A magyar (vagy szerintem inkább hunugur) Berény, Börén helyneveket Futaky a mandzsu-tunguz bőri, beri 'íj' szóalakkal hozta kapcsolatba azon az alapon, hogy a mandzsuban gyakori az -n-nel képzett törzsnév. Valóban, léteztek pl. lövők is az Árpád-kori Magyarországon. Ugyanakkor azt nem tartom valószínűnek, hogy a jászok esetében az íjász alapszóból képezték volna a népnevet (ahogyan azt Horvát vélte), tekintettel arra, hogy az ő elnevezésük az ász volt, amihez már két hangnak is le kellett volna kopnia a szó elejéről.
Azon a területen ahol most a Jászság terül el, már a rómaiak korában a jazig nép élt, ami kicsit hasonlít is a népnévre, és ha ideveszem hogy a környező népek 'jászok' alakban szokták emlegetni őket, érdekes vonal.
A falunkban is volt egy rész, amit jászok-nak hívtunk, és ők is éltek ott.
A nevük jellegzetesen régies volt: (Garics), Ellák, Émán.
miért kellett volna íjászoknak hívni egy népcsoportot vagy közösséget olyan környezetben, ahol mindenki az volt..."
Nem hiszem, hogy a hungár királyok sokáig támogatták a hűbérbe kényszerített nép szabad fegyverviselését.
Még II. Géza is megbízta al-garnatit, hogy toborozzon keleten íjászokat hadseregébe. Etimologiailag meg arra gondolnék, hogy egy íjász néprészről gyorsan le tud kopni az "i"...
A mongolidok magas aránya esetén a Berény nevű településeknél (és általában a var-khun, illetőleg kora Árpád-kori leletanyagban) még gondolhatnánk arra, hogy ezeket a mandzsu-tunguzokat a hunok valahol Kelet-Ázsiában a seregeikbe szervezték. Ámde ilyesmire nincs nyom. Így elesik annak a lehetősége, miszerint a mandzsuknál viszonylag ritkaságszámba mentek a nyilas harcosok, s emiatt nevezték az egyik csoportjukat "nyilazó"-nak. A hunoknál eleve nem jöhet szóba ez a meggondolás, lévén az ő legfontosabb fegyverük a 130 cm körüli aszimetrikus reflexíj.
Antropológiai megfigyeések tudomásom szerint pedig nem utalnak arra, hogy a Berény nevű helységek földjében mindenütt ferdeszeműeket találtak volna (lásd a mandzsu-tunguzokat). Maradjunk tehát Csallány felvetésénél, hogy feltűnően sok a varkhonita sír ezen a települések esetében. A megfejtéssel ezek szerint még tovább kell kísérletezgetnünk.
Futaky magyarázata a berény szóra: „A berény név új magyarázata egy ’íj’ jelentésű archaikus mandzsu-tunguz szóból indul ki … A szót a XVIII. századtól kezdve gyakran feljegyezték, s a nyelvcsalád egész területén ma is jól ismert. Néhány példa: evk. Bóhre ’Bogen’ (»orotong-tunguz«: D. G. Messerschmidt, Forschungsreise durch Sibirien 1720–1727; Teil 2, Berlin, 1964: 72; feljegyezve 1723. június 17-én); bőri ’arcus’ (J. E. Fischer, Vocabularium Sibiricum (1733–1747), Nr. 133, a göttingeni Egyetemi Könyvtár kéziratos példányában); bêr ’luk’ – oroč. bêji ’luk’ – nan. buri, bêri ’luk’ – ma. bêri ’luk’ (V. I. Cincius red., Sravnitel’nyj slovar’ tunguso-man čžurskix jazykov I.; Leningrad, 1975, 126); beri ’luk’, beringa ’lučnik’ (I. Zaxarov, Polnyj mańčžursko-russkij slovar’; Sanktpetersburg, 1875, 493 k.), beri ’Bogen’, beringge ’mit Bogen versehen, zum Bogen gehörig’, beringgecooha ’Bogenschützentruppen’ (E. Hauer, Handwörterbuch der Mandschusprache; Wiesbaden, 1952, 88) … A tunguzológiai irodalomban számos példát találunk az elemi képzővel létrejött nevekre is: »-n – Suffix an alten Stammesnamen, z.B. ... Ingan ... Šaman ... Kilen« (O. Pritsak, Stammesnamen und Titulaturen der Altaischen Völker: UAJb. 24: 84, a Tungusische Kollektiv-Suffixe c. fejezetben; vö. még: S. M. Shirokogoroff, Social Organization of the Northern Tungus; Shanghai, 1929: 347 k. és G. M. Vasilevič, Évenki; Leningrad, 1969. 262–87 = a mű Rodovye nazvanija i ix rasprostranenie v XVII–XX vv c. függeléke, amelyben számos régi -n-nel képzett törzsnév található). Mindezek ismeretében valószínűnek látszik, hogy kérdéses »vélt« törzsnevünk eredeti, mandzsu-tunguz nyelvi alapon rekonstruálható alakja *berin, jelentése pedig ’íjász törzs, íjász nemzetség’ volt. Nyelvemlékeink több esetben a névnek ezt az alakját megőrizték, l. például: 1246: Berin, 1268: Beryn (AHSzeg. 44. sz. 39; a palatalizálódott -n hanghoz vö. Bárczi, Htört.2 120 és D. Bartha; Szóképz. 108).”
Az etimológiáról a véleményünk az, hogy maga a szó éppenséggel jöhetett a várkonyok hun elemeivel Európába, csakhogy nem egészen érthető, miért kellett volna íjászoknak hívni egy népcsoportot vagy közösséget olyan környezetben, ahol mindenki az volt...
„A berény névnek még nincs elfogadott etimológiája. Az EtSz 1914-ben kibocsátott III. füzetének Bërény szócikke a történeti adatok felsorolásán kívül csak azt közli, hogy a név »Eredete ismeretlen«. Későbbi megfejtési kísérletek mint török igék névszói származékát magyarázzák, ami – tekintettel a hazai kutatásban uralkodó szemléletre – természetes is. A nyelvészek nyomán járnak a történészek, így például Pais Dezsőt (SztIstván-Eml. 2: 621–3) idézi Kristó–Makk–Szegfű: »A név bizonytalan eredetű. Származhatott ’ad’ illetve ’egyesül’ jelentésű török szavakból. Felmerült a Berend hn.-ek (és szn.-ek), valamint a berendě nép neve közti etimológiai kapcsolat lehetőségének gondolata is« (AHSzeg. 44. sz. 39). Kiss Lajos csupán az utóbbi magyarázatra hivatkozik: »Etimológiailag török eredetű lehet, s összetartozhat a[z] ... török R. *berendi [tkp. ’aki megadta magát’] népnévvel« (FNESz 2: 778 – a Vörösberény szócikkben). A berények állítólagos kabar – s így török – voltáról meggondolkoztatóan nyilatkozott már 1958-ban Györffy György: »Berény és Ság helyneveink alapján számításba vehető egy-egy ilyen nevű törzs vagy nemzetség; amíg azonban e nevek etimológiája véglegesen nem tisztázódott, a kabarokkal kapcsolatban nem tárgyalhatjuk« (Száz. 92., idézetem A magyarság keleti elemei c. gyűjteményes kötetből, Bp., 1990, 60).”
„A Kárpát-medence sok helyén – jórészt a Dunántúlon – található harmincnál több Berény helynév történelmi ismereteink szerint egy keleti eredetű egykori katonai segédnép nevéből származik. A feltehetően a X. században letelepített harcos jobbágy (miles) berények törzsnévként viselkedő nevét (»berény törzs«: Györffy György, IstvK. 106, 113, 117, 170, 514) a történeti irodalomban gyakran a »kabar-gyanús« nevek, illetve helynevek között említik, így Kristó Gyula–Makk Ferenc–Szegfű László, Adatok »korai« helyneveink ismeretéhez I.; AHSzeg., 44. sz., 39 k.; Györffy György, A magyar törzsnevek és törzsi helynevek; in: Honfoglalás és nyelvészet; Bp., 1997, 225–8; uo. Kiss Lajos, Korai magyar helységnévtípusok: 179, valamint A honfoglalás és a letelepedés a földrajzi nevek tükrében; in: MTud 1996: 968; vö. még Borosy András Katonai segédnépek, valamint Tóth Sándor László Kabarok és kabar törzsek c. szócikkeit a Korai magyar történeti lexikonban (Bp., 1994, 311 k., 335).”
Vö. Melich tanulmányával: Magyar Nyelv XVI. évf., 1–19.
Futaky István: „A berények eredetének kérdésében elősegíthetné talán a tisztábban látást a nevüket viselő egykori szálláshelyeiken és azok közelében talált avar kori maradványok bevonása a kutatásba. Csallány Dezső Archäologische Denkmäler der Awarenzeit in Mitteleuropa (Bp., 1956.) c. műve szerint az ötvenes évek közepéig a következő lelőhelyeken kerültek elő avar régészeti emlékek (kataszteri szám és helynév): 51: Balatonberény, 52: Vörösberény, 155–157: Csákberény, 410–414: Jászberény, 641–644: Mezőberény. A lista azóta feltehetően gyarapodott.”
In: Magyar Nyelv 1999/2
„Ami … az úgynevezett »vélt« törzsnevek (Ladány, Berény, Tárkány stb.) kérdését illeti, az idevágó, kabarokra, székelyekre stb. célzó utalások aligha tekinthetők többnek – nyelvészetileg, névtanilag mindenképpen bizonytalan – hipotéziseknél. Így Árpád-kori települési és egyúttal népi, társadalmi történetünknek ez a kétségkívül fontos kérdése nézetem szerint még mindig megoldásra vár”
In: Név és történelem – Tanulmányok az Árpád-korról; Akadémiai, Bp., 1998, 118.
Szerintem a fő kérdés, hogy mikor jöttek be az említett névelemek a Kárpát-medencébe. Valóban, az csak feltevés, miszerint a IX. század végi honfoglalókkal. Kabarok (avarok) már legalább a VI. század közepétől élhettek itt és a Volga–Don alsó folyása mentén.
"Nincs meg véletlenül Alföldy 1932-ben a MNy-ben megjelent cikke a tarchánról?"
Sajnos nincs, de felhívom a figyelmed Sz. P. Tolsztojnak és V. A. Livsicsnek a tok-kalai tarkán-palota feltárásáról szóló 32 évvel később megjelent cikkére:
Acta Antiqua Academiae Scientiarum Hungaricae XII (1964), 231–51.
„A kutatások azt is bizonyították, hogy valamennyi helyen folyt áldozati cselekmény, feltételezhetően a VII. század közepétől kezdődő mintegy száz éves időtartam alatt több istennőt imádhattak ezen a területen. Sztrabón alapján [XIV, 1, 3] Démétér lehetett az egyik istennő, további lehetőségként említi Kübelét, valamint Artemisz anyját, Létót. Az, hogy Artemisz kiemelkedett ezen istenek közül, véleménye szerint annak köszönhető, hogy Kroiszosz legyőzött ellenségének, Sadyattesnek a vagyonát neki ajánlotta fel … Démétér kultuszára utaló jeleket is felfedezni vélnek az Artemiszion területén. Az ő eleusziszi kultuszának jelenlétére utal Sztrabón is. A régészeti, archeozoológiai eredmények szerint az Artemiszion területén talált állatcsontleletek között nagy számban fordulnak elő sertés-, illetve malaccsontok. Sőt ezek általában közvetlenül a kultikus építmények mellett találhatóak. A Hekatompedosz és az ún. északi kultikus talapzat területén az összes megmaradt állatcsont kevesebb mint 20 százaléka sertéscsont, amelyből több mint 30–50 százalék malaccsont. Az ún. Központi Talapzat esetében már sokkal nagyobb arányt – mintegy 53 százalékot – képviselnek a sertéscsontok. Itt a kor szerinti megoszlás is érdekesebb, hiszen a felsőbb rétegekben (körülbelül 0,6 méterig) – hasonlóan a Hekatompedosz és az északi kultikus talapzathoz – inkább a malaccsont dominál, viszont a mélyebb rétegekben (0,6-0,8 m) egyenlő arányban találjuk meg a fiatal, süldő, illetve kifejlett állatok csontjait. Sertést, főként malacot leginkább Démétérnek áldoztak … Fontos elmondani, hogy ez a leletanyag, ellentétben a szobrokkal, nemcsak a VI. századot megelőző időszakra korlátozódik. Ha elfogadjuk azt a feltételezést, hogy itt is Démétérnek mutattak be áldozatot, akkor azt is feltételeznünk kellene, hogy az Epheszoszi Artemisz kultuszának bizonyított megjelenése után, más istennőnek is áldoztak.”
Odovaker írja egy másik topikban: "Csak a szlávokat tudták »felszabadítani« a Karolingok. Ez gyakorlatilag tényleg csak Karantániát jelentette, ahol csak nagyon kevés avar felügyelő (obri=óriás vagy osztrákul Obern) szervezte a jogbiztonságot. Más a helyzet a tudunnal, aki elárulta a nagykagánt, és egy lovasrohammal kifosztották a kincstárat. Ő kárpótlásul megkapta a stratégiailag fontos Dunavölgy (Hunalant) ellenőrzését Tulun éa az Enns között.
Természetesen avar/hun/bulgár szemszögből óriási volt az összeomlás, hiszen bukott Stájerország területe, valamint a Morva folyó völgye, tehát csak az etnikailag tiszta hun vidékek maradtak a kezükön. Ennek a vidéknen a bedarálására tettek kísérletet a bajorok, de »Moravia« jött ki belőle. A folytatás ismert, 892-902 között Árpád magyarjai felszámolják"
Nem hiszem, hogy nem látja a viccet, amit egy Burckhard csinált:))) Hiszen nincs, sose lesz steril tudomány:) És a gyötrelmes elsajátitás inkább nevetséges:)
