Mert a rendes adás-vételi szerződés aláírásának időpontja előtt átadott pénzt nem akarják beleszámolni a már beforgatott összegbe, csak amit az adás-vételi szerződés aláírása után kapok.
Azt értem, hogy a vételárat miért kérik beforgatni, ugyanis az önerőt kell először felhasználni. A foglaló be nem számítását azonban nem értem. Az is a vételár része, ha teljesedésbe megy az adás-vétel. Furcsa.
Nagyon szépen köszönöm a segítséget. Így már értem, akkor bármikor letétbe helyezhetem a SZOCPOLT és az előző lakás árát bele kell forgatnom az új ingatlanba, mert volt rajta SZOCPOL. A gondot a banknak az okozza, hogy igényeltem a CSOK-ot és utána sikerült eladnom a lakást. Még nincs adás-vételim, de van foglalóm, amit az építkezésbe forgatok. Azt akarják, hogy az adás-vételi megkötése után használjam fel azt az összeget, amit a házért kapok, és a foglalót nem akarják beleszámítani.
Én nem tartok ott, de ismerem a szabályozást egy picit. Alapból nem kell beforgatni az eladott lakás vételárát, de ha szocpol van rajta, akkor igen. Ez még a korábbi szocpol szabályozásból jön (10 évig nem adható el az ingatlan, kivéve, ha újabb ingatlant épít/vásárol vki és beforgatja a vételárat), nem az új rendeletekből.
Addig nem tudod eladni a lakást, amíg rajta van az elidegenítési és terhelési tilalom. Akkor tehermentesíti a kormányhivatal a lakást, ha letétbe teszed a korábbi támogatási összeget. Ez nincs közvetlen összefüggésben az új CSOK-kal, lehet igénylés előtt és után is intézni, de gondolom kell a zsé az építkezéshez. A CSOK-nál a különbözetet fogod megkapni, a 10 millából lejön a korábbi támogatás összege, de gondolom ezt tudod. Annyi van még, hogy a letétbe helyezéstől számított 3 éven belül kell igazolni az építkezés befejezését. Ez szűkebb határidő, erre is oda kell figyelni.
Folyamatban lévő építkezés: használatbavételi engedély kiadása előtt lehet benyújtani a kérelmet. Nincs olyan megkötés, hogy nem kezdődhet el az építkezés. Az csak a bővítésnél van előírva.
Takarékszövetkezet. Nekünk sem engedik elkezdeni az építkezést, amíg nincs meg a bírálat. Két hónapja állunk vele... úgy, hogy az előző lakásunkat eladjuk, s lassan ki kellene költöznünk. Ezek szerint el lehetne kezdeni? Itt az a problémájuk, hogy a támogatás kifizetéséig eladjuk az előző lakást és nem tudják, hogy így a vételárát hogyan kellene beleforgatnom az újba. Még nincs adás-vételi szerződés, csak előszerződés, foglaló és így teljes a tanácstalanság. Valamint azt sem tudják eldönteni, hogy a mostani lakásomon lévő SZOCPOLT az az új 3 gyerek CSOK igénylés előtt, vagy csak az igénylést követően helyezzem-e letéti számlára. Ebben tudna valaki segíteni, aki már tart ott?
Össze vissza beszélnek hülyeségeket az ügyintézők, ez a tapasztalatom...
Az MKB-nál pl. azt mondták, hogy amíg nincs meg a bírálat és a szerződés addig nem is kezdhetünk el építkezni. Az Ő nézetük szerint nem is lehetne igényelni CSOk-ot folyamatban lévő építkezésekre... Egy vicc!
Mi az OTP-nél adtuk be a papírokat, tegnapelőtt volt kint az értékbecslő lefotózta a ház alapját. Pár nap-hét múlva megvan a bírálat és küldik e-mailben a szerződést. Szó sem volt önerő felhasználás utáni szerződéskötésről.
A 10 milliós CSOK ügyintézés közepén vagyok, minden szutyok papírom megvan, most adogatom le a banknál, még egy hiánypótlásom van vissza. Erre ma telefonon azt mondták, hogy kezdjem el az építkezést, ha az önerőt felhasználtam, majd akkor kötünk szerződést a támogatásokról. Hirtelen nem tudtam mit mondani azóta meg már bezártak, de hogy is van ez? Akkor kötünk szerződést ha már félkész a házam?
En utánajártam mindennek,mielott barmit csinaltunk. Eladtuk a lakásunkat, vettunk egy telket,megkezdtük a terveztetést. Ha ezek utan kitalálják, hogy megsem jó az osztatlan közös, akkor vkit kibelezek 😊
Nem valószínű, mert ez csak jogalkotással oldható fel. Az osztatlan közös tulajdonban lévő épületnél már nem elég a használati megosztásról kötött megállapodás. 256/2011 Kr. lehetővé tette a tulajdonjog ilyen formában történő igazolását, a két új rendelet azonban már nem.
hmm, ettől tartottam :( mi is ebben gondolkodunk, 50* kérdeztük meg a bankokat hogy biztosan jó lesz e.. még szerencse hogy telket nem találtunk :( és akkor kai már elköltött pár milliót a telekre meg a tervezésre, az most mit csinál???
Ezt a levelet kaptam tegnap az OTP-től, szerintem rövidesen a többi bank is fel fog ébredni:
"A Lakáshitelek Főosztályának mai napi tájékoztatása alapján CSOK-kal nem finanszírozható új valamint használt lakás vásárlása, amennyiben osztatlan közös tulajdonban van az ingatlan. Minden esetben szükséges a társasházi alapítás megléte.
Az NGM állásfoglalásáig fentiek alapján szükséges eljárni"
Remélhetőleg lesz korrigálás az NGM részéről, hiszen eddig is lehetett osztatlan közös ingatlanra CSOK-ot igényelni, én legalábbis már többet is intéztem használt házra, de amíg ez nem történik meg, sajnos nem fogadnak be kérelmet.
Nem a reklámért, melyik 3 pénzintézet volt? Én az Ersténél voltam, és nem nagyon értetett hozzá az ügyintéző. Építéshez ő még nem is adott ki CSOK-ot. Mondtam is neki, hogy ez halálos CSOK lesz! :D
Költségvetésed 23,5 M. Ha nem teljesen saját erőből építesz, akkor pénzintézethez fordulsz. Ettől fogva a teljes költségvetés 70% ( 16,45 M) -ról kell hogy rendelkezz számlával (anyag,munkadíj... ). Mivel készültségi fokonként utalják a pénzt, a hitel mellett a csok+áfa is ilyenkor kerül hozzád. Gondolom az addig meglévő számlákat bemutatod a banknak, akik elkönyvelik, és a legvégére meg kell lennie a 70%-nak. (16,45 M számlának). Ha ennyi számlát akarsz leadni akkor kb 3,6 M ft lehet az áfa visszaigénylésed. ugye a számla érték 22% jön vissza. Ha a plafon 5 millió áfát akarod, akkor ki lehet számolni mennyi számlát kell leadni, és kalkulálni a bekerülési költséget....
És igen, azt mondták előre meg kell mondani mennyi áfát szeretnék visszaigényelni, mivel beszámításba kerül a költségvetésedbe, túlfinanszírozott nem lehet az építkezésed! (papíron)