Keresés

Részletes keresés

Zitka Creative Commons License 2007.07.22 0 0 2528

Köszi a választ. Legalább félig megnyugodtam. :-) Mármint azért, hogy nem valami eddig ismeretlen kártevő.

Időnként pedig locsolom, de azért nem viszem túlzásba, nem igazán szeretnék 2000 ft-os szőlőt termelni. :-)))))

De tényleg hihetetlen dolgok történnek: két napig nem voltunk itthon, és az egyik tőkén két hosszú "ág" zörgősre leszáradt. Előtte nyomát nem láttam még sárgulásnak sem ott.

Előzmény: Törölt nick (2507)
Ferig Creative Commons License 2007.07.22 0 0 2527

A napégést én úgy tudom elképzelni, hogy a körülmények a tőkéd körül hirtelen megváltoztak, pl árnyékolta egy fa, amit egyik napról a másikra kivágtak, és a tőke (szőlő) hirtelen, átmenet nélkül a tűző napra került. Szerintem itt nem erről van szó, mert ez esetben mellette lévők is úgyanígy jártak volna.

 

Egy másik vélemény a napégésről:

Napégés - Ha túl erős napsugárzás éri a növényt, a növény zöldje kifakul, különösen a felső hajtásai válnak világoszölddé. Az alsóbb levelek, amelyek nincsenek kitéve a káros sugárzásnak, természetesen egészségesek maradnak.

 

A levelekből és a fürtöt is látva, úgy gondolom, ez egy-vagy két fajta betegség (lehet pl vírus is) következményei. Persze a nagy hőség, vízhiány (hiszen legyengül a tőke) nyilvánvalóan hozzájárulhatott ezek kialakulásához.

 

Nem kell megijedni, másnál is előfordul. Kezeld elővigyázatosan, hogy ne Te magad vidd át a fertőzést az egészségesekre.

 

Tudod, hogy milyen fajta a szőlőd (ami így járt)?

Előzmény: mamina (2521)
Törölt nick Creative Commons License 2007.07.22 0 0 2526

szőlőfürt_1szőlőfürt_2

 

Úgy tűnik fel fognak menni a képek is!

Törölt nick Creative Commons License 2007.07.22 0 0 2525
A két kép nem ment fel, valamit elrontottam. majd még próbálkozok.
Törölt nick Creative Commons License 2007.07.22 0 0 2524

Kedves szőlő fórumosok! Tegnap este regisztráltam, nagyjából elolvastam az újabb info-kat. Mamina (2508) hozzászólására szeretnék reagálni, mivel szerintem hasonló problémámk van a szőlővel (amint a fotók összehasonlítása mutatni fogja). A múlt hét közepéig nagyon egészségesnek gondoltam a szőlőültetvényemet, 4 hétig nem is permeteztem, de mivel holnaptól elutazom néhány napra, mégis megpermeteztem rézzel és kénnel. Két napra rá súlyos betegség jelntkezett a merlot, valamint a késői csemegeszőlő fajták (a korain nem, de azt nem is permeteztem) fürtjein. Némelyik tőkén csak kisebb mértékben. Érdekes: a kékfrankos fajtán csak elenyésző mértékben jelentkezett a betegség. 19 éve foglalkozom szőlővel, ilyen gyorsan elhatalmasodó súlyos betegségre nem emlékszem. A szomszédok szőlőjén is látok ilyet, de nem ennyire súlyos. Persze én is gondoltam a hőségre, jöttek a tanácsok: pl. homoki jellegű a terület, tehát hőguta, készüljek a teljes tőkepusztulásra. Aztán itt a fórumon írtatok a számomra eddig ismeretlen "ESCA" betegségről is. Nekem más tippem van, éppen ezért az észlelés után azonnal lepermeteztem a kéznél levő Polioxin vegyszerrel, ami a szürkerothadás közismert ellenszere. Ugyanis szakkönyvben és interneten utánanézve a tippem: a szőlő koniellás fakórothadása nevű gombabetegség. Nem akarok belebonyolódni, ezért ideírom a legjobb linket: http://www.agronaplo.hu/index.php?rovat=10&cikk=2721

Számomra elég meggyőző. A cikk szerint a sem a réz sem a kén nem használ, kaptán vagy folpet hatóanyag szükséges. Kigyüjtöttem, hogy mely termékek tartalmaznak ilyeneket, ha valakit érdekel, leírom.

Egyébként nálam levelek és a hajtás szárak egyelőre nem károsodtak látható mértékben. A Polyoxin valószínűleg nem a leghatásosabb szer, de mintha megállította volna. Arra vonatkozóan is van tippem (persze lehet hogy tévedek), hogy miért a permetezés után jeletkezett robbanásszerűen a betegség: a lappangó gombák a permetezés nedvességtartalmának hatására indultak szaporodásnak, és hát a réz és a kén ezt nem akadályozta meg. Egy eső is kiváltotta volna mindezt.

Mellékelek 2 fotót is (ha sikerül feltölteni).

mamina Creative Commons License 2007.07.22 0 0 2523
Még az is lehet. Tényleg nem értek hozzá.  (Apám ért hozzá, viszont tőlük messze lakunk.)
Előzmény: kardhal01 (2522)
kardhal01 Creative Commons License 2007.07.22 0 0 2522
Tényleg csak egy vélemény:

Szerintem szárazság és napégetés. Nálam is van ilyen.
Előzmény: mamina (2521)
mamina Creative Commons License 2007.07.22 0 0 2521

Az van, hogy reggel meglestem a vessző keresztmetszetét, és nem volt még egy plusz gyűrű a barna folt körül. Tehát nem Esca.

Maradt a peronoszpóra. Találtam zöldes-sárgás foltokat a kevésbé elszáradt leveleken.

A tőkén két oldalra nevelt karok voltak, a beteg, jobb oldali kart levágtam. A bal oldali egészségesnek tűnik. A héten már lefújtuk Championnal, elég ezzel kezelni, vagy a biztonság kedvéért fújjuk le mással is?

Jani71, az ollóval vigyázok, ecetes vízbe teszem órákra, aztán a tűző napon szárítom.

Teszek még fel két képet, aztán hagylak titeket.

 

Köszönöm mindenkinek a segítséget!

Jani71 Creative Commons License 2007.07.22 0 0 2520
Szívesen! Ne felejtsd el fertőtleníteni a szerszámot, nehogy átvidd esetleg a nyavalyát a többire! Az olajfolt nem nagy durranás, egyszerű sárgászöld folt a levélen: ez az első jele a peronoszpórának, ha ezt látod, már csak felszívódó szerrel lehet megvédeni a növényt (mivel utánanézel, úgyis fogod látni a képeken, hogy milyen).
Előzmény: mamina (2519)
mamina Creative Commons License 2007.07.22 0 0 2519

Egyenlőre csak a beteg részeket fogom eltávolítani. Az egyik kar még jónak tűnik. Aztán lehet pár nap múlva az is sorra kerül. Köszi!

Előzmény: Jani71 (2509)
mamina Creative Commons License 2007.07.22 0 0 2518

Egyre tanácstalanabb vagyok.

Néztem képeket az esca-ról. Mndegyiken erős rozsdaszínű volt az elszáradt rész. Néhol szinte vöröses árnyalatú. Az enyém meg csak egyszerű barna, meg annak árnyalatai. Van ennek jelentősége?

Meg aztán találtam olyan oldalt is, ahol érthetően le volt rajzolva, hogy hgyan kell kinéznie az escás keresztmetszetű vesszőnek. Reggel megyek és megnézem alaposan.

Most még meglesek egy pár peronoszpórás képet is, hiszen az olajfoltot se ismerném fel. :(

4 éve lakunk itt, eddig még nem volt semmi gond a szőlőkkel. Nem értek hozzá, csak úgy női megérzésből csinálok mindent. A metszést is.

Ferig Creative Commons License 2007.07.21 0 0 2517

Csabagyöngye, no meg az enyém, 2007-július-21. Ehető.

Ferig Creative Commons License 2007.07.21 0 0 2516

Olaszrizling-2007-július-21.

Sajnos meg kell állapítsam, nagyon szomjas a szőlő.

Ferig Creative Commons License 2007.07.21 0 0 2515

Rizlingszilváni-2007-július-21.

Ferig Creative Commons License 2007.07.21 0 0 2514

Zweigelt-2007-július-21.

Akka81 Creative Commons License 2007.07.21 0 0 2513

:) S elengeded Őket?

 

Üdv

Előzmény: lalá (2511)
Ferig Creative Commons License 2007.07.21 0 0 2512

Teszek fel két képet, baloldalon ESCA-s, jobb oldalon peronoszpórás levél.

Figyeld meg hogy a fonák oldalon a peronoszpóránál még látszik a fehér gomba képlet! A képeid alapján én inkább peronoszpórára tippelnék, de Te nyilvánvalóan jobban ismered a szőlődet és magát a folyamatot, ami a tőkével (vesszővel) történt.

Előzmény: mamina (2508)
lalá Creative Commons License 2007.07.21 0 0 2511
-Ja, ma beszéltem a szőlőkkel. Azt mondják Svédországba fognak költözni. (hihi)
Előzmény: Törölt nick (2507)
Akka81 Creative Commons License 2007.07.21 0 0 2510

Próbáld a Phaeomoniella chlamydospora, vagy a Phaeoacremonium-ra keresni a Gugli képkeresőjében, ad pár esca-s képet. Vagy a Black measles-re, ez az angol neve a leggyakoribb fürttünetnek, ott is van pár egyéb esca-s kép is. Jópár kórokozója van az ecsa-s tünetegyüttesnek, de a fenti kettőnek, és a Fomitiporia farontó gombának van elsődleges szerepe a betegség kialakulásában.

 

Üdv

Előzmény: mamina (2505)
Jani71 Creative Commons License 2007.07.21 0 0 2509

Semmiképpen nem akarok beleszólni, hogy mit csinálj a szőlőddel, nem is vagyok szaki, csak annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy nálam is így kezdte, de a legalsó, közvezlenül a föld felett kihajtott vesszőig visszavágva sikerült megmenteni a tőkét, azóta hajtott egy vesszőt még rejtett rügyről, egyelőre úgy néz ki, hogy túl van rajta. Nálam is ESCA volt (szerintem), gyakorlatilag a fürttel kezdődött, aztán nagyon rövid időn belül egyszerre kókadt, majd száradt le csörgősre minden (levél, vessző).

Amikor elindult a folyamat, az említett alsó vessző még teljesen egészséges volt, a tőke többi (gyakorlatilag a vesszőn kívüli teljes) része fentről lefelé, vesszőről vesszőre egyenként fonnyadt el. Előbb az egyik, majd a másik, aztán a többi viharos gyorsasággal követve egymást. Ha nem reagálok elég gyorsan, most már nem lenne belőle semmi.

Még egyszer hangsúlyozom, hogy nem vagyok szakértő, de az, hogy a fürt így egy az egyben csörgősre van száradva, szerintem egyértelműen ESCA-tünet.

Ha gomba lenne, nem ilyen drasztikus gyorsasággal és alapossággal történik. Plusz azt hiszem, egyéb, megelőző tünetek is lennének.

Persze lehet, hogy a szakik majd jól megcáfolnak. Csak a tapasztalatomat írtam le.

Előzmény: mamina (2508)
mamina Creative Commons License 2007.07.21 0 0 2508

Itt van két kép. Az egyik a vessző keresztmetszete - sajnos nem sikerült rendesen beélesíteni a gépet,   a másik a ma reggelre összeszáradt fürt egyike.

 

 

Ha úgy gondoljátok, hogy mégsem az Esca nevű betegség, akkor még jelezzétek, mert holnap este kivágom a tövet/ vagy csak egy részét.

Előre is köszönöm!

Törölt nick Creative Commons License 2007.07.21 0 0 2507
A betegségektől nem kell félni, ilyen melegben a gombáknak sincs kedvük fertőzni :)
Előzmény: Zitka (2504)
Törölt nick Creative Commons License 2007.07.21 0 0 2506
Ez inkább a szárazság miatt van.
A ma reggeli határszemlén láttam hogy szinte minden tőkénél ez a helyzet. Van olyan tőke amelyiken már száradnak a levelek, ez jövőre ki se hajt.
Sajnos azt kell mondanom hogy ha még két hétig nem esik az eső és ilyen dög meleg lesz akkor nem kell szüretelni, de lehet hogy jövőre se.
Előzmény: Zitka (2504)
mamina Creative Commons License 2007.07.21 0 0 2505

Éjjel egyig kerestem a google-n képeket, de csak egyet találtam az ESCA betegségről, viszont az kísértetiesen hasonlított az enyémre. Leírást annál többet találtam. Már hétkor kint voltam a kertben metszőollóval és alig bírtam kivárni, hogy meglessem a vessző belsejét. Mert az volt írva, hogy akkor a vessző, kar keresztmetszetén barna elszineződés látható. Az enyémnek a közepe barna.

Még mielőtt visszavágom (vagy kivágom), teszek fel képet a keresztmetszetéről is, de még tölteni kell a fényképezőgépet.

Amúgy ma reggelre 2 fürt teljesen összeszáradt. Ilyen fürtök voltak a már említett képen is.

 

Előzmény: Ferig (2501)
Zitka Creative Commons License 2007.07.20 0 0 2504

Sajnos jó pár fürt a magokig be van repedve. Az előbb lent voltam a kertben, de sajnos pont a fürtről nem csináltam képet.  Ui. észrevettem (szerintem pár napja még semmi nem volt), hogy sárgulva foltosodnak a levelek néhány tőnél. Így:

 

 

Ez is lisztharmatra utal?

Nem is tudom, mivel lehet mostanában permetezni. Hiszen még sötétedéskor is 30 fok van. Éjjel csináljam, fejlámpával? :-)))))

Előzmény: szaki_pali (2503)
szaki_pali Creative Commons License 2007.07.20 0 0 2503
amitől most kirepedhet az a lisztharmat.

ha jól gondolom (mert nem írtad le) szemeken olyan repedezett foltok találhatók (kisebb fertőzés esetén), nagyobb mértékkű esetében viszont teljesen magjáig be van repedve.

ha tudsz tegyél be képet.
Előzmény: Zitka (2502)
Zitka Creative Commons License 2007.07.20 0 0 2502

Sziasztok! Milyen betegség okozhatja a szemek kirepedését már ilyen korai állapotban? Csak pár tőnyi kordonunk van, (számomra) meghatározhatatlan fajtákkal (többféle). Ma vettem észre, hogy egy amúgy fehér szőlőtő körül bordósodnak a fürtök, és mosolyognak a szemek, mint a vadalma. :-)

Permeteztem párszor már a szokásos nyavaják ellen...

Ferig Creative Commons License 2007.07.19 0 0 2501
A képedet látva ez vagy egy súlyos peronoszpóra fertőzés következménye, vagy az ESCA nevü tőkeleromlás tünete, ami viszont fertőző. (Ha ESCA akkor sajnos le kell vágni a kart az ép részig, a levágott részt ki kell vinni a szőlőből, elégetni és utána fertőteleníteni kell a metszőollót.) Keress rá a Google-ban az ESCA-ra! pl. képeket és hasonlítsd össze a látottakkal.
Előzmény: mamina (2489)
mamina Creative Commons License 2007.07.19 0 0 2500

Köszönöm a segítséget. A szőlőt ma este (mielőtt még géphez ültem volna) lefújtuk Championnal.

 

A háttérben tényleg kukorica látható, de az már a szomszédasszonyé. A szőlőtőkék és a kerítés között van másfél méter. Viszont lehet, hogy a tőke tápanyaghiányos, mert tavaly előtt is voltak rajta összezsugorodott szemű fürtök. Akkor tényleg sok fürtöt hagytam rajta.

Holnap ritkítom és rendesen beöntözöm.

 

Tündi29 Creative Commons License 2007.07.19 0 0 2499
2 napos Badacsonyi-Somlói bortúra aug.25-26.
A következő pincészeteket látogatjuk meg: Tornai,- Szeremley,-Laposa.
A programban lesz még csónakázás is a Tavas-barlangban, este borkóstoló a szállodában Badacsonytomajon pár borásszal: Fogl Pince,Szatmári Szigligetről,Kál-Vin,és Fischer. Éjszakai fürdőzés a Balcsiban.
A részleteket késöbb....
Akit érdekel lehet jelentkezni,max.40 fő.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!