Nem márka szerint oszlanak meg a gépek, hanem inkább típus és feladatkör szerint. Pl a Metabonak jó az akkus csavarozója, a Dewaltnak a sarokcsiszolója, a Makitának a falhoronymarója, stb. :-)
Kiegésziteném azzal, hogy a gázkészüléket védeni kell a szabvány értelmében egy minimum 100mA-es FI relével. Ha a lakásra/házra van egy központi az is jó!
EPH lesz az, vagyis egyenpotenciálra hozás. Nagyon leegyszerűsítve: szólni kell egy villanyszerelőnek, aki a lakásba bejövő fémcsöveket (víz,gáz) összeköti egymással, hogy ne alakulhasson ki feszültségkülönbség a megérintésükkor.
Biztos láttál már más helyen olyat, hogy a gázóránál a bejövő, és elmenő csövet egy zöld-sárga vezetékkel összekötik. No, többek között ez is az EPH része. A gázművek csak akkor veszi át a gázos rendszert, ha van igazolásod arról, hogy az EPH kiépítésre került.
Érdeklődnék, ha valaki tudna segíteni. A gázt most kötik be nálunk, teljesen új fogyasztók leszünk. Mondták, hogy valamilyen "érintésvédelmet" kell megcsináltatni. Ha vlaki segítene értelmezni a szót, és h mit takar, mert fogalmam sincs róla miféle dolog ez és hogy mennyibe kerül ez úgy általában.........tisztában szeretnék lenni vele, h miért kell a sokadik újabb bőrt lehúzni rólam. :) Eddig nem érdekelt, mert ami kell az kell, de most már kíváncsi lennék, hogy miért. köszi
Igen ez így van, ahogy írod. Sokba kerül az állvány, de ezt nem szabad megemlíteni a megrendelőnek, mert rögtön azt mondja, nem egy munkán kell megkeresni az árát.
Meg különben is neki úgy is megfelel, ha létráról csinálod._:)))
Nem fog menni, én a normaidő*2 re adtam árajánlatot.
Igy én nyerek::-)
De komolyra forditva, mikor leirtam a 3-as szorzót minden kötelezettség nélkül nem, számoltam utána. Tényleg picit magasnak tünik, de hát oda egy gurulós állványt venni bőven 200.000 felett van. Persze bérelni is lehet, de az is költséges.
Valahol 2* körül van az igazság, ha nincs sok akadály a munkaterület alatt.
Sziasztok. Az volna a kérdésem, milyen összegért lehet húzni méterét a különböző keresztmetszetű (és ér-szálas) kábeleket (Pl.: Mbcu 3x1,5; 5x4; Mcu 1x1,5; Riasztó 4-vagy 8x0,22; stb)? Ha nem volna muszáj, még nem venném meg a TERC-et. (normális nyomtató és szgép hiánya miatt) A segítségeket előre is köszönöm.
Sziasztok! Én is keresnék alvállalkozókat egy 6. kerületi lakásépítéshez.Elég sürgős lenne a dolog,akár jövőhéten hétfőn már belehetne állni. mail:raczbt@t-online.hu tel: 20/433-7833 Üdv: Tomo
Január és február hóban úgy néz ki, hogy szükségem lenne 3-5 fős alvállalkozói brigádra. Budapest belvárosi irodai munkára, publikus mélre várnám kollegák jelentkezését.
Megoldódott a lámpaügy . Kimértem én a kapcsolót alul felül 4 beledugós csati van rajta, a lentiek felett fél centire van 2 m3 menetes persely persze csavar nem volt benne és jelölve sem volt , ez a másik morse érintkező. A boltban volt másféle kapcsoló amin korrektül jelölve volt a 6 érintkező, ezek a barmok azt hitték minden kiálló fémrészre rámér a bolond vidéki gumicsizmás atomfizikus, legalább egyforma kivezetések lettek volna. Így már könnyedén bekötöttem, nyilván a mellette lévő konnektorból vittem földet nullát fázist, a másik érintkezőpárral szakítottam a fázist.
Valószinű az a gond, hogy amelyik váltót lecserélted duplára ott a lámpához menő vezeték van, és nem a fázis. Ha a konektortól oda tudnál vinni egy fázist akkor jó lehetne.
Az egyik váltókapcsoló helyett tettem be a kétbillentyűs váltókapcsolót, meg a kocsibejáró lámpáinak a kapcsoló mellett lévő dugaljtól vittem 0-vezetőt és védőföldet.
Van-e ilyen kapcsoló ami ide jó? A kötődobozok fedelei leglettelve, tapétázva festve, most lett csinálva én már nem bontok inkább együtt világít a fenti és lenti lámpák.
Ha valami rajzot feldobnál a régi, és az új kapcsolókról, lámpákról akkor talán lehet távgyógyitani. Séma rajz is elég lehet, nem kell minden vezetéket feltüntetni.
Ha jól értem külön külön alternatív körök lennének? Akkor külön körrel kell megcsinálni akkor is ha dupla alternatív kapcsolót lesz szerelve a meglevő dobozba. Ha össze van csövezve ez csak vezeték húzás kérdése.
Az alábbi problémám lenne: A családi házamon kinti világítás váltó keresztkapcsolás, ide szeretnék kötni még kocsibejáró megvilágítását, úgy hogy a fenti lámpákat és a kocsibejáró lámpáit külön is lehetne kapcsolni. Vettem "csillár"váltókapcslót olyan mint a sima váltókapcsoló de fent kettő váltó jel van rajta és mindkét kapcsolóbillentyű fölé lehet bekötni vezetéket.
De nem jó !!!
Az előszobában lévő keresztkapcsoló kapcsolásával vagy a fenti vagy a lenti lámpák világítanak, ha kimegyek a váltókapcsolóval a fenti lámpákat tudom ki-be kapcsolni, de a lentieket nem kapcsolja. Mi a baj, mit csináltam rosszul?
Mindenesetre igaza van az előttem szolónak, hogy a gebó az vascsőre van kitalálva, és lehet, hogy most éppen nem szivárog, de befalazás után x idővel szivárog akkor téged vesznek elő újra.
Szóval kéne foglalkoznod újra a dologgal szerintem..........
Ezért voltam pipa én is, édesapám gépész volt közel 10 évig jártam vele dolgozni ha réz vagy vascső megcsinálom de ólomcső forrasztgatás sose volt az erősségem.
Ólomcsőre Gebo szorítót? Ez aztán szakszerű...... Ezeket vas és egyéb kemény csövekre találták ki. Ólmot még a XXl. században is forrasztani szoktak, már aki tud, ólmot forrasztani!
Szénipari szerkezetátalakítási díj: mi fizetjük meg azt, hogy az erőművek olcsóbban termelhessenek áramot, ezáltal még nagyobb legyen a nyereségük...
Elosztói forgalmi díj: ugyebár az Eon ki lett szervezve kft-kbe, így ezt a pénzt (16.000 Ft) is végeredményben ők kapják.
Elosztói veszteség: az elavult, nem fejlesztett hálózatból származó, illetve a lopott áramot fogyasztók által okozott kár. (Ezért nem érdeke az áramszolgáltatónak kideríteni, hogy kik lopják az áramot: majd az ügyfelek kifizetik + leírja veszteségnek) Ugyanígy nem érdekük az elavult vezetékhálózatok cseréje sem.
És azért az sem gyenge, hogy a MAVIR (erőművek termelését irányítja) minden egyes kWh után kap 1Ft-ot. Azért az országos szinten nem kevés összeg...
Mi nemrég elvágtunk egy félcolos ólomcsövet, kihívtunk egy szerelőt 6 óra múlva ért oda, addig az egész tömbben nem volt víz. kb 15 20 perc alatt feltett egy gumis szorítót (ebben az időben 2 séta is benne volt a másodikra) és ez volt 36 000. Szerintem neked még olcsó is volt :-D
toroidok, levisszük a feszt 180-190 V-ra és egy speckó gyujtót rakunk a régi helyére ami ekkora feszültségen is stabilan gyújt, ezzel 30-40% energiát lehet megtakarítani ..fénycső cserére mennyit dob ki a terc
Ha sorozatba lehet nyomni ( 10 db felett ) számlázva és jó a kuncsaft (régi kapcsolat, további munkák) szerintem nettó 40 ért reális összeszerelve , vezetékelve előlap szerelvényezve+ persze év, szigetelésmérés vagy ami kell. Ha egyedi akkor talán 50 munkadíjba.
Elromlott az egyik konnektorom. 1970-es építésű panelház, valószínű hogy a kábelezés még a betonba öntött fajta. (tapétázáskor, nem lehetett látni hol mehetnek a vezetékek)
Az elmúlt napokban többször is leverte a biztosítékot, majd végleg megadta magát. Lebontva a konnektort rámértem multiméterrel, és látom, hogy mind a két éren ott a fázis. (Arra tippelnék laikusként, hogy valahol a falban elégett a szigetelés, a null megszakadt a szén meg átvezeti a 230 voltot a másik érre is.)
A felhívott villanyszerelők vagy nem tudnak időt szakítani a problémára, vagy sokezer Ft kiszállási díjért majd jól megmondják mennyibe kerülne megcsináltatni, vagy rámondják látatlanban -a tüneteket hallva- hogy 30 ezer Ft-tól indul a javítás és majd elválik, mennyi. Meg hogy utálják az ilyen munkákat.
Normális ez az ár?
Nem létezik valami olcsóbb átmeneti megoldás, amíg a komplett felújításra lesz idő és pénz? Mi kerül rajta ennyibe? (olvasni itt félmilliós összegeket is, egy kis lakásra...) Semmi extrát nem akarok, csak hogy legyen áram a konnektorban ahol eddig volt.
Kérdés: ha jól tippeltem az okot, folyhat így komolyabb áram a falban, ami a villanyórát pörgeti, vagy ha igazam lenne, látható égésnyomokat produkálna vagy leverné a biztosítékot? A biztosítéktáblánál nem lehet lekapcsolni az egész ágat (azt csinálnám ha lehetne), mert az összes szoba összes konnektora erről az egy biztosítékról megy.
Ha muszáj falat verni, nem lehet (nem szokás) szobánként felújítani az elektromos hálózatot? Nemcsak azért mert egyszerre kevesebb kiadás, hanem mert a lakásban laknak, még a bútorokat összetolni is nehézkes a zsúfoltság miatt.
Egy fogyasztáscsökkentő rendszerhez kell kicserélni a gyujtót amihez kell egy kis szekrény, Ezt a szekrényt (60x60-as) ki mennyiért rakná össze (nettó munkadíj) az előlapon főkapcsoló , digitális fogy mérő esetleg funkció gombok..A rendszerek egyediek ,eltérőek szekrény terv, kapcs rajz nincs.
Így ebben az esetben én olyan 400-500 körül látom reálisnak, magasság és bútorozottság amit figyelembe kell venni még szerintem. Jártam már úgy, hogy tornamutatványokat kellett végezni, hogy elérjem az armatúrát. Az meglehetősen megnöveli a cserére fordított időt, ha tele van a helyszín, esetleg el is kell rakni onnan, majd vissza.
Pár éve a kék metró vonalán lévő aluljárókban gondoltak egyet, és lemosták az armatúrák borítását. Eredmény: kb. 60%-al jobb fényhasznosulás... :) Első alkalommal amikor láttam, azt hittem, új lámpatesteket szereltek fel, aztán jobban megnézve feltűnt, hogy csak kimosták a 30 éve berakódott koszt :DD
Van egy ilyen tétel, hogy fényforrás elhelyezése két foglalatban 120 FT. Igy öszesen már 280. Még kikell találni valamit a bura le és vissza szerelése, valamint a Fcső kivételére. Szerintem az 500 Ft körüli összeg a jó.
Szia A Terces ÉNK 21-90-038 tétel alatt 0,08 órát ad rá. Ez 2000-es óradíjjal 160 ft. Nem sok. Attól függ létráról eléred..... vagy állás kell. Én kb 250 körül kérnék főleg ha régiek az armatúrák mert akkor a gyujtó foglalat, búra is széteshet és még beugorhat egy két előtét csere is... Masgas
Én sokat böngészgettem anno de nem sokat találtam, a kollégák és a honlapot böngészők küldözgették be ezeket a villanyszerelés rémtetteibe illő képeket. Ma is kaptam 10 et valamelyik nap felteszem.
Sziasztok. Néztem a weboldalon a "barbár" szerelők munkáját, el vagyok keseredve hogy ilyenek vannak, de sajnos ezek még mindig nem morzsolódnak le ( talán az alacsony munkadíjuk miatt , ami természetesen a minőség rovására írható) de mindentől függetlenül, hol találok még ilyen "szakszerű" fotókat a neten? Segítségeket köszönöm. (csak a kíváncsiság miatt) Misi-vill
CB rádiós topicban azt írták a szervizesek, hogy ha összegányolt rádiót visznek hozzájuk, akkor az "új óradíj = normál óradíj *2 " képlet kerül alkalmazásra... :) Bár itt a tulaj szvsz. nem biztos, hogy hibáztatható, azért, mert megbízott a "mesterben"...
Lehet, hogy genyaság amit írok, de én ilyen esetben úgy veszem, mintha semmi sem lenne ott, és senki nem csinált semmit. Mert ha netán valami mégis jó, azt is le kell ellenőrizned, hisz ha hozzányúlsz, akkor onnantól tied a felelősség. Akár adsz számlát, akár nem. :)) efvilla
Ez is szerintem viszonyítás kérdése.Én mig itthon szervizeskedtünk 4-5 éve akor abszolut szimpátia alapján ment a dolog. Iparilag ki milyen órabérrel melozik?
Teljessen igazad van, Ennyi óradíjért még esti hibajavításokat sem kap az ember még vezérléstechnika területén sem. Iagazat megvallva ennyi pénzből lehetne tökéletessen, kényelmessen megélni... Gondolj bele,az alkalmazott is 300 ezret keresne 8 órában és még neked is maradna bőven...
Talán a gyorsszolgálati tevékemységre jók lehetnek az árak. Az építőiparban nem fog megélni. Kb. dupla, vagy háromszoros áron akar dolgozni. Új 2008-as vállalkozás,majd kiderül meddig bírják.:)))
Minden lehet reális. Az a kérdés milyen körökben mozog a vállalkozás. Lakossági szolgáltatásban, tömeg lakás építésben biztos munkanélküli marad. :)) efvilla
Azt gondolom Mindenki saját maga dönti el, hogy milyen minőségben dolgozik!! Sajnos vannak sufni tunningosok, de azok után szoktak hívni, hogy elkezdte, de nem fejezte be, mert .... Azokat nem szeretem, akik ismerőse megcsinálta volna fele pénzért, csak nem ér rá :-DD
Panel: a panelokban vannak olyan falak amiket néha kivesznek, ajtót vágnak rá . ezekben a falakban vágni is lehet. Azt, hogy melyik falat milyen mértékben azt a statikus dönti el. Általában a vasak 18-20mm mélyen vannak 11-13,5-es csővel lazán lehet benne dolgozni.
Azt, hogy a Magyar szakemberek nagy része sz.. munkát végez, ezt onnan veszem hogy kb 20 éve dolgozom az építőiparban. Néha a netet böngészve olyan referencia munkákat látok amin sírni tudnék. Talán minden 10. szakember végez olyan munkát, hogy be merném engedni a lakásomba. Viszont az is tény, hogy rá vannak kényszerítve a Magyar vállalkozók, hogy összedobják a munkákat mert nagyon nincs pénzük a megrendelőknek, ezért aki van olyan hülye mint mi, hogy tisztességesen dolgozunk sose fog meggazdagodni. Én is megszoktam mondani a véleményemet a megrendelőknek a mások munkájáról, aki szépen dolgozik dicsérem aki nem .De gondolj bele abba ha te lennél a megrendelő és komoly hiteleket vennél fel azért, hogy pl. megszereljék a villanyodat de valaki úgy összebarkácsolnál, hogy nem működne beköltözés után, szemét lenne a gépészed ha figyelmeztetne a hibákra ?? Érdekes a mi munkánkat még SOHA nem szidták.
Ha visszaolvasgatsz a topikban volt már jó néhány téma amiben nem értettünk egyet Lacival ezért kétlem, hogy mind a két nick az enyém lenne, kivéve ha skizofrén vagyok :-D Az, hogy kölcsönösen jó szakembernek tekintjük egymást az a évek alatt lezajlott beszélgetéseknek köszönhető.
Mivel a többiek elég régóta olvassák a topikot, és talán ezért nem fordult meg a fejükben ez. Különben ha igy lenne akkor inkább balek lennék nem tanár. 3 dolog miatt ajánlottam a kérdező figyelmébe. őt
Hozzászólásai alapján jó elméleti szakember, képek alapján kiváló gyakorlati szakember, 3 még az árai se magasak.
Mivel én most eléggé le vagyok kötve magamat eszem ágába se volt ajánlani.
Én a Sármelléki Nemzetközi Reptéren voltam alvállalkozójuk. Pár kilométer UTP-t huzgáltam nekik. Magyar sráccal tartottam a kontaktot, nagyon nem volt fenn az orra..........
Hát én a prágai Palladiumban dolgoztam együtt a SIEMENS csapatával. Ők csinálták többek közt az épület felügyeleti, meg a gyengeáramú rendszert. És még a hátam közepére sem kívánom őket többet, az összes bugris svábbal együtt. Piszkosul el voltak a munkájukkal zuhanva, és azt mindig másra akarták kenni. Velünk szembe nem jöttbe ez a stílus. Az első bepróbálkozásnál helyére tettem a svábot. Utána már mosolyogtunk egymásra, persze mint a kutya meg a macska együtt, de legalább a munka ment flottul. :)) efvilla
Es maskent viszonyulnak a megrendelok is hozza, ha nem a csak a haszon mindenek felett csoportbol szarmaznak :-) lasd a tegnapi hirado belvarosi luxus lakasok esete. Ja meg hozza tennem a t. felugyeletek is tehetnek erte valamit, marmint a minosegert, nem mondva csinalt piszlicsare hianyossagokra hajtananak mint buntetesi lehetoseg. Persze ehez erteni is kene az adott szakmahoz.
Meg lehet kituno munkat vegezni enm eppen markas cucokkal. Mert nem mindenki tud egybol 5m kolteni erre indulaskor. Sot menetkozben sem mindig.
Hát igen, az más világ. mi is dolgoztunk együtt a simensel az infoparkban az egyik irodaháznak mi csináltuk a gyengeáramú rendszereit. Az első kérésük az volt, hogy az összes emberünk hordja az egyenruhájukat, ha valaki megjelent egy OBI-s hosszabbítóval vagy egy géppel elmosolyodtak és megkérték, hogy távolítsák el az építkezésről.
Basszus, ne is mond... belegondolok, mennyire más volt a Siemens szakembereivel, mérnökeivel dolgozni, mennyire más a munkához való hozzáállás, a sikerointáció, a kompromisszumok nélküli, maximalista eredményentrikusság.
Pesze, a magyar átlag munkaerő számára az ő mentalitásuk kimondottan riasztó lehet, de én pl. nagyon megszerettem azt a mukastílust.
Köszönöm :-D
Szerintem háromféle szerelő van
1. akit csak a profit érdekel, olcsó anyagokból drágán dolgozik.(ő nem fórumozik)
2. aki nem is tudja, hogy milyen sza dolgozik. (ő még olvasni se tud )
3. aki megpróbál reális árakon dolgozni és garanciát vállal a munkájára (Ő utána olvas a hibáinak pl. fórumozik, szaklapokat böngész ) ezért én úgy gondolom, hogy azok a szerelők akik naponta látogatják a topikokat mind olyan szakemberek akik szeretnének kicsi jobban hasonlítani pl a Német szakemberekhez.
:-D
Mivel azon kevesek közé tartozol akik egyenesen közlik, hogy csak érdeklődők megnézem. Azt nem ígérem, hogy Ft-ra pontosan megmondom az összeget mert a feldolgozás nem automatikus és egy pontos kidolgozás 4-8 óra is lehet. Az ár nagyban függ az elosztástól ha pontosan kitöltöd az űrlapot változhat az ár de ha így látatlanba kéne árat mondanom nyugodtan mondanám hogy tuti nettóban 950 000 körül van max. Abban a minőségben amit ha a körülnéztél az oldalunkon láthattad, hogy nem épp a Magyarországi kivitelezők szintjén készült .A munkadíj is kicsit magas de az még belefér a trükk szerintem az anyagba van, mi csak Merlin Gerin eszközöket és prodax vagy Lagrand szerelvényeket használunk de ezek az árak amiket te írsz szerintem kb a kétszerese .
Várom az
Ha beírom az adataimat a honlapodon található árajánlatkészítőbe, elküldöd nekem? A munka és ajánlás alapján kiválasztottam már egy villanyszerelőt, de szeretnék egy nagyságrendi összehasonlítást. Első látásra sokkoló volt, én jóval kevesebbre számítottam, de lehet, hogy korrekt és az én elképzelésem volt irreális.
Amúgy:
140 nm, 120 szerelvény (32 kapcsoló, 76 konnektor, 6 db hangfal aljzat, 6 db számítógép aljzat, 6 db antenna aljzat ), riasztó vezetékezés (ablakokhoz is), antenna, Utp, 45 m betáplálás, 23 db kismegszakító.
A legolcsóbb megoldás és nem a legjobb, mielőtt lehurrognátok.
Einhell 1400W álómotoros gép BHG 1500 (ipari ) 32-ig fúr és tényleg bírja, a 80-as vídiás dobozhelymarót is, nem 1-2-őt nyomtam vele. A gép sötétkék színű, gariban cserélték a sárga BBH 1500 (barkács) helyett, annak csapágyhibás lett a motorja.
Na a kék géppel kevertem csemperagasztót , polisztirol ragasztót stb. 120nm ház komplett. Fúrtam vele 30-as fúróval betonfalat 600mm-es fúróval, nehezen vitte néha megszorult, elforgott a fogaskerék, 3-4 alkalommal, legalábbis azt hittem. A szár olyan forró volt hogy elejtettem, a zsír leolvadt a tövéről, a gép motorja nem volt meleg ,olyan huzatot csinál hogy begyullad a szemed, de az alumínium hajtóműház bemelegedett. Kértem kölcsön egy Klauss gépet állítólag 1050W csak köhögött, le is tettem nehogy leégjen.
Másnap szétszedtem a masinát mondom már úgy is mindegy , volt olyan gépem ami állóra fékezve ledarálta a forgórész tengelybe mart fogakat ( kuka).
Kellemes meglepetés, a HILTI TE 72 től ellopott golyós rugós racsnis kuplungot építettek bele Csang úrék Pekingben és tökéletesen racsnizik, a mechanikán semmilyen kopás nem látható ( komplett hajtómű).
Gyorsan szétszedtem a kis 850-es Einhellem is ( sárga) meglepetésre, ebben is volt , de csak ferrodol betétes csúszókuplung,mindegy a fogaskerekek blokkolás ellen védettek. Mielőt a barkács ipari kategórián lovagolnátok a global gépnek tűgörgős a hajtókar, a bavaria bronzperselyes.
Természetesen nem a világ legjobb gépei 20-ill 10 E-ért, de 80-ért a bosch GBH 4 -csak nehezen viszi a dobozmarót, erre már az SDS MAX os gépek kellenek márkától függetlenül. Azok meg 130-tól a csillagos égig, iparos ember ilyet vegyen.
Én nem vídia körmös koronamarót használok, hanem gyémánt feltéteset. Vagy 10 éve csináltattam méretre egy soproni céggel, akkor gránithoz kellett, aztán azóta is azt használjuk. Sima erős, lassú fordulatú fúrógép kell hozzá. És persze hatszögű szár. :)) efvilla
A doboz marás a legnagyobb gond. A HILTI 76-osba beteszem a doboz marót, még a legkisebb ütőenergiára állítva is majd szét veri a közfalat. A kis Hitachi, meg állandóan leracsnizik. Tegnap előtt megláttam egy 1200W-os Tescó nevű fúrógépet, aminek nem pneumatikus az ütőmechanikája. Hétfőn kipróbálom, hogy bír el a dobozmaróval.
Most jut eszembe, hogy kikell cserélni a marót is olyanra, aminek a befogása nem SDS plus, hanem hatszögletű.
Én is a bosch mellett használok 1, vagy kettő nagyáruházi gépet. A bau**ban olyat veszek mindih amit helyszinen cserélnek, mert annyit nem ér meg, hogy szervizbe kell 2 szer menni érte. Van ahol ki van irva, hogy ha számlát kérsz róla akkor ugrott a gari. Állitólag munkavédelmis is megkifogásolja ha barkáccsal dolgozik egy alkalmazott.
Az en tapasztalatom mas iranbol a kovetkezo a tesco-s gepekkel igy pld az ASIST kategoriaval. Egy IPS-nek dolgozok es ott hasznaltam hasznalom mar egy eve furasra max 20-as lukakat furunk betomba kb 40-50 falakat max. eddig birta igaz amikor erzem hogy meleg leallok vele. Doboz helyet meg en mindig kezzel vestem eddig, es valszeg ezutan is igaz betomba nem valaltam soha sulyesztet szerelvenyezest.
Azt hiszem lesz egy Makita HR2230-as e-bolt ban most akciosan brutto 35e kerekitve. Havernak ilyen van o DIGI-nek melozik es nagyon dicseri ket honapja dolgozik vele.
"Akármilyen gépet veszünk tudjuk hogy nem a vésés teszi tönkre a gépet, hanem a dobozmarás,és ez minden gépet tönkre tesz."
Nekem is ez a tapasztalatom. Most arra gondoltam, hogy veszek egy tescó gyártmányú 1200 W-os gagyi fúrógépet erre a célra. (8 000 Ft) Kíváncsivagyok meddig bírja!
Pár éve volt alkalmam rengeteg gép belsejét megtekinteni, és arra a következtetésre jutottam, hogy a BOSCH B&D gépek lecsúsztak a barkácsgép szintre. Ipari alkalmazásban én a makitát részesítem előnybe de mostanában nagyon jó gépeket ad ki a HITACHI, kedvező árakon. De ha a BOSCH hoz ragaszkodsz akkor én a GBH 4-32 DFR t választanám persze attól függ mire kell.
Nem teljesen mukadij de szakmai. Problemam a kovetkezo Makita vagy Bosch utvefurokat neztem mindegyiknek van a furogepes kinezetu es 90 fokos motoru. Azon gondolkodok melyik tipus lenne celszeru tul sokat nem kivanok kolteni de valami kellene ami birja a strapat es aranylag nem szakad le az ember keze ha tartja. Nem beszelve arrol hogy a bosch meg akciozik ket termeket a GBH2-26DFR es GBH 4-32 DFR-t a ketto kozott 30e brutto. ar kulombseg van. Otlet.
+ A Makita meg most csinal egy akciot Makita 6270DWAE akkumulátoros fúró - csavarozó kofferben, két akkumulátorral, 98 db-os tartozék készlettel, kofferben mindössze 33.330Ft +áfa áron. pld a Menet-trend nel is.
Szerencsés vagy, ha ki tudod kerülni a sitt elszállíttatását. Nekem ez valahogy nem jön össze, tőlünk mindig kérik. Illetőleg cégeknek, vagy közbesz. munkáknál nem is kérdés, hogy a sittet el kell szállítani. Nagyobb munkánál jön a konténer, a kicsiknél pedig az alant leírtak szerint ténykedünk. :)) efvilla
Hogy a szelektíven összegyűjtött anyagokat hová tudod környezetbarát módon elhelyezni, arról gőzöm sincs. Viszont a sittet a 10-es főúton, a pilisborosjenői volt téglagyár bányagödreiből kialakított tárolóba hordjuk. 1 m3 az a minimum amit meg kell venni lerakójegy formájában, aztán szépen bemész és kirakod az árut. Mi általában műanyag zsákban összegyűjtve visszük, de volt már úgy hogy ömlesztve volt a teherautón. Az 1m3 ára 1800HUF. Igazán nem drága, és még csak a mennyiséget sem nézi a kutya sem. :)) efvilla
Tudtok nekem abban segiteni, hogy hova lehet vinni a bontasbol szarmazo tormelket, valamint a kulon gyujtott szerelvenyeket, muanyagokat es kabeleket? Egyszeruen nem talalok ertelmes infot, sem ceget.
Csak a bekötés kb 4-9e Ft között attol függ a koax hogyan kell rőgzíteni a kamerára simán beköthető, vagy szerelni kell a koaxra csatit, valamint a sallangokat a bekötésbe számoljátok vagy külön.
Hát a felrakás bekötés, beállítás, finomítás beüzemelés, tesztüzem, sztem erre kompletten kell egy árat mondani, majd elosztani a kamerák számával. De tuti 4-5e jön ki.
mindent mi csinálunk de konkrétan csak ez eszközök felrögzítése és bekötése érdekelne, a kábelezésre megalkudtunk . hangszóró 110V-os rendszer a kamera koaxos.
Kamera, kerdes milyen rendszerű (koax, UTP, vagy specialis kabel). Hangszoró, kérdés hova és hogyan. Második lépés kábelt ki hozza. Hangládáknál van 100-1200 Ft-os kábel árak /m. Amugy nem sokban kulonbozik mint egy sima lampa szereles.
Vagy összedobja és a vezetékezésnél lelép, aztán meg jön a telefon hogy be kéne fejezni mert az előző szerelő : - gerinc sérve lett, - nem elérhető, - eltűnt, - kinyomja a telefont, - nem volt benne az ajánlatában, - stb, Sajnálom ezeket az embereket de más után befejezni egy "alul csövezet" rendszert nem lehet, bontás nélkül. Ezt a tanulópénzt, sztem sokan megfizették.
Leírtad a lényeget : UGYANAZ A MŰSZAKI TARTALOM. na ezért bukják el a korrekt szerelők a munkákat mert ők az elején leírnak mindet, a barkácsolókk meg közben mondják ez még + 10 000 az még + 20 000. Így az ő ajánlatuk mindig kedvezőbb.
Na ez az, ha nincs konkrét terv akkor a szerelő fantáziájára bízva sok lehet az eltérés ajánlatok közt. Ezért érdemes egy skiccet csinálni, hogy mit szeretnénk, és arra kérni ajánlatot.
Ezek szerint te is azon surbankók közé tartozol, akik élvezkednek azon, hogy a kivitelezőkkel futtatják az udvariasságin köröket. Lehetne annyi eszed, hogy korrekt ajánlatot bemondásos alapon, itt a fórumon nem lehet adni. Összehasonlítani ajánlatokat pedig akkor lehet, ha mindenki pontosan ugyan azt a műszaki tartalmat árazta be, az eszközök pontos típusáig bezárólag. Különben blabla az egész. Ez az eljárás téged minősít. Én már nem ülök fel ilyen rakás szerencsétleneknek, és nem írogatok hobbiból ajánlatokat. Az én időm is legalább olyan drága, mint a más pénze. :)) efvilla
Ha jól emlékszem, ennek az "úriembernek" már voltak hasonló ügyei a víz-gáz-fűtésszerelés, valamint a kondenzációs kazánok fórumon iis. Ott is lebukott. Utánna elszégyelli magát és egy időre eltűnik.
most akkor megnyugodtál ugye, hogy azok az emberek, akik folyamatosan itt segítik a többit a (szak)tanácsaikkal, tényleg nem akarták átkúrni a fejed egy 500e-s árajánlattal...
Hogy mik jutnak eszébe embereknek, most néztem hogy bukott le! Hihetetlen miket kitalálnak csak tényleg nem értem miért. Ha kérdez valaki válaszolunk, de ezért nem kell nicknevet változtatni! Lehet 2-3 ember fórumozik itt 5-6 usernév-vel?? :-DD
Nem értem meg miért nem lehet azt írni pl. sziasztok kezdő villanyszerelő vagyok gőzöm sincs hogyan kell árajánlatot írni segítsetek a topic azért van hogy segítsünk egymásnak és ez szokott is működni.
Érdekes, hogy mindenki azt hiszi, hogy a vállalkozóknak dől a pénz, mert elkérnek egynapos melóért 30 000- 40 000-t . Egy kis matek: egy dupla minimálos alkalmazott után be kell fizetni 112 000-t egy csapat általában 3 fő az 336 000 / hó az 15 272/ nap mondjuk ebből kettő az alkalmazott az egyik a vállalkozó, mondjuk azt, hogy két nagyon olcsó segéd elkér napi 8000/ főt az újabb 16 000/ nap. Az 31 272 erre jön még arányosan lebontva könyvelő, parkolás, szerszámkopás, autó fenntartás, különböző adók és ha valami közbejön ezeknek a nagy részét akkor is fizetni kell ha egy hónapig nincs meló. Kíváncsi vagyok ők mit kérnének a helyünkben. Ma egyvalaki tud meggazdagodni villanyszerelésből aki két Moszkva téri alkoholistával egy kalapáccsal és vésővel 30m 0.75-Mcuval és egy üveg keserűvel megy melózni. Sajnos a megrendelők nagy része ezt válassza !
Én ha jól emlékszem 360 plusz áfát írtam neked olyan minőségben amiről nem is álmodnál :-D
de nem vetted a fáratságot, hogy kitöltsd az űrlapot:-D . pedig azon is rajtza van a termosztát hálózat és még sok kérdéskb 3 perc kitölteni Amúgy UTP és UTP között is rengeteg különbség van akár 8-10 Gigabit
Megfigyeltem, hogy sok engedélynélküli szaki drágábban dolgozik mint akinek megvan minden engedélye, és papirja. Azonkivül aki a legjobban kiabál, hogy a vállalkozok számla nélkül szeretnek dolgozni ők azok egyből rákérdeznek, hogy lehetne az anyag, és a munkadij Áfa nélkül!
Hétfőn megtalált egy PR ügynökség, hogy teszteljem le a Bosch GSB 14,4 V akkus ütvefúróját, csavarozógépét és egy 18 voltosat ami nem ütvefúr, csak csavarozó. Majd egy hónap után fényképes riport, szaklapokban megjelenít és megtarthatom az egyik gépet. :-) Szerdán ki is próbáltam nem rossz! Bár a 18 voltos nem való villanyászoknak inkább gipszkartonosoknak lehetne ajánlani.
Az az igazság kevés a szakember és igy annyit kérnek amennyit nem szégyelnek. Közben sirnak, hogy rosszul megy , holott egy miniszteri fizetést hoznak össze. Néhány velem történt példa : Csempézés burkolás 4 nap alatt, munkadij számla nélkül 770.000 ft./egy barátomé/ Falazás számla nélkül /nekem/ 6 óra ,18000 ft, mindent én adtam . Vakolás 30 nm, szinezés 70nm, mindenből a legolcsobb 4 nap,250.000 ft számla nélkül. stb./ Vizvezeték szerelés 1 nap 25.000 ft /utána mindenütt cspegett a cső / Tetőjavitás 1 nap:40.000 ft. anyagot én adtam. 1 méter kémény lebontása, visszaépitése,kalp rá, számla nélkül, mindent a háziak adtak , állást is megépitették: 27.000 ft. És ezeknek egynek sincs iparengedélye, adót, társadalombiztosítást nem fizet. Mindez a munkanélküliséggel sujtott Tokaj környékén, nem Pesten .
Az árak körül sincs valami rendben. Biztositék 4900 ft.? Talán 490.- A BS automata ami egy egyszerü kismegszakitó kb ennyi. Alternativ/legrand valena/ 1200., dugalj 740, kapcsoló 1es 780, alternativ kettős 1900 , sülyesztett doboz 65 ös 30ft,mÜ III 13,5 cső 26 ft/méter, és ettől még vannak jobb árak is nagykerben. MCU1,5 vezeték /HO7VU/ 39-40 ft/méter.
Köszönöm, de elsőnek ezt próbáltam. Közel 600 000 + ÁFA-t számolt szerelvények nélkül. Ezen kívül minden ajánlat netto 500 000 alatt volt, szerelvényekkel.
Ha vissza olvasol, akkor láthatod, hogy próbáltam részletek után érdeklődni, de max. ilyen válaszokat kaptam innen, hogy "30 soron keresztül ilyen tételeket látsz amire azt mondod nem érdekel akkor minek fáradjon vele az ember,". Ez is egy hozzáállás (:(), de amikor az egyik ajánlatban azt olvasom, hogy + 1db dobozért +20 000Ft-ot is elkérhettek, akkor csak kiváncsi vagyok, hogy mi is van abban az 90-500eFt-os árajánlatban, mert a végén, mint ahogy Tomas79 mondta: "utólag mindig csak a gond van,vagy hozza a pékinas munkásait. Sajnos ez a tapasztalat.... ez alapján kérj konkrétumot.Igy "elvileg"nem fogsz csalodni..."
Eddíg innen a fórumról jöttek 2 soros ~500 ezres (ÁFA, számla nélkül) ajánlatok ugyan úgy látatlanban meg olyan megjegyzés hozzá, hogy ne várjak 30 soros ajánlatot, mert az sok nekik ennyiért, mert nem biztos az üzlet és ezért hajlandóak csak max. 2 sort írni. (500ezer, mikor kezdhetjük, mert nekünk pont jó lenne) :( Ez az ember az általam közölt adatok alpján pontosan leírta, hogy ezt ezért és ekkora mennyiségben ennyiért és konkrétan mit és még a kapcsolókról is küldött PDF-et, hogy melyik milyen kinézetű és mennyibe kerül és még olyan dolgokat is hozzá rakott amire nem is gondoltunk volna, de valóban kell. :D
Szia! Teljessen igazad van,de aki látatlanban ad neked árajánlatot azzal utólag mindig csak a gond van,vagy hozza a pékinas munkásait. Sajnos ez a tapasztalat.... Én azt mondom szánj rá 1-2 napot,méressd fel a lehetőségeket,igényeidet,és ez alapján kérj konkrétumot.Igy "elvileg"nem fogsz csalodni...
Férjem is keresett villanyszerelőt, aki ma küldött (nem 2 soros, név összeg, mikor lehet kezdeni, mert nekünk az pont jó lenne :D) árajánlatot.
Hozzátok képest meglepett, hogy annyira részeletesen leírt mindent amit vállal a hozzátok hasonló árért (nem a 90ezres áthúzós!) Úgy látszik van még olyan villanyszerelő akinek megéri 2 sornál is többet írni ~500 000Ft reményében. :D
Ami meglepett igazából, hogy kapásból olyan dolgokat is írt az árajánlatba amire mi nem is gondoltunk (Ti sem írtátok), de teljesen igaza van. :) Pl.: Termosztát kiépitése, ajtócsengő, konyhai szagelszivó, EPH kiépitése (?), telefon hálózat (UTP kábellal, ami alkalmas a számitógépek lakáson belüli hálózatba kapcsolására is), konyhaszekrény alatti pult megvilágitás, stb.
Mi nem is vállalunk áthúzást. Egy áthúzás optimális esetben egy esetleg két nap, de ha rossz a csövezés akár egy hétig is elvésegethet az ember. Utána meg lehet vívni a megrendelővel a többletköltségért.
Ez en voltam de idezem: "Pontos árajánlathoz javaslok egy egyeztetett időpontot. Amikor feltudom venni a méreteket és megnézni a jelenlegi villamos hálózatot."
Magyarul en is nagy idiota voltam, mert nem irtam le, hogy - a felmeres alapjan lehet pontos arat adni - tobb gyarto igy Legrand, prodax termekek araival is adunk listat (gyarto, kapcsolo, ar) valasztas miatt - a munkadij minden esetben a felmeres utan lehet pontositani - a sitett elszalitjuk
Az arajanlatom is konkret es minden egyeb fizetes, garancia, munka beosztast tartalmaz.
+ vezetek addig mig nincs meret es nem tudja az ember hol milyen lesz a vilagitas vezetek hoszt sem tud kalkulalni igy erre sem tud arat mondani.
"ilyen tételeket látsz amire azt mondod nem érdekel akkor minek fáradjon vele az ember"
Konkrétan arra gondoltam amikor leírja, hogy "csak közelítő összeget tudok mondani: - vezeték 2,5 mm sodorott réz métere 49.- Ft "
biztosíték 16A -es 4900,- Ft - FI relé 11000,- Ft - Legrand valena szerelvények: -- kapcsoló csillár: 1600,- -- kapcsoló alternatív: 1500,- kettős 2100,- -- aljzat: 1100,- -- TV: 1700,- -- Telefon/lan: 2700,- - egy dobozt ajánlanák a TV és Telefonnak ahonnan a rendszer szétágazik ez 20000,- Ft
Ilyen leírást már kaptam, de ez számomra nem sokat mond.
Kapcsolókat még csak felszorzom, de hogy mennyi méter vezeték kell az már nekem sok és ez most munkadíjjal vagy csak anyagár vagy mi azt nem tudom.
Részletezést arra értettem, hogy a 90 vagy 200ezres munkadíj és a 500 ezres anyagos pársoros ajánlat mit takar. Nem szeretnék utólagos párszázezres meglepetéseket, mert számotokra az egyértelmű, hogy az nem volt benne és egy doboz +20000.
Pl. Laciviil azt is leírta, hogy nála a sitt zsákbarakása is benne van az árban. :D Másoknál a parkolódíj.
OFF
A valóságban nem titokzatosságról van szó csak nem szeret senki látatlanba árat mondani, rengeteg olyan dologtól függ egy ár ami egy öreg lakásnál közbejöhet PL. nemrég kifogtam egy lakást aminek 6cm-es főfalai voltak, ebbe kellet az 5cm mély dobozokat bevésni, úgy hogy ne a szomszédba kössünk ki. Egy falat 2 ember egy napon át vésett szobrász vésővel. De volt olyan lakás aminek minden sarkában állt egy pillér ami irdatlan sok kanyargással jár stb.
Ha hasra kellene ütöm így látatlanba azt mondanám, hogy lámpázás nélkül egy ilyen lakás minőségi anyagokkal (Merlim Gerin, Legrand) kb 360 000+ Áfa kompletten anyaggal. de pl, ha a mérőhely nem megfelelő ez rögtön nem igaz..És ha akkor azt mondom, hogy ez + XXXX és akkor félrevezetve érzik magukat a megrendelők.
ON
Az hogy az árak különbözők arról írtam régebben egy cikket érdemes elolvasni
hogy mennyibe kerül avezeték vagy mi miért azt, nem, de ez minket nem is igazán érdekelne. Most akkor ha 30 soron keresztül ilyen tételeket látsz amire azt mondod nem érdekel akkor minek fáradjon vele az ember, pláne egy alaprajz alapján, ami a helyszini felmérést nem helyettesiti.
Én leirtam, hogy mit tartalmaz a becsült költség.
Cak egy megjegyzés, több ajánlatból is idézel miközben nekem cimzed a válaszod.
Én sem bruttó 625-öt nem mondtam, se 20.000 ft-ért dobozt.
Sacc/kb árra lettem volna kiváncsi, hogy mire lehet számolnunk. (90 és 500 között azért van különbség és ezért lettem volna kiváncsi, hogy melyik mit takar) A munka konkrét és egyéb okokból nem tudom megmondani előre, de szerintem max 1 hónapon belül kezdhető lenne és el is fog kezdődni, ha találok megfelelő kivitelezőt, (legfeljebb nem innen), de innen olyan eltérő ajánlatokat kaptam, hogy dönteni ezek alapján (szerintem) Te sem tudnál. Van olyan aki azt is leírta, hogy mennyibe kerül 1m 2,5mm vezeték, biztosíték 16A -es FI relé Legrand valena szerelvények: kapcsoló, csillár kapcsoló, alternatív, kettős, aljzat: 1100, de, hogy mennyibe kerül avezeték vagy mi miért azt, nem, de ez minket nem is igazán érdekelne.
"Ugye azt nem gondoltad, hogy egy ilyen jellegű felhivásra 30 tételből álló ajánlatnak áll neki valaki. "
Nemtom. Amikor 500e +ÁFA összegekkel dobálóztok, akkor annyira megterhelő lenne egy 30 soros ajánlat tétel, hogy a leendő megrendelő legalább kb. tisztában legyen arról, hogy miért is akartok 625ezret kérni, ajánlatod szerint 4-5 munkanap alatt, amikor +1 dobozért is 20000 kér az egyik mester?
"Jelzem a Prodax nem a kollégám vezeték neve .Üdv"
Azért enynire lekezelően mégsem kellene szerintem, de Te tudod. Írtál egy árajánlatot amiben "Prodax szerelvényekkel", erre kérdeztem emailen, hogy a szerelvények árai is benne van az ajánlatban (néztzem az árkalkulátort, de ezt írtam is neked) , de erre már nem válaszoltál, csak lóra ültél. Látom, hogy tényleg sok munkád lehet, hogy így beszélsz az ajánlatkérőkkel. Mindenestre köszönöm az eddigi fáradozásaidat és ne haragudj, hogy feltartottalak.
Öszintén megmondom, hogy úgy keztem el a válaszadást, hogy megnéztem hány hozzászólásod volt. Mikor láttam, hogy ujonnan regisztrált vagy 2 dolog jutott az eszembe: vagy kollega vagy aki kiváncsi az árakra, vagy csak új név alatt szeretnél érdeklődni. Ezért csak a 2. érdeklődésre küldtem mailt. Ugye azt nem gondoltad, hogy egy ilyen jellegű felhivásra 30 tételből álló ajánlatnak áll neki valaki. Azt egy helyszini szemle/megbeszélés után lehetséges.
Eddig a legkonkrétabb ajánlatot tőled kaptam. A tied sem túlzottan szócséplő, de a többiekhez képest bőbeszédü vagy. :D
Kezdek félni a meglepetésektől amikor olyan ajánlatot kapok, hogy a komplett lakás munkadíja 90e, de a "- egy dobozt ajánlanák a TV és Telefonnak ahonnan a rendszer szétágazik ez 20000,- Ft"
Eddig érkezett 90eFT-os munkadíj + anyag és 500eFt szerelvényekkel(?) (csillár nélkül) árajánlat + 2 kérdés, hogy mikor, de árajánlat nélkül. Lehet, hogy neked szerencsére mindegy, de nekem ezek után már érdekes lenne, hogy mi a különbség a 90 és az 500e között, mert számomra nem elhanyagolható a szórás ekkora eltérésekkel. Nem azt kértem, hogy forintra pontosan, de azért ez már számomra igen nagy eltérés és egyik ajánlat sem tételezte, hogy mit takar az árajánlat, mind csak olyan 1soros jellegű és persze ÁFA (számla) nélküli, mert a vállalkozóknak közterhei vannak.
Az egyik én voltam. Akkor ha vissza olvasol sokan elmondták, hogy a konkrét helyszín megnézése és felmérése hiányában csak becsülni lehet a munkát. Áthúzás lehetséges, ha a falban lévő csövezés megfelelő (új müanyag, nem égett össze, nincs megtörve, eltömödve).
A kezdés azért fontos ha rákérdeznek mert van munkája, ha nem kérdeznek rá akkor van szabad kapacítása éppen.
Budapesten. Üres. Mikorra azt nem tudom, mert jövő héten kezdenek a víz/fűtésszerelők, de nem is értem, hogy ez mennyire befolyásolná a villanyszerelés árát (árajánlat) (1-2-3-4hét amikorra végeznek?) Egyenlőre kb. "konkrét" árajánlatok érdekelnének, hogy mire készüljünk. Eddig egy árajánlat érkezett, amiben "ft körüli összegből valósítható meg a szerelés.Prodax szerelvényekkel, dupla soros lakáselosztó táblával,az ön álltal vázolt szerelvény darabszámmal" szerepel, de arra már nem válaszolt, hogy ebben az árban a szerelvények is benne vannak e. Azt egyértelműen közölte, hogy ebben a parkolási díj is benne van és azt nem kell külön fizetnem. :D :D
Egy konkrét? (még nem jött válasz!). Egy valaki kérdezte, hogy mikor aktuális, de semmi más. És egy amiben közlik velem a kapcsolók, konnektork aktuális árait, majd "ha csak áthuzása a rendszernek" Ezt nem tudom, hogy gondolta, amikor itt olvastam, hogy az ilyen ajánlatokat tévőkkel mennyire érdemes foglalkozni, meg sokmindennek a helye is változik. Azt sem igazán értem, hogy hogyan gondolta ezt a "áthúzást", amikor írtam, hogy "villamossági felújitását (teljes csere)". "ha vésni is szükséges" akkor X2,2, és ez csak nettó és csak munkadíj!
Érdeklődni szeretnék, hogy mennyiért vállalnátok egy régi bérházban egy 60nm-es lakás villamossági felújitását (teljes csere)?
Mind 2 szobába szeretnék TV és telefon csatlakozót, minden falra legalább 1 konnektort. Előszobában 1db konnektor és 1 lámpa csak. Fürdőben tükőr világitás +mennyezeti, mosógép, cirkó. Konyhában konnektorok a pulthoz, felsőszekrány alatti világitás, mosógatógép, mosógép(esetleg, mert még nem döntöttük el a helyét). Tűzhely még nincs eldöntve, de elképzelhető, hogy elektromos lesz (sütő biztos), minden esetre a lehetőséget meg kellene neki teremteni. :D Étkező részhez is kellene konnektor, meg TV, telefon csatlakozó. Összeszámoltuk nagyjából, hogy lenne 40db konnektor, 9db kapcsoló, 3 telefon és 3db antenna.
Árajánlatokat szívesen fogadnék a bbanyuska@citromail.hu címre.
,hogy mely fogyasztókra hány A-t vagy W-ot kel számolni.
Hát azt nehéz így összeszámolni, mert nagyon típusfüggő. És bár a szabvány egy lakás esetén " 1 " egyidejűségi tényezővel számol, azért nincs minden fogyasztó egyszerre bekapcsolva. :)) efvilla
Miután az is a fogyasztásmérőbe lesz bekötve, minimum 10mm2 MAl, vagyMCu vezeték az előírt. Réz esetén ajánlott az Mkh, különösen hajlékony, hosszú érvéghüvellyel, mert azt nagyságrenddel könnyebb bekötni, de a sima MCu- sem utasítják vissza, legfeljebb anyázik a szerelő. :)) efvilla
Na csak össze jött köszönöm szépen a segítséget. Még valami most ,hogy meg nyugodtam. Hány mm2-es vezeték kell a fő tehát a32A-es megszakító és a házi elosztó közé?
Hali! Megnéztem az órát 30A-ig mér. 25 és 32A-es megszakító közt van még valami vagy nincs,már nem emlékszem. Ha nincs menyiért cserélik le az órát. Esetleg nincs valami táblázat a net-en vagy valakinek ,hogy mely fogyasztókra hány A-t vagy W-ot kel számolni.
A műszaki leírásban 1*16 van de én úgy nem vállalom :-) 1*32-ről elmegy a dolog van már elvi nyilatkozat az elműtől lakásokénti 25 Amper de ez nem elég a főző-sütő nek ha nem lehet 32 akkor nem lesz el. főzős buli.Aztán ha nem egyeznek bele akkor megcsinálom a lakásokat és a többit rájuk bízom :-D
köszi mindenkinek, aki írt! Holnap este igyekszem majd reagálni a levelekre. Természetesen nem végleges ajánlatot vártam a tervek és a helyszín bejárása nélkül, csak szerettem volna belőni az árkategóriát, ugyanis az eddigi min. és max. ajánlatom között 500 eFt az eltérés!
Sztorizgatni én is tudnék a szakikról/generálosokról (ill. akik annak mondják magukat...), elhiszem, hogy vannak rossz tapasztalatok a másik oldal szemszögéből is, de a célom az, hogy olyan kivitelezőket találjak, akivel én mint tervező valamint a generálosom - akivel meg vagyok elégedve, csak ebben a munkában a villanyásza ajánlatát sokalltam, ezért a versenyeztetés - együtt tudjunk működni. Ami nálam azt jelenti, hogy adom a méretezett terveket+leírást, átbeszéljük a helyszínen, ha már állnak a falak, azokon is berajzolom, mit hova kérek. Ha kivitelezési probléma van, akkor számítok a konstruktív megoldási javaslatokra, ugyanígy ha a szakembernek jobb ötlete van, nyitott vagyok rá. Az meglepett, hogy vannak olyan bátor és laza tervezők (ill. akik annak mondják magukat...), akik nem így csinálják és ezt a szakinak kell számonkérni rajta...:-O
Természetesen az ELMŰS kolléga is tervező mérnök.:))
Egyébbként minden a közterületen haladó földkábeles csatlakozásra kiviteli tervet kell készíteni, ami a szolgáltató feladata. 5 vagy több fogyasztásmérő esetén a méretlen és mért hálózatra, valamint a fogyasztásmérőhelyre is arra jogosult tervezővel kell tervet készíteni. Ennek költségét a fogyasztó viseli.
Mindenképpen kell csatlakozási tervdokumentáció, mégha a többi tervet el is spórolják. Én az ELMŰS kollegával csináltatom, aki az átvételben is illetékes. Ő majd meg tervezi a csatlakozó főelosztót. Ő tudja milyen messziről kell oda vinni a kábelt, feszültségesésre és melegedésre is méretezi a kábelt.
Egyébbként, ha jól emlékszem 0,7-es egyidejűségi tényezővel számolnak.
Nekem úgy rémlik, hogy 6 mérő felett terv kell, mégha szokásos eladásra gyártott lakások is. Bár lehet megemelték a mérőszámot. Egyidejüségü szorzószámnak kéne utána nézni.
En is azota nem vagyok hajlando csak ugy bemondasra veluk targyalni kemenyen leirjuk szerzodesben pontosan mi hova cm-re! ha mashova rakatja az biza kemeny plusz penz tervtol valo elteres cimen. Egy belso epitesz ezert hoborgott is de a tulaj elhajtotta igaz a tulaj ismeros volt igy elore kilett oktatva ki adja a penzt es emiatt kinek van szava barmiben is :-). A melo vegen eleg "duhos" volt az epitesz lelkem. Plusz betettem nala azzal is a kaput, hogy amikor klimarol beszelt kozoltem az biza epitesi engedelyes es van e neki olyan. Na itt elszakadt a cernaja neki es olyan szepen beszelt. En meg elveztem :-) nagyon gonosz voltam. A tulaj meg jot rohogott a vegen velem a kocsmaban. De ez teljesen OFF tema.
Igen. Ennyi eleg. Aztan adnak a kezedbe egy rahedli papirt haza mesz mely levegot veszel es kezded kitolteni. Majd a kitoltottet vissza viszed. Egy ido utan kapsz egy levelet, hogy rendben vagy nem, ha igen akkor hivnak vagy adnak egy kontaktot akivel lehet egyezkedni a bizti csere reszleteirol.
! Ja de elotte nezd meg az oradat hany amperos, nehogy ugy jarjal mit egyik ajanlat kerom aki nem hitte el nekem hogy ora csere is lesz mert igaz 16 A biztije volt de az oraja 20A es azt nem lehet 32A-re hasznalni annak az arat viszont meg kell fizetni.
Nem vidéken a kábeltévések fizették a méretlen fővezeték cseréjét mert sok helyen zavarta a jelet csupasz vezeték,pontosan nem értem de a lényeg hogy kivan cserélve és nem én fizettem.:)
Köszi. Ez családi ház lenne vidéken.A méretlen fővezetékem vadi új tavaj cserélték le a kábeltévések fizették.Tökjó.:) Tehát bemegyek az ÉMÁSZ-hoz és szólok ,hogy a 16A kevés 32A kell és kész?
Tudom, hogy vannak az országban olyan területek, ahol nagyon nehéz, vagy tán nem is lehet a normálisnak mondható rezsiórabért elkérni. Sajnálom ezeket a kollégákat. Bár az utóbbin időben itt a nagyfaluban is bepróbálkoztak a rezsóradíjak lenyomásával, de nem sok sikerrel. Én inkább visszaadom a megbízatást, de 2500+ÁFA alatt már nem dolgozom. Nem akarok nyugdíjas koromra, vagy előtte gyomorfekélyt kapni az idegeskedéstől amiatt, hogy nem bejelentett emberekkel dolgozom. Akkor pedig min. 2500Ft ró. díj kell. :)) efvilla
Teljes amper igény 32A -ig díjmentes a felett A-onként 3000 Ft/A + AFA.
Ha jelenleg egyfázisú mérőhely van annak háromra való bővítése térítés köteles ami magába foglalja az új mérőóra szekrényt, a bíztosítékokat, az órát, a plombálás, a kábelezés költségét. Egyfázis esetén ezek a költségek akkor jelentkeznek, ha szekrény áthelyezés történik.
Bővítés esetén, ha az ingatlan társsaházban van a társasháznak a bővítéshez hozzá kell járulnia, vagy engedélyezni a "gerinc" vezeték cseréjét, ennek költsége is terhel, ha szükséges. Megjegyzem, hogy ha egy ösrégi hálózatról van szó én hozzá nem nyulok a fővezetékhez. Olyan hibák léphetnek fel amik igen kellemetlenek lehetnek. Ha a társasház nem cserélteti le a teljes vezetéket azon a részen.
sürgősen árajánlatképes szakit keresek, a paraméterek:
- 45 nm-es Bp. belvárosi lakás teljes átalakítás (válaszfalak bontása után új alaprajzot kap a lakás, cirkósítás, stb...) utáni átvezetékezése, összesen kb. 60-70 kapcsoló, dugalj és kiállás lenne; - a bontást már elkezdték, tehát hamarosan be kéne kapcsolódni a munkálatokba; - villanyóra a folyosón van; - igényes munkát végző, a felmerülő problémákat gondolkodással/a tervező bevonásával megoldani képes szakembereket várunk; - reális áron dolgozzon
Akinek felkeltette az érdeklődését a lehetőség, kérem, hogy a lakberendezek kukac gmail pont com-ra írjon nekem, az sem baj, ha egy saccperkábé nagyságrendi árat kapok. Köszönöm!
Attol fugg mint SZEGECS mondott, plusz mennyire vagy hajlando kompromiszumokra bizonyos esetekben.
Pld vilagitas, ha lehet keruld a spot lampakat vagy azokbol az energia takarekos vagy ledes verziokat hasznald. Az egoket is lehet cserelni ilyen megoldasokra.
Mindig megdöbbenek, amikor ilyen 1600Ft-os rezsióra díjakat látok. Már kormányszinten is az 1900Ft/ró nettó díjat ajánlanak. Ezért csóró a villanyász. Én 2500Ft+ÁFA alatt nem is vállalok. Csak azért dolgozni, hogy elfáradjon az ember, mi értelme? :)) efvilla
Attól függ, milyen fogyasztóid vannak. Normál esetben a 32 A elég, de ha neked indukciós főzőlapod, szaunád, meg csomó klímád van, akkor nyílván nem lesz elég :)
Ez attól függ, milyen órabért tudok kiharcolni. Ha 1600 -al számolok, akkor 680, ha 2000-el, akkor 840. Persze ebben benne van a fészekvésés és doboz elhelyezés is.
Ilyenkor a csövezésnél csak horonyvéséssel és elágazódozokkal számolok. Tehát a szerelvénydoboz elhelyezése, nincs benne.
Üdv! Egy normál mai igényeket kielégítő családi háznál 1 fázis esetén hány A szükséges? Régi építésű a ház még fa villany óra szekrénnyel remélem ez maradhat? Ja és jelenleg 16A-val gazdálkodom.
Milyen adat a kevés? A bojleróra egyébként az éjszakai, bocs,hogy nem ismerem a szakzsargont!:-). Azért kell a 3 fázis, mert minden valamire való gép azt igényli, pld esztergagép,nagyobb köszörű,stb. kb 5Kw-os a legnagyobb villanymotor amit működtetni kell.
Érdeklődöm,hogy mennyibe kerül kb. a 3 fázis bevezetése és egy bojleróra bekötése?? Most csak simán 1 fázis , 220V- unk van. Gondolom a régi fa villanyóraszekrény sem felel meg!?
A baráttól meg a rokontól én mindig kétszer annyit kérek, mint mástól. És akkor legközelebb nem akar megkérni olyan grátisz munkára, aminek az értéke adott esetben több százezer forint. Egy dugaljat, vagy lámpa szerelést lehet kérni baráti alapon, szívességből. Egy lakás felszerelvényezését már nem. Jelzem! Szerintem. :)) efvilla
Akkor én mennyit kérhetnék a barátomtól munkadijat, 85 kapcsoló és dugalj felszereléséért, /ebből 12 váltó,1 kereszt, 8 dupla dugalj/ , és 9 meny.lámpa, 1 db csngő. 100 ezer ?/ a kérdés csak elvi mert ingyen csinálom./
A mai szakemberek többsége sajnos szereti kispórolni az áramköröket mert anyagot spórolnak meg vele és így próbálnak versenyképesek lenni, naponta találkozok olyan árajánlatokkal ami még a rendes anyagárat se takarja. Ha rendbe szeretnéd tetetni a lakást és hosszútávra gondolsz:
áramkörök: kb FI relé, 2 világítási ák. , szoba dugaljak, konyha 2 ák . fördő 1 ák. plusz minden nagyfogyasztónak 1-1 (pl mosógép, mosogatógép )a konyhában ha elektromos sütőt akarsz +1, ha indukciós tűzhelyet szeretnél akkor megfelelő ELMŰ bővítés. gyengeáramkörű központoknak 1-1 de legalább 1 (wifi, router riasztó )ha saját gépészeted lesz annak is 1.mi a hűtőnek is külön teszünk bár nem nagy fogyasztó de kellemetlen ha egy 660 Ft-os kismegszakító és 20m vezeték áráért leolvad a havi utánpótlás. Ha számítógép függő vagy az elosztót célszerű úgy méretezni, hogy legyen benne hely túlfeszvédelemnek (egyre megfizethetőbb). Építess ki a bejárathoz gyengeáramú fogadódobozt és a gyengeáramú kábeleid hozzáférhetők maradjanak (mostanában kb 2 évente technológiai ugrás van benne pl strukturált ) .
Olvasgattam a fórumot, sok hasznos dolgot írtatok. Tanácsot szeretnék kérni: teljes lakásfelújítás előtt állok és meglehetősen kezdő vagyok a témában.
Adott a képen látható lakás (39m2). A ház kb 40 éves téglaépítésű, 12 lakás, 3 emelet. Ez a lakás legfelül van, a plafon felett már a (lapos)tető van. A kép alján erkélyajtó, 2 ablak. A bejárat legfelül balra, a villanyóra kinn van az ajtó mellett jobbra a lépcsőházban. A fali vezetékek elég vacakok, több konnektor használhatatlan, szóval full vezetékcserét szeretnék.
Villanyszerelési szempontból tudnátok tanácsot adni? Hány kör legyen, milyen vezetékek, csatlakozók, FI relé, villanyóra, mire figyeljek, stb? Szakember csinálja majd, de az alap paramétereket nekem kell megmondanom, meg szeretnék képbe kerülni. Előre is nagyon köszönöm.
Ne ragadj le ezeknél a készülékeknél. Csak példa képen említettem, hogy anno is voltak nagyobb terhelések. A logikádból kiindulva te a 3kW-os klíma áramkörre még más is rákötsz? Mert mi azt csillagpontosan kötjük több okból is. :)) efvilla
Miért? Az mennyivel növeli a villamos teljesítményt? ( jelzem, inkább a használók száma lényeg és nem a fürdők darabszáma ) Mert ahol 3 fürdsőszoba van, ott már biztos nem 3 villanyboyler van. Pár száz watt világítás? Nem tétel. Hajszárító, komfort padlófűtés 600-800Watt? Ezek nem olyan teljesítmények amitől egy kötésnek meg szabad sülnie. :)) efvilla
Na neeee! Az ELEKTHERMAX villanytűzhely már 1981-ben is 9,5 kW-os összteljesítményű volt, na meg fénykorát élte a hőtárolós villanykályha, a villanyboyler, na meg a cserépkályhába épített villamos fűtés. Hoppá!!! És a gurulós, cserépkályha elemekkel épített villanyradiátorról már ne is beszéljek, na meg a tucatnyi olajradiátorról. 25 éve egy újonnan épült családi házba is átlagban minimum 3*16A-t, vagy 3*20A-t kértünk. Ma sem kérsz többet. :)) efvilla
WAGO, WAGO. Tíz évvel ezelőtt azt sem tudták mi az a WAGO. És akkor is szereltek villanyt, és nem égett le minden kötés. A kötés megsülése terhány munka eredménye, és nem az alumínium, meg a WAGO kérdése. :)) efvilla
Már nagyon kevesen csinálnak áthúzást mi is már csak hétvégi házakhoz javasoljuk, és oda is csak ritkán. Ezekben az alumíniumos rendszerekben még általában egy 2,5 es gerinc ment körbe és esetleg egy 1,5-es világítási ák. a Mai rendszerekben egy ekkora házban 20-30 áramkör van ami nem fér bele egy 16-os csőbe :-) ráadásul ezekben a házakban a gyengeáram (TV NET riasztó )mind falon kívül tekergőzik kb. 150 000 Ft plusszért teljesen új rendszert lehet kiépíteni, ezért kevesen válasszák az áthúzást.
Tapasztalt villanyszerelőktől kérdezném hogy egy kb 120 m2 családi háznak a régi alumínium vezetékét szeretném rézre átcserélni,3 szoba,szobánként 3 konnektor,1 kapcsoló,1 lámpa,konyhában kis bojler,hűtőszekrény,mikró,munkapad felett dupla konnektor,1 kapcs. lámpa,fürdőben mosógép,vill. bojler,előszobában egy dugalj,alternatív kapcsolóval,1 lámpa,és az olvadó biztiket lecserélni automatára,nagyjából ennyi lenne.Vezetékkel,biztikkel együtt ki mennyiért csinálná meg?
A most kedd sajnos nem jó, megyek Bécsbe, de pénteken v. jövő hét valamelyik napján jó lehet. Nagy kérdés, hogy délelőtt v. délután tudsz-e majd jönni, esetleg valamelyik szombat délelőtt még belefér-e. De gondolom ennek megbeszélését nem itt kell megejtenünk, kontaktoljunk légy szíves a stevetrash at freemail dot hu mailen keresztül.
1 mennyezeti lámpa és 2 falilámpa bekötésére, valamint egy nem teljesen korrektül bekötött váltókapcsoló helyes bekötésére keresek egy megbízható szakembert. A munka a 17.kerületben lenne. Ha valaki az itteni hozzászólók közül magára ismer, kérem jelezze körülbelüli munkadíj megjelöléssel. Meg aztán még mindig inkább fizetek egy szakembernek, mint kérjek szívességet valamelyik szomszédtól.
Tudnátok valakit ajánlani?
Elnézést, tudom hogy ez nem egy hirdetési oldal, de itt talán jobbak az esélyeim.
Szeretnék segítséget kérni. Egy nem túl közeli, egészen friss ismerős megkért, megcsinálnám-e a lakásban a villanyszerelést. Felújításról lenne szó csak. Bővebben: kb 19 szerelvény (dugalj, kapcsoló), ősrégi biztosítéktábla cseréje kismegszakítós szekrényre, kb 7 lámpa felrakása. A vezeték mindenhol maradna, legfeljebb 1-2 helyen lenne bővítve (csillárkapcsolónak). Plussz még lehet egy légkondi bekötése is lesz kb 8 méterre kell majd vinni a táblától a vezetékeket ha kell. Mivel már több, mint 5 éve nem volt részem árajánlásban, így nagyon nemtudom mit mondjak neki. Csak munkadíj lenne, a szerelvényeket ő venné meg.
Ha tudna valaki segíteni annak örülnék, mert elég tanácstalan vagyok.
Köszönöm mindenkinek az árajánlatát,csak arra vagyok kíváncsi ki mennyiért dolgozik mivel én kezdő vill. szerelési vállalkozó vagyok,nem igazán voltam képben hogy m2-re hogy tudtam volna árajánlatot adni az ügyfélnek,mivel a tervrajz állítólag csak most fog elkészülni.
Köszi arra voltam kíváncsi, hogy a szerelvények benne-e vannak .Nagyon reális az árad mi is kb ennyiért csináljuk (bár az árajánlatot nem négyzetméteresen számoljuk, de ha jól emlékszem te se) plusz kb 1000/m2 a szerelvényezés Legrand Valena, Prodax Classic kategóriával. De nemrég elvitték egyik melónkat 4000/m2-el szerelvényesen, gondolom egy szoba egy dualj egy kapcsoló :-DD
A munka megkezdésénél egyből kérnek előleget utána meg jön a hát ez sajnos többe kerül Mi ha csinálunk egy árajánlatot és elszámoljuk akkor is tartjuk az árakat a szerződéshez ha befürdünk vele. Sose kérünk előleget ha kész e meló lehet fizetni ha nem tetszik el lehet zavarni :-D A baj csak az,hogy a megrendelők többsége szereti azt hallani, majd én megcsinálom olcsóbbanEzen a fórumon is kiderült már nem egyszer, hogy a korrekt szerelők árajánlatai között nem sok eltérés van, de mindig van 1-2 irreálisan olcsó vagy drága.
Mivel valószinű, hogy csak a költségkeretet akarod belőni ezért én megkockáztatok egy árat minden felelőségvállalás nélkül. Tudod nem számit ajánlattételnek::-)
J egy újonnan épülő háznál mit lehet megnézni , a telket ???
De komolyra fordítva a szót 100%-ig igazad van abban hogy a legtöbben úgy nyerik meg a munkákat, hogy irreálisan alávállalnak a többieknek és az építkezés közben közlik a megrendelővel, hogy ez se volt benne az se volt benne a tapasztalat mindig azt mutatja hogy az így alávállalt munkák a végén mindig többe kerülnek. De a tapasztalatlan megrendelőket sokan lehúzzák. Legtöbbjüknek ha szerződést akarsz aláíratni velük akkor eláll az üzlettől.
Pontossan igazad van.Ilyen jellegü dolgokból az ugynevezett ő ennyiért megcsinálja dolog,és a végén meg sir,hogy ember a felénél elfogyott a keret... Üdv: Tomo
Én most gyártok éppen egy árajánlat kérő űrlapot amiből láthatod mit is kell tudni egy épülő lakásról,az oldal még szerkesztés alatt áll de a kérdések 99%-a benne van http://ketvill.atw.hu/ >>> ott árajánlat >>>>család házi árajánlat űrlap
Aki annelkul hogy latna mit kellcsinalni es milyen szerkezetu a haz, plusz mi holvan a szerkezetben viz, gaz, csatorna, ablakok, ajtok, stb. Es nem pontositja mit kell csinalni arat mond az latnok. :-) erre en nem mondok arat lehetelenseg.
A két elosztószekrény az enyém,egy fő és egy mellék az emeleten,konyhába szokásos hűtő,sütő,vill. tüzhely,mikro,munkapad felé dupla konektor,nappali Tv-hez 3 kon+3 kon,hálóban-gyerekszobában 3-3 kon.,gázkazán,mosógép,riasztó nincs,teraszon alt. kapcsoló két lámpával kb ennyi
Érdekelne hogy egy újonnan épülő 70 m2-es alapterületű kétszintes családi házat ki mennyiért csinálná meg,semmi extrával,csak a hagyományos szerelések.Földszinten egy nappali van konyhával,egy hálószoba és egy fürdőszoba,az emeleten két gyerekszoba,és egy fürdőszoba.TV,NET a nappaliban és az emeleti gyerekszobákban lennének.Anyag+munkadíjra lennék kíváncsi,szerelvények nélkül. Előre is köszönöm!
Szerintem is a hitelesítési intervallumot a villamos elszámolási fogyasztás mérőknél a VET ( Villamos Energia Törvény )írja elő, és az szolgáltató független. Ez élt emlkeimben, ezért bátorkodtam az 5 évet írni. De!!! UTÁNA JÁROK!!! :)) eseres
:)) Nálam a szerelő neve rubrikában 1 db női hölgy szerepel:)) elég lesz neki felmászni 80 lépcsőn a harmadikra hogy eléggé útáljon majd! És ha meglátja, hogy a villanyórám a cipősszekrény legfelsőbb rekeszében tanyázik (elrejtés végett) biztos dob egy hátast:))
Ez nagyon találó! A környékemen (Észak-Budai régió) éppen ilyenek.
Ezak a 'szakemberek' többnyire egy ELMÜ (áramszolgáltató) valamely vezetőjének érdekeltségébe tartozó kft. alvállalkozójának utcáról felvett, szakképesítés nélküli emberei, akiket megtanítottak néhány, nagyon alapvető dologra, de lényegében teljesen idegen tőlük az egész. A II. kerben pl. gyakran egy takarítócég emberi jönnek ki, ezek vannak szerződéses viszonyban a helyi kirendeltséggel.
Be fog csöngetni hozzád két nagyon unott pofa, ha nincs vörös szőnyeg a mérőig már ott sincsenek.
Ha a mérő előtt van egy kis asztal otthagynak. Ha nem készítetted ki az összes papírt ami kell elmennek. Ha valami hibát találnak összebarmolják. Ha normálisabbakat fogsz ki akkor rábeszélnek, hogy cseréld ki az elosztót . de ez nem ide tartozik bele a munkakőrbe hétvégén megcsinálják maszekban, ha nem kell számla
Nem vagyok benne biztos, hogy a végén sokkal olcsóbban jössz ki.
1, az új 2 órás mérő kiépítése felülről veri a 100 ezret
2,ha összesen 32 A felé mész Amperonként fizethetsz 3000Ft-ot az ELMŰnek
3,utána ki kell alakítani egy külön áramkört a bojlernek.
4,az éjszakainak kell egy külön kiselosztó leválasztó kapcsolóval .
5, jelenleg éjszakai árammal melegíteni a vizet lényegesen többe kerül mint gázzal
6,és még a vizesnek is fizethetsz a bojler kiépítésért
De ettől még sokkal nagyobb csapás lesz a kábel team :-D
A villany_bojler_ eseten, bar vezerelten valoban nincs mindig aram, ez azt jelenti, hogy _akkor_ nincs felfutes. De a gyakorlatban pont erre vannak kihegyezve a bekapcsolasok hogy furdesre legyen, es nem egy tombben kapod, hanem nappali is van rafutogetes (mar persze ha a termosztat szerint kell). Valamint az energiaelosztasi szabalyozasok miatt estefele kisebb-nagyobb eltolasokkal mindegyik bekapcsol hosszabb idore.
Hmm. Utánakerestem: éjszakai áram=vezérelt áram. Relék, mágneskapcsolók, külön óra, külön kapcsoló, ultrahangos bizbaszok....van amikor nincs "olcsóbb" áram....(ergo akkor melegvíz sincs)..... legalábbis ahogy a hsz.eket néztem..... szóval ez is nagy cécóval járna:(((
Szeretnék kérdezni: az átfolyós vízmelegítőm cseréje a horror árú kéménybélelés miatt (kb.300ezer) kútba esett, ezért a kétszemélyes lakásomba inkább villanyboyler felszerelésére gondoltam. (régen volt fekvő típusú boyler, naná, hogy most sehol nem találok ilyet, pedig a belmagasság miatt az nagyon jó lenne)...
Fogalmam sincs milyen villanyszerelési munkálatokat von ez maga után.... Másrészt régen volt olyan, hogy éjszakai áram - most más a neve, de hol lehet erre igényt benyújtani?
Más. Kaptam egy levelet (ajánlott!!!) egy Kábel Team Kft. nevú cégtől, miszerint (hosszasan leírva milyen törvény szerint) az Elmü Hálózati Kft. megbízásából a lakásomban "a villamos fogyasztásmérő-berendezés műszaki felülvizsgálatot végeznek majd el )aug.13.-án. "Ennek kapcsán elvégezzük az esetlegesen lejáró hitelességű fogyasztásmérő(k), illetőleg a meghibásosott,sérült elemek cseréjét, valamint felülvizsgáljuk a méretlen fővezetéket is."
Ez most kampányszerűen mindenhol megtörténik majd?
http://www.extruder.hu/
Ők gyártják azt a nagyon jó minőségű MŰIII.-as csövet is (világosszürke és nagyon sima, régimódi madzagos kötéssel van összekötve kis kísérő lappal)
nagyon sok helyen árulják
én a szürke symalent szoktam földbe rakni az acidax dobozok tömszelencéjébe pont bele lehet rakni ,kerti lámpákhoz nagyon jó vízmentes utólag is behúzható csövezést lehet vele készíteni.
Mi a dugaljakat 30 cm magasan szereljük, régen a kapcsolókat 130 magasra szereltük konyhában dugaljak 120, de sokszor alakult úgy, hogy az ajtó egyik oldalán konyha volt a másikon kapcsoló és érdekesen nézne ki a két szerelvény közti 10 cm különbség ezért egységesen 120 cm-re építünk ki mindent .Kivétel a fürdő ahol 150. Szerintem nem célszerű 4 esnél nagyobb sorolásokat készíteni mert ha gradóval szerelsz egy életre megkötöd milyen szerelvényt tehetsz fel. Elég ritka az 5-ösnél nagyobb soroló (amúgy a Valenát is lehet 5-ig sorolni) Mi általában tagosítunk pl. 4-es dugal és mellette egy hármasban TV NET Tel. Csak irodaházakban szerelünk végtelenített szerelvényeket de azt is csk DLP be.
kb realis. De nem mindegy milyen csoveket hasznal, dobozokat es szerelvenyeket. Van olyan gyarto aminek exkluziv szerelvenyeinek ara csak ennyi lenne egy atlagos 60 nm lakasnal (2 szoba, konyha, furdo, wc, kozlekedo, eloter)
Egyet értek veled, de még mindig jobb hogy leirom, minthogy rosszul kötné be a dolgokat és ez valakinek az életébe kerülne, odaírtam hogy keressen meg egy villanyszerelőt, vagy csinálja szakember mellett.
Kihozni mindent ki lehet...Csak kitudja milyen lesz... Amúgy anyag nélkül mennyibe jött ki a munkadíjad? Elmúlt 1 évben kb 2000 ft köré csoportosulnak a m2 árak. A szomorú hogy ezeket az árakat is még letörik...:((( Épp ezen gondolkodtam minap,hogy minden soher a villanyon probál sporolni,mikor a látszat dolgokra meg szorják a pénzt.Vegyük azt hogy kb 300 ezer a m2 ár, akkor ebbe miért nem fér bele egy 3-4 ezres villanyszerelés?? Persze a kőművesnek meg kifizetnek 2000 ft-os m2 árat mert az látványos... Sajnos ide süllyedt a szakma becsülete. Pl ipari szinten mi inkább nem is csinálunk lakásokat,mert már isszonyatossan nem éri meg,inkább kevesebb munkával de becsületesebb installációs szerelés,amiből meg kevés van.Mondjuk úgy hogy most nyári szünet van...Sajnos
Leadtam egy árajánlatot kb. két hónapja egy iker házra, 540m2 szobánként 9 dugalj Tv NET.
Valena szerelvényekkel (344 db 0,63 szerelvény/m2)szerelvényezve szintenként 1-1 összesen 6 kiselosztóval, elosztónkén FI relé, klasszikus csövezéssel szerelve kompletten. az összeg 3200 000 Ft+ÁFA (5925 Ft/m2).szerdán kezdtük volna, tegnap felhívott a megrendelő, hogy valaki elvállalta ugyanannyi tétellel amit én írtam 2 200 000 Ft-ért ( 4074ft/ m2) .Szerintetek ki lehet hozni ennyiből igényesen?
Kedves Patrick, viszonylag űj vagy a topikon, és látom segitőkészséged is van.
Viszont ha egy kérdező kérdéseiből az jön le, hogy magának, vagy másnak szeretne olyan dolgot kivitelezni amihez nincs képesitése akkor legyél meggondolt a további tanácsadásban.
Az világos, hogy ha családi háznál van földelés akkor alapból 5 vezeték van, de ahol el kell osztani ott csak 4 és a PEN-t kell továbbosztani!
Úgy jó hogy a földet és a nullát két külön sínre kötöm és egy vastag rézdróttal összekötöm?De ilyenkor ha a nullán feszültség esik az nem megy át a földelésre is?Ez hogy működik?
A FI relével kapcsolatban is lenne 1 kérdésem: tudom, hogy mire jó a fi relé....de pl. mi haszna van hogyha rendesen le van földelve a cucc?Pl. ha a mosógép házába áram kerül és hozzáér az ember akkor a fi leold, de viszont a földelés elvezeti, tehát nem lép életbe a fi vagy ez csak még egy plusz, ha a földelés megszakad?De ha van fi egyáltalán minek földelés?:)
A fogyasztás mérő szekrény után lesz 5 vezetéked: a 3 fázis + N és PE(Ezeket tilos összekötni!), ez megy be abba az elosztóba amibe a kismegszakítók vannak, az N megy az elosztóban lévő nulla sínre, a PE pedig a föld sínre, és innen KÜLÖN-KÜLÖN kell szétágzniuk.(Van olyan is hogy az elosztóban választják szét a PEN-t)A házalapföldelés vagy ami van, azt arra a sínre kell kötni amiről a PEN-t szétválasztod, az EPH-t is ide kötheted.Földelés társasházakban központilag van, akkor csak simán szét kell választani a PEN-t, családiházakban meg ki kell építeni, vagy esetleg van valahol központilag villanyoszlopon, de az lehet hogy nem elég, ilyenkor ki kell méretni, de az nagyon drága mulatság, jobban megéri utólag kiépíteni.De ha nem vagy otthon ezekben a dolgokban akkor hívj villanyszerelőt, vagy szakember mellett csináld!
Nagyjából világos...Azt szeretném megkérdezni, hogy pontosan hogy kell szétválasztani a kettőt???Annyi hogy egy sínre kötni mindet?Van 6 db áramkör a lakásban...Tehát 1 sínre kell kötni a PEN-t, 6 db nullát (kék) a 6 db földelést (zöld-sárga), a házalapföldelést, és az EPH-t?Vagy hogyan műküdik, és ha nincs házalapföldelés?
Hello Ez egy lehetséges módja PEN szétválasztésénak, elég vázlatos, a színek csak a megkülönbözetés kedvéért vannak, a lényeget megérted: A fi-relé a "földelönyárs"(...) elhagyásával, és amúgy is kell, fürdőbe kötelező!
A "3" vezetékes kérdésedre: 4vezeték van, a negyedik az alu sodrony (J) ami az oszlopon a nullára, a házetőn meg a betápvezetékre van kötve, van olyan is hogy nincs sodrony és 4 vezeték simán.
A legtöbb villanyszerelőnek (mint az apámnak ) a szerelvény nagykereskedőknél van 15% - 20% kedvezménye. Igy nemhogy rátennie nem kell egy fillért(forintot) se, de még 5% - 10% kedvezményt is tud adni a megrendelőnek ahoz az árhoz képest ( bolti ár) amit a megrendelő kapna, ha a saját maga költségén és szabad idejében elmenne a boltba és megvenné . Persze vannak egyedi esetek, de ekkor sem kell 100 forintokat tennie minden kapcsolóra meg konnektorra , mert a munkadíj az ő bevétele nem a szerelvények. Azt meg "kiállásonként" számolják, ami azt jelenti hogy hány konnektor meg kapcsolót kell fellszerelni.( kb. 4000 - 8000Ft x kiállás amiben benne van a vésés,gégecső,vezeték,falazás ,szerelés ,burkolás,takarítás...) DE van költségvetés készitő szoftver ami NORMAKÖNYV szerint kiszámolja mi mennyi,és 1-2 óra alatt elkészíthető, mivel a cégek elküldik hozzá a szerelvényárakat is. Költségvetést meg a legtöbb megrendelő kér és nem egy villanyszerelőtől mielött eldöntené melyiket válasssza. Átverni nem érdeke senkinek , de ha mondjuk nagy cég vagyok és van 5- 10 emberem, azoknak mindig kell fizut adni, szóval ott nyomni kell a melót is meg az árakat is.
Szerintem csak akkor éri meg a megrendelőnek megvásárolni az anyagot, ha PONTOSAN tudja, mit kell vennie. Ha nem, akkor úgy jár, mint én a régi munkahelyem anyagbeszerzőjével, hogy nem azt hozta, amit kértem, hiába "majdnem olyan", mint amit rendeltem, ha nem az, ami kell. Nameg sokszor a boltban is képesek mást rábeszélni az emberre, ha nincs képben az ember, könnyen megveszi a bóvlit is.
De ugye nem várod el a szerelőtől, hogy ingyen írkálja össze a neked szükséges anyagokat, hogy aztán keress egy másik szerelőt és verdd a melled, hogy neked már megvan az anyagod és csak a munkáért akarsz fizetni, de azt is csak annak aki telefonban a legkevesebbet mondja?
A Tisztelt Megrendelő többféle képpen juthat hozzá a neki szükséges anyagokhoz:
1- elballag a boltba és megveszi. Ekkor lehet, hogy nem azt veszi amit kell, többet vesz belőle, vagy kevesebbet és a munkát nem tudja elvégezni a szerelő a kaotikus anyagellátás miatt.
2- elküldi a szerelőt boltba. Ennek nyilván van egy költsége amit fedeznie kell, pl üzemanyag, munkaidő, viszont itt már nem kell neki bajlódnia a rohangálással, és valószínűleg a megfelelő anygokat fogják beszerezni.
3- (amit én alkalmazok) egy jelentős anyagkészlet van a teherautómban, amit pár száz forinttal többért adok mint vettem, mert ezen is van költségem, viszont rögtön kéznél van minden és gyorsan, hatékonyan tudok dolgozni.
Szerintem mindenkinek megvan a választás lehetősége...
Akkor en is hozza teszek valamit. A szekrenyek arai, ma ket fele beszerzesi gyakorlat van:
- egy bejaratot helyrol veszi akarmennyibe is kerul
- mindig utana jar es ott veszi ahol a legolcsobb
minden szaki barmilyen iparag vagy terulet az anyagra ratesz x% -ot es plusz felszamit Y munkadijat. Az mar mas kerdes hogy az anyagra rakott x % mennyire pofatlansag hatarat surolja. Vagy anyag eseten a hivatalos nagyker vagy maga a gyarto altal kiadott ajanlott vegarral szamol.
Ez a gyakorlat szellemi munkanal nem lehetseges. Ott csak munkadij van.
Az teny es valo hogy ha kiajanlott egy tipusu szekrenyt akkor vagy azt kell hoznia es punk tum, vagy ha masikat hoz akkor arra mond egy arat es megkerdezi lehetseges e azt beszerelnie az eredeti helyett.
Nem értem miért kaptad fel a vizet. Tisztában vagyok az egyéni vállalkozók adó- és járulék terheivel, ha ezt érted rezsiköltség alatt. Azt is megértem, hogy ezt ki kell termelni, és csak utánna van jövedelem.
A villanyszerelők valóban veszélyes és nagy felelősségel járó munkát végeznek, és azt is elhiszem neked, hogy a jövedelmük nem áll ezzel arányban. De sajnos ezzel így vagyok én is, és még nagyon sokan ebben az országban. Itt nem is ez a gond. Hanem az, hogy senki sem szereti, ha hülyének nézik.
Senkit nem érdekel mennyi a jövedelme valakinek, ha mond egy árat az alkatrészre, és abban esetleg x része rejtett jövedelem, az szimplán átvágás, és innentől az se érdekes ha éhenhalás szélén van a szaki.
Utálom ha hazudnak vagy átvágnak, az alkatrész ár legyen az, a munkadij meg legyen az, és akkor nincs vele gond.
De mondom, ez ebben az esetben nembiztos hogy igy van.
Teljesen igazad van, így kellett volna csinálni. Most már így utólag látom, de ahogy fzs1969 is írta, a hozzá nem értő próbál bízni a másik oldal szakértelmében. Gondolj bele, mit teszel akkor amikor orvoshoz mész. De tovább nem off-olok.
Bár rohadtul nem értek hozzá, de ne vedd készpénznek azt hogy mennyi maradt a szerelőnek.
Amit te leirtál, abbol egyáltalán nem derül ki, mi került abba a szekrénybe, igy te és az itt hozzászólók se tudhatják mennyi maradt a szerelő zsebében. Miért nem kértél számlát, vagy legalább egy alkatrészlistát, és akkor kb képbe lennél miért is fizettél...
Nem akartam senkit megsérteni a kérdésemmel, de úgy gondoltam ez a fórum azért jött létre, hogy egy adott témában az ott jelenlévő szakemberektől segítséget, tanácsot lehessen kérni.
Látom, valaki hozzám hasonlóan gondolkodik és valaki nem. Nincs is ezzel semmi gond.
És lássátok, agyuri első hozzászólása után azt mondtam OK, nem került sokba ez az áthelyezés. De az "1383"-ban leírtak szerint:
... "PV-szekrény:30 000,FI:11000,Keresztföldelő:8000,HK-sorkapocs(valahol meg kell csinálni a PE+N-t)3000, a többi 33 000 maradt a szerelőnek...."
A gond ezzel csak az, hogy a 85 eFt az maga a kihelyezett szekrény. Az ott maradt 33 eFt-hoz még 25 eFt munkadíjat is kifizetek, "mert ő olcsón megszámítja" akkor így néz ki a képlet anyag 52 eFt + munkadíj 58 eFt. Szóval bejött az amire számítottam:
"a munkadíj nagy részét elbujtatjuk, ez úgyis hülye hozzá oszt kifizeti"
Mindegy kifizetem... a házban nem ő fogja szerelni a villanyt.
Köszönöm minden kedves hozzászóló figyelmét, sokat tanultam ma is.
Nagyon sokan nem értenek ahhoz, amit a lakásba/házba megrendelnek. A szakember ajánl valamit, mond egy összeget. A megrendelő hisz neki/benne és elfogadja. Itt a leírás szerint kb. ez történt.
Aztán jön a szakember és a megbeszélttel ellentétben más eszközt szerel fel/szállít le. Mire gondolhat ilyenkor a hozzá nem értő megrendelő? Egyik fele elhiszi, hogy az is jó, a másik fele ragaszkodik a megbeszéltekhez. A maradék kis rész pedig érdeklődik, remélve, hogy hátha nem járt rosszul, de ha mégis, tudja magát tartani a megállapodáshoz.
Ezek szerint ha ön megrendel egy Hitachi klímát, majd leszállítanak egy ugyanolyan paraméterű Mideát, akkor elfogadja? Szabványos klíma. Ha megrendel egy Toyota Corollat, majd leszállítanak egy Skoda Octaviat, akkor elfogadja? Ez is egész jó autó.
Korábban már megkérdeztem a légkábelről földkábelre áttérés
költségeit, és akkor a kapott válasz alapján megnyugodtam,
hogy nem vágnak át.
Ma meghozta a szerelő a 3 fázisú mérőszekrényt, és újabb kételyek
támadtak bennem. Halvány lila gőzöm nincs a villanyszerelésről, ezért
kérem a segítségeteket. Szóval, a korábban megbeszéltek szerint Hensel
szekrény került volna elhelyezésre, aminek az ára 85 eFt lett volna.
Ma (ugyan ezen az áron) egy PVT 3060 FO 3030 - F 12 ÁK jelzéssel
ellátott szekrényt hozott a szerelő, és nekem az a gyanús hogy a benne
lévő dolgok (kapcsolók meg stb.) eltérő márkájúak.
Van ami AEG, van ami Moeller.
A kövekező kérdések merültek fel bennem:
- Ezért a megoldásért 85 eFt reális-e? Nem erről a típusú szekrényről volt szó, s mikor szóvá tettem, az volt a válasz, hogy hozhat Hensel-t, de nem ennyiért.
(Megnéztem a forgalmazó honlapján, és ha jól értem az üres szekrény
kb. 30 eFt+ÁFA, és ehhez még hozzá jön az állvány, meg a bele rakott kütyük,
amikről fogalmam sincs, hogy mik és mennyibe kerülnek.)
- Ez így szabályos-e, megfelelően használható lesz-e? (Nekem úgy tűnik, fogta
aztán belepakolt mindent ami volt éppen otthon.)
Még nem fizettem ki. Kérelek, segítsetek! Ez maradhat így, vagy mondjam neki,
Azt mondták, hogy érdemes 3 fázist rendelni, mert ha 1 fázison elmegy a villany a többin még van...Tehát ha az egyikről elmegy(vegyük fekete vezetéknek)akkor a szürkén meg a barnán még lesz tehát a 2 közül bármelyiket a kékkel(0)-val alkalmazva lesz még áram?
Köszönöm!
Egyébként pontosan nem kaptam választ, hogy hogyan működik a 3 fázis, csak azt, hogy 1-nél 230V és 2 közt már lehet 400V, de a 3 at nem tudom!
Te ezt direkt megkérdezed hetente? Kilistáztam a hozzászólásaidat, és már jópárszor feltetted ugyanezt a kérdést, minden alkalommal meg is lett válaszolva alaposan. Mi itt a topicon ennyit tudtunk tenni érted...
Idézet az Elmű weblapjáról: " Mérőszekrény műszaki követelményei:
* A mérőhelyeket műanyag tokozott szekrényben kell kialakítani, mely megfelelő mechanikai, törőszilárdsággal, hőállósággal, UV. védelemmel rendelkezzen. * A szekrény védettsége: az MSZ IEC 529. sz. szabvány szerint IP 44 vagy IP 54 * Legyen ellátva MEEI bizonylattal és CE jelzéssel. * A fogyasztásmérő szekrény megfelelő védelmet nyújtson a szabálytalan vételezések megakadályozására, ezért a szekrény fedelének átlósan zárópecsételhetőnek kell lennie. * A fogyasztó csak a kismegszakító karját tudja érinteni, kezelni. A mérőberendezés további részeinek érintése csak a szekrény zárópecséteinek feltörése után legyen lehetséges. * A fogyasztásmérő szekrény külső megjelenésében és elhelyezési megoldásában esztétikus és zárható legyen. * A fogyasztásmérővel együtt, a szekrény légterében csak áramszolgáltatói tulajdonú berendezések lehetnek. * A fogyasztói főelosztó berendezés a lezárt szekrény légterétől elválasztottan telepítendő. * A mérőszekrény védettsége legalább IP 44 legyen. * A mérőszekrényt függőlegesen kell elhelyezni, alsó széle 0,6 m-re, felső széle 1,8 m-re lehet a padlószinttől. * A szekrényt csak a gyártó által gyártott szerelvényekkel és szerelési technológiával fogadjuk el! * Kiegészítő követelmény, hogy több lakásos épület esetén minden fogyasztó részére, egyedileg zárópecsételhető szekrény legyen felszerelve."
Illetve: Az ELMŰ Rt. által elfogadott és termékkatalógusába felvett szekrénycsaládok:
Jelenleg nappali + vezérelt 1 fázisom van 25 A. Meg tudnátok tippelni, hogy családi háznál 32A 1 fázisra való bővítésnél (marad nappali+vezérelt) milyen ELMŰ költségek jeletkeznek? Az utcai oszlop az órától kb 30 méterre van (órától tetőtartón át kábelhosszban mérve)
Kiszállás, anyag, stb-re gondolok. (mert úgy sejtem, hogy azért alanyi jog ide vagy oda, tök ingyen nem látogatnak meg..)
Vettem egy használt házat, ahol falon belül van egy "villanyóraszekrény". Ebben van egy "normál" (egy fázis?), és egy vezérelt "éjszakai" mérő + a megszakítók, vezérlő. Ebből nekem csak a "normál" (háztartási?) mérő kellene, és egy új szekrénybe berakni. Az új szekrényt összebarkácsoltam, tehát csak a felesleges cuccokat kéne kiszedni + plombálni.
Ez ugy ahogy van aklimasok melle dumalasa, egy tarsashaz hozhat olyan hatarozatot ami minden tulajdonosra kotelezo amiben korlatozza szabalyozza a klimak telepiteset. Egy kivitelezesnel tobb lepcsovel kell szamolni ha teljesen vegig jatszuk a szabalyokat:
- torveny
- rendelet
- onkormanyzati rendelet
- tarsashazi hatarozatok
Egy onkormanyzat hozhat sajat hataskoreben olyat is hogy egy adott utcaban tiltja meg a homlokzaton elemek elhelyezeset. Sot tetore is kiterhet.
Ha egy KK a "tokosebb" fajtabol van, akkor vissza is botathatja a klimat, sot ha nagyon merev akkor meg fel is jelenti a tulajdonost szabalysertes miatt.
Klima irany a kk (kozos kepviselo) es egyeztetes irasban hogy lehet e kivulre rakni klimat egyre tobb helyen nem engedelyezik ekkor csak ablak klima marad.
Leg konnyebb megoldas keves bontas es kosz illetve aranylag gyorsabb kivitelezes vagy padloszegely csatornazas, vagy sarok csatornazas mennyezeten.
Ar mindig helytol es a pontos szerkezettol fugg (lehet beton de az is tobb technologias lehet). Illetve a szerelvenyektol.
Én úgy tudom, hogyha nem kötelező a földkábeles betáp akkor keményen megfizettetik, 8-10ezer/folyóméter.
Én most vettem egyik megrendelőmnek szekrényt 2*3 fázis, földkábeles be-kiállás, 2*6 modulos elosztó benne üresen, és 2 db 1 fázisú 1 db 3 fázisú csatlakozó nettó 60 ért. Asszem áremelés előtt sikerült venni. A hensel valóban nem olcsó.
A munkadij kedvező.
Ja és 1-2 hónap az átfutási idő a földkábel tervezés közműegyeztetés miatt.
Köszönöm a horonymarókhoz a hozzászolásokat,csakis a metabonál döntöttem,remélem sok munkán átsegit majd!Kezdő vállalkozó vagyok Csongrád megyében,mi a véleményetek,hogy tudnék minél több ügyfelet szerezni magamnak?
Amit Lacivill mondott, mki akörül mondta (utólag), nem értek hozzá, csak felhúztak h drága volt, mkivel árkalkulációval melóztattam de gdtam a villany lóf. kiadás, de azé csak lerántottak egy 5össel ..
Ha gépekről van szó, akkor én is a metabo és a makita mellett teszem le a voksomat.
A metaboban még nem csalódtam, viszont egyszer kölcsönöztem makita porszívót de majdnemszétvágtam egy fejszével, annyir szag volt. -pedig nem is volt még leharcolva.
Bosch gépem nekem csak kis akkus behajtóm van, mert régen mikor még alkalmazásba voltam sok KÉK Bosch gépünk volt, de egymás után hullottak szét.
Tudom, hogy mindenki más alapján számol de egy átlagos felszereltségű lakás , riasztó és mérőhely nélkül, teljesen újra kiépítve, szerelvényezve szerelvény és anyagárral összesen nettóban mennyire szokott kijönni 1 négyzetméter ?
Lehet rossz helyen néztél árlistát, vagy nagyon akcióznak a boshhal, de a gelko-nál most a metabó olcsóbb. Döntés előtt kivehetsz esetleg kölcsönzöből 2 gépet.
A metabó 125-ös koronggal tudja majdben ugyanazt a mélységet, és olcsóbb a 125 ös korong mint a 150-es. A bosht-t tolni kell a metabót huzni ami szerintem könnyebb.
Jol látom hogy itt van villanyszerelésben jártas szaki ?! Kicsit lehuztak, ugy érzem, de egy számot mondjon nekem vki ezen feltételek mellett : kapcsolok, aljzatok, lámpák sajátok, 160nm amerikai típus, semmi extra. Kb anyagár (ezeken kívül) , és munkadíj ?!(max 45 leágazás össz.. ) Nos ?!
Nem ismerem a Tiedet,de simán lehet ua.Most csinálunk egy iroda házat és ott láttam a takarítóknál egy számomra no-name gépet ami szintén ugyan ilyen volt mint a bosch,metabo és ezek szerint hitachi is.Lényeg az ,hogy tényleg bevált és ezek szerint mindegy minek hívják.
Egy nagyon jó tanács mivel mindenki elfogult a saját gépével én úgy hoztam régebben döntést, hogy bementem 1-2 gépkölcsönzőbe és megkérdeztem ők mit ajánlanak, az ő általuk választott gépek mindig tartósak. És ha bizonytalan vagy megéri egyszer kivenni próbára a kiválasztott gépet!
Visszatérve a horonymaró+pórszivó pároshoz,én mint tapasztalatlan a Bosch GNF 35 CA horonymaróra és a Bosch GAS 25 pórszivóra gondoltam megvenni,ha megfelelne a vill. szerelési munkákhoz (ezek valamivel olcsobbak a metabonál és a makitánál)?Kinek mi a véleménye ezekről igy párossan,megéri a pénzüket? Köszönöm előre is,meg az eddigi véleményeket!
Sajna a gégecső tényleg rövid hozzá de legalább a legjobb porszívót vetted ebben a kategóriában! Mivel a metabo és a bosch sem gyárt porszívót (úgy tudom) egy nagyon jó típust vettek mind a ketten.Gyakorlatilag ua mind a kettő. Nekem ASR 2025 van.2 éve használjuk.Kb 80 lakás és 15 családi ház van a gyomrában.Olyan megbízható mint egy svájci óra. A horonymarónak (MFE 30) kb a 10. lakásnál eltört egy ütköző ami a porvédő burkolat kicsúszását blokkolja.Ez egy mcu 1,5-es segítségével orvosolva lett,egyépként jó a gép.
Jó páros de a porszívó inkább jó vétel szerintem.(a bosch ugyan ez)
Egy melóra ismeröstől kölcsönkértem, mikor még nem volt gépem.
Toltam mint örült, és alig ment vele a sima tégla, elővettem a flexet azzal meg mint vaj a késben.
Mégegy fontos, hogy hány méteres a gégecső, mert a metabo alapból 2-3 métereset adott ami nagyon kevés. Egyből vettem hozzá egy 4 méteres toldót potom 20-ért.
Mi a hazánkasban előforduló gépek nagy részével dolgoztunk már, ami a legjobban bejött a Makita SG 105 http://shop.unas.hu/shop_art.php?shop_id=9212&cat=627522
Teljesítményfelvétel:
1.800 W
Vágásmélyég:
7 - 45 mm
Vágás szélesség:
7 - 35 mm
Tárcsa átmérő:
150 mm
Furat átmérő:
22,23 mm
Üresjárati fordulatszám:
7.800/p
Kábelhossz:
5,0 m
Súly:
5,6 kg Panelben is szalad mint kés a vajban, viszont csak nagyon jó porszívóval érdemes használni. Nagyon fontos ,hogy olyan porszívót válassz amit Laci is ajánlott Nekünk a HITACHI RNT1225 http://www.hitachi-powertools.hu/hu/showmachine.jsp?Model=RNT1225&Prod=HITACHI&Menu=0 Max szívás 248 milibar Max. levegőáram 61 liter/sec (3660 l/perc)!!!
Tapasztaltabb villanyszerelőktől szeretném kérdezni,hogy szeretnék venni márkásabb horonymarót,de nincs még tapasztalatom hogy melyik a jobb a kisebb teljesitményű vagy a nagyobb,ill.lehet e a kisebbel is elvégezni alapvető villanyszerelést?Kinek mi a tapasztalata?Hallottam hogy a nagyobbat nem ajálják vill. szerelőknek létráról dolgozni,elegendő a kisebb is hozzá,de nem fullad le olyan könnyen? Előre is köszönöm a válaszokat!
Most veszünk lakást(45m2 tégla) és szeretnénk felújítani a teljes villanyhálózatot. Létezik olyan villanyszerelő szakember aki "levezényelné" a teljes munkát, de úgy, hogy a "piszkos munkát" azaz a bontást és a csövek helyének kivésését stb..ránk bízná, azaz ellenőrizné az olyan munkafázist amit meg lehet csinálni sk is? Szeretnénk, ha lehetne ezeken spórolni(nem riadunk vissza egy "kis" munkától), mert nincs többszáz ezer forintunk erre a célra, de szeretnénk valahogy megcsinálni. Amire gondoltunk, hogy eljön megnézi, felméri a lakást, elmondjuk az elképzelést, kiadja nekünk, hogy mit kell venni,mit csináljunk. Mi elvégezzük a kiadott munkát, visszajön ellenőrzi, hogy mit "műveltünk". Tehát azt szeretnénk, hogy a kitervelt műveletnek legyen egy AGYA. Nem állunk hadilábon a felújítási munkákkal, egész jó a felfogásunk:), de nem vagyunk szakemberek. Ha ismertek olyan villanyszerelő szakembert, aki elvállalná az AGY szerepét légyszi írjatok!
A betyár mintenit! Hogyan találtatd meg a weboldalamat, mikor még csak félkész állapotban van és nincs is regisztrálva a keresőkbe? :)
Azért felrakhattad volna az egész képet, nem csak ezt a kivágott darabot a gépparkomból.
Egyébként a gépet nem én kritizáltam. Mint látható nekem is van ilyen, de utálom is mert körbeforog benne a vésőszár.
Én a kis metóbav szoktam vésni leginkább, mert annak a legjobb a súly/teljesítmény aránya.
Viszont azt továbbra is fenntartom, hogy a 80-as doboz begipszelése tragikus.
Nem azt mondom, hogy velem nem fordult már elő, hogy valamiért a csövekkel együtt kellet bekínlódnom a dobozt, de ezt a részt szerintem levehetnéd a videóból.
Bár végülis egy laikus úgyse tudja, hogy mit lát....
Végezetül akkor itt a teljes kép, ha már meg lettem szólítva:
A cső már le van gipszelve csak ki lett vágva a doboz helye, így csak a dobozt kellett befűzni a két cső közé. A gipszkeveréssel nincs bajotok? Hogy nem balról jobbra keveri? :-) Na akkor Ti is rakjatok fel videót, beszólni Én is tudok! :-)
Na tehát a gép nem tescós hanem bricós és Einhell bocsi de erre telt, már kibírt 1-2 dolgot, a dobozberakás össze van vágva hirtelen lesz alatta gipsz :-) De nekem van horonymaróm és nem flexel vágom a falat.
Ésszerű határok közt kell kivitelezni egy lakás szerelést.Szerintem is túlzok néha de azért igyekszem jóárasítani a szerelést.
Arra viszont büszke vagyok,hogy 14 éves "prakszisom" alat SOHA nem hívtak vissza hibajavításra,pedig a telefonszámom 10 éve ugyan az.Ja és az előzőt az asszony használja a mai napig:-)
Igen es kiszamoltad mennyibe faj egy teljesen ertelmetlen es folosleges megoldas? Es ezt hogy nyomod le a megrendelo torkan?
A masik ha egy ilyen megoldasnal az egyik ugy hibasodik meg hogy levagna a biztijet az mar regen rossz. A riasztoknal a tapegysegnel van sajat kis biztije pluszban, telefonkozpont tap nelkul direktbe rakja egye portjait es lebutul mint egy merev reszeg szaki :-) a router meg akkor vagna le biztit ha valaki volna olyan ertelmes es az UTP dugoba 220-at nyomna de ekkor is indian fust mellett a tapja es az eszkoz szalna el a bizti meg se rezdulne. Amiota IT-vel es Telekommal is foglalatoskodok plusz riasztokkal ennek kb 12 eve egyszer fordult elo hogy a biztit levagta egy kutyu de az is egy kinyifano szunetmentes egyseg volt.
Az mas kedes hogy bizonyos esetekben a biztosito tarsasagok megkovetelnek sajat tapot es megfelelo vedelmet tulfesz es egyeb ellen akkor perzse kulon bizti es minden egyeb kategoria de ez a kategoria mar arrol szol hogy az ingatlanban 20m nagyobb erteket akarnak biztositani, amihez hozza jon hogy a mostanaban telepitett xx e Ft -os riasztok nem fellnek meg ebben a ketegoriaban mar erosen verdesi a 300e Ft feletti kiepitesi koltseget.
Amugy ha egyik eszkoz pld tuz miatt vagy beazas illetve tulfesz miatt leverne a biztit akkor 90% valoszinuseggel a tobbi is igy tenne, mert meg nem lattam szinten olyan kivitelezest ahol ne egy kupacba lenne ezen mutyurok, sot nagyon ritka az ha ezen eszkozok fizikailag tavol volnanak a villanyelosztotol es a gaztol.
Na de lenyegtelen mindenkinek megvan a sajat gyakorlata es ha a megrendelo rabolint akkor az ugy megfelel nekije. Ha meg nem ugyis az lesz amit ker.
Csak gartulálni tudok ha sikerül azt a fajta szerelést eladni a nyugdíjas Marcsi néninek mint pl. Raiffeisen banknak. Nekem sajnos nem sikerült eddig :(((
Tapasztalataim alapján kijelenthetem,a lakosság 95% sajnos nem áll így anyagilag. Jó érzéked lehet megtalálni azt a kb. 5%-ot.
Ezek az eszközök amihez azért tényleg illik külön kört húzni.Függetlenül attól,hogy szünetmentes táp sem árt nekik.Tény,hogy nem "erőgépek" de azért nem árt ha nem ül le minden az egyik "hibája" miatt.
- Lan (ADSL/Cable modem, + router, aktiv elosztó switch)
- Riasztó
- Távfelügyeleti egység
- LNX/EIB rendszer (központ)
Ezeknél ha összegzem a teljesítmény igényt ha kíjön 6 A akkor már igen sokat mondok. Ergó ezekhez az eszközökhöz külön - külön áramkör igen felelesleges, ha jóbbat szeretne valaki akkor inkább egy szünetmentest rakjon hozzájuk pluszba.
Másik ezeket olyan helyre kell rakni amit a nem kívánatos illetök nem érnek el 1-2 percen belül, hogy kiiktassák a jelzésküldést. Mert hibába van GSM bejelzés ha felmászik a létrán és letépi cak pakk.
Látom brusztoltok az áramkörök számával! A leírtak alapján Te úgy szerelsz egy lakást mint mi egy bank fiókot.
Szerintem ezt a fajta szerelést nem lehet eladni egy átlag polgárnak inkább az elit rétegnek. Én is jobban szeretek minden helyiséget külön-külön biztosítani. Általában viszont ha nincs sok dugalj két szoba is elmehet egy 16A-osról.Világítás minden esetben 2 szoba/1*10A. A világítást a dugaljal nem szeretem én sem keverni.
Szerintem a konyha dugaljaknak untig elég 2 kör 2,5mm2-el.
Természetesen a nagy és a spéci fogyasztók(router,cirkó,riasztó stb.)külön kör.
Tényleg nem érdemes túlzásba esni mert nagyon jó üzletembernek kell lenni ahoz,hogy eladj egy általad leírt szerelést!(hozzá teszem az lenne a király ha az embereknél lenne annyi pénz,hogy így kérjék).
Ha neked sikerül és megy a bolt csak gratulálni tudok és ha lehet vennék néhány órát Tőletek ami az üzleti részét illeti:-)
Lehet, hogy te azoknak dolgozol a felső tízezerből, akiknek a villanyszerelés a mániájuk??
A lépcsőzetesség az csak elmélet. A gyakorlat meg az, hogy kiég egy izzó, és mindent lever, hiába raktad akármilyen áramkörre a dolgokat. Ha csak nem megvetetsz 3x60A-t a megrendelővel...
Mikor megkérdezi a megrendelő, hogy mennyi garancia van egy új szerelésre, akkor visszakérdezek, hogy mennyit szeretne? -annyi van. Ugyse megy tönkre soha az életbe.
De végülis ha találsz rá fizetőképes keresletet, akkor eladhatsz bármit...
ha jó a lépcsőzetesség nem visz mindent, persze az is számít mi a kismegszakító márkája :-D Sok olyan fogyasztó van ami nem nagy teljesítményű de mégis külön áramkörre kell rakni Pl. elég kellemetlen ha a hűtő közös áramkörön van valamivel és több 10 000 értékű kaja romlik meg mert valahol a lakásban kiég egy izzó. Mi szintenként 2-3 világítási a.k-t minden szobában külön- külön a.k-t minden nagy fogyasztó külön, riasztó, kazán, redőny, router.... külön, konyhában a kisgépeknek 2-3 á.k, sűtő, hűtő,mosó, mosogatógép..külön gyorsan összejön. bár az is közrejátszik ,hogy 5év garanciát vállalunk a munkáinkra, kapu garanciával (addig tart amíg a szaki kimegy a kapun :-D) kevesebb is elég. Kevés olyan megrendelőm volt akinek az előző lakásához ne lett volna egy kis képzeletbeli táblázata, hogy amikor mos akkor nem vasal......bejegyzésekkel. Ha tisztességesen szét vannak osztva az áramkörök akkor max a mérőnél kell bővíteni ami 10 perc,én 100 m2-es lakást nem nagyon szoktam elvállalni csak ha 3 fázist rakhatok.A legtöbb helyen az utolsó pillanatban megveszik a konyhába az indukciós tűzhelyt mert hát pont most akciós itt ott.nekem nem éri meg ha egy héten kétszer felhívnak mert itt lemegy ott lemegy.
Szerintem a 130 db doboz, nem 130 erősáramú szerelvényt takar! Egyrészt van gyengeáram, másrészt ez kissé felesleges is ennyi, majdnem minden négyzetméterre jutna 1 db.
Elágazódobozok is benne vannak..........talán.
Abszolut irreális ajánlat, volt már ilyen kb. 1/3-nál rájött, hogy nem rentábilis, és inkább lelépett.............
Inkább a dugaszolók számához igazítanám az áramköröket, 110 db.Én max 5 db-ot rakok 1 körre,22 db plusz világítási körök 20 kapcsolóval 4 db plusz nagyfogyasztók. Te mennyit raknál be?
Az 35 biztosíték plusz az áramvédő.Ő egy tételben rakta bele 60000 ért a biztosítékokat, táblát, fi relét Kb ennyiért venném meg ezeket, úgyhogy nem hiszem hogy lesz ennyi áramkör. A vezeték hosszak pedig úgy lettek méretezve cirka 2,2 Km.
Az lenne a kérdésem, hogy a villanyóraszekrényben 2 db kismegszakító van és a szekrényből csak 5 kábel jön ki (3 fázis)!Ez most hogy van, mi van a másik áramkörrel?
Köszi. Nem találtam csak egybe a lakáselosztót. Amit meg kell érdeklődni hogy hány áramkör lesz, saccolom max 20 db kapcsoló van benne így rajz nélkül, akkor 110 db dugaszoló aljzat. Számolgatva tehát min 35 db ármkör szükséges, alsóhangon.
Az a helyzet, hogy én rengeteg kismunkát csinálok (javítások, hibaelhárítás) és ehhez napi 5-6 megrendelés kell, amit meg nem lehet a ajánlásra alapozni.
Úgyhogy kb 2 milla megy el a reklámokra /év.
Lehet ha összeszámolnék mindent, akkor még több is mint 3 misi.
Építettünk a házunk mellé egy garázst. Elvezettem bele az áramot felszereltem egy bizti dobozt egyenlőre 1 biztosítékkal ezt egy elágazódobozba, el szeretném ágaztatni 3 helyre!Valaki tudna segíteni, h hogyan kell összekötni?
Én voltam olyan ütődött, hogy begépeltem a teljes ÉMIR 7 -t :-D Megnézheted a honlapomon www.ketvill.atw.hu a bal oldalon találod villanyszerelő normatáblázat néven