

Nem tudom, milyen elnökről, és milyen teljesítéstől beszélsz, de egyrészt panaszkodsz, hogy valakinek bemondásra elhittek valamit, másrészt meg panaszkodsz, hogy neked bemondásra nem hisznek el valamit. 
Ezt hívják kettős mércének?
És most térjünk vissza a sértettségedről a topik eredi témájához, és a homályos tuhu fejlesztési javaslataidra ne itt célozgass.
Ha mutatsz egy KONKRÉT, TESZTELHETŐ  eredményt, akkor mondhatunk róla véleményt, de ne várdd el, hogy mi oldjuk meg a te problémáidat.

 

Előzmény: alnibell (899)
alnibell Creative Commons License 2020.06.22 0 0 899

"Nem, te állítasz valamit, és vádolsz mást, akkor neked kell bizonyítani az állításod. Ha adsz rá bizonyítékot, hogy igazad van, akkor meg fogom kérdezni Old Eye-t."

 

Úgy vélem elég igazolás az, ha különböző operációs rendszereket futtató eszközök mindgyikén ugyanaz a korlátozó hibajelenség, illetve az, hogy más által bejelentkezve nincs probléma.

Semmit nem változtatna a helyzeten, ha bármi mással alátámasztanám a jelzésem hitelességét. Már csak azért sem, mert semmi érdeked nem fűződik ahhoz, hogy eljárj a korábban megnevezettnél. Amit írsz, az pont a kibúvó, nekem sokadszorra sem hiszel, az egyszerű megoldást meg elveted.

 

Val-vel meg a többiek.

Az, hogy utólag ki mit nyilatkozik, állít, érdektelen. Más is közölt az elnök felé olyan teljesítést, amihez akkor még hozzá se fogott. Csak az volt érdekes akkor is, hogy elhiszik-e neki vagy sem. Elhitték. Azaz a szubjektum a döntő a megítélésben, nem a tény. Mint az esetedben.

 

Ugyanakkor nem én írtam le azt a botor feltételezést, mi végül is a tavalyi meddő üzenetváltásunkat eredményezte. Talán magatok is rájöttetek erre, de mégis az maradt, mint a lekicsinylő gúnyolódás alapja.

 

Előzmény: annyi baj legyen (898)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.06.22 0 0 898

"...ugyanakkor a TuHu-én sehol. Márpedig én ezt hiányolom, erre tudnék megoldást adni."

 

Te általánosságban digitális térképeket emlegettél, de ha ettől eltekintünk, akkor is felmerül a kérdés: miért itt? Ide nem jár tuhu fejlesztő, de még tuhu rajzoló sem nagyon. Miből gondolod, hogy itt bárki is segíteni tud neked?

És ismét javaslom: készítsd el a megoldásodat, és tedd közzé. Ha a felhasználók tetszését elnyeri, akkor úgyis kérni fogják, hogy kerüljön bele a hivatalos tuhu kiadásba, és máris nem csak a te szavad lesz, hanem a többi pártolóé is.

 

"Amennyben úgy fogalmaz valaki, hogy az alkalmazott rag val-vel, akkor az alapjában jelenti azt, hogy azzal, jelen esetben azzal a személlyel."

 


Nagyon ügyes. Igaz, hogy az ominózus mondat szövegkörnyezetéből kitűnik, és azóta az egyik érintett is megerősítette, hogy annyit jelent, hogy mindketten keresnek megoldást, te azért csak kösd az ebet a karóhoz, hogy együtt dolgoznak. Te jobban tudod nyilván, mint az, aki írta.
Ja, mellesleg, ugye arra sem hoztál bizonyítékot, hogy volt egy másik hozzászólás, amiben elismerte, de aztán azt kitörölték, szóval mégiscsak ez volt az a komment, tehát itt is valótlant állítottál.

"Nem fogok semmiféle bizonyítást elővezetni, így arra vonatkozóan se, hogy a bejelentkezést követő billentyűművelet újabb bejelentkezést követel meg a továbblépéshez"

 

Én meg nem fogom bizonyíték nélkül elhinni, hogy  azért módosították a tuhu kódját, hogy téged kijelentkeztessenek, billenytűlenyomásonként


"rákérdezve Old Eye-nél gyorsan a végére járhatnál a dolognak."



Nem, te állítasz valamit, és vádolsz mást, akkor neked kell bizonyítani az állításod. Ha adsz rá bizonyítékot, hogy igazad van, akkor meg fogom kérdezni Old Eye-t.

Előzmény: alnibell (897)
alnibell Creative Commons License 2020.06.22 0 0 897

Elfogadom, az OSM térképen néhány helyen megjelennek a kartográfiai jelek, ugyanakkor a TuHu-én sehol. Márpedig én ezt hiányolom, erre tudnék megoldást adni.

Amennyben úgy fogalmaz valaki, hogy az alkalmazott rag val-vel, akkor az alapjában jelenti azt, hogy azzal, jelen esetben azzal a személlyel.

Nem fogok semmiféle bizonyítást elővezetni, így arra vonatkozóan se, hogy a bejelentkezést követő billentyűművelet újabb bejelentkezést követel meg a továbblépéshez. Azonban ez nem elégséges ahhoz, hogy bárki is megkérdőjelezze a szavahihetőségemet. Neked ehhez nem kell semmi. Jön magától.

Megjegyzem, a jelszócsere nem hozott változást. Tovàbbá azt, hogy rákérdezve Old Eye-nél gyorsan a végére járhatnál a dolognak.

Előzmény: annyi baj legyen (896)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.06.22 0 0 896

Valótlanul állítottad, hogy nem jelennek meg a töltés,letörés, bevágás jelzések a digitális  térképeken.
Valótlanul állítottad, hogy Güszi, és olahtamas együtt dolgoznak egy tuhu alapú turistaútnyilvántartón.
Nem mutattál fel semmi bizonyítékot arra, hogy a tuhu kódját úgy módosították, hogy téged minden billentyűzet műveletre kiléptessen.

Nem vagy túl szavahihető ember.

Előzmény: alnibell (895)
alnibell Creative Commons License 2020.06.22 0 0 895

Amennyiben egy bejegyzés alatt olvasható, hogy az mire adott válasz, akkor az nem kíván további magyarázatot.

Így kezdted az egyik hozzászólásodat: "szerintem", azaz a feltételezésed szerint, majd így fejezted be:

"Na, ismét megbukott egy összeesküvés elmélet :D".

Ennyi elég volt a sommás ítélet megalkotásához. Ehhez nincs mit hozzáfűzni.

 

Előzmény: annyi baj legyen (893)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.06.22 0 0 894

Azt, amit írtam már lejjebb:

A maguk módján keresik:
olahtamas is a maga módján, az osm alapú, Dömcsi-féle keretekben
Güszi is a maga módján, a tuhu alapú, excel és pdf keretekben.

De ez rajtad kívül mindenki számára nyilvánvaló volt.

Előzmény: alnibell (892)
annyi baj legyen Creative Commons License 2020.06.22 0 0 893

"A logika minden szabályát mellőző módon sikerült ismét egy feltételezésből eljutni egy áliitást tagadó következtetésig"

 

Ne sejtetts, ne célozgass, írd le konkrétan, egyenesen: mit olvastál, abból milyen úton jutottál arra a következtetésre, hogy olahtamas és güszi együtt dolgozik egy túraútnyilvántartón, és ha ez igaz, az miért lenne baj a tuhu, és a világ számára.
Mondom, ne kertelj, egyenes, lényegretörő mondatokban fogalmazd meg a problémádat.

Előzmény: alnibell (885)
alnibell Creative Commons License 2020.06.22 0 0 892

Akövetkező mondat szerinted / szerintetek mégis mit takar?

"Ezért is keresgélünk Güszivel egyéb alternatív nyilvántartási módot a magunk módján."

Minden más csak kötözködés.j

Előzmény: annyi baj legyen (887)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!