Ahhoz, hogy az ember egy megközelítőleg tiszta képet tudjon kialakítani nyelvünk ősiségét vagy nem ősiségét tekintetében, mindenképpen szükséges, azonos és ellentétes véleményeket is megismerni. Csak így alakulhat ki egy megközelítőleg tiszta kép, ha megismerjük azok eredetét.
A közelmúltban nagy visszhangot kapott dr. Mario Alinei olasz nyelvészprofesszor elmélete, miszerint az időszámításunk előtti harmadik évezredben élt etruszk nép nem tűnt el a történelem színpadáról, leszármazottaik a Kárpát-medencében, a mai Magyarország területén élnek és az etruszk nyelv kései változatát beszélik.
-----------------
Illene igazolni.
Az az állítás, hogy az etruszk és az ősmagyar között rokonsági kapcsolat létezik erősen kétségbe vonható.
Tökéletesen ismerjük a magyar nyelv fejlődési fokozatait-korszakait-ebben az esetben az ősmagyar kort? Vannak ősmagyar nyelvemlékek Kr. e. időkből?
"Az ó-héber költészet gyöngyeire, a Jeremiás- siralmak-ra emlékeztető, de nem Jeruzsálemet, hanem az elpusztult szumir városokat sirató zsoltárai maradtak fenn a szumir vallásos irodalomnak is. Egy 30 versszakból álló lamentációnak, melyben Enlil isten leánya Nin-Mar siratja a városokat, megható utolsó versszakai így hangzanak:
"A szumir kultúra folyami társadalma nem a megmerevedést választotta, hanem lényeges tömegeiben a három “mediterrán” régióba áthúzódva, fokozatosan kiürítette a folyórendszerű területét. A szumir világ fokozatosan négyfelé vált és ez a négyfelé válás az időszámításunk kezdetét megelőző harmadik évezred közepe táján, az achájok Peloponnezoszba érkezése előtt mintegy másfélezer évvel indul meg.
A három közeli mediterrán régió közül a Földközi-tenger vonzása a legnagyobb, a kirajzás tehát ebbe az irányba, ha nem is a legkorábbi, de a legerősebb. Ez a kirajzás hozza létre a dél-kisázsiai és kréta-minoszi kultúrákat.
Az északi irányú kirajzás már nem is annyira kirajzás, mint inkább terjeszkedés, hisz a Tigris és Eufrát forrásvidékén elterülő Szubartu (Szabirföld) tágulása eredményeképpen éri el a Fekete-tenger déli partvidékét és a Kur és Araxes folyók dél-kaukázusi síkságait, hogy aztán évezredekkel később a Fekete-tenger – Kaukázus vonalát is átlépve, Szubartu szabirjai behatoljanak a mai Dél-Oroszországnak “Európát”, sőt a dél-urali térség “Ázsiát” jelentő területeire is (”Szibéria” ). Ugyancsak Szubartu népéből válnak ki a bogházkői okmányok tanúsága szerint a Kr. e. 2. évezred közepe felé a szabir nyelvet beszélő “hurri”-k vagy “kur”-ok (v. ö. Kur-folyó), akiket 1000 évvel később a görögök “kár”-oknak fognak nevezni Kisázsiában, és az ugyanezt a nyelvet beszélő “mitanni”-k, vagy “mada”-k, akik valószínűleg a következő évezred “méd”-jeivel azonosak.
A harmadik mediterrán kirajzást a Káspi-tenger vonzása indítja el, s időben ez a kirajzás a legkorábbi. A Káspi-tenger körül elhelyezkedő szumir rajokból kialakuló különböző népeket majd kétezer évvel később “szkitháknak” fogja önkényesen és helytelenül elnevezni a mindent “görögösítő” hellén tudomány."
Ha a szumirság Mezopotámiában maradt része politikailag és fajilag el is tűnik, kultúráját és civilizációját minden nép átveszi és nyelve is még ezer évig fennmarad, sőt az elő-ázsiai világnak nemzetközileg használt tudományos, diplomáciai és egyházi nyelve lesz, valami olyasmi, mint majd a latin kétezer évvel később Európa középkori világában. Sőt a szumirból átvett szavak ezreivel, a szumir tudománnyal és civilizációs eszközökkel együtt átveszik és különbözőképpen adaptálják annak mitológiáját (5), mondáit (6) és költészetét (7) is.
Ez a “késői szumir” nyelv, a Krisztus előtti két évezred szumir nyelve, gyorsan torzul, másul, átad és átvesz szavakat és éppúgy gazdagítja az ekkoriban még primitív asszírt, babilonit, hébert, mint ahogy kréta- mykenei és etruszk csatornákon bejut az árja nyelvekbe is, sőt kelet felé hatva az u. n. sanscrit “nyelvbe” is (8). Ez a tény vezette félre hosszú időn keresztül a “szumir dicsőség” után vágyó árja nyelvészeket, akik az “indo-európai” nyelvek szumir kölcsönszavaiból kiindulva kissé elhamarkodottan sorolták be a szumir népet az “indo-európai” népek családjába éppúgy, mint a sémi nyelvészet is elhamarkodottan állította a szumir nyelvet “zsidó” rituális nyelvnek."
ugyanezen magyar tudományos kompetencia hiány jelenik meg a sumér-magyar kutatásoknál is,
vmint itt is van utalás a pár hsz-szel előbb tudományos semlegességre, objektivitásra, annak szándékára (ill ennek hiányára),
amikre pl. Parpola professzor utalt a cikkében:
"
Fel lehet tenni a kérdést, hogy mindezen számos lexikai egyezés az urálival miért nem volt megtalálva korábban. A magyarázat egyszerű. Ehhez az uráli nyelvek jó ismerete szükséges, valamint a bonyolult sumér fonológia és ékírás rendszeré is, hogy felismerjük a kapcsolatokat a suméri és uráli között, és az ilyen specifikus képzettségek kombinációja ritka. Nagyon kevés asszírológus ismer egyáltalán bármilyen uráli nyelvet, és az uráli tudomány szakértői sem ismerik a sumért. Természetesen, a szükséges speciális képzettség mellett szükéges lenne még a szándék ezen téma átfogó tanulmányozásához, és ezen szándék teljesen hiányzott az asszírilógiában az elmúlt 120 évben.
"
ill. Dr. Obrusánszky is ugyanerre a magyar tudományos képzettséghiányra ill. elfogultságra utal egy interjújában a már vhol szintén tárgyalt, Kínában folyó Ucsiraltu professzor által vezetett hun/magyar nyelvi kutatásoknál is, melyek megállípították, hogy:
"A hun szavakat leginkább a mongol és a magyar nyelv őrizte meg a legarchaikusabban, de különösen az utóbbi."
"
– A hivatalos történetírás csacskaságnak tekintette a pusztai népek mondáit, nem fogadta el szóbeliség hagyományát, s helyette a mesterséges nyelvcsaládelméletet erőltette.
– Az 1850-es évektol erőteljes nyugat-európai támadás indult a Szent Korona-tan ellen, és ugyanez folytatódott a nyelvészet terén is. Ennek keretében nem akarták elfogadni a keleti eredetu forrásokat, de nemcsak a miénket, hanem a kínaiakét sem. Azóta Nyugaton és a világ számos országában már módosították ezt a szemléletet, ... .
Ezzel szemben nálunk a hivatalos történetkutatás nem hajlandó a nemzetközi tudományos élettel együttmuködni. Ennek persze egyik oka, hogy nincs is olyan nyelvész, aki foglalkozni tudna Ucsiraltu anyagával. "
viszont érdekes, hogy a későbbi magyar történeti elméletek még az eredeti Hunfalvy féle vonalnál (amelyeknek egyetlen célja a hun-magyar elméletek teljes, dogmatikus tagadása volt (az már más kérdés, hogy amik ők föltártak, kidolgoztak az az eredeti céljukhoz semmilyen valódi tudományos alapot / adatot nem szolgáltatott) is tovább mentek, mert pl. Hunfalvy az akkoriban kibontakozó sumérológia tudományában a Lenormant ill. Rawlinson által vezetett fő nézetet vallotta, ti. hogy a sumér is finnugor nyelvek közé tartozik és a magyar az egyik legközelebbi rokona, és a Budenz általi vonal lett uralkodóvá, amely a hun mellett a sumér kapcsolatot is teljesen és dogmatikusan tagadta.
de a sors fintoraként, ma már látszik, hogy ezen vonal munkássága: a FU elmélet nemhogy cáfolja, hanem pont igazolja pl. a sumér ill. az etruszk rokonságot / kapcsolatot. pontosabban ezen kutatások nélkül szinte meg se lehetne állapítani a kapcsolatokat, és szinte a semmiből kéne kidolgozni mindent.
A közelmúltban nagy visszhangot kapott dr. Mario Alinei olasz nyelvészprofesszor elmélete, miszerint az időszámításunk előtti harmadik évezredben élt etruszk nép nem tűnt el a történelem színpadáról, leszármazottaik a Kárpát-medencében, a mai Magyarország területén élnek és az etruszk nyelv kései változatát beszélik.
...
sok a közös vonása az etruszkok és a magyarok őstörténete között: a lovaglás, a fegyverhasználat, a szavak hasonlósága mind azt támasztják alá, hogy nagyon erős volt a kapcsolat a két nép között.
...
"
:)) egy jellemző magyar nyelvkutatási/tudományi jelenség:
"A filmstúdió eredeti terve szerint a filmben magyar nyelvész is megszólalt volna, de a Magyar Tudományos Akadémia nem tudott olyan szakértő nyelvészprofesszort javasolni, aki az etruszk nyelv kutatásaiban is jártas lenne - olvasható a filmstúdió sajtóközleményében. "
ill. ez egész (és bármi hasonló) elmélet tipikus, borítékolható reakciója:
"
Magyarországi tudományos körökben ez az elmélet rendkívül nagy ellenállást váltott ki, mert amennyiben ennek igaza bebizonyosodik, az maga után vonja a magyar történelem újraírását, felborítva ezzel az évtizedek, évszázadok alatt bevésődött állításokat."
egyébként nem borítana fel semmit (az elavult, leegyszerűsített alacsony színvonalú nézeteken kívül, amiket fel is kell) ha normálisan lenne felfogva a helyzet:
csak mondjuk egy ősmagyar törzs Itáliában élt csoportjai voltak az etruszkok, akik itt Európában éltek abban az időben,
miközben másik csoportjaik az uráli ill szibéria tajgában űzték/vadászták a vadat,
egyéb törzseik meg mondjuk a mai Mongóliában, Észak-Kínában nomadizáltak/hadakoztak a későbbi Nagy Fal kezdeti építményeinek előterében, és lassan kezdték kiformálni a későbbi nagy történeti hírnévre emelkedett hiungnu/hun nép első nemzetségeit / törzscsoportjait. stb.
ezek mind lehetnek a mai magyarság ősei, pontosabban ezekből formálódott ki az ősmagyar, ill. mai magyar nép.
ezen kérdésekre pl. az ősgenetika tudománya adhat válaszokat, igazolást,
ahogy tulajdonképpen már adott is, csak még annyira friss ez a tudományág és eredményei, hogy idő kell még elterjednek, adatai beépülnek a történelemtudományba.
az ősi nyelv léte szerintem már alá van támasztva a sumér kőtáblákban,
aminek egy későbbi dokumentumai, megnyilvánulásai lehetnek az etruszk nyelvemlékek,
bár jómagam az etruszk kérdést nem igen tanulmányoztam eddig, így nem tudok sokat a témáról (elég volt a sumért is megtanulni :),
de a belinkelt cikkedben találtam egy másik linket, mely gyors elemzése alapján eléggé elfogadható az Alinei féle elmélet, illetve jól illeszkedik a saját elméletembe is:
uráli nyelvészeti ismeret nélkül, ez is (akárcsak a sumér) első ránézésre nem tűnik túl közelinek a mai magyarhoz, ill. nem is kell neki, hisz a lelet az i.e. 6. század közepe és az 5. század eleje közötti, de ha jobban megnézzük ez egy jó ősmagyar jellegű mondat is lehet, amely tipikus uráli nyelvi viselkedést mutat,
amelyeket, ezeket elég nehéz elmagyarázni, de azért vmit megpróbálok:
en = ne
a magyar ne(m) az ez-ből származik, (illetve uráli *na:), tehát ez a forma a kb. ene egyik alakja:
en = ene = ne
valamint: a se-, sen-(ki), sem -mel is kapcsolatban áll.
ill. egy másik tipikus jellegzetesség pl. bizonyos esetekben a szókezdő s eltűnése (pl. magyar áll, FU votják szil- (‘áll’), cseremisz sal(gem), stb.
ill. bizonyos uráli nyelveknél, nyelvjárásoknál megjelenik egy szókezdő magánhangzó, pl. magyar íj, FU jin, jin, jics, juszi, stb. illetve szóvégi n d nt t változások pl. kunde = hanti = magyar had, ideg = U/FU iddo, indo, stb.,
magyar esz-, enni, Proto: *sewe (*seɣe), pl. észt: sö, sü; udmurt si, sii, sie; komi: soj, suj, sod, manyis: ti, tej, taj, stb., ill i, j, g, gy változások, hangformák stb.
tehát mindezek alapján a:
thui = tégy
(pl. mordvin: t́eje, tije, tuje), ill. csin-ál, tehát t ~ cs vagyis kb. th,
ezt jól igazolja is a hivatalos fordítás, hisz a magyar te-, tesz, ten-(ni), tégy, stb. szóalak az kifejezhet cselekvést (csin-ál (azaz tesz) vmit) és elhelyezést is, pl. rátesz stb.
ara = arra / rá, illetve ez lehet itt jelentésű is, pl. számi aro, vhol (itt) (van). (a magyar erre-vel is kapcsolatos, pl. erre megy)
enan = vagyis (s)ena+nt, nt ~ d ~ magyar t, tehát semmi+nt > semnt, azaz semmit,
de a semmi szó, az az ennyi-vel hasonló töről fakad, nyelvileg azzal van kapcsolatban, akárcsak a fenti ez / nem szókapcsolat.
summázva:
"En thui ara enan"
fordítás:
"Ne csinálj (vagy "ne helyezz el") itt semmit"
>
a közbülső mondatalak mondjuk kb.:
ene tej ara senant
> mai magyar kb.:
ne tégy rá semmit
lehetne még ezt sokáig elemezni, pontosítani, kifejteni,
főleg más szövegek felhasználásával, de elég kezdetnek ennyi is.
A Kárpát-medence ligetes sztyeppe (más néven erdős sztyeppe) volt. Sőt, a Bécsi - Morva medence is. Betelepültek oda is az avarok, meg a magyarok. Csakhát a történelem viharai...
Igen, tengerszint felett. Ugyanis a Fekete-tenger, meg a Kaszpi-tó között van egy dombvonulat, ennek legalacsonyabb része úgy 100 méterrel van a Fekete-tenger szintje felett (a Kaszpi-tó már mínuszban van). Az Aral-tó meg még keletebbe van. Azért a vízraz annyit nem változott.
"* A finnugor elméletet teljes mértékben revideálni szükséges! Végül is a magyar nyelv – Alinei szerint – sokkal régebb óta egy különleges, önálló nyelv, mint ahogy azt eddig gondolták."
A fentiekkel magam is egyetértek teljes mértékben.
Pl. egy felülvizsgálati szempont kezdetnek az ún. kölcsönszavak kérdése, ill. ennek felülvizsgálata, mert itt a dogmatikus elv az volt, hogy ami a többi uráliban nincs meg, az kölcsönszó más nyelvből a magyarban, pl. török vagy indo-európai, stb.
Az esetleges fordított helyzet, ti. hogy a magyar is lehet régi nyelv, melyből ezen nyelvekbe kerülhettek szavak nem is került vizsgálatra, felvetésre sem. Ez pedig a magyar nyelvészeti kutatásoknál a a tudományos semlegesség, objektivitás, nyitottság hiányára mutat, amelyek pedig a tényleges tudományos kutatómunka alapfeltételei, első számú alapelvei, ezek nélkül az adott munka tudományos értéke alacsony, silány színvonalú.
Az Alföld azért még beleszámít a nagy eurázsia sztyeppevidékbe, annak a nyugati széle, azért is tudtak rajta viszonylag jól berendezkedni hosszabb-rövidebb időre az egymást követő rokon lovasnomád népi törzscsoportok, a hunok-avarok-magyarok ill. még előttük a szkíták-jászok-szarmaták.
Magyarok és székelyek
A honfoglalás idejének egyik sokat vitatott kérdése a magyarok és székelyek kapcsolata.
Itt nem kívánok foglalkozni a székelyek eredetének különböző elméleteivel, csupán egy régi székely nemzetség/családnév, a nevet tükröző településnevek, és a család tagjai által elnyert nemesi és címeradományok közötti összefüggések vizsgálatával, amely hozzájárulhat a kérdés tisztázásához.
A Középiskolai történelmi atlasz (Budapest, 2003., Cartographia Kft.) 21. oldalán található egy térkép, mely a honfoglalás eseményeit ábrázolja.
E szerint Szabolcs-Szatmár megye térségében volt a 894-ben Pannoniára támadó magyarok visszavonulási területe. A visszavonulási területet jelző körben "kabarok, székelyek" megjelölés szerepel.
Ugyanezen térkép szerint a honfoglalást követően, már 900 körül kialakításra kerültek az ország határait jelző legfontosabb gyepüterületek. A térképen Nyitra, Bécsi-medence, Barcaság térségében "székely gyepüőrök" megjegyzés szerepel.
Anonymus Gesta Hungarorumában is említésre kerül az ország határainak kijelölése. Először Böngér fia Bors az ott lakók intelmeire, közös elhatározással, gyepüakadályokkal erősítette meg az ország határát a lengyelek földje felé, majd Árpád fia Zolta határozta meg az ország déli, nyugati és északi határait. Böngér a gesta szerint a Kiev mellett magyarokhoz csatlakozott egyik kun vezér volt. Talán ők vettek részt a Pannónia elleni felderítő jellegű támadásban és ők találkoztak először az "ott lakók"-ként jelölt székelyekkel.
A Gesta Hungrorum szerint a magyarok Mén-Marót bihari vezér ellen indított, Velek és Ösbő által vezetett csapatai találkoztak a székelyekkel, "akik előbb Attila népe voltak". A székelyek önként csatlakoztak a magyarokhoz, velük együtt átkeltek a Tiszán és előörsként vonultak Mén-Marót ellen.
A székelyek Bihar megyei jelenlétét igazolja Székelyhíd település neve. A településről készített helytörténeti leírás szerint első lakói székelyek voltak, akik a kunok ellen küzdöttek. Később a székelyeket más állomáshelyre küldték. A település a Gutkeled nemzetség birtoka lett.
Vizsgáljuk meg az ismertetett adatok kapcsolatát egy régi székely nemzetség/családnév előfordulási helyeivel.
A székelyek legkorábbiként jelzett, Szabolcs-Szatmár megyei jelenlétét jelzi B. község neve. A név feltételezhetően a hajdan ott élt B. családtól származhat, de a korabeli latin betűs írás nem ismerte az "…" betűt. Ezért maradhatott le az utolsó betű. Az első feljegyzések a településről 1297-ben kerültek rögzítésre, ekkor itt már székelyek nem voltak, a település földesura Apaj fia Apaj a Gutkeled nemzetségből.
Az előzőekben említett lengyel határ melletti székely gyepüőrséget jelzi a hajdani B.-ócz, a kiegyezés után B.-falva, jelenleg B.-ovce település, mely 1920. előtt Zemplén vármegye Varannói Járásához tartozott. Nevét a valaha ott élt B. családról kapta. 1491-1492-ben a lengyel hadsereg e területre való behatolásával befolyásolta az itteni települési és demográfiai viszonyokat. A Budai Káptalan 1493-as összeírása szerint a porták több, mint fele üresen állt. Az 1585. évi urbárium szerint ruszin lakosságú pásztorfalu. A pásztor- és ruszin lakosság a XVI. század első felében telepedett le a nagyrészt elhagyatott faluba.
A délnyugati határ mellett, a Mura vidéken, a hajdani Vas megye Szlovéniához csatolt részén, Szent Benedek, szlovénul Sveta Benedict járásban található B. település, mely szintén a székely gyepüőrséget jelezheti.
Ugyancsak a székelység jelenlétét jelzi a hajdani Vas vármegye Ausztriához csatolt részén található Felsőőr (ma Oberwart) település. Erről a Vas megye nemesi családjai c. könyv a következőket írja: "Az Árpádház kihaltával támadt belzavarok lecsillapítása után I. Károly király az északról jövő támadások ellen törekedett a vármegyét biztosítani. E végből már a XIII. században Borostyánkő és Német-Ujvár között letelepített és megelőzőleg is szabadalmakkal bírt határőröket 1327-ben a királyi nemes szolgák sorába emelte és Miklós ispán vezetése alatt egy területre összevonta. ezeknek az őröknek az utódai (65 külön nevű család) 1582. február 28-án Rudolf királytól Alsó-Felső-Eőrre adományt nyertek." Az adományt nyert családok között található a B. család is.
A székely gyepüőök Nyitra térségébe telepítését jelzi, hogy - a nemesség és címeradomány szerint - 1523-ban itt volt földbirtokos Thomas B. de Tardosked.
Érdekes összefüggés állapítható meg a Szatmár-megyei Mátyus, a Nyitra megyei Mátyusföld, és a Székelyföldi Mátyusfalva között. A Szatmár-megyei Mátyus közvetlenül B. mellett, a Tisza túloldalán található. A Nyitra megyei gyepüterület már Mátyusföldként lett megjelölve. A székelyföldi Mátyusfalván 1602-ben a Basta féle lustra szerint primor nobilisként (székely főnemesi rang) B. Mihály lett katonai nyilvántartásba véve.
A B. család legnagyobb karriert a déli határvidéken futotta be, de már itt a horvát környezethez igazodó B.-ovich néven. A címeradományok a délvidéken jegyzik fel a B.-ovich de Plavno családot, melynek egyik tagja volt 1491-ben Agram (Zágráb) várának várkapitánya, B. György. A B.-ovich családról nevezték el B.-ovac városát, illetőleg B.-ovac várát is, mely a hajdani Pozsega, mai Zadar megyében található. Valószínűleg a család horvátországi ágából származik B.-ovich Ágoston pálosrendi szerzetes is, aki 1675-től magyarországi tartományfőnök, 1681-től leleszi prépost,1681-től nagyváradi püspök, 1688-tól haláláig, 1702-ig bihari főispán volt.
A család nevének és a hozzá kapcsolódó településnevek előfordulásai alapján, melyek az ország határvidékén körben megtalálhatók - és a család tagjainak mintegy 700 éves katonai szolgálatát jelzik - arra a következtetésre lehet jutni, hogy a székelyek szállásterülete a honfoglalás idején valószínűleg Szabolcs-Szatmár megye területén volt, majd közvetlenül a honfoglalás után határőr feladatokkal bízták meg és széttelepítették őket. A jelenlegi Székelyföldre elsősorban a keleti (kun) támadások miatt I. László, illetőleg a tatár támadásra történő felkészülés keretében IV. Béla telepítette őket, valószínűleg az ország valamennyi határőrvidékéről, a Csikban már ott található besenyők mellé (csik besenyő nyelven határt jelent). A XIII-XIV. században a korábbi gyepűterületek felszámolásakor az ott maradt székelyek beolvadtak a helyi (magyar, horvát) nemességbe. Így a sajátos székely közigazgatási rendszer és jogállás csak a Székelyföldön maradt meg.
Mindebből egyébként az is következik, hogy a Kárpát-medencében a honfoglalás idején egy nagy létszámú magyarul beszélő népesség lakott. (Persze itt el lehet játszani a szavakkal, hogy a magyarok beszélnek székelyül, vagy mindketten hunul) Az "itt lakók" szövetséget kötöttek Árpád magyarjaival és rövid időn belül - mint gyepüőrök - az újonnan alakuló állam szerves alkotóelemeivé váltak. A keleti határra telepített székelyek - nagyszámú idegennyelvű népesség között is - megőrizték a honfoglaló magyarok többségével egyező nyelvüket.
p.s. előre köszönöm azokat az olyan jellegű előrevivő észrevételeket, hogy a kabarok nem kabarok, hanem kavarok, továbbá Anonymus nem hiteles, sőt egyik magyar krónika sem hiteles stb, továbbá a magyarokat nem hívták magyaronak stb.
az oroszok is játszi könnyedséggel megértik egymást,dialektus nélkül,pedig náluk sokkal nagyobb a távolság szentpétervár és Vlagyivosztok között,mint burgerland és Kárpátalja között.így ez az érv nem lehet mérvadó.
A hunok inkább rokonai a kínaiaknak és mongoloknak ,mint a törököknek,már a külsejükben is.-mandulaszem-
feltűnt már a kínaiak saját neve: a "han" és a "hun" szó közötti hasonlóság?
Attila halotti máglyája?és a hármas koporsó az elterelt folyóval?
Ezzel nem vitatkozom. Az biztos, hogy itt a letelepedett népek mindig találtak búvóhelyre. A Kárpát-medence szerencsére nem sztyepp, hanem mocsaras-erdős síkság, bár az erdőket már javarészt eltüntették.
"l. Alinei szerint Európa és az eurázsiai sztyeppe már ôsidôk óta, avagy pontosabban a legutolsó nagy jégkorszaktól kezdve folyamatosan lakott területek, és nem voltak nagy népvándorlások, nem voltak népek, melyek keletrôl nyugat felé vonultak volna, útjukban különbözô kultúrákat lerombolva. "
A takla-makáni múmiák DNS elemzése kimutatta, hogy ez abból a szempontból igaz, hogy nagy hódító háborúk nem voltak, viszont erőteljesen keveredtek békésen a népek, tehát népvándorlás azért volt.
Én azon a véleményen vagyok, hogy érdemes lenne, sokkal intenzívebben a feltárt etruszk írásanyagot, összehasonlítani a székely magyar ABC jeleivel és annak megfelelőivel. Akik ismerik a Székely ABC -ét azokra nagy munka várna az Etruszk írás megfejtésében.
"Annak bizonyítása, hogy az altáji2 (ôsi török) nép, - mely a Krisztus elôtti harmadik évezredben telepedett le a Kárpát medencében – már a magyar nyelvet beszélte, elég nagy feladat volt, sok próbálkozással. A professzor egy saját maga által kifejlesztett elméletet használt, - saját nézetét az indoeurópai és altáji népekrôl. Alinei szerint Európa és az eurázsiai sztyeppe már ôsidôk óta, avagy pontosabban a legutolsó nagy jégkorszaktól kezdve folyamatosan lakott területek, és nem voltak nagy népvándorlások, nem voltak népek, melyek keletrôl nyugat felé vonultak volna, útjukban különbözô kultúrákat lerombolva. Nem, Alinei szerint az indoeurópai emberek, valamint az Ural-táji népek egész idô alatt itt voltak már, a Kárpát medencében. Már a Krisztus elôtti harmadik évezredben a magyarul beszélô népeket „Török”-nek nevezték, (turkoi, tursci, tusci, innen származik a Toscana szó is), és hosszú ideig együtt éltek régi török törzsekkel, mint például a Kurganokkal, de a magyarok mindig megtartották saját nyelvüket. Alinei sok példát fölsorol még könyvében az ôstörténeti korszakból, fôként a magyarok és etruszkok közös szókincs&u?eacute;bôl idéz, bizonyíték gyanánt. Álljon itt most néhány példa a párhuzamos szavakból, illusztrációképpen, a könyvbôl idézve. A nagybetûs szavak az etruszk nyelvbôl, a kisbetûsek a magyar nyelvbôl származnak. URU – úr, NAC – nagy, HUT –hat, HUS (ifjú, avagy hôs), ECA – ez, ELSSI – elsô, AVIL – év, MEX – meger/megyer/magyar.
Nem tudom, Mario Alinei elmélete és fölfedezései mennyire voltak ismertek a magyar tudósok által 2004 elôtt, amikor Budapesten a „Magyarok és a Kelet”címmel világkongresszust rendeztek. 2003-ban került kiadásra könyvének magyarra fordított változata, a következô címmel: ôsi kapocs - A magyar-etruszk nyelvrokonság. Nem csodálkoznék, ha ezek után valaki a magyar Akadémia tudósai közül akcióba lendülne, és bevezetne egy új tantárgyat az összehasonlító nyelvészetben, Etruszkológia címszó alatt. Ugyanis még sok kérdés vár feleletre. Alinei erre is ad javaslatot a könyvének végén, például:
* Az egész Etruszk nyelv-testet (magyar) nagyító alá kell helyezni. Különösen azokat a szavakat, amelyeknek nem lehet direkt magyar megfelelôjét megtalálni. Ki kell deríteni, honnan származnak, &eau?cute;s végsô soron milyen kapcsolatban állhatnak az ôsmagyar nyelvvel. * A finnugor elméletet teljes mértékben revideálni szükséges! Végül is a magyar nyelv – Alinei szerint – sokkal régebb óta egy különleges, önálló nyelv, mint ahogy azt eddig gondolták.
Ezzel az összehasonlító nyelvórát most befejezem. Roppant érdekes még az is, hogy a magyar nyelvben gyakorlatilag alig vannak dialektusok. Itt – ott van egy parányi kis eltérés a kiejtésben, és a határon túl élô magyarok természetesen vettek át szavakat a Szlovén, Szlovák és Román nyelvekbôl. Mégis figyelemreméltó, hogy a Burgenlandban (Ausztria) élô magyarok minden nehézség nélkül tudnak beszélni a kárpátaljai magyarokkal, holott ezer kilométerre laknak egymástól! Ez is bizonyítja, micsoda belsô erô rejlik a magyar nyelvben, mely túlélt több, mint 1000 évet, annak ellenére, hogy különbözô altáji és szláv nyelvek vették körül.
Megjegyzések: 1. uráli: nyelvcsoport, mely a finnugor nyelvekbôl valamint például a Szibériában beszélt szamojéd nyelvbôl származik. 2. altáji: nyelvcsoport, amelybe a török és mongol nyelvek tartoznak."
"Ez volt az a pillanat, amikor a török nyelvű népek betörtek Európába! "
EZt ugyan honnan veszi? Az ultrahivatalos álláspont szerint nem ismerjük a hunok nyelvét. A Modi leírásai szerint meg az indiába betörő hunok egyértelműen zoroasztriánus népek, azaz irániak. Aranyos elképzelés ez, de nem több. Az a fő baja, hogy egy elméletből akar mindent levezetni (indogermán nyelvcsalád) és leegyszerűsíteni.
"A hun lovasok valamikor 370-375 között keltek át Európába.
Ez volt az a pillanat, amikor a török nyelvű népek betörtek Európába! Egy hatalmas vad ék hatolt be az évezredek óta szinte változatlan ősi iráni lakterületek kellős közepébe. Ez ugyan hatékonyabb volt a későbbi mon-gol-tatár hordáknál is, de végül mégis vereséget szenvedett a latin-germán-görög Európától, és eltűnt. A hunok és társult népeik azonban egyszer s mindenkorra két részre szakították a sztyeppen és Közép-Ázsiában élő iráni nyelvű népek hatalmas tömbjét: a Volgától és a Kaszpi-tengertől keletre maradtak a szakák, a perzsák, a baktriaiak és rokonaik. A behatoló éktől nyugatra kerültek a Volga és a Tisza között a szarmaták-jazigok, az európai alánok és testvéri törzseik. Voltak, akik elmenekültek a hunok elől, mint például az alánok: egy részük a Kaukázus déli lejtőire, ők a mai oszétok. Megint más alánok nyugat felé húzódtak, és végül Normandiáig, Spa-nyolországig, sőt Észak-Afrikáig jutottak, ahol hamarosan beolvadtak. Az alánok negyedik része bátran szembeszállt a betörő hunokkal és a hunokhoz még Közép-Ázsiában társult alán (!) szövetségesekkel, de vereséget szenve-dett. A vesztesek jelentős része végül segédcsapatként csatlakozott új, hun, uraihoz. Így alán segítséggel azután a hunoknak könnyű volt győzniük a keleti gótok, majd 376-ban a Dnyeszter partjánál a nyugati gótok ellen is. A gótok szintén a birodalomba menekültek, a hunok előtt pedig az Al-Duna mentén megnyílt az út a Balkánra, és onnan tovább Hunniába-Hungáriába. Nem létezett a Kárpátokat a Fekete tengerrel összekötő, a Traianus és Marcus Aurelius által tervezett, de meg nem épített védvonal! Nagyon hiányzott, főleg ott, ahol Ovidius aggódva nézett át északra a befagyott Dunán. Végeredményben azonban a hun ék betörése okozta azt, hogy a nyugati iráni tömb a következő évszázadok alatt felszívódott, és kis népcsoportoktól elte-kintve (oszétok, a 16. századig a magyarországi jászok) eltűnt. Elég hozzá beleolvasni az Attila alföldi táborában járt bizánci követ, Priszkosz fennmaradt töredékeibe és Jordanesz gót történetébe, hogy lássuk, kik is harcoltak egykoron a nagykirály Attila hun seregeiben. Valaki akár meg is kérdez- heti, hogy az Attila halála után vetélkedő vezérek és népeik – a hosszú lándzsával harcoló gótok, a karddal dühöngő gepidák, a dárdától ütött sebek miatt lehanyatló rugusok, a gyalogos suavusok, a nehézfegyverzetű alá-nok és a könnyűfegyverzetű herulok – között volt-e jelentős számú igazi hun harcos is: mennyien lehettek a seregben a nyilaikat egyébként is egykettőre elfogyasztó hunok? Az tény, hogy a hun uralkodók (Karaton, Oktár, Ruga, Mundzsuk, Attila, Bleda és vezéreik) egy időre jól megszervezték gyülevész szolgáikat és hadaikat. Aztán Attila halála után hamar jött a haddelhadd. A hunok tehát, s velük a többi barbár népek betörtek Európába, és az egész civilizáció elmondhatatlan kárára megkezdődött a nyugatrómai birodalom szétverése és összeomlása. Ez úgy hangzik, mintha az impériumot a hunok és a velük társult népek semmisítették volna meg. Pedig Róma tönkretevői nem elsősorban a hunok voltak, hanem az általuk mozgásba hozott, népvándorlásba lökött, időnkint segített germán népek, a gótok és alánok mellett a vandálok, burgundok, majd a hunok bukása után az alemannok, szvébek és frankok is. A birodalom végleges szétverése így a keleti sztyeppi és germán népek közös műve volt. De ez csak akkor sikerült, miután a keleti iráni népek (főleg a perzsiai pártusok, de a pannóniai szarmaták-alánok is), no meg a belső válságok és az elpuhultság végzetesen meggyöngítették Rómát. Maguk a hunok nem is egy esetben Róma védelmére siettek! Ők tartották féken azokat a romboló, talán még a hunoknál is vadabb germánokat, akik éppen előlük menekültek nyugat felé. Vagy például a mindig is Kelet-Franciaországba igyekvő rajnai burgundokat. A római hadvezér Aetius 425-445 között jórészt hun segítséggel tudta katonailag fenntartani a birodalom viszonylagos egységét, először éppen a burgundok elleni győzelmével. Ezekben a csatákban halt meg Günther, aki a híres Nibelungenlied egyik főszereplője lesz majd. Ennek ellenére mégis a hun hódítás és következményei jelentik a korszakhatárt ókor és korai középkor, a latin és a germán (német-római) világrend között. A római birodalom nyugati területeinek politikai és gazdasági átrendeződése, a mához, a fejlett Nyugat-Európához vezető civilizációs út, a kora-középkori germán feudalizmus kialakulása jelentős részben a hunok rövid uralmát követte, talán annak is a következménye volt. Nekünk, magyaroknak mindebből még az is fontos, hogy 420-430 körül a hunok birodalmának és királyuknak, Rugának a székhelye a Magyar Alföldön, a Tiszánál volt. A legújabb kutatások szerint talán éppen Pusztaszer helyén, de fontos központ lehetett Szegeden, a vár helyén és környékén, a Maros torkolatánál. Neve feltehetően Parthiszkon volt. Pontosan ide vezetett a Dunaszekcsőtől (a római korban Lugio volt a neve) induló kereskedelmi út. A szegedi vár helye a Tisza partján azonban Attila idejében sem lehetett fátlan, kopár síkság. Az egyetlen megbízható szemtanú, a görög követség tagja, Priszkosz 449-es úti jelentése szerint Attila királyi udvara teljesen fátlan síkságon állt. Priszkosz úti leírásának, a részleteknek és a megtett távolságoknak szinte tökéletesen megfelel a mai Pusztaszer helye, a közelben fekvő egykori Sövény (Sövényvár), amely minden jel szerint a késő avar kori kagánok központja is volt. 1926 és 1934 között bukkantak rá Szeged mellett, Röszke-Nagyszéksóson 175 aranytárgyra, amelyek egy hun uralkodónak, alighanem magának Attilának a halotti áldozati máglyáján égtek el, olvadtak össze. Van közöttük egy elektronból készült talpas pohár vagy kehely, amelyet hajdan berakott drágakövek díszítettek. (Emlékezzünk majd erre, amikor az Árpádok ékköves aranycsészéjéről lesz szó!) Akárkihez is tartoztak a nagyszéksósi kincsek, azt sugallják, hogy valahol a közelben lehetett a királyi székhely is."
A fokos elég jellegzetes fegyver. A türk buzogány is az. Ezek talán biztosabb eredetjelzők, mint a szókincsegyeztetési hangtorzulgatási követekeztetgeteskedések.
"Ovidius a civilizált európai ember" Vagy pontosabban intelligens, de puhány, léha, élvhajhász, csöppecskét egoista, hedonista playboy.. :)
egyszer olvastam bele,lehet,hogy az Aral tóra és a Fekete tengerre vonatkozott.majd újra megnézem.o.k.tudom nem mindegy,de a lényeg az lett volna,hogy az akkori és a mostani vízrajzi állapotok nagyon messze állnak egymástól és ezt hajlamosak a kutatók figyelmen kívül hagyni.
Ismerjük meg egy kicsit a szkíták és szarmaták világát is.
"Amikor a görögöket felváltották az uralomban és a civilizációban a rómaiak, akkor követték a sztyeppen a szkítákat utódaik és vérrokonaik, a szarmaták és az alánok. A szkíták világa elmúlt, dicsőségük lehanyatlott, a hatalmat a nem kevésbé harcias és szintén kiváló íjász szarmaták és alánok vették át, valamikor a Krisztus előtti 3-2. században. A szkíták hírneve azonban addigra már annyira meghonosodott a görögöknél és rómaiaknál, hogy a krónikák még hosszú évszázadokig minden keletről, a sztyeppről vagy messzebbről jött, illetve ott élő népet szkítának neveztek. Még akkor is, ha azok egészen más nyelvű népek fiai-lányai voltak, például türk-törökök. Már a római történetíró, az idősebb Plinius megállapította: általában a szkíta név átment a szarmatákra és germánokra, de ez az elnevezés már elavulttá vált, és ma már [Plinius idejében: Naturalis historia 4.80-83 és 6.34-36.] csak azokra a népekre vonatkozóan használják, amelyek nagyon távoli vidékeken laknak és majdnem teljesen ismeretlenek. Ilyenek voltak magyar népünk többféle elődei is. Az Árpád népének a honfoglalásáról beszámoló Liudprand kancellár és püspök (920-972) éppen ezért írta, hogy a magyarok [Árpád] népe abban az időben még mindnyájunk előtt ismeretlen volt. Árpád népe, amelyről Regino lotharingiai apát (845-915) szerint az azelőtti nemzedékek azért nem hallottak, mivel nevük sem volt, a szkíta tartományokból és ama mocsarak közül jött elő, amelyeket a Thanais kiáradásával mérhetetlenül kiterjesztett. Így ragadt rá később a magyarok kétségen kívül keleti elődeire is az, hogy ők a szkíta-szittya faj gyermekei voltak! Ezért hiszik közülünk sokan még ma is, hogy őseink között szkíták is voltak! Egy kedves régi magyar könyvben Dugonics András királyi oktató 1806-ban így írt erről: Ama régi magyar eleink, kiket mi mostanában a régi hagyományok szerént szittya-magyaroknak nevezünk, kik mostani országunkban letelepedtek, és ezt a mézzel és tejjel folyó földet utóiknak ajándékozták, ennek előtte Ázsiában laktak. Réges-régi félreértés, hiszen Szkítia nem Ázsiában, hanem a hatalmas száraz-füves síkság, a sztyeppe nyugati – európai – végén volt. Tisztáznunk kell hát majd, hogy őseink között valóban voltak-e szkíták, és ha igen, akkor tényleg Ázsiából jöttek-e? A szkíták a görög történetírók szerint inkább a Volgától nyugatra, tehát Európában éltek, a szintén iráni nyelvű, tehát rokon alánok viszont eleinte Ázsiában, a Kaszpi-tengertől keletre. A maguk idejében mindkettőjük megismerte a hettiták által a Krisztus előtti második évezredben (jóval 1200 előtt) kifejlesztett és a babilóniai asszír hadseregekben még a szkíta világ előtti időkben, a Krisztus előtti 9-8. században tökéletesített nehéz páncélzatot: erős textilre vagy bőrre varrott bronz (később már vas) lemezek, vasszemek védték a csatában a harcost és paripáját. A szkíták elsősorban kiváló íjászaikról voltak híresek, az íjról kapták a nevüket is. Az alánok fegyvere a hosszú lándzsa, az egyenes kard, az íj és a fokos volt. Zárt alakzatban, főleg V-formában előretörő, vagy szilárdan megálló ékekben harcoló katonáik ritkán találtak legyőzőre. Ők is híres íjászok voltak, akárcsak a vérrokon szkíták és szarmaták. A Fekete-tenger partjára, Tomiba, a mai Konstancába száműzött latin költő, Ovidius a civilizált európai ember szemével egyformán vadnak látta a szarmaták lakta tájat és emberét: az unalmasan sík vidék örökké fagyos és békétlen, a víz sós, pocsolyás és zavaros, a föld dús televény is lehetne, de csak száraz, szikes parlag, az elhanyagolt rét ürmöt terem. A szomorú síkságot lakó bősz szkíta-szarmata-géta törzsek barbárak, vadak, jól tűrik ugyan az éhséget meg a szomjat, de lelkükben nincs más, csak az íj meg a nyíl, meg a gyors paripák. Horgas-kampós nyílvesszőik kigyóméreggel bekent hegyei és hosszú lándzsáik kegyetlenül és kíméletlenül hozzák a halált. Igen, ilyenek voltak a sztyepp iráni és nem iráni (hanem később a türk) nyelveket beszélő lovas népei, és évezredek során át alig változtak. Vadságuk és kemény harcosságuk miatt azonban mindig is kedvelt zsoldosok voltak Keleten és Nyugaton egyaránt. A nagy ellenfelek, a médek, perzsák, görögök, makedónok után Róma volt az első, amely nemcsak háborúzott velük, hanem utánozni kezdte harcmodorukat és fegyverzetüket. Sőt letelepítette őket a birodalom kelet felől legsebezhetőbb részein. Így az Alföldön, Pannónia tartomány, azaz a Dunántúl és a Dráva-Száva köze védelmére, hogy Itália biz-tonságban érezhesse magát az Erdélyt uraló erős dákok fenyegetésétől.
Itt Makkay felsorolja ősi szavainkat, melyek már Árpád és hadai bevonulásakor már létezett. 17. oldal.
Az iráni nyelveket beszélő régi és újabb népek ősidők óta a sztyeppen éltek a Kárpátok és a Volga között, és a hosszú évezredek során bőven nyílt alkalom arra, hogy találkozzanak, kereskedjenek, háborúzzanak, sőt tartós kapcsolatba lépjenek a magyarság mindenkori elődeivel. A tudomány ezekből a sztyeppi és erdős-ligetes sztyeppi, de minden esetben a Kárpátoktól keletre lezajlott érintkezések valamelyik szakaszából származtatja a magyar nyelvben meglévő iráni jövevényszavakat. Ezek között szókincsünk olyan darabjai vannak, mint arany, asszony, egész, ezer, gazdag, hét, híd, hús, kard, kert, méreg, nád, özvegy, részeg, sár, szarv, száz, szekér, tehén, tej, tíz, tölgy, üsző, üveg, vám, vár, vásár, vászon, verem, vért, zöld és mások.
"A különböző török nyelvű türk népek a Volga és a Lajta között évszázadok során sokszor találkoztak és tartósan érintkeztek a régi irániakkal is (például a szarmatákkal vagy az alánokkal), a magyarság elődeivel is. A türk-török né-pek ruházata, ékszerei, mondavilága, temetkezési szokásai, áldozati szertartásai igen sokszor iráni eredetűek. Látni fogjuk ezt Szent László király legendájának és ezüst csészéjének a példáján is. A magyarra gyakorolt ilyesféle vegyes iráni-török hatások háttere nem is szorul különösebb bizonyításra. A hunok és nyomukban más türk-török nomádok hódító útjaik során a magyarság valamennyi számításba kerülő őshazáján, a Dél-Urálon, a Káma-vidéken, Baskírián, Levédián és az Etelközön egyaránt átvonultak, de legalábbis hatalmukba kerítették azokat. Uralkodó voltuk miatt befolyásuk a magyar nyelvre, zenére, anyagi, lelki és szellemi kultúrájára nagyon erős volt, és sok esetben nagyon élénken megmaradt. Látszólag sokkal erősebben, mint az iráni nyelvek és népek hatásai. Ezért nem merültek feledésbe, sőt hagyományaik máig szívósan élnek. Ezzel szemben az iráni nyelvű népektől átvett elemeket jobbára csak a tudomány ismeri. Ez önmagában is intő jel! Az iráni nyelvű népekkel sokkal régebben kezdődtek el érintkezéseink, mint a türk-törökökkel. Már a tajgában és az erdős sztyeppen zajlottak ilyenek, még az ősidőkben. Sok iráni eredetű jellegzetességet később török közvetítéssel ismertünk meg (ilyen például a honfoglalás kori gazdag temetkezésekre jellemző fémrátétes halotti szemfedő). Mindez joggal okozta az ősi iráni hatások elszürkülését, kinyomozásaiknak nehézségeit. Ráadásul a sztyeppi iráni befolyás megszűnése után még nagyon sok türk-török hatás ért bennünket. Nem is számítva a 150 éves oszmán-török uralom – viszonylag azért csekély – nyomait. Meglepően kevés például az oszmán-törökből átvett kölcsönszó (például findzsa, bicska, papucs). Hasonlóképpen, alig van olyan szókölcsönzésünk, amely a 45 éves szovjet megszállás nyomát őrizné. Egyértelmű a következtetés: a magyar nép lelkének legmélyebb rétegében mindvégig elutasította a szovjet uralmat. A három népfajta –
az irániak, a hunok és mindenféle türk társaik, beleértve Árpád népét is, és végül a magyarság és a finnugorok –
törzseinek nyelvei különböző ősi eurázsiai gyökerekből származnak. Az iráni nyelvek az indoeurópai törzs keleti (indoiráni) tagjai. A türkök az altáji nyelvű népek csoportjába tartoznak. A magyar viszont egy harmadik család, az uráli-finnugor legnépesebb nyelve. E három család egyes tagjai az idők során, vándorlásaik alatt, itt és ott, többször is találkoztak egymással. Ezekből a találkozásokból és keveredésekből alakult ki Szent István királyunk korára az Árpád-kori magyar nép és ómagyar nyelve, mai nyelvünk közvetlen elődje."
Itt Makkay értelmesen megmagyarázza, hogy melyek voltak azok a tényezők, amelyek hatással lehettek nyelvünkre.
Itt Makkay felsorolja ősi szavainkat, melyek már Árpád és hadai bevonulásakor már létezett.
17. oldal:
"A Kárpát-medencébe a Krisztus utáni első századokban többször benyomult szarmata-alán törzsek-népek lélekszámra nézve sokan, sőt nagyon sokan voltak, itt még tovább szaporodtak, és utódaik a birodalom bukása után minden megpróbáltatás ellenére még sokáig úgy éltek itt az Alföldön és a Dunántúlon, hogy megőrizték iráni nyelvüket. Az egyik legnépesebb és leggazdagabb csoportjuk a hunok érkezése idején éppen Jászberény környékén élt. Budától északnyugatra, Piliscsaba és Piliscsév között még 1422-ben is állott egy kis község, Jászfalu, ahol iráni alán, azaz jász nyelven beszéltek az emberek. (Ez a lakosság a török hódoltság idején pusztult ki.)"
Hogy Erdélyről sem feledkezzünk meg I.e. 1000 évvel.
10. oldal. "Kr. e. első évezred első harmadában egy újabb harcos iráni lovas nép érkezett, a kimmerek, akik hódító hadjárataikban messze délre, egészen Palesztináig elhatoltak. A kimmer név jelentése [szkíta] lovas katona. Ez azt sejteti velünk, hogy a szkíták fegyverforgató harcosaiból álló, páncélos, lovas hadsereg voltak. Egy tekintélyes kimmer-szkíta harcos aludta örök álmát kedvelt aranytárgyai társaságában egy Gyoma határában száz évvel ezelőtt feltárt hatalmas sírdombban, a Rigóhalomban."
