Nagyon durva, még májusban voltak arról hírek, hogy május 1-e óta, az állítólagos korrupcióra hivatkozva , leállították az EU pénzek folyosítását, de ezt eddig a kormány még más honnan el tudta venni, át tudta csoportosítani, a Nemzetgazdasági Minisztérium nem adott ki róla hivatalos közleményt, de május 1-túl június 30-ig már egyszer szünetelt a pénzek folyosítása, majd az osztrák EU elnökség elején átmenetileg visszaállították ugyan, de augusztus 1-től újból leállították a pénzek utalását, az állítólagos ok, a korrupció, és a jogállam aggasztó helyzete, és a menekültekkel való bánásmód, emiatt már hónapok óta nem kap pénzt Magyarország, és ezzel már az ellenzéki média is dicsekszik fennhangon, most pl. már a 168 óra is örül neki, hogy nem kaptunk EU pénzt, mer a Zorbán, meratiborc, meravej és megbüntetett minket az Unió. A német SPD és az Európai Zöldek, és a Néppártból is megerősítették ezt, tehát tényleg igaz, az Európai Unió nem utalja a pénzt Magyarországnak, és már több mint 1600 milliárdot forintot nem kapott meg az ország.
"Európa sorsdöntő évének nevezte 2018-at Orbán Viktor szerdán Berlinben, a legnagyobb német cégek vezetői előtt tartott előadásában. Elmondta: amennyiben az Európai Unió nem tud pénzügyi támogatást adni, Magyarország Kínához fordul. "
Nagyon durva, még májusban voltak arról hírek, hogy május 1-e óta, az állítólagos korrupcióra hivatkozva , leállították az EU pénzek folyosítását, de ezt eddig a kormány még más honnan el tudta venni, át tudta csoportosítani, a Nemzetgazdasági Minisztérium nem adott ki róla hivatalos közleményt, de május 1-túl június 30-ig már egyszer szünetelt a pénzek folyosítása, majd az osztrák EU elnökség elején átmenetileg visszaállították ugyan, de augusztus 1-től újból leállították a pénzek utalását, az állítólagos ok, a korrupció, és a jogállam aggasztó helyzete, és a menekültekkel való bánásmód, emiatt már hónapok óta nem kap pénzt Magyarország, és ezzel már az ellenzéki média is dicsekszik fennhangon, most pl. már a 168 óra is örül neki, hogy nem kaptunk EU pénzt, mer a Zorbán, meratiborc, meravej és megbüntetett minket az Unió. A német SPD és az Európai Zöldek, és a Néppártból is megerősítették ezt, tehát tényleg igaz, az Európai Unió nem utalja a pénzt Magyarországnak, és már több mint 1600 milliárd forintot nem kapott meg az ország.