Szóval:
Senki az ég világon nem mondja azt, hogy a külföldi turisták az alacsony vízszint miatt nem jöttek idén.
Még mielőtt azt hinnéd, hogy most a szokásos dumával jövök (szept 11, repüléstől való félelem, terrorizmus, világméretű idegenforgalmi válság), gyorsan leírom, hogy minden turizmusban valamilye módon résztvevő szereplőnek először a saját háza táján kellene szétnéznie, hogy mit csinál rosszul.
Hozzászólásod első részében ezt le is írod, de én kiegészíteném ezt minden meggazdagodni akaró vendéglátóssal, aki ott vágja át a vendégét ahol tudja, meg ahol nem szégyenli (tisztelet a kivételnek)
Ennek a hülye, idióta szemléletnek kellen megváltoznia. Ha a szemlélretváltás megtörténik és közben nem lesz víz a Balatonban, akkor lesz gáz.
Szóval hadd aggódjunk KözépEu legnagyobb taváért!:)
Nem kell megmenteni a Balatont, mert nem hiányzik a Balaton a pici kutyának sem! Kb. 10 éve nem voltam ott és nem is vágyom oda. Az a szégyentelen szabad rablás, ami ott folyik az vérlázító. Egy hét balatoni üdülés (azután, hogy az üdülési csekk nevű őrültséggel a duplájára növelték a szállásköltségeket) egy négytagú család számára kb. 120-180 eFt-ba kerül. (Ebben persze nincs benne a folyamatos májszbitte). Ebből a pénzből el lehet tölteni majdnem ennyi időt az Adrián, vagy Olaszországban. Valamivel megfejelve pedig nyaralhatsz akár Görögországban is.
A helyzet az, hogy erre rájöttek más országokban is, mert alaposan megcsappant az idegenforgalom a tó mellett. Alapos csúsztatás kell ahhoz, hogy ezt a vízszint csökkenésére fogjuk. Pl. a Balaton megmentésre érdekében jó lenne azt megoldani, hogy a család minden tagja bemehessen fürdeni a tóba és ne kelljen egy erős embernek a cuccok mellett maradni, hogy ne lopjanak el mindent fürdés közben (gyereket nem jó otthagyni, mert az még két pofont is kap a rabló uraktól).
Szóval egy átlagmagyar (akinek nincs vitorlása a tavon és nincs panziója a tó mellett, valamint nem ebből él) az miért akarna áldozatokat vállalni azért, hogy megmaradjon a tó (a mondat első felében felsoroltak "javára")???
Ezzel az a gond, hogy a Zala is kis folyó, Ha feltöltenénk a víztározót, akkor az a víz is hiányozna a tóból és gyorsabban csökkenne a vízszint. Ezt max akkor lehetne megvalósítani, ha tartósan 1000 mm felett lenne az éves csapadék, ennek esélye minimális.
Esetleg nem lehetne a Zalán valahol egy völgyzáró gátat építeni, amolyan "víztározó balatoni víz-vészhelyzetre"???
Vagy ez nagyon nagy butaság?
Csapadékos években feltölthetnék, s amikor nagyon nagy a gáz, azt szép lassan beengednék a balatonba.
Persze ez már az idei helyzetet nem oldaná meg...
Ha marhaság, vegyétek úgy, hogy a marsról jöttem, nem értek földi dolgokhoz :-)))
Kéne két cső, egy jó hosszú, meg egy igen rövid, valamint egy tökös szivattyú. A hosszú cső egyik végét felvisszük a Gellért-hegyi víztározóhoz, a másik végével meg addig megyünk-mendegélünk, amíg el nem érjük Aligát. Ha ez megvan, a Gellért-hegyi végit rákötjük a szivattyúnk kimenő (output) nyílására. Utána a rövid cső egyik végit a szivatyú bemenő (input) nyilásába dugjuk, a másikat a tározóba, megnyomjuk a gombot, és feltöltjük a Balatont.
Na akkor leltározzunk, hátha ez segít! A hiány ugye most már kb. 70 cm, ami beszorozva a területtel kiadja, hogy 400 millió köbméter. Elosztva lakosságunkkal kijön, hogy mindenki hozzon magával 40 köbméter vizet és öntse bele! Hát ennyit csak megér mindenkinek ! :)
Ez a kilukadás dolog milyen már? Elképzelhetőnek tartom persze én is, de inkább scifi-szerű nekem, mert nem vagyok geologus. :)
Szerintem a Balatont természeti értékként és nemzetgazdasági értékként kell felfognunk.
Balaton - egyrészt jelenti a "mi tavunkat" (nem pejoratív értelemben a "mi" szó) - olyan mint az osztrákoknak az Alpok... szóval nem szívesen hagynám, hogy tönkremenjen. Másrészt, lehet ebből egy jó, normális turisztikai/horgászati tavat kialakítani.