Keresés

Részletes keresés

Andris8 Creative Commons License 2013.10.24 0 0 315

Szia, igen, túl sokat halogatom a dolgot, muszáj lesz segítséget kérnem, mert önerőből nem nagyon tudok ebből kimászni, annyi pozitívumot mondhatok azért, hogy napról, napra erősebb vagyok egy picit és amikor nagyon rossz napom van akkor is találok valami kapaszkodót. Tavaly több hónapig szedtem egy depresszió elleni gyógynövény alapú idegnyugtatót, hatásos is volt, de miután elfogyott nem szereztem be újat, mert a 6 hetes szedési időt bőven túlléptem.

 

Jó olvasni téged, nyugodtan szidjál csak le, attól mindig észbe kapok, tavaly is rengetegszer húztál ki a mélypontról.

Előzmény: AliceCsodaországban01 (312)
AliceCsodaországban01 Creative Commons License 2013.10.24 0 0 314

Ezt készséggel elhiszem, na de annyit azért megtehetne, hogy legalább a háziorvoshoz elmenjen és neki mesélje el, hogy képtelen túljutni a gyászon, és mit csináljon ez ellen, remélem az orvosnak  elsül annyira az esze, hogy beutalja egy pszichiáterhez...

Előzmény: Order of Hermes (313)
Order of Hermes Creative Commons License 2013.10.24 0 0 313

Igen, ez lesz a vege sajnos...

Annyiban viszont megertem Andrist, hogy a depresszio nagyon aljas betegseg, mert nincs kozben betegsegtudatod. Ez benne a durva, es altalaban ilyenkor jon elo a csaladi hatter felelossge - masszoval az, hogy legyen valaki, aki megfog es a fulednel fogva elrangat a dokihoz. Lehet, hogy neki nincs ilyen. Mi itt szovegelhetunk akarmennyit, ott kene lenni vele, berakni a kocsiba, aztan gyerunk.

Előzmény: AliceCsodaországban01 (312)
AliceCsodaországban01 Creative Commons License 2013.10.23 0 0 312

Mindent megteszel, és mindenféle kifogást felhozol, csakhogy ne kelljen szaksegítséget kérned, illetve nehogymár megfogadd a józan tanácsokat. Legalább hazudd, hogy elmentél, rohadt rossz érzés azoknak, akik akarnának segíteni, de állandóan jön egy olyan válasz, hogy  "Igen DE.. az nem is egészen úgy van... igen, de ti nem ismeritek a hátterét blablabla." Mindenáron meg akarod várni, hogy komplett elmebetegnek tartson mindenki aki egy kis időt is eltöltene veled önszántából?  Meg akarod várni, míg a munkahelyed is megszűnik? Mert ez lesz a vége, nem érdekel , hogy hányan nem merik megmondani, nekem már mindegy, megengedhetem magamak, hogy azt mondjam ki amit gondolok.

Előzmény: Andris8 (312)
Andris8 Creative Commons License 2013.10.22 0 0 312

Még ezt beírom mára, aztán megyek aludni:

 

Azért nem szeretném, ha azt hinnétek, hogy egy napom csak megállás nélküli szenvedéssel telik. Mindig van valami elfoglaltság, ami leköti a figyelmem, legyen szó egy kis takarításról, bevásárlásról, dokumentumfilm megnézéséről, stb.

 

Na akkor van gond igazán, ha kifogytam a teendőkből, akkor bizony meg tudok borulni annyira, hogy megjárom a mentális pokol legmélyebb bugyrát is. Ilyenkor úgy szorongok, reszketek magamban, mint egy kisgyerek, nehéz leírni pontosan, mert valami eszméletlen rossz érzés.

 

Szerencsére ebből az állapotból van kiút, múltkor éppen ledermedtem, amikor megláttam a fűben egy kis szöszmötölő sünt, annyira rácsodálkoztam, hogy el is tűnt a szorongásom. EZ a kis idétlen állatka többet segített, mint egy diplomás pszichodoki.

 

 

Andris8 Creative Commons License 2013.10.22 0 0 311

Nekem az segítene, ha kapnék egy pozitív jelet, visszaigazálást az Égiektől, hogy van értelme gürizni, küzdeni. Sajnos nem igazán tudok hinni, pedig hiszek, de hitetlen Tamás is vagyok. Annyira kegyetlenül materiális eza világ és annyi értelmetlen dolog történik, hogy nem értek semmit.

 

Pl. nem értem, hogy Afrikában miért ölnek nap, mint nap keresztény vallású gyerekeket a szélsőségesek, nem értem, hogy a náci háborús tisztek legtöbbje 100 év körüli kort élt meg felelősségrevonás nélkül, nem értem, hogy miért követnek el annyi értelmetlen gonosztettet az emberek nap, mint nap.

 

Jelen állás szerint a Jók győzelme csak mítosz.

 

 

 

 

Előzmény: sakti dévi (309)
Andris8 Creative Commons License 2013.10.22 0 0 310

Tökéletesen értem miről beszélsz, amikor még normális életem volt én is belefutottam ilyen periódusokba, de amiben most vagyok az rettenetesen nehéz: nincs javítási lehetőség, egyszerűen vége egy olyan életszakaszomnak, ami a lényegemet adta. És mehetek én pszichológushoz meg akárhová, attól sajnos anyukám nem fog megköszönteni a névnapomon, nem lesz otthon karácsonykor.........

 

Tudod abba nem tudok belenyugodni, hogy másképp is alakulhattak volna a dolgok és nem kellett volna ebben a szörnyű betegségben meghalnia. Teljesen más szituáció érzelmileg, amikor az ember egy 80 év feletti szülőt enged el, aki természetes halállal megy el, szenvedés nélkül, úgy, hogy egy teljes életet élt gyerekestül, unokástul. Nagy szenvedés az is a gyereknek, de akkora törést nem okoz, mint az idő előtti, szenvedéssel járó halál.

 

Egyszerűen nem tudok úgy boldog lenni, hogy elvesztettem azt, akit a legjobban és legmélyebben szerettem a világon. Amikor teljesítek valamit, akkor szomorú vagyok, hogy nem tudom elmondani neki személyesen, és azon kattog az agyam, hogy egy jó 20 évet még simán élhetett volna, főleg úgy, hogy nem volt káros szenvedélye, egy későn felfedezett hasüregi tályogból kezdődött ez az egész borzalom.

 

Előzmény: Order of Hermes (308)
sakti dévi Creative Commons License 2013.10.17 0 0 309

Ahogy már máskor is, most is tökéletesen egyetértek. Nyilván vannak a gyásznak fázisai, amin kisebb-nagyobb mélységgel mindenki átmegy, de ami Andrisnál van, az egész egyszerűen kóros. Apukám halála után anyukám is járt pszichiáterhez, és bár ő nem volt hajlandó gyógyszert beszedni, rengeteget segített neki a szakszerű beszélgetős "terápia" is. 

Előzmény: Order of Hermes (308)
Order of Hermes Creative Commons License 2013.10.17 0 0 308

Na Andris. Mint mar emlitettem, a depresszio tipikus tuneteit mutatod. Ez a 'Nem akarom zavarni a barataimat a banatomma, ugyis van fontosabb dolguk' pont ilyen. Ez egy nagyon aljas betegseg ugyanis a lefolyasa nagyjabol ugy nez ki, hogy van egy katalizator esemeny ami beinditja - te mindvegig azt hiszed, hogy ez az esemeny (jelen esetben Anyukad halala) ut ki, holott mindekozben kialakul az egesznek egy tenyleges biokemiai hattere, ami egesz egyszeruen megakadalyozza, hogy ebbol sajat magad ki tudj jonni.

 

Nekem 2006ban volt egy eleg komoly krizisem, a reszletekkel nem untatnek senkit, a lenyeg az, hogy maganeleti es szakmai vonalon egyarant godorbe kerultem. Iszonyatosan szarul ereztem magam, nem volt kedvem semmihez, a korabbi hobbijaimat elhanyagoltam, a barataimat detto, gyakorlatilag ugy nezett ki a napom, hogy a munka utan beletemetkeztem egy lineage2 nevu szamitogepes jatekba (ez nalad a futas) , es ott logtam ejfelig, aztan masnap megint. Es mindvegig azt gondoltam, hogy ez normalis, elvegre en most szornyu maganeleti es szakmai godorben vagyok, johogy szarul erzem magam.

 

Apukam volt az, aki rabeszelt, hogy menjek el pszichiaterhez, kaptam egy gyenge antidepresszanst, fel ev mulva mar kutya bajom se volt, es azota sincs.

Előzmény: Andris8 (303)
Andris8 Creative Commons License 2013.10.17 0 0 307

Én is keverem, de utánaolvasok pontosan. Most erőt adott, hogy hosszú ideig kitartóan már közelítettem a profi hosszutávfutók átlagsebességét, iszonyatosan elfáradtam, de teljesen lenyugodtam közben és utána, most a "futás" az én pszichológusom, teljesen kikapcsolt, ahogy teliholdnál, ebben a hatalmas szélben legyőztem magam egy picikét.

Előzmény: ny63 (306)
ny63 Creative Commons License 2013.10.16 0 0 306

Mása pszichiáter és más a pszichológus.

Keress most pszichiátert! Sokat segíthet, higyj nekem. Több mint húsz éve húztak ki iszonyatos gödörből. Igaz hogy azóta gyógyszereket szedek. De jól vagyok .

Előzmény: Andris8 (303)
Törölt nick Creative Commons License 2013.10.16 0 0 305

nem akarom Andrist "védeni", de nagyjából én is ilyen állapotban lennék, ha huszonéves koromban történik mindez,

illetva ha apukám halála nem edz meg annyira, hogy ezt túléljem.

 

Andris8 Creative Commons License 2013.10.15 0 0 304

Az az érzés valami kegyetlen, amiről írsz, a világ egyik legrosszabb érzése. Engem állandóan kísért.

Előzmény: Törölt nick (297)
Andris8 Creative Commons License 2013.10.15 0 0 303

Nem nagyon tudok vitatkozni a leírtakkal, jól látjátok a helyzetet, de jobban meg fogtok értni, ha az elmúlt 4 és fél évet leírom részletesebben, annak minden fordulópontjával.

 

Pszichológushoz meg jártam (nem pénzért, mert ismerős) és sokat segített is, csak másik városban van, az utazás meg macerás volt, így utoljára júniusban voltam nála, pedig ígértem, hogy megyek.

 

Vannak jóbarátaim, akikre az életemet is rá merném bízni, de őket meg nem akarom zargatni, egyszerűen óriási erőt követel tőlem, hogy leüljek beszélgetni valakivel, pedig régen nem voltam ilyen. Szóval nem akarok mást terhelni a bánatommal.

 

Order of Hermes Creative Commons License 2013.10.15 0 0 302

Egyetertek... Andris legy szives menj el pszichiaterhez. Nincs abban semmi rossz... en is voltam depresszios, tudom.

 

Előzmény: Törölt nick (301)
Törölt nick Creative Commons License 2013.10.14 0 0 301

nekem olyan érzésem van, mintha andrisnak CSAK az anyukája lenne a világ. ha élne, akkor is,  ha megnősült volna, akkor is , mindig hazaszaladgált volna minden gonddal, és sose tudott volna érzelmileg úgy leszakadni róla, hogy lelkiismeret-furdalás nélkül élvezte volna a családi életét a feleségével. vannak ilyen férfiak. lehet, már hamarabb is pszichológushoz kellett volna járnia... de persze nem biztos, hiszen nem ismerjük igazán egymást itt. minden esetre én az apukámat rettenetesen imádtam, elvitte a fele szivem, szenvedek sokat, de élek, nevetek, élvezem az életet, mert tudom, hogy a fájdalom is vele jár a léttel. andris talán nem tanulta soha fokozatosan megszokni a fájdalmat, az elválásokat, szakításokat, elmúlást, és ez volt neki az első nagy trauma. nem tudom, mi lesz vele.

Előzmény: Order of Hermes (300)
Order of Hermes Creative Commons License 2013.10.14 0 0 300

Figyelj, tobbszor mondtuk mar neked, hogy szakemberre lenne szukseged. Az allapot amiben vagy nem normalis, a szuleit elobb utobb mindenki elveszti, ez az elet termeszetes resze, ezen tul kell tudni lepni.

A legtobb esetben ezt ugy tudjak megtenni, hogy van az eletuknek egy csomo olyan pontja, ami kapaszkodot nyujt. Feleseg, gyerekek, baratok, hobbik hadd ne soroljam. Ugy latom, nalad ezek a tenyezok hianyoznak, de ami meg sulyosabb, hogy annyira beleburkolozol a fajdalmadba, hogy eselyed sincs meg csak kiepiteni se a sajat kapaszkodoidat.

 

A depresszio klasszikus tuneteit mutatod, magadban ezt nem fogod tudni megoldani. Menj el orvoshoz, komolyan, mert kulonben nagyobb baj is lehet.

Előzmény: Andris8 (295)
solemare Creative Commons License 2013.10.14 0 0 299

miért nem írod le?

üres vagyok, rossz gondolatok járnak bennem

 

Előzmény: Törölt nick (297)
Törölt nick Creative Commons License 2013.10.11 0 0 297

próbáltam valami vígasztalót írni, de semmi normális gondolat nem jut az eszembe.

saját magamat se tudom gatyábarázni:)

nagyon sokminden bennem van, de még itt se merem ezeket leírni.

nehéz beletörődni, hogy anyukám mindent elveszitett amit szeretett, amihez ragaszkodott,

vagy szeretett csinálni, és végül a reményt is, hogy meggyógyulhat.

rettenetesen sajnálom őt.

sokszor eszembejut az az érzés, amikor már tudtam, hogy meg fog halni és napról napra éreztem,

hogy csúszik ki a kezeim közül...:(((

apukám is meghalt pár éve, az is nagyon megviselt, pedig ő nem állt annyira közel hozzám,

mint anyu.

sok erőt neked is

 

Előzmény: Andris8 (295)
Andris8 Creative Commons License 2013.10.07 0 0 296

Valami hiba van a fórummal, nem küldi el, vagy többször küldi el az írást.

Andris8 Creative Commons License 2013.10.07 0 0 295

Ugyanígy vagyok ezzel én is.  Én mostanában azért nem írok gyakrabban, mert olyan szakaszban vagyok, hogy menekülök magam elől, a valóság elől.

 

Arra most rájöttem, hogy az idő múlása semmit nem segít. Minél több nap telik el annál jobban hiányzik anyukám. Az az igazság, hogy ebben a rossz őszi időben még mélyebben, még erősebben mardos a fájdalom, hiszen tökéletesen emlékezem, hogy 2 éve, 3 éve, 4 éve és így tovább milyen jó volt hazajönni az otthon melegébe, ahol anyukám várt és beszámoltam neki mindenről. A tavalyi őszt éber kómában töltöttem, a fájdalomtól annyira megrogytam, hogy fel sem fogtam a történéseket igazán, a mostani ősz azért nagyon kemény, mert most fogja át a tudatom, hogy mindent elveszettem anyukám halálával. Egy esős őszi napon ilyenkor felkelni és csinálni akármit is felér egy kínszenvedéssel. Annyira bennem van, hogy milyen jó volt a körülményekhez képest a 2011 es év: jó ct eredmények, kiváló erőállapot, jókedv........ és aztán jött a 2012., a világvége.. szó szerint....

 

Úgy érzem magam, mint a Mad Max filmekben a világégés túlélői: nincs más csak a túlélés, a tartalmát vesztette az életem, mostanában már a kedvenc időtöltéseim se tudnak úgy kikapcsolni, mert az agyam mindig jelez: a háborút elveszetettem, mit sem ér a pár csatagyőzelem. Ennek ellenére van bennem egy nagyon erős tudati szint (engem is meglep, hogy mennyire erős tudok lenni néha), ami képes előre tolni és célokat adni, csak borzasztóan nehéz, hogy szinte egész nap túlélő üzemmódban kell lenni. Futásban is egyre brutálisabb mennyiségeket teljesítek, követeli a szervezetem, hogy minél többet és többet teljesítsek, ha ez sikerül, akkor aznapra ki kapcsolok és másnap újra kezdődik a küzdelem. Annyira hiányzik az otthon melege, amit anyukám teremtett meg, hogy majd belereccsenek.

 

Amikor kicsit sikerül összekaparnom magam pont sikerül valahogy olyan TV műsorra kapcsolni, ahol azt látom, hogy nálam 2* idősebb embereknek is természetes, hogy megy meglátogatni az anyukáját. Ilyenkor annyira fáj, hogy nekem sosem adatik meg, hogy 50 + éves koromban meglátogassam anyukámat és a lehető legjobban segítsek neki. Sokan irigylik a világ leggazdagabb embereit a vagyonuk, az életmódjuk miatt, holott nem tudják, hogy mekkora kincsük van, csak nem veszik észre, mert nem becsülik meg eléggé a családjukat.

 

Mindemellett megemlékezem arról a soroksári kisfiúról is, akinek ma van a 11. szülinapja és az anyukája nélkül kell ezt a napot átélnie, mert valami mocsokos, embernek se nevezhető lény megölte kocogás közben. Hálát adok Istennek, hogy legalább nekem az megadatott, hogy felneveljen az anyukám és olyan életre szóló útravalót kaptam tőle, amit soha, de soha nem felejtek el. Nagyon sajnálom ezt a kisfiút, irtózatosan szenvedhet szegény, sok erőt kívánok neki.

Előzmény: Törölt nick (290)
Törölt nick Creative Commons License 2013.09.30 0 0 294

szerencsés anyukád, hogy nem volt sokáig fekvőbeteg.

szerintem annál rosszabb dolog nincs.

Előzmény: tabátos (293)
tabátos Creative Commons License 2013.09.29 0 0 293

Anyukám okt. 26-odika óta nincs velem testi valójában. Ő nem daganatos beteg volt. Gyakorlatilag 1 hét alatt történt, 3 napot volt ágyban fekvő. Veseelégtelnség volt a halál oka. Végig mellette voltam, voltunk. 1 napot volt  kórházban, de éjszakára is bent maradtam vele. Másnap délben hazahoztuk, úgy örült neki!! Csodát nem ígért az orvos, de azt sem, hogy ilyen gyorsan fog megtörténni.

Előzmény: Törölt nick (292)
Törölt nick Creative Commons License 2013.09.29 0 0 292

anyukád mikor halt meg? azt hiszem még nem írtad. daganatos beteg volt?

érdekes, de én bizonyos dolgokra nem emlékszem még tisztán, talán a tudatalattim védekezik így.

pl. az utolsó napok elmosódtak. persze vannak bizonyos képek, amiket tisztán látok, néha bele is őrülök, ha nagyon belegondolok..

anyunál is voltak olyan dolgok, hogy ha azt kezelik, könnyebb lett volna az élete:( (étvágytalanság, szájnyálkahártya gyulladás, depresszió), nagyon oda kell figyelni sajnos.

nézz utána mindennek, mert sokmindent nem mondanak maguktól.

 

Előzmény: tabátos (291)
tabátos Creative Commons License 2013.09.29 0 0 291

Én is nagyon féltem anyukám első születésnapjától, de itt volt velem, ugyanúgy köszöntöttem reggel, mint mindig. (De ezt már talán meg is írtam:)

1 hónapon belül vagyunk a halála évfordulójától. Már minden napra kristálytisztán emlékszem, őrjítő.

És itt van a bátyám, akivel egy nagyon nehéz héten vagyunk túl. Most jobban van (na nem az idegsebész és az onkológusa jóvoltáből, akik "elfelejtettek" a sugár mellékhatásaként kialakuló ödémával foglalkozni). Erre a családnak kellett rájönni és gyógyszerezni. Pedig a két legnagyobb fővárosi intézményben történt a műtét és a sugárterápia, gondolhatjátok, melyekben.

Sok erőt, egy kicsit könnyebb holnapot mindenkinek, mint a tegnapi nap volt.

Előzmény: Törölt nick (290)
Törölt nick Creative Commons License 2013.09.29 0 0 290

ez biztos így van, de én néha úgyérzem beleőrülök.

főleg mostanában. holnap lesz a szülinapja, nagyon szomorú vagyok:(

ti hogy vagytok? mindenkitől kérdezem...senki nem ír régóta.

 

Előzmény: Banyaci (289)
Banyaci Creative Commons License 2013.09.20 0 0 289

Az édesanya az édesanya. Anyuval én is félig velehaltam.  Idővel kevésbé őrjítő.  Időnként eszembe jut, hogy mennyire jó nagymamája volt a testvéremék gyerekeinek. Az én gyerkőceim nem is ismerhették. Pedig az én gyerekeim sem vennék zokon, ha egy emberrel több szeretné őket és ők rajonganának érte.

Előzmény: Törölt nick (285)
Banyaci Creative Commons License 2013.09.20 0 0 288

Meglepő, hogy az ember mennyit kibír. Mert bírni kell, mert muszáj. Persze ettől még nem jobb, nem könnyebb. Erőt kívánok nekeds, sokat.

Előzmény: tabátos (284)
tabátos Creative Commons License 2013.09.19 0 0 287

Köszönöm, most egy hajszálnyit megnyugodtam a bátyámat illetően estére. Viszont megint meggyőződtünk az egészségügy állapotáról. Most nincs erőm részletezni, de egy  csöppnyi odafigyeléssel megkímélhettek volna bennünket több napos rettegéstől.

Előzmény: Törölt nick (286)
Törölt nick Creative Commons License 2013.09.19 0 0 286

jav: vele ébredek, vele fekszem:)

Előzmény: Törölt nick (285)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!