Keresés

Részletes keresés

Semmisem Creative Commons License 2015.02.27 0 0 1410

Szia,

 

Gratulálok, sejtem a gondolataidat, izgalams nagyon eza  projected.

 

Azota is cisnálom cska keveset naponta az egylábon állást. Nem erőltetem, van h gyatrán megy, de ma történt valmai. 2'59" :D NAgyon örültem. első próbája  anpnak, bal lábbal. Mos tmengézem a jobbat is, de le keleltt írnom, inspirációnka gondolom.

 

üdv

Előzmény: ghepard (1409)
ghepard Creative Commons License 2015.02.23 0 0 1409

Na erre a hétre is kijutott a nagyon jó teljesítményből. A jobb kéz már kezd felzárkózni. Ezen a héten jobban kedvezett a szélirány a jobb kéznek és 41.30 méter sikerült, ami már csak 40cm-rel kisebb a tavalyi egyéni csúcsomtól - s mégcsak február van. Nagyon remélem, hogy március, áprílis, májusban lesz pár centi ráadás még az idén. Vasárnap már úgy döntöttem, hogy viszem az 5kg-s vasgolyót is (eddig nem lehetett a sár meg a hó miatt dobálni vele) és próbálkozok azzal is 10-15 kisérlet erejéig mindkét kézzel. Rögtön az első nap már többet dobtam, mint tavaly. Már 14.30 méter sikerült, tavaly májusban kezdtem ezt és 14.20 méterig jutottam tavaly.

 

Lassan már kezdem elhinni, hogy tényleg meg fogom tudni csinálni az országos csúcs kétszeresét helyből. Az eddigi számok és grafikonok ezt mutatják. S mindenzt csak úgy szórakozva, egész másképp mint ahogy az élsportolók hajtanak a jobb teljesítményre. Nekem nem az a fő célom, hogy elérjem azt a brutális teljesítményt, hanem az, hogy jól érezzem magam, egészséges legyek, örüljek az életnek, minden apróságnak. 

ghepard Creative Commons License 2015.02.20 0 0 1408

Az nagyon jó móka. Biztos, hogy fel fogja javítani az egyensúlyérzetedet, a lábujjaid erősebbek és kifinomultabb mozgásra lesznek képesek. Az a fickó, akivel mailozgatok pár hónapja, lepedőbe vagy valamiféle anyagba tekert kavicsokon járkál mezítláb (vagy zokniban), vagy gyúrja lábon állva. Jó lehet még a homokbanjárás is mezítláb. Ezért ebből a szempontból nagyon jó sport a strandröplabda vagy a strandfoci homokon mezítláb....

 

Igen az egyértelműen fel fogja majd javítani a csukott szemekkel való egylábon állást is.

 

Az is jó ötlet, hogy az egyik végét egy fához kötöd és próbálod majd hullámoztatni, meg mindenhogyan rezegtetni  - ha jól csinálod, akkor ezzel igencsak be tudod magad mozgatni......

 

Ezzel kapcsolatban a gyerekkorom jutott az eszembe, mikor a melletünk lévő erdőben kitaláltam, hogy kötelekkel összekötünk pár fát olyan 150-170 cm magasan és azon fogunk kergetőzni, na meg fel lehetett mászni is tovább a fákra, melyek szépen kb 5-6 méterre voltak ültetve egymástól - és azokon fent a koronában is át tudtunk menni az egyikről a másikra. Ezek szinte életveszélyes játékok voltak, de akkor nem gondoltunk erre. Olyan 12-13 éves lehettem akkor, visszagondolva egész hihetetlen milyen ügyesek voltunk akkor, szinte futkároztunk a fákon és közöttük - na ez volt az igazi élet, a mozgás öröme. Még most is egy kettöre felmászok egy fára, de most már csak akkor mikor cseresznyét, meggyet, szilvát, barackot stb szedek.......

Előzmény: Semmisem (1407)
Semmisem Creative Commons License 2015.02.19 0 0 1407

Szia,

 

Képzeld, szereztem egy darab hajókötelet, vagy 10 m, 44mm átmérőjű. 

 

Több dolgot is kigodnoltam mire hazsnálható. Egyik reggelente egy adag sétálás rajta. Érdekes h bemelegiti a lábfejeketet, sétálás természetesen hosszában, sőt össze vissza kanyaritom. aztán elkezdtem hátrafelé is, és az az érdeke sh hátra könnyebb. Aztán zyebre tett kézzel. Most arra gondoltma majd idővel meg kell próbálni csukott szemmel.

 

A kötél séta után, kipróbáltam a te gyakorlatodat egyhelyben, csukott szemmel. És azt tapasztaltam, hogy a lábfejem tudatosabban kapaszkodott, talán több része vett részt.

 

Másik 5letem vele, hogy félben áthurkolom egy fán, és lehet hullám mozgást tenni a kötélbe azaz karral rázni, fel le, ki és be vagy akár körzéseket.

 

mit gonodolsz?

Előzmény: ghepard (1406)
ghepard Creative Commons License 2015.02.17 0 0 1406

Jó kis cikk, köszi, hogy betetted ide. Kb ilyesmit próbálok én is bozonyítani magamnak. Kell a mozgás, az élet maga a mozgás - de a kérdés az az, hogy mennyit és mit, hogyan stb. Én sok mozgást és sokfélét végzek a nap folyamán, de ezek olyak picik csak (de rendezettek, egy kicsit összetettek, több is egyszerre), hogy nem fárasztanak - az egészségemet viszont tartják és most még ezekkel próbálom fokozni a teljesítményemet, rugalmasságomat, erőmet, strapabírásomat. 

 

Nem tudom sikerül e majd valamikor az országos csúcs kétszerese helyből a gerellyel, de eddig úgy néz ki, hogy meg lehet csinálni. Tehát valahogy úgy néz ki, hogy sokkal lassabban lehet így rosszabbodni, öregedni, lassulni, gyengülni, minden nyavalyát kapni stb - mert egyszer azért minden véget ér........

Előzmény: emem (1405)
emem Creative Commons License 2015.02.16 0 0 1405

Hogyan változtatja meg a sport a DNS-ünket?

 

"Mit okoz a sportolás az szervezetben, hogyan képes csökkenteni például a cukorbetegség és a szívbetegség kockázatát? Úgy tűnik, szó szerint átírja a DNS-ünket.

sportolás – az új kutatás szerint – megváltoztatja a génjeink alakját és működését, ami befolyásolja egészségi állapotunkat és fittségünket.

Az emberi genom lenyűgözően komplex és dinamikus, a gének folyamatosan be- vagy kikapcsolódnak attól függően, hogy a szervezetből milyen biokémiai jeleket érzékelnek. Ha a gének bekapcsolódnak, fehérjéket bocsátanak ki, amelyek azonnali fiziológiai választ váltanak ki valahol a szervezetben.

A tudósok ismerik, hogy a sportolás eredményeképpen bizonyos gének aktívak vagy inaktívak lesznek. Azt azonban még nem értik, hogy ezek a bizonyos gének honnan tudják, hogy miként kell reagálniuk a sporttevékenységre.

(...)

A kutatás üzenete viszont félreérthetetlen. „A kitartó tréningezés és az életmód változtatása mindenki számára elérhető, és nem is kerül sok pénzbe,” Lindholm szerint „olyan változásokat indíthatunk el, amelyek a szervezet a génhasználatára, amelynek következtében egészségesebb és funkcionálisabb izomzatunk lesz, amely végső soron javítja az életminőségünket.”

ghepard Creative Commons License 2015.02.16 0 0 1404

Izgalmas követni ezt a gerely dolgot, 

 

Nos tegnap nekem is nagyon izgalmas volt. Még csak február van és néhol fél méteres hótorlaszokon át kellett mennem a helyemre  - de tegnap az ezévi terv felét már teljesítettem is. Ugyanis a bal kézzel megjavítottam a legjobbamat, ami tavalytól 36.40 méter volt. Tegnap bal kézzel 36.90 méter sikerült. Puff, hát ez rendben van, remélem, hogy jön majd a jobb kéz is - az eddig mindig pár héttel a bal után kezdett minden évben fejjebb kapaszkodni. Majd meglátjuk, mindenesetre ez biztató. Érdekes megint először megörültem nagyon, de aztán megint az járt az eszembe, hogy ezt meg majd hogy a francba fogom túlszárnyalni....... 

Előzmény: Semmisem (1368)
ghepard Creative Commons License 2015.02.10 0 0 1402

Az jót tehet, ha minen nap kicsit fogod gyakorolni ezt az egyszerű gyakorlatatot. Ha érzed, hogy a lábujjaid nem az igaziak, akkor még nagyon fel tudsz majd javulni. Hisz nagyszerű, ami sikerült már. Mi lesz, ha jobban nyugodtabban fognak tudni mozogni?

 

Én is azért úgy vagyok már január elejétől minden nap, hogy nekimegyek ennek a 133 mp-nek, de azóta nem sikerült fejjebb másznom. De idővel egész biztos sikerülni fog, nem sietek – a legfontosabb, hogy csináljam. Mert ez segít a gerelyben is, azért is kezdtem el 2012-ben újból gyakorlatilag minden nap az egylábon állást csukott szemekkel. De nagyon meg fogok örülni, mikor beszámolsz majd, hogy túlmentél rajta. Nekem a fő célom, hogy egyszer elérjem majd azt a brutális teljesítményt a gerellyel – helyből az országos csúcs dupláját. Már levezettem magamnak évekre felbontva, hogy hogyan fog menni – persze fogalmam sincs, hogy sikerül e. De eldöntöttem, hogy úgy próbálok élni, hogy ez sikerüljön....

 

Nemcsak a friss zöldség, a friss gyümölcs is aranyat ér. Én szeretem rágni, élvezni az ízét sokáig - úgy természetes. Az eszembe se jött, hogy préselve lakmározzam – de biztos, hogy sokkal jobb mint a csapvíz (márcsak ízre is).....

 

Ez az egylábon állás csukott szemekkel is segít a gerincproblémákon, térdproblémákon, emésztésen stb - sok mindenen. Nem is tudatosítod lehet, de ezzel nagyon berezegtetsz csaknem minden porcikát magadon. A henger is jó lehet, de magad is csinálhatsz fordított hengert  - mikor összegömbölyödsz, ahogy csak tudsz, nem erőltetve. Most megpróbálod úgy szívni be a levegőt, hogy mintha a gyomrodat szívnád tele. Érezni fogod, hogy ez belülről úgy fogja feszíteni a derekad, ami feloldja az ott lévő feszültségeket és elmúlik a fájás. Ezt a feszülést lehet tartani jópár mp erejéig és közben próbálni rezegni is – na ez minden pénzt megér, mikor fáj az ember dereka. Mint írtam, én az utóbbi 10-12 évben (az idén leszek 63 éves) még nőttem is kb 15 mm-t és simán bármikor nyújtott lábaknál aj ajkammal érinthetem a térdkalácsomat – annak ellenére, hogy ezt sose gyakorolom.

 

Igen, nagyon jól írod, a légzésre nagyon oda kell figyelni – egyszer írtad, ha uralni tudod a légzésedet, akkor a testedet is uralni tudod. Ezzel egyet tudok érteni. Jópár légzési technikát próbálgatok, még olyat is, amit nem is olvastam sehol.......

 

Maj meglátod idővel, hogy mire jutsz, ha fogod csinálni. Én csak a saját tapasztalatom alapján mondom, hogy nagyon klassz dolog. 2009 elejétől csináltam sokat a szemek miatt, kisebb nagyobb megszakításokkal folytattam és 2012 májusától (akkor kezdtem el gerelyezni) gyakorlatilag minden nap gyakorlom. Már maga a gerelyezés is egyfajta egylábon egyensúlyozás (sokszor csukott szemekkel hajítok, vagy úgy kezdem), hisz helyből hajigálok és egy lábon állva kezdődik a mozgásfolyamatsor a lábujjaktól a kézujjakig mindennek klappolnia kell, hogy sikeres legyen a hajítás.

 

Én nem vitatkozom velük, senkivel sem vitatkozom, csinálom legjobb tudásom szerint a gyakorlatokat, azokat is amiket kitaláltam – hiába mondják, hogy a szemekkel nem lehet mit kezdeni, a derékkal nem lehet mit kezdeni, meg sok mindennel nem lehet mit kezdeni. Nekem valahogy más a véleményem, igenis lehet valamit kezdeni – csak gyakorolni kell, gyakorolni és gyakorolni és megint csak gyakorolni. Ne fogadd el sose, hogy nem lehet - míg él az ember, addig lehet valamit kiagyalni és megpróbálni véghezvinni........

Előzmény: Semmisem (1401)
Semmisem Creative Commons License 2015.02.09 0 0 1401

Egyelőre ott tartok, h mindennap gyakoroljak kicsit egylábas állást. szembecsukás után, próbálom h kevésbé fezsüljenke az izmok, még nagyon fezsülnek, nagyon rossz helyzetbol indultam, szerintem a lábujjaim egyáltlaán nem segitenek az ügyben... fel kell majd őket ébreszteni de aza  benyomásom ahhoz pedig msféle test elrendezés kell majd. Úgyh most azt nézegetem, h csak a lábfej dolgozzék ha lehet, tehát a többit lazitnai.

Majd azért nekimegyek a te 133mp ednek, talán eza  tudat téged is hajt. :D

 

Igen van sok minden amit csinálok próbálok. Például most tervezgetem vegyek zöldség préselőt, megvizsgálni mit változtat ha annak levét iszom, mennyivel másabb mint a csapvíz. Folytatok kutatást a pí vizzel is. Azt mondják a pi viz és a préselt zöldséglében a viz szerkezete hasonlo. inkább mebernek való. 

 

Azután van még sok minden kutatgatni való, mindenféle problémája a pácienseknek, meg magamnak is. A gerincnek hajlékonysága ereje, nagyon érdekes, most találtam egy videot azona  dr mutatta h kell egy hengerre feküdi és kilégzésre engedni a felső háti szakasznak a megnyitását, ez szeritnem pár mm nyulást jelent a csigolyáknál, a mellkasi odlalon. Érdeke stapasztalat. 

 

Például összefüggés van a hát merevsége és a megfázás, betegség között. Vállak, kezek mozgásának pedig a lapocka izmaihoz, sokszor a mély mellizmokhoz, nade azoknak meg a szegycsonthoz, stb... nyakfájdlamak okai is ez az előre görnyedés, akkor meg már léggzés sincs, rendes, ha légzés nincs akkor pedig tisztitás nincs tehát a máj vese, emgint nem örülnek... érdekes dolgobol tehát sok van.

 

most visszatérve kiváncsi vagyok mit erdményeza  kitarto egynesuly gyakorlatunk, pl segiti e a lábfej iveit, helyre állitani.

 

Másik nagy téma amiben vitatkozom a nagy tudosokkal, hogy ott van a gerinc és csigolyák csontosodás elmélete, szerintük egy idő után, 20-30 év, nem lehet már segitnei a ferdüléseken. mert csotosodtaka  csigolyák. Én ezt nem fogadom el még.

 

ilyemsik

Előzmény: ghepard (1400)
ghepard Creative Commons License 2015.02.09 0 0 1400

Fantázia, nagyszerű. Na ez érdekes, nekem is a bal láb tud többet, Neded is, és írtam ennek kapcsán a Jóga topikba (valami 2 hete, itt van az indexen), hogy nem próbálja e valaki. Tomi (tigristomi a nickneve) írta, hogy Ő próbálgatta és majd megnézi, hogyan könnyebb és mennyit tud. Olyan 30 mp ment Neki a bal lábbal és 20 a jobbal. Majd aztán később beszámolt, hogy már elérte a kb 1 percet.

 

Az a 117 mp bal lábbal nagyon szép teljesítmény Tőled, az én legjobbom 133 mp, közel vagy. Gratula. Nekem is segített, hogy ezt is a rezgéssel próbálom jobbá tenni. Hirtelen 75 mp-ről majdnem megduplázódott a teljesítménye és majd minden nap felmegyek 100 mp főlé. Tisztán emlékszem, hogy akkor 128 mp-nél elb*sztam - átfutott az agyamon, jé felmentem 2 perc fölé és már éreztem is, hogy veszik el az egyensúly és nem tudom már visszahozni. Szétbomlott a legzés és az ujjak rezgése és az alkar mozgásának összhangja és annyi volt. De érzem, hogy fel fogok menni 3 perc fölé is, csak találjam meg azt a "csövet" magamban, aminek támaszkodhatok... :))

 

Mindenhogyan próbálkozom, keresem, hogy hogyan lehetne a legjobban. Most ezt a módszert próbálom tökéletesíteni: a lógó lábam a levegőben van, majdnem hozzáér a bokához - azért, hogyha kell, neki tudjam nyomni. Ez megfeszít a testben izmokat (nehezebbek lesznek az egyik felén) és visszabillenhet az egyensúly. A másik felére meg szabadon mozoghat. El is lehet a boka mögött húzni a másik láb mögött, de ezt nehezebb aztán korigálni. A kezek előttem össze vannak, a jobb kéz hüvelyk és mutatóujj közti rész van a bal kéz mutatóujjának utolsó porcán. Az ujjaimat mozgatom, mintha kopogtatnám egymáshoz és a kezeimet a légzés ütemének megfelelően eltolom magamtól (kilégzéskor) majd visszahozom. A légzést felgyorsítom, 1 mp be, 1 mp ki s így ringatom magam előtt a kezeket, olyan 10-15 cm-t távolodnak a testtől majd vissza. Közben remeg a térd, a kisujjamról helyezem a súlyt a hüvelykre alig észlelhetően, majd vissza. Ha érzem, hogy megy el az egyensúly, akkor a kezeket lehet úgy ahogy mozognak az ujjak és előre hátra a kezek még elmozdítani balra, vagy jobbra - attól függ merre billensz.

 

Na talán ezekkel megtoldva még többre leszel képes, hisz sokkal fiatalabb és rugalmasabb vagy, mint én. És ha ez fog menni, akkor ráérzel majd a rezgésekre egy lábon állás nélkül is. Egyébként láttam az oldaladat, ami a mailban volt feltüntetve - akkor mozgásban vagy rendesen, minden elismerésem. 

 

Na ha ezeket a mozgásokat sikerül összhangba hoznom, akkor szinte állok mint a szobor, volt már, hogy 80-90 mp alatt meg se moccantam. Na, azt hiszem, ha erre majd egyszer ráérzek, akkor igencsak eltolom majd az időt. Egyébként azt hiszem, ez egy nagyon hasznos gyakorlat, mint ahogy Tomi is írta a Jóga topikban, Ő pedig úgy látom egy nagyon sokat tudó jógi........... 

Előzmény: Semmisem (1398)
Semmisem Creative Commons License 2015.02.09 0 0 1399

1'26" a jobb, de ez bajosabb volt, kimerülnek is éreztem a koncentráciot. mindegyik mezitláb.

Előzmény: Semmisem (1398)
Semmisem Creative Commons License 2015.02.09 0 0 1398

1'57" bal láb. Sokat segitett amit leirtál. egyébként, nem megy 30 másdoperc átlagban... de most valamit elkaptam, igazad volt, egy godnolat felmerülése elég, h kibillentsen. 

 

ugy csináltma h kezemben ora, és a két kezem magam előtt összefogtam, a lábamnak pedig közel kell lennie a támazsodo lábgoz, vagy a bütyökritnkezzen, de ne támazskdojon a támasz lábon belső bokacsontján. kétrszer kellett lábbal korrigálnom, eltávolitani a bokátol. de viszsatértem. és 3-4 alkalommal akartam feladni, de az ujrafkusz segitett.

Előzmény: ghepard (1396)
ghepard Creative Commons License 2015.02.09 0 0 1397

Ja és köszi a képet a szemekről, ezt még nem láttam - nagyon részletes, majd teleszívom magam vele.......

Előzmény: Semmisem (1394)
ghepard Creative Commons License 2015.02.09 0 0 1396

1) úgy is lehet, de úgy terhelőbb és hamarébb elveszthető az egyensúly. Én próbálgatom úgy is, de inkább lazán nyújtott lábbal próbálgatok - sokszor zsebre tett kezekkel, hogy csak a térd, csípő, felső test, kezek is kicsiben, meg a lábujjak pici gyors mozgásaival lássam el infóval az agyat. Ezekből aztán ki tudja számítani, minek hova kell finoman mozdulnia. De marhára nem egyszerű megcsinálni a 2 percet.

 

2) ha jól csinálom, akkor nem. De ha nem laza az ember (mikor nem tudom finomam remegtetni a felsorolt testrészeket - gyakorlatilag az egész testet), akkor egy perc felett már kezdem érezni. De tudok váltani más mozgásokba és akkor feloldódik a nyomás, vagyis olyan félig meddig görcsféle. Nem gyakorlok azért olyan sokat, pár kisérlet reggel melóbamenet, pár a melóban, és jópár hazafelémenet is. Még mindig nem találtam meg az igazi összhangot. Sokat jelent egy eltévedt gondolat is, mert lefoglalja az agyat és nem tudja olyan ütemben számolni az egyensúlyt. Vagy egy rossz levegővétel is kizökkenthet annyira, hogy már nem lehet visszahozni.

 

3) meglehet , hogy ennek gyakorlásától megerősödnek és aztán többet bírnak, rugalmasabbak lesznek....

Előzmény: Semmisem (1394)
ghepard Creative Commons License 2015.02.09 0 0 1395

Egyáltalán nem bánom, nyugodtan lehet erről is egy kicsit csevegni. A naprendszer összes égitestének össztömege csak kb 1/700-da a Napénak (ebben talán nincs benne az Oort felhő égitesteinek tömege, ami tetemes is lehet). Tehát az ember azt gondolhatja, hogy ez az elenyésző tömeg a Napéhoz viszonítva, nemigen befolyásolja magát a Napot. Mondjuk bennünk a vírusok meg a bacik se nyomnak valami sokat, mégis számottevően befolyásolhatjék az embert....... Hát igen, ha fogok egy egykilós vasgolyót és egy méter távolságban forgatom magam körül (valamiféle kötélen), akkor érezhető, hogy azért van ereje. Ha mondjuk már 5 méteres kötélen fogom forgatni, na ott már nagyon oda kell figyelni, mert le is döntheti az embert a lábáról.........

Előzmény: Semmisem (1386)
Semmisem Creative Commons License 2015.02.08 0 0 1394

Gephard,

 

Az egylábo egyensulyozáskor:

1) enyhé hajlitott a térd?

2) nem szokott fájni közben a vádlid? Nekem mintha extrán dolgoznának.

3) nagyon rövid gyenge lábujjaim vannak a 2. lábujjak ráadásul ferde kalapács ujjak. Azt hiszem nem tudok rájuk terhelni így. ez abnormális akkor?

Dorien- Creative Commons License 2015.02.08 0 0 1393

Nincs mit. :)

Szép vasárnapot!

Előzmény: Semmisem (1392)
Semmisem Creative Commons License 2015.02.08 0 0 1392

Nekem vezetett. Köszöntem.

Előzmény: Dorien- (1391)
Dorien- Creative Commons License 2015.02.08 0 0 1391

Persze, hogy hatással vagyunk a Napra, de ez a hatás minimális. Nem pontosan, de nagyjából ugyanolyan lenne nélkülünk is. Ugyanakkora nagyságú, ugyanannyi lenne az életciklusa, ugyanolyan a pályája.

 

Szerintem hagyjuk ezt a vitát, mert nem vezet sehová. :)

Előzmény: Semmisem (1390)
Semmisem Creative Commons License 2015.02.08 0 0 1390

Szerintem nélkülünk, a Föld nélkülés a bolygói nélkül nem ez a NAp lenne, hanem egy másik Nap, pontosan a rendszere teszi azzá, ami. Ha független volna a rendszerétől, akkor nem igazán volna ok-okozat. Akkor minden csupán ey oda biggyesztett objektum. 

 

Úgy tudom egy Nap kilengéséből me glehet mondani, mi az ami kilengeti még ha em is látható. Például nem tudom befolyásolja e a kilöködéseit mindaz a gravitációs mező és azok tagjai amiben a Nap is benne van. Stb..

Előzmény: Dorien- (1389)
Dorien- Creative Commons License 2015.02.07 0 0 1389

Tudna. :)Miből gondolod, hogy mi olyan fontosak vagyunk a Nap számára?

Előzmény: Semmisem (1388)
Semmisem Creative Commons License 2015.02.07 0 0 1388

De a mi napocskánk van e nélkülünk? Tudna e lenni nélkülünk, ha igen, ha nem miért?

Előzmény: Dorien- (1387)
Dorien- Creative Commons License 2015.02.07 0 0 1387

Érdekesnek érdekes, de fogalmam sincs mit akarsz mondani. :)

Minimális hatása van a bolygóknak a Napra, ezt továbbra is így gondolom. Nincs szüksége rájuk. Vannak hasonló csillagok bolygórendszer nélkül is.

Előzmény: Semmisem (1386)
Semmisem Creative Commons License 2015.02.07 0 0 1386

Off

Gondolom kiskorodban te is forogtál kézen fogva a társaiddal játékképp. Vagy esetleg forgattál magad körül sulyt kötélen. ,D

 

Egy anyagból számrazik a NAp és bolygói? ha nem, akkor miként jöttek ők össze?

 

Remélem nem leszünk leállitva, mer térdekes témának tartom. És nem mellesleg fontos kérdés. Mert a benyomásom jelenleg, hogy 1-2láncszem ok-okozatilag kimarad ha ezt nem tudjuk tisztázni. 

 

Szerintem mindennek kell legyne evoluciója, a Napnak is, magának a bolygórendszerünknek (Naprendszer), a NAprendszerek is egységeket alkotnak, szerveződnek, és így tovább. Ugyan ez a szerveződés megvan lefelé is, mit mást ne mondjak a mintázatokat akár ha vesszük.

 

( nem sikkadtam ela  család állitás téma felett sem, az is érdekel esetleg, ha pár gondolatot, szűrleményt ejtenél óla. )

 

On Gephard remélem nem bánod.

Előzmény: Dorien- (1385)
Dorien- Creative Commons License 2015.02.07 0 0 1385

Már miért lenne szüksége rá?

 

A Nap egy teljesen közönséges, 2. generációs csillag. Amíg tart benne a hidrogén, addig a jelenlegi állapotában van (fősorozat), majd vörös óriás lesz belőle (ekkor megszűnik az élet a Földön), aztán fehér törpe, végül barna törpe.

Előzmény: Semmisem (1384)
Semmisem Creative Commons License 2015.02.07 0 0 1384

A Napnak miért nincs szüksége a bolygókra, Földre, földi életre?

Előzmény: Dorien- (1383)
Dorien- Creative Commons License 2015.02.06 0 1 1383

A Nap létéhez nincs szükség bolygókra, Földre, földi életre. A Föld, mint bolygó létezéséhez sincs szükség földi életre. A földi életnek viszont szüksége van a Napra és a Földre és valószínűleg a többi égitest is hat rá. (A Hold biztosan.) A bioszféra, annak egysejtű és többsejtű élőlényeinek a kapcsolata már teljesen más dolog.

Előzmény: Semmisem (1378)
Dorien- Creative Commons License 2015.02.06 0 1 1382

A bioszférában minden hat mindenre, ez nem kérdés. Én Hellinger-féle családállítást tanulok, ahol a Mezőben folyamatosan lehet tapasztalni a szinkronicitásokat, teljes Isten-élménye van az embernek, ha átadja magát a sodrásnak.

 

Csupán a nagyságrendeket kérdőjelezem meg, hogy a földi élet rendezettsége mennyire van hatással az égitestek fizikájára. Lehet, hogy eljön az az idő is, de jelenleg szerintem kb. semennyire.

Előzmény: Semmisem (1377)
ghepard Creative Commons License 2015.02.03 0 0 1381

A csavar a fejemben az, hogy kialakult az élet, nem volt akkor agyalás, csak az elektronok, atomok stb, meg mindenféle anyagok, vegyületek rendezett tánca - azok az anyagok azóta csak ugyanolyanok, egy cseppet se okosodtak meg. Tehát akkor is buták voltak, meg ma is. Vagy mondhatjuk fordítva is - akkor is ugyanilyen okosok voltak, mint ma.......

Előzmény: Semmisem (1378)
ghepard Creative Commons License 2015.02.03 0 0 1380

Szerintem, mikor az élet kialakult, akkor nem volt semmi ami agyalhatott volna azon, hogy most hogyan tovább, mit kell csinálni - csak volt mozgás, majd valamiféle rendezett mozgás, mely egyre bonyolultabb és összetettebb lett. Bárhol kialakulhatott az élet, ahol úgy alakultak a körülmények és a természet erőinek a hatása.......

Előzmény: Dorien- (1376)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!