Keresés

Részletes keresés

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2720

A ravasz Pásztor!

 

A választáshoz nem messze a pásztor nagyon kezdé érezni, hogy kár volt bundáját is gyalogutra elhozni (kifordítani), de ha már itt van, el nem dobhatja, este pedig szüksége lesz reá.(Elbújni!)



ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2719

Mese szegény Kovácsról szo, 2012-09-22 14:53 |  danaiz

Az élet sokszor kibabrált vele,
mire szegény Kovács kötélnek állt,
bűne halálos volt, hát itt maradt lengve,
és mint minden reggel buszra szállt.
(A temetés drága és polgárira se tellett,
 - a legnagyobb iskolába jár -
dolgozni indult, talán így urnára lelhet,
oda is ért, mire fújt a gyár.)
Így járt napra-nap, száz évig, vagy tovább,
lélek nem kell a szalag mellett,
senki észre sem vette, kissé rozogább
teste hiányos, feje vesztett,
s mert a reggeli motozásnál
udvariasan mindig visszatette,
és hibát nem ejtett (csak talán
néhány ujjat), a rutin helyette
így is mindent megcsinált.
A bér azonban nem gyűlt,
elveszett, valahol megállt,
száz év alatt ronggyá nyűtt
ruhája helyett újat nem vett,
étel nem kellett, se villany, se gáz,
családja mennybe ment,
számláján mégsem lett soha más:
csak mínusz. Csúfolták ezért
- Kovács te élhetetlen!
Kérj emelést! Ez minimálbér,
s örökre temetetlen
maradsz. - Azám, tizenkét óra
munka után hulla volt Kovács,
nem tért csak nyugovóra,
s ha reggel újra fúj a gyár,
buszra száll, kicsit szétesve
újabb száz évig, vagy tovább,
egyszer majd porrá lesz a teste,
 - s akkor majd homokórába tölti a gy

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2718

Hogy telik erőből
Úgy adta az Isten,
Megértem és kibirom,
Ami vérlik itten
S lesz utána szóm.

Kosarazott szájjal,
Lefojtott tüdővel
Mégis, most is azt hiszem:
Elmondok idővel
Kegyetleneket.

Valamikor jó lesz,
Jó lesz megszólalni,
Csúf, nagy özön-vér után
Jön sok galamb, talmi
S jó lesz jó galamb.

Jó lesz szenvedéssel,
Jó lesz majd nagy kínnal
Sok mindent elmondani,
Mit most a Rém hízlal:
Az igazi szót. 

Előzmény: Törölt nick (2716)
ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2717



De ünnepelt győztes csak az lehet,
kiben érezni az izzó tüzet,
kiből, mint vulkánból a láva,
tör elő a győzni akarás vágya!

A végső diadalhoz ez sem elég!
Kell valami megfoghatatlan csoda,
mit a természet ritkán ítél oda,
melynek neve: "Istenadta tehetség"!

Az ilyen diadal kevesek joga,
a győzelmi mámor lassan elröpül,
felbukkan a rózsaszín lepel mögül,
a létért küzdő milliók tábora!

Az igazi győztes legfőbb mérője,
ha bátran vívja élete csatáját,
ha megállja a csábítás mákonyát,
ha az ember saját magát győzi le!

Törölt nick Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2716

Tc fórumozók!

 

Megint csak egy magyarázkodást olvashatunk Kovács Úrtól meg hogy ezeket miért kell írni!Mikor Ők irkálnak a PVE jelöltjeiről és a PM-ről az nem baj azok mind jók igazak stb:Amit ettina írt azok miért ne lennének igazak? Kicsit szar ügy ha valakiről kiderülnek dolgok!Nem kéne bele vinni a családi magán ügyeket a politikába ezzel kampányolni mert a fagyi visszanyalhat!!Mint abban is hogy a PVE tagok közül kinek milyen a családi viszonya ki kivel lépett félre stb!Hát azért a PRSZ tagok se piskóták ebben!!Ott csak Doktornő az aki ilyen téren fenhetetlen meg a Tanár úr! Szándékosan nem írok neveket ezt tudja Putnok anélkül is!Szóval ami igaz az igaz !Nem zörög a haraszt ha a szélnem fújja!!

 

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2715

Csõgér Bálint polgármester:
Tájékoztatja a képviselõ-testületet, hogy a meghívott vendég Kovács Zsolt ügyvezetõ
vezérigazgató úr az Érv. Zrt részérõl lemondta a testületi ülésen való részvételt. Az Érv Zrt.
díjjavaslatát eljutatta az önkormányzathoz, ami az ivóvíz-szolgáltatás tekintetében
Dédestapolcsány és Nagyvisnyó településeken egységesen:
Lakossági: 339 Ft/m3+Áfa és plusz a környezet terhelési díj
Szennyvízelvezetés és tisztítási tevékenység díja:
Lakossági: 330 Ft/m3+Áfa
A díjak tartalmazzák az eszközök pótlásának, felújításának fedezetéül szolgáló díj összegét is.
Továbbá az Érv Zrt. és az önkormányzatok között határozott idejû, 5 éve szóló szerzõdés
megkötését javasolja, amely 2013. december 31-ig érvényes.
Az említett idõintervallum tartamára 20 millió Ft bérleti díjat fizetne az önkormányzatnak.
Elsõ évben, azaz 2009-ben 10 millió Ft megfizetésére kerül sor, míg a további évekre –az
önkormányzatok által meghatározott, illetve javasolt ütemezésben- további 10 millió Ft bérleti
díj megfizetése valósulna meg.
Az Érv Zrt. javasolja, hogy az elsõ évben biztosított 10 millió Ft felét a lakossági árak
mérséklésére fordítsák, a fennmaradó 5 millió Ft-ot pedig az önkormányzatok szabadon
felhasználhatják.

Törölt nick Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2714

Tisztelt Ettina!

 

A képernyőn át is  érezni az izzadság szagot. Valami ténnyé nem attól válik, hogy Ön vagy más azt állítja, hanem amit az események és az élet igazol.  Politikai megrendelésre készült nyilatkozatokat,  tény ként akarja bemutatni.  Az pedig, hogy ki mit állított négy évvel ezelőtt arról már elmondtam a véleményemet. A politikai váltás  mindenkit beakart sározni, ez volt a kommunikációs program. Tényleg azt hiszi, hogy ebben az országban  Önnök mindenkit félrevezethetnek.  Folytassa csak a mocskolódó kampányát, Önt és a megbízóit minősíti.  Még utoljára mutassa meg a választóknak, hogy képtelenek értelmes kulturált vitára.  A városunk polgárainak jelentős része pontosan átlát az ilyen és ehhez hasonló próbálkozásokon, de csak folytassa, és tegye világossá mindenki számára a mai hatalom politikai kultúráját.

Előzmény: ettina (2713)
ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2713

Sok minden nem stimmelt az ÉRV körül!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

 

Az Észak-magyarországi Regionális Vízműveknél feltárt több száz szabálytalanság közt olyan autóbérletek is szerepeltek, amelyek után havonta 662 ezer forintot fizetett az állami vállalat - írja a Heves Megyei Hírlap.

Üzemegység címen tartott fenn Eger belvárosában egy luxuslakást az Észak-magyarországi Regionális Vízművek. A társaságnál feltárt több száz szabálytalanság közt olyan autóbérletek is szerepeltek, amelyek után havonta 662 ezer forintot fizetett az állami vállalat - írja a Heves Megyei Hírlap.

A cég átvilágítását követő jelentésből kiderült, több Heves megyei vonatkozása is van a visszaélés gyanús ügyeknek: egyebek közt egy siroki beruházás, ahol a pályázók közötti sorrendet az általuk vállalt napi kötbér mértéke döntötte el. Az egyik jelentkező itt a többiekkel szemben ötvenszeres napi kötbért ajánlott fel, azaz késedelem esetén naponta százmillió forint megfizetését vállalta, ugyanakkor a késését követően nem fizette ki a vállalt összeget.

A vízmű korábbi vezetője, Kovács Zsolt állítja, hogy irányítása alatt a társaság mintaszerűen működött. Az egri luxuslakásról úgy nyilatkozott, hogy azt a korábbi székház értékesítése után az érdekképviseletek kérésére vásárolták, s a siroki beruházás közbeszerzési eljárása során sem történt szabálytalanság. Szakértők becslése szerint azonban az ÉRV-nél a szabálytalanságokkal okozott kár elérheti a másfél milliárd forintot.

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2712

balról - Tamók István a Diamit Rt. vezérigazgatója, Csizmadia István a KIOP főosztályvezetője - középen-Kovács Zsolt az ÉRV ZRt. vezérigazgatója - jobbról Lakatos István Sirok község polgármestere és Sós Tamás a Heves Megyei Közgyűlés elnöke

Törölt nick Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2711

Nem Uraim ( vagy Hölgyem) nem adnak itt Önök senkinek! A névtelenség mögé bújva jellemtelen módon mocskolódnak minden tény információ nélkül. citálhatnak ide még vagy 20 cikket, amit csak akarnak. Putnok megoldandó gondjairól a problémákról nem tudnak írni egy értelmes mondatot. Megmutatják, igazából, hogy mit is gondolnak a közéletről a helyi politikáról.  Csak az a furcsa nekem, ha ilyen könnyű engem bántani a Putnoki polgármester miért nem állt ki a kamerák elé. Ott névvel meglehetett volna kérdezni. Vagy hasonlóan Önökhöz attól félnek hogy viszont kérdeznek, és nem lesznek értelmes válaszaik. Sajnálom Önöket.

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2710

ORSZÁGGYŰLÉSI KÉPVISELŐ
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Képviselőcsoportja
Dr. Szili Katalin
az Országgyűlés Elnöke részére
Helyben
Tisztelt Elnök Asszony!
„Mi történt az Észak-magyarországi Regionális Vízműnél?" címmel a Házszabály 91 . §-a
alapján kérdést kívánok benyájtani Dr. Persányi Miklós környezetvédelmi és vízügyi
miniszterhez . A kérdésre a választ írásban kérem.
Tisztelt Miniszter Úr!
A mellékelt levelet 2004 . január 19-én vettem kézhez . A levél aláírói az Észak-magyarországi
Regionális Vízmű Részvénytársaság dolgozóiként fordultak hozzám, a társaságukat érintő
visszásságok ügyében . Megítélésem szerint, a levélben foglalt állítások egy része -
amennyiben igaznak bizonyul - törvénysértéseket vet fel . Ennek kivizsgálása - közvetve,
vagy közvetlenül - a minisztérium hatásköre, ezért kérem Miniszter Urat, szükség esetén
szíveskedjen vizsgálatot lefolytatni, és az alábbi kérdéseimre válaszolni :
Milyen körülmények között került Kovács Zsolt vezérigazgató az ÉRV Rt. élére? Milyen
eljárás előzte meg megbízását, milyen szempontok alapján került kiválasztásra, milyen
képesítésekkel rendelkezik?
Megfelel-e a valóságnak, hogy a mellékelt levél szerinti összefüggés van Kovács Zsolt
vezérigazgató személyes vagyonának gyarapodása és az ÉRV Rt. beruházási között?
Áll-e szerződéses viszonyban az ÉRV Rt. egy Tamók István nevű vállalkozóval, illetve a
Dyamant nevű céggel? Ha igen, mit tartalmaz a szerződés?
Hány főnek szűnt meg a munkaviszonya vagy munkavégzésre irányuló egyéb
jogviszonya, illetve hány fővel létesítettek munkaviszonyt vagy munkavégzésre irányuló
egyéb jogviszonyt az ÉRV Rt-né1 Kovács Zsolt vezérigazgató megbízása óta eltelt
időben? Ezek közül mennyi a putnoki illetőségű?
Milyen gépjárműveket vásárolt, és mennyiért az ÉRV Rt. Kovács Zsolt vezérigazgató
megbízása óta eltelt időben?
K/8390'
írásbeli kérdés
r
Nyomatékosan kérem Miniszter Urat, hogy a levél aláíróinak - amennyiben személyük
beazonosítható - munkavállalói jogait és törvényes érdekeit védeni szíveskedjék, és
szíveskedjék biztosítani, hogy levelük megírása miatt munkahelyükön jogtalan hátrányt ne
szenvedjenek.
Várom megtisztelő válaszát.

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2709

A mai napon megjelent egy cikk, "Szerelmi fészek mEgerben" az interneten, hogy 46 m2-es kéjlak volt vezetőknak, apartman luxus apartman a viztározónál, eladott ingatlan még nem működő társaságnak. A vízdij tehát ezért kerül annyiba, hogy egyes volt főbb vezetők szexuális igényeit elégítsék ki a befizetők pénzéből. Remélem a felülvizgálat után visszafizetik a károkozásokat és a börtön lesz a luxus lakásuk. Azt is remélem, hogy alacsonyabb lesz a vízdíj (az országban állítólag mitt a legmagasabb) a fentieket megtudva nem is csodálom. Az összes szolgáltatót felül kellene vizsgálni és aKÁR VAGYONELKOBZÁSSAL ÉS BÖRTÖNNEL BÜNTETNI A FELELŐST. 

Törölt nick Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2708

Nekem is már leírta ugyanezt :)

A baj csak az,hogy Ön nem tudja elviselni az igazságot!

Adják magának keményen,de meg is érdemli...

 

Aki a "vótvizesre" szavaz,az a saját városa ellen szavaz!!!

 

HAJRÁ BARNA! HAJRÁ PVE! HAJRÁ FIDESZ!

 

Előzmény: Törölt nick (2704)
Törölt nick Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2707

Itt és most!

Az októberi 12.-i  választás mindenkit elgondolkodtat: váltani és szavazni a változásra, vagy folytatni a jelenlegit. Ez a kérdés kihat mindannyiunk életéré, az összes putnoki lakos jövőjére. A politikai csatákat mégis leginkább a „köz” alkalmazottai nézik kiemelt figyelemmel. Számukra ez sokkal több, mint vezetési stílusváltás, vagy éppen a gazdasági növekedés beindítása. Igen, számukra ez a megélhetéssel, a munkahellyel, a megszerzett egzisztenciával kapcsolatos óriási kérdés. A választás kérdése számukra nagyon is gyakorlatiassá válik:  „Mi lesz velem”? „Megmarad a munkahelyem”?, „Szavazzak a változásra”? „Vagy minden maradjon így, eddig is kibírtam, de legalább nekem van munkám!?” „Tudom a gyereket suliba járatni, kifizetni a tandíjat.”  „Vagy mégis döntsek a változás mellett?” „Lehet, a lelkem mélyén már lépni kellene, talán nyugodtabban mennék dolgozni és felemelt fejjel az önérzeten is jobb lenne.” „Változtassak, ne változtassak.”

Kérdések sokasága zakatol ma számos putnoki alkalmazott, előadó, ügyintéző fejében.

„Ha tudnám mi történik majd, ha el tudnám hinni, hogy tényleg nem lesz több politikai „takarítás” lelkesen tenném az „X”-et a változás mellé, de ha mégis tévedek, akkor mi lesz velem? Hisz azt hallom minden nap a mai vezetés holdudvarában: ha nem mi leszünk „Nektek” végetek, nem lesz munkád, de akkor ne gyere sírni én figyelmeztettelek! "

A kérdésekre korrekt választok adhatók. Amellett, hogy természetesen a riogatások nem igazak, erre már többször felhívtuk a figyelmet ( ugyanis a munkáltató nem a PVE, hanem az önkormányzat. Attól, hogy váltás lesz az önkormányzat vezetésében az állások még ugyanúgy megmaradnak ), szeretném más oldalról is megközelíteni ezt a dolgot. Mi változhat akkor?

Sikeres vállalatvezető voltam, de egy olyan korban és szférában, mely alapján bukásra volt ítélve. Anno, amikor elkezdtem is tudtam, hogy egyszer vége lesz, de hittem benne, hogy lehet emberi módon "szakmát csinálni".  El is értünk mindent, a kollégáim emberfeletti munkája és hite a sikerben a Nemzeti Minőség Díj elnyeréséig repítette a Céget. Majd jött a váltás. A magam részéről még mindig naiv voltam, ott volt a kérdés: mentsenek fel a cégnél töltött 21 év után és távozzak hatalmas végkielégítést elszámolva, amelyet a volt társaságomnál felajánlottak, vagy álljak fel közös megegyezéssel és három-havi béremmel. Az utóbbit választottam. A folytatás ismert, valakiknek az volt az érdeke, hogy sárba tiporjanak nyilvánosan: meg is tették, hogy miért, azt ma sem értem, de ezzel elérkeztünk a ma igazi kérdéséhez.

Ha Önök Polgármesterré választanak, milyen jövő elé tekinthetnek az intézményi alkalmazottak?

Ezt a kis történetet azért írtam, hogy mindenki számára világossá váljon, megtapasztalva az emberi megaláztatást, képtelen lennék ezt másokkal megtenni, elegem van a világban és olykor-olykor Putnokon is zajló tendenciákból: az emberek, emberi sorsok elnyomorításából, a megaláztatásból és a kihasználásból. Pont ezért kérem Önöket, adjanak esélyt Önmaguknak, gondolják át, hogy a munkahely csak olyan lehet-e, mint most. A jövő megint arról szóljon, hogy menni kell a kötelező közmeghallgatásra, hogy az utcán nem merek megállni a kert szomszédommal szót váltani, mert Ő a „város ellensége”, ugyan nekem gyerekkori ismerősöm és a nyári üdülésről szerettem volna vele kicsit beszélgetni.

A válasz a kérdésre: higgyenek Önmagukban, amit tesznek és csinálnak nap mint nap, az élteti és tartja működésben ezt a várost. Önök ügyintézők, előadók, pedagógusok, ha az elmúlt évtizedben volt bármilyen városi fejlődés is, annak Önök a névtelen hősei és nem Putnok város vezetése! Ma a politika legnagyobb őrültsége lenne a várost tartó pilléreit kidönteni. Az Önök szakmai háttere nélkül ma nem lehet sikert elérni. Mondhatja a politika és harsoghatja a városi média, de a jövő sikeres városának a legfontosabb záloga ma az Önök felhalmozott szakmai tudása.

 

Kovács Zsolt, a PRSZ elnöke

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2706

 

 

 

 

 

 


Nem gyötörnek gondok
Hajam is van még
Nem ver jeges zápor
Kéken néz az ég

Élvezem a dolgom
Főnök sem zavar
Nyújtózom ameddig
A takaró takar

              Jól érzem magam
              Nem kínoz a blues
              Megvan mindenem
              Ami kátyúból kihúz

Doktor rám mosolygott
Minden rendben van
Százhúsz évig élek
Ha így tartom magam

Ha bármit eszem iszom
Számban jó az íz
Étel ital manna
Nem ciános víz

Kezet nyújt a rendőr
Taszít a pohár
Adós nem maradtam
Nem sodrófa vár

Széles utca hosszan
Sok üres kabát
Cipőm köztük táncol
Semmijükön át

Vannak kik szeretnek
Vannak akik nem
De cimborám a nap
Ragyog fenn nekem

Jó ruhákat hordok
Autóm süvít
Fejem fölött fedél
Csillagom virít

Iskolába jártam
Volt apám anyám
Háború nem űzött
Mindig volt hazám

Így élem világom
S kézen fogva jár
Velem minden úton
A fény és a gitár

Törölt nick Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2705

 

Tisztelt Fórumozók! Tisztelt Olvasók!

 

Köszönöm a sok biztatást amit  kaptam, kaptunk a tagnapi   rendezvényünkön, ugyan itt nem kellett az alkalmazottaknak skandálni.  csak jól érezték magukat .  A PRSZ-nek  az a meggyőződése, hogy van lehetőség egy másik irányt választani október 12.-én. Ez az irány a Miénk, a  putnoki polgároké,és  nem erőlteti ránk valami központi akarat. Felemelt fejjel és büszkeséggel tudjuk azt mondani , ennyi!! Elég volt.  Saját kezünkbe vehetjük  a sorsunk irányítását. Megtehetjük mert hiszünk magunkban, hogy jobb sorsa születettünk.  Ma olyan pillanatokat élünk, mint amikor szabadság szelleme kiszabadul a palackból. Ezt az akaratot már nem lehet újabb dugókkal vissza szorítani. Eljött az idő, még hallunk majd néhány apokaliptikus jóslatot a világvége eljöveteléről, ha a PVE veszít, de ez már a végjáték hideg  fuvallata. A PRSZ vár mindenkit a győztesek táborának zászlaja alá. Itt van menedék a volt PVE szavazóknak is,  hisz Ők is hozzánk tartoznak.  Legtöbbet Ők tehetnek,hiszen még  az utolsó  csatában Nekik szánják a mártírok szerepét, de nem kell megtenniük . Az új kezdet, és az új városvezetés nem  az emberek elszámoltatásáról fog szólni hanem az alkotó akarat egyesítésről. Önöket is várom a hit a szabadságág és az új kezdet zászlaja  mögé.

Kovács Zsolt a PRSZ elnöke.

Törölt nick Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2704

Tisztelt Ettina!

 

A képernyőn át is  érezni az izzadság szagot. Valami ténnyé nem attól válik, hogy Ön vagy más azt állítja, hanem amit az események és az élet igazol.  Politikai megrendelésre készült nyilatkozatokat,  tény ként akarja bemutatni.  Az pedig, hogy ki mit állított négy évvel ezelőtt arról már elmondtam a véleményemet. A politikai váltás  mindenkit beakart sározni, ez volt a kommunikációs program. Tényleg azt hiszi, hogy ebben az országban  Önnök mindenkit félrevezethetnek.  Folytassa csak a mocskolódó kampányát, Önt és a megbízóit minősíti.  Még utoljára mutassa meg a választóknak, hogy képtelenek értelmes kulturált vitára.  A városunk polgárainak jelentős része pontosan átlát az ilyen és ehhez hasonló próbálkozásokon, de csak folytassa, és tegye világossá mindenki számára a mai hatalom politikai kultúráját.

Előzmény: ettina (2702)
ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2703

Cszélkakas Sanyi:

 

- Mit gondol a mai magyar gazdasági és politikai helyzetről?

 

- A jelenlegi magyar politikai helyzet azt mutatja, hogy az MSzP-SzDSz koalíció az országot a csőd és a kilátástalanság felé vezeti. Vannak azonban olyan tényezők, melyek ezen kívül állnak  - a sokak által emlegetett gazdasági válság – nemcsak hazánkba, hanem városunkba is begyűrűzött. Az országos politikánál maradva a szocialista nagytőke 2002-es hatalomra jutása pontosan lemérhető. Kevésbé foglalkoznak a középréteg felzárkóztatásával, óriási hiányosságok vannak a magyar mezőgazdaság, ipar, kereskedelem területén.

Továbbá a nyugdíjhelyzet sem megoldott. A jelen támogatási rendszerben nagyon sokan vannak olyanok, akik a családi pótlékból vagy a segélyből élnek , azaz munkát nem végeznek. Egyre kevesebb embernek kell eltartani egyre többet, a szociális háló réseit kihasználják a segélyből élők. Égető a helyzet, valamit előbb-utóbb tenni kell. A Ratkó korszak gyermekei-a mai 50-60 évesek- illetve a Gyes, Gyed korszak gyemekei - a mai 40 évesek- aránya jóval nagyobb, mint azoké, akik minimálbérből vagy fölötte adóznak, tehát egyszerűen  minimális összegű nyugdíjuk lesz és erre a feszítő, sokak által még nem átlátható helyzetre a magánnyugdíj pénztárak sem jelentenek megoldást.

 

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2702

Vizes panama: méregdrága sportkocsik és luxuslakás - közpénzből heol.hu 2011.05.11. 8:46:00

Több száz szabálytalanságot tártak fel az Észak-magyarországi Regionális Vízmű (ÉRV) Zrt. korábbi gazdálkodásában. Az okozott kár a másfél milliárdot is elérheti.



Az átvilágításról készített jelentés szerint az előző vezetés 2010 előtt az adófizetők pénzéből egy kisebb luxuslakást vásárolt Egerben. A zrt.-nek több olyan autója is volt, amelyekért havonta egyenként 662 ezer forint bérleti díjat fizetett. A szakértők egyébként kétszáz esetben találtak hibát vagy szabálytalanságot, az ezekkel okozott kár - becslések szerint - a másfél milliárd forintot is elérheti.

Az ügynek több Heves megyei vonatkozása van. A jelentésből kiderült: egy siroki beruházás kivitelezése és egy egri luxuslakás megvásárlása és fenntartása során is felmerülhet a visszaélés gyanúja.
- Az átvilágítás során felfedezték, hogy Eger belvárosában a társaság egy 46 négyzetméteres, üzemegység címen megjelölt ingatlannal is rendelkezik. Mivel a vízszolgáltatás ezt semmilyen szempontból nem indokolta, megvizsgáltuk a lakást, amelyről legnagyobb meglepetésünkre kiderült, hogy az ún. „üzemegység” egy minden kényelemmel berendezett luxuslakás - hangsúlyozta Ritter Géza, az ÉRV Zrt. tavaly októberben kinevezett vezérigazgatója.

A vizsgálatot vezető ügyvéd, dr. Szabó Iván elmondta: a közel 600 oldalas átvilágítási jelentésben adminisztrációs szabálytalanságokról és gazdasági bűncselekményekről is beszámolnak. Példaként említett egy siroki, az ottani vízminőség javításáért kezdeményezett beruházást, ahol a pályázók közötti sorrendet az általuk vállalt napi kötbér mértéke döntötte el. Az ügyvéd felhívta a figyelmet arra, hogy az egyik jelentkező a többiekkel szemben ötvenszeres napi kötbért ajánlott fel, azaz késedelem esetén naponta százmillió forint megfizetését vállalta. A jelentésből kiderül: a cég végül a késés után nem fizette ki a vállalt összeget.

Megkerestük a vízmű korábbi vezetőjét is, aki elmondta: irányítása alatt a társaság mintaszerűen működött. Kovács Zsolt az egri luxuslakásról úgy nyilatkozott, hogy azt a korábbi székház értékesítése után vásárolták az ÉRV Zrt. érdekképviseletének külön kérésére. Elmondta: a házban a zrt. munkatársai és vendégei tartózkodhattak. A régi ügyvezető szerint a siroki beruházás közbeszerzési eljárása során semmilyen szabálytalanság nem volt. Ő úgy tudja: ugyan késett a kivitelezés, de az átadás határidejét szerződésmódosítással már korábban kitolták, ezért nem kérhettek kötbért.

Dr. Szabó Ivántól megtudtuk: a vizsgálatok végeztével várhatóan tíz-tizenkét nagy jelentőségű ügyet tárnak az ügyészség elé. Ezen kívül kilenc esetben indítanak majd polgári peres eljárást annak érdekében, hogy a társaságot ért kárt enyhítsék. Ritter Géza vezérigazgató kiemelte: azok a munkavállalók, akiket felelősség terhel a történtekért, már nincsenek a társaságnál. Az átvilágítást követően létrehozott egy munkacsoportot a feltárt hiányosságok kijavítására.

Több mint 50 millió autóbérlésre

A jelentés szerint az Észak-magyarországi Regionális Vízmű Zrt. 2007 és 2010 között ötvenmillió forintot költött autók bérlésére. A nyolc járműből hetet később meg is vásároltak, így a teljes költség elérte a nyolcvanmilliót. A cég korábban három sportkocsit is bérelt, de a korábbi vezérigazgató még kapott egy luxusterepjárót is. A sportkocsik bérleti díja darabonként havonta 662 ezer forint volt. 

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2701

Ünnepi Képviselő - testületi üléssel vette kezdetét az augusztus 20.-i megemlékezés. A Himnusz eléneklése után Vécsei Bence a Reményik Sándor „Akarom” c. versét adta elő. A folyamatosan végzett kimagaslóan jó és példamutató munkájukért a „Putnok Város Közszolgálatáért” kitüntető címet: Gajdos Imréné a polgármesteri hivatal, Kövér Lászlóné a Városi Kommunális Gondnokság munkatársai és Pásztor János a Putnok Városi Televízió volt ügyvezetője érdemelték ki ebben az évben.

kannamoso Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2700

SZÉP ÉS IGAZSÁGOS NAPOT MINDENKINEK..

 

ITT AZ IDO, MOST VAGY SOHA

AKI NEM A VÁLTOZÁSRA SZAVAZ, AZ A MARADÁST VÁLASZTJA

PUTNOK LEGYEN ISMÉT EGY NYUGODT FEJLODO KISVÁROS, ÁLLJON PÉLDAKÉNT MAGYARORSZÁG NÉPE ELOTT....................

CSAK A VÁLTOZÁS, PUTNOKNAK EZ A JOVOJE

KOSZONOM, HOGY ITT LEHETTEM A FORUMON, MINDEN KEDVES OLVASONAK KIVÁNOK EGÉSZSÉGET, LELKI BÉKÉT, ÉS AZT, HOGY A KUDARCOKBOL EROT TUDJANAK MERITENI

UDVOZLETTEL: KANNAMOSO

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2699

 

Balázs Zita, a jobbikkal és a romcsikkal foglalkozó jelölt!

 

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2698

Czeglédi Sándor PVE

- 29 évesen ért az a megtiszteltetés a város lakossága részéről, hogy bizalmat szavaztak és beválasztottak a helyi képviselő testületbe. Visszaemlékezve erre az időre, nagy energiával és lelkesedéssel vágtam bele az önkormányzati tevékenységbe. Időközben ez a lelkesedés semmit sem csökkent, bár mostanában a közvetlen kommunikáció, a lakossággal történő beszélgetéseim ritkábban fordulnak elő. Ez annak köszönhető, ha az ember közszereplést vagy politikai tevékenységet vállal, -elsősorban a választóiból kell építkeznie és mindezt alázatosan tenni –, hogy több olyan feladatom van, melyet éppen a város és a választók érdekében teszek. Jelölő szervezet: PVE Mennyire elégedett Ön a képviselő munkájával? 3.25/5 (48 Szavazat)

 

Megyei közgyűlés Foglalkoztatási és Vállalkozási Bizottság tagja Fogadóóra, egyéb információk Népjóléti Bizottság
TITKÁR: Czeglédi Sándor

Minden hónap 4. csütörtök 14-16 óra között
a Polgármesteri Hivatalban.

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2697

Putnok Város Közszolgálatáért kitüntetésben részesültek

 

2014. év kitüntetettjei:

Watzula Jánosné

Bányai Jánosné

Reményi József

Fónagy István

 

2013. év kitüntetettjei:

Gaál Miklósné

Péter Lászlóné

Tóth Mária

 

2012. év kitüntetettjei:

Elek Franciska

dr. Lénárt Béla

Éles Sándor

Kepecz Zsolt

 

2011. év kitüntetettjei:

Gajdos Imréné

Kövér Lászlóné

Pásztor János

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2696

Nem mutat jó fényt, hogy az ÉRV vezér és még sok-sok kakukktojás ott van mindenhol, ahol a Fidesz megjelenik. Mert ma mindenki azon röhög, hogy amikor itt volt Orbán, egy Opontos fotón a hátttérben Kovács Zsolt ÉRV vezér villogott. 

Törölt nick Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2695

A többség akaratát illik tiszteletben tartani,tehát a választás eredményét el kell fogadni mindenkinek eredménytől függetlenül!

 

 

Továbbra is fenntartom,hogy:

PUTNOK VÁROS LAKOSSÁGA A FIDESZES VÁROSVEZETÉS MELLETT ÁLL!!!

Hiszen bolond az az ember,aki a kormány által támogatott városvezetés ellen szavaz!!!Az a saját városa ellen szavaz!!!

 

HAJRÁ BARNA! HAJRÁ PVE! HAJRÁ FIDESZ!

BÍZUNK BENNETEK!!!

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2694

10. Blaháné Olcsvári Mária (MSZP) (980) 11. Farkas Pál (Független) 12. Ternyik András (Független) (908) 13. Balázs Zita (JOBBIK)

ettina Creative Commons License 2014.10.12 0 0 2693

"Lassan fényes nappal is félni kell!" Sajókaza - Negrutz Ágoston, a Sajókazáért Egyesület elnöke azt nyilatkozta szerkesztőségünknek, hogy szinte sehol nincs rendben a közbiztonság, mert a rendőrség keze meg van kötve. Többen is tudakolták, mit ért alatta.

Negrutz Ágoston készségesen vállalkozott gondolatai bővebb kifejtésére: - Semmilyen hatalom nincs sajnos a rendőrség kezében - hangoztatta. A kormány nem ad megfelelő lehetőséget, hatalmat, jogi eszközt arra, hogy kellő határozottsággal és megfelelőképpen tudjanak fellépni a rendőrök az agresszív garázdák, a tolvajok, a renitenskedők ellen. Az igazságszolgáltatás gyakorlata is eléggé elszomorító. Amikor a nyilvánvalóan betörőt letolvajoztam, a bírónő arra szólított fel, hogy kérjek az illetőtől bocsánatot. Amikor ezt határozottan visszautasítottam és megtagadtam, akkor rám rivallt, hogy takarodjak ki a teremből. Ha ez így folytatódik, akkor fényes nappal is félnek majd az emberek kimenni az utcára.

Idézünk egy másik hozzászólót is. Tamás István putnoki lakos véleménye a következő: "A cigánykérdést fel kell vállalni - Kell a Magyar Gárda és kell olyan rendőrség, aki nem húzza be fülét-farkát és végre már nem csak a magyart veri....lásd: 2006. okt. 23."."



pipaq Creative Commons License 2014.10.11 0 0 2692

Hát délután voltam kint mind a két eseményen. A postánál mintha 1956 előtti idők lettek volna,  azt énekelték a színpadon a sárgák: Szeretlek Barna", egyből szétnéztem merre vannak az ávósok. Az ingyen sör és ingyen kaja meg nagy átverés, remélem nem ültek fel a normális emberek ennek az ingyen alamizsnának. Egyszóval, nagy átverés show-nak tűnt az egész.

A másik rendezvényen Kovács Zsolt köszöntötte a tömeget, majd következett a műsor, ahol úgy láttam mindenki jól érezte magát. Szünetben bemutatta a jelölteket, és bizony bizony nem ünnepeltette magát és hát ez óriási különbség uraim. Nem kellet kötelező jelleggel senkinek jól éreznie magát, aki oda jött önként jött oda, és mindenki jól érezte magát mindenféle kötelezettség nélkül.

A két rendezvény alapján Én a PRSZ - re szavazok. Ha ilyen korrektül oldalnak meg mindent akkor ott a jövő, ott van Putnok fejlődésének a záloga a kezükben, most már csak rajtunk múlik a város, és az itt élők sorsa, szavazunk közösen a jövőre, szavazzunk a PRSZ polgármester és képviselő jelöltjeire:

Kovács Zsolt

Dr. Bella Borbála

Pásztor János

Dr. Kristóf Lászlóné

Gregor Endre

Balázs Zita

Czeglédi Sándor

Blaháné Olcsvári Mária

aprofa2 Creative Commons License 2014.10.11 0 0 2691

Gyíííí Ha Putnyokiak!   Gyíííí Ha!

 

De csudijó kedvem vagyon még mindíg!  No mostan aztan jól kimullatoztuk magunkat! Itt aztán vót mindeny a pősta téren! Ingyé árpalí, meg ídes fogbaragagyó. De Gremíélem holnaptól már csak vót gazsduram csumidázom a kípesebbik feledet. Hogy a purgyénak meg be kellett fognyi a szemit mert azt a kík purgyémegelőzző gumiluffit hogy a csudábá lehetett így közösségi szemlíre meg legikább a purgyék elí vinnyi.

Montam is a Rozinyak, hogy látod-e te Rozi ellátnyak itt minykett óvószerrel! No de draga testvírem, mer ugyi hítfőtől remínyeim szerint má csak a lesszel, a budit megin kifelejtetted a tervezísbűl! Osztan csak a magas ház meg az orvoslásos rendellő közibe kellett megín mennyi! Menytünk is rendese. Át a Lagzis Trombitállós embert meghalgítynyi. No it vótt budi! De a serital meg a purgyé fogromboló cukorka az mán itt nem vőt ingyé.

Nem is nagyon íreztem magamat otthon mert sehol nem láttam szítszórva a szemetet, meg az emberek is oljan öszínteségesen jókedvüek vótak. Megosztan itt nem kölött szorgossan összeütögetnyi a kezecskéinket és közben ütemesen kurjongtynyi hogy idézem "Szeretlek Barnya".

No akkó szóval teetel holnap ín márcsak ha meg nem haragszol ezeknek a pereces fijjuk lányoknak teszem melíje a nevem alájaírrásom egyharmadát a szvazgató papírrossra.

Egy szóval HAJRÁ PRSZ.

No meg azírt Hajjjj Rá Tamásbarna! Ha írted mről beszílek!

Jóvan no Gazsi   HAJRÁ PUTNOKIAK!   Renbe van így .....? No no nono! Mórzsi  te szorídzsd már kissé össze a fogacskaidat.

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!