Mindennek lehet kultúrája: A viselkedésnek, az állattartásnak, a nevelésnek, az írásnak, az olvasásnak, a vitának, a szexnek az evésnek az ivásnak stb. stb. Ezért ebben a topikban semmi nem off. Írhatsz bármiről, az sem baj, ha nem mindig kulturáltan.?;)) Reményeim szerint kialakul majd párbeszéd, vita, de szívesen látom a magányos farkasokat is.
Másnap, azaz pénteken megnéztük az időjárás előrejelzését, kicsit sóhajtoztunk, de nem hagytuk eltántorítani magunkat! Korán reggel elindultunk a Várba, a Mesterségek Ünnepére, és amennyire csak lehetett, igyekeztünk az árnyékos helyeken járni, több-kevesebb sikerrel, elvégre az érdekes látnivalók általában nem ott voltak. ez volt az első nap, lehet, hogy csak azért éreztem úgy, hogy a szokottnál kevesebben voltak mind a vásárlók, mind a kiállítók. Az előbbiek viszont idő jártával egyre többen lettek. Némi előztetes felmérés után jöhetett a kiállított, szép és változatos áruk figyelmes szemügyrevétele. Ezúttal sem az Oroszlános udvarban, hanem a Táncsics utcában volt a vásár, de ez semmit nem rontott az áruk szépségén és az árusok kedvességén! Képtelenség felsorolni, mi mindent láttunk, volt ott favilla, fakanál, fatányér, mi több, fa palacsintaforgató is, no meg fakupa. Egy csinos kis fakanalat meg is vettem. Szép vesszőkosarak nagy számban, a mózeskosarat is ideértve. Pár mézeskalácsos, sima kaláccsal, de tükrös szívvel is. Továbbmenve, nagyon szép bőrműves munkákat láttam. Mi több, egy vastag bőrből készült páncélt is. . Nemsokára fura ritmusú dobokat hallottunk, el is indultunk arrafelé. Az idei díszvendég Dél-Korea volt, ők rendeztek felvonulást. Elől valamiféle állatalakzat, talán sárkány, utána táncosnők. Aki már látott dél-koreai filmsorozatot, az maga elé képzelheti a ruhákat, a színes legyezőket, a kecses mozdulatokat, szem és fülgyönyörködtető felvonulás volt! Néhány nézőre is átragadt a ritmus, a dobok ütemére ringatták magukat.
Miután kinézegettük magunkat, továbbindultunk az Ízek utcájába. No, ott nem csak néznivaló akadt! Olyan szép feliratokat viseltek az árusbódék, hogy karcagi birkapaprikás, nyírségi töltöttkáposzta, esetleg fánk. Ez utóbbiak eszményien szalagosak voltak, és szilvalekvárral töltötték meg őket. Volt még pörkölt minden tételben, rétes az édességre vágyódóknak. No meg szomjan sem maradt senki, aki inni akart. Árultak még lekvárt, házi sajtokat, mézet, többféle ízesítésű és más-más húsból készült kolbászt, eper és meggybort. Ezeket nem kóstoltam meg, de bodzabort igenis vettem! Tavaly megkóstoltam, ízlett, el is határoztam, hogy veszek, de nem akartam cipelni, ezért később megfeledkeztem róla. Idén inkább cipeltem! Ennyi kultúra elég is volt aznapra indultunk hazafelé. fáradtan, de szép élményekkel gazdagabban.
Püff neki! Ha előbb tudom, nem nagyon megyek tovább. mert a Bálnában jártam a design kiállításon, viszont ha ezt tudom, maradok. De továbbmentem a Csárdafesztiválra, az sem volt rossz hely.
Kicsit bosszankodok, hogy rendetlenkedik a gépem. Ezt még délelőtt akartam beírni, hogyha valakit érdekel, odaérjen, de nem engedett belépni. Aztán ahogy mászkálok a topikok között látom, hogy mégis be vagyok jelentkezve. Viszont az elsőt így már elbuktuk. (Én eleve később terveztem menni, de el is aludtam. :D)
Szóval a Nehru parton, a Boráros tér és a Bálna között vannak jó kis ingyenes műsorok. Amit így elbukott, mert már zajlik 14 órától, az egy Nemes Nagy Ágnes 100 éves évforduló kapcsán koncert és felolvasások:
Hőség ide, hőség oda, Kati barátnőmmel együtt rászántuk magunkat egy kis kirándulásra-nézegetésre. Ez csütörtökön a Pénzmúzeum meglátogatásával vette kezdetét. Az épület körüljárásával kezdtük, megnéztünk még két bejáratot (a Pénzmúzeum ajtaja oldalról nyílik). Az autóbehajtó a garázsba nyílott, és örömömre a régies garage felirat volt fölötte, ráadásul fura g betűvel írva. A falra erősített óra is tetszett, járt, mi több, pontos is volt!
Augusztus elsején már voltam itt, elég hosszan beszámoltam róla, ezért most nem ismétlem magam, csak azt írom le, amit akkor nem vettem észre. Ilyen volt például az egyik tekintélyes külsejű ajtón lévő kukucskálólyuk, be is néztem, és egy banki nagyfőnök dolgozószobájába láthattam be. Aztán némi feliratot is olvashattam, amiből megtudtam, hogy a Nemzeti Bank üvegablakait Róth Miksa készítette. Ezen nem lepődtem meg, minden dualizmus korabeli épület, ami valamit is adott magéra, vele dolgoztatott. Nem emlékszem, hogy kipróbáltam volna, de volt ott egy aranytömb is, amit meg lehetett emelni, csak éppen kivenni nem! Igaz, nehéz volt, de ha már ragaszkodott volna ahhoz, hogy velem jöjjön, legföljebb taxiba ülök! Sajnos, a toronyban lévő kilátóba nem lehetett felmenni, még nincs kész. Vagy legalábbis azt mondták.
Miután még bőven volt időnk, valami kellemes, árnyékos helyet kerestünk, meg is találtuk a Margitszigeten. Amikor utoljára ott jártunk, a zenélő szökőkút egyiket sem művelte, bezzeg most! Örömmel állapítottuk meg, hogy nagyszámú kellemes, árnyákos pad akad a környékén, és jól érezhetően legalább két fokkal hűvösebb a levegő, mint másutt. A kút környékén sokan ültek, élvezték az árnyékot, a csobogó vizet, és vártál a ”műsort”, Aztán felhangzott a zene. éspedig a Vuk főcímzenéje!
Szépen végigvártuk, volt még a Micimackó, a Legyetek jók, ha tudtok, szóval gyerekszámok, mindannyiunk örömére.
Igaz, háromszáz méterenként leültünk, de így jól kisétáltunk magunkat Mire újra a zenélő kúthoz értünk, már más műfajt játszott, ebből csak a Szerelmi álmokat ismertem fel. Hazaérve megállapítottuk, hogy megérdemeltük a vacsorát és a pihenést utána.
A mai napon szabad bejárás volt a Pénzmúzeumba. Csodálkoztam, hiszen hétfő van, ilyenkor nem tartanak nyitva a múzeumok, de mint kiderült, ez most kivételes alkalom, ma van a forint születésnapja. Nagyszámú látogató igazolta, hogy az ötlet helyénvaló volt! Nekem egynél több okom volt a látogatásra, mert a Múzeumok Éjszakáján nem győztem kivárni a szép hosszú sort, most bezzeg egy percet sem kellett várakoznom!
Négy órakor értem oda, és az Aranyvonat történetével kezdtem, mondhatom, érdekes volt! Magyarország aranykészletét kellett menteni mind a németek, mind az oroszok, mind a nyilasok elől. Ki mondta, hogy a banktisztviselők unalmas életet élnek? Ami a legjobban meglepett és elragadott, az, hogy a majd’ négy tonna aranyból csak 137 gramm hiányzott, amikor visszaküldték az amerikaiak,
Örömmel tapaszutaltam, hogy sok az olyan múzeumi dolgozó, aki készséggel segít, ha valami aprócska gond adódott. Nos, felmentem a második emeletre, ahol – nem túl meglepő módon - egy csomó egykori pénz volt kiállítva időrendi sorrendben, Ötletes módon a kisebb érméket nagyítóval is meg lehetett nézni, jól ki is játszottam magam vele! A tárlók alatti fiókokban újabbkori fémpénzek voltak láthatók, a kedvenceim egyszer s mindenkorra a lyukas kétfilléres.
Aki kért, kapott egy bélyeggyűjtő füzetkét, aki 76 forintot összegyűjtött, az jutalmat kapott. Nincs mivel dicsekednem, mert nekem nem sikerült, igaz, nem is törtem magam különösebben a válaszolással. Sajnálattal közlöm, hogy legjobban a régi apróságok gyönyörködtettek, például egy működő csőposta berendezés, ki is próbáltam, Ez még a Nemzeti Bankból származik, de egy emelttel lejjebb volt olyan is, ami ugyan nem működött, viszont a 114 postáról maradt ott. Tetszett még a váltógyűjtő táska, olyan volt, mint egy felnagyított pénztárcsa. Nem is beszélve a kamatszámító gépről, csak sajnos, azt nem lehetett kipróbálni. Persze ez érthető! Meglepődve olvastam Szent István egyik törvényét, amiben azt rendeli el, hogy aki felgyújtja más ember házát, az köteles újjáépíteni, az elégett berendezés tárgyakat pótolni, plusz tizenhat tinót adni. Elég praktikus ötlet!
Aki kért, kapott egy bélyeggyűjtő füzetkét, aki 76 forintot összegyűjtött, az jutalmat kapott. Nincs mivel dicsekednem, mert nekem nem sikerült, igaz, nem is törtem magam különösebben a válaszolással. Sajnálattal közlöm, hogy legjobban a régi apróságok gyönyörködtettek, például egy működő csőposta berendezés, ki is próbáltam, Ez még a Nemzeti Bankból származik, de egy emelttel lejjebb volt olyan is, ami ugyan nem működött, viszont a 114 postáról maradt ott. Tetszett még a váltógyűjtő táska, olyan volt, mint egy felnagyított pénztárcsa. Nem is beszélve a kamatszámító gépről, csak sajnos, azt nem lehetett kipróbálni. Persze ez érthető! Meglepődve olvastam Szent István egyik törvényét, amiben azt rendeli el, hogy aki felgyújtja más ember házát, az köteles újjáépíteni, az elégett berendezés tárgyakat pótolni, plusz tizenhat tinót adni. Elég praktikus ötlet!
Aki kért, kapott egy bélyeggyűjtő füzetkét, aki 76 forintot összegyűjtött, az jutalmat kapott. Nincs mivel dicsekednem, mert nekem nem sikerült, igaz, nem is törtem magam különösebben a válaszolással. Sajnálattal közlöm, hogy legjobban a régi apróságok gyönyörködtettek, például egy működő csőposta berendezés, ki is próbáltam, Ez még a Nemzeti Bankból származik, de egy emelttel lejjebb volt olyan is, ami ugyan nem működött, viszont a 114 postáról maradt ott. Tetszett még a váltógyűjtő táska, olyan volt, mint egy felnagyított pénztárcsa. Nem is beszélve a kamatszámító gépről, csak sajnos, azt nem lehetett kipróbálni. Persze ez érthető! Meglepődve olvastam Szent István egyik törvényét, amiben azt rendeli el, hogy aki felgyújtja más ember házát, az köteles újjáépíteni, az elégett berendezés tárgyakat pótolni, plusz tizenhat tinót adni. Elég praktikus ötlet!
Megcsodáltam a különféle egzotikus pénzeket, amik kaurikagylóból, nyestprémből, madártollból, esetleg sótéglából, illetve préselt teából álltak.
Nem csak engem érdekelt a kiállítás, sokan voltak, minden kor és mindkét nem képviselte magát. Az is jó, hogy ezen a napon nem hat, hanem nyolc óráig tartottak nyitva. Addig persze nem maradtam, de fél hétig igen. Kifelé menet megtudtam, hogy bár nem gyűjtöttem pontot, emlékbe kapok egy kulacsot,
Mint a fentiekből kiderült, ez a pár óra nagyon jól telt el! Végezetül: Boldog hetvenhatodik születésnapot, forint!
Ezúttal nem valami szenzációs programról írok, csak egy kis sétáról. Egy barátnőm megkérdezte, van-e kedvem megnézni Bánkot, illetve az ottani tavi strandot. Volt. A környék szép, jól lehetett sétálni a tó mellett, továbbá felfedeztem egy tájházat. Hétfő volt, és a kiírás szerint csak előzetes bejelentkezés után, szerdán és szombaton látogatható. Miután részint hétfő volt, részint nem jelentkeztünk be, csak kívülről nézhettem meg, és kénytelen voltam egy csinos farsangi menyecskével megelégedni. Ez utóbbi mellszobor volt, de jólsikerült! Találtam valami enyhén rozsdásodó mezőgazdasági gépet is, de nem jöttem rá, ez vajon milyen célt szolgálhatott.,
Azon viszont csodálkoztam mennyi épülő panzió van, nem túlzás ez? No de ez legyen az ő gondjuk. Kellemes környezet és üdítő séta emlékével távoztunk. Négyen, mert két kutya is velünk volt, ők is jól kisétálták magukat.
A mai nap egy részét a Vigadóban töltöttem, sétát hirdettek az épületben, méghozzá vezetéssel! Noná, hogy ezt nem, hagytam ki! A bejárás tizenegy órakor kezdődött, elvileg egy órán át tartott, volt az másfél is, de egyikünk sem bánta!
Tizenegykor kezdődött a séta. A vezetőnk jól érezhetően ismerte és szerette az épületet, és alaposan megismertette velünk is. Nem jegyzeteltem, ezért csak annyit írok, amennyit meg tudtam jegyezni, és szerencsétekre ez nem sok. Kezdtük az épület makettjénél, itt főleg a falon lévő, kinagyított rézkarcra figyeltem fel. Ez még nem a mostani Vigadót ábrázolta, csak az elődjét. Viszont ami feltűnt, az egy aprócska vitorlás csónak volt, talán halásztak róla, Mellette egy olyan kis hajó, amit alighanem a Dunai hajós című filmben láttam. Megtudtuk, hogy az épületet Feszl Frigyes tervezte, aki nem csak az új építési technikát, de újszerű gondolatokat is hozott magával, például azt, hogy az építészt 3.9% illeti a munkája után. Meg is kapta, de csak hossza pör után. Aztán rájött, hogy a belső tér egy részét is ő tervezte, az után is kérte a pénzét, de leintették, és a továbbiakban nem nagyon kapott megbízást Az első emeletre a díszlépcsőn mentünk fel, megérdemli a nevét. A lépcsőfordulóval szemben óriási tükör, hogy a beérkező hölgyek-urak végső ellenőrző pillantást vessenek az öltözetükre és a megjelenésükre. Akkoriban még gyertyákkal, kicsivel később gázzal világítottak, ez a megoldás a fényt is megsokszorozta. A továbbiakban nem leszek ilyen részletező, hiszen aki nagyon akarja, utánanézhet. Némi meglepetéssel értesültem arról, hogy 1865-ben, Ferenc József látogatása idején négyezer látogató volt itt. El nem tudom képzelni, hogy fértek el! Ha egyik-másik hölgy elájult, lehet, hogy nem a szoros míder, vagy a nagy megilletődés volt az oka, hanem a levegőhiány.
Aztán lifttel mentünk fel a negyedik emeletre, ott volt a Sinkovits Imre kamaraszínház. Megnéztük magát a termet, no meg a karzatát is, ez utóbbiból nem sokat lehetett látni, ezért gyakorlatilag használaton kívül van. Aztán kimentünk a teraszra, csodás kilátás nyílt a budai hegyekre, no meg a DunáraPersze még sok mindent megtudtunk az épületről, de én csak azt bámultam, mennyire jól összehangolt minden, a parkettától a mennyezetig, még a kilincseket is ideértve. Komolyan mondom, már-már azt kívántam, hogy lássak valami stílustalant! Ez később meg is történt, mert a földszinten valami kerámiakiálltást láttam, egyik rémesebb volt, mint a másik!
A helyen volt egy Vakvarjú nevű étterem is. azt is megtudtuk, hogy az elődje egy befutott söröző volt, amit Deák Ferenc egykori inasa működtetett. Megnéztem az étlapot, viszonylag elérhető árak voltak, a borjúbécsi láttán majdnem kísértésbe estem, de miután nem krumplival volt, inkább lemondtam róla.
Nos, elég hosszan lelkendeztem, de mindenkit arra buzdítok, hogy ha alkalom adódik, nézze meg a Vigadót, alighanem tetszeni fog!
Ezzel viszont egy darabig lezárult a kulturális életem, alighanem túl meleg lesz ahhoz, hogy sokat legyek kint.
Ma délután rászántam magam arra, hogy megnézzem a Szépművészetiben a Bosch-kiállítást. Ezen a héten még nyitva tart, és kihasználtam az alkalmat, hogy végre elmenjek. Meglátva a kanyargó sort, az első ötletem az volt, hogy nem várom ki, de aztán meggondoltam magam, ha már idáig eljöttem, nem megyek haza dolgom végezetlenül!
Bejutva csak sodródni kellett a tömeggel és már találkozhattam is a Mesterrel. Meg jó néhány kortársával. Nagyjából-egészéből tudtam, mire számíthatok, hiszen számos reprodukciót láttam a képeiről, mégis meglepett, milyen élénk a színvilága. Nem vagyok művészettörténész, csak művészetkedvelő, ezért fölöttébb szubjektív benyomásokat fogok írni. Elsőnek megállapítottam, hogy a Szent Antal megkísértése népszerű téma lehetett akkoriban, mert elég sok képen ez szerepelt. A szent legalább hetven éves volt, de inkább több, úgyhogy lehet, hogy nem is volt olyan nehéz a csábnak ellenállnia. Ráadásul csak az egyik képen volt igazán szép a csábító, már ha eltekintünk a homlokán lévő szarvaktól! Bezzeg a démonok! No, ahhoz aztán kellett a lelkierő.
A Kánai menyegző egyik mellékszereplője láttán (az előtérben éppen valamit öntött egy kancsóba) az az érzésem támadt, hogy ő inkább a bort változtatja vízzé, mint fordítva. Szent Kristóf esetén örömmel láttam, hogy ő már a vacsoráról is gondoskodott, mert egy halat láttam a botja végén.
Amin megint meghökkentem, az a Szentek mennybemetele volt, bár sötét alakok erősen húzták őket vissza. Nem is ezen csodálkoztam, hanem azon, hogy a fejük fölött olyasféle alagút volt, mint amit a klinikai halálból visszatérők szoktak leírni. Tudhatott valamit a Mester. Aztán egy szobában, filmen, mintegy nagyító alatt végre alaposan megnézhettem, érdemes volt, Három sor szék állt a fal mellett, a többiek kortól és nemtől függetlenül egyszerűen leültek a földre. Stílusosan a Carmina Buránával kísérték, szép halkan.
Na, most jön az, ami a legjobban tetszett, bár ez nagyon is szubjektív. Két csodálatos fából kifaragott szobrot láttam. Az első kb. akkora volt, mint egy lexikonkötet, Jézus keresztvitelét ábrázolta, elképesztő részletgazdasággal. Nem csak minden szereplő minden fürt haja volt kifaragva, de pl. egy Jézus derekán lévő kötél szinte minden rostja is. Ott volt Veronika, ő a nevezetes kendőjét tartotta a kezében, és keservesen sírt. Hét-nyolc mellékszereplő, mind nem csak részletesen kifaragva, de valahogy olyan simára csiszolták az egészet, mintha lakkozták volna, bár lehet, hogy ez is történt. Ugyanígy megbámultam egy másik faragványt is, ez nagyobb volt, és a háromkirályok találkozását ábrázolta. Nem a kisdeddel, hanem egymással találkoztak, továbbá nagyszámú kíséretük is, lovakkal, egy tevével, és egzotikus viselettel. Az emberek általában turbánt viseltek, méghozzá díszeset. Ez is részletgazdag volt, és simának tűnt. Szerencse, hogy üveg alatt volt, különben nem bírtam volna ki, hogy végig ne simítsam! Aki ezt készítette, elképesztő tudású mester volt! Jó két és fél órát bámészkodtam, és szívesen néztem volna tovább is, de kezdtem kifáradni. Úgy döntöttem, megérdemlek egy kávét. és eszerint cselekedtem. Fél öt körül mentem ki, és azt vettem észre, hogy már csak a múzeum lépcsőjén állnak sorba, ami szóra sem érdemes! Úgyhogy aki azt fontolgatja, hogy megnézi, az lehet, hogy jól jár, ha akkor megy.
Képen érdemes megnézni, mert ott a java van :-) És hát pl a dzsámiról is szuper színes képeket láttam, de ahányszor én elmentem ott (volt vagy 4-5 alkalom), mindíg csak két-három színű geometrikus alkotások voltak rajta.
Egyedül a fényszőnyeg az, ami élőben sokkal jobb, mint képen, mert élőben olyan hatása van, mintha igazi buklé szőnyegen sétálnál.
Lesznek a bodzások, a hét végén a Fényfesztiválon megkérdeztem Őket :-)
Maga a Fényfesztivál nekem idén nem tetszett. Lehet, hogy az irdatlan tömeg is hozzájárult, meg az, hogy nagyon későn sötétedett, így a programok is későn kezdődtek, amit én nem bírtam kivárni. De tavaly szerintem színvonalasabb volt.
Véletlenül tudtam meg, hogy ma délután buli lesz a Király utcában, a legkirályabb utca címmel. Igaz, inkább az Anker közben volt, sebaj. Délután háromkor kezdődött, és gondoltam, megnézem, mit veszthetek? Meg is néztem, kicsi volt és családias.
Volt egy színpad, előtte öt sor szék, ezek mindegyike foglalt volt. Egy nő csinos, csíkokból összeállított napellenzőt osztogatott, no meg műsorfüzetet. Ami magát a műsort illeti, a harmincas-negyvenes-ötvenes évek slágereit hallhattuk. Anyunak hála, aki szerette az ilyen dalokat, és jókora gyűjteménye volt bakelitlemezekből, felismertem őket. Egy férfi, egy nő énekelt, időnként duettet is, egész jól!
Volt némi vásár is, egy kiállító régi könyvek helyrehozatalát vállalta, és bemutatott néhány csodaszép, színes rézkarcot, főleg egzotikus növényekről és állatokról. Sikerült jól melléfognom, mert tíz darab, kerek kis textilkorongról azt hittem, hogy afféle törlő, amivel iskoláskoromban a csöpögő töltőtollat kellett törölgetni. Az árus sietett felvilágosítani, hogy ez bizony a smink letörlésére szolgál. bár volt, aki poháralátétnek vette. Jól kinézegettem magam, a dallamok végig elkísértek. Azóta is van némi daltapadásom, mert hol azt hallom, miszerint: Itt a lux, itt a lux, itt a luxusvonat, hol azt, hogy Kétszer kettő néha öt. Kicsit elgondolkodtam, érdemes volt-e másfél óra sétáért két és fél órát utaznom és úgy gondoltam, hogy igen! Szerettem volna méltóan befejezni a napot, ezért ettem egy szép adag fagylaltot, méltó befejezés volt.
Tudom, arrébb lesz még, de most kezdem el a Szent István napi programomat tervezgetni Érdekelne, hogy vajon idén is lesz-e bidzabor bemutató az Ízek utcájában, mert most nem hagoym ki! Nem csak megkóstolom, veszek is belőle.Egyébként is van néhány ötleem, de érthető okokból ez időjárásfüggő.
Pár perce olvastma, hogy Zenélő Budapst program indul július 1 - augusztus 14 között. A koncertek ingyenesek, és köztereken tartják, gondolom, a zenekedvelők örömére. Tetszik ez a kezdeményezés!
Először is örülök, hogy olyan jól voltál, hogy sikerült ezeket az érdekes programokat végignézned, illetve hallgatnod! Másodszor meg annak, hogy bőven akadt mit nézni, illetve hallgatni!
Sajnos én még mindíg elég rottyon vagyok fizikailag, de a Múzeumok éjszakájának nem tudtam ellenállni :-) Gondoltam próba-csereszenye, kb egy órát csak kibírok ... És egész jól tippeltem :-)
Nálunk nagyon jó programok voltak, kb délután 5-től este 10-ig folyamatosan lehetett találni jobbnál jobb eseményeket. Én a Zsolnay múzeumban - ez nem a Zsolnay negyedben van, hanem a Székesegyház melletti Káptalan utcában, - levő Japán kiállítást céloztam be, és hát természetesen a Zsolnay-kat is ismét megcsodáltam.
Aztán ha már ott vagyok, a másik nagy kedvenc, a Csontváry lett a másik, amit nem tudtam kihagyni. Pedig ezt is láttam sokszor, de hát örök kedvenc.
És a két múzeum között egy kis szabadéri koncert: az Ércbányász fúvósok játszottak a Káptalan utcában. Pont a Bányász-himnuszt csíptem el, amibe ma is beleborzongok, - anno fiatal csirke koromban a Pécsi Bányászban kézilabdáztam, és egy fél évet dolgoztam a Szénbányák műszaki könyvtárában.
Sajnos csak ennyire futotta, de örültem hogy legalább ennyire is összevakartam magam :-)
Készültem a Múzeumok Éjszakájára, gondos programmal és útvonaltervvel. Nem túl meglepő módon eltértem tőle, máskánt alakultak a körülmények, én pedig alkalmazkodtam hozzájuk. Úgy gondoltam, irány a Vár, az telis-tele van múzeummal.
Kezdtem az Országos Széchenyi Könyvtárral, amikor legutóbb ott jártam, jól éreztem magam. Most is. Kezdtem az Országos Széchenyi Könyvtárral, amikor legutóbb ott jártam, jól éreztem magam. Most is. Egy kiállításon a három legismertebb vers (a Himnusz, a Szózat és a Nemzeti dal) eredeti kézirata, és megzenésítésnek kottája volt kiállítva. Egy lelkes fiatal nő beszélt róluk. Mint kiderült, ezek az eredeti kéziratok, csak ezen egy alkalommal láthatók, egyébként páncélteremben őrzik. Most is üvegbúra alatt, egyenletes hőmérsékleten lehetett megcsodálni őket. A Himnusz kéziratán meglepődtem, mert jól láthatóan egy jegyzetfüzetből tépték ki a lapokat, nem is túl gondosan. A kotta pedig Erkel Ferenc kézírása volt.
A Szózat kézirata is látható volt, sok javítással, áthúzással, újraírással. Gondolom, a végleges szöveget Vörösmarty letisztázta. Itt is látható volt az Egressy Béni által leírt kotta. Következett a Nemzeti dal, ennek elég közismert a története. Azt a legendát sem lehet kiirtani, hogy Petőfi Nemzeti Múzeum lépcsőjén szavalta el. Legalább négy helyen megtette, ott pont nem. Az viszont valóság, hogy Petőfi elküldte a Nemzeti dal kéziratát (egy másolatot) barátjának, Arany Jánosnak. A levélben egyúttal megírta, mi történt Pesten. E három verset meg is lehetett hallgatni, több színész előadásában, meg is tettem. Aztán fölmentem az emeletre, ahol megszemlélhettem a plakátkiállítást Láttam jó néhány Stühmer reklámot, például a finom Melódia szeletet, illetve a Százszorszép desszertesdobozt. Aztán volt még Bak és Nektár sör, illetve Dreher reklám, ez utóbbi márkából kekszet is ajánlottak. Jó sok közért plakát, némi meglepetéssel értesültem arról, hogy már akkor is lehetett házhoz szállítást kérni, csak ezt biciklivel tették. Aztán ott volt a Corvin áruház is, ebből csak a Nincs karácsony Corvin nélkül plakátot hiányoltam.
Következett a Hadtörténeti Intézet. Ott lovasbemutatót hirdettek, meg is tartották, Két szép ló (alighanem lipicaiak) és a hátukon ülő huszárok szép lassú, méltóságteljes felvonulása volt. Elgyönyörködtem bennük, de úgy éreztem, a harmadik kör nem sokban tér el az elsőtől, ezért inkább bementem. Az épületbe belépve a Noé bárkája állatotthon emberei mutattak be néhány kutyát, az egyikük egy roppant barátságos drótszőrű vizsla volt, no de ők gyárilag ilyenek. Viszont neki volt gazdája, szerencsére. Aztán egy flegma angol véreb, és néhány tisztázatlan vérvonalú, de annál bájosabb kutya, őket már lehetett örökbe fogadni, Egy valamit azért hiányoltam a harctéren szereplő állatok körül, éspedig a postagalambokat.
A következő hely a Levéltár volt, ott inkább csak az épületet és a díszes termeket nézhettem meg, aztán ott is kifogtam egy buzgón magyarázó hölgyet, a faliképekről beszélt. Mondjuk a Rodostó felirat egyértelművé tette, kiket ábrázol. A következő is érdekes volt, ez Márai Teréziát, illetve kiterjedt családja egy részét ábrázolta. A könyvet olvasó fiú a későbbi II. József, a guzsallyal játszó kislány pedig Marie Antoinette.
Következett volna a Pénzmúzeum, de olyan hosszú sor állt előtte, hogy inkább kihagytam. Rövid töprengés után az Evangélikus Múzeumba, mentem, abban sosem kellett csalódnom, most sem! Megint csak a végére esetem be egy előadásnak, amit nagyon sajnáltam. A vallásos giccsről esett szó benne, jó néhány elriasztó példával, és egy tehetséges előadóval. Az egyik evangélikus lelkész gyűjti ezeket a tárgyakat, mondhatom, sikere volt! Képzeljetek el egy háromdimenziós Mária, illetve Jézus képet. A pénztárcával ellentétben egyikük sem kacsintott, de majdnem! A Luther-idézetekkel díszített zoknit, no meg a nyakkendőt látva ijedten siettem tovább. Üsse kő, a Luther, Illetve Kálvin nevével felcimkézett, számomra ismeretlen italt viszont nem ítéltem el, vagy nem túlzottan. Újabb legendát oszlatott el az előadó, Luther nem mondta, hogy itt állok, mást nem tehetek. Azt sem, hogyha másnap vége lenne a világnak, ő még elültetne egy almafát. Nagy kár, mert igazán jó mondások!
Aztán eszembe jutott a Petőfi Irodalmi múzeum, elég érdekes dolgokat olvastam a programjában. Nosza, elindultam arrafelé. Erre mi történt? Átalakítás miatt zárva!
Viszont a Károlyi-kertben hangverseny volt, ezért bementem, igaz, csak egy szál zongora szólt, de az legalább jól! Felfedeztem egy vízcsapot, elindultam, hogy megtöltsem a palackomat. Kortyolgattam, majd mikor befejeztem, odajött egy fiatalember, és megkérdezte, akarok-e játszani. A kérdésemre, mégis mit, azt felelte, Bakosozunk. Aztán bővebben is elmagyarázta. A Bakos-féle idegen kifejezések kéziszótárából kikeresnek egy olyan szót, amit nem ismernek, és mindenki ír rá egy tudományos, vagy legalábbis annak hangzó meghatározást. Igen, volt kedvem hozzá, később még hárman csatlakoztak, és mondhatom, remekül szórakoztunk! Csak azért kellett abbahagyni, mert már nem lehetett látni, mit is írtunk le, és lassacskán a tér is zárt.
Nekem most az a 2200 Ft sem esik jól, ráadásul Kőbányán 17-től ill. 20:30-tól lesz két ingyenes koncert is, ami most übereli a MúzÉjt - koncertekre még annyira sincs pénzem, és ezek rendesen legalább 3-4ezer lennének külön-külön.
A Múzeumok Éjszakáján igyekszem ottlenni, egy karszalag, és annyi mindent láthatok, amennyivel elbírok. Én sem vagyok a régi, mert legföljebb három-négy, egymáshoz közel lévő helyet tervezek. Nem csak a fizikai, de a lelki kifáradás is hamarabb történik meg nálam, mint öt éve. Sebaj, fő az, hogy szívesen nézegessek mindenfélét.
Szerdán is múzeum, ezúttal az újonnan megnyitott Néprajzi Múzeum, persze előtte egy kis ligeti séta. A múzeum előtt már sokan voltak, iskolás és nyugdíjas csoportok egyaránt. Mi viszont azzal kezdtük, hogy felsétáltunk a múzeum tetejére. Most is elmulasztottam a lépcsőket számlálni, de mentségemre szóljon, hogy a lépcsőket csak másfél-két lépéssel lehetett meghódítani. Felmentünk, körülnéztünk, érdemes volt! A zöld budai hegyek panorámáját igazán csak egy kicsit rontotta el egy belógó bankreklám…
Némi pihenés-nézegetés után lementünk (ekkor sem számoltam a lépcsőket) és bementünk az épületbe. Rövid érdeklődés után megtudtuk, hogy aki csak a modelleket és a kerámia kiállítást akarja megnézni, az ingyenes, csak a továbbiakért kell fizetni. Nem is annyira pénz, mint időhiány miatt maradtunk az első megoldásnál. A makettek érdekesek, jól kidolgozottak, és sok információs tábla segíti a tájékozódást, Ha valaki témakörök iránt érdeklődött, bejelölhette pl. a templomokat, pályaudvarokat vagy akár az éttermeket is. Ezzel legalább elboldogultam.
Aztán következtek a kerámiák, itt is. Sokan voltak, érdekesek voltak, minél régebbiek, annál szebbek voltak. Láttam csukaszürkébe öltözött, búcsúzó katonát is, a tányérra írt évszám 1914-15, nem sok kétséget hagyott afelől, mit is ábrázol. Nem csak magyar kerámiák voltak, szinte az összes világrészből. Ezek egyike például egy olyan szobrocska, ami egy eléggé morcosnak látszó istent ábrázolt, ajánlatosnak tűnt a kedvét keresni.
A kedvenceim megint az aprócska, alighanem gyerekjátéknak szánt pohárkák voltak, nem is beszélve egy olyan játék konyhaszekrényről, amin ezek hatosával voltak kiállítva. Rögtön játszani akartam vele, de nem hagyták, nem is értem, miért?
Aztán diszkréten elmosolyodtam, mert imádságoskönyv formájú pálinkásbutykosokat is láttam, igaz, voltak ilyenek felirat nélkül is. Rögtön eszembe jutott egy Móra-novella, amiben a pálinkásbutykosra azt írták: Fricska Rozálé eme mindennapi ájtatosság. Akárkié is volt, egészségére!
Futólag benéztünk egy üveg mögött lévő, alighanem a régi vizi mesterségeket (révész, halász, csikász) bemutató kiállításra, ezen megcsodáltam egy remekbe sikerült cifraszűrt. Aki ezt hordta, tekintélyes ember lehetett, aligha pákász. Akárhogy is, ez a múzeum is túl nagy falat volt egyszerre, ide még vissza kell jönnöm.
Most pedig gyorsan bocsánatot kérek a Ligettől: igenis van benne lángossütő, csak keresgélni kell! Vettünk is egyet, kettőnknek is elég volt. Míg megettük, újra láthattuk a felemelkedő léggömböt. Ezzel pedig véget is ért a nagy kaland, legalábbis aznapra.
Már nem emlékszek pontosan, hogy mennyire lehet a gázgyári tornyokat megközelíteni, meg persze változhatott is több, mint tíz év távlatában. A Graphisoft Parkba simán be lehet menni (ott dolgoztam egy évig), onnan azt hiszem közelebb lehet(ett) menni. Érdekes még a Duna parton a régi szénrakodó maradványa - ha megvan még.
A Múzeumok Éjszakájára mész?
@Magdolnna: a múlt héten tiszta Kánaán lett volna neked, a könyvhéten a Vörösmarty téren 2000 Ft volt a kürtőskalács. :DDD
Kedd délelőtt Óbudára látogattunk. A többesszám Kati barátnőmet és engem jelent, szerét ejtettük egy alapos sétának Óbudán. Kezdeni a gázgyári toronynál, illetve tornyoknál kezdtünk, amihez is árkon-bokron, tüskén-bozóton keresztül csörtetve értünk el.
Aztán megnézhettük a tornyot, igaz, nem közvetlen közelről, mert el volt kerítve. Sajnos, még körbekerülni sem lehetett, viszont lefényképezni, azt igen! Aztán eljutottunk az Aquincum Múzeumhoz. Nem volt túl nehéz, a falak romjai elég megbízhatóan mutatták az utat. Bőven van mit nézni, de szerencsére nagy területen oszlik meg a látnivaló. A pavilonok egyike egy elegáns házat mutatott be, aprócska konyhával, viszont több csinos szobával, ezek egyike a szövőszoba, itt két szövőszék is áll, egy kisebb és egy nagyobb. Alighanem varrni is itt varrhattak. A falakon festmények, egyszerűek, ízlésesek. Legjobban a tornác tetszett, árnyékos, hívogató, alighanem a lakói is szívesen üldögéltek ott. Minket is hellyel kínáltak, de most éppen nem voltunk fáradtak. Megnéztük egy valóban jómódú ember házát, amiben még padlófűtés is volt! Persze, itt is kiállítottak egyet s mást, a legjobban két mellszobor tetszett. A férfi láttán az jutott eszembe, hogy amikor a római patríciusra gondolok, ez a kép jelenik meg előttem, a matróna kifejezésre pedig a nő. Így utólag persze lehetséges, hogy Jupiter, illetve Juno szobrai voltak. Azon viszont jót mosolyogtam, hogy a bejáratnál lévő felirat szerint Augusztus császár említette meg, hogy elfoglalta Pannoniát, és kiterjesztette a birodalom határait. A kijáratnál meg Anonymust idézték, miszerint Attila kikergette onnan a rómaiakat.
Sok mindent lehetett még látni, nem csak ebből az időből, például egy csiszolt kőkorszakból származó baltát. Nem csak hatékonynak tűnt, de kifejezetten szép is volt! Azt is kénytelen voltam megállapítani, hogy az egykor volt, indur-pindur egyforintos sem új találmány, jó néhány ilyen aprópénz volt kiállítva. A padlófűtés láttán pedig megállapíthattuk, hogy tényleg nincs új a nap alatt! No meg azt is, hogy a világhódító Róma nem mindenben jeleskedett, de amit építettek, az építve volt!
Na meg titkot tartani is tudtak, ezt a Mithrász-szentély láttán következtettük ki. Állítólag amit két ember tud, az már nem titok, de ez nekik olyannyira sikerült, hogy még ma sem tudjuk, pontosan milyen is volt egy ottani szertartás.
Érdemes még az ottani kertről is megemlékezni, több, jól gondozott rózsabokor, sok virágzó levendula, érdekes virágok, amelyeken nagy rovarélet folyt, főleg a poszméhek szállongtak jó sokan.
Ezek után kaptunk egy kis kóstolót a régi Óbudából, macskaköves utcák, aprócska terek, csinos, jól karbantartott házak. Azt is megállapítottam, hogy itt is jó sok múzeum van, szinte kéznyújtásnyira egymástól. Viszont egy napra elég egy múzeum, bár a Múzeumok Éjszakájára ez nem vonatkozik.
Örömmel értesültem róla, hogy ma újra megnyílt az Északi Járműjavító vasttörténmeti kiállítása. A zárás előtt egy nappal jártam ott, érdekelne, mi is lett belőle. Persze nem kánikulában.
A mai reggelen örömmel láttam, hogy konyhaablakon kinyílott az egyik kaktuszom, az erkélyen pedig a másik, Az első fehéret virágzik, az már hervadófélben, a másik fajta pirosat, ez viszont hosszabban fog gyönyörködtetni.
Ezt csak azért írom, mert a délelőttöt a Füvészkert-béli kaktuszkiállításon töltöttem, és teljes tárgyilagossággal állapítottam meg, hogy az enyémek sokkal szebbek!
Jó korán érkeztem, ezért még nem voltak sokan, nyugodtan nézelődhettem. Meg is tettem, de mindenkit megkímélek attól, hogy túl sokat részletezném a látottakat. A legjobban egy hatalmas sünkaktusz tetszett, olyan magas volt, hogy nekem a vállamig ért, igaz, cseréppel együtt. Szerintem legalább két ember kellett ahhoz, hogy idehozzák, és nem tarthatták szorosan magukhoz! Jó pár bimbót láttam a tetején, csodás lehet, amikor virágzik!
Kicsit elfáradtam a járkálástól, találtam egy árnyékos ösvényt, elindultam, és egy majdnem japánkertbe jutottam. Voltak kanyargós ösvénykék, egy tó (ebben egy tucat algaevő hal is jóllakhatott volna), rajta átvezető lépőkövek, és végül, de nem utolsósorban két kényelmes, másfélszemélyes pad, előttük egy rönkasztallal. Árnyék, enyhe szellő, ami a jázminbokor felől fújt, madárcsicsergés, egyszóval pont a pihenésre való!
Ezzel kapcsolatban jutott eszembe, hogy most már alighanem láttam a budapesti japánkerteket. Jártam az Állatkertiben, a Margitszigeten, most már itt is, és a Varga Márton Szakközépiskolaiban, ez tetszett a legjobban, valahogy személyesnek éreztem. Lassacskán ideje lenne újra elmennem!
