Tudod nem nagyon érdekel provokátorok véleménye, még akkor sem, ha az tudatlannak tart. A bértollnokokról és egyéb hasonszőrű nickekről meg van a saját kialakult véleményem. Amúgy nagyon sajnálom, hogy Te is ebbe a csoportba tartozol.
lehet hogy meglepett kérdésem, de nekem szöget ütött a fejembe, hogy az ural-altáji magyar és iráni oszét nyelvben nagyszámú olyan szóegyezés van, amelyeknek megfelelőit más nyelvekben nem ismerünk. híd=chëd, kert-kärt, vért-wart, kard-kard, ezüst-ävzüst, üsző-uwäss, gazdag-qäzdyg, méreg-marg, üveg-avgä, részeg-rasyg, keszeg-käsag, szakadék-sak'adax, tölgyt -tuldz, nemez-nymäd, üstök-stug, seb-chäf, idegen-ättagon, verem-w arm, bűz(büdös)-bud (ide tartozik még a sajt-£ighd megfelelés is, amelynek azonban a csuvasban is létezik megfelelője). Ezek többnyire nem alapszavak, hanem egy viszonylag fejlett kultúra fogalmai; a kérdés csupán az, hogy vajon egy iron jellegű alán nyelv adta-e át őket a magyarnak, vagy egy magyaros alán nyelv az ironnak.
A magyar nyelvből magyarázhatók (pl. kert-kerít, részeg-révül, méreg-mér, gazdag-gazda {nem pedig heca!}szakadék-szakad), tehát a kölcsönzés iron!magyar iránya még csak fel sem merülhet (és e szavakat hiába keressük más iráni nyelvekben a Kaukázuson kívül). (Érdemes oda figyelni, hogy az oszét kert szó amit a laikus fül könnyen köthet a germán gartenhoz magyar kerít igéből való magyarázatát erőteljesen valószínűsíti az a tény, hogy a kert az oszétban elsődlegesen kerített helyet, udvar-t jelent, a szintén kaukázusi csecsenben pedig egyenesen kerítés-t!)
A Gazi-Baradj Tá-rihi szerint pedig: az ászok, kik Szamarban ász-bulgár név alatt is éltek. A szaltovói alánok bolgáros nyelve nem nyelvcserével keletkezett, hanem az az alánok eredeti nyelve! De az is jellemző, ahogyan a hivatalos történészek hangyaszorgalommal gyűjtik érveiket a jászok iráni eredete mellett. Mi ez ha nem történelemhamisítás?
Váczy Péter írja Ammianus Marcellinusra hivatkozva, hogy az alánok magas növésűek és szép alkatúak, hajuk jobbára szőke, e leírás a mi alánjainkra, a jászokra is jól ráillik.
A másikban az Oszétiában járt Szilágyi Ferenc jellemzi az ottani lányokat: a csodálatosan szép oszét nők a mi jászsági, kunsági lányainkat juttatták eszembe hollóhajukkal, tüzes barna szemükkel.
Nem sokat tudok erről. Van egy külön topic a szarmatákról. Javasolom, hogy nézd meg, sok információt tartalmaz. Csak érintőleg foglalkoztam velük, ezért a tévedés jogát fenntartom.
Tudomásom szerint mind a jászok, mind az alánok szarmaták törzsei. Az európai területen szarmaták között az alánok vezető szerephez jutottak, így a későbbiekben a vezető törzstől kapta a törzsszövetség a nevét. A hun-magyar szövetség nyugati inváziójában morzsolódtak fel. Olvastam egy baskír drámát erről. Úgy élték meg, mint mi a mongol-tatár támadást. Utódaik Oszétiában és valószínűleg közöttünk találhatók. Lásd Mándoky Kongur István írását a jarmadt-gyarmat baskir-magyar törzs nevének eredetéről. Úgy tudom Szentkatolnai Bálint kutatta a nyelvüket Oszétiában.
Érdekes, hogy mellettük, Dagesztánban avarok élnek (a lakosság 80%-a). Magukat maglarul-nak hívják, de nyelvük nem hasonlít a mienkhez. A szintén szomszédos csecsenek is a magyarok rokonainak tartják maukat. Zászlójuk zöld-fehér-piros. A Kaukázusban van Kabard-balkárföld is.
A legtöbb információ az örmény kolostorokban található, amit nyelvi problémák miatt csak kevesen tudnak kutatni. Ilyen Perkupai Pető Imre (googlban keress rá a nevére), aki emlékezetem szerint előmagyar nyelvekként jelöli meg a szkíta, hun és etruszk nyelveket.
Nézetem szerint a közép-ázsiai Hun Birodalom birodalmi nyelve a hun és/vagy a szkíta volt. Ezen kommunikáltak a különböző népek egymással. Ezért olvadhattak be olyan gyorsan a Magyar Királyságba az avar, kazár, kabar, kangár (besenyő), székely, kun stb. népek. Bíborban született Konstantin is azt írja, hogy a magyarok/kabarok két nyelven beszélnek, de értik egymást nyelvét.
köszönöm az infót amit leírtál. Ha megkérhetlek és van időd tudnál nekem valamit mondani a jászok(ironok) alánok és nyelvük magyar kapcsolatairól? Amúgy bagatúrral nem foglalkozom, csak azért válaszoltam, mert nem lenne illő, hogy nem méltattam provokatív kérdéseit válasszal. Ennyi.
Kedves Bagatur, szerintem jobb lesz, ha elolvasod az említett irodalmat. Mert így soha nem érünk a végére. Nem csak kérdezni, hanem néha olvasni is kell.
A témával foglalkozó elismert szakértők nem vitatják a déli, iráni kapcsolatot. Még a magyar név indo-iráni eredetére is utalnak, ha nem is kapcsolják össze a méd névvel:
"
A steppei peremnépek alsóbbrendű helyzetbe jutottak a hódító törzsszövetséghez képest, akár azért, mert legyőzték őket vagy behódoltak, akár azért, mert a lovon nagy távolságokat megtevő pusztai harcosok mindig katonai és szervezeti fölényben voltak a halász–vadász – erdei állattenyésztő – kezdetleges földművelő népekkel szemben. Ugyanakkor a peremnépek és nomádok egymást kiegészítő gazdasága mindkét oldalnak hasznos szimbiózishoz vezetett, melyet természetesen a nomád fél uralkodó rétege fölözött le. A szimbiózis olykor megszakadt, máskor összeolvadást eredményezett, de emlékeként a hódító és behódolt vagy a kettőből előállt heterogén népalakulat gyakran a hódító nevén szerepelt. Ennek oka elsősorban az, hogy a közösséget a vezető etnikum katonai apparátusa fogta össze, és mind az ókorban, mind a kora középkorban ez volt a döntő etnikumképző tényező. A legyőzöttek igyekeztek a győzőhöz hasonulni, felvették nevét, és külsőségekben is követték némely szemmel látható jellegzetességét. Ahogy a tatárok által legyőzött kunok egy-két évtizeddel kipcsaki országuk megdöntése után tatárnak kezdték nevezni magukat, és ahogy a Kárpát-medence szlávjai néhány évvel a 895-i honfoglalás után magyar módra kezdték fejüket nyírni, úgy következett az be más steppei peremnépek esetében is.
A „magyar” népnév
Ha szem előtt tartjuk a „néppé válás” fenti folyamatát, történeti szociológiai oldalról nyerhet alátámasztást a magyar népnév első elemének régi egyeztetése az indoeurópai népek saját magukra használt nevével.
A magyar, hajdan mogyer népnév két tagból álló elhomályosult összetétel: utótagja a finnugor er férfi, ember szó, míg előtagja az ugor népek közös neve volt. Az utóbbi őrződött meg a vogulok és osztjákok közös manys~manysi~ menydsi nevében, valamint az osztják mós~manyty frátria névben, eredetileg minden obi-ugor nemzetség egyik alcsoportjának nevében. A magyaroknak török törzsekkel, az obi-ugoroknak pedig egy tajgalakó ősnéppel való egybeolvadása előtt manycs(i) néven nevezte magát a finnugoroknak a Volga–Káma– Ural-vidéken lakó délkeleti ága. [...]
Ez a népnév egyezik az indoeurópai népek saját magukra használt nevével, az indoeurópai mánu-, szanszkrit mánuša~germán mann~ófelnémet mennisk>német mensch~orosz muzs ember, férfi’ szóval.
Ennél a nyelvészetileg megalapozott egybevetésnél megoldatlan kérdésként vetődik fel, hogy hogyan válhatott az indoeurópaiaknak saját magukra ‘ember, férfi’ jelentéssel használt neve a délkeleti finnugorok saját magukra használt népnevévé?
Ami a földrajzi kereteket illeti, ismeretes, hogy a hunok megjelenése előtt az eurázsiai steppeországút indoeurópai eredetű irániak lakhelye volt, s a magukat a fenti néven nevező óirániak szomszédosak voltak a finnugorokkal, majd az irániak az ugorokkal. Ennek a szoros kapcsolatnak emlékei a finnugor ősnyelv óiráni és az ugor nyelvek közös iráni jövevényszavai. Lehetett egy időszak, amikor az ugorok a magukat manusnak, embernek mondó szomszédos irániakat ezen a néven nevezték, ugyanúgy, ahogy az ember jelentésű hun~kum~komi vagy az eszkimó inuit szó idegenek által is használt népnévvé vált. Ha a steppelakó irániak egy csoportja kiterjesztette uralmát a szomszédos ugorokra, a „társadalmi mimikri” arra késztethette az ugorokat, hogy hasonuljanak a győzőhöz, felvegyék a hódító nevét, és magukat hasonló néven mansinak mondják. A steppeországút népeinek eltolódása esetén az eredeti hódítók zöme továbbvonult, s hátra maradt a magát mansinak nevező, talán irániakkal ötvözött steppei peremnép. A fenti folyamat feltevésében e népnév egy iráni–ugor szimbiózis emlékeként magyarázható, amely megelőzte a forrásokból és népnevek egyezéséből kikövetkeztethető onogur-magyar és türk (kazár)–magyar szimbiózist."
Nehogy azt hidd, hogy Bagatur ezeket nem tudja. Kapott egy feladatot, azt teljesíti.
A szanszkrit irodalomban a mágusokat magáknak nevezték, Médiában pedig moghunak. A héberek viszont a magyarokat valaha hagarnak hívták, talán Egyiptomra való utalással.
Mireisz László: A magyar vallás c. könyvében, úgy látja, hogy a magyar népnév mindenképpen kapcsolatba hozható annak a méd népcsoportnak a nevével, amelyet Dareiosz szorított ki Perzsiából a Turáni-alföldre. Ezek először a szkíták között tűntek fel, majd a hunokkal együtt érkeztek az Aral-tó vidékéről Etelközbe, és onnan a Kárpát-medencébe.
Ezeknek a méd mágusoknak a hagyománya köszön vissza a gyógyító és varázsló magyar papok ősvallásában, az elemeket tisztelő, fehér lovat áldozó, varázslásos, ráolvasásos technikájában. Feltételezzük, hogy a honfoglalás előtti időkben a különböző népcsoportok azért vették át a magyarok nyelvét és hagyományát, mert ezen a nyelven folyt a tanítás, a gyógyítás és a szertartás. Ez a nép hordozta a hagyomány magját, az ősi tudás lényegét.
"Tóth Tibor antropológus, a torgaji argün-magyarok felfedezője az 1960-as évek második felében szovjet tudósok elméletei alapján már számolt azzal a lehetőséggel, hogy a „magyar” szó második felében a „jar” a perzsa „barát szó átvétele. Az első szótagot (mad) viszont ő a „méd”-ből származtatta. Tóth Tibor nem volt nyelvész, lehet, hogy etimológiája téves, de amikor ennek alapján a magyarság indoiráni eredetét firtatta, feltételezhetően mégiscsak rátapintott a valóságra. Még a finnugor eredet legelkötelezettebb hívei sem tagadják, hogy a magyarságnak volt köze a sztyeppét az i. u. V. századig uraló iráni népekhez. Ezt a feltételezést az Árpádkori magyar krónikaírók is sugallják: Anonymus, aki szerint Scythiából jöttünk, valamint Kézai Simon, aki szerint az Azovi-tenger mocsarain téli időben egy szarvas nyomán átkelő két vezér, Hunor és Magor alán (alánok: a szkíták és szarmaták utódai, a jászok ősei) királylányokat vettek feleségül, száz-száz vitézük pedig alán lányokat. Így keletkezett a hun és magyar nép. Média eredeti neve a Pallas Lexikon szerint Mada, a Szentírás héber szövegének olvasata szerint pedig Madai volt. Itt meg kell említeni, hogy – tudomásom szerint - egyetlen nyelvben sem írják a „gy” hangot „g” és „y” kettősbetűvel a magyaron kívül. Ázsiában a köztörök-nyelvű, de a finnugor népeknél is a legkülönbözőbb írás ismert, úgy mint madjar, madiar, madyar. Ahogy fentebb említettük, a közelmúltban Kazakisztánban és Nyugat-Szibériában felfedezett, magát magyarnak nevező törzs is így írja a nevét, de úgy ejti, ahogy mi. Ennek alapján feltételezhető, hogy a mada-nak, madainak írt név is magyar-nak hangzott. (A latin betűkkel író magyarság is sokáig kűszködött a speciális magyar hangok leírásával. A XV. századig pl. nem volt „gy” betű.)
A Méd Tartomány az i.e. VIII. század végén vált ki az Asszír Birodalomból és alakult meg a Méd Királyság. Ezt az esetményt közvetlenül megelőzte Izrael tíz törzsének a “médek városaiba” történt áttelepítése. A létszám és katonai ütőerő növekedése hozzájárulhatott az asszírokkal szembeni erőfölény kialakulásához, a függetlenség kivívásához majd az Asszír Birodalom bukásához. A Szentírás a médeket Isten Ostorának nevezi: „a seregek ura ostort emel ő ellenük...” (az asszírok ellen): i.e. 612-ben méd csapatok foglalják el Ninivét, Asszíria fővárosát. A Szentírás részletesen foglalkozik Babilon i.e. 539-ben történt elfoglalásával - „Parancsoltam felszentelt vitézeimnek...száld meg Madai”. Leírja félelmetes lovas-íjász hadseregüket. 1. ábra: Méd Királyság térképe az i.e. VI. században A Méd Királyságban az i.e. VI. század végén a hatalmat a korábbi vazallus perzsák vették át, megalakult a Perzsa Birodalom. Az Irtis és Ob folyók vidékén illetőleg az Altajban (Szargatka, Pazirik) feltárt régészeti leletek alapján arra gondolhatunk, hogy a médek egy része - nem kívánva perzsa uralom alatt élni - ezt követően északi irányba, a Turáni Alföld végtelen síkságaira távozott.. Az i.e. III és az i.sz. IV. század között Közép-Ázsiában hun-méd (magyar) szövetség jöhetett létre, mely később Nyugati irányba vándolt és megtámadta a Római Birodalmat. Ekkor újra említésre kerül az Isten Ostora kifejezés: „Attila, rex hunorum, medorum ... flagellum Dei” (Kálti Márk Képes Krónikája, Túróczi János Krónikája). A Hun Birodalom széthullása után a hun-magyar utódnépek, melyek nevei jellemzően “-ar” szótaggal végződnek - avar, bolgár, kazár, magyar, tatár, tokár (ide sorolható a türk iratokban apar-ként szereplő khorezmi, vagy kangar-ként szereplő besenyő is) - a i.sz. VI-VIII. században fennálló hatalmas I. és II. Türk Birodalom fennhatósága alá kerültek, majd a IX-XI. században zajlottak a magyar honfoglalás és államalapítás eseményei.
Kedves Abani! Megtisztelsz. Jelenleg a lehetőségeim sajnos korlátozottak. Örülök, hogy amit eddig elmondtam megalapozottnak találod. Ha nem ismered mindet, javasolom, hogy tanulmányozd amit ebben és a "Nemzeti jelképeink igaz története" topicban közzétettem, saját meglátásaimat, és ami sokkal fontosabb kazak, orosz tudósok cikkeinek fordításait.
ez végülis jól összevág a történelem genetikai kutatások előtti alakjával,
ti. hogy a török nép, az i.sz. 4-5. században alapozódott meg a kevert barbár eredetű türk törzsből, amely miután fellázadt, függetlenedett zsuanzsuan uraitól, hódításokba kezdve uralma alá hajtotta a belső ázsiai sztyeppevidék jelentős részét, ez a türk korszak, és a különbőző etnikumok keveredéséből, eltörökösödve kialakultak a mai török népek.
Jönnek a fiatalok és ők is szeretnék megörökíteni magukat. De csak igazolják más módszerekkel, amit a régiek már tudtak. :) Kara György majd' 40 éve mondta
"Afganisztánban él a nagyon erős iráni hatásoknak századok óta kitett mogol nyelv, melynek mongol eredete, tehát rokonsága vitathatatlan. Hordozója a mogol töredéknép, tárgyi és szellemi műveltségében és embertani megjelenésében lényegében a tádzsik–moszlim környezettel azonos. Kevés mongol elemű tádzsik nyelvjárást beszél viszont az ugyancsak afganisztáni hazara kisebbség, ez azonban altaji jellegű pásztorművelségében olyan elemeket őriz, mint amilyet a mongolok csak nyelvükben, s ráadásul a hazarák embertani tekintetben is közelebb állnak a mongolság zöméhez. Egy hasonlóképp altaji, de török-mongol példát ad az északnyugati-mongóliai hotonok esete: ma egy egyre inkább a köznyelvvel azonosuló nyugat-mongol nyelvjárást beszélnek, és hagyományaik még rohamosabban tűnnek el a gyorsan változó létben, mint nagyobb mongol népcsoportoké. Nemrég még eleven török nyelvük és moszlim voltuk emlékét már csak másfélszáznál kevesebb, nem alapszó jellegű török elem, meg néhány „kun miatyánknyi” arab–török imaszöveg s egy már senkihez sem szóló, arab írásos könyvecske őrzi. Kétszeri, szamojédról törökre s törökről mongolra forduló nyelvváltás lehetséges néhány más, Szaján vidéki néptöredéknél. Ki kinek rokona itt és mennyiben, miben?"
"Ellenben az etnikai identitást a férfi vezetőréteg határozza meg." Van, akik szerint az anyanyelv. így olvadtak be a bolgárok az antokba, a kutrigurok, avarok a horvátokba.
Amúgy meg indexes színvonal: több népességet is vizsgált ->legalább két, a türk nyelvcsaládhoz tartozó->kimutatták a közös ős hiányát egy specifikus etnikai csoportban. Tehát sokból kettő, aztán egyetlen egy. Ebből levonják, hogy ennek ellenére mindre igaz a következtetésük, holott a sok negatív eredmény mást bizonyít. (Ez olyan tipikusan agit-propos logika, a kimutatnivaló a lényeg, a vizsgálat mindegy.)
Egyébként nem is tudtam, hogy az askenázi a szkíták héber neve. Lehet, hogy a krónikáink erre gondoltak a kazár/zsidó örökség kapcsán? :)
" nemzetközi kutatócsoport a türk és az indoiráni nyelvcsaládon belül több népességet is vizsgált Közép-Ázsiában. A tudósok egyrészt a mitokondriumok DNS-ét vizsgálták, a mitokondriális DNS ugyanis kizárólag anyáról öröklődik, ezért alkalmas emberi populációk eredetének vizsgálatára. Az apai öröklődést az Y-kromoszómán keresztül tanulmányozták. Vizsgálataink azt jelzik, hogy legalább két, a türk nyelvcsaládhoz tartozó közép-ázsiai csoport esetében az etnikai hovatartozás sokkal inkább egy mesterségesen létrehozott társadalmi rendszer által fenntartott genetikai elhatárolódás, mintsem közös genetikai ősök eredménye"
Megjegyzem hódítás esetén elsősorban a férfiak lesznek az idegen gének hordozói míg a nők a helyi populáció folytatása. Nyilvánvalóan azért mert a hódító hadseregek férfiakból állnak és nem ölik meg a nőket hanem megerőszakolják/feleségül veszik.
Ellenben az etnikai identitást a férfi vezetőréteg határozza meg.
A számneveink nem indo-európaiak.... A nyelvtanunk azért más, mert a nyelvek túlnyomó többsége agglutináló, vagy inkorporáló, de ez utóbbi is az aggluntinációból ered; ezért az agglutináció alapján mindenhova tudunk rokonítani... Flektáló nyelv viszont kevés van. Csak az indoeurópai meg a sémi-hámi, máshol már célozgattam, hogy -szvsz- talán az utóbbi csak egy nagyon korán elvált rokonnyelve az előbbinek. Erre utal a nemek megléte is, valamint a kaukázusi emberek jelenléte a sémi nyelvcsoport területén.
Már elég rég óta ismert a finnugor nyelvek összefüggő ősiráni jövevényszókincse. Amely a balti finn nyelvektől az ugor nyelvekig megtalálható az összes finnugor nyelvben. Az óiráni hatás kevéssé összefüggő a finnugor nyelvekben jelezve, hogy a finnugor nyelvlánc nyelvei már erősen elválltak egymástól (már egymás számára nem érthetőekké váltak). Középiráni hatás meg a magyar nyelvben a legszámottevőbb (aláni, káliz, khorezmi) ez meg nem véletlen.
Fantasztikus. Szóval az észak-kazakhsztán dél-urál környékén élő ugor népesség nyelvében találhatók dél-kazakhsztáni indo-iráni elemek is. A nyelvtanunk azonban nem indo európai.
Néhány vélemény:
Teljesen igaza van, még a szófejtésben is. Mi mindenre jó a jó öreg szanszkrít nyelv. Ugyanis a tadzs szanszkrítul "ékességet" jelent /innen származik a Tadzs Mahal, ami azt jelenti: a Palota Ékessége/. A "var" népet jelentett, az avar szóban is valószínüleg ez van.Tehát a tadzsvar: "ékesített nép". Fodor Istvánnak nincs igaza, mind Herodotosz, mind Sztrabon szerint a szarmaták szkíták voltak és az ázsiai szkíták, a szakák /akikről már elkezdtem írni a könyvem/, s a belőlük lett indoszkíták egyáltalán nem voltak "összezsugorodott népek", hatalmas és Kr.u. 400-ig tartó birodalmuk volt. Belőlük és a szintén szkíta eredetű kusánokból lettek a fehér hunok, akik a keletről menekülő avarokkal egyesültek, s így foglalták el a Kárpát medencét, de még a mostani Ausztria és Bajorország, Dalmácia egy részét is. Márpedig, ha tetszik Fodornak, ha nem, az avarok a mi elődeink voltak. Amint kicsit ráérek, küldök Istvánnak olyan indoszkíta érme képeket, amelynek a hátoldalán a Nap és a Holdsarló alatt hármas halom és folyó ábrázolás van, akárcsak nálunk. A különbség csak az, hogy ott egy folyó /az Indus/ látható.
Ezek mind bizonyítékok rokonságunkról. Már az ind kutatók is tudják ez /pl. Chauhan, akinek a nevét úgy ejtik: Csohán/.
Egyébként az angol anyagból, amiket Londonban májusban gyűjtöttem, több érdekes szó került elő. Igaza lesz a méd kapcsolatról. A perzsa források szerint ugyanis a szakák /szkíták/ papjai médek voltak és nevük "mah-gar", azaz iráni /de szanszkrít/ nyelven is: a Hold nemzetsége. És ugye, ahogy írtam előző két könyvemben, a kusánok és a heftaliták is a Hold fiainak tartották magukat.Van még néhány érdekes felfedezésem. Amint jobban leszek és elolvasom írását, jelentkezem.
Fóthi Erzsébet (Magyar Természettudományi Múzeum Embertani Tár) a következőket írja:
"A honfoglalók népessége
...
Pamíri típus. Térben és időben Közép-Ázsia vaskoráig vezethető vissza ez a teljes egészében europid típus, amelyre rövid agykoponya, magas, keskeny arc, meredek homlok, nagy, kerek szemüreg jellemző. Nem közismert, hogy Közép-Ázsiában az időszámítás kezdetéig europid típusú lakosság élt. Iráni eredetű lovas nomád népek voltak. Több hullámban érkeztek, a korábbiak a szakák, a későbbiek az uszunok voltak. Ők tulajdonképpen az ázsiai szkíták. Ezt az embertani típust nagy létszámú népesség képviselte, amely napjainkig ugyanazon a területen él a Pamír vidékén, az Amu-Darja és a Szir-Darja között. Utódaik a tadzsikok és Irán egyes vidékeinek a lakossága. Ez a pamíri típus kis számban megtalálható a hazai X. századi temetőkben is, döntő mértékben a leggazdagabb vezető rétegben.
Erről én régen tudok. Már az 1950-es évek elején ezt meghatározta Nemeskéri és Lipták is. Sőt, állítólag én is ilyen típushoz tartozom, habár az is kétségtelen, hogy bennem alexandriai görögök is rejlenek.
Köszönöm az anyagot. Csak kell ütni a vasagt, az igazság sok odlalról közelíthető meg. Alegellenszenvesebb számomra, amikor valaki képtelen visszább lépni a történelemben. … megállapítása szerint a Kr.u-i első ezred közepe előtt a mrk nem lehettek sehol,
tehát nem taklálkozhattak a szkítákkal. Butaság.
E-maildet köszönettel megkaptam. Szegény … fejében összeegyeztethetetlen butaságok kavarodnak. Arról van szó, hogy a szkíták az Iráni magasföldről érkeztek a Kr. előtti VII. évszázadban a Kárpát-medencébe azon területről, amelyen a hunok, avarok és Árpád-népe is átment. Természetes, hogy volt kapcsolat a magyarok és a szkíták között - ennek taglalása sok időt vesz igénybe, de igen jó uton jársz. Egyazon kultúrának voltunk tagjai.
Ami a zászlókat illeti: ehhez nem tudok hozzászólni, mert a háromszínű magyar nemzeti zászlót francia mintára 1803-ban vettük át, persze nem kizárt, hogy ennek ősi gyökerei vannak.
A feliratokból, pénzérmékből, s a szanszkrit irodalmi anyagból megállapíthatjuk, hogy a heftaliták indiai uralma Kr.u. 460-tól kb. 556-ig tartott, bár Mihiragula már 542-ben vereséget szenvedett és meghalt, de utódai még néhány évig fenntartották hatalmukat. Ekkor azonban mind az indiai, mind a perzsa területen - ott a Szászánidáktól - vereséget szenvedtek, de mint láttuk, Káshmírban és Baktriában még sokáig uralkodtak, igaz, az őket északról: Transzoxiánából üldöző türkök többször mértek rájuk csapást, s jórészük nyugat felé menekült. A Kabulban maradtak keveredtek a győztes türkökkel és a Sáhi dinasztia már nem tisztán heftalita volt, mivel a források is türk uralkodóknak említik őket. Ugyanez történt az Indiában maradt utódokkal, hiszen a vesztes háború után a hadsereg menekült, de a gurdzsár pásztorok, valamint az egyszerű köznép már letelepedett elsősorban a nyugati tartományokban, s hamar asszimilálódtak, vagy ahogyan az indiai tudósok nevezik „indianizálódtak”. Ez a bámulatra méltó alkalmazkodás segítette ezt az egész fajt a túlélésben (ezt figyelhetjük meg majd utódaiknál: az avaroknál is). Így ír erről a képességről Stein Aurél 1925-ben egy budapesti akadémiai előadásában: „Az ujgurok törzse, ez az életrevaló török néptörzs letelepedett a keleti Tien-San mentén. Ez volt az első a nagy török faj népességei közül, amelyben megvolt a képesség a nyugati művelődés fölszívására, akár keresztény, akár mohamedán véren szivárgott is az be hozzájuk. Más török fajú törzsek is, amelyeket vállalkozó szellemük és bátorságuk Európa felé vezéreltek, tanúságot tettek ugyanerről a képességükről, hogy a nyugati civilizációt asszimilálják és a maguk nemzeti egységébe befogadják. Így történhetett ez a honfoglaló magyarokkal.” ...... „Ilyesféle képességről ismét és ismét tanúságot tettek Ázsia és Európa történetében a török faj kicsiny, de szívós erejű néptörzsei. Hiszem, hogy ezek közé sorolhatjuk törzsökös részét azoknak is, akik Árpáddal együtt jöttek be magyar földre.”
Megjegyzések:
A neves indiai történész, a már említett Upendranáth Thakur könyvének ”The Hunas in India= „A hunok Indiában” magyarul 38-ik oldalán a magyarokat is említ a következőkben:
„Kb. Krisztus előtt 300-ban a hunokon kívül más Türk-Ugor népek, mint pl. az argippák - a mai magyarok - délnyugat felé húzódtak s elfoglalták a mai Kirgiz sztyeppét, majd az Ural és az Altáj hegységek közötti területeket, főképpen a turáni síkságot.”
Ugyanezen az oldalon még egy megjegyzés:
„A turáni síkságon telepedtek le a turáni népek, mint a hunok, a BOLGÁROK és a magyarok.”
Meg szeretném említeni, hogy - az általam ismert - ázsiai népek milyen nyelveken említik a magyarokat, illetve Magyarországot: Észak-Indiában, Kásmírban, Pakisztánban és Iránban: „Magyarisztán” - Sztán hindosztáni és urdu-perzsa nyelven országot, helyet jelent -, a nép pedig „magar”, vagy „magyar”, Törökországban: „hunkár” = magyar - a régi törököknél ez egyben egy magas rangot jelentett, olyasmit, mint a herceg - , Örményországban: „hungár” = magyar. Kazahsztánban madijar, Üzbegisztánban: madzsar, Hanti AK-ban: magyjar.
A tamillal is van annyi közös szavunk, mint a finnekkel, sőt a finnel szemben a számneveink is majdnem megegyeznek. A tamil vajh mikor vált ki? Nem is beszélve arról, hogy a finnben és az ugorban egyáltalán nem egyeznek a számnevek. Nem kerek ez az elmélet.
ie 3000 körülre a finn és az ugor ág szétválását teszik.
Az Ural-Altai kapcsolatra meg csak annyit kívánok hozzátenni hogy rendkívül nehéz elképzelni azt hogy két nyelv egymás mellett él évezredeken keresztül de hatnak egymásra.
megtaláltam azt a görögökről szóló írást (Finnugor II füzetemben, az 1. jegyzet a 7. oldalon), amiről szó esett (a művet én sem olvastam, sőt soha nem is láttam). Ezt olvasgatta Hóman Bálint a börtönben, ki és miért adta a kezébe, rejtély:
Hóman Bálintnak feltehetően a következő Cserép-mű volt a kezében: Cserép József: De Madiarorum ac Pelasgorum origine [A magyaroknak és a pelaszgoknak az eredetéről]. Budapest, 1922, 48 p. Ismerjük még egy cikkét is e kérdésről: Magyar nevű nép a hellén hőskorban. Ethnographia 1910, 341-348. Hogy azután a váci börtön gyilkos őrei [akik görög Makedóniából 1948-ban elmenekült felkelők voltak], Markosz tábornok katonái miért adták éppen ezt Hóman kezébe, az rejtély.
Talán azért, mert ők is görögök voltak, és valahol a kezükbe került. Lehet, hogy úgy érveltek nekik, hogy van kapcsolat a görögök és magyarok között, tehát jó helyre menekültek?
Hóman börtönéveiről írt: Kő András: Akit az isteni kegyelem megérintett. Magyar Nemzet 2001. október 13, 6.
Sok üdvözlettel Makkay János
Amint megkapom a másolatot tájékoztatom az urakat a műről.
