Szeretném, ha ide mindenki szabadon leírhatná, mit gondol a Bibliában szereplő állításokról. Lehet ellenvélemény, beszélgetés, vita, bármi. Senkit nem szeretnék kitiltani, letiltani, dirigálni egyet nem értés esetén, durvább vélemények is beférnek. Egymás személyét viszont kérném tiszteletben tartani.
"Szerintem pont azok élnek egy kényelmes buborékban, akiket a csordaszellem vezet; és pont azok vállalják a megmérettetés sokszor kényelmetlen fáradalmait, akik elég bátrak a járatlan utakhoz."
Persze, akiket a csordaszellem vezet azok is buborékban élnek. Ahogy azok is, akik megelégszenek a saját kis belső hitviláguk építgetésével anélkül, hogy bármiféle kritikai kihívás elé állítanák azt. Nincs sok különbség, az elszigeteltség ugyanúgy megvan.
De olyan fura, mintha pusztán ezt a két végletet akarnád észrevenni...
"A megegyezés nem feltétlenül egyetértés. (Például az egyik megy balra a másik meg jobbra.)"
Nem is mondtam, hogy feltétlenül az lenne. De adok egy példát egy konkrét kérdésre: létezik-e reinkarnáció (a szónak klasszikus értelmében)? Egyesek hite szerint igen, mások szerint nem. Mindkettő nem lehet igaz egyszerre, vagy van (még ha csak egyes emberek számára is akár), vagy nincs.
"Ami nem létezik, az nem megközelíthető."
Dehogynem. Különösen fogalmakról beszélve. Tökéletes kör, mint forma nem létezik, pusztán fogalomként, a valóságban nem kivitelezhető. Ugyanakkor megközelíthető.
Szerintem a buborékban élés minden csak nem kényelmetlen. A hitedet semmiféle intellektuális vagy egyéb kihívásnak nem kell kitenned, ennél könnyebben járható és kényelmesebb út nem is létezhet.
Szerintem pont azok élnek egy kényelmes buborékban, akiket a csordaszellem vezet; és pont azok vállalják a megmérettetés sokszor kényelmetlen fáradalmait, akik elég bátrak a járatlan utakhoz.
Van, amiben meg kellene egyeznie. A megegyezés nem feltétlenül egyetértés. (Például az egyik megy balra a másik meg jobbra.)
A teljes objektivitás nem létezik, de a megközelítése is még mindig jobb, mint a légvár. Ami nem létezik, az nem megközelíthető.
"Milyen jó is lenne, ha mindenki megelégedne a maga hitével, a maga kis belső világával; és nem zavarná az, hogy egy járatlan és kényelmetlen úton jár"
Szerintem a buborékban élés minden csak nem kényelmetlen. A hitedet semmiféle intellektuális vagy egyéb kihívásnak nem kell kitenned, ennél könnyebben járható és kényelmesebb út nem is létezhet.
"Hiszen miért is kellene minden embernél ugyanazt mondania a belső hangnak, amikor minden embernek egyedi és személyre szabott a küldetése."
Van, amiben meg kellene egyeznie. A hit nem pusztán rólunk szól, nem vákuumban élünk.
"Azt írod, hogy akit a valódi igazság érdekel, az nem elégszik meg azzal, hogy a személyes hitvilágának a légvárát építgesse. Ezzel szemben a Szentírás azt tekinti objektív igazságnak, amit az Isten igaznak tart. Vagyis az Istentől független objektív igazság csak illúzió."
A teljes objektivitás nem létezik, de a megközelítése is még mindig jobb, mint a légvár.
Hozzászólásod Máté evangéliumának 7,13-15 verseit juttatták az eszembe, melyek a saját fordításomban így szólnak: "Menjetek be a szűk kapun; mert széles a kapu és tágas (kényelmes) a pusztulásba vezető út, és sokan járnak rajta. Mert szűk a kapu és szoros (kényelmetlen) az út, amely az életre visz, és kevesen találják meg. Óvakodjatok az álprófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, belül pedig ragadozó farkasok."
Milyen jó is lenne, ha mindenki megelégedne a maga hitével, a maga kis belső világával; és nem zavarná az, hogy egy járatlan és kényelmetlen úton jár; és nem adná át az élete vezetését az álprófétáknak. Hiszen miért is kellene minden embernél ugyanazt mondania a belső hangnak, amikor minden embernek egyedi és személyre szabott a küldetése.
Azt írod, hogy akit a valódi igazság érdekel, az nem elégszik meg azzal, hogy a személyes hitvilágának a légvárát építgesse. Ezzel szemben a Szentírás azt tekinti objektív igazságnak, amit az Isten igaznak tart. Vagyis az Istentől független objektív igazság csak illúzió.
"A hit fogalmának a #426 és #444 hozzászólásokban is ismertetett eredeti értelme (a lelkiismeret szavának követése) szerint értelmezhetetlen az általad említett kölcsönösen kizáró hitek problémája."
Ez csak akkor lenne igaz, ha mindenki megelégedne a maga hitével, maga kis belső világával. De az emberek nem ilyenek, nagy részük nem ilyen. A hitünk informálja cselekedeteinket, döntéseinket és ebbe beletartozik embertársainkkal való kapcsolataink is. A legnagyobb, legnépszerűbb vallások nagy része különös figyelmet szentelnek arra, hogy az interperszonális kapcsolatokba mélyen belefolyjanak.
Másrészt kell az embernek kis intellektuális kíváncsiság. Ha az én belső hangom valamiről ezt mondja, míg másoké meg valami mást, a kettő nem lehet egyszerre igaz amennyiben a valódi igazság is érdekel, nem pusztán személyes hitvilágunk légvárának építgetése.
"A Szentírás szerint a pokolból ki lehet szabadulni, de ezzel a lehetőséggel nem mindenki akar élni (mert tudatosan döntöttek a pokol mellett)"
Én ezt egyszerűen nem veszem be. Ki választaná önként az örökös, végtelen szenvedést, amikor van menekvés?
A szervezett vallások a saját tanításuk elfogadásaként értelmezik a hit fogalmát. A hit fogalmának ez az értelmezése egyrészt eltér az eredeti (héber és görög) szavak jelentésétől, másrészt parttalan teológiai vitákhoz vezet. A hit fogalmának a #426 és #444 hozzászólásokban is ismertetett eredeti értelme (a lelkiismeret szavának követése) szerint értelmezhetetlen az általad említett kölcsönösen kizáró hitek problémája.
A Szentírás (1Kor13,12) szerint most még csak tükörben és homályosan látunk. Ezért nem érzékeled azt, hogy Isten segíti az életedet; és ezért nem okoz problémát az, hogy elfogadd Isten segítségét. Ezzel szemben a teljes tudatosodás után már csak tudatosan tudod elfogadni vagy elutasítani Isten segítségét. Ezzel együtt az is nyilvánvalóvá válik, hogy Isten segítsége nélkül nem lehet jól ellenni.
Az elkárhozottság állapotának megváltoztathatatlansága sokakat foglalkoztatott. A Szentírás szerint a pokolból ki lehet szabadulni, de ezzel a lehetőséggel nem mindenki akar élni (mert tudatosan döntöttek a pokol mellett). Ezért az elkárhozottak léte csakis az elkárhozottakról szól, és nem a megtérésükért a kínhalált is vállaló Istenről.
"Egyetértettél a Szentírásnak azzal a tanításával, hogy a hit nem valamely szervezett vallás tanításának az elfogadását jelenti, hanem a bennünk lakó Isten sugallatainak (a lelkiismeret szavának) a követését.
Ennek fényében megszűnik a sokféle vallás sokféle tanításának ellentmondásosságából fakadó probléma."
Nem, hisz mind tévedhetünk is. Mi több: a nagy részünk biztosan téved is, ez szükségszerű az egymást kölcsönösen kizáró hitek miatt.
"Az elkárhoozottaknak Isten segítsége nélkül kell elviselniük egymás társaságát, vagy a magányt; ami számukra szenvedés."
Érdekes koncepció. Én most is jól elvagyok Isten nélkül. De oké.
"Isten segítségét viszont ők maguk utasították el."
Olyan segítséget, amit nem ajánlottak fel jól érthetően nem is utasíthat el az ember.
"Ezért egy olyan helyzetbe hozták magukat, amelyben csak az akaratuk ellenében lehetne segíteni rajtuk; ami viszont a tiszteletlenség miatt lenne szenvedés a számukra. Isten tiszteletben tartja az akarat szabadságát. Ezért számukra csak az a megoldás marad, hogy ne utasítsák el Isten segítségét; vagyis nekik kell megváltozniuk a szabadulásukhoz."
Ha a pokolba érkezvén, a szenvedések közepette rájövök - nagyon hamar - hogy mekkorát tévedtem, hülye lennék elutasítani Isten segítségét. Azt akarnám, hogy segítsen. Úgy gondolom ezzel mindenki így lehet, tehát akkor a pokol vagy üres, vagy Isten mégiscsak kegyetlen.
Követelésnek minősülnek az elvárások, az igények, és a visszautasíthatatlan kérések. Visszautasíthatatlan kérés az, amelynek a visszautasítása barátságtalan vagy udvariatlan gesztusnak minősíthető, és ezért az a kapcsolat megromlásához, nehezteléshez, vagy súlyosabb szankciókhoz vezet. Mindebből az következik, hogy a követelések elengedése együtt jár az elvárásoknak és az igényeknek az elengedésével is, valamint a neheztelés elengedésével és a szankcionálási szándék elengedésével.
János evangéliumának 20,22-23 versei a saját fordításomban. "És ezt mondván rájuk fújt, és monda nékik: Vegyetek Szent Szellemet. Akiknek elengeditek bűneit, azoknak elengedtetnek, akiknek megtartjátok, azoknak megtartatnak."
Lukács evangéliumának 11,4a verse a saját fordításomban. "És engedd el a bűneinket, mert mi is elengedjük a követeléseinket..."
Máté evangéliumának 6,12 verse a saját fordításomban. "És engedd el a bűneinket, amint mi is elengedtük a követeléseinket."
A bűnök (az irracionális érzelmek) elengedése egy szolgálat, amire az érzelmeket az okafogyottságuk után is fenntartó önerősítő hatás miatt van szükség. Erre a szolgálatra mindenki meg van hívva, különösen az Isten kiválasztottjai. Az elvégzetlen szolgálatát elvégzetlen marad. (Ez a világ nem egy következmények nélküli világ.) Mindezen túl aki végzi az irracionális érzelmek elengedésének a szolgálatát, az megalapozottan várhatja azt, hogy ő maga is megszabadul az irracionális érzelmeitől. Ebből pedig az is látható, hogy ez egy élethosszig tartó szolgálat, mert csak ez a szolgálat biztosítja az irracionális érzelmektől való mentességet. Mindezt azért tartottam fontosnak leírni, mert nagyon elterjedtek az idézett verseknek a félreértései. Vannak, akik a János evangéliumából vett idézetből arra következtetnek, hogy a klérus bírói hatalmat kapott a laikusok fölött. Mások pedig a másik két vers félreértése miatt úgy képzelik el a bűnök elengedésének szolgálatát nem végző embereket, mint akiknek a bosszúvágytól beszűkült a tudatuk. Az egyik félreértés azt sugallja, hogy a bűnök elengedésének szolgálatában csak néhány kiválasztott vehet részt, a másik félreértés pedig azt sugallja, hogy ha nincs a bosszúvágytól beszűkülve a tudatunk, akkor már teljesítettük is a bűnök elengedésének szolgálatát. Vagyis mind a két félreértés megpróbálja távol tartani az embereket ettől a szolgálattól.
Egyetértettél a Szentírásnak azzal a tanításával, hogy a hit nem valamely szervezett vallás tanításának az elfogadását jelenti, hanem a bennünk lakó Isten sugallatainak (a lelkiismeret szavának) a követését.
Ennek fényében megszűnik a sokféle vallás sokféle tanításának ellentmondásosságából fakadó probléma.
Az elkárhoozottaknak Isten segítsége nélkül kell elviselniük egymás társaságát, vagy a magányt; ami számukra szenvedés. Isten segítségét viszont ők maguk utasították el. Ezért egy olyan helyzetbe hozták magukat, amelyben csak az akaratuk ellenében lehetne segíteni rajtuk; ami viszont a tiszteletlenség miatt lenne szenvedés a számukra. Isten tiszteletben tartja az akarat szabadságát. Ezért számukra csak az a megoldás marad, hogy ne utasítsák el Isten segítségét; vagyis nekik kell megváltozniuk a szabadulásukhoz.
"Ezt másként látom. Az igaz, hogy töredékes a tudásunk, de szerintem a rendelkezésünkre álló tudás elég ahhoz, hogy jó döntést hozzunk. Ezt azzal a hasonlattal szemléltetném, amikor valaki éjszaka vezet egy kivilágítatlan úton, és csak azt látja, amit az autójának a reflektora megvilágít. Az igaz, hogy keveset lát abból, ami körülötte van; de eleget lát ahhoz, hogy célba érjen."
Félreértetted amit írtam. Én arra gondoltam, hogy a választási lehetőségünk csak abból adódik, mert kevés az információnk. Te hiszed, hogy nagyjából megvan a kellő tudásod, ahogy mások is ugyanúgy hiszik ezt magukról miközben akár teljesen más dolgokban is hisznek mint te. A világ egyharmada sem keresztény és olykor még azok is ölre mennek egymással hitéleti kérdésekben.
A hasonlatodat kicsit továbbköltve az úton ezerszám vannak az elágazások, de egy kivétellel mind szakadékba vezetnek. Térképet persze kapunk, mindjárt többet is, mindegyik más utat jelöl meg helyesnek és minden térképet lehet sokféleképpen is olvasni. Miféle választási lehetőség ez? Miféle szabadság?
És akkor még mindig csak ott tartunk, hogy rabszolgaként még csak nem is tudjuk, hogy gazdánk (az Isten) mit is vár el tőlünk. Valós választási lehetőségünk még így sincsen, hisz az egyetlen választás az engedelmesség, hisz ki is akarna magának örök szenvedést?! Meggyőződésem, hogy aki valóban, igazán hisz Istenben, Mennyországban és Pokolban, az nem is tesz rosszat, vagy ha mégis akkor azonnal bűnbánattal él. Az igazán mély hit azonban ritka.
"A Szentírás szerint a hit nem valamely szervezett vallás tanításának az elfogadását jelenti, hanem a bennünk lakó Isten sugallatainak (a lelkiismeret szavának) a követését. Isten hasonlít a megszólítható lelkiismerethez. Ezért az igazság megismeréséhez a saját lelkünk csendjében kell elmerülni, és nem a vallási tanítások kavalkádjában."
Egyetértek, ez annyira világi megfogalmazása a dolognak, amennyire csak lehetséges egy mélyen vallásos embertől. :)
"Ha abból indulok ki, hogy a rabok véleménye szerint a börtön elsősorban a társaság miatt rossz; akkor ebből az következik, hogy a pokol is elsősorban az elkárhozottak miatt rossz. A Szentírás szerint Isten szeret, és ez kizárja azt a feltételezést, amely szerint az Isten megkínozná az elkárhozottakat."
Amennyiben szándékosan oda küld, ahol tudja hogy szenvedni fognak akkor az bizony kínzás. A börtönbe is részben azért küldjük a bűnösöket, hogy büntessük őket, azaz tudatosan kínozzuk őket - ha nem is oly mértékben már talán mint egykoron.
Isten felelősségét meg lehet próbálni a szőnyeg alá söpörni, de logikailag kivédhetetlen. Azzal, hogy Istent tettük az egész világ és az összes teremtmény forrásává egyben az összes felelősség is rá hárul. Ezért is sántít kicsit az ábrahámi vallások egyistenhite, hisz Istennek szükségszerűen tartalmaznia kellett valamilyen formában a "rosszat" is legalább a teremtés befejezéséig.
Végig Isten és a mammon szembeállítása van, vagyis Istenben való hit, bizalom, és engedelmesség, vagy a mammon, vagyis az anyagiak keresése, hajszolása, annak való alávetettség.
Az írásod megerősít abban, hogy az Isten szolgálatát megzavarja az aggodalmaskodás.
Nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni; mert aki ezt megpróbálja, az előbb vagy utóbb hűtlenné válik valamelyik urához.
Máté evangéliumának 6,24 verse a saját fordításomban.
"Senki sem képes két úrnak szolgálni. Ugyanis vagy gyűlölni fogja az egyiket és a másikat szeretni fogja, vagy ragaszkodik az egyikhez és a másikat megveti. Nem vagytok képesek szolgálni Istennek és a mammonnak."
Szerintem az általánosan megfogalmazott első mondatra a második mondat egy magyarázatot ad, a harmadik mondat pedig egy példát ad.
Ezért a harmadik mondat akár így is szólhatott volna: Nem szolgálhattok egyszerre a Teremtőnek és egy teremtménynek.
...minden tudatos teremtménynek van választási lehetősége.
Te írtad:
Nincs valós választási lehetőségünk, csak annak tűnik, mert nincs elég információ.
Ezt másként látom. Az igaz, hogy töredékes a tudásunk, de szerintem a rendelkezésünkre álló tudás elég ahhoz, hogy jó döntést hozzunk. Ezt azzal a hasonlattal szemléltetném, amikor valaki éjszaka vezet egy kivilágítatlan úton, és csak azt látja, amit az autójának a reflektora megvilágít. Az igaz, hogy keveset lát abból, ami körülötte van; de eleget lát ahhoz, hogy célba érjen.
Hogy miféle hitet kellene vallani és miket kellene cselekedni...
A Szentírás szerint a hit nem valamely szervezett vallás tanításának az elfogadását jelenti, hanem a bennünk lakó Isten sugallatainak (a lelkiismeret szavának) a követését. Isten hasonlít a megszólítható lelkiismerethez. Ezért az igazság megismeréséhez a saját lelkünk csendjében kell elmerülni, és nem a vallási tanítások kavalkádjában.
A különféle szervezett vallások gyakran irányítják a követőiket a félelem lelkével, és riogatnak a pokollal. A Szentírás azt tanítja, hogy ne a félelem lelke irányítsa az életünket, hanem a szeretet lelke; és azt is tanítja, hogy a félelem lelke és a szeretet lelke nem tűri egymást. Ezért a szeretet lelke bátorít.
Isten, Mennyország, üdvözülés alternatívája nem pusztán ezek hiánya, hanem örök szenvedés.
Ha abból indulok ki, hogy a rabok véleménye szerint a börtön elsősorban a társaság miatt rossz; akkor ebből az következik, hogy a pokol is elsősorban az elkárhozottak miatt rossz. A Szentírás szerint Isten szeret, és ez kizárja azt a feltételezést, amely szerint az Isten megkínozná az elkárhozottakat.
Ez is egy érdekes kérdés, de nem erre gondoltam. Nincs valós választási lehetőségünk, csak annak tűnik, mert nincs elég információ. Ez pedig Isten hibája. A konnektorba nem dugom az ujjam, mert tudom hogy megráz az áram. Hogy miféle hitet kellene vallani és miket kellene cselekedni, hogy elkerüljem az örök szenvedést (ami egyáltalán nem is biztos hogy létezik), arra homályos, ellentmondásos történetek szólnak.
Ha igazán tudnám mi az igazság Istenről, Mennyországról, Pokolról, akkor semmiképpen sem választanám az utóbbit, senki nem választaná! De a helyzet az, hogy senki sem tudja, sokan állítják, hogy tudják, de legfeljebb csak meggyőződésesen hisznek benne. Sokan, akik hisznek benne sem hisznek benne eléggé.
A másik dolog pedig a kényszerítés. Isten, Mennyország, üdvözülés alternatívája nem pusztán ezek hiánya, hanem örök szenvedés.
Szerintem a felvetésed az akarat szabadságának a témájába tartozik. Sokakhoz hasonlóan én is úgy látom, hogy ez a téma sokkal inkább kapcsolódik a pszichológiához, mint a filozófiához. A tapasztalat az, hogy az akarat szabadságát csak azok az emberek utasítják el, akik valamely döntésükért, tettükért vagy mulasztásukért nem tudják vagy nem akarják vállalni a felelősséget; és ez teljesen független attól, hogy az érintett személynek milyen a világnézete. Ezzel összhangban azok a személyek, akik minden döntésükért felelősséget tudnak vállalni, azok világnézettől függetlenül elfogadják az akarat szabadságát. (Ez adja az ideológiai alapját a világ minden pontján működő büntetés-végrehajtási intézményeknek.) A Szentírás még a bukott angyalokról sem állítja azt, hogy tagadnák az akaratuk szabadságát. Ebből számomra az következik, hogy minden teremtménynek van választási lehetősége. Ezért szerintem egy teremtmény csak akkor éli meg úgy, hogy valamely döntésében nem volt választási lehetősége, ha nem tudatosan döntött.
Az viszont nem mindegy, hogy a szolga szabad-e. Az a szolga, akinek nincs választási lehetősége (hisz - ahogy te fogalmaztad - más nem tudja kielégíteni a szükségleteit) és a szolgaság megtagadását a lehető legbrutálisabban bünteti az ura, az lényegében rabszolga. A választásunk mindössze abból áll, hogy önként, dalolva viseljük-e láncainkat. Komor kép.
A szolgálattal a szolga abban a reményben teljesíti az urának az akaratát, hogy az ura kielégíti az ő szükségleteit. A probléma abból fakad, amikor ezt a (gyakran kimondatlan) megállapodást az egyikük megszegi. Ezért a Szentírás arra buzdít, hogy csak a világot teremtő Istennek legyünk a szolgái, mert csak Ő tudja és akarja kielégíteni a szükségleteinket.
Ezért a Teremtő szolgái a többi teremtménnyel szimmetrikus kapcsolatra törekednek. Nem lehet egyszerre két úrnak szolgálni; mert aki ezt megpróbálja, az előbb vagy utóbb hűtlenné válik valamelyik urához.
...a gondos Teremtő ellátta az embert a boldogságra vezető tanításokkal. Ennek ellenére az ember nem követi a Teremtőjétől kapott tanításokat...
Felmerült a kérdés: Miért nem követi az ember a Teremtőjétől kapott tanítást?
A kérdésre a #426-os hozzászólásban írtak alapján a következő válasz adható: Az ember azért nem követi a Teremtőjétől kapott tanítást, mert nem bízik meg a Teremtőjében, nem hisz a Teremtőjében.
Mindebből látható, hogy az ember a hitetlensége miatt kerül bajba; amely bajból a hit által szabadulhat meg. Isten látja, hogy csak úgy mentheti meg a bajba jutott embert, ha bizalmat ébreszt az emberben; ezért megtestesül, és teljesen kiszolgáltatja magát az embernek. Az ember alaposan próbára teszi a megtestesült Istent azzal, hogy kínhalállal öli meg; de az Isten még ezt is vállalja, csakhogy az embert kiengesztelje. Mindezek után az apostol elkezdi kérlelni az embereket, hogy engesztelődjenek ki az Istennel; pedig valójában az embernek lenne az érdeke az, hogy kiengesztelődjön az Istennel.
A Korinthosziakhoz írt második levél 5,18-20 versei a saját fordításomban.
"Mindez pedig Istentől (származik), aki Krisztus által kiengesztelt minket önmagával, és aki nekünk ajándékozta a kiengesztelődés szolgálatát. Amint ugyanis Isten volt a világot önmagával kiengesztelő Krisztusban, nem felróva nekik (a világban élőknek) a bűneiket, és aki belénk helyezte a kiengesztelődés igéjét. Tehát Krisztusért követségben járunk, és mint az Isten által buzdítva kérlelünk Krisztusért, engesztelődjetek ki az Istennel."
Azért idéztem ezeket a verseket, mert úgy gondolom, hogy a gondos Teremtő ellátta az embert a boldogságra vezető tanításokkal. Ennek ellenére az ember nem követi a Teremtőjétől kapott tanításokat, aminek következtében bajba kerül; és amikor bajba kerül, akkor a Teremtőjét hibáztatja azért, hogy bajba került. A különös az, hogy a Teremtő úgy tekint magára, mint mindennek a végső okára, és ezzel összhangban felelősséget érez a bajba jutott emberért. Krisztus azért testesült meg, és vállalta a kínhalált, hogy kiengesztelje az Istenre neheztelő embereket; és ezért kéri Pál apostol is azt, hogy engesztelődjünk ki Istennel.
A remény egy olyan várakozás, amely közvetve vagy közvetlenül valamely szükséglet kielégítésére irányul; és amire a héber nyelv a tikvá szót használja. Amíg az Istenben hívők megbíznak Istenben és elfogadják Isten akaratát; addig az Istenben remélők Istentől várják azt, hogy kielégítse a szükségletüket (teljesítse az akaratukat). A két fogalom összefügg, de eltérő a jelentésük.
A bűn az, hogy nem hisznek énbennem - mondja Jézus Krisztus a János 16,9-ben. Ezt jártam körül a 425-ös hozzászólásban, ahol nem látok újradefiniált bűn és hit fogalmakat.
Nincs jelentősége az igazság szempontjából, hogy bűnnek tartod-e, mikor olyasmit kívánsz, amit az Úr nem neked készített el, és nem neked adott, mert Isten törvénye ezt bűnnek mondja, úgyhogy ha ebben vitád van, az nem velem van! Abból a szempontból van jelentősége számodra, hogy Te is bűnnek mondod-e azt, ami bűn, vagy sem? Újradefiniáltad és gyengítetted a bűn fogalmát, apró emberi botlásnak próbáltad feltüntetni az ember tragikus állapotát, miszerint mindannyian Istentől elszakított állapotba születünk, és soha nem szűnünk meg áthágni Isten szent rendeléseit. Mikor bűnről beszélünk, mindig középpontba kell állítsuk a megoldást, aki Jézus Krisztus személye. Ezt teszi a Biblia is, amint látod a János 16,9-ben, tegyük ezt mi is!
Megtisztelő, hogy a gondolataidat nekem címezve írtad le, noha mindez nem kapcsolódik azokhoz, amire válaszoltál
A 425-ös számú hozzászólásodat te is nekem címezted; és ezért viszonoztam a személyes hangvételt. Ugyanebben a hozzászólásodban a Károli fordításra hivatkozva úgy definiáltad újra a hit fogalmát, hogy annak alapján a hit bizonyos vallási tanoknak (például a bűn fogalmának) elfogadását jelenti. Ebben a hozzászólásodban írtad: Például legtöbbekkel együtt én sem gondolnám önmagamtól, hogy bűn lenne kívánni azt, ami nem az enyém!
Ezekre reagálva írtam le azt, hogy mit jelentett a héber nyelvben a hit, és a bűn; amely fogalmakkal Pál apostol is, és az általa megcímzett zsidók is tisztában voltak. Éppen ezért Pál apostol nem is definiálta újra a hit fogalmát, és ha megnézed az idézett levél eredeti görög nyelvű szövegét, akkor erről te magad is meggyőződhetsz. http://ujszov.hu/
