A másik, hogy pont ebben a kérdésben a nyelv azóta is élénken változik, meg elég nagy a tájszólás szerinti változatosság is.
A CzF, ha jól látom, nem különbözteti meg a többesszám jelzését aszerint, hogy adott "gyökszó" pillanatnyilag melléknévi vagy főnévi szerepben van-e épp használatban (pusztán eredetről beszél). A mai magyar meg jónéhány esetben igen.
A mai nyelvészeti irodalom nem ismeri a "zárt a" és "nyílt a (ă)" fogalmát ilyen formában. Azonkívül ilyen téren nem hagyatkoznék a CzF-re.
Az 5 a) és 6 b) alatt sorolt nagyszámú kivétel mutatja, hogy ez a szabálykeresés ("nyílt és zárt a-val") erőltetett, jobb eleve egy kivételi (lexikális) listával dolgozni leíró szempontból.
Egy göcseji származású asszonytól hallottam, ahogy a fiát szidta: - Matyi, a motrok vigyen el. Nem kérdeztem mi az a motrok, csak gondolom a motorral kapcsolatos.
Elvben nem függ világnézettől. A judeokeresztény egyisten személyneve Isten, nagy kezdőbetűs, ennél általánosabb fogalomként, illetve szólásokban, közmondásokban isten, kis kezdőbetűs.
A likröt nem tudom, de a motor szerintem ennél szervesebben nem épülhetne már be a nyelvbe (a kisgyerek szerintem hamarabb megtanulja, mint a gyomor szót :) ), na meg aztán nem csak Erdélyben mondanak motrot, hanem bizony az ország északnyugati részén is.
Én azt az elméletet állítottam fel, hogy a romániai környezetben sokkal több idegen szót használó beszélő számára a motor és a likőr szavak "szervesebben" épülnek be a nyelvbe, mint a pestiében.
Itt már inkább analógiás hatás az egyéb tôváltó szavak alapján, és a beszélô(k)ben élô "elvonatkoztatott szabály" nem az, ami történetileg mûködött, hanem csupán magánhangzóról szól, hosszúság nélkül.
Utólag persze nem tudhatom (és nem is akarom megkérdezni, mert udvariatlanságnak tartom), hogy ez egy vicceskedő szóhasználat-e vagy helyi szabályos nyelvhasználat. De nekem ne tűnt vicceskedésnek, nem mosolyogta el magát közben a házigazdánk.
