Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Meghallgattam a kis Boros Misit, abszolút laikusként és komolyzene-nemértőként mondom, hogy szépen,átszellemülten,intelligensen játszott. Engem kicsit az Igazából szerelem c. film szerelmes kisfiújára emlékeztetett :) Utána még a youtube-on elkeveredtem és meghallgattam pl. a Záróra c. tévéműsorban Veiszer Alinda beszélgetését Bogányi Gergely zongoraművésszel, nagyon érdekes volt olyan embert hallgatni,aki ilyen lelkesen a zene világában él.
(Volt olyan videó is,hogy Boros Misi találkozik Bogányi Gergellyel,aki egyébént a Szobi Zeneiskola igazgatója. Sőt, Boros Misi apukájával, Boros János filozófussal (?) is volt Veiszer Alindának beszélgetése,de azt már nem hallgattam meg,majd máskor.)
Ma délután láttam a Vatikáni Múzeum című, 3D-s filmet az Uránia moziban. Már a bejáratnál meglepetés ért, ugyanis hosszú sor állt a pénztár előtt. Ilyet sem láttam az utóbbi időben. A mozi szerencsére rugalmasan kezelte a kezdései időpontot, nem vetítettek, csak az után, hogy mindenki megkapta a jegyet. A filmhez szükséges szemüveg a másik fölé téve kissé kényelmetlen volt, de ez igazán nem volt fontos szempont. Maga a film valóban térhatású, sokszor úgy éreztem, mintha én járnám körbe a kiállított szobrot. A bevezetőt a Múzeum igazgatója mondta, a bemutatott műtárgyak legnagyobb része a reneszánsz korából származik, a nagy hármastól. Persze, a Laokoon szoborcsoportot nem számítom ide, de ez is II. Gyula pápa idején került elő. Ez utóbbi portréját elnézve, ravasz vénember lehetett. Az viszont biztos, hogy ízlése, az volt!
Közelről megszemlélhettem a Pietát, néhány részletet a Sixtus-kápolna freskóiból, no meg az Utolsó ítéletet. Ez utóbbi elég nyomasztó volt, nem túl meglepő módon. Rafaello Athéni iskolája annál harmonikusabb látvány. Meglepett, hogy Van Gogh és Chagall is festett Pieta-képet, de bevallom, nem nagyon tetszettek, egyszerűen nem az ő műfajuk. Dali Keresztrefeszítés képe viszont igen. Bemutattak egy antik Herkules torzót, annak idején Michelangelót kérték fel, hogy egészítse ki, de ő azt mondta, így jó, ahogy van!
A látottak közül sok nem volt újdonság a számomra, de két dolog igen: az előtérben egy lóra támadó oroszlán szobra, és egy görög lányszobor. Ez utóbbinak szép görög profilja, csodás kontya, és remek tartása volt.
Szívesen néztem, de örültem volna, ha a képzőművészet mellett láthatok pl. egy-két kézzel írt kódexet, no meg pl. Cellini ötvösműveit, de hát nem mutathatnak be mindent, hiszen ez a múzeum nagyon nagy. Talán készül még néhány film.
Még egy érdekességet figyeltem meg. Igaz, a nézők nem a legfiatalabbak közül kerültek ki, de a vetítés befejezte után nem siettek felpattanni és kirohanni, egy kis ideig csendben, maguk elé nézve ülve maradtak.
Az a helyzet, hogy a zenei ízlésem nem annyira kifinomult mint az irodalmi, és abszolút hallásom nincs. Úgyhogy David Garett nem tudja annyira rosszul játszani Bachot, hogy az nekem feltűnjön :)
Én sem tartanám hitelesnek, ha ötven évvel ezelőtt játszódna. De amennyire a ruhákból kivehető, a viktoriánus Angliában történik, és egy selyem és vatta között nevelt fiatal lánnyal. Igaz, a nagynénje halála komoly sokkélmény lehetett, de anyagilag kedvező körülmények között élt,és életében először volt szerelmes. Sajnos, rossz emberbe. Váljék becsületére, hogy időnként azért fellázadt, például el akart menni vendégségbe, akár a férje nélkül is. Remélem, felügyelő úr mellett az a bűbájosan pletykás örg hölgy is a szárnyai alá veszi.
Egyetértek. Nálunk meg amúgy is minden szombat-vasárnap "együtt a család" (anyám, meg a lányomék), holott nem lakunk együtt. Én arra vágyok, hogy időnként legyen egy-egy olyan nap, amikor egész nap nem kell senkihez sem szólnom :-))
A Gázlángot én is megnéztem tegnap (na jó,a közepe táján elszunnyadtam kicsit), de nekem valahogy nem volt meggyőző az egész történet. Inkább csak csodáltam Ingrid Bergmann finom szépségét.
Viszont amit nagyon várok: dec.25-én az M1-en 20.10-kor Belle és Sebastien (2013) film! A könyvet nagyon szeretem,így kíváncsi leszek a filmfeldolgozásra.
Valahogy mindenki meg akar felelni a nagy karácsonyi várakozásoknak,amit a média is sugall. És nem mondhatom,hogy én ki tudom vonni magamat alóla... Bele kellett telnie néhány évnek abba,hogy rájöjjek,nem fontos azon veszekedni a családdal,hogy ki mit vesz fel este a szűk családi körben tartott vacsorára... Ez külsőség csak...
Én is nekiálltam a youtube-n keresni Kocsis Zoltántól egy ilyen videót,találtam is, talán 2010-es felvétel volt és tényleg nagyon jóóóó.... :) Köszönöm az ötletet. Bevallom egyébként,hogy a Virtuózokat én nem néztem (egyéb "tehetségkutatót"sem nézek már - az idézőjel nem a Virtuózokra vonatkozik persze!-), de annyi felől hallottam jókat róla,hogy egyrészt a gálát igyekszem majd figyelemmel követni,másrészt ha lesz belőle másik évad, bele fogok kukkantani.
Tegnap újra megnéztem a Gázláng című, immár klasszikusnak számító filmet. Az az időnként nagyon finom, időnként brutális módszer, amivel a felesége lelki egyensúlyát teszi tönkre, változatlanul meggyőző számomra. Következetesen alkalmazza a húzd meg – ereszd meg játékot, és finom művészettel hozza megalázó helyzetekbe a feleségét a saját házában is,
Viszont amikor a végén letartóztatják, az jutott eszembe, hogy minden harmadéves joghallgató kihozza a börtönből. Elvégre milyen vádat emelhetnek ellene? A gyilkosságot nem lehet rábizonyítani, a művésznév használata nem tilos. A saját (és a felesége) házában akkor megy fel a padlásra, amikor akar. Ha megtalálta a drágaköveket, nyugodtan mondhatta, hogy odaadja a feleségének. Amit tett, az szemétség, de ez nem büntetőjogi kategória. Az egyetlen vád, ami megáll, a bigámia, és ezt is próbálhatja kimagyarázni.
Viszont a film szuggesztív erejére jellemző, hogy vagy hatodszor látom, de csak most kezdtem el erre gondolni.
Szívből egyetértek, jó néhányan osztják a véleményedet. Ráadásul sok kolléganőmtől hallottam, hogy ugye karácsony lesz, meg kell hívni az anyósomat-apósomat, ex férjemet, elvégre nem tilthatom ki, a gyerek szereti, és ha ő jön, nem hagyhatja a kocsiban az új feleségét, de unom, hogy folyton nekem kell viselkedni, arról nem is beszélve, hogy hét embernek nyolcfélét kell főzni. Egyszóval szép és jó a karácsony, ha nem viszik túlzásba. Persze, mint oly sok mindent, ezt is családja, no meg a szokások határozzák meg.
Most hogy így magunk között vagyunk, be merem vallani,hogy szeretnék egyszer úgy karácsonyozni,hogy nem karácsonyozom.... Nem szeretem,hogy már októberben karácsonyi díszek és karácsonyi dalok között vásárolhatok, nem szeretem az ünnepnek ezt az elüzletiesedett változatát.... Természetesen nem rossz,ha összejön a család,ha egy kicsit le tudunk lassulni... Én is ezt gyakorlom most,vagyis a lelassulást,próbálom kicsit magam mögött hagyni a munkahelyi dolgokat....
Alighanem jobban jártál mint én, mert a vásáron egy fiatal nő énekelte a Kiskarácsonyt, de olyan sziruposan, hogy igyekeztem minél messzebb kerülni tőle.
Viszont egy fiatalember bréket táncolt, nagyon jól, egy másik meg szobrot játszott, az se volt rossz, eléggé méltányolta is a közönség.
Erről jut eszembe, kb. tíz évvel ezelőtt egy áruházi eladónő sóhajtva mondta, hogy egész nap ezt hallgatja, no meg a Mennyből az angyalt, meg a fenyőt, úgyhogy ha hazamegy, így szól a fiához: Tegyél már föl egy kis heavy metált, légy szíves Pedig az utóbbit nem is szereti, de ami sok, az neki is sok.
Köszi Zsanna, máris keresem Kocsis "stílusgyakorlatát" (Már nézem is közben a másik képernyőn, itt még "csak" 45 variáció van)
Boros Misin éppen az előbb fakadtam sírva, és most már nagyon sajnálom, hogy nem néztem a virtuózokat...Az X faktort bezzeg nézem!
Viszont nemrég láttuk a Carment az Erkel színházban, bár az én esetemben sajnos látásról szó sem volt...Annyira mesze voltunk a színpadtól, hogy még látcsővel sem tudtam a távolságot áthidalni :(
A kisfiam (9 éves) velem ellentétben remekül lát, és a zenei ízlése is egészen jó, így ő is élvezte az előadást. A nagyfiam (19éves) sokkal kevésbé élvezte, úgyhogy őt a szünetben hazaengedtem :)
Na, jövök megint a "szokásos" hangversenyemmel :-))) (Közben színházban is voltam, a Carmen balett-változatát láttam. Kicsit formabontó volt itt-ott, de tetszett.)
Az első rész "szívem-csücske" Csajkovszkij volt, a Diótörő, közben kivetítőn a rajzfilmből mutattak részleteket, - amelyik részt éppen zenélték.
Ez is nagyon jó volt, de ami igazán fantasztikus volt, az a második rész. Kocsis a Kiskarácsonyt feldolgozta 47 féleképpen - ezt nyomták le zsinórban. Egyszerűen zseniális volt. Kocsis játszott a gyorsasággal, a ritmussal, a hangszerekkel, a hangsúlyokkal - és mindíg más jött ki ugyanabból a 4 sorból :-)) Középkori ének stílussal kezdett, aztán jöttek az olaszok, aztán mazurka, keringő, polka, kóló, egészen a regtime-ig, - ez szédületesen jó volt, végül pedig Járóka Sándor-stílusban fejezték be. Hihetetlenül jó volt. (Ja, és közben a kivetítőn a biztonság okáért mindíg írták is, hogy mire hajaz most a stílus.)
Biztos fent van a youtube-on, érdemes meghallgatni. Én iszonyat rühellem a karácsonyi dalokat, de ez valami zseniális volt :-)))
És a komolyzenéhez kedvcsinálónak érdemes még rákeresni a kis pécsi Boros Misire - amit pl a múlt pénteken zongorázott, és ahogy az előadta, azzal biztos mindenkinek a szívébe belopja magát ez a kicsi fiú :-))
Tegnap meglátogattam a Vörösmarty téren lévő karácsonyi vásárt. Most is érdekesnek találtam, de mintha tavaly-tavalyelőtt többen lettek volna ott. Most is szépnek találtam a kiállított tárgyakat, legalábbis a többségüket, mert azért itt is becsúszott egy-két kissé giccsgyanús kerámia. Nem maga a csésze, hanem a ráhevenyészett kép volt az, a mi nem tetszett. De ez volt a kisebbik rész, a többi érdekes és kellemes látnivaló volt. Bevallom, amikor megpillantottam egy gyapjúból készült, szűrrátéttel díszített, barna-drapp színösszetételű ponchót, hangosakat sóhajtottam. Gyengéd, mély érzésű ember lévén, meg se mertem kérdezni, mennyibe kerül. Viszont gyönyörködni lehetett benne. Volt más színben is, de nekem ez tetszett a legjobban. Szép és egyedi ékszereket is láttam, csontból, szaruból, tűzzománcosat, kerámiát, fából faragottat egyaránt. Az ínyenceket sem mellőzték, volt csokoládé, marcipán, mézeskalács, sajt, kolbász, és egy csomó lekvár, érdekesnél érdekesebb összetevőkkel, mint pl. meggy vörösborral, vagy füge almával. Én egy szeder-kökény párost vásároltam, hamarosan megkóstolom. De volt diólekvár, illetve medvehagymából készült pesto is. Nagyjából másfél órát nézegettem, egy-két dolgot vettem is, aztán irány haza. Aki arra jár, nézze meg, könnyen lehet, hogy érdekesnek találja.
Hát,így visszatekintve az évemre, talán a legnagyobb élményt Zorán februári Aréna-beli és szeptemberi zsinagógás koncentje jelentette. És valahogy úgy érzem,nem utoljára voltam az ő koncertjén...
Tegnap láttam egy Huszti Péter előadást, ami …sárból, napsugárból címmel hangzott el. Délelőtt tartották, és a közönség jelentős része nyugdíjas hölgyekből és kevés számú urakból tevődött össze. Akadt azért néhány fiatal is, de tényleg csak néhány.
Ami magát az előadást illeti, nagyon tetszett. Huszti Péter a színészpályáról beszélt, méghozzá érdekesen, azokról az óriásokról, akikkel együtt dolgozott. Jó néhány érdekes anekdotát mesélt róluk, a közönség élénk tetszésnyilvánítása mellett. A szerepeiből is vetített kisebb részleteket, még fekete-fehér is volt benne.
Azt egyik ilyen történetet én is elmondom, még akkor is, ha ezt inkább a kortársaim fogják méltányolni.
A történet zenei aláfestéseként a Lenin, a hős ki csak népének élt dallama hangzott fel. A jelenlévők arcán diszkrét mosoly jelent meg, és szinte érezni lehetett, hogy a nosztalgia szelleme átsuhan a termen.
A hatvanas évek elején a Madách Színház társulata látogatást tett Moszkvában, és megtekintették a Lenin-mauzóleumot is. Előtte hosszas eligazítást kaptak, ami szerint viselkedjenek illendően, ne ácsorogjanak hosszan a koporsó előtt, ne vigyorogjanak, ne tegyenek megjegyzéseket, ne beszéljenek egymás közt, ilyesmiket. Kicsit furcsállta ugyan, hogy felnőtt embereket általános iskolások szintjén kezeljenek, de szépen belenyugodtak, ugye más hely, más szokás. Másnap megtörtént a látogatás, Huszti Péter Márkus László és Kiss Manyi mögött állt a sorban. Manyika olyan szigorú és elszánt képpel meredt maga elé, hogy szegény Márkus alig tudta visszafojtani a nevetését. Erre Manyi már úgy meredt rá, mint egy zord gyezsurnaja, amitől Márkus majd’ megfulladt. Végül sikerült uralkodnia magán, simán besétáltak, megnézték Lenin elvtársat a koporsóban. Manyika, fittyet hányva az eligazításnak, megállt a koporsó előtt, hosszan szemlélte, majd megszólalt: Gyerekek, hiszen ez a Petrik Jóska!
Nagy siker volt, mint akkor, mint most.
Érdekes véletlen, hogy utána könyvárba mentem, és az első könyv, amit megláttam, Huszti Péter szintén …sárból, napsugárból című könyve volt. Talán nem is kell mondanom, hogy rögtön lecsaptam rá.
Tegnap voltam a Szabó Magdáról megemlékező esten. Ott volt a szerző jogainak örököse, a keresztfia, Tasi Géza, és Bánfalvy Ági színművész, ő volt az Abigél Torma Piroskája. Bánfalvy Ági mondta el, hogy az Abigél színpadon is nagy siker, már a nyolcvanadik előadáson is túl vannak. Legutóbb Nagyváradon léptek fel, ott is nagyon tetszett. Ő is szerepel benne, csak ezúttal Horn Micit játssza. Szó, illetve kép esett az író (nem rajongott érte, ha írónőnek mondják) különböző kitüntetéseiről. Ez annyit jelent, hogy egy-két rövidebb filmrészletet játszottak be pl. az Ajtó színpadi változatáról, illetve a kitüntetés átadásáról. A kedvencem az olasz nyewlvű beszéd volt. Sajna, az olasz tudásom hiányos. De a Magda Szabó, az Emerenc Szeredás, illetve a La porta kifejezést azért megértettem. Egyébként sok érdekes dolgot hallottam pl. az Abigél forgatásáról, meg az írói örökség kiadásáról. Arról is, hogy a Für Elise folytatásának terve már megvolt, szóban fel is vázolta, de a megírására már nem került sor. Egyszóval: megérte elmennem!
A tegnapi napon az Írószövetség könyvtárában Tímár Gábor beszélt a nemrégiben megjelent új könyvéről. Az eredetileg USA-ban kiadott könyv címe Addiction, azaz Szenvedély, a magyar kiadás címe Felhőlovagok. Ez persze regény, de a Magyar Királyi Légierő történetével foglakozik ilyen keretek között. Csak egy esetet mondok el, mert megragadt bennem. Amikor Sándor jugoszláv király ellen merényletet követtek el, Jugoszlávia jegyzékben követelte a bűnösök kiadatását, ugyanis szerintük Magyarországon képezték ki őket, és most is ott rejtőznek. Ez nem meglepő, de az ironikus, hogy a jegyzék szövege majdnem szó szerint megegyezett azzal, amivel az Osztrák-Magyar Monarchia kérte Gavrilo Princip ügyének kivizsgálást. Hiába, járt utat a járatlanért el ne hagyj!
Sajnos, nem tudtam végigülni az előadást, mert hat órakor Nemere István szerepelt egy emelettel följebb, és kénytelen voltam távozni. Sajnos vagy sem, de én sem lehetek egyszerre két helyen.
Tegnap esedékes volt a színházi premierre szóló bérletem. Vesztett éden címmel lett volna egy előadás. A plakát képéből ítélve, Madách Imréről szólt. Erre felkészülve érkeztem a művelődési házba, de rögtön gyanús lett, hogy a színpad helyett a kisteremben gyűltek össze a nézők. Azért nagyon meglepődtem, amikor Nádas György jelent meg a színpadon, és közölte, hogy az eredeti darab elmarad, őt és a fiát, aki színész lett, és a Turay Ida színházban dolgozik, felkérték a beugrásra.
Lehet, hogy csak azért, mert nem erre készültem, de azt éreztem, hogy az elmondott viccei és történetei a másodlagos frissességű kategóriába tartoztak. Időnként csak kötelességérzetből nevettem, de olyan is volt, hogy csak a szám húztam el, de nem mosolyra. Aztán azért belejöttek, mert amikor a fiával együtt léptek fel, egész szellemes volt, például az, amikor a fiú magyarázta az apjának,m miért vírusos a gépe. Végül is, nem csalódtam nagyot, hiszen volt előadás, és Nádas Györgynek is volt annyi színpadi érzéke, hogy a műsort az apja egyik slágerével fejezze be, így aztán egész nap azt dudorásztam. Azt is belátom, hogy hevenyészve összedobni egy műsort csöppet sem könnyű.
A hard sci-fi, legalábbis számomra, az Asimov-Clarke vonal, ők voltak a kedvenceim, pontosabban most is azok.
A XIX. századi angol írónőket pedig azért kedvelem, mert végre emberi érzelmeket találok bennük. Nem csak a szerelmi szálra gondolok, hanem az szülő-gyerek, illetve testvéri kapcsolatra, mi több, időnként a főnök-beosztott viszonyra is, no meg a környezet ábrázolására.
Köszi a választ. Én is nagyon szeretem a XIX. századi angol írónőket, és a sci-fit is. Most már azt is tudom mi az a hard sci-fi mert megnéztem :) A másikat szeretem jobban :)
A szó mai értelmében vett sci-fi a XIX. századtól indul, erre volt jellemző a hatalmas léptékű technikai fejlődés, ami Angliában volt a leggyorsabb. A gőztraktor egy csomó ember munkáját tette fölöslegessé, akik a városokban indultak, és a gyárakban dolgoztak.Ezeket a gyárakat ábrázolja pl. Mrs. Gaskell: Észak és Dél című regénye. Az ő hősnője írja egy barátjának: Láttam a poklot, havazik benne. Egy textilgyárban járt, gyapjúpelyhek szállingóztak a levegőben, valóban olyan volt, mint a havazás.Néhány helyen már használtak valami ülepítőberendezés-félét, de ez drága volt, és néhol maguk a munkások tiltakoztak érte, mert egy keveset óhatatlanul lenyeltek a gyapjúból, ezért nem nagyon éreztek éhséget. A luddita munkáslázadásoknak egy jelentéktelen epizódját, de hitelesen ábrázolja Charlotte Bronte a Shirley c. regényében.
Az is társadalmi jelenség, hogy felbukkant egy újabb fogalom: a szabadidő. A mezőgazdasági munkában télen is el kellett látni az állatokat, ha ezt befejezték, a nők szőttek-fontak-varrtak, ezt némi társasélettel összekötve, a férfiak javítgatták a szerszámokat, esetleg elvonultak az ivóba, egy-hét korsó sörre, és némi beszélgetésre.
Városon viszont ez nem volt, maradta a ginkimérések, amik olcsó és pocsék minőségű italt adtak. Az érdeklődőbbje viszont vett újságot és esetleg könyvet is, amit a fejlett nyomdatechnika révén elég olcsón árultak.
Azt is megtudtam, hogy a megszokottá vált fehér esküvői ruha Viktória királynőtől származik, aki ebben ment férjhez, a többi nő meg utánozta.
A fentebbi gondolatmenet Kovács "Tücsi" Mihálytól, a Galaktika egyik szerkesztőjétől származik, én csak felírtam és idézem, viszont elég meggyőzőnek találom.
