Tara. Az otthonom. Igen, hazamegyek.
Te az erődet Tara vörös földjéből meríted!
(Margaret Mitchell: Elfújta a szél)
Gyakran adtam már számot (az életemről is), de most valahogy nehezen megy-)). Ami most itt a topicban történik (hozzászólások), az minden képzeletemet felülmúlja. A közös hobby (kert), a növények, virágok szeretete, a sorsunkért, jövőnkért aggódó emberek szimpatikus együttérzése, a gyermekeinkkel kapcsolatos konfliktusaink riadalma mögött olyan erőt érzek, amivel Archimedes kimozdította volna helyéről a földet.
No ha jól számolom, akkor 4-es az, aki átmeneti városlakás után "visszatér" a hétvégi telekre, ahol építgeti az állandó lakást.
Mivel Te romantikus ember vagy, szereted a verseket is (sőt egyszer számon kértél, hogy hol a vers), most kettőt küldök egyszerre. Ha netán valamelyiket már elküldtem, akkor elnézést:-))
Az első azt a korszakot jellemzi, amikor társtalanul kissé kilátástalannak látszik a jövő.
A másikból már áramlik valami csendes boldogság, a jövőbe vetett hit:-))
Hosszú rögös út
Bizony romlik a vérkeringés,
nem is szabadna egyedül hálnom!
Csontig markoló téli hideg
szövi és tépi szét az álmom.
Unokák hada rohan körbe;
Istenem, milyen szépek, nagyok!
Nicsak, az a fáradt kis öreg...
Lehet, hogy az meg pont én vagyok?
Ugarrá válik lassan a kertem,
Nem vág már olyan mélyre a kapám!
Ölbetett kézzel ül a kis lócán,
néz maga elé és messze lát - apám.
Öreg indiánt utolsó napján -
Völgy túloldalán hívnak a hegyek!
Apámra vártam! Elébe menjek?
Mostmár inkább utána megyek!
Bp. 2005-11-24
Vénember
Lányok jöttek-mentek, akárcsak az évek;
Ezekből több is lett, azokból kevesebb.
Ezektől néha elszorul a szíve ,
Dobbanása viszont azoktól hevesebb.
Vissza-visszatér egy gyermekkori álma:
Kisiskolás lányka, hófehér ruhában,
Szólni dehogyis mert -gyámoltalan kölyök,
Inkább elbujdosott szerelmes bújában.
A merészség már megnőtt, de vele a tisztelet,
Most sem mondhatja el, bárhogy is akarja,
Megpróbál egy lánnyal farkasszemet nézni,
Aki a dekoltázst éppen hogy takarja.
Kiskapuban leül, amúgy nagyapósan;
Nem is veszi észre szólongatja párja!
Messze néz az úton, s úgy tűnik egy percre:
Hófehér ruhában whitelady-je várja.
Hosszú bársonyos haj leomlik a vállán,
Azzuris napfénytől csillog barna bőre,
Emberünk feleszmél, bemegy a párjához;
S nem gondol többé a fehér ruhás nőre.
Payroll 2007.06.19.
