A zisteni Diego után a 78-as gólkirály, Kepmes sem ájul el Messi-től
Mint ismert, a 2014-es világbajnokság legjobbjának járó aranylabdát Messi kapta, de Kempes szerint honfitársa nem feltétlenül szolgált rá az elismerésre.
Úgy vélem, Messi a vébé során nem teljesített az elvárt színvonalon. A csoportmérkőzéseken szerzett négy gólt, de szerintem nem bizonyította be, hogy miért tartják a világ legjobbjának vélekedett az éppen ma hatvanéves sportember.
Az argentinoknak akkora szüksége van Messire, mint a halnak a vízre. Leónak több kockázatot kellett volna vállalnia. Hiányzott az ész a játékából tette hozzá Kempes, aki szerint a stabil védekezés a hatékony támadójáték rovására ment.
A Kolumbiai Labdarúgó Szövetség ígéretet tett Juan Zunigának, hogy megteszi a szükséges biztonsági intézkedéseket a válogatott játékos védelmében.
A 28 éves jobbhátvéd a brazíliai világbajnokság negyeddöntőjében súlyos sérülést okozott a házigazdák sztárjának, Neymarnak, ezután számos fenyegetést kapott közösségi oldalakon, sőt a Twitteren a lakcímét is nyilvánosságra hozták. A főleg brazil szurkolóktól származó üzenetek miatt ígérte meg a kolumbiai szövetség, hogy hazájában és Olaszországban egyaránt gondoskodik a Napoli légiósának és hozzátartozóinak biztonságáról.
Zuniga mellett, aki az eset után bocsánatot kért, a Napoli is kiállt: "Nem érdemli meg a rosszindulatú kritikákat, amiket a szerencsétlen, de nem rosszindulatú mozdulatáért kapott" - állt a nápolyi klub közleményében.
Én úgy vettem észre, a németeknél pont az a lényeg, hogy nem egy vagy két sztárjátékosra épül a teljes stratégiájuk, hanem arra, hogy komplett csapatot alkossanak.
Nincs egy meghatározott góllövőjük, aki nélkül meg vannak lőve, nem tudnak támadást befejezni. Így szerintem tudják pótolni Klose-t.
Teljesen igazad van. A németek megérdemelten nyertek, de - egy meccset kivéve - nem lógtak ki a mezőnyből felfele.
A focinak ez a vb semmi újat nem adott. Ha csak azt nem, hogy kurvára be kell szarni a tétre menő meccseken és foggal körömmel őrizni a 0-0-t, aztán hátha találunk egy gólt. Komolyan mondom felüdülés volt nézni pl. a DVTK - Birkirkara meccset, mert volt esemény. Igaz, hogy a kapus egy meccsen többet hibázott mint a vb összes csapata együtt véve, de sokkal szórakoztatóbb volt, mint a tökéletesek 120 perces szar paszírozása.
Egyébként várom a spanyol feltámadást, mert meggyőződésem, hogy megfelelő fiatalítással ezen a vb-én is meghatározóak lettek volna. Ismerve utánpótlásukat, futball filozófiájukat nem lepődnék meg, ha két év múlva az EB-én ismét a csúcson lennének.
a torna elején majdnem minden meccsen hallani lehetett, hogy a szurkolók 30-40 perccel a kezdés után még sorban álltak, mert annyira lassan haladt a beléptetés.
Érdekes, hogy most nincs 0-0-ozás, csak németszopás.
Megérdemelték a németek a győzelmet, de jobban örültem volna az USA-nak, Costa Ricának, Mexikónak, Kolumbiának, Chilének, Belgiumnak, Franciaországnak, Algériának is, ha csak azt nézem, hogy ki mit tett le ezen a tornán a pályára.
A negyeddöntők után elveszítette a varázsát a torna.
Négy szerethetetlen csapat közül nyert az egyik.
Nem maradt a torna végére semmilyen üde színfolt. Sem csapat, sem játékos, sem edző, sem kivételes teljesítmény; senki és semmi.