Bár általános sivárságról azért túlzás beszélni, hisz azért voltak jó meccsek.
Sajnos jellemző volt erre a Vb-re, hogy összességében az egyébként favágóknak tartott németek játszották a leggóldúsabb, legszebb focit....
Mellettük még Uruguay emelhető ki, akik a mérkőzéseik bizonyos részeiben szépen, ötletesen és lelkesen futballoztak, teljesen megérdemelték a 4. helyet, ahová szerintem nem túl sok szakember várta volna őket.
Valami káromkodás nem tetszett, de így vissza gondolva, alighanem Afrikaanst osztottad. (Nem találom a hsz-t, de volt itt takarítás az utóbbi időben néhányszor) Mondjuk őt sem kellett volna, de néha belőlem is kis híján kihozta az "állatot". Ha keverlek valakivel akkor bocs.
Sajnáltam, hogy olyan lett a döntő amilyen. Hollandiával kapcsolatban mindenki erre a játékra fog emlékezni, holott ez egy igen jól összerakott, nagyon erős csapat volt. Csupán brutalitással nem tudtak volna a selejtezőket is beleértve veretlenül eljutni egy VB döntőig, és Brazília ellen sem képes minden csapat hátrányból fordítani. Persze kellett a fordításhoz az egész brazil csapat és Dunga rövidzárlata is, de ehhez az is kellett, hogy a holland csapat egy pillanatra se adja föl lelkileg a csatát.
Tegnap, a félmilliós éjszakai ünneplésen (spanyol tévé) Iniestát külön "Albacete" város felirattal ünnepelte egy csoport. A spanyol tévé bejátszott egy 10-12 évvel ezelőtti felvételt a 12 éves Iniestával (!). Ugyanolyan nagyot játszott, mint 2 éve a MU ellen.
Jogosan tüntették el azt nick nevemet. Fölültem egy-két ember provokációjának, valamint én is provokáltam. Erre szokták mondani elgurult a gyógyszer. Bár magamat ismerve most sem tennék másképp.
Ezzel vitatkozni nem lehet, azonban a 2004-es Eb-n a görögök bármennyire okosan játszottak, nekem az az EB összességében nem tetszett. Ott a görögöknek sikerült megölni a támadó focit. Éppen ezért örültem mikor a spanyoloknak sikerült egy gólt bekínozni valahogy a paraguayi csapat hálójába, mert ezen a VB-n ők voltak a legjobb 8 között azok akik az én nézetem szerint ölték a játékot.
Véleményem szerint teljesen mindegy, hogy egy csapat hány gólt rúg, amennyiben megnyeri a tornát. A támadójátékról pedig az a véleményem, hogy semmi értelme ezt ragozni. Kétféle játék van: okos (amivel nyerni lehet) és buta (amivel pedig veszíteni).
Azért Hollandia ellen több csapat felvállalta a nyílt játékot. Kamerunnak már mindegy volt, szépen, győzelemmel szerettek volna búcsúzni a VB-től ezért bevállalták, hogy támadni fognak. Brazília az eleve nem ismeri a védekező focit. Uruguay pedig miután hátrányba kerültek minden mindegy alapon támadott. A spanyolok meccsén nekem az volt a furcsa, hogy az ellenfeleik még akkor sem vállalták föl, a támadó játékot mikor már hátrányban voltak és nem osztott nem szorzott volna, hogy 1 vagy két kapott góllal esnek ki.
Én azon a véleményen vagyok inkább nyerjen egy csapat úgy VB-t mint a spanyolok 7 meccsen 8 rúgott góllal, miközben végig támadják a meccseket, mint hogy egy olyan csapat diadalmaskodjon, aki végig védekezi a meccsek 90 %-át és egy kontrából eldönti a mérkőzést vagy pedig a büntetőkkel tovább csúsznak valahogy.
Serintem biztos lemorzsolódnak,ugyhogy tudtok normálisan beszélgetni:) én se zavarok tovább,ugyse vágom az egészet nagyon! azt se tudtam pl. hogy mi a les,de már anyu(!) elmagyarázta nekem :) Nem hozzáértőként amúgy a brazilokat jó volt nézni játék közben, a németek félelmetesek voltak ahogy törtek előre. Mind olyan magas mint egy medvem Azok a pici spanyolok nem tudtak a kapuba fejelni tőlük. Azért ügyik voltak hogy megnyerték. Biztos taktika! én kedvelem a spanyolokat :) jah és helyes a 9-es,csak fájt a lába, alig játszott mert bibis lett neki :D nah sziasztok!!! :))))
Nézd: van benne valami, ahogy már Vágó István műsora előtt is elhangzott, de azért az is tény, hogy a gyengébb csapatok mindenki ellen szinte csak védekeztek, ami egyrészt oda vezetett, hogy a meccsek többsége az egyik csapat bekkelő antifutballja miatt ment tönkre (ezért írom, hogy szar volt ez a vb), másrészt akkor miért tudott Hollandia nagyrészt ugyanilyen stílusú ellenfelek ellen 12 gólt lőni, vagy Argentina 5 meccsen 11-et?
(Egy válaszom erre persze nekem is van: a spanyolok helyzetkihasználása tragikus volt, lásd Pedro a németek ellen 5 perccel a befejezés előtt. Egyszerűen siralmas volt, ahogy kihagyta azt a ziccert. Kläglich gescheitert, ahogy a német mondja... Ha ő ott berúgja azt a helyzetet, mindenki nyugodt és szép spanyol győzelemről beszél. Így meg csal a "szokásos" 1-0-ról.)
Abban egyetértek, hogy mindenki olyan szurkoló, amilyen lenni akar és mindenki a kivetítő előtt 5 sör után akár még a nagy szakértőt is eljátszhatja.
DE: itt - és Te is ezt írod, aminek örülök - olyanok osztották az észt a latinos játékról és az erőfociról, akik már ezzel egyből fogalmi dugóba keveredtek. Fogalmuk sem volt az egészről és a többiek finom figyelmeztetéseit figyelmen kívül hagyva ráadásul több nicken egyszerre lökték a hülyeséget, ami nagyon idegesítő volt. Az ember eleinte még sok időt pazarolt ezekre, viszont aztán inkább hagyta az egészet, ezért nem írtam én sem egyáltalán a múlt kedd óta. Most remélem, a higgadtabb és főleg a tárgyilagosabb értékelésé lesz itt a főszerep.
Abban nem értek veled egyet, hogy gyenge lett volna ez a VB. A csoportmeccsek első körében valóban nagyon kevés gól esett a kiegyenlítődött mezőny és biztonsági játék miatt, azonban a csoportmeccsek második és harmadik köre azt hiszem nem hagyott maga mögött kívánni valót. Az egyenes kieséses szakaszban pedig több gól esett, mint a legutóbbi két világbajnokságon. A spanyolok 8 rúgott gólja lehet, hogy kevésnek tűnik, de ilyen ellenfelek ellen nem is volt könnyű játszaniuk. Egyetlen egy csapat sem akadt aki nyíltan felmerte volna vállalni ellenük a küzdelmet, még a támadó focijáról híres portugálok is bekkelésre rendezkedtek be ellenük 90 percen keresztül. Illetve Chile az első félidőben megpróbálta, a nyílt sisakos küzdelmet aminek az lett a következménye, hogy kaptak két gólt.
Azt gondolom az egy kis túlzás , hogy nem volt igazán komoly ellenfele a spanyoloknak. Portugália, Németország, Hollandia hármas azért nem hiszem, hogy bárkinek is a kívánság listáján szerepelne, még akkor sem, ha Portugália ezen a VB-n nem azt nyújtotta amit sokan várak tőlük.
Én sztem divatszurkoló vagyok,mert csak a vb- ideje alatt néztem a focit és nem értek semmit az egészhez :D de végigolvastam amit írtál és gondolom igazad van,tetszik! Persze abban is h nyílván nemsokára nem is gondolok erre az egészre,amíg Ti tovább szeretitek a focit és beszéltek róla. Tök érdekes ez de nem feltétlen rossz. Szerintem akkor nem szerencsés, ha egy divatszurkoló hirtelen szakértőnek hiszi magát és elkezd okoskodni. ez ilyen mellékvágány szerintem. felesleges,titeket pedig csak felhúz. amúgy divatszukolóként venni fogok egy olyan sötétkék mezt amit a spanyolok viseltek,mert focitól függetlenül tetszik! legalább az én vonzatomban ennyi haszna volt a dolognak! :):D
Argentína és Brazília? Nehéz kérdés. Egy biztos: mindkét csapatban - játékosállományát tekintve - több volt, mint amennyit elértek. Valószínűleg egyiknek sem volt megfelelő kapitánya. Maradona és Dunga jó játékosok voltak a maguk idejében, de az ő esetük is bizonyítja, hogy nem minden jó játékos lesz jó edző. (Fordítva is igaz: Löw nem volt kiemelkedő klasszis és mégis nagyot alkotott.) Különösen arról nem volt elképzelése ennek a két dél-amerikai együttesnek, mit tegyenek, ha nem megy annyira a szekér, és ez nyilván egyértelműen felveti az edző felelősségét. Mindkét csapatban válogatási hiányosságok is voltak - és néhány elképesztő személyi döntés is született. Én például nem értettem, hogy a braziloknál miért nem játszik a Bundesligában parádézó Grafite, az argentinoknál pedig a Bajnokok Ligája döntőjét eldöntő Milito. Most az otthon hagyottakról nem is szeretnék beszélni, azt hiszem az önmagáért beszél. Azt itt valaki jól írta, hogy Brazíliának - de lehet, hogy Argentinának is - valószínűleg lehetett volna esélye Spanyolország ellen is, de ez már sosem derül ki.
Annak ellenére, hogy próbáltam tárgyilagos lenni, nyilván szurkoltam, mégpedig első sorban annak, hogy európai legyen a világbajnok. Ezért aztán - őszintén szólva - nem sírtam, amikor ez a két csapat kiesett. De olyan jól szerintem nem játszottak egyik meccsen sem, hogy sírni kellett volna a kiesésük miatt. A következő VB-t úgyis Brazília fogja nyerni, nem hiszem, hogy otthon hibázni fognak, mert akkor ott valószínűleg meglincselik őket...
Nem mindenben értettem veled egyet, meg a stílusoddal kapcsolatban is voltak helyenként fenntartásaim. Ez az értékelés viszont nagyon korrekt, szinte mindenben megegyezik a véleményemmel. Így utólag én csak azt sajnálom, hogy brazil-spanyol meccs végül nem volt a vébén (max a döntőben lehetett volna), mert a selecao aligha állt volna be végig védekezni a hispánok ellen és talán agyon sem rúgták volna az ellenfelet Dunga-tanítványai (kivéve Felipe Melo-t ugye:D). A látványosságban is tökéletesen igazad van: hiába kiváló a spanyolok taktikája, hiába birtokolják a labdát hatalmas fölénnyel, egy semleges néző számára nem igazán szórakoztató a játékuk. Persze, ha egyszer el kezdik berúgni a helyzeteket, és nem tizenlehetőség kell nekik egy gólhoz, akkor ismét végigverik majd a világot. Ha ebben - mármint ahelyzetkihasználásban - javulnak, akkor bizony hosszú időn keresztül ott lehetnek a világ élvonalában és nem csak örök esélyesként emlegetik majd őket.
Sokáig nem jelentkeztem a fórumon és ez szándékos volt: nem akartam részt venni az elődöntő előtt kialakult adok-kapokban, nem akartam olyan divatszurkoló-nickekkel leállni vitatkozni, akiknek az a latin foci, amikor az adott csapat spanyolul beszél, és az az erőfoci, ha németül, függetlenül attól, hogy mi történik a pályán. A vb nagyon sok itteni vitatkozó számára arról szólt, hogy a németeket minél előbb és minden áron a kiesők között akarták látni és e célból bárkinek hajlandóak voltak szurkolni. Jellemző volt ezekre az emberekre, hogy jó ideig a spanyoloknak sem szurkoltak, hanem helyette ellenfeleikben, az olyan nagyágyúkban vélték felfedezni a szép foci letéteményeseit, mint Chile és Paraguay. Később, a négy között a németekhez társultak a hollandok és ők is gyűlölt csapat lettek. Mindenki utálja azt a két csapatot, amely együtt a vb góljainak csaknem egy ötödét érte el és ezzel valamilyen minimális szórakozást biztosított az általános sivárságban. És akkor beszéljünk magáról a vb-ről. Ez a vb nem csak azért volt gyenge, mert minden idők egyik leggólszegényebb vb-je volt, hanem azért. mert így is meg lehetett nyerni, ahogy a spanyolok megnyerték. Leszögezem: a spanyolok ezt a vb-t teljesen megérdemelten nyerték meg, hisz legyőzték a korábban toronymagasan legjobb focit mutató Németországot, majd a döntőben az ugyancsak eredményes Hollandiát is. Ezek a győzelmek nem voltak a véletlen művei, végig lehetett látni, hogy a spanyolok irányítják ezeket a találkozókat. Ettől függetlenül nem tudok boldog lenni attól, hogy 7 meccsen 8 rúgott góllal világbajnokságot lehet nyerni. Az okokon jókat lehetne vitatkozni, de azért az megállapítható, hogy ez nem annak a jele, hogy a sportág a látványosság felé haladna és ezáltal kimagasló sportélmények átéléséhez juttatná a nézőket. A spanyolok kihasználták a kínálkozó alkalmat és megnyertek egy olyan vb-t, amelyen ehhez minden esélyük megvolt, mivel nem voltak igazán komoly ellenfeleik. Az első 5 meccsen nem játszottak erős ellenfél ellen, a szürke svájciaktól így is ki bírtak kapni. A németek lehettek volna az első csapat, amely megállítja őket. A német fiatalok azonban az elődöntőben hihetetlen módon – szerintem túlzottan - tisztelték őket, rutintalan játékosaik elbizonytalanodtak, nem hittek magukban annyira, mint a többi meccsen. Egyszerűen nem kockáztattak eleget, úgy játszottak, mint egy csoportmérkőzésen. A spanyolok persze nagyon ügyesen oldották meg a helyzetet, rájuk kényszerítették az akaratukat és nagyon profin már csírájában elfojtottak minden olyan kísérletet, amely veszélyt teremtett volna. A hollandok ezen felbuzdulva ugyancsak hibás felfogásban játszottak: agresszivitással és megfélemlítéssel próbálkoztak, ahelyett, hogy egyes játékosaik kétségtelenül meglevő kreativitását felhasználva jutottak volna el a spanyol kapuhoz. A – még egyszer mondom, vb-t teljes joggal megnyerő, nagyon jó játékosokkal rendelkező spanyolok – nem mentek bele a dologba, türelmesek voltak és a végén a gól is összejött. Tehát a spanyol csapat volt a legjobb, más kérdés, hogy nem volt annyira nehéz dolguk. Játékuk célszerű volt, egyes meccseken egész látványos. Nem volt azonban gálameccsük, olyan meccs, ahol rúgtak volna legalább egy hármast valakinek – végig jó játékkal. Ez nekem azért nagyon hiányzott. Uruguay-ról lenne még érdemes beszélni egy kicsit, mert ők tényleg kellemes meglepetést okoztak. Jól teljesítettek és a végén, az utolsó két mérkőzésen néha látványos játékra is képesek voltak, erősebb ellenfelek ellen. Forlán jogosan kapta meg a legjobb játékos címet, nem véletlen, hogy nem a spanyolok közül választottak, mert a spanyoloknál mindenki megbízhatóan jó volt, de senki sem emelkedett ki annyira. Összességében örülök, hogy véget ért az egész, talán békésebb lesz a hangulat, a divatszurkolók nyilván most eltűnnek, mert nem lesz divat szurkolni, és remélhetőleg a FIFA is elgondolkozik a tanulságokon, mert talán ők is érzik, hogy néhány dologban nem ártana valamit lépni, hogy bizonyos kedvezőtlen tendenciák megforduljanak. És hát ugye a végére marad az a poén, hogy a vb-n egyetlen veretlen csapat volt, szerencsétlen Új-Zéland, aki ezzel még tovább sem tudott jutni. Egy kis gratuláció jusson azért nekik is…