Az Ön által felkeresett topic fegyverek, ill. annak látszó eszközök
forgalmazásával kapcsolatos adatokat is tartalmazhat.
Felhívjuk figyelmét, hogy csak akkor lépjen be, ha Ön fegyverek forgalmazásával
vagy felhasználásával hivatásszerűen foglalkozik, és a honlap látogatása nem
eredményezi valamely Önre vonatkozó jogszabály vagy egyéb szabályozás
rendelkezéseinek megsértését.
Az Port.hu Kft. a fórum számára kizárólag tárhelyet szolgáltat, a honlapon
megjelenő információk vonatkozásában szerkesztői felelősséget nem vállal.
Amennyiben megítélése szerint a honlapon jogellenes tartalom jelenik meg, úgy
azt kérjük, jelezze az Port.hu Kft. mint tárhelyszolgáltató felé.
Magyarország honvédelme és biztonsága EU, NATO, és világviszonylatban.
Minden, ami a MH helyzetét befolyásolta a közelmúltban, befolyásolja a jelenben, és befolyásolhatja a jövőben.
Aktív és inaktív katonák, rendvédelmiek, és a honvédelem iránt elkötelezett civilek klubja.
Hat év alatt semmit sem haladt előre a megszűnéséig és a benne lévő étterem normális működéséig szebb napokat látott Tiszti Klub ügye.Azt gondolom, hogy egy magát katona városnak is nevező, a Magyar Honvédség Parancsnokságát elvileg két éve itt tudó, sőt egy több nemzeti hadosztály parancsnokságának is helyet biztosító helyőrségben úgy a katonák, mint a honvédelem ügyét szívükön viselő polgárok joggal várják el, hogy saját kulturális és szórakoztató központtal rendelkezzenek. Fontosnak tartom azt is, hogy az építészeti szempontból is kiemelkedő jelentőségű épületegyüttes, melynek katonatörténeti szerepe is van, a továbbiakban is a város, valamint a Honvédelmi Minisztérium kiemelt törődését kapja meg.
Az ország gazdasága a 2008-as válság alatt mélyponton van és a Honvédelmi Minisztérium még mindig önjáró, szórja a pénzt. Nézegető-szemlélőségeket alakít, transzformátor parancsnokságot hoz létre.
Katona elvtársak! Összébb kéne húzni a nadrágszíjat és csak a valóban fontos szolgálatokra összpontosítani, az ország konkrét védelmére, légvédelemre, határvédelemre, elhárításra, felderítésre.
Sok munkahelyen visszavettek a bérből is, úgy, hogy akinek nem fontos ott lennie, az távmunkában dolgozik vagy felmentve a munkavégzés alól kisebb bérért otthon van. A versenyszférában mindenhol takarékosság, lekapcsolják a villanyt, ahol naphosszat senki sem tartózkodik stb. Még a termelésben is szigorú anyag- és energiagazdálkodást vezettek be, persze ők nem állami csöcsön lógnak.
khmm.. ha már zajlik a buli, akkor majd NEM csak a naggyon különleges ügyosztálynak kell a helikopács... Így félálomban. ekkérédés: hoyani fogjuk megoldani-ha egyáltalán lesz hozzá olyan - a pözöhökétezer irányított lőszereinek célba juttatását, lőtáv végi célpontra?
Szóval lásd 163098 hsz-emet, kedvező körülmények között igen, szerencsére a különlegeseknek nem szoktak olyan igényeik lenni mint a gyalogbékáknak ( pct. rak, aknavetők, stb), így azt a kb.12 szakasznyi különlegest ki lehet rakni:), bár nemigen tudok elképzelni olyan esetet hogy az egész zászlóaljat egyszerre ki, azonos időben kelljen kirakni. :)
Egyik sem szerzett munkahelyet jelenleg-nem is fog, ha egyáltalán megvalósulnak azok a hadiipari beruházások, hanem a politikai vezetőjüktől fogják kapni. Úgy néz ki, hogy ezek a beruházások elkésett próbálkozások a pórnép anyagi jólétének előmozdítására, és hangulatának javítására, amit 2022 április környékére gondoltak maszimális fordulatra felpörgetni, de sajnos közbejött ez a fránya pandémia járvány, és több lett az állását vesztett, reménytelen helyzetben lévő pógár, emiatt pedig úgy leült a gazdasági teljesítmény, és az állami bevétel, hogy jó sokáig még csak sok szövegelés lesz a nagy magyar hadiipari fellendülésről.
Mostanrol van szó, nem a "békebeli" zászlóaljakról, jelenlegi/ itt lévő flotta:
5 db. Mi17
4 db. Mi-8
8 db. Mi24
7 db.145M szállító
3 db. 15M FF
Egy jó napon, amikor nincs olyan eset hogy pld. a 17-esből vagy a 8-ból típusonként 3-4 karbantartáson van, akkor lehet. Meg sehol sem írja hogy nem lehet többször fordulni, kihasználni a 24-seket és a 145M-ket.
Elv szerint ilyen műveletekben a szállító/ harci heli arány 3:1 vagy 4:1, nagyon megátakodott ellennél 2:1:)
Ha ekkora műveletről van szó, ott van még az művelet közbeni csapat áthelyezésekhez/utánpótlás/sebesült szállításhoz szükséges heli igény is, nincs olyan hogy kipakolni őket osz't viszlát:)
Éjjel kissé más a helyzet, ugyanis csak 2 db. 17N éjjellátó (NVG) kompatibilis műszerezés+ kabinvilágításos van.
Látványos javulás akkor lesz ha majd megjönnek a 225-sök.
A "Sámán tőr" az WoW ( Wolrld of Warcraft, ajánlott konzultálni az unokákkal:)) számgépes játékból van, ha ettől kiakadsz akkor mi a helyzet a "rendíthetetlen kobalt", "griffmadár erő", "talizmán kard", " királyi kihívás" "ékköves tőr" stb-stb-vel?
Hiába no, hol vannak már az olyan egyszerű klasszikusok mint "Duna", "Bazalt", "Marica":), más idő. más szokások, más játékok:)
Minden városban, ahová hadipari termelést, és oktatást telepítettek, vagy terveznek telepíteni (zalaegerszeg, Kaposvár, Kiskunfélegyháza, kecskemét), FIDESZ párti polgármester van hatalmon. Hát nem csodálatos? Gondolom majd erősen fogják magukat fényezni jövőre, kiemelve a hatalmas mennyiségű munkahely megteremtését, amit nekik köszönhet a pórnép.