Futni képesek, de nem minden esetben maradéktalan az élmény. Egyes régebbi, főleg Zeuke mozdonyok (pl. Nohab) nyomkarimája leér az újabb Tillig ágyazatos sínrendszer csavarimitációihoz és kerregve fut rajta. Semmi gondot nem okoz, de hangos.
A Tillig profilsínjei 2,07 mm korona magasságúak és az alkalmazott talpfarács függvénye, hogy mennyire magasak a csavarimitációk.
Nagyobb a gond a Kühn sínrendszerénél, ahol alacsonyabb a koronamagasság.
Ifjú padavan ismeretanyaga kétségkívül megfelelő, de azt hadd hangsúlyozzam, hogy a TT-sek körében meglehetősen ismert jelenség ez a cink, vagy ónpestis. Mint ahogy lentebb írtam, de a másik topikon (mely lényegesen szakmaibb szempontokat követ a TT világában) igen sok példát felhoztunk mindennek illusztrálására. Az egyik ilyen éppen a Szergejek betétjének deformálódása, de hasonlóan esik szét az 1988-89-től gyártott BR01-esek szekocsi betétje és a mozdony főkerete. Hegyekben áll nálam az ilyen leporlasztott alkatrész. Sőt itt kell megemlíteni a hasonló időben gyártásba került Eilzugwagen-ek fém forgóváztartóját is. Nekem nem egy ilyen modell volt a gyűjteményben, melyek simán a dobozban állás során elszenvedték ezt folyamatot és nálam normális szobahőnérséklet van.
Egész egyszerűen az ötvözet minősége nem volt megfelelő a nagyjából 88-92 közé tehető időszakban. Ez ugye a Parisel korszak is és ebből kifolyólag elég sok fehér dobozos modell szenved ettől a betegségtől.
Mivel ebből az időszakból jellemzően csak külföldi aukciós oldalakon lehet vásárolni, így a modell vásárlás előtti vizsgálata nehézkes. Egy német vásáron jártam úgy, hogy kinéztem egy szép BR01-est és kibontva egyből tapasztaltam a főkeret görbülését és repedését. Közöltem az eladóval és simán elfogadta az így adott árajánlatomat, így elég gazdaságosan jutottam egy olyan mozdonyhoz, aminek a sérült alkatrészét pillanatok alatt tudtam pótolni.
Ráadásul ezt az alattomos hibát nem mindenki veszi észre, akár az is előfordulhat, hogy megveszi a mozdonyt, otthon használja, majd egy év múlva éri el azt a kritikus pontot, hogy az anyag eldeformálódik. És ez sem az eladó, sem pedig a vevő hibája. Ezért vállalta a gyártó 2010-ig ezek garanciális cseréjét. De azóta több modell műszaki tartalma megújult, ezért ennek az időszaknak is le kellett zárulnia.
... viszont milyen szép fantázia Kárpát-medence térkép repedt a súlyszekrénybe... bár Szlovákia kicsit megnőtt Északra és szétvált, Szlovéniát pedighozzácsapták Ausztriához.
Olyanról hallottam már, hogy zárvány miatt, vagy a rosszul kristályosodás miatt szétrepedt az öntvény. Ha jól emlékszem, ezt úgy oldják meg, hogy a hézag két végét kifúrják, ezzel megszüntetve a továbbrepedés lehetőségét, majd feltöltik a furatot. De ilyet még nem láttam, viszont más topikban találtam erre magyarázatot.
"Az ónpestis az ón allotrópiájának következménye; ha a tetragonális rácsú ónt kb. 13°C alá hűtjük, rácsszerkezete (nagyon lassan) a gyémántéhoz hasonlóvá válik, ez az ún. szürkeón. A fajtérfogat változása feszültségeket kelt, és a tárgy szétporlik (mint például a középkori templomok ón orgonasípjai). A pestis elnevezés arra utal, hogy az egyik tárgyon megindult folyamat átvihető a másikra. Az ónpestis ötvözéssel küszöbölhető ki."
Ez megmagyarázza mind a repedezettséget, mindazt, hogy miért tudtad nehezen levenni a kasznit. Ha használtan vetted a mozdonyt, valószínűleg fűtetlen pincében, vagy padláson tárolták huzamosabb ideig. Használt mozdonyt, (sőt a vadi újat is) érdemes kipróbálni, mielőtt pénzt adsz érte. Sőt, ha lehetőség van rá, én már a belsejébe is bepillantást kérek, mielőtt megvenném a használtat.
Eladó Zeuke TT V 180-as dízelmozdony. Használt, de szép állapotban, kasztnija különösen szép. Néhány festékkopás persze előfordul rajta, lévén egy kb. 45 éves mozdonyról van szó. Fém kardános, nem cserélhető a kuplungja. Irányváltó világítással, saját, eredeti dobozában.
Ára: 8.500 Ft.
Eladó néhány TT-s kuplung. Mind teljesen új.
2 db. Tillig Nohabba való Tillig kuplung. Szabványos kuplungbefogóval.
A TT klubtopikon nem is olyan rég volt téma a cinkpestis. Volt egy idő, úgy a 90-es évek elejétől a közepéig, amikor is a Tillig (vagy a jogelőd) olyan fémötvözetet használt, amelyek az idő múlásával ezt produkálták. Sajnos nem javítható, a gyár 2010-ig garanciában cserélte az ilyen alkatrészeket, viszont most már max kuka. Nézd meg, hogy ez a régi Bühler motoros-e, tehát a csiga és a lendsúly egybe van-e öntve, mert ha mázlid van, akkor tudok ilyet adni raktárról.
pontosan... Nah de erről fölösleges vitázni, még akkor is, ha turista központban van a rumli. Te követsz egy elvet, én pedig annak az ellentetjét állítom. Attól, hogy mi vitázunk, nem fogják ott a sittet össze szedni.
Ha megengeded, én ezzel messze nem értek egyet. Főleg nem, hogy ez az Andrássy úti kirakatban van. Nekem meg az a véleményem, hogy ahol "belül" rend van, az "kívül" is látható.
Ez szerintem velejárója annak, hogy az ember újít, épít, vagy bármit barkácsol. Fölösleges energiát belefektetni a munka közbeni takarításba, mert amúgy is lesz még dzsuva, elég a végén összeszedni a sokat, minthogy megszakítani a munkát a takarítással.
Nekem nagyon szúrja a szemem Budapest egyik legszebb és leglátogatottabb utcájának ablakaiban az a szörnyű rendetlenség, fadarabok, farost lemez darabok, törött, vágott hungarocel, tépett vágott papírdarabok rendetlen összevisszasága.
Szeretni való, ha az igényes építkezés renddel, tisztasággal párosul.
Az átlagembert mostanában a 600-800 eurós 3D nyomtatók szinte tömege éri, de ezek sajnos semmilyen formában nem alkalmasak 1:50-nél finomabb méretarányokban történő modellezésre.
A komolyabb modellkiállításokon (Bécs, Nürnberg, Lipcse, stb.) ott vannak azok a gyártók, akik a háttériparnak fejlesztenek. Vannak CNC berendezések, lézervágó gépek és persze a komoly 3D nyomtatók. ezek ára 10-50, vagy akár 100 millió forint is lehet. Ebből kikövetkeztető, hogy kb. milyen produkcióknál éri meg ezzel a technológiával dolgozni.
Van már Néemtországban olyan cég, aki a modellező megrendelésére elkészíti a kívánt egyedi mozdonykasztnit. A MIBA egyik idei száma hozta is a témát. Ott leírták, hogy a megrendelt 3 kasztniból egy törötten érkezett, mert annyira rideg az anyag, hogy nem bírta a szállítást. A megmunkálás után szép lett az eredmény, de valóban, a méret- és alaktartás kritikus.
Sokáig nem kedveltem a gyantaöntést, mert rossz technológiával dolgoztak azok, akik a piacot uralták. De aztán megjelent egy nagyon agilis kis cég (Posch Modell), akik új dimenzióba helyezték ezt az ágazatot. Egy modell kasztnija meglepően kedvezően jön ki, természetesen a megfelelő darabszám függvényében. És az eredmény is meggyőző.
Ha az anyag tartóssága még meg is engedné, akkor sem látom értelmét komplett házakat nyomtatni. Kb. 2 mm-es falvastagság kellene ahhoz, hogy az épület stabil maradjon és a falvastagsága is közelítsen az eredetihez, ez azonban olyan mennyiségű alapanyagot igényel, aminek a költségvonzatával bármilyen más eljárás könnyen versenyre kelhet. Aminek volna értelme, az a sajátos díszítőelemek, stukkók, kapuzatok nyomtatása és esetleg gyantázása, ha pl. egy pesti belvárosi bérház a cél.
Hát igen, ha 10 fokkal hidegebb lenne, akkor a festék már nem száradna rá az anyagra, hanem úgy fagyna rá.
Próbáltam vízfestékkel befesteni a gyufaszálakat, de valamiért nem fogta be, így hát elővettem a t..cogazdaságos barnafestéket, és megkínáltam azzal. A lakkbenzin szaga egyből belengete a lakást, ami persze életem párjának nem tetszett, és így kint kellett folytatnom.
Én itt arra gondolok, hogy a szerencsésebb országokban már rahedli tervet tettek ingyenessé. Fent volt pl a nyomtatható fegyver terve is. Hamarosan tuti hogy a svéd, angol, német gazdagabb és tehetségesebb modelklubok is feltöltik a házakat, leírásokat, erre mérget vennék. Ráadásul mivel a fegyver képes volt lövéseket leadni, szerintem már az anyaggal sincs probléma, nem úgy, mint korábban, ráadásul már protéziseket is nyomtatnak. Szóval egy házikó is bizonyára jópár évig elállhat.
Hát öhm... igen 3D. Ott lehet dolgokat művelni, de csak addig, amíg az orvostudomány számára koponyát akarnak 3D modellezni. Ebben az értelemben vett modellezés, mint vasútmodellezés, makettezés, vagy akármilyen ehhez kapcsolódó témához teljes mértékben használhatatlan. A felület bár már nem olyan szörnyű, mint régebben, de a tartóssága nem terepasztalra, vagy diorámára való. Nem alaktartó. Amikor frissen veszed ki a gépből az alkatrészeket még szép, de az állásban meggörbül, kifli lesz az egész. A görbeség kiküszöbölésére azt mondják, hogy melegvízbe kell áztatni, és síkra kell tenni, de ha egyszer lefestetted, és felragasztottad a terepre, nem fogod havonta leszedni, lemosni a festéket, beáztatni, megszárítani, lefesteni és megint felragasztani.
Én érdeklődtem náluk, hogy mennyibe kerülne egy mozdony karosszériát kinyomtatni, de jóformán lebeszéltek róla, hogy nyomtatni akarjam náluk, mert a munkadíj a tervezéssel horribilis összegbe kerülne. Konkrétan árat nem mondtak, csak az órabért, hogy mennyiért rajzolnak. Azokat a kis mütyürkéket, pillanatok alatt megcsinálják, de egy mozdonyt, vagy egy vagont megtervezni CAD-CAM-ben hetekig tartana, és nincs annyi pénze az embernek, amennyit elkérnének érte. Házaknál gondolom ugyanez. Egyelőre felejtős a 3D nyomi.
Most festettem le sötétbarnával, ha megszárad (ilyen tevékenységgel ki vagyok űzetve a paradicsomból, azaz a fűtött lakásból, csak a fűtetlen tárolóban festek ott meg lassan szárad), akkor kicsit koptatom, majd jön a kormozás.
Nem tudom felvetődött e korábban, eg yideje nem követem a fórumtopic ezen részét, de egyre inkább elérhetőbbé válnak és egyre tartósabb anyagokkal dolgoznak a 3D nyomtatók. A vasútmodellezés topicban anno mintha lett is volna valaki, aki dolgozott velük. Kíváncsi lennék, micsoda házakat, vagy akár kasztnit lehetne összehotni a megfelelő tervekkel. :)
Enigma, hogy halad a kormozott házikód készültségi foka?
De ez van például a közúti jelző táblákkal, jelzőkkel, feliratokkal is. Egzakt magyart ezekhez sem találsz, gyártanod(tatnod) kell.
Sandrusz: Én folyami sódert rostáltam a sínágyazatba, nagyjából ilyen méret kellhet Neked is a az udvari murva modellezésre. Színe oda tökéletesen passzolna. Ha kell tudok képet mutatni róla, nézd meg a „Terepasztal építése” topikban a „14706” sz. hozzászólásomban. Ott látszik a vágányhoz képest, hogy mennyire finomra lehet szitálni, de még ennél kisebbre is lehet.
Hát igen :D Ebben nekem könnyebb dolgom van a Kelet német téma miatt. 40 éve (ha nem több) ugyanazok az épületek vannak főleg 1:100-as "hibrid" kicsinyítésben.
Vannak ilyen elvetemült mazochisták, mint én is akik szánt szándékkal saját maguk építik a házakat az asztalra. Több okból is.
ad. 1. A zömében külföldi kiegészítő-gyártók nem-igen kényeztetnek el egzakt, jellegzetesen magyar stílusú épületekkel (tisztelet a kivételnek).
ad. 2. Ha még is véletlenül találsz is ilyen épületet, nem biztos hogy egyéb kiegészítőben (pl. épületvilágítás, helységnévtábla stb.), vagy méretezésben megfelel a számodra.
ad. 3. Elmondhatod, hogy TE építeted az asztalt. Lehet, hogy nagyságrendekkel tovább tart, de számomra ez jelenti a modellezést.
Két lehetőséged marad: vagy átalakítasz egy hozzá hasonló előre gyártott műanyag épületet (brrrrr….), vagy építesz magadnak egyet. Én azt tartom, hogy könnyebb valamit az alapoktól elöről kezdeni valamit, mint susztermunkával valamit átalakítani.