vmartina: Én is köszönöm a segítséget mindenféle ügyben!
Én nem igazán szoktam a "Legnagyobb repülős élményem" topikba írni (már annyi topikot kellene olvasgatnom, hogy inkább tűrtőztetem magam...), ezért most itt jön egy kis élménybeszámoló:
BUD-AMS (MA):
Az odaút szuper volt. A kiszolgálást csak részben tudtam élvezni, mert az út második felét sikerült egy kisebb helységben töltenem (nem annak, aminek nincs ablaka) :-)))
Ezért nem is tudtam nagyon fényképezgetni, amikor a Sípolon autópályáról autópályára ugrándozott a nagy gép.
Ott egy kis szünet következett, indult a para. A transzfer c-in nem mondott semmit, csak hogy menjek vissza a c-in végén. Akkor sem mondtak semmit, csak hogy menjek a géthez. Ott sem mondtak semmit, csak hogy üljek le. Aztán amikor már csak hárman üldögéltünk, szóltak, hogy dzsámp szít. Mondtam, OK! (otthon fogadás elveszítve)
AMS-NBK (KLM):
Nem volt semmi extra. jó sokat tudtam aludni, úgy 15 felébredés után már nem számoltam... De a lényeg, hogy felfértem! A kiszolgálás azért korrekt volt.
Út után természetesen próbálkozás behatolni a kokpitba. Összejön!
De hisz próbálkozhattam volna a repülés alatt is, most már minden műszer ki van kapcsolva. Na, azért párat visszakapcsolnak nekem.
Persze ha ezt tudom, én akkor is megjelentem volna! Na, majd a vissza úton! Nem fognak tudni kituszkolni a kabinból!
Mondják, OK!
NBK-BUD:
Első próbálkozás: KLM gép túlbúkolva, sztendbájok tömkelege. Néhány órás várakozás után 5-6 szomorú tekintet maradt a földön. Én is köztük voltam.
Rohanás MA-hoz, a helyzet hasonló. Még rendes jegyes is izzad a pultnál.
Irány vissza a városba. Szálláskeresés (nem vót ecccerű), hajnal felé végre alvás.
Második próbálkozás: KLM gép túlbúkolva, sztendbájok száma nem nagyon csökkent. A végére most is maradt 3 :-( fej. Egy magyar is volt köztük...
Irány vissza a városba, ezúttal már minden előkészítve (taxi helyett busz, gagyi szálás helyett kevésbé gagyi szállás).
Harmadik próbálkozás: jó hírt csiripeltek itthonról a (Gal)werebek. Kezdetnek MA. Rögtön lelomboznak, hogy sok a sztáff (micsoda? hát délután még volt 20 hely a gépen?!) , menjek vissza c-in végén.
Irány KLM-hez is. Itt végre van még néhány hely, de van rájuk 18 szabadka is. Adjam le a jegyem.
De nem adom, mert előbb MA-t próbálom.
Akkor menjek vissza 22:50-re.
De akkor a MA még nem fog tudni semmit, hozzájuk 23:10-re kellene menjek!
Várok.
Pár óra után MA még nem tud semmit.
KLM-nél biztató mosoly, de az már tegnap is volt és szavak nem hagyják el a Hölgyike ajkait.
23-kor rohanás MA-hoz, most már mondjanak valamit! Na jó, úgy néz ki menni fog, de köllene a KLM-től a jegyre egy valamilyen endóz pecsét. Menjek hozzájuk.
És én ezt ki fogom tudni belőlük sajtolni?
Igen, ők tudják miről van szó.
Rohanás KLM-hez. Köllene egy pöcsét.
De a KLM-re is van helyem.
Dzsámp szít?
Nem, normál.
Da a MA-val direktben jöhetnék (két nappal előbb gondolkodás nélkül mentem volna a hosszabbik úton, most már valahogy tele volt, ami ilyenkor tele szokott lenni)! Csak egy pecsét kellene.
Hááát, azt nem is tudja, hogy rakhat-e rá.
Én: RAKHAT!
Kezd írogatni a jegyre. Kellene még egy pecsét is. Int a Kolleginának. Kolléga keresgél egy trolin. Látom messziről, megvan a pecsét. De nem pecsétel! Leheli a Kollegina. Odamegyek. Látom, a pecsét-kezdeményezést a papíron.
JÓ LESZ AZ!
Odaadja.
Rohanás MA-hoz. Nézi a pasi, mutatja a főnökének. Főnök csavarja a szája szélét, de bólint.
Mehet!
Egy bizniszt az ablak mellé. Persze csak vicceltem. Ha ez utóbbit nem mondom neki, lehet hogy komolyan vesz és nem a 26E re kapok helyet, hanem valahova 1-10 ig...
A lényeg, hogy végre rohanhatok tovább, még van szűk egy órám, hogy kifizessem az országból kilépés díját (jó ötlet, nekünk is be kellene vezetni, természetesen csak külföldieknek), leellenőrizzék az útlevelemet és végigvágtassak a vadiúj (3-4 hónapos) Suvaranavaranabanamanabumi (helyesen: Suvarnabhumi) terminálon.
Végre a gépen!
Innen engem már nem tesznek ki!
Ajtó becsuk, huss fel az égbe.
Megkönnyebbülés! A két filmből kb. 10-10 másodpercet látok, a többi időt alfában töltöm.
Itthon jó hideg fogad, de mégis örülök neki.
Nagy út volt, ilyen is kell legyen ecccer az életben. De soha többé! Persze, most ezt mondom, de egy hét múlva már úgyis csak a szépre emlékezem... :-)))
Az infóban keresgélem az Ismerőst, a Kolleginák azonban mondják, nem dolgozik. Pedig személyesen is meg szerettem volna köszönni az előző heti segítséget. Ami késik, nem múlik!
Képek hamarosan!