Keresés

Részletes keresés

lostcirmi Creative Commons License 2023.03.31 0 0 1893

Nagyon köszönöm a segítséget és a javaslatokat!
Csak a szirénában kutakodtam eddig, mert a zónájának bypass-ra tétele miatt kizárólag őt véltem ludasnak. De igazad van, amikor a vezérlő szekrényben is lehet táp érintkezés hiba. Megnézem. A szirénában összes forrasztást átnéztem a nyák hátlapján egyik sem volt megpattanva. A csavaros vezetékaljzatok szorosan tartanak. Amikor még nem iktattam ki a sziréna zónáját, akkor is csak ezeket a rövid nyikkanásokat produkálta, sosem vitte végig a hivatalos, teljes 3 perces riasztást, amit egy szabályos sziréna szabotázs indukált volna a vezérlőben. Így szabotázs kábelt is kizártam.  Így, ezekkel tudtam szűkíteni a kört a sziréna saját szabotázsára. Na meg a zóna bypass-al is, hogy azt követően is jött a spontán ébresztő. Megfeszigetem azokat a jumpereket. És ha nem lesz más befektetek egy új tamper kapcsolóba, nem egy nagy tétel. Amúgy a dryvit hálót kilyukasztotta a kapcsoló hátsó nyúlványa, úgy hogy átütötte a nemes vakolatot a falon, de már azt is orvosoltam korábban, alátalpaltam a sziréna ház hátsó furatát, hogy ne tudjon túlságosan hátracsúszni a kapcsoló és biztosan kapcsoljon. Inkább attól tartok hogy tovább borzolja majd az idegeimet ez az "állatorvosi Ló". Visszajelzek sikerrel jártam-e.

Előzmény: Hehe164 (1892)
Hehe164 Creative Commons License 2023.03.31 0 0 1892

A lötyögő jumper dugók okozhatnak ilyet, de a panelba forrasztott tüskék is kilazulhatnak, elengedhet forrasztás, és a csavaros csatlakozósorban is lehet laza vezeték.

 

Amit tehetsz:

  • A riasztóközpontban ellenőrzöd hogy a sziréna tápvezetéke és a szabotázs vezetéke nincs e meglazulva. (Megrángatod, ha nem jön ki a csatlakozóból akkor jó.)
  • A sziréna kinyitása után ellenőrzöd a hogy a bekötött vezetékek nem lazák/korrodáltak e. (Magyarán újrakötöd őket, és jól meghúzod a csavarokat.)
  • Ellenőrzöd hogy mennyire kell benyomni a tamperkapcsolót a jelzés megszűnéséhez, ha nagyon (tövig), akkor nem jó.
  • A lötyögő jumperek tüskéit kissé széthúzod, hogy szoruljon rajta a dugó.

 

Mindezek elvégzése után pár napig figyeled. Ha a szirénapanelon a táp jó, akkor meg kell szűnnie a véletlenszerű jelzésnek.

(Tamperkapcsoló hibája szeles időben. illetve nagy hőingás mellett szokott ilyet okozni.)

Előzmény: lostcirmi (1891)
lostcirmi Creative Commons License 2023.03.31 0 0 1891

Sziasztok!
Solo (műgyantába öntött nyákos) kültéri szirénám spontán nyikkan egyet az éjszaka közepén, vagy max. 1-2 mp-re szólal meg. Vadi új(Ultracell) aksival(13V), a nyákon is ellenőrzött sarukkal, kimért, szakadásmentes vezetékekkel és helyes (12,6-12,8 V)-os táp, valamint azonos csepegtető akkutöltés megléte mellett is. Elvileg a tamper kapcsoló is jól tart, akkor és arra a lábára kapcsol amire kell(és a fedlap visszacsukásakor is hallhatóan kapcsol). A sziréna zónáját bypass-ra téve is csinálja.  Egy DSC 864-es vezérli, de ez így már lényegtelen. Abban is fél éves az aksi, a trafója azt adja le amit kell. Természetesen nincs hibajel, nincs zónajel riasztáskor, ami nem is hatástalanítható. A sziréna saját szabotázsa rakoncátlankodik. A tamper kapcsolót akár rövidre is zárhatnám, de mivel már kimértem és azt olvastam róla, hogy nagyon kis eséllyel szokott elromlani, nem akarom tovább ébresztgetni a szomszédokat vakon próbálkozásokkal. Egyelőre lekötöttem a szirénát. Amire felfigyeltem az az, hogy a jumperek kissé lötyögnek a nyák kapcsain. Nem tudtam értelmezni a sziréna leírást a pozicionálásukat illetőlen, ezért inkább nem nyúltam hozzájuk, eddigi beállításaikkal 14 évig jól működtek. Vajon mi billeghet? Mi ingadozhat, ami ilyen rövid, azonnal megszűnő riasztásokat okoz? Lehetetlen elcsípni azt a pillanatot amikor megszólal, így nem tudom kimérni, hogy esetlegesen a táp ingadozása miatt van-e saját szabotázsa a szirénának. Mit érdemes megnézni, van-e valakinek hasonló tapasztalata? Minden (nem cinikus) javaslatot hálásan veszek, köszönöm.

laca151 Creative Commons License 2023.03.08 0 0 1890

Azért az elkövetők mozgásából nem az jön le, hogy ismeretlenül mozogtak volna a helyszínen. Vajon azt is tudták, hogy hol vannak a kulcsok, vagy esetleg valaki mindegyikben benne 'felejtette' a munkanap végén?

Mondjuk az is egy 'zseni' volt, aki a lufikat így elhelyezte a kamera előtt.

 

Több sebből vérzik a sztori, azt is el tudom képzelni, hogy csak megrendezték az egészet, mindent a nézettségért...

Előzmény: Mekk Elek ezermester (1888)
Mekk Elek ezermester Creative Commons License 2023.03.08 0 0 1889

A fillérekért árult "okos" vezetéknélküli rendszerekben soha nem bíztam, ezután sem fogok. A gyártók a megbízhatóságot (sőt, talán a biztonságot is) feláldozzák az olcsóság oltárán.

Előzmény: Dr.Fenyvessy Egon (1887)
Mekk Elek ezermester Creative Commons License 2023.03.08 0 0 1888

Így jár, aki a bejárathoz nevetségesen hosszú (itt: 1 perc) belépési késleltetést állít be: mire megszólal a sziréna, addigra kitakarítják a helyiséget:

https://www.youtube.com/watch?v=VQk6SvE4_Pc

Előzmény: Dr.Fenyvessy Egon (1887)
Dr.Fenyvessy Egon Creative Commons License 2023.01.19 0 0 1887

Sziasztok!

 

 Nemrég vettem egy "okos" vezeték nélküli riasztó rendszert.

Pár nap alatt végeztem a felszereléssel és a finom hangolással.

Már minden része jól működik, kivéve egy bosszantó jelenséget.

A kültéri sziréna is vezeték nélküli és naponta többször előfordul, hogy a bejárati ajtó nyitására (ilyenkor ad egy jelet a nyitás érzékelő) ,bekapcsol a sziréna. 

A riasztó központ nem riaszt, csak a sziréna szól. Mintha rosszul értelmezné az ajtónyitás érzékelő jelét.

Van esetleg valami megoldás erre? Találkozott már valaki ilyen hibával?

A típusa : pg-103 pgst

 

Bármi infó jól jönne!

Köszönöm!

Üdv!

Egon 

oldmumus_v.2 Creative Commons License 2023.01.18 0 0 1886

bocs a sziréna akkut totál elfeledtem, pedig segítettem 3-4 éve cserélni. Köszi a figyelmeztetést

Előzmény: Hehe164 (1885)
Hehe164 Creative Commons License 2023.01.18 0 0 1885

A sziréna akkut is le kell húzni, aztán bontható.

Előzmény: oldmumus_v.2 (1884)
oldmumus_v.2 Creative Commons License 2023.01.18 0 0 1884

Van egy ismerősnek egy örökölt háza, ahol riasztó rendszert (ami egy paradox központ, kezelőszerv, sziréna/villogó, 1 pir meg egy pár mágnes az ajtón) a ház átalakítása végett le kellene szerelni. Gondolom, ha a 220-ból ki van húzva, majd a dobozban az akkunál az áramkör meg van szakítva, onnantól a vezetékek vághatóak és minden bontható?

Hehe164 Creative Commons License 2022.11.21 0 0 1883

Nem jól emlékszel.

Előzmény: Mekk Elek ezermester (1882)
Mekk Elek ezermester Creative Commons License 2022.11.21 0 0 1882

"Így volt bekötve eddig negatív vezérléssel."

 

Ha jól emlékszem, ezek a DSC központok nem negatív, hanem pozitív jellel indítják a szirénát (a BELL+ kimeneten akkor jelenik meg a 12V, amikor szólni kellene a szirénának), ebben az esetben a szirénán a felső jumper (pici rövidzár) a pozitív álláson van jó helyen, ha a központ BELL+ a sziréna START pontjára van kötve.

Jó lenne tudni, hogy ténylegesen a sziréna melyik pontja a központ melyik pontjára van kötve.

Itt van alul néhány lehetséges sziréna bekötési kombináció (nem DSC központhoz):

http://www.lakasriasztobolt.hu/ps128-7.pdf

 

DSSC könyv:

https://dsc.hu/themes/frontend/documents/pc1616_pc1832_pc1864_newpowerseries_41_leiras.pdf

Előzmény: GyuriXT (1880)
Hehe164 Creative Commons License 2022.11.10 0 0 1881

A DSC-vel várni kell kb. 3 percet a próbáig.

Beriasztás után az első 15+ másodpercben azonnal üvölt ha bemész. Belső óra függő hogy mennyit kell várni, a biztos a három perc.

Ez nem hiba, hanem feature. :-)

Előzmény: GyuriXT (1880)
GyuriXT Creative Commons License 2022.11.10 0 0 1880

Sziasztok,

 

DSC PC1565-2p egységem van rajta egy Paradox Signal.

Így volt bekötve eddig negatív vezérléssel. Működött...

 

Le lett csak kötve de sikerül eltörnie a szirénát a vakolónak így vennem kellett egy újat. Ugyanoda ugyanúgy kötöttem a potik ugyanúgy negatívon vannak.

 

Olyan mintha mégis fordítva menne. Első tesztnél a beriasztás után nem történt semmi hang majd mikor kikapcsoltam beriasztott. 

Azóta olyan mintha nem kapcsolná le magát a sziréna. Szerviz módon kívül egyből üvölt.

Van ötlet?

 

Előzmény: sankasanc (820)
Hehe164 Creative Commons License 2022.09.29 0 0 1879

Főleg ha használod is...

A költség az első betörési kísérletnél megtérül...

Előzmény: nagypapi51 (1878)
nagypapi51 Creative Commons License 2022.09.29 0 0 1878

Pár évig nyugtom lesz :)

Előzmény: Hehe164 (1877)
Hehe164 Creative Commons License 2022.09.29 0 0 1877

Szerződéses a Multival. :-)

Előzmény: nagypapi51 (1876)
nagypapi51 Creative Commons License 2022.09.29 0 0 1876

Lehet, minden esetre tett bele két új aksit, él a rendszer, nem vinnyog kétnaponta aksi után, nem kerreg a sziréna.

(viszont a szla Multilarmos, érdekes)

Előzmény: Hehe164 (1875)
Hehe164 Creative Commons License 2022.09.29 0 0 1875

Kár.

Mivel a Multi a Napco hivatalos forgalmazója...

Előzmény: nagypapi51 (1874)
nagypapi51 Creative Commons License 2022.09.29 0 0 1874

napco szerelő = olyan szerelő, aki ismeri a napco rendszert. :)

másik cég, nem a Multi

Előzmény: Hehe164 (1873)
Hehe164 Creative Commons License 2022.09.29 0 0 1873

Izé.

"Napco szerelő" mint olyan, nem létezik.

Csak nem a Multialarmot hívtad? :-)

Előzmény: nagypapi51 (1872)
nagypapi51 Creative Commons License 2022.09.29 0 0 1872

Ha lenne kéznél két aksim, biztosan megoldanám,

mivel nincsen, kihívtam a napco szerelőt, éppen most cseréli.

Köszönöm a törődést :)

 

 

Előzmény: Mekk Elek ezermester (1871)
Mekk Elek ezermester Creative Commons License 2022.09.28 0 0 1871

"beugrott a kód, tudtam élesíteni, és persze leállítani is. )"

 

Szép lassan csak választ kapok a régi kérdéseimre...

Következő feladat:

1 : veszel egy olyan aksit, ami a riasztó központba jó és egy olyat, ami a szirénába kell. Has nem vagy biztos bene, akkor fényképezd le mindkét aksit és környéküket, a képeket tedd be ide a fórumba és segítünk vásárolni

2: ezután odaállítdod a zasszonyt a billentyűzethez és begyakoroltatod vele a riasztó elhallgattatását (legalább háromszor),

3: majd kinyitod a riasztó központ ajtaját, ebben a pillanatban megszólal a sziréna (azaz a halk hörgés)

4: a zasszony azonnal szép nyugodtan beüti a kódot -> hörgés nyomban elhallgat -> te pedig szép nyugodtan kicseréled az aksit a r. központban

5: kinyitod a sziréna fedelét, ebben a pillanatban megszólal a sziréna (valószínűleg még ekkor is csak hörögve, de azért füldugót vigyél magaddal)

6: a zasszony szép nyugodtan beüti a kódot -> sziréna azonnal elhallgat -> te pedig szép nyugodtan kicseréled az aksit  a szirénában is. Innentől kezdve a sziréna már üvölteni fog szükség esetén kb 3-6 évig (kb addig bírják az aksik).

Előzmény: nagypapi51 (1870)
nagypapi51 Creative Commons License 2022.09.28 0 0 1870

Na, csak beugrott a kód, tudtam élesíteni, és persze leállítani is. )

nagypapi51 Creative Commons License 2022.09.28 0 0 1869

Sztem egyértelmű a hiba, régen legyengültek az aksik, de nem bajlódok vele,

valójában soha nem használtam. Kiiktatom a szirénát, és nyugodtan alszom :)

Előzmény: Mr. Pepe00 (1868)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2022.09.28 0 0 1868

Akkor meg kellene nézni milyen hibakód van.

Előzmény: nagypapi51 (1867)
nagypapi51 Creative Commons License 2022.09.28 0 0 1867

Kösz, ez megvan.

Előzmény: Mr. Pepe00 (1866)
Mr. Pepe00 Creative Commons License 2022.09.28 0 0 1866
Előzmény: nagypapi51 (1864)
nagypapi51 Creative Commons License 2022.09.28 0 0 1865

nem hörög, hanem folyamatosan gyors ütemben kerreg, de valszeg ua. az oka.

Előzmény: Mekk Elek ezermester (1863)
nagypapi51 Creative Commons License 2022.09.28 0 0 1864

Te beszélsz mellé, ha tudni akarom, hogy működik-e a kódom, élesíteni kéne, vagy nem?

Előzmény: Mekk Elek ezermester (1862)

Ha kedveled azért, ha nem azért nyomj egy lájkot a Fórumért!