Az, hogy a Tasztal közönsége jött Nyírőék után - háááát, nehezen megfogható forma. Ugyanis ha az idg-ék profik lennének, akkor működne ott egy másik ilyen Tasztal, akkor lenne kavar és zavar a köbön. De nincs. Mint ahogy ha én rúúúgok ki valakit, aki - és most mindegy, hogy mit hordunk össze - Magyarország legnagyobb olvasottságú webhelyének és újságjának volt a főcsője, akkor azt tényleg nem így teszem.
Gen és Monikka kedves moderálása pedig többet ártott Nyírőnek, mintsem gondolná. persze rabszolgát találni nehéz lehet. /Mellesleg jegyzem meg, hogy azért találhatott volna olyanokat is akik kevésbé részrehajók - hopp egy moderálás./
Az, hogy miért nem tájékoztat minket Nyírő, érthető. Ugyanis ha itt mond valamit, azt akár a Kossuth rádióban is bemondathatná. Gondolom nem azon vesztek össze, hogy mennyit járt Nyírő kávézni, vagy hogy mekkora vlt a mobil számlája. Tartok tőle, hogy az amerikai nagybácsi akar másmilyen jogokat és lehetőségeket szerezni itt.
zsoltu
Csak találgatok.?
Az internettótól nem csak Nyírőt rúgták ki, hanem * másik embert? Az ***** alá kerül majd Nyírőék ****x nevű új lapja?
Azt hiszem az a baj, hogy az Internettó a leglátogatottabb lap lett, és kezdenek szemet vetni rá üzleti szempontból. Ezt tényleg csak tippelgetem. (A Tasztal mellesleg nem játszik az üzleti szempontok között.) Gondolom én.
Mit? Mondott itt valaki bármiféle építő kritikát? Én inkább az olyan megjegyzésekre emlékszem, hogy micsoda dolog, hogy a szerkesztőség a tevékenységével pénzt keres, meg, hogy miért nincs itt máskor is a Nyírő.
Szerintem egyik kijelentésnek sincs túl sok értelme, inkább a rugdalodzást hallom ki belőle.
A helyzet egyszeru. Az IDG megunta a foszerkeszto bamulatos tevekenytelenseget, vagy az eluralkodo szelsojobbos flair-t, es elege lett, kirugta.
(Az, hogy most a software kie, jogos volt-e Nyirotol, hogy elhozta, stb. Ugy igazabol hidegen hagy. Van eleg programozo az orszagban.)
Nyiro elhatarozta, hogy maga csinalja tovabb a bulit, esetleg mas penzeszsakhoz tarsul. Ehez kellunk viszont mi, es ezert bedob egy-ket tobbe-kevesbe hatasos slogent (Gyere velunk), ami egyfajta erzelmi apellacio. A baj viszont az, hogy elegge sok tasztalos van, aki rettenetesen megunta azt, hogy az utobbi idoben sz*rtak a fejere (ld. pl. T.Szerk! topic), hogy a moderacio totalis es letagadhatatlan csodhalmaz (ld. Monika regebbi onkenyeskedesei, az anonimitas, a sokszori indokolatlan torlesek,stb.), hogy kesoi, sot lomha a reakcioido (ld. rasszista agymosas a la pol.uld+tarsai), es hogy gyengek a megoldasok (ld. feljelentesi utmutato). Ilyen emberek enyhen szolva nem vonzodnak a feltetlen huseg gondolatahoz.
Az IDG valoszinuleg rak egy uj szerkesztoi gardat az inetto - vagy annak utodja (a szerint, hogy mi lesz a jogi vita eredmenye) elere, es megprobalja majd megtartani/szerezni a tarsasagot.
En azt mondom, gyozzon az egeszseges piaci verseny. Nyilvan valo, hogy oda fogok irni, ahol jobban kinyaljak a seggemet. Minden tisztelerem Nyiro es a remek otelete irant, de nem fogok egy egyebkent szar forumba irkalni, csak azert mert Nyiro a fonok neve. Mi mindenkeppen csak profitalhatunk, mert Nyironek nem csak meg kell szereznie, hanem meg is kell tartania a tarsasagot. Ugyhogy most esetleg a valtozatossag kedveert le is kell izzadnia a kenyereert, el kell vetnie kenyelmes de eletkeptelen doktrinajat, miszerint a tasztal onmukkodo. Nem az.
A manager-irkalas problemahoz:
Ha en mint manager kiirom, hogy panasziroda telefonszama ez meg az, ide tessek telefonalni, es utana teszek az emberekre es nem veszem fel a telefont, akkor igenis en vagyok a szemetlada. Nem hiszem el, hogy annyi dolga lenne, hogy naponta egy felorat ne tudna azzal tolteni, hogy a hozza intezett kerdeseket megvalaszolja. Ha nem megy, allitson munkaba valakit maga helyett (a hires popsztarok is ezt csinaljak, nemde?).
Sok szerencset kivanok Nyironek egy uj, szinvonalasabb torzsasztal letrehozasahoz (es emlekeztetnem, hogy a forum-ot, mint "mufajt" nem o talalta fel), de ugyanezt a szerencset kivanom az IDG-nek is.
Amit viszont sajnalok, az a kozosseg. Valoszinuleg ket (vagy tobb?) partra fog szakadni.
1) A) IDG-s Internettonak nem kellett a Tazsasztal semmilyen formaban, s nem is lesz rajta semmi
1) B) IDG-s Internettonak nem kellett a Tazsasztal semmilyen formaban, s kitalanak helyette valami ujat
2) IDG-s Internettonak nem kellett, csak a Tazsasztal egy resze, mondjuk a topicok felet megtartottak volna ES/VAGY eddigi hozzaszolasokra megtartottak volna az eredeti kulcsint uj moderalasi szabalyokkal ES/VAGY raepittetek volna ujat
Mindharom fenti esetben a lomtalanitas esete forog fent, azaz a gazda kidobja a kukaba ami nek kell neki, es azt viszi aki tudja.
II.
IDG meg szerette volna tartani a Tazsasztalt mindenestul, csak az Inetton akart valtoztatni. Csak eppen a szoftver Keki szellemi termeke, es o inkabb hozta magaval a MI hozzaszolasainkal, amik a legerdekesebb jogi eset, hogy a hozaszolasaink hova is tartoznak.
Errol az a velemenyem, hogy a mienk, es ne kereskedjenek vele, de meg mindig jobb, mintha atmentve rakosgatva megmarad, mintha elveszik, s jobb szeretem ha azonosithato es leveit nyiltan vallalo csapathoz kerulok "kiszolgaltatva", mintha egy profitorientalt arctalan multihoz.
III.
Minden jogosan az IDG-e volt es mindent meg akart tartani, csak Nyirot kirugta, ezert Nyiro gonosz alattomos modon ellopott mindent.
EZT ugye ti se gondoljatok komolyan!!!!!!
En NEM andrashoz es csapatahoz vagyok lojalis, hanem a Tazsasztalhoz, es NYA jelenlete garancia, hogy a tazsasztal fennmarad. (kisebb nagyobb hibaival egyutt, amiket majd szepen lassan korrigalunk)
Pusztán azért csábító, mert most András ide dugja az orrát.
Máskor is ezt mondtam/tuk, csak akkor a fülebotját sem mozdította!
Nézzük más szemszögből. Miért ilyen készséges és figyelmes, összetartó most amikor bajban van és miért nem ilyen akkor amikor ő a nyerő?
Azon gondolkozom, hogy vajon a az Internettó Képeslapküldés miért van az Inventrán, és nincs az Internettón???
Azok a képeslapok/kuncsaftok is követték Nyirőt? :)))
Ha Keki olyan tartalmú munkaszerződést kötött az IDG-vel, ami arról szólt, hogy az IDG-nek programot fejleszt, akkor az IDG-é a szoftver. Így megszerezhette a felhasználói jogokat. (cc: Diolen, így szerzi meg a Microsoft is, nem nagy ördöngősség) Esetleg még megszerezhette egy külön megkötött felhasználói szerződéssel. Ha azonban ilyen nem volt, és a Tasztal mindeddig egy hallgatólagosan megtűrt gyerek volt, akkor bizony nincs mit tenni.
Ne hulyeskedj, tok jo ZH iro hely, bulizni meg megjobb, vagy meg csak elsos vagy es nem voltal az eddigi partykon (bar mint hallom az utobbiak elegge szegenyesre sikerultek)
A verseny szabad. Az IDG-t semmi sem gátolja abban, hogy beindítsa a törzsasztalt ott is, mármint a saját impotenciáján kívül. És akkor választhatnál.
Egyébként szerintem ez jobb is lenne, de hát Andráséknak ebbe már nincs beleszólása. Reklamálj az IDG-nél.
hat hogy az idg mennyire huje, azt maj megtudja Andras. gondolom nem tartanak dramai sajtertekezletet, de nyilvan megtettek amit lehet.
ezzel osszefuggesben azer aki teheti az az erdekesebb topicokat csak mentegesse le ;-))
Ha nincs szerződés (egyébként szerintem sem volt), akkor a fejlesztőé a program. Ha másban nem is hiszel nekem, ebben kérlek tedd meg, ez a szakmám, jogász vagyok.
Nyírő Andrástól pedig soha nem olvadnék el. Nem is emlékszem, hogy nekem gazsulált volna. Az illető személy szerint egyáltalán nem érdekel. Egyszerűen csak nem szeretem látni, ha valaki kiszolgáltatott helyzetben lévőt szerintem érdemtelenül ütnek, rugnak. Elismerem, hogy csábító a gyengeség pillanata. S mint az elszeparált LHV topic aktív résztvevője, nálamnál több sérelmet nem hiszem, hogy sokan fel tudnának hozni az eddigi moderáció ellen. Mégsem tetszik az itteni hangulatkeltés. Talán mert az "eddig le sem szartak minket" típusú, tartalom és konkrétumok nélküli mondatokon túl semmit nem mondanak.
Egyébként meg próbálja meg bárki a Yahoo chaten követelni, hogy a főszerkesztő nap mint nap vele foglalkozzon, és teljesítse a kívánságait. Aztán pedig örüljön, ha csak egyszer röhögik körbe.
Szerintem el vagyunk kényeztetve.
A szoft az veletlenul nem az UBB - Ultimate Bulletin Board-e, amit a Keki fejlesztett tovabb?
*******
Szellemi termek tulajdonjoga: ha a fejleszto fizetest kap, es nem pedig szazalekot, vagy nem sajat biznisze a fejlesztes, akkor a munkaltatoe a fejlesztett cucc. Azert adott fizetest a fejlesztonek, azert finanszirozta a hardvert.
******
En el tudom kepzelni, hogy a tulajnak elege lett abbol, hogy itt lazan lehetett zsidozni, lazan lehetett holocaustot tagadni, a cimlapra kerulhettek revizionista kerdoivek (Vajdasag es Erdely). Szvsz ok nem erre a mozira fizettek be. Ha ilyesmit finansziroznanak, akkor mondjuk a Magyar Forumba pumpalnak a penzt.
A Nyiro ne hivatkozzon idohianyra, amikor megkerdezzuk, hogy miert nem allt szoba velunk. Peldaul alkalmazhatott volna olyan embereket, akik tajekoztatnak, valaszolnak a kerdeseinkre.
Ehelyett megkaptuk Monikat es Gent, akik tajekoztatas helyett rendesen elkuldtek mindazokat, akiknek nem tetszett valami.
Peldaul nem kellene hulyenek nezni azt a torzskozonseget, amely eltartja a Tasztalt (lasd a moderalas minosegenek javitasarol szolo keresunkre a "Feljelentesi utmutato"-t kaptuk).
Drukkolok a Torzsasztalnak, hogy egyben maradjon, es drukkolok az IDG-nek is, hogy egy elfogadhato magyarazatot adjon, esetleg egy szinvonalasabb Tasztalt letrehozzon.
Nyironek ahhoz drukkolok, hogy letalaljon a magas lorol.
Ne féltsd a Microsoftot. Minden munkaszerződésben benne van, hogy bármely program, programrészlet, esetleges eredeti gondolat, sajátos hangszínű sóhajtás, vagy egyéni frizurakialakítás automatikusan a MS tulajdona, amíg alkalmazott az illető.
Tehát Bill jóelőre biztosítja magának az összes tulajdonjogot, mer nem olyan hülye, mint az IDG.
Keki szerelemből dolgozott az Internettónak? Tényleg? Hát akkor minden elismerésem az övé. :)
Attól a szoftver szerintem még az idg tulajdona.
De mindegy is. A szoftver, mint tudjuk egy mellékes, harmadrangú valami, akárcsak a madzag. A valódi érték az olvasóközönség. Ami itten le lett nyúlva.
tudom. Ted O'Neil szoftverének 1.0-ás verzióját kapta ajándékba az egyik havertől András, anno.
Ne tudd meg, mennyire szar volt. Amit ma látsz, az már nyomokban sem emlékeztet az eredetire, saccra a programsorok 5%-a lehet eredeti...
De annyiból igazad van, hogy messzire vezet: ebbe fognak beledilizni a jogászok. :)
csak hogy tovabb bonyolitsam ezt a szerzoi jogi kerdest: a szoftver egy ultimate bulletin board nevu progi lenyulasa, keki csak atirogatta kicsit a kodot, a lap aljara meg elfelejtette odabiggyeszteni, hogy honnan is van. de ez mar tenyleg nagyon messzire visz.
Abból, hogy most hol fut a szoftver, nem az derül ki, hogy kié a licensz, hanem az, hogy ki van birtokon belül. Egyértelmű: Andrásék. Ez azonban egy másik kérdés.
Nem triviális, hogy a szoftver a fejlesztőé. Ha az idg nem licenszdíjat fizetett kekinek, hanem vállalkozói díjat vagy munkabért, és a kettőjük közötti szerződés nem rendelkezett a szoftverről (szerintem egyébként szerződés sem létezik), akkor IMHO a cégé a szoftver. Amit a programozó nem vihet magával. Semicolon. :)
Örülök, hogy te nem igényled a gazsulálást. Ehhez képest elolvadsz a gyönyörűségtől, hogy András most ezt teszi. Én ebből eddig sem kértem, és most sem kérek. Az én lojalitásomat nem egy kampány során kell megvenni, hanem a folyamatos odafigyeléssel, a szerkesztőség - kapaszkodj - interaktivitásával.
"Mitől ez a már-már életérzés szerű sértődöttség?"
1. Egy szoftvert nem kell levédetni. Az automatikusan azé, aki fejlesztette, előállította. Tehát - gondolom - Kekié. S ha ő nem kötött szerződést az IDG-vel a kizárólagos felhasználói jogokról, akkor bizony azt csiná vele, amit akar. A szerzői jog bizony így működik.
2. Ha egy szerkesztőség a saját főszerkesztője elbocsátásakor felmond, és a főszerkesztőjével akar tartani, semmiféle jogszabályt nem sért vele. Szíve joga. Nem értem hogy ki kicsoda ellen indíthatna itt munkajogi pert.
mivel ez egy kozkedvelt allaspont, jobb gyogyszergyarakban [ahonnan szinten el lehetne vinni egy par cuccot, ha jo pozicioban voltal] pl. ha kirugnak, azt az uccso pillanatig titokban tartjak, majd ket biztonsagi ember tarsasagaban kikisernek az ajtoig es nem engednek tobbet vissza
A kérdés elég érdekes, szerintem elvitatkozgatnak rajta úgy 2003-ig a jogászok. Az nem kérdés, hogy a MyBB 0.93, amit most itt használunk, keki szellemi alkotása, tehát azt csinál vele, amit akar. Az én felfogásom szerint innentől kezdve egyrészt nem lopás, hogy elhozta (azt csinál vele, amit akar), másrészt az ezzel készült szövegek is az övék.
Az, hogy eddig ezek az IDG szerverén dolgoztak... Passz.
Miért maradt abba a buli szervezése?
Végre lehet, hogy én is el tudtam volna menni Pestre, erre mi van?
KEDVES :
-pcsikvari: igazad van abban, hogy N.A.-nak nem kellett volna magasról le... az asztalt, de tudod a sok pénz mindenkit megbolondít ... le a pénzzel! ... MARX, ENGELS RULEZ!
-NY.A. : ilyenkor lehet megismerni egy ember valódi személyiségét, én biztos vitába szálltam volna pcsikvarival, hiszen világos, hogy ez volt az egyik célja! Ha azt akarod, hogy menjünk, O.K., de részemről jobban örülnék, ha letennéd a zászlót és a csapatba állnál a csapat elől.
Egyrészt nem a szerkesztőséget rúgták ki - tudtommal - hanem csak Andrást. Aki ezt követően magával vitte a cuccot és a szerkesztőséget. Ezért egy húzós munkaügyi per néz ki. Mi nem világos?
Persze, a melóhelyedről elviheted, ami a tiéd. De nem viheted el, ami nem a tiéd. Márpedig a Törzsasztal joga - szerintem - nem az Andrásé, hanem az idg-é. Ez tényleg találgatás. De igencsak meg lennék lepődve, ha András levédette volna a Törzsasztalt (a legjobb esetben is csak keki védethette volna le a szoftvert, amit kétlek), ha a tényleg az általa kitalált Internettó nevet sem védette le.
Hogy a Tasztal szoftverre ki rendelkezik szerzői joggal, már kiderült abból, hogy az IDG-nél nem fut, itt viszont igen. Az IDG tehát valószínűleg elkövethette azt a hibát, hogy a szerkesztőség kiebrudalása előtt nem vásárolta meg a szoftvert a fejlesztőtől. Nem ismerte fel, hogy az Internetto mely része hordozza magában a piaci értéket.
A szoftvertulajdonos pedig bizony oda viszi a programját ahova akarja. Miután az a sajátja, akár floppyn sem kell "ellopnia", bár én vigyáznék a helyedben az ilyen kifejezésekkel, mert ugyebár nyilvánosan és alaptalanul bűncselekménnyel vádolni valakit, az bizony egy másik bűncselekmény.
Azt pedig továbbra is fenntartom, hogy nekem nem kell gazsulálni. Sem most, sem máskor. Nem azért vagyok itt. És csodálkozom, ha ezt az ún. gazsulálást valaki általános elvárásként próbálja a szerkesztőségtől kikényszeríteni. Mitől ez a már-már életérzés szerű sértődöttség?
Időrendben nem jön össze, amit írtsz - a szerkesztőséget tudtommal azelőtt rúgták ki, mielőtt ez itt megjelent volna. És ha kirúgnak és valami a melóhelyen az enyém, akkor azt viszem. NEm?
Honnan veszed, hogy a szerkesztőség vette le a régi helyről a Tasztalt? Találgatsz.
Én is.
zsoltu
Lehet, hogy te bementél volna az irodába egy-két floppyval a Törzsasztalért, én viszont ezt lopásnak nevezném. Ne legyünk már ennyire manipulálhatóak!
Andrást kivágta a munkáltatója, aki erre magához vette az újság értékének jelentős részét képező Törzsasztal szoftvert és adatbázist, és angolosan távozott, anélkül, hogy bárkit megkérdezett volna róla. "Gyere velünk", mindja, mintha lenne választásunk. Ha törzsasztalozni akarok, akkor az inventrán kell törzsasztaloznom, nem? Én nem megyek, csókolom, engem visznek!
Ráadásul a régi címen meghagyta az új site elérhetőségét, hogy minél több olvasót maga után tudjon vinni. A legtöbbje tán arról sem szerez tudomást, hogy gebasz van az újsággal, csak kattint. Nem csodálkozom rajta, hogy az idg megszüntette a linket. És azon sem csodiznék, ha beperelné Andrást. Egyszerűen megdöbbentő, hogy időnként milyen sajátságosan tudja értelmezni a jogot.
Egyébként Drégely dokinak és pcsikvárinak teljesen igaza van. Nem csak akkor kéne az olvasóknak gazsulálni, amikor közvetlenül rájuk vagyunk utalva, hanem a dolgos hétköznapokon is.
Bizony a főszerkesztő tevékenysége bizonyos szemszögből hajóskapitányi, más vetületben kocsmárosi. De semmiképp nem abban az értelemben, ahogy Te próbáltad kibontani.
Engem egyébként kifejezetten idegesítene, ha a kocsmáros a kocsmájában nem hagyna a haverjaimmal beszélgetni, hanem állandóan odaülne és mindenbe beledumálna. Ha kérek, persze figyeljen oda, de ennyi és semmi több.
Én sem állítom egyébként, hogy minden észrevételem meghallgatásra talált, kritizáltam ezért a közelmúltban és fogok a közeljövőben is, bár az a benyomásom, hogy túl sokan hajtogatunk egymást kizáró dolgokat, így semmiből nem lehet semmi (a címszavas tördeléstől én pl. rosszul lennék).
De semmiképp nem most folytatom a kritikai tevékenységet. Nem azért, mintha lojális lennék, vagy bármi közöm lenne a szerkesztőséghez, egyszerűen azt gondolom, hogy nem fuldoklókkal kell vízalányomósdit játszani.
Egyébként meg nem igazán értem mi bajod. Tényleg azt várod, hogy e fórumokon folyamatosan Nyírő Andrással lehessen beszélgetni? Szerintem a Tasztal az egymással beszélgetésről szól és nem a főszerkesztővel folytatandó párhuzamos párbeszédekről. Ebből is látszik, hogy mennyire más Tasztalra vágyunk mindannyian.
Azért nem olyan nagyon nehéz ide találni az internetto főoldaláról, ha valaki figyelmesen beleolvas a címlapon a nem működő Tasztalon nem futó témák listájába. Mondjuk egészen az elsőig.
Természetesen ahova a társaság megy oda tartanék én is. A kinek van "igaza" vitában pedig nem nagyon lehetne itt lándzsát törni sem az egyik sem a másik oldalon. Ha menesztik a főnököt és az viszi magával a bizniszt is, hát nem tudom, hogy ez egy "mezei" cégnél hogy állna meg. Én biztos nem örülnék ha a beosztottaim ilyesmiken spekulálnának. Majd a szerzői jog eldönti a kérdést. Másrészről viszont az internetto sem érdekel különösebben, legalább egy fél éve nem jártam a főlapon, direkt a Tasztalra mutatnak a linkjeim. Ha egy kocsma bezár, azért általában nem hal szomjan a közönség. Szabad mindenféle extrákkal csalogatni az új helyre, vagy maradásra bírni a megújult régin.
Üdv prgprg
PS: További megjegyzésem, hogy nem a moderálás kimagasló teljesítménye fogott meg a Tasztalon. Már ha volt ilyen.
Nem, sajnos nem vagyok szerkesztőség tagja, de büszke lennék, ha egy olyan sikeres internetes magazin szerkesztőségében dolgozhattam volna, mint az iNteRNeTTo...
Ha a Te szemedben az, hogy elismerem Nyírő András munkáját és nem tartom alkalmasnak az időt arra, hogy a főszerkesztő úrral kapcsolatos esetleges sérelmeket a fejéhez vágjuk, "szervilis és nyalizós" magatartás, azt mindössze sajnálom... de nem szólok bele a "játékodba", lázadj csak nyugodtan...
Azt hiszem a Fórumon folyó beszélgetés szinvonalának alapvetően nem a moderáláson kellene múlnia, hanem azon, hogy mindenki olyan egyszerű szabályokat képes legyen magától betartani, hogy pl. nem minősítjük a másikat, pláne alaptalanul nem...
Mondjuk én is bementem volna az irodába egy pár flopival a Tasztalért...:-)
De a találgatásoknak nagy értelme nincs.
Én két dologban reménykedek:
1. Az Internettó helyén egy kevésbé politika-orientált oldal lesz, Tasztal nélkül - megtartva a jó szokásokat és azzal foglalkozva, amiért ÉRDEMES egy cégnek.
2. Nyírő András és csapata letéve a púpot, amit az Internettó jelentett, mélyebben foglalkozik majd a Tasztallal, kapcsolatokkal, mindazzal, amiért ÉRDEMES ezt csinálni egy embernek.
zsoltu
A hátterét nem ismerem, és reményem sincs rá, hogy egy sajtótájékoztatón nyílt lapokkal fognak játszani, de ha jól tévedek, Nyírő úr és csapata lépett le a Fórummal, nem saját magát tiltotta ki, mint főszerkesztő.
Honnan gyütt maga? Etikus?
Dear Old Wágner oldalának kulcsát beletörni etikus?
Eltüntetni a Tasztalt a Zintergettóról etikus?
Nem tudom, hogy etikus-e neked itt levelezgetned, vagyis nem tudom, hogy etikád megengedi-e, hogy egy ilyen csúnya, romlott helyen legyél.
Levegőzz kicsit.
zsoltu
Bogumil:
Nyírőt és elképzeléseit régebben ismerem valószínűleg, mint itt sokan. A pillanat kicsit szerencsétlen, de ami igaz az igaz, a jobbítás szándékávol mondtam amit mondtam és mellesleg most figyelnek rátok :)).
Nem tudom a pillanatnyi legújabb infókat, ezért bocs, ha hülyeséget kérdezek.
Nos, engem kifejezetten az érdekelne, hogy ha lesz valamilyen módon folytatása az Internettónak (magyarán ha a régi gárda folytatja egy másik lappal), akkor milyen létező tervekkel illetve kialakításra váró koncepcióval tervezik ezt tenni, és én most nem a gazdasági-jogi háttérre gondolok, hanem az újság és a netes társadalom viszonyára. Fognak-e időt ill. energiát fordítani arra, hogy az általános közízlésnek megfelelő formátumban és tartalommal, a netező közönség szélesebb körű bevonásával próbáljanak egy valódi interaktív portal site-ot kialakítani, ahol nem titkoltan az Internetet csak alkalomszerűen ill. csak informálódási céllal használók szintjét is sikerül majd megtalálni. Milyen PR-ral lehetne egy esetleges új lapot elhelyezni a netezők tudatában és hogyan lehetne a teljes mértékű olvasói nyilvánosságot biztosítani?
Lehet, hogy túlzottan előreszaladok és új lapról jelenleg még nincs is szó. Mégis úgy gondolom, hogy a folytonosság szándékának megjelenítése érdekében nem ártana ilyeneket is felvázolni.
Én mindenesetre nagyon remélem egy megújult, netezőbarát lapnak a megjelenését (illetve a törzsasztalos fórum további életben tartását), amelynek a kialakításához a tapasztalt gárda végül is adott.
Mindehhez sok sikert kívánok!
Para-Matula Tivadar.
ui: Elhangzott a Tökörterem potenciális találkahelynek, hát az, hogy múlt csütörtökön benne írtam szocpszich vizsgát, és ezért aztán nekem neurotikus rohamaim vannak a hely szellemétől, az még csak haggyán (mert gondolom ez a kutyát sem érdekli), de az sem elhanyagolandó szempont, hogy szinte egyfolytában ropog a plafon, az ember frászt kap, hogy mikor omlik a fejére... (Kis adalék, hogy miért is lettem neurotikus a Tükörteremben... :)
Alfred:
3, Azért láttál már egy ilyen topic-ot:
Nyirő-Gyere velünk: date-time
válaszoló1-OK: date time
válaszoló2-KO: date -time
válaszoló0-hehe, szorul a hurok?:..
Strukturált (átlátható), gyors (csak a cím töltődik le, ha kinyitod akkor a levél) és hatékony ( a szerző-cím jelzi a tartalmat, nem kell idiótaságokat olvasnod).
4, Lassú :), de ez lenne a legkevesebb. Megnéztem az időket a szerverek között, egész Eu-n jó, Mo-on lassul be.
Kedves Phoeniixx:
feltaláltad a spanyolviaszt.
Szólásodból úgy ítéltem meg, hogy:
a/ más fórumokon jobb a kiszolgálás - néhány címet, plíííííz!!!
b/ más fórumokon rosszabb a közönség - ??
zsoltu
Há' csak úgy mellékesen megjegyezném, hogy nem müx az FTP loginom az IDG szerverére, ami annyit tesz, hogy az ISZOLDA is "ki lett rúgva" - innentől kezdve nem kérdéses, hogy oda kell tántorogni, ahová a Törzsasztal és főleg a Törzsasztalosok kerülnek...
Az internetto nekem is hibaüzenetet küldött. Elég megdöbbento, hogy a "new management" megszünteti a linket, de otthagyja a halott linket a netto fooldalán. Kiváncsi vagyok, mi fog történni. Az elegáns dolog persze egy tök üres, de sokkal jobb minoségu fórummal várni az embereket - fájt volna persze a sok pazar hozzászólás elvesztése, ha már muszáj volt (egyébként tényleg, most kezdem úgy érezni, hogy valakik azon huzakodnak, hogy amit többek között én is írtam, az kié - ebbe mi bele se szólhatunk? Miért nem mondhatom azt, hogy én a hozzászólásaimat az Internetto fórumába szántam, máshol nem járulok hozzá a közlésükhöz, vagy azt, hogy az internetto megváltozott személyi összetétele miatt a szellemi termékemet ott nem kívánom többé megjelentetni? ha olvasói levelet írok a népszabadságnak, nem szólhatok bele, hogy közli-e az új mao?) de higyjétek el, egy profin kitalált fórum, ami nem egy freeware BBS 0.95-ös változata, hanem szellemi termék - az sokkal többet használna nekünk annál a kárnál (ami egyébként nem kevés), amit az eddigi anyag elvesztése okozna. Bár javaslom, hogy mindenki rakja el szépen a kedvenceit - nem lehetetlen, hogy majd rekonstruálni kell.
Egyébként mindent bele Nyíro és csapata, de pcsikvárinak alapvetoen igaza van, akárcsak Phoeniixxnek - lehet mondani, hogy ez most nem a legalkalmasabb pillanat, de igaz, hogy úgy néz ki, ez a kis csapat, akiket mindannyian annyira szeretünk, most mintha függene tolünk. Az igényeinket nem nagyon vették komolyan, amikor nem függöttek. Talán mégis ez az alkalmas pillanat?