Egyszer Lengyelországban kerültem hason szituációba, igaz nem repülőtéren. Egy női személy elállta az utat, szerintem tök feleslegesen. Mindenki békésen megvárta, amíg elmegy dolgára. Egyedül csak én dünnyögtem, de csak magamban, mert láttam, hogy a többiek milyen békésen elvannak. Szóval mentalitás kérdése is ez.
Már bocs, de ha valaki szerencsétlenkedik, megakasztva egy esetlegesen nem kis sort és azt kerüli meg valaki,az nem tolakodás szerintem, sőt mind az UB személyzetnek, mind a többi sorban állónak csak előnyére van, hogy nem torlódik fel nagyobb sor. Ez esetben ez korántsem tolakodás, nem hoz hátrányba másokat, sem azt akit kerül, sem a többi sorban állót.
Jah igen, a Debreceni UB-sek volt főnöke a panaszokat egyszerűen kezelte, szerinte a szabály az szabály és ennyi. Nos ilyen főnök esetén akinek hiába magyarázom hogy nem a szabályok betartása és betartatása a gond, hanem a modor, és az hogy teljesen más kérni egy utast mint mogorván utasítani, akkor a beosztottaktól se várjunk nagy csodát és emberséges hozzáállást.
Pedig örömmel tapasztaltam hogy BUD-on nagy fejlődés ment végbe az UB ellenőrök hozzáállását és modorát illetően a 7-10évvel ezelőttihez képest. Sajnos ez nem mondható el még jelenleg DEB esetén. Viszont remélhetőleg és az ígéretek szerint megpróbálnak itt is tenni valamit ez ügyben. Tudomásul kell venni hogy az ide érkező és az innen utazó első és utolsó benyomása az pont a reptéren alakul ki, ez nagyban meghatározza az egész országgal és az itteni emberekkel kapcsolatos véleményét.
hát pedig teljesen igaza van. amikor én dolgoztam ub-sként, akkor is voltak már ilyen emberek, gondolom a helyzet nem javulni kezdett az elmúlt években, ahogy folyamatosan romlottak a munkakörülmények.
de, hogy mondjam, annak a minimumnak kellene lenni, hogy emberek egymással tisztességesen beszélnek. nem csak ellenőr-utas, hanem X-Y viszonylatban is.
persze világos, hogy Magyarországon erre nincs általános igény, hanem mindenki élvezettel dörgöli bele a frusztrációját a másik arcába, de ne az legyen már a hülye, akinek ez nem felel meg, hanem az, akinek ez így jó.
azért elmesèlem, bár tudom, hogy nem a te portfoliód... Majd lesznek, akik biztosan ugranak a sztorira.
elörebocsátom, hogy a BUD UB eddig legtöbbször átlagon felüli értékelést kapott tölem, bár volt a régi múltban pár eset.
viszont ami a múltkor történt, azért említést érdemel:
2A oldal, közepes forgalom. Fiatal (max. huszonéves) leányka az UB-n, munkaköri leírása szerint az utasok ellenörzésének elösegítése (lenne), a kézicsomagok átvilágításának elökészítése, stb.stb.
No hassle, van vagy 4 órám az indulásig. Elöttem egy hölgy, megáll a sarkon, keres valamit a táskájában, pakolgat. Mögöttem néhányan a sorban. Nekem, rutinos utazónak, a kezemben az övem, iPad és toiletzacskò már a kèzben. Látva a hölgy matatását a sarkon, beállok a töküres szalag mellé, pakolom a cuccaimat a ládába, mire a huszonéves UB-s hölgyike megnyilvánul: "azt hittem, hölgyeké az elsöbbség!"
Elsö gondolatom, hogy valszeg rosszul hallok. Ránézek, és egy pillanatra átvillam rajtam, hogy viccel, vagy mi? (A nevezett utastárs még mindig matat a csomagjában a sarkon, mögötte vàrakozó utasok.)
Szó nélkül hagyom.
Ekkor már a hölgy felé szól az UB-s leányka (nincs pasija?) következö megnyilvánulása: "Ladies first..."
Megnevezett utastárs nem érti, fel sem tünt neki, komótosan keresi a cuccait.
UB-s huszonévesem erre rátesz egy lapáttal: "laptop, Ipad.....nem értem, miért nem érti, hiszen angolul mondtam..." Megjegyzem, a hölgy utastársam magyar volt....
Ekkor jutottam odáig, hogy ha még egy szót szól, hívom a fönökét....
Nem is konkrétan ez volt a módszer, de már többször is igen kellemetlenül éreztük magunkat. Jön,nyomul, lepattinthatatlan, majd miután hangnemet váltok ő van megsértődve és felháborodva.
Soha még annyi utas nem fordult meg Ferihegyen, mint júliusban.
Minden korábbi utasforgalmi rekord megdőlt júliusban a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren: még sohasem fordult elő, hogy egyetlen hónapban az induló és az érkező utasok száma meghaladta volna az 1,3 milliót - írta honlapján a Budapest Airport.
Azért ez kemény, az airBerlin ottfelejtette Berlinben egy gép összes feladott bőröndjét?!
So, this story really hasn't been published much. I don't know why, but it's quite ridiculous what's going on with airberlin.
On 8 April 2017, I flew from Zurich (ZRH) to Budapest (BUD) via Berlin (TXL). The flight from ZRH was delayed about 35-45 minutes. I landed in Berlin with less than an hour to transfer, but I managed to make it to my flight. That flight was, originally, delayed 30 minutes, but was further delayed another hour to wait for connecting passengers.
Okay, the plane waits and we receive a couple more passengers. Once we landed in BUD, everyone went to the baggage belt to wait for their bags. About 30 minutes of waiting, a baggage handling agent goes around to hand out contact information forms. She doesn't tell us much of anything, except that there are no more bags. We had to fill out the contact information forms and apparently file a baggage report.
Everyone formed into three (then two once another lady left) lines of angry passengers wondering what's going on. Turns out, from the information pieced together, airberlin has managed to leave behind the ENTIRE plane's luggage in TXL or shipped it off to who knows where. Even more worrying is the baggage claims desk has stated this has been going on for *two* weeks with airberlin.