Ja még egy dolog. Nem dönti el a kérdést, de érdekes.
Ott van a vörös szín, ami az X kromoszómához kötött. Épp a napokban volt a kezemben egy öreg vörös tenyészhím, aminek sok jó utódja van, de a versenydúcban hiába kerestem a vörös színű galambokat. Az összes vörös fia elveszik. A kovácsoltak viszont kiválóságok. Következtethetünk arra is, hogy a hím egy igen értékes X kromoszómával rendelkezik. Meg egy selejttel, ami történetesen a vörös színt is hordozza.
Na jó, de mellécsíptél, hiszen sehol nem mondtam annak ellen, hogy a tojó nem tudja az X-en "tárolt" információt a lányára örökíteni.
Hagyjuk most a szuperdominánst, mert az újabb definíciót igényelne. Ebben a világban, amiben Barkel és néhány angol tenyésztő él (bajnok is), a kiemelten örökítő hím az, ami két igen értékes X kromoszómával bír. Tehát minden lánya jó képességű. Ami nem azt jelenti, hogy mind sikeres lesz, leginkább a vis major veszteségek, és a tenyésztői hibák miatt.
Az általad hozott példa egyébként pont bele is fér a sémájukba, mert végigkövethető a feltételezett X az leszármazottakon. A sort pont a jó tojó lánya szakítja meg, ami ha jó, akkor az apja miatt jó. (továbbra is ezen alternatív értelmezés keretei között maradva)
Szubjektív megfigyelés (amiben egyet is értettünk anno), hogy a tojó testvérek között sokkal inkább megfigyelhető a kaptafa jelenség, hogy igen hasonló minőséget mutatnak. Ugyanakkor hoznak helyezést és ugyanakkor vesznek el. Ez lehetne akár annak a jele, hogy ugyanazt a X kromoszómát kapták az apjuktól, és az egyedül áll, ugye. Hímeknél nem láttam ilyen egyöntetűséget.
Két dolgot csipkedtem meg az eszmefuttatásodban. Ha ekkora (10%) az x jelentősége, akkor a galambok annak kimaradásakor 90%-osak lennének, ennek semmi jele. És ha a szuperdominancia az x-re épülne, az utódoknak csak egyik neme örökölné és örökítené azt. Ennek sincs jele. Volt nálam szuperdomináns fia, annak lánya lett kersamp, majd annak fia lett kersamp. Sajnos, ez 96 előtt volt, és a galambászat akkoriban csak időtöltés volt, többek között ezt a családot is kifolyattam az ujjaim közül. (96-ban Vercseggel folytatott szakadatlan vitánk egyik pillanatában ő kényszerített elméleteim tételes kifejtésére valami könyvszerűség alakjában. Aztán ahogy haladtam vele, tényleg bele kellett gondolnom az ellentmondásokba, hiedelmekbe. Így a szuperdomináns fogalomba is.)
Nem zárnám ki, hogy a téma puszta fantázia, de abból még nem dönthető el, amit írtál.
Sem az nem igaz, hogy a kromoszómák arányosan tartalmazzák az információt, sem az nem valószínű, hogy a tenyésztési előrehaladás szempontjából fontos gének azokon egyenlően vannak elosztva.
A galamb X kromoszómája a legnagyobb, állítólag a teljes genetikai információ több, mint 10%-át tartalmazza.
Ehhez képest az Y alig hordoz valamit, vehetjük nagyjából üresnek.
Amennyiben az X tartalmazza a tájékozódásra vonatkozó örökséget, vagy a "szuperdomináns jelleg" jellemzően ezen a kromoszómán keresendő, úgy nem feltétlen hülyeség számolni vele.
A Magyar Országgyűlés a régi magyar állatfajták között a budapesti magasröptű galambot is nemzeti kinccsé nyilvánította. Ma Magyarországon több száz tenyésztő tart ilyen galambokat. Országos versenyeken vesznek részt és ott mérik össze a galambok röpteljesítményét. Az utóbbi 4-5 évben azonban rendszeressé váltak a ragadozó madarak támadásai, egyre több és nagyobb kárt okozva ezzel a galambászoknak.
A ragadozó madár a csapatban szálló galambokat támadja meg akár több száz méteres magasságokban is. Ezekre a röpgalambokra jellemző, hogy 6-10 órát röpülnek és idejük nagy részét 1000 méter körüli magasságban töltik. Az őket megtámadó ragadozó ide is felmegy utánuk, ha alacsonyabban érkezik felfelé szorítja a csapatot, addig köröz ameddig eléri a megfelelő támadási magasságot. Ezekre a madarakra jellemző a sötét szín, rövid test, hegyesen végződő szárnyak. Támadásukról, fáradhatatlan stílusukról is könnyedén felismerhetők. A vándorsólyom agresszív, jó vadász. Addig zavarja, hajtja a galambokat ameddig fogni nem bír. Alig véti el a zsákmányt, mégis előfordul, hogy néha sérült galambok térnek haza. Az ilyen helyzetekből megmenekülő több sebből vérző egyedek ritkán épülnek fel teljesen, illetve annyira bennük marad a félelem, hogy sokáig nem is röpülnek. Egy napon a ragadozók többször is visszatérnek és újabb zsákmányt ejtenek. Nem csak azzal okoznak kárt, hogy elvisznek egy galambot a csapatból, hanem a félelemtől sok galamb messzire menekül és nem tud visszatalálni. Esetenként a menekülő galambot a háztetők magasságáig üldözi és csak a fák és épületek között tud megmenekülni. Néhány perc múlva ismét felfelé köröz és újra támad, fáradhatatlanul. Amikor a fiatalok kiröpülnek a fészekből és már képesek saját maguk zsákmányt ejteni, követik szüleiket. Ilyenkor a zsákmányt a levegőben magasból elejti a fiatal ragadozó pedig elkapja azt. Így már a következő nemzedéket is betanítják szüleik a galamb megfogására. Július közepétől, amikor már a költő pár fiatalokat nevel a támadások száma is egyre gyakoribbá válik.
Ezeknek a ragadozó madaraknak a fő táplálékuk a röpgalamb. Minden nap jönnek és a városok felett csapatban keringő galambokból zsákmányolnak. A hatvanas években galambjaikat röptető tenyésztők nagyon ritkán láttak ilyen támadásokat. Sokáig beszéltek róla, ha valakinek megtámadta a galambjait egy ragadozó madár. A kilencvenes évek közepén egy sólyompárt megfigyelő madarász elsődleges zsákmányállatként már a budapesti magasröptű galambot jelölte meg! Napjainkban június közepétől augusztus végéig rendszeresek a ragadozók károkozásai.
Járható út, hogy a röpversenyeken készült jegyzőkönyvekbe a ragadozók támadásait bejegyezzék, hiszen ezeket az iratokat három személy a helyszínen aláírásával hitelesíti. A madarak beazonosítása sem jelent gondot, hiszen majdnem minden nap jönnek, jól felismerhetők. A madarak zsákmányuk egy részét fészkükhöz viszik így az ott található galambgyűrűk árulkodnak arról, hogy az adott madár főként galambokat fogyaszt. Az azonosító lábgyűrűkből az is kiderül, hogy melyik területen, melyik városban vadászik.
Magánszemélyek megkeresték már a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Madártani Osztályát ebben az ügyben, de kitérő választ kaptak. Többek között válaszlevelükben azt javasolták, hogy tartsanak másfajta, parlagi galambokat. (A vad parlagi galamb „Columba oenas” a házigalamb őse.)
A budapesti magasröptű keringő és más röpgalambok esetében nem csak a küllemi jegyek fontosak, hanem a fajta jellemzője a röpképessége is. Így maradtak fenn az évtizedek folyamán és lettek Magyarország legkedveltebb röpgalambjai. Nemzetközileg ismert fajtákká váltak, röpteljesítményükkel kimagaslanak az összes röpgalamb közül. Őshonos Magyar fajtaként az ország nemzeti kincse lett.
Mire egy röpcsapat versenyképes lesz a csapatot alkotó egyedek eszmei értéke 5000 -10000 Ft-ot ér el darabonként. Az egészségesen felnevelkedő galambok rendszeres védőoltásokon esnek át, illetve folyamatosan el vannak látva vitaminokkal ásványi anyagokkal. A legjobb takarmányozási viszonyok mellett szükség esetén gyógyszeres kezelést is kapnak. Az országos versenyeken jó eredményt elért csapatok, illetve a tenyészállomány értéke emelkedik. Ilyen tartási viszonyok mellett egy csapat galambjainak elvesztése anyagi kár és a pótlásuk hosszú időt vesz igénybe.
Néhány ragadozó madár komoly károkat okoz minden nap a galambtenyésztők állományaiban. Nem tartja vissza őket semmilyen zaj, vagy látvány. A vadászterületük ma már a városokra is kiterjed, talán túl nagy lett a létszámuk az elmúlt években, vagy csak néhány pár szokott rá teljesen a galambokra. Egy napon egy városban akár 9-10 galambot is elvisznek, de a támadások és az elvesző galambok száma ennél sokkal több. A versenyek eredményei nem csak a galambok teljesítményétől függenek. Attól is kinek lesz szerencséje avval, hogy az adott napon nem támadja meg a röpcsapatát a ragadozó madár, illetve marad-e még elegendő galambja a verseny napjáig.
Elgondolkodtató, ha a ragadozó madarak egy fajtája elszaporodik jelenlétével kiszorít-e őshonos madarakat? Legyenek ezek ragadozók, énekes madarak, vagy akár tenyésztett galambok. Vándorsólyom a hetvenes években 7 pár költött Magyarországon és nagyon ritkán támadtak meg galambokat a városokban. Talán többszörösére nőtt a Magyarországon költő madarak száma, vagy a természet már nem nyújt nekik elég táplálékot.
2006 október végén a galambászoknak előadást tartott a jogi lehetőségekről dr Czerny Róbert természet- és állatvédelmi jogász. A galambászok részéről több lehetőség is felmerült a védekezéssel kapcsolatban. Első gondolatként, hogy a nagy étvágyú madarakat etessék az őket védő szervezetek, így kevésbé fognak galambokra vadászni. A szakemberek véleménye szerint etetésük sajnos az étkezési szokásaik miatt nehezen, vagy nem valósítható meg.
Természetvédők, solymászok, állatvédők, galambász egyesületek és a Madártani Intézet összefogásával biztosan eredményeket lehetne elérni nemzeti kincseink védelmében.
Nehéz és eredménytelen lenne azonban befogni és elvinni másik élőhelyre a vadon élő madarakat. A legjobb lehetőség a hazánkban költő galambokra vadászó ragadozó madarak fészkeibe kihelyezett műtojások lennének. Így korlátozva a túlszaporodásukat. Ehhez Magyarországon az érintett legfelsőbb szerv hozzájárulása kellene. Mivel nem nevelnének fiatalokat, kevesebbet vadásznának és visszatérnének a természetes táplálékukhoz és a fajfenntartásuk sem csorbulna. A tojásokból a solymászok mesterséges körülmények között nevelhetnének fel madarakat és fiatalíthatnák állományukat. Fajtatiszta, szelídített madarakat taníthatnának be és vadászhatnának velük.
A korodra tekintettel neked meg észre kellene venni az árkokat . Egyébként ha jól emlékszem már történtek lépések az árok betemetésére , de alighanem ezt az árkot nem lehet betemetni mert valaki mindig mélyebbre ássa . Tudom ,hogy nem kértél tanácsot , nem is annak szántam inkább véleménynek .
