Mivel bizonyos események miatt sok kecskeméti kosárklabdabarát bojkottálni kezdte a hirössport.hu oldal fórumát, ahol eddig a topic címében szereplő témát tárgyaltuk, úgy gondoltam, hogy nyitok egy hasonló című topicot, hogy ne syakadjon meg az eszmecsere a kecskeméti kosárlabdabarátok között.
mikor Szolnokon volt csak egyszer láttam játszani, akkor tényleg szinte foghatatlan volt, kiemelkedett a mezőnyből. ehhez képest tegnap erölködés, öncélúság, arogancia.
lehet, hogy elindult a LEJtőn?
ha a három hármasából, amik közül kettőt szvsz nem volt szabad eldobni, csak egy megy be, akkor negatí hős lehetett volna. azt egyébként nem értem, hogy Pipi miért baszta le annyira az egyetlen gólpassza után?
Tényleg sokat foglalkozott kicsit a "külső körülményekkel", de egy nem Debrecen-mód fejetlenül játszó egyesületben többre képes. Ezt bizonyította Szolnokon is.
tök egyetértek szavard! thrilltől meg lapiptól meg csak annyit kérdezek: sztetek a konkorens kluboknál nem tudják h ki milyen ajánlatot kapott innen-onnan? sztem tuti h ha nem is fillérre, de azért elég pontosan tudják... hisz éppen ez a baj, h egy csomó bennfentes tudja, v legalábbis rendelkezik infókról, ami egy egyre kevésbé szűk körben aztán gyorsan szétterjed. nyugaton ezt máshogy csinálják, mégis működik, jobban mint itt. de majd lassan mi is kinövübk ebből sztem...
ha meg nem a riválisokra gondolunk, hanem mondjuk pl. az adóhatóságra, akkor meg szintén felesleges a titkolózás. harmadik eset pill. nem jut eszembe :))
az a drukker aki akár saját mail-jére is kér infót, na én is olyan voltam... ott akkor arról annyit, h elég szerencsétlenül jött le az egész, elnézést ha félreérthető volt, mert én se vagyok híve ennek a jelzem h tudok vmit de aztán nem írom le h mit dolognak (ezt jeleztem is az érintetteknek). egyébként a saját védelmemben annyit, h végül is nem tudtam meg semmi olyat amiről ne lett volna korábban már itt is szó.
Nem véletlen, hogy nálunk titkolják a lotto nyerteseket, míg nyugaton ök is sztárok, mint a színészek! ilyen a mentalitás!
A tárgyalásokról, meg azért nem beszélnek, mert ha nyilvánosan kimandanánk, hogy nekünk kell Horváth Z. és van erre havi 100 Ft akkor jön az ASE vagy az Alba és mond 101-et és hoppon maradtunk! ez sima üzlet!
Még1x leírnám mindenki kedvéért, hogy Ákos szeretne itt maradni!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nem akarok. Pontosan tudom, hogy Jordan, a Féreg, Ronaldó mennyit keres, de egyébként ez zavar a legkevésbé.Zavar, hogy nem tudom mit terveznek. Szerinted egy szurkolói fórumon való tájékoztatás olyan nagy kérés. Elmondhatnák mondjuk mi a szándék és kész.
Ha vége lesz az igazolási időszaknak akkor valaki, aki elég bölcs, mondja el legyen szives miért oly nagy titok ez az átigazolás . Olyan országokban amelyek régebb óta gyakorolják a profi sport müködtetését és ráadásul nyereséggel végzik, az igazolással kapcsolatos információk 90%-a közhirré tétetik. Egyelőre számomra ez az egész magyar gyakorlat a szocialista időszakot idézi, amikor mindenki dörgölödzött ugymond tűzhöz közel állókhoz, akik biztos információkhoz juthattak a nagyoktól és leszortak rész infokat. Ettől mindenki magasabb rendünek, kiválasztottnak érezte magát. Miért titok, hogy kivel tárgyalunk? Miért ciki, ha kitudodik?Miért gond, mondjuk Horváth Zolinak, ha lejárt a szerződése és velünk tárgyal? Egyáltalán, miért lehetetlen az, hogy az utolsó meccsünk után egy szurkolói ankét során elmondaná mondjuk Robi, hogy mivel elmegy Borisz kire gondol helyette,stb. elmondanák mennyi pénz van erre. stb. Miért titok az hogy ki mennyit keres, illetve nem titok, mert a tűzhöz közel állók persze tudják és igy szinte mindenki. Nem lenne jobb tiszta lapokkal játszani? Miért jobb ez az uram-bátyám parolázás? Olyan kellemetlen volt amikor ezen a fórumon egy kecskeméti drukker a másik, de bennfentes drukkernek azt írja, hogy légyszi,légyszi küldj infót akár a saját emilemre csak küldj, mert megörülök a tudatlanságomtól
Törődnek velünk,foglalkoznak velünk. Csak nem Robi kapitányságával függ össze?
NS idézet:
Férfi kosárlabda bajnokság: alakul az új Univer
NS, 2005-06-10
<!--
var ord=Math.round(Math.random()*100000000);
document.write('');
//-->
Jó hír a kecskeméti Univer szurkolóinak: a következő évadban is Meszlényi Róbert edző csapatát erősíti Cory Bradford, Chad McClendon és Horváth Csaba.
A két amerikai légiós, valamint a magyar center mellett ajánlatot kapott a többi kosaras is, így elképzelhető, hogy szinte teljes egészében együtt marad a bajnokságban legutóbb a negyedik helyen záró társaság.
én úgy tudom, h bár a (délibábos?) tervekben benne volt a nemzetközi kupaszereplés, de a realitás azóta ezt parkolópályára tette... szvsz nem is baj, először erősítsük meg a helyünket a bajnokságban, váljunk igazi nagycsapattá, s majd utána lehet ilyeneken gondolkozni, h már van viszonylag normális csarnokunk, erős és mély játékosállományunk meg akkora pénzeszsák, h ebbe nem buknánk bele...
ha ákos valóban marad, én is felajnánlok majd a hírt közlőnek egy pohárral a tippjáték nyereményemből ;))
Kizárt dolognam tartom, hogy elinduljunk a kupában!!! sokkal drágább a játékvezetés, a sok utazás és nem beszélve a vendég csapat teljes ellátásáról!!!
"A férfi Európa-kupába két szabadkártyát kaptunk, amelyet az NB I döntősei, a Debrecen és az Atomerőmű vehetnek igénybe. A Páneurópai-kupában négy helyet biztosítanak a magyar együtteseknek..."
nofene, csak nem, még a végén külföldiek ellen is nyomjuk?
akkor télleg nem árt az alapos erősítés, mutassuk meg, mi az a kméti virtus - má' ha van ilyen :-)
4-ikként csak van jogalapunk az indulásra, csak kérdés a "zsákok száma és tartalma", h mennyi van nekünk, mert gondolom, ez sem kis mani, elindulni eu-i kupában
Homer,
én érzem, h kezdhetsz gyakorolni (szurkolás, rigmusok, stb.), mert Ákos marad. És akkor még csak eszetekbe se jusson, h felmerült a nem-szurkolás vagy más egyéb eretnek gondolat a részetekről. Hangsúlyozom (!), ez nem pletyi, puszta vágy... Ha ő lesz a 4., akkor én hátradőlök, onnantól már nekem a 9 is páros.