Tisza Istvánnak -aki a végsőkig ragaszkodott egy eleve vesztes háború folytatásához-, miért emelnek szobrot több helyen is? Én csak kérdezek és figyelek, mert nem értem a körülötte kialakított kultuszt és szobormániát.
1941 júniusában ő döntött úgy, hogy Magyarország csatlakozzon a Szovjetunió elleni harchoz (Kassai bombázás-Bárdossy)
Politikailag nagyon hibás döntés volt.Az ország érdeke a semlegesség fenntartása lett volna, ameddig csak lehetséges.
A vidéki zsidóság deportálásáért és a Sztójay-kormány egyéb katasztrofális lépéseiért neki is viselni kell a felelősséget, sőt a sikertelen kiugrás után átadta a hatalmat Szálasinak, ezért a nyilasterror és a háború elhúzódása is a lelkén szárad.
Horthy egy buta tengerésztiszt volt, aki nagy nyalintásokkal jutott egyre magasabb pozíciókba. Nem értett a politikához, és éles helyzetekben katasztrofális döntéseket hozott, amit aztán az egész magyar nemzet szívott meg.
Visszatérve Tisza Istvánra az a véleményem, hogy ő jóval tehetségesebb politikus volt, mint maga Horthy, illetve az emberei. Tulajdonképpen kárt okozott Magyarországnak a meggyilkolása, mert hozzá képest tehetségtelen senkik vezették Magyarországot a Horthy-korszakban. Horthy maga sem volt egyáltalán politikus, s amikor a nemzetközi politikában kellett volna helyt állnia, az bizony nem igazán ment neki.
Ez mind semmi ahhoz képest, hogy 200 ezer magyar bakát küldött ki a Don kanyarba. Minek???
Erről nem akarsz mesélni? Tudok olyan testvérpárról, az egyikük ott tünt el, a másikuk pedig gyalog jött haza és itthon egy szerencsétlen, figyelmetlen balesetben meghalt. Felfogtad valaha ezeket a szörnyűségeket?
Ennek szobor? Akasztófára kellett volna juttatni, az ostoba, náciseggnyaló hülye politikájáért.
"Dr. Doktor Sándor szobrát el akarják távolítani, egy olyan emberét, akinek a bűne az, hogy nem küldött magyar embereket a világháborúba, a halálba."
Látszik, hogy fogalmad sincs a dologról. Doktor Sándor "bűne" nem az volt, hogy nem küldött katonákat a háborúba, hanem az, hogy a törvényhatósági bizottság elnökeként Linder Béla polgármesterrel közösen tevékenyen részt vett a Baranya-Bajai Szerb-Magyar Köztársaság, egy szerb bábállam létrehozásában, miközben a területet a békeszerződés Mo-nak ítélte.
"Tiszának, aki berobbantotta az I. világháborúba a monarchiát"
Tényleg, ő egyedül?? Nahát...
"és Horthy, aki amellett hogy csókos haverja volt Hitlernek"
Ja, nagy haverok lehettek. Azért utálta Hitler Horthyt mert olyan nagy haverok voltak.
Azért tagadta meg Horthy, hogy 1938-ban megtámadja Hitler követelésére csehszlovákiát, mert haverok voltak. Azért tagadta meg a lengyel hadjáratkor, hogy Mo-on keresztül támadják hátba a németek a lenygeleket, mert akkora haverok voltak. Azért fogadott be Mo. kb 100 ezer lengyel menekültet, mert nagy haverok voltak, és azért nevezte ki Kállayt és tartott ki mellette a német megszállásig Hitler ellenében, mert akkora haverok voltak... stb
Mondd, neked a lózungokon kívül van valami halvény fogalmad egyébként a korszak történelméről, eseményeiről?
Dr. Doktor Sándor szobrát el akarják távolítani, egy olyan emberét, akinek a bűne az, hogy nem küldött magyar embereket a világháborúba, a halálba.
Tiszának, aki berobbantotta az I. világháborúba a monarchiát, és Horthy, aki amellett hogy csókos haverja volt Hitlernek, 200 ezer magyar bakát küldött a fagyhalálba, nekik szobrot akarnak.
És mi is történt később? Az írók rájöttek, hogy ők is csak a hatalom játékszerei. Mit is mondott Babits erről? :
"Tudjátok meg, hogy elveszítjük a hazánkat. Gyalázat az, ami itt történik. Rablás, öngyilkosság, önmagunkat raboltuk ki, és önmagunk fekszünk a bárd alá. Jönek a csehek és a románok, és az országot fölkoncolják. Elvész ez a szép ország, ezer év tradícióit, gyönyörű eredményeit dobjuk oda a semmiért. Le kell rombolni ezt az egész rendszert, el kell söpörni, mert vesztébe viszi az országot! Mit akarnak ettől a néptől? nekem hiába szónokol akárki a világmegváltásról, itt születtem, ez a talpalatnyi föld elvesztése fáj nekem a legjobban! (Idézi: Kassák Lajos: Egy ember élete)
Mi is történt Kassákkal? Kun elrendelte a letartóztatását, amit épphogy csak elkerült.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket; A pártoskodókat, a vitézkedőket. Csak egy éjszakára: Akik fent hirdetik, hogy - mi nem felejtünk, Mikor a halálgép muzsikál felettünk; Mikor láthatatlan magja kél a ködnek, S gyilkos ólom-fecskék szanaszét röpködnek,
Csak egy éjszakára küldjétek el őket; Gerendatöréskor szálka-keresőket. Csak egy éjszakára: Mikor siketitőn bőgni kezd a gránát S úgy nyög a véres föld, mintha gyomrát vágnák, Robbanó golyónak mikor fénye támad S véres vize kicsap a vén Visztulának.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket. Az uzsoragarast fogukhoz verőket. Csak egy éjszakára: Mikor gránát-vulkán izzó közepén Ugy forog a férfi, mint a falevél; S mire földre omlik, ó iszonyu omlás, – Szép piros vitézből csak fekete csontváz.
Csak egy éjszakára küldjétek el őket: A hitetleneket s az üzérkedőket. Csak egy éjszakára: Mikor a pokolnak égő torka tárul, S vér csurog a földön, vér csurog a fáról Mikor a rongy sátor nyöszörög a szélben S haló honvéd sóhajt: fiam… feleségem…
Csak egy éjszakára küldjétek el őket: Hosszú csahos nyelvvel hazaszeretőket. Csak egy éjszakára: Vakitó csillagnak mikor támad fénye, Lássák meg arcuk a San-folyó tükrébe, Amikor magyar vért gőzölve hömpölyget, Hogy sirva sikoltsák: Istenem, ne többet.
Küldjétek el őket csak egy éjszakára, Hogy emlékezzenek az anyjuk kinjára. Csak egy éjszakára: Hogy bujnának össze megrémülve, fázva; Hogy fetrengne mind-mind, hogy meakulpázna; Hogy tépné az ingét, hogy verné a mellét, Hogy kiáltná bőgve: Krisztusom, mi kell még!
Krisztusom, mi kell még! Véreim, mit adjak Árjáért a vérnek, csak én megmaradjak! Hogy esküdne mind-mind, S hitetlen gőgjében, akit sosem ismert, Hogy hivná a Krisztust, hogy hivná az Istent: Magyar vérem ellen soha-soha többet! - - Csak egy éjszakára küldjétek el őket.
Ha csak 300 áldozat lett volna, azért is bőven megérdemelte volna Horthy a kötelet. Sajnos elkerülte az igazságszolgáltatást, pedig ott lett volna a helye Szálasi mellett bitón.
Egyed Ákos erdélyi történésznek van egy kétkötetes munkája Erdély 1848-49-ben címmel, abban hosszan ír erről. Ill. vannak külön tanulmányai ezekről, amikre a könyvben is hivatkozik. De érdemes megnézni Hermann Róbert könyvét is az abrudbányai tragédiáról.
Egyed Ákos: Erdély, 1848-1849 Csíkszereda 1998
Hermann Róbert: Az abrudbányai tragédia, 1849 Bp. 1991
Ebben az előadásában említi Romsics, hogy Fényes László a szocdem párt megbízásából 1923-24-ben anyaggyűjtést folytatott és ennek eredménye az lett, hogy 626 főről állítható biztosan, hogy a fehérterror áldozata lett, és azt feltétezete, hogy ennek a duplájával lehet számolni.
És akkor egy igazán érdekesebb rész Romsics előadásából:
"Ennek az adatbázisnak az alapján szoktam a későbbiekben azt írni, hogy a fehérterror áldozatainak a száma ezer és kétezer közé tehető. Lehetséges persze, hogy még ez is túlzás. Két szorgalmas szakdolgozóm – Smudla Katalin és Bödök Gergely – ugyanis az elmúlt hónapokban a Fényes-féle anyaggyűjtést szigorú forráskritikának vetette alá, és néhány új forráscsoportot is bevont a vizsgálatba. Konklúziójuk: alig több mint 300 főről lehet teljes bizonyossággal kijelenteni, hogy a különítményesek végeztek velük. Lehetséges, sőt valószínű, hogy a másik 300 életét is ők oltották ki, ám ezt nem lehet egyértelműen bizonyítani."
Persze téged sosem zavarnak a tények, te folyton a Munkásmozgalmi Lexikont, meg a Fortlyos félelem igazgat-ot hozod elő. A vicces, hogy mindkettő Bőhm Vilmos alapján állítja az 5000-res hazugságot. Fekete meg kb. annyira hiteles forrás mint egy fazék meleg víz.