A tócsni avagy lapcsánka avagy macok avagy krumplistojás nyers reszelt krumpliból készül + kanál liszt +reszelt fokhagyma+ só + bors + tojás. /a fokhagyma kihagyható, de azzal az igazi/
Kanálnyit forró olajban ellapogatni, mindkét oldalán kisütni, aztán ha kész lehet rá még sajtot reszelni, de olyat is hallottam már, hogy az egészet tepsibe öntik és a sütőben egyben megsütik.
Ez utóbbit még nem próbáltam, de az alapváltozat mifelénk észak Mo-n afféle általános heti 1X vacsoraétel.
Drága Elnök Úr, talán tud vele mit kezdeni......
1.nap:
ebéd: krumplileves(krumpli, vegyes zöldség, hagyma, pirospaprika) + 40 dkg darálthúsból a milánói alappal és a rövidcső tésztából fél kg-val, sajttal Milánói „spagetti”
vacsora: héjában, sütőben sült krumpli vajjal, sóval, tea
2.nap:
ebéd: paprikáskrumpli (hagyma, pirospaprika, olaj), sült virslivel
vacsora: palacsinta (liszt, tojás, tej, szódavíz, lekvár, kakaópor)
3.nap:
ebéd: gombakrémleves, krumplis tészta
vacsora: tejbedara(tej, búzadara, kakaópor, cukor)
4.nap:
ebéd:marhahúsleves(tasakos), fasírt(a darált hús másik fele, zsemle, tojás, fokhagyma), krumplipüré(krumpli, tej, vaj)
vacsora: tepsiben sült krumpli, parizerdarabokkal és ha már majdnem kész, pár felvert tojással megöntözve
5.nap:
ebéd: tyúkhúsleves kockából(maradék vegyes zöldséggel, búzadarából készült grízgaluskával) és rizsfelfújt(rizs, tej, lekvár)
vacsora: krumplikása (krumpli, liszt, pirított hagyma, kis doboz tejföl)
6.nap:
ebéd: marhahúsleves pirított zsemle/kenyérkockákkal és bucinudli (krumpli, liszt, zsemlemorzsa, tojás)
vacsora: déli maradék (bucinudli)
7.nap:
ebéd: paradicsomleves(1 nagy sűrített paradicsom, 1 kisebb hagyma, rizs), „spagetti”(orsótészta) Carbonara (tej, Carbonara alap, sajt, gépsonka)
vacsora: krumpliból krokett(liszt, tojás, morzsa) savanyúsággal (ecetes uborka)
8.nap:
ebéd: bableves (szárazbab, vegyes zöldség, pirospaprika, marhahúsleves kocka) és krumplis pogácsa(krumpli, liszt, tojás, zsiradék)
vacsora: tésztasaláta (orsótészta, kis tubus majonéz, felvágott – parizer? -, kevés ecetes uborka, tejföl, ha van maradék reszelt sajt, főtt tojás kockázva)
9.nap:
ebéd: húsleves kockából, ha van még zöldség, belefőzve, orsótészta-betéttel, tejfölös krumplifőzelék (hagyma, pirospaprika, tejföl)
vacsora: olasz rizs (milánói mártásalap+párolt rizs+reszelt sajt, vagy tejföl, ha van még pénz, felvágottal/kolbásszal egybesütve)
Vásárolni kell:
Vegyes leveszöldség (2 zacskó, kb. 300 ft)
Hagyma(vörös-, fok-) (vöröshagyma kb. 6 közepes fej, 1 fej fokhagyma cca: 100-150 ft)
Sajt (fél kg, kb.500 ft)
Vaj (2*10 dkg kb. 280 ft)
Tojás (20 db kb. 400 ft)
Tej (2,5 l kb. 400 ft)
Virsli (fóliás, kb. 250 ft)
Kakaópor (1 doboz, kb. 200 ft)
Lekvár (kb. 250 ft)
Búzadara (fél kg, kb. 150 ft)
Tejföl (a fél literes Tesco kb.180 ft)
Zsemlemorzsa (fél kg, gőzöm sincs az áráról, de 100 alatt lehet???)
Sűrített paradicsom ((talán 120 körül van?)
Majonéz (1 nagy tubus kb. 200 ft)
Gépsonka (sosem veszek, nem tudom, 20 dkg talán 200-250 körül van)
Ecetes uborka (piacon dekára is vehető, olcsóbb, árat nem tudok, már régen vettem…)
Szárazbab (Tesco-ban kimérve is lehet, 20 dkg bőven elég, 150-nél nem lehet több)
Parizer (30 dkg, kb. 210 ft – ha olcsót vesznek)
Ez így 4040 ft – de lehet belőle lefaragni…
háááát, én 1/10-edet vettem mindből, egybedaráltam, feltettem a tűzre. amikor kész volt, elkezdtük enni. nem tudtuk megenni egy nap alatt, úgyhogy tuti másnak is kitart tíz napig az egész...
igaz, azt nem írtad, vizet lehet-e használni hozzá, így kicsit sűrű lett az anyag, tán ez az egyik oka, hogy ehetetlen volt (ezért nem tudtuk elfogyasztani egy nap alatt)
Kristálycukor 1 kg Rizs 1 kg Darálthús 80 deka Orsótészta, rövidcsőtészta 1-1 kg Krumpli 10 kg
Marhahúsleves-kocka 6db Tyúkhúsleves-kocka 6db Gombakrémleves tasakos 1 db Marhahúsleves tasakos 1 db Milánói mártás alap 2 darab
Carbonara mártásalap 1 db
Ebből, kell megélni négy embernek 10 napig, és kb. 3000 forintért vehetnek maguknak még hozzá egyebet.
Kérem a segítségeteket, hogy mit lehet főzni a fentiekből úgy, hogy azért ne a hátukon jöjjön ki a krumplistészta. A feladat komoly, semmi vicc nincs benne - igaz, nem én vagyok az áldozat, akinek ez áll rendelkezésére 10 napra.
A bor férfidolog, csendesen kell beszélni róla. Leghelyesebben egy pohár bor mellett.
Ha megöregszem, pincét akarok, ezt már szilárdan elhatároztam. Semmi mást nem akarok az élettől. A pince helyét is kinéztem, nem messze otthonomtól: gyalog járok majd ki, s vigyázok, hogy a környékbeliek, bortermelők, gyümölcsöskertek tulajdonosai, vincellérek ne tudjanak meg semmit városi múltamról. Ha megsegít a vaksi sors, hetvenéves koromra tisztességes emberek a maguk világából való tisztességes embernek tartanak majd, tehát bortermelőnek, valakinek aki tudja hol kell meghalni. Mert nincs szebb halál, mint egy diófa alatt, a borospince előtt, ősszel, közvetlenül a szüret után, amikor az újbor már szunnyad és erjed a hordókban, a diót leverték a fáról, s a napnak szelíd ereje van még, mint az öreg ember szerelmének. Itt ülök majd egy padon, háttal pincémnek, ahol boraim pihennek, a kecskelábú asztalnak könyökölve. A mélyben a csepeli tájat látom, a messzeségben hazám lapályait. Könyvet csak ezeréveset olvasok már ebben az időben, s óbort iszom hozzá, ötéves somlóit. Így várom a halált.
Amíg eljön elképzelem néha, milyen lesz a pince? Húsz hordó sorakozik majd bolthajtásos mélyén, a hordók dongáira krétával írom fel az évjáratot és a bor nevét. Lesz három hordó rizlingem, ez már bizonyos. A rizling olyan a magyar borok között, mint a közhely az emberi gondolkodásban: összeköti az emberi dolgok mélyebb értelmét. Ne félj a közhelyektől, magyar: önmegóvó erő árad belőlük. Rizling lesz, nem nagyon régi, három-, négyéves olaszrizling, melynek simaságán érzik még a latinos műveltség és szőlőkultúra pannóniai pallérozottsága. A rizlingben ritkán csalódik a magyar. Szerte a hazában sok komisz lőrét mérnek, de az olasznak nevezett magyar rizlingben van valamilyen otthonos bizalmasság: az ember úgy issza, mint mikor rokonokkal beszél. Van egy fajtája, melyet csak palackos állapotában ismertem meg: az elhunyt Festetich herceg diási szőlőjéből való rajnai rizling. Már nem árulják, vagy ha igen, csak palackonként ritka helyeken. Egy időben ez volt a legnemesebb magyar fehérbor, csak a somlói ért a nyomába. Ez a Festetich- féle rajnai rizling halványzöld volt, s illata, mint a nagyon régi francia chablis-é. Volt valamilyen sajátossága, ami borban, emberben a legritkább, s mind egyre inkább kivész a világból: cachet-ja volt, pecsétes egyénisége. Ez a tünemény szűnőben: jó típusborok és típusemberek maradnak a helyén. De a rizling az volt Magyarországon, amit a franciák általános szóval, a műfaj közelebbi megjelölése nélkül, fehérbornak neveztek. Az a bizonyos pohár bor, melyet kéretlenül odaállítanak az ember elé a vendéglőben, az a bor, mely olyan, mint a kenyér, a nemzet testének eledele, valami általános és megbízható. Mikor a rizlinggel is baj lesz Magyarországon, én már nem akarok élni.
A pince mély lesz, Sopronból hozatok egy füzér fűszeres kolbászt a hentestől, aki a landjagert készíti saját kezűleg a Várkerület egyik mellékutcájában, sonkát és tormát tartok itten, s természetesen lopót és néhány pintesüveget is, a vendégek számára. A pint a régi mérték, nagyapáink még ezzel éltek: tartalma másfél liter, s a magyar, ha férfikorba jutott, minden este odaállította a vacsorateríték mellé a maga pintes adagját. Homoki borból és badacsonyiból minden tisztességes ember elbírt és megkívánt egy emberöltő előtt esténként egy pintet. Más volt a helyzet a szülővárosomon, Kassa vidékén, ahol természetesen szamorodnit ittak az urak, de a vásárok fuvarosai is, az „Arany képzelődéshez” címzett bormérésben: a szamorodnit már pohárral itták, csak a lengyelek nyakalták, mintha szomjúságot is oltana. A magyar, bölcsen és óvatosan, asztali borral élt. Asztali bornak neveznek mindent a rizling és a szilváni között, amitől másnap könnyű fejjel ébred az ember. De Szüllő Gézától tudom, hogy az elnevezés eredete még a fiatal Ferenc József asztaláról származik: ő volt az első a magyar királyok között, aki- bölcs emberismerettel- elrendelte, hogy a bizalmasabb ebédeken a vendég elé állítsanak egy üveggel könnyű bort is, melyből kedve szerint kortyolhat, saját kezűleg töltögetve, s csak finomabb, hivatalos borokat nyújtották át poharanként a lakájok. Asztali bor volt tehát a Monarchiában, melyet a királyi asztalnál saját gusztusa, mértéke és igénye szerint fogyasztott a vendég. Ferenc József, mikor ezt elhatározta, a borokat talán nem ismerte, de ismerte az embereket.
S mert a részeg embert utálom, legalább úgy, mint a kákabélűt, aki fanyalogva ásványvízzel keveri a bort – meddig és miért akarsz ilyen óvatosan élni, szomorú barátom? - tartok majd egy kivénült sváb csaposlegényt, aki megtanít vendégeim számára fröccsöt készíteni. Mert a szódavíz nem ásványvíz, ezt jegyezzük meg jól. A szóda már a civilizáció, az igaz, de nemzedékek és évszázadok fortélya kellett hozzá, míg a magyar megtanulta és feltalálta a fröccsöt, ami a hosszú élet titka. Sajátságos, de igaz, hogy fröccsöt nem tud a magánember készíteni. Hiába tanulod meg a leckét, hasztalan vásárolsz háromdecis poharakat, igen, hiába méred ki és vegyíted aggályos gondosan a két deci bort egy deci szikvízzel, a fröccs képletét csak hivatásos csapos ismeri. S a magyar, mikor feltalálta ezt a csodálatos bölcs és óvatos vegyüléket, mely elég tömény ahhoz, hogy sarkalja a borozgató férfi képzelőerejét, s ugyanakkor eléggé szelídített, hogy ne ártson a nemesebb szerveknek, mély élettapasztalatról tett tanúbizonyságot. Mert minden ásványvíz gyászos dolog, elrontja a bor jellemét, de a szikvíztől a badacsonyi vagy egri fehér illata nem változik, s a fröccs óvatos-okos keverési aránya, hála az évszázados gyakorlatnak, megóvja a magyart mindenféle kilengéstől. Magánember nem tud fröccsöt keverni. A „tréfa”, a „házmester a „hosszúlépés” keverési titkát könnyebb meglesni, mint a fröccs készítésének mesterségbeli rejtelmeit. Ahogy a jó csapos fél kézzel önti a háromdecis üvegbe a bort, a másik kezével hozzácsapja a megfelelő adag szódát: ez a titok, melyhez csak szakember ért. Sok kocsmározó ember otthonülő maradt volna Magyarországon, ha a fröccs titkát magánember is elsajátíthatná. De ez lehetetlen, sajnos.
Ezért tartok majd egy öreg csapost, s együtt vizsgáljuk tavasszal a hordókat. Lesz bikavér is, de nem sok, s nem hordóban, csak szalmafonatos üvegben. A bikavérrel úgy vagyok, hogy tisztelem, de csak óvatosan és messziről. A sűrű szenvedély él ebben a borban, melynek két féle fajtáját ismerem, egy engeszteltebb édeskés válfaját, s egy másikat, tömört és fanyart, az igazit. Az egri vendéglős ebből a másik fajtából ad nekem, ha néha lemegyek, s ezt idegennek nem is méri, mert az egri pincékben nem akad sok belőle. Ez a fanyar bikavér félelmes mélyre ássa magát az ember idegeiben. Valósággal feltúrja az emberi lélek ősanyagát, három deci után néha már portugál szavakra és görög igeidőkre emlékszem vissza, s valamilyen kínai bölcsességre is nevel, mintha ezt suttogná: minden szép, de minden elmúlik, tehát okosabb veszteg maradni. Más a helyzet a somlóival. Már a neve körül is sok a fogalomzavar: ejtik „somlai”-nak, aztán „somlyói”-nak, de mindez csak suta beszédhiba. Becsületes neve „somlói”, s mint a nagynevű, kihaló családok, ez a bor is megköveteli, hogy nevét helyesen és tisztességesen ejtsük. Ez a magyar borok fejedelme. Kis területen termelik, s már nem sokáig: fáradt bor, lassan kivész a szőlőkből ez a fajta. Illata olyan, mint a fehér burgundié, de annál nemesebb. Van egyfajta somlói, Arany tűz a neve, s pontosan olyan: tűz és arany keveréke. Ez a bor rábeszél. Ezt mondja: ”Élj”. Ezt az egyetlen szót mondja, de olyan következetes erővel, mint a régi latin versek a nagy tanulságokat. Mit szívott össze ez a bor a napsütésben, évszázados illatokban! A föld sava és titkos ereje, a nap tüze, esős őszök bölcsessége, a természet vegykonyhájának rejtett párlatai, mindez aranyszín bölcsességgé nemesedett ebben a különös borban, melyhez hasonlót egyetlen egyet ismerek csak a világon: a Poully fumée-t, ezt a füst ízű fehér burgundit. E két bor szelleme azonos: nem vetélytársak ők, hanem lángeszű testvérek. Mert a bornak nem csak íze, illata és szesztartalma van, hanem mindenek fölött szelleme is. Mintha a nép, mely termeli és issza, átadna lelke titkos tartalmából valamit a hazai bornak. A somlói borban a magyar legnemesebb tulajdonságai élnek: keleti bölcsesség, nyugati műveltség. Van benne valami Ázsia nyugalmából és Európa kíváncsiságából. Ez a legszerencsésebb keverék, borban és emberben.
Szüretre vendégeket hívok majd, akik nem szeretik a zenét, nem értenek a politikához, s tudnak hallgatni a diófa alatt. Mit adjak nekik?… Sonkát tormával, ez önként értetődik, parázsban sült burgonyát és fehér liptai túrót, a Rozsnyi kereskedés híres liptaiját fabödönökben, paprika és ajókagyűrű nélkül. Egy hosszú élet minden tapasztalata és rábeszélőképessége kevés ahhoz, hogy meggyőzzem kortársaimat: milyen tökéletes borkorcsolya természetes állapotában a liptai, s milyen helytelen divat hagymával, mustárral, paprikával bonyolultabbá tenni azt, amit a természet önmagában tökéletesnek teremtett. A tiszta borhoz egyszerű tiszta harapnivaló szükséges: ennyit már a kínaiak is tudnak, akik máskülönben nem borisszák, hiszen Turkesztánból hozatják a maguk rizsbora mellé a szőlőből készült bort, a szerencsétlenek! Mikor a pincém meglesz, a soroksáriak megint fehér cipót sütnek, Bácska is küld abált szalonnát a szüretemhez. Így ülünk majd sugárzó őszi délután, a pince vasajtaja előtt, a hosszú padon. Kezünkben bicska, mert úriember nem használ bizalmas étkezéshez idegen evőeszközt, előttünk a kétdecis poharak, a mélyben az ősz aranyfürdőjéből párás vonalakkal eléváló hazai táj. Hallgatunk.
Mögöttünk a pince mélyében dohognak a hordók: a rizlinges, a somlói, a szilváni, a badacsonyi, a zirci papok halványsárga misebora, a kegyes tanítórendiek dörgicsei termése, s a magyar homok szelíd hajtásai a derültebb nyári esték örök társa, a nyájas kadar, mely bornak nem igazi bor, de italnak enyhe és szórakoztató. A borok élnek és dohognak a pincében, a diófák lombjai között kövér darazsak dünnyögnek, messze, a mélyben hajó úszik a Dunán, árut visz és hoz egy megbékélt világ jó szándékú népei között, a népek örök országútján, s Pannónia szőlőskertjeiben az éneklő lányok megmosták fehér lábukat és tapossák a fürtöket. Mind öregek leszünk, a pince tulajdonosa és vendégei, irodalomról csak akkor esik szó közöttünk, ha legalább ezer éves, s borról csak akkor, ha legalább ötéves, nem akarunk már bosszút és elfeledtük azokat is, kinek egykor nem akartunk megbocsátani. A tájat nézzük, kortyoljuk a bort, s óvatosan ejtjük a magyar szavakat, melyek egyidősek e tájjal. A bor nem bírja a beszédes vendéget, ez régi tapasztalás, s a beszédes vendég, akinek még fontos mindenféle világi hiúság, nem bírja a bort. Ennek a pillanatnak élek, amit addig csinálok, még csak előkészület, magam sem tartom sokra. Mind bölcsek leszünk, s az első pohárból a földre is loccsantunk egy kortyot, nagyon régi áldozati szokás szerint. Mikor az első csillag feljön, kulcsra csukjuk a pince vasajtaját, s rövid botra támaszkodva megyünk haza. Az éjszaka hűvös már, a társaság árnyalakjait elnyeli az októberi este varázslata. Életünk, nem éltünk kinek fontos igazán?… Bölcsek leszünk, mint a bor, melyet ittunk, s vállvonogatva beszélünk az utókor ítéletéről. Mert minden bölcsesség alja, melyet a magyar hazai borból és a műveltségből tanult, ennyi: szeretni kell az életet, s nem kell törődni a világ ítéletével. Minden más hiúság.
Ez az a fajta királyi étek, amit a Habsburg házból származók még nem tettek magukévá. Egyszerű, s csodás, finom és laktató. Gyermekkoromra visszaemlékezve mindig eszembe jut a készülődés, amit a pavlovi reflexek nem végeztek el: ki nyer minél nagyobb tányért, és a kanálért történő élet-halál harc.
Mert hisz oly egyszerű az elkészítése! Mi kell hozzá? Kolompér, kalbász (füstölt), tojás, desznyó zsír, tajfől, újabban sajt is.
Mily nehéz a felszeletelt kolbászt a megfelelő mennyiségű zsírban megpirítani, mig arra kell figyelni, h a hajában éppen megfővő burgonya ne szórja ránk átkát a forró víz képében. Ammennyiben van lehetőség a tűzhelyen egy harmadik lábos elhelyezésére, akkor abban el lehet kezdeni a tojás keményítését. (Az előző esti tojás keményítés beszámítása nem jáccik be.)
Miután a szegény egyedülálló férfi pária, a kolbászt megpirította, és a csempéről/falról a nyomokat eltakarította, neki állhat a rabszolga munkának. Okos emberek ezt a feleségükre bizzák, de ott a jelzőt lerontja a "nős" kitétel. Magyarán, ha lekezelte magát a szerencsétlen Irix-szel, és a vizsgálat után sem kell hozzá mentő hívni, akkor neki állhat a megfőtt krumplit megpucolni. Ezen tevékenység közbeni adrenalin szint karbantartásához zene beszerzése szükséges. Ha zene szól, akkor a szomszéd sem hallja az esetleges égésből szármázó fájdalom által kiváltott szítokszók cifrázását. Aztán csak a tojást kell pucolni, ami szinte kéjmámor az előbbiekhez képest. De viszont, ha a tojásból egy töltött csirke bújik ki, akkor az alapanyagok a következő napi ebédhez is felhasználhatók.
A meztelen alapanyagok megszemlélése és a kiváncsi állatok elzavarása után, az ember a jénai üvegtálat méla undorral odébb tolja.és előveszi a foltos-piros tepsit. (egyes helyeken tepszi, de ott a pöszeség nem családi hagyomány.) A krumpli szép egyenletes karikákra történő szelése után, azok a light-osan kizsírozott edénybe kerülnek, nagyjából olyan sűrűségben, mint a Kossuth téren a két millió ember. Itten jő a sava-borsa ez egésznek (szvsz), a meg pirított kolbászos zsírból úgy szépen lehet csorgatni reá, vigyázva arra, h a következő szintre is maradjon. Ráhelyezzük a megpirult kolbi darabokat, okos ember tehet közé még kis füstölt sonka csíkokat is, majd jön a hárfa alakú tojás szeletelővel elhasogatott, főtt csirke kezdemények szét rakása, ízlés szerint. Ha ez megvagyon, akkor kezdhetjük előről, mert hát az ismétlés a tudás anyja, de a tepsi szélénél álljunk meg.
Amennyiben elfelejtettük a sütőt begyújtani akkor tegyük meg, és a várakozás közben, a sörös üveg hátuljáról lekapart cimkén lévő SMS számmal foglaljunk el magunkat. Ha a sütő elég meleg, amit a macska igen nagy távolságából történő figyeléssel jelez, akkor tegyük be a sütőbe a remekmű kezdeményt. Ha nem használsz azbeszt kesztyűt, akkor úgy fogsz kinézni a tizedik benyúlás után, mint egy látens öngyilkos, aki az ér felmetszésen kivűl mást nem ismer.
A készülő szépséget érdemes néha megtekinteni, és ínyecként akár a kóstolása sem
ellenjavalt. Mikor a csúcspot közelébe ér az ember, akkor (fúj, tej) előveszi a tej megalvasztott tetejét, és rácsorgatja a tetejére. Erősebb gyomrúak a rétegek közé is tehetnek, dehát izlések, és pofonok. Majd visszatoljuk még és várhatunk az első füst bodorig.
Tálalni nem kell, a tepsiből is ehető, viszont javasolt az ölbe tétel előtt a tűzálló lap elhelyezése a fontos szervek fölé.
Ha a kapitalizmus építésében megfáradt dolgozó nyár közepe táján elrebegi kajavágyait a nejének, akkor bizton számíthat arra, hogy október 23-án fenséges ebédben részesülhet. A magam részéről andalúz macskát kéjfantáziáltam július táján. Aztán két hete megérkezett anyósom, nála pedig aranygaluska iránt terjesztettem be igénylést. Sajnos alig egy hétig maradt, és valahogy nem jutott idő aranygaluskálni.
Tegnap azonban a nej előállott a tuti ötlettel, ma aranygaluska, meg andalúz macska leszen. A hozzávaló friss mindenfélék beszerzése ügyében megállapodtunk, reggel korán piacolni megyünk. Mikor tízkor felébredtem megkérdeztem, miért nem mentünk, kiokosíttattam, hogy nemzeti ünnepen olyan ritka a kofa a csarnokban, mint jobbikos kipában, ezért aztán fél nyolc körül maga is levetette a piacolós utcait és guszta háziruhába vedlett vissza – csendes káromkodások közepette, merthogy ehelyett akár aludhatott is volna vagy + fél órát.
De ha már így esett, elővette a hűtőből az előző délután sós, fokhagymás tejbe elrejtett feldarabolt macskát, és valami papírkendő féleséggel leitatta róla a lét. (azon gourmet kollégák, akikre egy háromnapos ünnep második napján tör rá az andalúz macska ehetnék, használhatják a szomszéd néni Mici nevű vernyogóját is alapanyagul. Tán kicsivel több fokhagymát kíván, mint az utcasarki vegyescirmos.)
Eközben a jó angolszalonna szalonna és angol részei különválasztatnak. Némi oliva olaj tetejére az aprított szalonnát és a döglött macskát elhelyezzük, és pirítást eszközlünk. Míg pirul – természetesen a férj rabszolgamunkára fogása eredményeképp nem odaég, hanem csak pirul –, a bősz nej egyfelől boldog leánykorára, másfelől elhalálozott szeretteire emlékezik 2 jó fej vereshagyma aprítása közepette. A jó macskának van kérem mája. Na, azt úgy nyersen, ahogy van, kaparás módszerével gusztustalan péppé kell mancsolni. Aztán 6-8 gerezd fokhagyma tisztíttatik, és daraboltatik. Az asztal szélén eladdig darvadozó angol is felkockázás tárgyát képezi, majd az egész hóbelevanc a macskadarabok köré csoportosul. A mozsárban összetört színes borsot megszerzi a háziasszony egy kis sóval, kakukkfűvel, rozmaringgal, némi babérlevéllel és két deci vörösbor kíséretében az összes mindezt elkeveri a szomszéd néni kedvencének tetemével. Ekkor van egy kis idő – úgy egy órácska, amikor a háziférfi elsunnyoghat fórumozni, olvasni, a szerencsésebbek a lenti szomszédék kikapós Évikéjéhez is benézhetnek.
A nej pedig felaprítja az összes otthon található gombaféleségből a nagyjából 15 dekányi mixet, és ha letelt az egy óra, akkor apart elhelyezi azt is a födő alatt.
Namost. Ha nem kell aranygaluskát csinálni, akkor gyakorlatilag kész is a munka. De kell! Tehét a fáradhatatlan női személy felfuttat vagy 2,5 deka élesztőt 1 deci tejben 4 deka cukorral. Ilyenkor, közértbezárásos időkben, célirányos imákat is mormol közben. Hétköznapokon a férj imádkozik, mert ha nem fut fel az a rohadt élesztő, akkor neki kell újért caplatni a boltba.
Amíg az élesztő lépcsőzik, 3 tojás sárgáját 10 deka olvasztott vajjal kikever a nő, majd fél kiló liszttel, meg vagy negyed liter tejjel és a férjtől életveszélyes fenyegetésekkel elrabolt féldeka rummal összedolgozza A rafináltabb asszonyok előre beszerzik a rumot, okát fosztván a férj feldemhedő segíteni akarásának, miszerint elugrik ő szívesen a kocsmahivatalba rumért. Viszont a rafináltabb férjek jóelőre engedtek az asszony unszolásának és vettek (hagytak neki venni) olyan motoros készüléket, amelyből ilyen spirálforma izék lógnak és forognak egymással ellenben, ha delejt kapcsol rájuk a nő, különben időtlen időn át nekik kell kavargatniuk a ragadós, nyúlós masszát. Ha a férj nem elég figyelmes, az ármány konyhadú citromhéjat is reszel a tésztába, ami helytelen. (A gyakorlott férj persze nem kérdi a receptet és akkor úgy hal meg – ajakán az igazak mosolyával –, hogy sosem tudja meg, citromhéjreszeléket evett.)
Na, ha kellően összeállt a tészta, akkor mars vele a kemencesutba, hadd keljen meg jól. Mostan lehet ledarálni a soknyi diót. Nem kell különösebben méricskélni a mennyiséget, olyan még nem fordult elő a történelemben, hogy maradék cukros dióreszelék pocsékba ment volna.
Itt a nyugalom kis szigete, a tészta keli magát, a dióreszelék eldugva valami férj- és gyerekment helyre. Az asszony pihenhet – feltéve, ha nem épp andalúz macskát készít, mert ez a két kaja olyan jól van kitalálva, hogy amikor az egyik készítésében épp technológiai szünet van, a másiknál pont tetőzik a tennivaló.
A férj eközben bekészít magának egy jó filmet a dévédébe, elhever a pamlagon, hát mi sem természetesebb, mint hogy ötperces időközönként ugrasztatik a következő eszközökért:
sodrófa, nyújtódeszka
valami kaparóizé
egy kiló cukor a spájzból
pogácsaszaggató
kuglófsütő
még egy kuglófsütő, mert az előző megtelt.
A valami kaparóizével a deszkára szerzi a nő a tésztát, aztán a sodrófával – jaj, hozz már a spájzból egy kis lisztet! – úgy centisre nyújtja, majd helyre holdsarlókat szaggat. Amikor a férj nem néz oda, akkor nagyobbakat is. Persze nem lehet csak úgy angróba kiszaggatni, hanem a szaggatás –vajba mártás – kuglóf-formába helyezés egyenként történik. Mikor egy sor körbeért, akkor bőviben lehet reáhinteni a cukrozott diót.
A formát úgy háromnegyedéig érdemes megtölteni. Mert most jön egy békés félóra, amikor az inkvizíciós tortúrát kipihenendő a tészta ismét elüldögél a sutban. Ha ez is megvolt, akkor 180 fokos sütőben meg köll sütni. Ha van otthon exportból visszamarad légkeveréses sütő, akkor elég a 160 fok is. A légkeveréses módszer hátránya, hogy amikor a háziasszony az első tűpróbát akarja venni, akkor rémülten elrohan a sütőpapírért, letakarandó a sütő tetejéig felemelkedett tészta tetejét, de nem tudja rátenni, mert a fránya légkevercs feszt lefújja.
Természetesen az aranygaluska kizárólag borsodóval fogyasztható. Ha valaki ezt nem hinné, annak legyen elég annyi meggyőzésül, hogy a borsodó tulajdonképpen nem más, mint némi forraltbor extra. Vagyis. Fél liter fehérbort 6-8 szegfűszeggel és alignyi fahéjjal fel kell forralni. Közben 12 deka cukorral 5 tojássárgáját kikeverünk (mármint az asszony, részint mert van neki elektrongyos gépe, ami könnyíti a dolgot, részint mert ha a férj keveri, az nyalakszik folyamatosan.) Mikor kész a kikeverés, akkor az asszony elrontja az egészet, mert elkeveri csomómentesre 2 evőkanál liszttel. Most kell kihalászni a borból a darabos izéket, és szépen belecsorgatni a cukros lét. Ügyelni kell, hogy most már fel ne forrjon valahogy a bor, mert akkor összeugrik benne a tojás, és dobhatjuk ki a francba az egészet. (Ifjabb korban persze nem dobja ki az ember, de mindenképpen csukott szemmel fogyasztja, mert igen ocsmányul néz ki.)
A tojásfehérjékkel ezután akármit is lehet csinálni, leginkább oda lehet önteni a kutya elé, ami ha előző nap nem kapott enni, végső kínjában csak fellefetyeli.
U.i.: primitívebb háztartásokban a macska helyettesíthető nyúllal is.
2. 1 darab öklömnyi hagymát, fél kiló rövidcső tésztát, 15 deka jó húsos angolszalonnát, "olasz" fűszerkeveréket, sót, borsot, 40 deka marhahúst, füstöltsajtot, edámit és trappistát, vajacskát vesz elő.
3. a vizet felteszi forrni
4. a hajmát apróra vágja, az angolszalonnát felmetéli.
5. a marhahúst ledarálja. Aztán mégegyszer, de már a fűszerszámmal együtt. Esetleg harmadjára is.
5,5. Tésztát főz sós vízben.
6. A hajmát olajon megfuttatja, aztán beleteszi a szalonnát és kisüti jól.
7. aztán beleteszi a marhahúst és szétszötymöli benne. Megsüti. Végetájt kis csilis kecsapot löttybele.
8. Míg sül, mindenféle sajtokból sokat reszel.
9. jénait kivajaz. tésztát és mártást sajtreszelékkel összekever. aztán betolja az egészet a sütőbe.
Kb. húsz perc múlva ismét a jómunkásember lép a tettek mezejére:
10. amíg az asszony mosogat, a dolgozó és haszontalan gyermekei megeszik az egészet.
Az este megkoronázásaként az elpiiledt férj kispárnáért, kávéért, pusziért és premierdvdfilmért ugrasztja ragyogó és büszke feleségét.
alapanyagok fele főtt és krumplinyomón átnyomott krumpli, a másik fele ugyanennyi liszt(én fél, fél kg-ból szoktam csinálni).A kettőt elegyítem és sózóm.Az élesztőt(kb. 1kg-hoz 1 zacskónyi)a kiski által lefektetett módon felfuttatom - jelen esetben nem muszáj tejben, lehet langyos vízben is, amibe 2 kkanál cukrot elkevertünk.
Ha felfut az élesztő - és felfut, ha követed a lépéseket és nem tűzforró a folyadék! -, összecucmálod a lisztes krumplival - valamint szükség szerint langyos vízzel(ez függ a krumli állagától).Olyan kellemesen ruganyosnak kell lennie, mert kelesztés után még veszít ebből.Letakar, meleg helyen kb. fél órát keleszt, majd lisztes kézzel szilvásgombócnyi adagokra szakajt, majd egyenként kb. tenyérnyi nagyságúra húzkodva kisüt.Nagyon forró, bő olajban - mellette kell állni, mert gyorsan sül -, egy-kétszeri forgatás ajánlott...
Nálunk az ősz beköszöntével egészen az újkrumpli megjelenéséig szinte heti kaja.A legjobb tejfölös - vagy nem! -bablevessel, tejföllel, sajttal!(De volt már olyan vendégem, aki lekvárral kérte...)
igen. az elején elkevered a liszttel, utána pedig hozzáadod a többit. aztán keleszted, és sütöd. nem kell futtani, semmi. csak langy helyre teszed a masszát. :)