14.15 - Rögtön az elején közlik, hogy kérdésre nem lesz mód a nyomozás jelenlegi szakasza miatt.
Keresztes Imre kezdi: a főügyészség győri kirendeltsége hivatalos személy sérelmére elkövetett, több ember életét veszélyeztető emberölési kísérlet és lőfegyverrel való visszaélés miatt indított nyomozást. A tényállással folytatja: a Nemzeti Nyomozó Iroda nyílt büntetőeljárásban előre tervezett házkutatás miatt kísérelt meg bejutni az elkövető ingatlanába. A bejutás során, a cselekmény megkezdése előtt az elkövető az eljáró rendőrökre több lövést adott le. Ötöt-hatot. A rendőrök is visszalőttek. Az egyik rendőr olyan sérülést szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. Semmilyen módon nem lehetett volna megmenteni az életét. A vélt elkövető is megsérült.
Keresztes hangsúlyozza: azért nem adnak több tájékoztatást, mert még a mai napon az elsődleges nyomozati cselekmények folynak, vagyis a helyszíni szemle és a tanúkihallgatás is folyik.
A sérült állapota lehetővé teszi, hogy az őrizetbe vételét foganatosítsák. A vélt elkövető idős korú férfi. Az előéletével kapcsolatosan csak a megalapozott gyanú közlése után adható ki információ. Még ma közölhetik a megalapozott gyanút vele.
Végül kifejezi részvétét a hátramaradottaknak.
Papp Károly a sértettről elmondja: Pintér Sándor belügyminiszter és a rendőrség részvétét nyilvánítja ki. 46 éves volt, kiemelt főnyomozó, neve Pálvölgyi Péter. 25 éve szoltált a rendőrség kötelékében. Kiváló embert, kitűnő kollégát veszítettünk el - mondja az országos kapitány.
Pálvölgyi Pétert rendőr alezredessé léptették elő és hősi halottnak minősítették.
Hajdu János az elfogás részleteiről ennyit mondott: 8 óra 3 perckor érkezett a TEK központjába a riasztás arról, hogy Bőnyben rendőri intézkedés során rendőrök sérültek.
A TEK-esek 2 perc 40 másodperc alatt elindultak Budapestről, s ezzel egy időben Győrből is indultak az egységek, 8 óra 32 perckor a győriek már a helyszínen voltak. Megkezdték a sérült rendőr kimenekítését, ám akkor már látták, hogy kollégájuk életét vesztette.
A lakáson belül a 76 éves elkövető elzárkózott, fenyegetőzött, hogy kivégzi, aki közelebb jön. A műveleti egységek megerősített csapatai a helyszínre érkeztek. Már útközben tárgyaltak a vélt elkövetővel, aki ekkor már sérült volt. A tárgyalás folyamán érzékeltük, hogy romlik az állapota - mondja Hajdu. El kellett rendelni a behatolást.
Fegyverhasználat nélkül elfogták a férfit. Helyszínen hosszú beavatkozást kellett elvégezni, a TEK sürgősségi orvosai stabilizálták az állapotát. További feladatokra plusz műveleti egységeket rendeltek ki.
A sajtótájékoztató véget ért, kérdezni nem lehetett.
A helyszínen látott, kisírt szemű rendőrnőről annyit lehet tudni, hogy a hősi halottá nyilvánított nyomozó kollégája volt, látva az állapotát még az is feltételezhető, hogy ő lehetett a másik rendőr, aki a tragikus napon megjelent a vélt elkövető házánál.
A TEK főigazgatója elmondta, hogy akkor kapták a riasztást, amikor rálőttek a rendőrökre. A behatolás pillanatában még sérült rendőrről tudtak, de amint bejutottak az épületbe, kiderült, hogy a rendőr meghalt.
Sajnos veszélyes szakma. Nem véletlen, hogy nem bízzák mezei rendőrökre a fegyveres bűnözők elfogását. S így is történnek tragédiák. A fejlövés ellen a golyóálló mellény sem véd.
AMI-k a Vietnami háboróban használtak üzemanyag bombát. Földetérás elött szét robban és a benzin göz berobbantva nagy területről vonta el az oxigént.Megfulladtak a vietkongok
Igen, és a fél gyár leégett utána. A 4 halott tűzoltón kívül volt még vagy 20 súlyos sérült is.A fűrészpor robbanás a teljes szellőzőrendszeren végigment, gyakorlatilg minden berobbant,
ráadásul az elővágó egységből az összes olajos fűrészpor kiment a szellőzőrendszerbe, és azt
is felgyújtotta, ami csak a robbanás miatt felborut vagy szétesett volna....
Ez egy iskolapélda a mai napig a faipari cégeknél, hogyan nem szabad szellőzőrendszerben keletkező
Mintha a 70-es évek végén lett volna az ún. "BUBIV tűz". A bútorgyárban kezdett égni az elszívórendszerben a por. Erre valakinek az az ötlete támadt, hogy nosza kapcsoljuk be a ventillátorokat és fújjuk ki a tűzet.
Ezzel csináltak a kis tűzből egy nagy robbanást. (Ha jól emlékszem, talán 4 tűzoltó halt meg.)
A tűzoltóknál ezért irányelv, hogy porszerű anyagokat ( finom szénpor, liszt, fűrészpor) nem szabad teljes sugárral oltani, csak vízpermettel, hogy ne kavarják fel.
11.08 - Úgy tudjuk, a házkutatást folytatják és a házban jelenleg is ott vannak Gy.I. családtagjai. A TEK közben már csomagol, ők elvégezték a munkájukat.
10.57 - Prof. Oláh Attila, a Petz-kórház orvos-igazgatója megerősítette értesüléseinket, miszerint hasi lövéssel szállították a beteget a kórházba. Jelenleg is operálják a vélt elkövetőt, Gy. I.-t.
A kisalföld.hu értesülése szerint a településen fejlövés ért egy rendőrt, aki a helyszínen meghalt. Az információt később az MTI is megerősítette. A tettest, egy idős embert hátba lőtték a rendőrök, ő kórházba került. A győri Petz Aladár Megyei Oktató Kórház orvosigazgatója, Oláh Attila arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy a 74 éves elkövetőt megműtik. A Kisalföld információi szerint a TEK-akciónak köze van a Magyar Nemzeti Arcvonal (MNA) tevékenységéhez.