Ha lennének fekvőrendőrök, 30-as táblák, egyirányú utca táblák a lakóparkban, nem lenne ennyi konfliktus autósok, kutyások, gyermekeiket sétáltatók, jobbkézszabályt elnézők, száguldozók és még sorolhatnám kik között és mik miatt....és abban a házban továbbra is pornófilmet forgatnak :-)
Dehogy... (legalábbis nekem) az a bajom, hogy egy csomó pályázati pénzből megépítették, majd rájöttek, hogy kicsi, most lebontják és újabb pályázati pénzből egy másikat építenek. Ha elsőre jobban átgondolták volna, akkor most lehet, hogy más ovinak, iskolának vagy egyéb más célra jutott volna a különbözet.
Üdv! Bocs, hogy most csak futólag tudok hozzászólni, hétvégén még írok, reagálok a felvetéseitekre.
Addig is, hogy a bizonytalanságot, pletykát eloszlassam. Kommentár nélkül.
A kastély és az arborétum közötti utat az önkormányzat korábbi képviselőtestülete 2005-ben eladta Török úrnak. Ez azt jelenti, hogy az út ezen szakasza ma már magántulajdon és meg fog szűnni.
Nekem annak idején, mikor ideköltöztünk, ugyanezt mondták, hogy azért nem éri meg ide óvodát, iskolát, gyerekrendelőt tenni, mert mire felépülnek és beindulnak, addigra kinövik a gyerekek...
Állítólag emeletet kap majd, de a falak nem bírnák el az emelet terhét, ezért lebontják és egy teljesen újat építenek... ha jól olvastam, még lift is lesz benne... az esélyegyenlőség jegyében...
így kell eu-s pályázati pénzeket ügyesen elkölteni... nem is értem, hogy ha valamit eu-s pénzből építettek és néhány éven belül lebontják, mert újabb eu-s pénzből másikat építenek helyette, akkor az első adag pénzt hogyhogy nem követelik vissza...máshol egy pályázat után olyan mennyiségű elszámolási és beszámolási kötelezettség van évekig...
Mindenesetre azért elég furcsa, hogy egy pár éve épült óvodát ekkora mértékben kell bővíteni - gyak a sárga és a kék kockát teljesen szétbontják? Ennyire alultervezték az építéskor?
Igaz hogy az építtető 3 db nak csinált helyet, és az "ajándékba" kapott 6 kuka szépen rontja a városképet...bocsánat a ház valamint a lakópark képét.... én hosszú távon valsz örülni is fogok neki mert a gyerekeket a szelektív hulladékgyüjtés irányába tudjuk terelni :-)
Ami aggaszt....
Egy idő után a lakópark szélén telepített szigetek funkció nélkül maradnak - kivétel az üveges - ebből adódik hogy a konténerek elborításával és kipakolásából élő emberek 4 hetente- ürítéskor- el fogják lepni a lakóparkot és a szelektíves kukáinkat fogják kipakolni...... erre valaki gondolt már????
Vicces társaság ez az FKF. Az utcánkban a mai napig senki sem kapott értesítést a szelektív kukák érkezéséről. Múlt héten küldtünk nekik 1 kérelmet, hogy a mi ikerházunk és a szomszéd ikerház (közös kukatároló, közös kocsibeálló) közös kukát kapjon, mert nem megoldható +6 kuka elhelyezése. Ma 20-án küldtek választ, hogy 20-án szállítják, és 2013. május 1. óta családi házaknál, ikerházaknál nem lehet összevonni a háztartási hulladékszállítást,így a szelektívet még jó fejségből sem vonják nekünk össze. Hiába ingyenes szolgáltatás, hiába kellene kevesebb kukát üríteniük havonta. Az egész utcából csak engem értesítettek, engem is csak azért, mert a kérelmünket elutasították. Aki dolgozik hogy veszi át a kukájukat ha nem is tudja, hogy hozzák? Úgy érzem ez az egész jelenleg csak arról szól, hogy ha nekik ingyenesen kell szolgáltatni, akkor jól megszívatják az embereket.
Ezúton szeretném felajánalni Önöknek Csapatom és Jómagam kertészeti segítségét! Immáron 10 éve dolgozunk együtt, így mondhatom, összeszokott és gyakorlatias csapat lettünk. Rendelkezünk számos Társasházi és Lakópark referenciával a magánkerteken kívül is. Kérem, amennyiben felkeltettük érdeklődésüket, keressenek fel a :
tel.:06-30-373-34-74-es számon, vagy
a e-mail:. cyprusgarden@cyprusgarden.hu-n keresztül!
Az FKF rendszere nem tudja ezt kezelni és gondolom sokba kerülne ezt lefejleszteni vagy nem is érdekli őket.
Elméletileg lehet olyat, hogy a TH megrendeli a kommunális tartályokat, de a díjbeszedő arányosan kiszámlázza a havi víz-csatornadíj mellé mindenkinek.
Mi is elküldük a kérelmünket az átminősítéssel kapcsolatban és jelenkezem
a fejleményekkel amint válaszolnak, mert olvasom, hogy más társasház is hasonló problémákkal küzd.
Egy másik hozzászóláshoz: nálunk egyébként kevésbé járható út ha a kommunális kukáinkat is közösségivé kéne tenni, azokról szeretnénk továbbra is egyénileg rendelkezni, fizetni, stb. Ha az ELMŰ meg tudja oldani, hogy van egyedi számlázás a lakásonkénti energiaszolgáltatásról és külön számláz a KÖZÖS villanyóra miatt a közös képviselőhöz, akkor egy FKF Zrt-nek is lehetne ilyen "programja". Ebben az esetben a szelektív kukákat kérjük közös használatra. Itt még számlázni sem kell, de ha egyszer mégis bevezetnék vagy büntetést akarnának számlázni, a közös képviselő címére itt is megteheti. Ez a FKF részéről tényleg már csak hozzáállás és ésszerűség kérdése.
Majd körülnézek az ismerőseim között, hogy akiknél már elkezdték ezt a szolgáltatást tavasszal/nyáron, azoknak mik a tapasztalataik... meg van kukásautót vezető ismerősöm is, majd őt is megkérdezem, hogy mit jelent ez a gyakorlatban...
Bocsánat, félreérthető lehettem, nem a te beírásodon nevettem, hanem az ő levelükön... most te tényleg el tudod képzelni, hogy a kukásautó hátuljában rendszerint álló emberkék átvizsgálják a kukák tartalmát??? mert én baromira nem... ha meg tényleg nem, akkor utólag már marha nehéz bármit bizonyítani...
arról nem beszélve, hogy reggel 5-től délig vagy akármeddig kint áll a szemetes az utcán. hogyan vállaljak felelősséget valami olyasmiért, ami nyílt területen áll, ahol bárki hozzáférhet és beletehet vagy kivehet belőle valamit... ezt szerintem egy kezdő ügyvéd is percek alatt szétcincálja, ha esetleg nem fizetném be az összeget és az fkf követelné tőlem...
Amig a társasháznál lévő hulladékgyűjtők külön előfizetőkként szerepelnek az FKF-nél addig nem tekintik őket társasháznak. Ha a hulladékgyűjtőkre a társasház fizet elő és nem külön személyek nevére jön külön 1-1 a számla, akkor lehet kérni társasházanként a 2*240l-es tartályt a 12db 120l-es helyett.
Ebben az esetben 1 számla jön a társasház nevére. Legnagyobb hátránya, hogy megszűnik a kedvezmény, amit azok vehetnek igénybe, ahol max 2 fő lakik.