Keresem a választ magamban, és véleményeket hallgatnék ehhez szívesen, hátha okosabban döntenék - 15 év együttélés után nem tudom, merre tovább? A családot felborítani, lakást megosztani, új életet teremteni, vagy maradni a semmilyen, üres, de biztonságos családi létben?
boldog( nak mondott ) kapcsolatban csinál két gyereket, sőt hármat, aztán egyszer csak mégis lelép
Rokonságban előfordult!!! Mindenki csak nézett mint a moziban, amikor a 48 éves pasas 15 év után bejelentette, hogy elköltözik. A feleség nem értette, mert állítása szerint SOHA nem érezte, hogy baj van.....
hát még az is lehet. sőt képzeld még olyan is van, aki boldog( nak mondott ) kapcsolatban csinál két gyereket, sőt hármat, aztán egyszer csak mégis lelép - és az asszonyka még fel sem készült rá, mert sose gondolta volna az általa kielégitettnek gondolt nagyszerű és remek férjről. nahh szóval akinek ami megvan írva, az meg is fog történni. már csak ilyen ez a fránya élet...
a hapsi már egyszer kilépett a szeretői kapcsolatból, majd hónapokkal később vissza, simán dönthetett volna úgy, hogy nem és kész......nem dolgoznak együtt nem szomszédok, hogy minden nap ott lett volna a kísértés az orruk előtt..........
ha valaki megbocsájt nekem, lerohadna a bőr a pofámról ha újra átbasznám......
nagyon vastag bőr van egyesek képén...........ez az én erkölcsi küszöbömet jócskán átlépi!!
és minek benne maradni egy olyan házasságban ami nyilván nem boldog?? 30 évesen gyerektelenül ez egy ostoba döntés volt a pasi meg a nő részéről is!!!
a következő buta döntés majd az lesz, hogy felcsinálja a feleségét és majd kicsi gyerek mellől lép le a szeretőhöz...........
ez szerintem nem átvágás. ebben az esetben nem egy egyéjszakás kalandról volt szó, aminek egyből vége másnap - nem vagyunk egyformák, a kapcsolatok sem azok, ezért én nem ítélkeznék - én ebben megengedőbb vagyok a cél érdekében-és végülis a feleségnek az addigiak is biztos fájtak, de valamiért tovább akart ebben a kapcsolatban menni - az ő dolga miért.
2 hónapja még a szeretőt dugta, miután asszonypajti megbocsájtott, hurrá........tényleg kurva jó döntés volt, nyomorult nő, kap még egy pofánbaszást ha az eddigiek nem voltak elegek..........
A mi házasságunk négy éve döcög, nálam akkor tört el valami. Voltak dolgok amik kezdtek nem jól müködni, pl. a szexuális életünk és az építkezéssel, családi házzal is túlvállaltuk magunkat. Mai fejemmel már tudom, ha akkor mindketten odatesszük magunkat, komolyan vesszük a másik problémáit, akkor elmegyünk párterápiára, megmenthetö lett volna a házasságunk. Helyette még évekig kerülgettük egymást és a kényes témákat és szépen eltávolodtunk, elhidegültünk egymástól. Amikor tudatosult mindkettönkben, hogy nagy a baj, már késö volt. Én csalódtam mert évekig kértem változtassunk, de nem vett komolyan, nem változott semmi. Ö is csalódott, mert közben szeretöm lett.
Miért két terápia? Így alakult. Az elsö nekem abszolute nem jött be, nem is voltunk sokat. A második már jobb volt, ott már mondott a terapeuta értelmes dolgokat.
Aztán az is félbemaradt, mert kaptam egy külföldi álláslehetöséget.
Egyébként külföldre is azért mentem többek között, mert hátha segít. A terapeuta mondta, ha különélés alatt felébred a vágy a másik után, még megmenthetö a kapcsolat.
Én azt tudom tanácsolni, hogy elöször is ülj le a férjeddel beszélni, egyáltalán tudatosuljon benne, mindkettötökben, baj van és így nem mehet tovább.
Ha még látsz remény, a gyerekek miatt is, menjetek el párterápiára.
Részemről az összes "kell"-edet ajánlottra cserélném, mert az én elképzeléseim szerint ugyan van a tapasztalatoknak ideális ideje, de egy-egy változás soha nem lehet túl késői.
Úgyh. szerintem nem az elvesztett ideákon való kesergés vagy a bűntető ítélkezés ami előre visz, hanem az, ha a felismerések alapján megpróbálunk abból főzni vmit amink van... :)
Szükség van kisebb-nagyobb frusztrációkra. A hiányt megtapasztalva lesz elég erőteljesen érezhető valami értéke, ahogy egy szín ragyog fel a komplementerében.
Csak a keserű ismeretében lehet valami elég édes, és ha soha nem lenne semmi keserű akkor nincs az az édesség ami elég édes.
Akit nem ér frusztráció az elégedettséget, boldogságot érezni, és igazán kielégülni sem képes ...azt hiszem.
Fiona: én szerető miatt "értékeltem le" az amúgy élhető házasságomat. A szeretősdi nem jött be (lásd a "Válni szerelemért?" Topikot) én mégis leléptem itthonról 3 hónapra, mondván, hogy szar a házasságunk (Az is volt).
Na erre felébredt a feleségem, és elkezdett rám figyelni. Rendbehoztuk a házasságunkat, most úgy érzem, szeretőnek sincs helye az életemben, és jó döntés volt maradni.
mindez gyerekek nélkül 32-34 évesen.
Mindenképp beszélj a férjeddel, mielőtt döntesz. Ha depis, az is lehet, hogy épp ez rántja ki belőle.
forgione: igazi bigott vallási fanatikus vagy, gratulálok! El tudom képzelni, mennyire népszerű és életrevaló ember lehetsz a templomon kívül. Én sem tartom magam ateistának, de ez már sok.
Ha te szexuálisan passzív és motiválatlan vagy, a férjed meg nem vágyik rád (sem?), akkor -e téren- mi lenne az eltérés ? ...ami még ráadásul fel is erősödött
Akkor a probléma vagy ettől teljesen független, vagy mégsem egészen ez az ábra.
A depresszios ember valoban elvesziti erdeklödeset az addiigi hobbijai irant, fasult, nem okoz örömöt az, ami addig igen. Mikor en voltam beteg, akkor ugy ereztem, hogy egy kut melyen kuporgok, hideg van, es ha felnezek, akkor gomolygo szürke ködöt latok. Minden remenytelen, a beteg nem vagyik semmire, el se tudja kepzelni, hogy lehet meg valami jo is.
Mellette türelmetlen sajat magaval es masokkal, veszekedös lehet. Olyan aprosagokon kepes felhuzni magat, ami egy egeszseges embernek felfoghatatlan. Pl hogy leesett a pulcsija a földre, vagy hogy pirosra valtott a lampa - meg ha nem is sietnek.
De mint mondtam,a tünetek nagyon valtozatosak. Közös bennük az elszürküles, a boldogsagra, örömre valo keptelenseg.
Sulyos esetben az emmber mar csak arra vagyik, hogy ne letezzen. A halaltol a depresszios is fel, de egyesekben olyan nagy a nemlet utani vagy, hogy megis legyözi a felelmet, es akkor jön az a bizonyos kötel...
amit te léleknek hívsz, az a te (és minden más ember) agyában lezajló biokémiai folyamatok összessége.
Igen erős tévedésben vagy amihez nyilván nagyban hozzájárul az alapműveltséged totális hiánya.
Hogy egyszerűbb legyen megértened agyi működésed, az csupán a kedélyállapotod befolyásolja és nem a boldogságod.
Gyógyszer (legális drog) illegális drog, alkohol stb. ezek mind ide hatnak. Amíg tart hatásuk vigyorogsz, aztán meg még lentebb leszel mint voltál. Idővel függővé válsz.
Régi mondás, hogy 1 pohár bor meghozza egészséged
2 pohár meghozza a jó kedved
még 3 pohár elveszi az eszed.
De tőlem nyugodtan szedhetsz amit akarsz, én szóltam:-)
Az a baj, hogy te csak a hiteden keresztül vagy képes bármit is megítélni. Direkt kiemelted a lélek szót vastaggal.
Ennek a létén is már éveket vitázhatnánk, de ezt rövidrezárom azzal, hogy amit te léleknek hívsz, az a te (és minden más ember) agyában lezajló biokémiai folyamatok összessége. Ennek tulajdonítassz egy általad elképzelt teremtő miatt fontosságot.
Mindenki jobban járna, ha itt befejeznéd a hittérítést. Nagyon klassz valfil topikok vannak pont erre a célra.
A klinikai értelemben vett depresszió pontosan ez: "biokémiai folyamatok felborulása".
Ezt legeslegtöbbször egy nagy lelki megrázkódtatás okozza (és persze hogy a lélek kihat a testre, hát hogy is lehetne ez másképp), mint pl a férjem és más ismeröseim esetében. Megint másoknál nem fedezhetö fel ilyen esemény a múltban (pl a csodálatos, szeretö családból jött, igen intelligens, kimagaslóan eredményes Robert Enke esetében). A kislánya halála 2006-ban történt (a gyerek akkor volt 2 éves), így ez nem lehetett kiváltó ok.
Egyes embereknek pechje van, ennyi. Örüljünk, hogy van modern orvostudomány, és a legtöbb esetben tud segíteni.
Én is azt gondolom, hogy nem fair a topiknyitóval szemben (aki tanácsot keres nehéz helyzetében), ha a topikot azzal veszélyeztetjük, hogy tovább etetjük a trollt.
(Az én hsz-em se volt teljesen ontopik, de mentségemre elmondom, hogy a depressziót én nemcsak a családomat, hanem konkrétan a saját fizikai létemet veszélyeztetö betegségként éltem meg, így nem tudok hallgatni, ha csak leghalványabban is felvetödik az, hogy valaki hasonlóval küzd. De már el is dugultam.)
Bennem itt jönnek elő a kételyek: egy a szervezetben végbemenő vegyi folyamatot, pusztán pszichés alapon felborítani? Vannak kétségeim, hogy ez valóban lehetséges. És akkor ott tartunk megint, hogy definiálni kellene, mi is a depresszió? Gondolkodásbeli eltérés a társadalmilag elfogadott normáktól vagy valóban a biokémiai folyamatok felborulása, esetleg bizonyos vegyületek hiánya, amit gyógyszerrel lehet pótolni?
Nem vagyok szakember, nem tudom precízen megfogalmazni.
1 - Az egyházi vonalat ejtsük, sem a segítséget kérő topic nyitó sem a többi hozzászóló nem bigottan vallásos,
2 - Lehetőleg csak az szóljon hozzá, aki már átment valami hasonlón. Mert egészen más elviekben elképzelni mi lenne helyes az adott esetben és homlokegyenest ellentétes ezzel a gyakorlat. Speciel én több mint egy évig rágódtam a helyes megoldáson, illetve a legkevésbé rossz megoldásokon.
