Traktor a régi rendszámvilágban, tehát a 3 betű-3 szám előtt kétféle rendszámot kaphatott. Ezt most mindenféle irodalomkutatás és korabeli jogszabályok keresése nélkül, csak fejből írom.
1. Mezőgazdasági vontatóként helyezték forgalomba, így téglalap alakú, 2 betű-4 szám rendszámot kapott, fehér alapon fekete betűvel. Ugyanolyan formátumot, mint a teherautók, személyautók. Előre és hátra is fel kellett szerelni. Én amit láttam archív képen, az V-betűvel kezdődött. Ez a kategória 40km/h-val mehetett maximum.
2. Lassú jármű: Maximum 25km/h-val mehetett. Háromszög rendszámot kapott, de ezt csak előre kellett felszerelni. Fehér alapon fekete számokkal, 2 betű 4 szám. X-szel kezdődött.
Ebből volt a csúcsán álló rendszám, és a háromszög oldalán álló is. Sokáig nem tudtam mi volt a különbség. Ma már tudom. Közületeknek, tehát cégeknek csúcsán álló rendszám volt. Magánszemélyeknek az oldalán álló.
Idővel ez megszűnt, csak az oldalán álló maradt forgalomban, de ugyanúgy 2 betű-4 számmal, még akkor is, amikor a személyautókon teherkocsikon már rég áttértek a 3betű-3 számra. A piros Y rendszám váltotta le, valamikor a 90-es évek vége felé, remélem valaki majd leírja mikor pontosan.
Sőt volt olyan háromszög rendszám is, ami csak számokból állt. Talán a még korábbi időkben? Remélem lesz valaki aki majd kiegészíti ezt.
Traktor pótkocsikon is ugyanez a 2 verzió volt, illetve 3, a kétféle háromszög idején.
Nemtudom mennyire ismered a traktorokat. Az MTZ-50 általában lassú járműnek volt vizsgáztatva, a 80-as meg már mezőgazdasági vontatónak. A környékünkön valamikor a 90-es évek elején (vagy a 80-es évek végén) az összes traktort átminősítették lassú járműnek, akkor mindenre a háromszög rendszám került. De ez megyénként is változott, valahol bevették hogy adagolót kellett cserélni a 80-ason, és úgy vizsgáztatták le lassú járműnek. Azért tették meg ezt az átrendszámozást, mert gyakorlatilag ugyanazt csinálta az összes MTZ, de a lassú járművet 5 évente kellett műszaki vizsgára vinni, meg a pótkocsiját is. Mezőgazdasági vontató meg újkorán asszem 4 évre kapta, majd 2 évente műszaki, és átalában sok 4 évnél öregebb traktor volt akkor is.
Az Mg.vontató és lassú jármű kategória a mai napig létezik itthon. Csak már az Mg.vontatón belül is van több kategória, de egyforma a rendszámuk, viszont valamelyik kategória 5 év műszakit kap, másik csak 2-t. A lassú jármű 5 évet kap. Azt hallottam hogy a rendszámreform során a lassú járműveknek adott piros rendszám is meg fog szűnni.
Egyébként a legtöbb traktor ekkor régen is rendszámmal szaladgált. Amiken nem volt jellemző a rendszám, az az önjáró betakarítógépek (kombájn, szecskázó, kaszáló, répaszedő, stb), az önjáró rakodógépek. És a RÁBA-STEIGER és Kirovec, meg a hasonló nagytraktorok, bár ezek közül valahol volt rajtuk háromszög rendszám. Felénk olyan 2004-körül volt az, hogy az összes motoros gépet felrendszámozták, tehát forgalomba helyezték, többségüket lassú járműként, tehát fehér alapon piros betűs Y-nal kezdőd rendszámot kaptak.