" Egyszer olvastam a mozdonyvezető képzés folyamatát, vagy a Pályaőrben, vagy az elődjében. A tanfolyamok jelentős része mellett ez a megjegyzés volt: ez a tanfolyam elmaradt."
Azt hiszem, hogy ilyen érv után okosabb, ha a vitát nem folytatom.
Az előzőre: van értelme. Az igaz, hogy a legmagasabb biztonsági szint, ha NINCS fényjelző, mindenki megáll, körülnéz, és akkor megy, ha meggyőződött, hogy nem jön vonat. Csak így 10 perc alatt kilométer hosszú autósor gyűlne fel egy forgalmas úton a sinek két oldalán. Ha villog az a fehér, és el lehet neki hinni, hogy nem jön vonat, gyorsabb az átjutás. Így az az óránként jövő vonat kevésbé akadályozza az ott átjutni akarókat, akik között sokan a munkájukat végzik.
Ezzel azok munkáját akadályozná, akik megkeresik azt a pénzt, amiből ő a sínen bohóckodik!
Ennek van valami értelme?
Kellene már egy kis olyan érzést magatokra eröltetni, hogy "én is egy résztvevője vagyok a közlekedésnek, nem a háromméteres mozdonyvezető a sok "úrvezető" között"
Én 176 cm vagyok, cs1014 majd' 2 méter, de 3 méteres mozdonyvezetőt még soha sem láttam.
>A mozdonyvezetővé való kiképzés szintje cseppet magasabb egy KRESz tanfolyaméval. .
Egyszer olvastam a mozdonyvezető képzés folyamatát, vagy a Pályaőrben, vagy az elődjében. A tanfolyamok jelentős része mellett ez a megjegyzés volt: ez a tanfolyam elmaradt.
Amúgy nem a mozdonyvezetők képzéséről van szó (bár hallottam ferenci vezért a GySEV képzés színvonaláról igen dehonesztálóan nyilatkozni :-)), de ez csak klubharc), hanem a fegyelmükről. Az más.
"Miért KELL nagy pénzeket költeni a vasúti közlekedés gépi biztosítására?"
Pld.: mert a vonat csak megállni vagy ütközni tud,kikerülni nem.Vagy mert a járművezető cselekvőképtelensége esetén is van lehetőség a magasabb biztonsági szintre.
Nem pont arra akarok felelni, de mondok pár példát, hogy lásd, sok vasutas a MÁV (GySEV) határáig lát, és abból vetít.
Másik topikban vágták hozzám: "Ipari kultúra: olyan Magyarországon nincs!"
Csak a MÁVot látja a barátunk. Magyarországon sok jól működő cég van, kár lenne sorolnom a példákat.
Rosszul működik valami a MÁVban: "Magyarisztán". NEM. MÁVisztán!! Magyarország még ma is sokkal jobb, mint a MÁV!
Mozdonyvezető elé hajt autós: "Mind szabálybenemtartó léha szemét, aki csak azért van, hogy akadályozza a vonat haladását!" Hány % hajt vonat elé?
"Én kitennék egy elsőbbségadás kötelező táblát (az útátjáróba), és kész!"
Ezzel azok munkáját akadályozná, akik megkeresik azt a pénzt, amiből ő a sínen bohóckodik! Mert amennyi a vasút árbevétele, abból neki annyi se jutna, hogy ne gyalog kelljen hazamenni a munkahelyéről!
Kellene már egy kis olyan érzést magatokra eröltetni, hogy "én is egy résztvevője vagyok a közlekedésnek, nem a háromméteres mozdonyvezető a sok "úrvezető" között" :-))
Apropó: tudjátok, hogy az utakon járók közül hány % az úrvezető, és hány a hivatásos?
"A szakbarbárok meggyőzhetetlenek érvekkel. Hogy legyen min hisztizniük: Nem látnak ki az ürszelvényből."
Na ez tőled igazán rosszul esik, én pont azokról írtam amit Te is említesz itt, a vasút sokkal ellenőrzöttebb és műszaki eszközökkel biztosítottabb. Sztem reális voltam és nem sértődött szakbarbár, bár ha Te így látod akkor........
Figyelemre méltó a meglátásod. Vagyis az, hogy a különböző közlekedési ágak résztvevőinek szabálybetartási arányán is el lehetne gondolkozni. Természetesen senki sem tud valódi számokat. Itt is csak szubjektív vagdalkozást olvasható, mert ilyesmit senki sem mért, pláne nem objektív módszerekkel.
A szakbarbárok meggyőzhetetlenek érvekkel. Hogy legyen min hisztizniük: Nem látnak ki az ürszelvényből.
Pl. az sincs rájuk hatással, hogy a vasúti forgalom sokkal nagyobb mértékben van gépi úton bizotosítva, mint a közúti, vagy a vizi.
Egyébként pedig az empátia ritka erény. Ne várj ilyesmit a vasutas fórumok állandó szereplőinek többségétől se!
Igazából értetlenül állok a dolog előtt,itt többen is mindkét oldalt is képviseljük (közút-vasút),de meg kell hagyni,hogy a közutasok lényegesen jobban szarnak a szabályokra,mint a vaskerekesek! (tény,hogy a vaskerekesek is megszegnek dolgokat,de amíg a vaskerekes megszeg EGY szabályt,addig a közutas a TÍZSZERESÉT is figyelmen kívül hagyja!)
Igen,a média leközölte a szőnyi balesetet.De megkérdezném,hogy azóta hányszor közöltek olyant,hogy a közutas a vasút elé-,a vonatnak hajtott a közúti jármű???
És akkor már meg sem kérdezem:
-Ha már közutasokról (is) beszélünk itt,a média azt is szépen "tálalja",hogy a közutasok miként állnak egy pl.:szirénázó járműhöz és a vaskerekesek hogy reagálnak rájuk... (itt momentán nem a mozdonyvezetőkre gondolok,de merem állítani,hogy bármelyik mozdonyvezetőt beültetném a városi vasút vezetőülésébe,ugyanúgy cselekedne,mint állandó vezetőtársai a városban!)
A mozdonyvezetővé való kiképzés szintje cseppet magasabb egy KRESz tanfolyaméval. Gyakornokként történő felvétel követelménye a vas-, illetőleg villamosipari szakmunkás végzettség, és/vagy érettségi. A képzési alapfelállás 30 éve úgy volt, hogy 6 hónap műhelygyakorlat, 6 hónap utazási gyakorlat, 6 hónap tanfolyam, majd 2-3 hét összefoglaló, osztályvizsgák, hatósági elővizsga, legvégül a hatósági vizsga.
Ezt aztán kezdték a '80-as években így-úgy ragozni, de az a lényeg, hogy a biztonságos képzési szintből nem túl sokat engedtek.
Manuszkám megtanulhatta a különféle járműszerkezeteket, hibaelhárításokat még a műhelyben. Utazási gyakorlata (ha nem volt lusta szakmai kérdéseket feltenni, meg normális mestere volt) adott esetben még bővíttette a tudását.
A hatósági vizsgára való eljutás sem volt túl könnyű, és még ott is előfordult rostálás. A vezetési gyakorlat az egy röhej, az a vizsga kis része. A kérdések a kellemetlenek, amivel a vizsgabizottság tagjai bombáznak! Ezek a tagok ocsmány módon sokat tudtak, és szinte fáradhatatlanok voltak.
A mi hatósági elővizsgánk (még '83-ban) de. 10-kor kezdődött. Este 7-kor másztam fel utolsó vizsgázóként, a fűtőház előtt álló 2000-es Dáliára, de a vizsgabiztos így is szentelt rám egy félórát.
Ha a jelölt sikeres vizsgát tett, az egy dolog volt. Mozdonyvezetővé majd később vált. Régen még egy évet is lehúzattak vele tartalékon, mire kiengedték a vonalra önállóan. Addig legfeljebb segélygépként mehetett ki.
A mozdonyvezetők munkáját még ma is többen ellenőrzik. Igaz, ha egy menedzser felmegy a gépre, legfeljebb a sebességmérőt tudja leolvasni, de még azért vannak még szép számmal, akik ennél többet tudnak.
Nekem is megvan mind a mozdonyvezetúői vizsgám, mind az autós jogsim, és nekem is az a véleményem, hogy - főleg Magyarországon - a közúton közlekedők sokkal fegyelmezetlenebbek, és ehhez társul a jóval kisebb vezetői rutinjuk.
Statisztikát emleget valaki arról, hogy hágy vasúti utoléréses baleset volt. Egy is sok, de az ilyen felfogás közröhej, és alapja a "mitsemtudás", magyarul a hozzá nem értés adta hamis tudat.
Állítson meg egy kő-, vagy sóderszállító teherautót késő délután, mondjuk 17 óra után. 1% esélye van, hogy mindent rendben talál nála. Tachográf lap és vonzatai, megengedett járműtömeg, helyes menetlevél vezetés? Ugye más is mosolyog ilyenkor?
Akkor is mosolyog, ha egy ilyen, kb. 20%-kal túlterhelt járgánynak betojik a fékje és megtalál egy tömött buszt?
Higgyék el, hogy a mozdonyvezető még ma is több kell legyen, mint bármiféle közúti gépjármű vezető.
Régi megállapítás, h vasúton kevesebb a baleset mint közúton. Miért is? Vasúton nincs előzés, a vonat meg csak ott megy ahol sín van ,eltévedni sem tud. Nem jönnek szembe A mozdonyvezető ritkán puszilgatja vezetés közben a fűtőt ( vagyis már nem fűtőt, mert az már nincs, de mást se nagyon).
Hogy is mondta a viccben a rabbi, amikor panaszra ment hozzá Kohn? Igazad van, fiam. Amikor meg a bepanaszolt Grűn ment viszontpanaszra, akkor neki mit is mondott? Neked is igazad van. No, valami ilyen itt is a helyzet...
És hányan mennek csak ötvennel? Én nem tudom. Te tudod?
Én tudom. Hogy honnan? Minden nap közlekedek. Ha én 50-el megyek (ott ahol 50-el szabad), és szinte mindenki megelőz. Szerinted mire lehet ebből következtetni?
semmi jogotok úgy általában szidni, erkölcstelennek, minden rossznak elmondani a közúti közlekedőket, pusztán mert nagyobb gépen ültök, mint egy átlagos közúti jármű.
Nem azért szidom a közuton kölekedőket, mert "nagyobb gépen ülök, mint egy átlagos közúti jármű", hanem azért, mert közuton is közlekedek és tapasztalok.
Meg vasútun is közlekedek és látom a közutton kölekedők viselkedését vasuti átjárókban. Dúrva...
Bocsánat a beleszólásért. A múltkor is összeért két vonat Monorierdőnél, utolérés volt. Statisztikailag bizonyítható, hogy sokkal több közúti jármű nem éri utol egymást, mint ahány vonatnál az utolérés előfordul.
A közút és a vasút közlekedési szereplői között van alapvető különbség, ami miatt a mozdonyvezetők joggal gondolják, hogy alkalmasint ők kicsit mások mint az úrvezetők!
Ad1. A közúti szereplők (legalábbis az úrvezetők esetében nem, de nem veszek mérget a kamionosoknálés a buszosoknál van ilyen) esetében nem áll fenn a rendszeres oktatás és vizsgáztatás. Magam 1997 óta a tv-ből tájékozódom a kresz változásairól........Senki nem kötelezett arra, hogy legalább egy alkalommal két három órát töltsek el egy oktató bázison az új szabályok elsajátítása érdekében, pláne nem vizsgáztatnak időszakonként. Ezt mert Te oly jártas vagy a dolgainkban nyílván ponosan tudod.
Ad2. Az autókban a teharautók; buszok kivételével nem igen van ellenőrzésre alkalmas rögzítóő berendezés! Míg a mozdonyokaon igen, míg egy autós max a tafipax segedelmével ellenőrizhető egy mv ellenőrizhető mindaddig bármikor amíg a kilométer óra szalagot megőrizzük. Azért ez komoly visza tartó erő.
Ettől függetlenül időről időre elkövetnek a mozdonyvezetők is komoly hibákat.
Saját tapsztalat, hogy menniyre könnyű kissé túl gyorsulni, milyen könnyű időnként rossz helyen megkezdeni a fékezést stb......... (Mindezt közúton és vasúton egyaránt vezetve mondom, mindkét területen bírok jogsival.)
>Vegyük csak a sebességet. Hányan mennek lakott területen belül legfeljebb ötvennel?
.
Hányan mennek? És hányan mennek csak ötvennel? Én nem tudom. Te tudod?
Kollégáid állítják, hogy "közúti közlekedési morál nulla", "nem okulnak semmiből", stb. Ne tőlem kérdezd, hogy hányan mennek, hanem tőlük, úgy látszik, ők tudják, vagy csak nem írnak légbőlkapott dolgokat??
Többet tudok a munkátokról, mint szeretnéd. Tudom, hogy semmi jogotok úgy általában szidni, erkölcstelennek, minden rossznak elmondani a közúti közlekedőket, pusztán mert nagyobb gépen ültök, mint egy átlagos közúti jármű.
Nézd van ahol tudtommal a menet egy központ tud nyomni, van ahol egy forgalmista. Mindenesetre nyomja valaki ha másként nem tud közölni. Hiába a modern technika, ha nem tudjuk használni. Mindig nálam van pár zúzöttkő ha más nem papír és ceruza van és ki lehet dobni az ablakon az üzenetet egy pálya mellett dolgozónak.