Azért Rudolf már átment egy s más dolgon, Simon pedig nyáron lesz csak 20 éves. Persze kemény világ ez és ha talpon marad Krisztián, akkor a jövőben semmitől nem kell félteni, és akár megerősödve kerülhet ki az egész történetből. Csibészeké a jövő!
Ja, a média farkast, persze csak a példányszám, meg a olvasottság, nézettség érdekli.
Lehet, nagyobb ívű storyt kanyaríthatnának belőle, ha Krisztián nem tudná, úgymond megmenteni játékával az utét és egy ilyen Don Quijotés szélmalomharc víziójával szinezhetnék ki a bp-i csapatok pézügyi gondjait, végnapjait.
Azzal mindenesetre nem vádolhatóak meg, hogy Simont bármiben is segítenék irásaikban.
Mondjuk a vállára való teherrakásban az NS és a mesteredző fej-fej mellett nyomul.
Remélem ezeket a szirén hangokat nem fogja túl komolyan venni.
Végülis Rudolfnak sikerült a mindenféle firkálások és vélemények útán is szinten tartani vagy még jobbá tenni a játékát. Thát nem feltétlenül muszáj összezúhanni ilyenkor sem.
Ahogy a mai sportot olvastam, lehet lesz még ennek az ügynek folytatása. Azért nem kis + teher van most (ill. lesz) Simon Krisztián vállán. Ha jól belegondolunk egy nagy múltú klubbot "menthet meg" játékával, vagyis erre lett kihegyezve több média vezető cikke. Nem kéne több terhet tenni a srác vállára!
Úgy néz ki, mégis Hollandia felé vette az irányt Krisztián.
Szvsz jól teszi.
Az ute részéről meg egyrészt nemes gesztus most, hogy nem feküdtek le az azonnali nagy pénznek. Másrészt valószínűsítem, hogy ők is így fognak jobban, később.
1. Örülök neki, hogy Rudolf gólt rúgott a Bariban. Gergő! Ugye milyen jó volt beadni a derekad, és a genovai kispad helyett a Bari kezdőcsapatát választani? Akkor sem kell félni, ha a Bari kiesik. Ha egy csatár folyamatosan rúgja a gólokat, és nemcsak magyarosch kapurakövésekkel és passzolgatással tűnik ki, akkor biztosan lesz gazdája.
2. Valami bűzlik Simon kapcsán. Miért éppen őt akarja annyi klub szerződtetni? Miért nem az A-válogatott húzóemberei, Elek, Varga, Lipták vagy Czvitkovics érdeklik annyira a külföldi klubokat? Hogyan került hirtelen a képbe a Hoffenheim? Bizonyosan komoly volt a Feyenoord szándéka? Nem lehetséges, hogy csak egyes pénzéhes menedzserek ügyeskedéséről van szó, akik Németh után a másik Krisztiánt is tönkre akarják tenni?
3. Ha Hajnalnak van egy csöpp esze, akkor habozás nélkül igent mond a Stutthart ajánlatára, akármennyit kínál az. Ha nem teszi, akkor még egy évig keresi a sok pénzt a dortmundi lelátón, utána pedig kulloghat haza a Fradiba vagy a Videotonba.
Nem tudom, hogy most mennyi beleszólása lehet a dolgok alakulásába Simonnak, tudva az Újpest anyagi helyzetét. Azért remélem a Feyenoord lesz a befutó, a bajnokság végén pedig megveszik végleg mondjuk 1.5 millió euróért. :-))
Ősszel két Hoff meccset láttam, a Dortmund és a Mainz ellenit és az összefoglalókat. Nem rossz játékos Vukcevic.
Három Újpest meccset láttam az elmúlt ősszel, a kecskeméti, a pápai és a kaposvári meccseiket, de nem emlékszem nagy Simon alakításokra. Ezek alapján nem tudom megitélni, hogy milyen lenne Simon esélye a Hoffban a konkurenciával szemben.
Ez a Bari sajnos egy nagyon gyenge csapat, Rudival együtt is nagyon simán fognak kiesni. Ma Gergő nagyon jó volt, veszélyes és aktív, de azt hozzá kell tenni hogy a Juve védelmének jobb oldalán egy 18 éves abszolút rutintalan dán srác Sörensen játszott, aki ma talán még a vártnál megilletődöttebb volt, a Bari baloldali támadószekciója ( itt játszott Alvarez, és Rudi is sokszor ide húzódott ki) többször komoly zavarba hozta.
Ez persze igazából sem Rudi gyönyörű gólját, sem érdemeit nem kisebbíti. Jövő héten a Napoli ellen hazai pályán már sokkal nehezebb lesz.
Elmegyek családdal sétálni és ilyen jó hírre kell hazaérnem! Első félidőt látva, kiemelkedik Rudi ebből a Bariból. Persze lehet ma nem volt jó napjuk a többieknek. :-))
Nem, mi a hollandok ellen sem állunk be. A saját játékunkat fogjuk játszani. Egész pályás letámadás, négy-öt támadó szellemű játékos folyamatosan az ellenfél térfelén. Gyors labdaszerzés, majd a játékszer folyamatos körbejáratása, ellentmondást nem tűrő támadáskombinációkkal.