Nem abszolút értelemben, hanem akkor, abban az évben. Úgy tudom, az előző évben elkészült Indiana Jones és az utolsó kereszteslovag, valamint a Batman előzte meg a bevételek tekintetében.
Bár nem volt olyan sikeres, mint az első rész, a Vissza a jövőbe 2. így is a 3-dik legnagyobb bevételt hozó film volt a világon, 1989-es bemutatása után.
Mi volt az első kettő?
Annó a StarWars volt az első, de később ezt megelőzhették más filmek is.
A Viassaton megy a Káoszháza című sorozat Michael J. Fox-szal, és az egyik részben (asszem 3. évad 18. rész) megjelenik Christopher Lloyd és félreérthetetlenül utalnak a Vissza a jővőbe -re. Meg akarom szerezni ezt a részt, de sajno csak angolul van meg, nem ismertek vmi lehetőséget?
4 részt megnéztem, jó volt, az 5.-nek nem találtam magyar feliratos változatát, de szerintem amíg az első 4 érthetőnek és logikusnak tűnt, addig az 5. kissé zavaros lett, és ellentmondásos, és szerintem nemcsak azért, mert nem tudok angolul.
Pár napja láttam a játák összevágott változatának első részét, magyar felirattal. Szerintem egészen jó lett. A cselekménye akár vázlatul is szolgálhatott volna egy IV. résznek, vagy egy sorozat első részének. Persze megfelelően átalakítva, a játék csak a cselekmény vázát adta volna.
Pont a bejárt 3 korszak (1885, 1955, 2015) között játszódik a 30-as években.
Ha már IV. rész. A nemhivatalos 4. részről itt már volt szó. Most, hogy már a youtube-on is fent van, nem lehetne feliratozni? Korábban már volt róla szó, hogy lesz hozzá készítvefelirat, ha majd szabadon elérhető lesz.
Ha már lítium: Amikor hazamegy Marty 2015-ben, akkor a légkondin állít valamit, és azt mondja egy hang, hogy máris árad a lítium! Na de az mióta légjavító szer?
Jaj úgy bánom, hogy ennyi évig nem jöttem ide. Remélem nem késő! 9 éves korom óta a kedvencem az 1. rész aztán a többi is az lett. Most már 34 vagyok de múlt héten is (be voltam zárva :) ) többször megnéztem. Nagyon imádom. Már nagyon sokat elolvastam a topicból és szeretnék én is beszélgetni a filmről veletek ha még van rá esély. Peti
Tud valaki valamit a Back to the Future: The Game folytatásáról? Én csak idén vittem végig, sajnos nagyon rövid volt mind az öt rész, de összességében nekem nagyon tetszett! Remélem igaz az ötödik rész végén a "to be continued" felirat és lesznek újabb részek. :)
Mondok egy sokkal jobbat a távolságok ismeretében...
Kell neki olyan 1.5 óra,hogy beérjen gyalog otthonról a főtérre...legyen a parkoló a kettő között mondjuk,mondjuk felezzük meg az időt és a távot....Azt lefutja cirka 10-15 perc alatt,mikor visszaérve lerohad a kocsi megint?..Sőt..alig később ér oda,mint a legalább 50nel vezető líbiaiak?:)
Amúgy a Hilldale-főtér távolságra találtam 2 térképet...
Mivel még itt vagy mostanság is...elsőnek kijavítanám,hogy Hilldale-ben laknak..külváros stimmel..mennyi lehet a távolsága a főtértől,ha azt vesszük alapul,hogy vonattal is elég soká tartott beérni mellőle,keresztül a Clayton szakadák hídon át:)
Vagy Marty is mire a suliból az órák utáni meghallgatásról hazaért,deszkával,kocsik mögött,már sötét volt szintén..és ők is legalább 2 mérföld távol laktak,ha jól emlékszem az 1955ös táblára..ha nem 5 volt az a 2 :)