akkor ezek szerint azóta megint változott. amikor néhány éve rendszeresen jártam arra, valamelyik kávé vagy déligyünölcs importőr neve volt kinn (ugye arról az épületről beszélünk, amelyik a megálló után van közetlenül, és ha jól emlékszem, garázsbejárata is van?)
Korábban a csomópont előtt volt a 74-es és 79-es troli megállója is. 1990. április 27. óta állnak meg együtt a csomópont után, a megállóhely neve akkor lett COMPACK, ugyanis az ott lévő épületben működött a COMPACK irodája és raktára. Most valami állami intézmény van a helyén (talán APEH?), a megálló neve pedig évek óta Nefelejcs utca. A Topolisz valószínűleg más adatbázisból dolgozik, de ezt a hibát már ki fogják javítani.
Köszönettel veszik egyébként a segítő szándékú észrevételeket a honlapjukon szerpelő e-mail címen.
Szüts Katalin ügyfélszolgálat-vezető és Jaskó Tamara ügyintéző érdekes és sok szempontból tartalmas választ küldött, ami azonban a jövőre nézve nem túl megnyugtató. Az érdemi részeket idézem csak a levélből:
Forgalomirányító rendszerünk adatbázisában megvizsgáltuk a 2004. November 13-ról 14-re virradó éjszaka forgalmáról rögzített adatokat, melyek tanulsága szerint a 6É vonalon minden kocsi szabályszerűen forgalomba állt, azonban a Móricz Zsigmond körtérről 3.10-kor induló autóbusz defektet kapott, ezért kiállt a forgalomból. A következő kocsi a forgalomban jelentős késésre tett szert, ezért a Móriczra csak 3.30-kor, a következő kocsival együtt érkezett, ezért nem tudott korábban visszaindulni. Ennek következtében a vonalon mintegy 30 perces késés keletkezett.
Nem látjuk ugyanakkor nyomát annak, hogy a vonalon három busz együtt haladt volna egyik irányban sem -, a késő buszt utolérő másik után közlekedő harmadik busz szabályos, menetrendi helyén közlekedett, a meghibásodott autóbusz pedig javításig nem mozdult a Moszkva térről.
{A. Gergő: Tehát öt perc különbséggel ment a Móric felé a sokat késő 3.20-as, a keveset késő 3.30-as és a pontos 3.40-es. Ez három busz! Előttük meg NEM ment a 3.10-es Így 3.30 körül csak kettő indult rögtön vissza, a harmadik várt 10 percet Maradt a 30 perces lyuk.}
Az esettel kapcsolatban meghallgattuk a forgalomirányító diszpécserünket is, aki elmondta, hogy a számítógépes rendszer kényszerű leállása miatt a busz meghibásodásáról csak késve, telefonos bejelentkezés alapján értesült, ezért nem volt lehetősége az indulási idők elosztására, a kieső jármű pótlására pedig tartalék jármű nem áll rendelkezésre. A kiesett kocsi mögött haladó járat késéséről szintén a számítógép leállítása miatt nem értesült, így nem ismerhette fel, hogy 20 helyett 30 perces követési idő keletkezett a vonalon.
Sajnálatos és szerencsételen egybeesésnek tartjuk, hogy a jármű meghibásodása és a másik késésre egybeesett a forgalmi rendszerünk éjszakai leállásával, így diszpécserünknek nem jutott megfelelő lehetősége az intézkedésre. A rendszer éjszakai leállása és újraindulása üzemszerű, de forgalmilag mindenképpen káros folyamat, amely azonban a rendszer működése szempontjából feltétlenül szükséges. Mivel ezt a leállási időszakot mi is kritikusnak értékeljük, forgalomirányítási rendszerünk felújításakor feltételként tűztük ki, hogy a jelenlegihez hasonló üzemszünet nem lehet a rendszer későbbi működése során.
Andó Gergely:
Köszönöm a korrekt tájékoztatást! Többek előzetes huhogása ellenére tartalmasnak, informatívnak és tanulságosnak értékelem. Önöknek is kellemes ünnepeket!
Vajon miért szükséges technológiailag az éjszakai rendszer leállás? Tudja valaki? Magánba is jöhet
Ki is írta, hogy éjszaka a létező legkorszerűbb módon irányítanak? :))
Vasúti közlekedésmérnök hallgatóként egyetemi ajánlással el lehet menni üzem látogatni a diszpécser központok valamelyikébe? Kinek kell a BKV-hoz írni ez ügyben?
A VII. kerületben az István út és a Nefelejcs utca kereszteződésének környékén volt valaha a COMPACK-nak valamilyen telephelye vagy irodaháza? Ugyanis a 74-es troli megállóhelylistájában a következőt találtam a bkv.hu útvonaltervezőjén:
Károly körút vá.
Nagy Diófa utca
Erzsébet körút
Szövetség utca
Rottenbiller utca
COMPACK
Dózsa György út
...
Elsőre persze jót röhögtem, mondván hogy a COMPACK az nem egészen a VII. kerületben van, aztán belegondoltam: lehet hogy a környékbeliek valami miatt valóban így hívják azt a helyet, így tévedésből a hivatalos megállóhely-név helyett ez került a listára.
Van kidolgozott koncepció erre a tujára (útvonal, megállók, becsült utasszám), vagy csak be lett dobva ötletként
A szavazásnál hivatkozott cikk szerint elküldtek egy anyagot: "Az NFH-hoz elküldött tervek között szerepel az egyik legérdekesebb elképzelés: keskeny nyomtávú villamosok kötnék össze a lakótelepeket a Belvárossal" Véleményem szerint ez nem tartlmazhat mást, csak nyomvonalakat.
Ha mindez létre is jön, úgy vélem, a város a legnmagyobb hibát követi el azzal, ha nem a vasúttal megegyező, tehát 1435 mm-s nyomtávolsággal építené meg a villamost. Mára Győrnek olyan agglomerációja épült ki, ami a tram-traint simán elbírná. Kb. 5 éve készült már egy anyag Győr elővárosi közlekedésről, de tudom, hogy hamarosan meg lesz pályáztatva ismét, egy részletesebb anyagban. (remélem részt veszek benne....)
Ez nem poén, ez komoly gazdasági és településfejlesztési kérdés, azért kérdeztem :) Amúgy a legjobb lenne, ha az állomás alatt lenne egy aluljáró, amiben a tuja átmenne, a megállóból egyenesen a peronokra lehet jutni (a la Linz). Igaz, ne kérdezd, hova raknám a rámpát, amin feljön :) Lényeg, hogy ha a tuja a hídon megy, akkor félő, hogy nagyon elkerüli a vasútállomást, ami nem nyerő. Persze lehet egy megálló előtte, aztán kanyar fel a hídra - rég jártam arra legutóbb, nincs előttem, mi lenne a legjobb megoldás. Van kidolgozott koncepció erre a tujára (útvonal, megállók, becsült utasszám), vagy csak be lett dobva ötletként?
Jelenleg úgy néz ki (még nem történt meg három napja :))) ), hogy amint megépül a Tihanyi Árpád út vonalában az aluljáró, akkor a Baross-hidat lezárják a közforgalom elől, és csak buszok + mekülönböztetett jelzésű járművek közlekednek rajta. Viszont jelenleg kb 2-3 évet adnak a Barss-hídnak, olyan ramaty állapotban van, vagyis jó lenne, ha hamar elkészülne a az aluljáró. És már most folyik az elmélkedés/vita arról, hogy jó lenne rögtön úgy felújłítani a Barross-hidat, hogy később lehessen rá tuját rakni.
Mondjuk szerintem a Baross-hid felujitasat a tuja-koncepcioban kellene meghirdetni, és akkor lehet, hogy tobb penz csurogna ra egyeb forrasokbol :)
Egyebkent miert jo Neked, hogy ra szavazol? Tekintve, hogy az egesz nem jelent semmit, ezert ez csak poen. viszont ha mar feldobtak a magas labdat, nehogy ne csapjuk le :)))
Csak úgy kiváncsiságból: miért jó, ha én, akinek annyi köze van Győrhöz, hogy néha lemegyek oda bulizni, arra ikszelek, hogy igen, legyen villamos? Függetlenül attól, hogy én is el tudnok ott képzelni egy elég forgalmas tengelyt (kérdés, hogy a vasúton hogy juttatjuk át a tuját, legalábis az én verziómat), de ez alapvetően helyi ügy, nem? :)
Ezek álló járművekről készültek általában, mert féltem, elkezd vakuzni a gép. Nagyon sötét és hideg volt, úgy éreztem magam, mint a folyós terminátor a hidrogénben.
Ezek álló járművekről készültek általában, mert féltem, elkezd vakuzni a gép. Nagyon sötét és hideg volt, úgy éreztem magam, mint a folyós terminátor a hidrogénben.
>>A tér kinézetéről Hamster ezen oldalán lehet valamilyen képet kapni (két első és két utolsó): www.hampage.hu/kozlekedes/miskolc3/index.html
Gondoltam, hogy Miskolc lesz. Majd elkészül egy végleges változat is a hétvégén.
Én délelőtt fél 11 körül szemlélődtem egy kicsit, találkoztam BGy-vel is. Az volt az érdekes (ő is mondta, és itt is utaltatok rá), hogy pont a reggeli csúcsban nem volt dugó, tehát akkor akár az úttesten is mehetett volna, amikor én voltam ott, már beállt rendesen. Mentem egy megállót a fekete 7-essel, jó érzés volt elhúzni a kocsisor mellett. :-))
A Bertalan megállónál viszont szeretnek szabálytalanul, a pirosban átrohangálni az emberek, a Volvok meg elég halkan suhantak, és az a sz*r bennük, hogy a dudájuk is elég halk (és nevetséges hangú), így az enyémnek is fékezni kellett, mert egy öreg nem is nagyon hallotta meg.
De természetesen tetszett ez a kísérlet, én is azt mondom, hogy egész jó volt. Remélem, ezt nem fogják "odafent" sem megcáfolni, és akár be is lehetne vezetni.
Ja, és én is fotóztam egy párat, nem tudom nem engem láttál-e. :-))
Nekem a kedvencem akkor is a szlovák vasutassztrájk idején a "Felhívjuk az utasok és a vonatra várakozók figyelmét, hogy a KOSICE nemzetközi gyorsvonat Kassa, Miskolc felől előre láthatólag 300 percen túl késik. ..." Jót röhögtem, szinte sajnáltam hogy nem arra a vonatra vártam :)
Az a felirat azt jelzi, hogy merre menjenek az átszálló utasok a 4-es metró állomása felé. Ez a felirat sejtéseim szerint egyelőre nem fog felkerülni a helyére...
A sorozat folytatódik: van itt menetrendszerinti almaborreklámozó- és városnéző villamos, alacsony és magaspadlós járgányok, karlsruhei duplaáramnemű villamos duplanullás kiegészítővel, no meg mindenféle színes villamosok Erfurt festői utcáin:
Szerintem is jól működött a dolog! Csak az volt a gáz, hogy a Bertalan L. utcai megállónál felkavarták a homokot a buszok és csak úgy porzott az egész környék!
Csíky utcánál jó, hogy ott voltak a rendőrök. Ha ide is felfestenének sárga sávot, mint a város több pontján, szerintem talán kicsit jobban figyelnének az autósok is, hogy ne állják el a buszok útját!