Keresés

Részletes keresés

zsambok Creative Commons License 2007.05.19 0 0 117

Tisztelt Mindenki!

 

Szabó Krisztián vagyok Zsámbokról!

 

Egy kérdéssel illetve kéréssel fordulnék Önökhöz.

 

Zsámbok egy Pest megyei település, minden évben megrendezzük a Lecsót a Keceléből Fesztivált Augusztus 11.-e környékén. Most az idén már immáron jubileumi 5.alkalommal,  Augusztus 11.-12.-én.

Minden évben ha az idő kegyes hozzánk 3000-4000 látogató tiszteli meg a rendezvényt.

 

Tavaly első alkalommal rendeztük meg az I. Tuning és Veterán autó kiállítást betét rendezvényként.

A látogatók nagyon elégedettek voltak ezzel az új programmal.

Az idén is szeretnénk mostmár nagyobb területen sok autóval és egy kis műsorral de legalább is hangnyomás versennyel és legszebb autó választással színesíteni az idei kiállítást.

 

A kérésünk a következő lenne, elég nehéz különleges látogató csalogató autókat beszerezni egy ilyen kiállításra ebben kérnénk a segítségüket ha módjukban áll segíteni.

 

Előre is köszönünk minden nemű segítséget!

 

A program:

 

V.Lecsót a Keceléből fesztivál Zsámbok

 

1.nap aug.11.szombat

 

8-11 megnyitó, programok

11-13 Lecsófőzőverseny

13-18 Hagyományörző programok, bemutatók

18-24 Fellépők, utcabál

 

2.nap aug.12.vasárnap

 

8-10 reggeli ébresztő

10-14 gyerekműsorok

14-18 bemutatók, versenyek

18-24 fellépők, utcabál

 

A II. Tuning és Veteránautó kiállítás Aug.11.-én szombaton lenne egy salakpályán és egy rétszerű területen.

Tervünkben szerepel max.50 db autó és 20 motor

A terület biztosítása megoldott Nemzetőrökkel.

A hangnyomás verseny és a szépségverseny díjkiosztójának egy színpad áll rendelkezésre.

 

Válaszukat várom/várjuk.

 

 

Tisztelettel:

Szabó Krisztián 

06 20 9 976 331

e-mail: szabokrisztian1980@vipmail.hu

           szabo.krisztian@oc.hu

web: http://zsambok.extra.hu

 

Rendező/Szervező

A Tegyünk Együtt a Falunkért! Egyesület elnöke

Zsámbok község Önkormányzata - Kulturális, Ifjúsági és Sport bizottsági tag

tejfölössajtostészta Creative Commons License 2007.05.12 0 0 116
sziasztok!
tanácsot szereték kérni. szeretném magamat kipróbálni, hogy mi rejlik bennem ami a vezetést illeti, ezért szeretnék elmenni vmi pályára ahol ez kiderülhet. (budapesti vagyok)
tudnátok esetleg tippeket adni?
előre is köszönöm válaszotokat
Reni baba Creative Commons License 2007.04.11 0 0 114

sziasztok

 

van egy pár zsírúj hátsó lengéscsillapító (olajos) R19hez eladó 20.000,-ért. ha érdekel valkit 06 70 53367 82

rolko3 Creative Commons License 2007.01.26 0 0 113
sziasztok tegnap hoztam el az uj swiftet és mielött szétbombáznám gondoltam megkérdezem hogy erösitöt högyan tudok rákötni???????mit boncsak le és mit hova dugjak????????? elöre is köszi
miku68 Creative Commons License 2006.10.20 0 0 112
Csak úgy eszembe jutott egy dolog:
Aki az úton "siet" az emberölésre készül...
Ugyhogy ne siessetek!!
Előzmény: --Atesz-- (109)
VortexInc Creative Commons License 2006.08.19 0 0 111
Itt a VR3 7-es szivargyujtóra csatlakoztatható FM modulator nagytestvére,a 8-as!Jobb minőség és hang,2X annyi frekvencia, négyszeres méretű pendrive csatlakoztatható (2GB),digitális kijelző,flexibilisen állítható fej,ami az extrémebb helyen lévő szivargyujtók esetében nyújt megoldást kényelmi szempontból, illetve több funkció a kezelőfelületen!A szitu ugyanaz:Rá a pendriveot,bármilyen flash alapú adathordozót(lejátszós vagy nem,az mindegy)vagy mp3lejátszót,ráhangolod az autórádiót,és hallgatod az mp3/WMA fileokat.MP3/IPod/CD/DVD lejátszó is egyben,az analóg audio input segítségével bárhova csatlakoztatható aminek audio bemenete van,laptoptól kezdve a discmanig,szóval nincs az az isten,hogy csöndben ródd az utakat.Apropó,nem mész bele hátulról senkibe,CD csere közben! Jelenleg magasan piacvezető!Bontatlan csomagolású,garanciális!Ára kicsivel több mint a 7es, de minimum annyival többet tud:17.000Ft kontakt:06205795860 vagy vortexinc@vipmail.hu
hajnacsan Creative Commons License 2006.08.18 0 0 110
sziasztok, gyors kérdés: a salgótarjáni úti (motoros) rutinpálya pontosan hol van? köszönöm előre is :-)
--Atesz-- Creative Commons License 2006.08.18 0 0 109
Mondjuk én szivesen kiállok ellened teso!!!!!4
Ez a kocsim
Előzmény: GTcube (102)
--Atesz-- Creative Commons License 2006.08.18 0 0 108
Naná hogy szoktam járni!!!Péntek esténként Budapest Váci uti OMV kut tali és onnan indulunk westend hid alatt megfordulunk és vissza!!Vagy hajogyári szg.
Előzmény: BlackPower 540 IA (103)
VortexInc Creative Commons License 2006.08.02 0 0 107
AUTÓSOK FIGYELEM!VR3 MP3/WMA FM modulator,a kocsidba!
Bontatlan csomagolású, szivargyújtóra csatlakoztatható VR3 MP3/WMA FM modulator. Van rajta USB port(egy pendriveot MP3lejátszóvá varázsolhatsz a kocsidban)és audio input is. 7féle frekin sugároz a cucc(87. 7, 87. 9, 88. 1, 88. 3, 88. 5, 88. 7, 88. 9 MHz), magyarán elég, ha a verdádban van egy rádió, amit ráhangolhatsz a modulatorra, és ott az MP3/iPod/CD/DVD lejátszód. Ezért nem törik fel a kocsid, nem lopják el, és nem kell 70CD- t a kocsiban tárolni, ami eltörik,stb. Ár: 13. 000. -
kontakt: vortexinc@vipmail.hu képet, egyéb infot mailben küldök!
ymy.xs Creative Commons License 2006.07.29 0 0 106
Szia!

Pénteken este 10-től hajógyárira gyere ki ott van bőven autó ...keresünk neked valakit..ok?? :DD
Előzmény: GTcube (101)
Csonti-Linebacker Creative Commons License 2006.07.21 0 0 105

Nem értek a lovakhoz:))))

Szerintem -de csak szerintem- igaza volt a rendőrnek mert csak a kocanást kellet figyelembe venni hiszen a másik kocsi állt és nem volt benne senki:((((A szabálytalan parkolás az más tészta 

Előzmény: Törölt nick (104)
BlackPower 540 IA Creative Commons License 2006.06.26 0 0 103
Hali mindenkinek 300 felett .....
Valaki szokott gyorsulásira járni..?


GTcube Creative Commons License 2006.03.16 0 0 102
szeva l.o.p.i. szeva....pl-TE,nem tom,nem vagyok otthon a golfokba,de mondjuk seatom van vagyis majd nem uyganojanok,...ha nem teljesen...szóval verseny???ja igen...seat toledo 2.0 GTi-m van...szóval valaki???
Előzmény: l.o.p.i (100)
GTcube Creative Commons License 2006.03.16 0 0 101
hello,keresek baráti vagy viccből:DD és szórakozásból életét nem féltő embereket aki gyorsulgatnának...lehetőleg hasonló karegoriájú autóval mint az enyém:)))...
l.o.p.i Creative Commons License 2006.02.12 0 0 100

hello.

 

tuningolt mar kozuletek 1.9 pd tdi 101 loeros golfot 130-ra ?

ha igen, milyen a velemeny rolla? megeri?

renault 25 Creative Commons License 2006.02.11 0 0 99

Sziasztok.Lenne egy nagy kérdésem.

Vettem egy renault 25-öst,1992-es 2.0benzines 99kw.A főtengely be volt állva.Megköszörültettem,új csapágysor szimeringek stb.

Miután összeraktam,frankón indult,viszont melegen nem akar indulni,vagy csak nagyon nehezen.Mi lehet a probléma?

Ha valaki tudna segiteni akkor azt nagyon megköszönném.

Email cimem:kamiklos@c2.hu

Előre is köszönöm.

WOLFGT Creative Commons License 2006.01.12 0 0 98

Hello mindenkinek!

Lenne egy kérdésem felétek!!!!!!!

 

Rezonátor csövet a karok berakni a kúplégszűrő elé! Van egy Bravo 1.8 GT-m!!!

 

KAPTAM ÁRAJÁNLATOT DE AZ K..VA DRÁGA LENE..... HA nektek van rezo csövetek egy amit nem tudok  a csőnek mekkora  a falvastagsága!  (mm-ben)

 

HA van hozzászólásotok az megköszönném!!!!!!!!!

 

 

ardo Creative Commons License 2005.12.05 0 0 97
Sziasztok.Segitség kéne!!407 peugeot 2.0HDI-t szeretnék motor tuningolni,motor bontás nélkül,hogy a garancia megmaradjon.Ha bárki tud valamit ajánlani,kérem jelezze.Köszönöm.További balesetmentes utat nektek!!
marci07 Creative Commons License 2005.12.01 0 0 96
egy hondát vegyél
Előzmény: Hyperion (70)
marci07 Creative Commons License 2005.12.01 0 0 95
opelt szerintem nevegyél vegyél mazdat
Előzmény: Tempra (80)
marci07 Creative Commons License 2005.12.01 0 0 94
vegyél egy ojan könyvet amiben csak motorok vannak
Előzmény: deviceni (90)
irjmost Creative Commons License 2005.11.05 0 0 93

Na, ehhez mit szóltok? Kik vezetnek jobban, a nök vagy a férfiak? Szerintem ez egy nagy butaság...nincs különbség nök és ffiak között...Nem?

 

"

Levelet írt az Ombudsmannak 13 magyar férfi, akik sérelmezik, hogy az Opel Délpest Autószalon, november 14-én, csak nőknek nyújt ingyenes téli átvizsgálást gépjárműveikhez. A 13 autós szerint, a szalon kampánya sérti az alkotmányban is megfogalmazott “egyenlő elbírálás elvét”. Szerintük, nem lehet a két nemet megkülönböztetni a közlekedés, autóvezetés - vagy akár az autók szervizelésével kapcsolatos kérdésekben.

Ezzel szemben az autószalon vezetői úgy vélik, van alapja a megkülönböztetésnek, ezért nem kívánják felfüggeszteni a kampányt addig, amíg hivatalos válasz nem érkezik a 13 férfi beadványára.

Az Opel-Délpest saját kutatása szerint, a nők kevésbé tájékozottak autós-technikai ügyekben, ezért őket előnyben részesíti a szalon. A nők mindössze 4O-45 százaléka van tisztában azzal, hogy pontosan milyen technikai beállításokat kell elvégezni, az autók téli felkészítésénél"

prefixum Creative Commons License 2005.11.04 0 0 92

Vigyázat a sínek közelében !!!

 

MEG A HÜLYE OKTATÓK KÖZELÉBEN IS !!!

Előzmény: prefixum (91)
prefixum Creative Commons License 2005.11.04 0 0 91
Mozdonnyal ütközött a tanulóvezető, az oktató meghalt
  • Index
  • 2005. november 3., csütörtök 11:22

    Személyvonattal ütközött egy Fiat szerdán Békéscsabán. A kocsit egy tanulóvezető vezette, a mellette ülő oktató kórházba szállítás közben életét veszítette. A balesetért jogilag nem a sofőrt, hanem az anyósülésen ülő oktatót lehetne felelőssé tenni.

    Küldje el ezt a cikket barátjának, ismerõsének!
    Nyomtatható változat

    hirdetés

    banner( 7002, 151, 330, 247, 0, 0 )

    cont = document.getElementById( "uniq7409578" ).parentNode.parentNode; if ( cont.id == "microsite" ) { cont.style.width = "330px"; cont.style.marginLeft = "55px"; }

    Meghalt az az autós oktató, aki tanítványával a volán mögött szerdán délelőtt egy személyvonat elé hajtott Békéscsabán, értesült a HavariaPress. A baleset a Békéscsaba és Gyula közötti vasútvonal egyik fénysorompóval biztosított vasúti átjárójában történt, Békéscsaba Fényesi Szőlők nevezetű területén.

    A tanuló és oktatója egy Fiat Puntóval hajtott a vasúti átjáróba, ahol összeütköztek a Békéscsaba felől érkező vonattal. A mozdony több mint száz méteren át tolta maga előtt az autót. A kocsiban ülőket a tűzoltók szabadították ki az összetört járműből.

    Meghalt az oktató

    A vizsgálat jelenlegi adatai szerint működött a fénysorompó, így feltehetőleg a tiltó jelzés ellenére hajtott a sinekre a 32 éves tanulóvezető, mondta az Indexnek Szombati Andrea, a Békés megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

    A jobb első ülésen ülő 25 éves helybéli oktató olyan súlyosan megsérült, hogy a kórházba szállítása közben meghalt. A nő, aki tanulóként vezette a kocsit, súlyos sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők és a vasúttársaság szakembereinek bevonásával vizsgálja.

    Nincs felelős

    A tanulóvezetőt a békéscsabai Réthy Pál kórházba vitték, ahol jelenleg az intenzív osztályon kezelik: koponya- és felkarsérülései súlyosak és életveszélyesek, jelentette az MTI.

    A halálos baleset miatt valószínűleg senkit nem állítanak bíróság elé. A jogszabályok szerint ugyanis a tanulóvezetőnek nincs jogosítványa, az oktatóautó vezetőjének mindig az oktató számít, így ha balesetet okoz a tanulóvezető, az oktatót lehet felelősségre vonni.

    deviceni Creative Commons License 2005.08.16 0 0 90

    Sziasztok!

     

    Segítséget szeretnék kérni, mert vettem egy Yamaha TDR 125 R-t, de nincs hozzá leírásom! Ha valaki tud segíteni kérem segítsen! Köszönöm!

    AgressEvo Creative Commons License 2005.04.08 0 0 88

    Sziasztok!!

     

    Van nekem egy toyota corolla 96' 1.3, 90 le-ös autóm!!Szeretnék beletenni egy használt de felujitott turbot!!Csak azt nem tudom h melyik kocsinak a turboja felelne meg rá!!pl:punto gt???Ha tudtok egyet akkor irjatok!!Ja meg légterelöt vennék rá mert errefele seholsem rendelhető és kapható/3 ajtós/!!!

     

    sly

    saa22 Creative Commons License 2005.03.17 0 0 87

    Sziasztok!

     

    Tudja valaki, hogy mekkora a Lada Niva 1.7i belső tere? Elfér egy 197 cm magas ember, kényelmesen, a volán mögött? Jelenleg egy Skoda 120 L-em van, tehát a kérdésem az is lehetne, hogy van-e akkora hely a Nivában elöl, mint a Skodában.

    deps Creative Commons License 2005.02.05 0 0 86

    helló kakaótolók!!!

     

    fiat: tökmindegy milyen csak ki kell fogni. a brávák jobbak mint a régebbi típusok, motor meg hogy melyik??? mire kell??? versenyzésre, vagy haladásra????

    opel: a calibra veszélyes gép!!! sok, sőt rentgeteg a kintről hozott!!!! a turbósra vigyázni kell, mert ált úgy adják el a tulajok hogy beállt a turbó!!! összkerekesnél meg a németek ha szétütötték akkor az osztóműben a hátsó hajtást kiiktatták és kész, ez ált csere(osztómű és difi), meg sok a lestrapált és a kmergazdag......

    rentgeteget kell rákölteni egy olyan kocsira amelyik kintről jött, ja és az alkatrészbe is sok múlik... és szerinted aki vesz egy calibrát az arra fogja használi hogy a családját autókázatatja???? na8.....

    az astra is vhogy ilyen ... a 1.4 60le szerintem a legjobb mert szétvághatatlan... mi csak 400ezret tettünk bele és semmi baja sem volt(15ezrenként szervíz kell!!!)

    az egyhatos nem tud többet, de az si az brutál...(opelastraclassickupa) a gsi meg az utcai kitkár(versenyautó lámpameneknek)

    szerintem az vesz ilyen használt opeleket(kintrőlhozott) akinek van sok pénze és van hová tenni..... különben tök mindegy mit veszel csak az nem mindegy, hogy ki mivel és mennyivel tolja át búrád..... szerintem a vélemények... kinek mi tetszik mivel volt baja és mi a kedvenc márkája..... ja és vigyél olyan emberkét a vásárláshoz aki ért is ahhoz a kocsihoz amit akarsz venni..... még a bevizsgált szalonkocsik is rázósak....

    ha használt kocsi vélemény kell professzoroktól akkor nézd meg és a megadott homepagen keress rááá a verdára www.rtlklub.hu/a5

    én a japánra szavazok, azért mert nekem is ebből az országból van és még mindíg egybe van, összeszerelés ügyében is és megbízhatóságban is, az más hogy az alkatrész drága, de ha belegondolsz abba hogy minden alkatrész bevizsgálnak nem rossz, és akármelyik nyugati és keleti orzságokban az első tízbe csak japán van!!!! a megbízhatóságba nincs tőlünk nyugatabbra fekvő autómárka terméke!!!!!

    napáááá

    gibi22 Creative Commons License 2005.01.27 0 0 85
    Ja opel astra 1,6 vagy fiat bravo 1,6

    Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!