Keresés

Részletes keresés

MILU Creative Commons License 2008.12.22 0 0 19
Bocsánat, ez nagyon furcsa lett.
Előzmény: MILU (18)
MILU Creative Commons License 2008.12.22 0 0 18
Erről jutott eszembe:

Illyés Gyula

Bartók



„Hangzavart”? – Azt! Ha nekik az,


ami nekünk vigasz!


Azt! Földre hullt


pohár fölcsattanó


szitok-szavát, fűrész foga közé szorult


reszelő sikongató


jaját tanulja hegedű


s éneklő gége – ne legyen béke, ne legyen derű


a bearanyozott, a fennen


finom, elzárt zeneteremben,


míg nincs a jaj-sötét szívekben!


„Hangzavart”! Azt! Ha nekik az,


ami nekünk vigasz,


hogy van, van lelke még


a „nép”-nek, él a „nép”


s hangot ad! Egymásra csikorított


vasnak s kőnek szitok-


változatait bár a zongora


s a torok fölhangolt húrjaira,


ha így adatik csak vallania


a létnek a maga zord igazát,


mert épp e „hangzavar”,


e pokolzajt zavaró harci jaj


kiált


harmóniát!


Mert éppen ez a jaj kiált


mennyi hazugul szép éneken át –


a sorshoz, hogy harmóniát,


rendet, igazit vagy belevész a világ;


belevész a világ, ha nem


a nép szólal újra – fölségesen!


Szikár, szigorú zenész, hű magyar


(mint annyi társaid közt – „hírhedett”)


volt törvény abban, hogy éppen e nép


lelke mélyéből, ahová leszálltál,


hogy épp e mélység még szűk bányatorka


hangtölcsérén át küldted a sikolyt föl


a hideg-rideg óriás terembe,


melynek csillárjai a csillagok?


Bánatomat sérti, ki léha vigaszt


húz a fülembe;


anyánk a halott – a búcsúzót ne


kuplé-dal zengje;


hazák vesztek el – ki meri siratni


verkli futamokkal?


Van-e remény még emberi fajunkban? –


ha ez a gond s némán küzd már az ész,


te szólalj,


szigorú, szilaj, „agresszív” nagy zenész,


hogy – mégis! – okunk van


remélni s élni!


S jogunk van


– hisz halandók s életadók vagyunk –


mindazzal szembenézni,


mit elkerülni úgysem tudhatunk.


Mert növeli, ki elfödi a bajt.


Lehetett, de már nem lehet,


hogy befogott füllel és eltakart


szemmel tartsanak, ha pusztít a förgeteg


s majd szidjanak: nem segítettetek!


Te megbecsülsz azzal, hogy fölfeded,


mi neked fölfedetett,


a jót, a rosszat, az erényt, a bűnt –


te bennünket növesztel, azzal,


hogy mint egyenlőkkel beszélsz velünk.


Ez – ez vigasztal!


Beh más beszéd ez!


Emberi, nem hamis!


A joggal erőt ad a legzordabbhoz is:


a kétségbeeséshez.


Köszönet érte,


az erőért a győzelem-vevéshez


a poklon is.


Ím, a vég, mely előre visz.


Ím, a példa, hogy ki szépen kimondja


a rettenetet, azzal föl is oldja.


Ím, a nagy lélek válasza a létre


s a művészé, hogy megérte


poklot szenvednie.


Mert olyanokat éltünk meg, amire


ma sincs ige.


Picasso kétorrú hajadonai,


hatlábú ménjei


tudták volna csak eljajongani,


vágtatva kinyeríteni,


amit mi elviseltünk, emberek,


amit nem érthet, aki nem érte meg,


amire ma sincs szó s tán az nem is lehet már,


csak zene, zene, zene, olyan, mint a tietek,


példamutató nagy ikerpár,


zene csak, zene csak, zene,


a bányamély ős hevével tele,


a „nép jövő dalával” álmodó


s diadalára ápoló,


úgy szabadító, hogy a börtön


falát is földig romboló,


az ígért üdvért, itt e földön,


káromlással imádkozó,


oltárdöntéssel áldozó,


sebezve gyógyulást hozó,


jó meghallóit eleve


egy jobb világba emelő zene –


Dolgozz, jó orvos, ki nem andalítasz;


ki muzsikád ujjaival


tapintva lelkünk, mind oda tapintasz,


ahol a baj


s beh különös, beh üdvös írt adsz


azzal, hogy a jaj


siralmát, ami fakadna belőlünk,


de nem fakadhat, mi helyettünk


– kik szív-némaságra születtünk –


kizenged ideged húrjaival!



Előzmény: Lutra (17)
Lutra Creative Commons License 2008.12.22 0 0 17

Christian Bachelin

Öldöklő hó
(részlet)


A fekete sehol sincs s mindig mindenütt ott van
A fehérség a semmi a feketén belül
Irtózat a vörös öngyilkosság a kék
A lila nyavalyatörős eb hullaháza
Minden veszve a zöld a tengerrel tovább száll
A pókok levetik megkövült maszkjukat
A szürke garniszállók mocskáig aljasul
A sárga anemónák nyakán lóg felakasztva
Minden veszve a rőt a fekete rimája
Szenespince zugán a galagonya rothad
A szeptemberi rózsát szívendöfi a holló
S halálba hivogat a tűzpiros pipacs
Oltsátok ki a színt vagy belevakulok
Egy csillám-palota omlik össze szememben
Oltsátok ki a színt iszonyú pipacsok
Vitriolos hiány csempészett alkohol
Cigaretták a dér és a füst szőllei
Tört nádak boszorkány-égető rőzse-asztag
Vadság és szelídség tükrök hipnózisa
Viharos ég csalán égő csipkebokor
A vörös ingoványt nyit a fekete földjén
A lila arctalan test amely lassan oszlik
A gyilkosok bora csorog a virradatban
Minden veszve Goya ádáz Hispániád
S a hólt infáns után siránkozó pavána
Van Gogh senkifia egy szajha-ölre szállt
Mennyei kegyelem az érett búza görcse
Van Gogh minden szerelmek talált gyereke
Van Gogh az életünk névtelen hasadása
Önnön vérünkkel-festés mámora s undora
A görcsös éjszaka a fák kérge alatt
S a sikongó narancsok késsel a torkukon
És a még szűzi tér hol ablakok születnek
S az eszelős azúr a nagymosás szagában
S a zsilip-mormolás melyben megfúl a napfény
S az úton huhogó felkavart kavicsok
S a kacagó bohóc kötéllel a nyakán
Gauguin rémálom-kocsma Óceánia
Rousseau a vám előtt délibáb vagy oázis
Chagall kakasrikoltás Ukrajna tornyain
A kecske a tetőn felhők között a farkas
A szél a hó sajátos nihilizmusa
A hó a nagy fehér boszorkány ébredése
A daltól részeg és éhező Oroszország
És a koldus-gunyát hordó forradalom
Picasso Guernica hamu-alatti vulkán
A villám-sujtotta cigány lakókocsi
Picasso a gitár a varrógéppel együtt
Egy döglött hal-szem az ajtóra kiszögezve
Juan Miró talány és hétköznapi ég
Egy madárlétra a börtön falának döntve
Chirico szédület és felcsapó szirénhang
Feledés szobrai távíró-huzalok
A hajnal a magány s a falon a napóra
Melyen a fény dalol árnnyal fogai közt
Modigliani te éjféli angelusz
A gázlámpák a flaszter miszticizmusa
A Montmartre-i utcákon át pokolraszállva

......


 

/Picasso: Guernica/

Lutra Creative Commons License 2008.12.22 0 0 16

Allen Ginsberg

Apollinaire sírjánál
(részlet)

Itt Párizsban a te vendéged vagyok Ó baráti árny
Max Jacob hiányzó keze
a fiatal Picasso hordoz engem egy mediterrán csőben
személyesen vettem részt Rousseau ó-vörös díszvacsoráján
         megettem a hegedűjét
a Bateau-Lavoir nagy összejöveteleiről nem tesznek
         említést Algéria szövegkönyvei
Tzara a Bois de Boulogne-ban a kakukkoló géppuskák
         alkímiáját magyarázza
zokog miközben svédre fordít engem
elegánsan lila nyakkendőbe és fekete nadrágba öltözve
arcától elálló édes bársony szakálla mint az Anarchia
         falairól lecsüngő moha
örökösen arról beszélt hogy mennyit veszekedtek André
         Bretonnal
akinek egy napon segített megnyírni arany bajuszát
a vén Blaise Cendrars a dolgozószobájában fogadott és
         fáradtan beszélt Szibéria végtelen távolságairól
Jacques Vaché meghívott magához hogy tekintsem meg
         rettenetes pisztolygyűjteményét
a szegény Cocteau a hajdan csodálatos Radiguet miatt
         búslakodott legutolsó gondolatánál elájultam
Rigaut-nak ajánlólevele volt a Halálhoz
és Gide a telefont dicsérte meg a többi említésre méltó
         találmányt
alapjában véve egyetértettünk bár ő levendulaszínű
         alsóneműkről pletykált
noha teleitta magát Whitman füveivel és ármánykodott
         ellene minden szerelmes aki csak nevén nevezte
         Coloradót
Amerika hercegei akik srapnellal és baseballal megrakodva
         érkeztek ide
Ó Guilleaume a világ olyan egyszerű harcolni olyan
         egyszerűnek látszott
tudtad-e hogy a nagy politikai klasszikusok meg fogják
         támadni a Montparnasse-t
anélkül hogy egyetlen prófétikus babérággal is álcáznák
         a homlokukat
anélkül hogy egyetlen zöld ütemet is őriznének a párnájuk
         alatt
         egyetlen levél is maradna háborúikból - Majakovszkij
         megjött és lázadt


 

/Henri Rousseau: Apollinaire és múzsája/


 

Kannus Creative Commons License 2008.12.15 0 0 15
Dobozi Eszter

A hely

Még egyszer a loncot! Sátoros ívét
bokornak, ágnak; áttetsző fehéren
még egyszer a bűvös kelyheket! „Í”-ként
kiáltó szálacskáikkal: ledérek,
ahogy kiintenek szirom-ruhájuk
fedezékéből a porzók. Enyészhet
lomb, a mézes íz itt marad utánuk
orrban-ízlésben. Csak egyszer add még
csikorduló kavics jaját alájuk,
ahogy futok fától fáig. A vadméh
dongásától teljes ég aranyát add!
Hívóbb, fontosabb nem lehet a hajlék
sem annál, ahogy odaszív, s magában
tart a kert. Addig élek én, amíg van
hely, amely húz s eltakar, mint a szárnyak.

Kannus Creative Commons License 2008.12.12 0 0 14
ÁGAI ÁGNES
Vízesés

A sziklákon habosra tört a víz,
surrogott, zúdult, nem kapaszkodott,
esett vastagon, tömbösen,
acélos vízlemez.
Lelökték, hullt alá,
szétfröccsent, nyekkenve földet ért.
Bámulták odalent szépséges végzetét.
Kannus Creative Commons License 2008.12.10 0 0 13
ORAVECZ IMRE
Ébresztés

Elromlott az ébresztőórám.
Míg meg nem javíttattam,
a cinkék ébresztettek.
MILU Creative Commons License 2008.12.09 0 0 12
A Kis Herceg


- Ha valaki szeret egy virágot, amely csak egyetlen példányban létezik a csillagmilliókon: ez épp elég neki, hogy boldog legyen, ha a csillagokra pillant. "Ott van valahol az én virágom" - gondolja magában. De ha a bárány megeszi a virágot: ez az ő számára olyan, mintha hirtelen valamennyi csillag kialudnék. És ez talán nem fontos?
Többet nem bírt mondani. Váratlanul kitört belőle a zokogás.
Lutra Creative Commons License 2008.12.09 0 0 11

Imre Flóra

L'adieu


letéptem ezt már tudhatod
az ösvény itt sötétbe téved
a rím tudja a mondatot
halott az ősz és várni téged

és várni itt a fák alatt
a Dunakorzó gesztenyéi
kis Lou egy levél sem marad
fekete-fehérre cseréli

az ősz az ősz a nyár hevét
kialszik minden nemsokára
a víz elfolyó messzeség
az ősz halott hó hull a fára

levert diófa bánata
az öröm ráadás a jajra
mi volt csak volt idő szaga
a szót sincs ami visszacsalja

az éj leszáll a rúd mihez
a csillagok vannak kikötve
halott az ősz a hó neszez
többé sose és mindörökre



 

Kannus Creative Commons License 2008.12.08 0 0 10





     GARAI GÁBOR
      Magányos fa
  Csontváry cédrusára

Ha ki fának rendeltetett,
erdőben kell éljen.
Magányos fán vihar fészkel,
villám ül hegyében.

Ahány gallya, annyi néma,
görcsös jajgatása;
álló sírját állhatatos
gyökere megásta.

Mozdulatlan, mint a bálvány,
gyér lomb szikár foglya,
vedlett törzse csak mihaszna
erényét ragyogja.

Dögmadarak elkerülik,
vijjog némasága;
maga termi keselyűit
önemésztő ága.

Ha ki fának rendeltetett...
Magányos fa, dermedt,
ágas karó, irgalmatlan
ég aljába vertek.

Magányos fa, terhe, kínja
puszta földnek, égnek,
nem te hagytad el az erdőt,
az hagyott el téged.
Lutra Creative Commons License 2008.12.08 0 0 9

Orbán Ottó

 

A régi ház

 


A soha-többé délkörön
angyal jár át a függönyön,
s a könyvelők közt példakép,
apám leoldja bőrövét,
de csak a padlót püföli:
szívességből bőgök neki.
   Csodás, csodás gyerekkor.

Anyám igazi úrinő,
lábán fémcsatos lakkcipő,
vállán valódi róka-kepp
és a kosztümje műremek,
ciklámenszín és encián,
s így szól: „Pá, édes Mancikám”.
   Csodás, csodás gyerekkor.

Föld alól feljön Nagymama,
hagymaszagú a sóhaja,
és szivárvány gázláng fölött
a krumplis gánca gőzölög;
nincs a világon szebb mese,
mint az ő almás rétese.
   Csodás, csodás gyerekkor.

Zsidózik és légót tanul,
sírjából ordít Bartal úr,
és Puderné, kit szán a ház,
gyászfátylával repeszt vadász,
s a fürdőkádban bomba ül,
elszállunk egy percen belül.
Csodás, csodás gyerekkor.

Kilakoltatott szellemek,
poruk a semmiben lebeg,
s míg az apáca-fityulás
halál csontjukon pikuláz
s hörög az űri térzene,
lesik a holdból: vérzem-e?
   Csodás, csodás, csodás gyerekkor. 

 

 

Kannus Creative Commons License 2008.12.08 0 0 8

Szia, jó a címválasztásod...:-)

Én is hasonlóra gondoltam: Képírás-ra vagy Szókép-re...

Előzmény: Lutra (7)
Lutra Creative Commons License 2008.12.08 0 0 7
Szia Kannus, Téged is üdvözöllek!:)
Előzmény: Kannus (6)
Kannus Creative Commons License 2008.12.08 0 0 6
TORNAI JÓZSEF
A ringlófa énekel

Nem volt tél. Most a
ringlófa énekel kis,
fehér pelyheket.



Lutra Creative Commons License 2008.12.08 0 0 5
Igen. Ha nem is lesz ez a hely annyira szapora, de itt néha megtornáztathatjuk az agyunkat és képzeletünket.
Előzmény: MILU (3)
Lutra Creative Commons License 2008.12.08 0 0 4
Orbán Ottó

A levél

A levelet egy fiókban találtam, régi számlák és iratok között. „Ha azt hiszi, hogy szúrása célba talált, nevetnem kell Önön…” – és így tovább. Emelt hang, rémes mondatok. A címzett szőke kellett, hogy legyen, arany hajról trillázott a silány igyekezet, hogy ki ne hallatsszék az ária mögül a sebzett vinnyogás. Az aláírás: „Sz. Mihály, zsidó”. Tizenöt év sötétjéből egyszerre fölsütött a nap: fehér abrosz az asztalon, haboskávé, vaj, méz, kenyér. És nevet mindenki, mint a mesében. Ismertem a levélírót, arcán a két apró vánkost, meleg kutyaszemét, fehér fogairól lecsorgó mosolyát. Gondos családfő volt, közepes hivatalnok, az apám. A nyugati határszélen halt meg, vére és piszka egybefolyt a többiekével, akikkel megosztozott a civilizált patkányok sorsán. Nem szökött meg, noha lett volna rá alkalma. „Egy magyar katonatiszt” (zászlós volt, mielőtt lefokozták) „nem hagyja cserben a bajtársait!” Negyvennégy karácsonya volt, a lépcsőház sötét, mint a történelem. Az ajtónyílásban egy csorba penge-arc, a két vánkosból kipergett a toll. Aztán nagyot dörrent az utcai kapu. Rögeszmék színpadán közönyös függöny a halál.

MILU Creative Commons License 2008.12.08 0 0 3
Szervusz Lutra! Jólesik egy kis újdonság.
Előzmény: Lutra (2)
Lutra Creative Commons License 2008.12.08 0 0 2
Szervusz Milu, üdvözöllek!:)
Előzmény: MILU (1)
MILU Creative Commons License 2008.12.08 0 0 1
Ady Endre

Az Úr érkezése


Mikor elhagytak,
Mikor lelkem roskadozva vittem,
Csöndesen és váratlanul
Átölelt az Isten.

Nem harsonával,
Hanem jött néma, igaz öleléssel,
Nem jött szép tüzes nappalon,
De háborús éjjel.

És megvakultak
Hiú szemeim. Meghalt ifjúságom,
De őt, a fényest, nagyszerűt,
Mindörökre látom.

Lutra Creative Commons License 2008.12.08 0 0 0
Ágh István

Hazai tetőn

Szülővilágom 435 méteres
tetején a kilátótoronyból
lenézek a keresztelő toronyra,
valahol ott a homályban,
vakon is tudnám, merre?
tériszony-hányingeresen
szédelgek alá a magasságból,
helyettem a nemzeti zászlót,
mintha fönn hagyott lelkem volna,
honi szél lengesse, verje!
menekülök,
az ősi rét szélén anyja ölén
utolsót döföl a bárány,
hanyatt fekszem a fűben,
elbújhatok örökre,
füvek szemfödelén át
elérhetetlen mennyről ábrándozva.



Lutra Creative Commons License 2008.12.08 0 0 topiknyitó
Ez egy verses-képes-asszociációs topik, ahova -értelemszerűen- olyan vers-kép /próza/ párokat lehet feltenni, amelyek tartalmilag, vagy hangulatilag utalnak egymásra, összekapcsolódnak, kiegészítik egymást.

Egyáltalán nem baj, ha ez a kapcsolat áttételes, indirekt, elvont és gondolatébresztő.


A kapcsolt képek vonatkozásában elsősorban saját fotókat várnék /az irodalmi mű is lehet saját kútfőből eredő!/, de lehetséges nem saját készítésű, valamint manipulált kép -esetleg képzőművészeti alkotás-hozzárendelése is, ha az jobban megfelel hangulati elemként.

Viszont -ha kérhetem- az irodalmi mű ne legyen tanulmány jellegű, több oldalas "okosmány".

Még annyit: ebben a topikban vissza lehet nyúlni máshol már elhelyezett képekhez, versekhez ,nem számít ismétlésnek, hiszen más a forma, a logika.

A topik természetesen nyitott minden klubtag számára.


Köszönettel

Lutra /Karak/

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!