Dühöngő. ha haragszol az indapassra, és elmondanád valahol. Ugyanitt azért figyelünk is rátok és segítünk ha problémátok van!
NEM vesznek el azok a nickek amik július 1ig nem lesznek bekötve az Indapass alá!!
Csak nem fognak tudni belépni, éppen ezért hozzászólást sem tudnak írni.
Ne fáradj, úgysem tudjuk megnézni a képet :P :P :P
***********
Indafos rulezzzzz
Aki képet akar megnézni, vagy tördelni a hozzászólását, netán unja az "igen, bazze, 100%, hogy még mindig nem akarok átállni az indafosra" típusú csesztetést, az kapja be :P
"Soha nem fogják kiírni, hogy az indásítás egyirányú utca." (Ide szeretnék entert, de nem lehet szerkeszteni ebben az ablakban, én meg nem vagyok hajlandó erőfeszítéseket tenni azért, hogy lehessen. Aki ezt programozta, azt küldjék fel egy saját maga programozta űrhajóval földkörüli pályára. Ha megtanul programozni, vissza tud jönni, ha nem, egy gonddal kevesebb.)
Szóval ők azt hiszik, hogy kiírták. Legalábbis újbeszélül, azaz indául. Merthogy eleinte csak annyi volt, hogy kipróbálom, és innen váltottak nagy kegyesen átállokra. GG azt is írta, hogy aki beleesett a "kipróbálom" csapdába, az írjon neki, és és ő majd kiszabadítja. Érdekelne, hogy ez működött-e valakinél, vagy csak a szokásos parasztvakítás.
Rali koma, itt le van írva szépen, mi micsoda, hol van, mit köll vele csinálni... Az a segédprogi is jó lehet, biztos kényelmes, csak abból nem tanulsz semmit... meg nem (biztos, hogy) azt csinálja, amit TE akarsz.
Olvass vissza, GG még konkrét esetet is felhozott, természetesen az Adblock reklámszűrő esetét, hogy ő nagy kegyesen ezt nem fogja alkalmazni valószínűleg. De elismerte hogy Damoklesz kardját azért ott lóbálgatja ezzel a megfogalmazással. ersekdorival keresgéltünk itt jogvégzett jószágok után, de valahogy nem bukkant fel senki.
"az erre vonatkozó kísérletek is kizárást és egyéb jogi következményeket vonhatnak maguk után"
na ezen már tényleg érdemes lenne hangosan röhögni, ha nem lenne ennyire szomorú, hogy az indexnél nem csak a balfasz programozók tombolnak mindenfajta korlátozás nélkül, hanem a balfasz jogászok (?) is...
Én csak azt próbáltam megjegyezni, hogy a topic "kiemelt figyelmet" érdemel úgyfest, úgyhogy az "összecsapásokat" itt mellőzni kellene... :) A rendszer egyelőre tesztverzióban működik, ezért arra kérünk minden felhasználót, hogy jelezze, ha esetleg problémát észlel a belépéskor. A visszajelzéseket előre is köszönjük.
1. Amolyan a politikus stílusban. Hány napja is ígérte meg GG, hogy kiírják azt, hogy "Nincs visszalépésre lehetőség"..?
2. Az inda.hu-n sem módosultak még a felhasználói feltételek: pl. spamet nem küldünk, illetve másik felhasználó nem juthat hozzá az emailcímedhez. Fontos ugyanakkor, hogy az IndaPasshoz tartozó szolgáltatások ettől eltérő szabályozást is alkalmazhatnak nem módosíthatod az IndaPass és az ahhoz kapcsolódó rendszerek megjelenését, működését, az erre vonatkozó kísérletek is kizárást és egyéb jogi következményeket vonhatnak maguk után. (reklámszűrés, javascript szűrés, flash plugin, egyéb techn. szűrés)
Viszont a pass.inda.hu már nem a index.hu-ra mutat, hanem saját "kinézetet" kapott, ahol nem mindig műxik rendesen a regisztrálok új indapass-t gomb, mert sikerült "redirect-el megoldani sima http link (a href=http://pass.inda.hu/policy/) helyett valószínűleg tökfeleslegesen (inda.hu-n sikerült pass.inda.hu-n már nem), amit persze kedvenc webszűrőm a privoxy máris csuklóból agyoncsapott, mivel cookie, javascript mellett, pl. redirectet sem szeressük feltétel nélkül.
Főleg mert a topic témája miatt talán (?) eleve a kötélen táncol aki ide beír, megkockáztatom sokan csak az alkalomra lesnek a törlés gombbal kit lehet itt célbavenni.../ végül is ez nem volt akkora "összeugrás", és máris ideért a nővérke. :-)) /
Abba lehet hagyni a személyeskedést és az anyázást, mert ha én kezdek el itt mérgeskedni akkor billgéc sem hozza vissza a /dev/null-ból a nickjeiteket!!!
Ezt meg milyen szakmaisággal állítod? Igaz ugyan, hogy az IE-vel szemben a Firefox követi a W3C ajánlásokat, szabványokat, de azért nyilván szar. Előbb tájékozódj!
Sose értettem mért kell rögtön kurvaanyázni. Ezzel lealacsonyítod magad, jobban mint gondolnád. Nameg akinek itt nagy pofája van az élőbe egy kockafejű tuskó aki behúzza fülét farkát...
Nade hogy nelegyek ennyire off, nekemse teccik az indapass, csak azért fogadatam el, hogy hagyjon végre békén. így vagy úgy de nálam elérték amit akartak... átálltam. Index monnyon le!
Most direkt megnéztem a kedvedért, hogy a "mencoder" felhasználóra bemásolva Oscon ".mozilla" könyvtárát (/home/oscon/.mozilla) működik-e (/home/mencoder/.mozilla). kapott egy chown -R mencoder, meg chgrp -R mencoder-t hogy sajátjának érezze. Átvette a proxy, stb. beállításokat, könyvjelzőket, felugró ablakos policyt, rendszerszintű extensiont (Noscript), pluginokat (jre, mozilla-mplayer, acroread, flash, stb.), egyedül a torrent search bar extensiont nem fogadta be, az az egy kiterjesztés volt, amit Osconra felhasználószinten és nem rendszerszinten telepítettem. Minden mást 1/1-ben átvett.
A rendszerszintű iceweasel meg szimplán a "telepített" iceweasel /+plugin deb- csomagok, de mind módosítatlan eredeti etch ill. debian-multimedia.org os deb csomag) (firefox 1/1-ben csak kb. valami licensznyavalya miatt másképp hívják).
Ez van. Úgyhogy sajnálatos módon 99%ban átvette (1% = felhasználószintű extension torrent search bar) a beállításokat. Mondjuk ez nem windows. Kétségtelen. :)