ráadásul nem igaz, hogy magyar gárdista lenne a gyerek, mert nem az !!!
megindult a jobbik elleni totális lejáratókampány, mszp-szdsz-fidesz-mdf segédlettel! de ha így sem megy a végén ezen pártok képesek bevetni azt a módszert ahogyan az osztrákok megszabadultak jörg haidertől !
mindenesetre a jobbik válasz megvan a fidesznek. Felveszik a kesztyűt együttműködés nélkül. A leghamarabb a jobbik adta le a kopogtatókat és elsőként őket vette az ovb nyílvántartásba !(pedig ebben is a fideszt akart első lenni úgy tudom) Ez sokakban eloszlatja az elveszett szavazat hazugságot így innentől kezdve ennek ismétlése csak a fidesznek árt.
csak így tovább jobbik, nincs szükséged egyik mostani parlamenti párt segítségére sem!
"Jóra használjuk ezt a mondakincset? Segítünk ezzel valakin? Nem. Kifejezetten rosszra használjuk, a környező népek fölé helyezzük magunkat ezzel, semmi, de semmi pozitívum nem származik belőle. Szerencsétlen elmagyarosodott tótok ívadékainak hülyítésére jó, semmi másra."
Na jó, akkor innentől nekünk nincs miről beszélnünk egymással, mert teljesen felesleges. Atyaég, hová jutott ez az ország, nem gondoltam, hogy ekkora baj van :-(
Nehéz bármit is írni erre. Mi köze Hunornak, Magornak a zsidókhoz? Te ezt komolyan gondolod, amit leírtál? Nagyon nagy kesze-kuszaság lehet nálad akkor. A magyarság eredetmondái természetesen nem történelmi tények, mint ahogy nem is állítottam ilyet, viszont a magyar identitásnak fontos elemei. A Csodaszarvas-legenda az egyik legszebb monda ebben a témakörben, sajnálom, ha neked ettől hánynod kell, tényleg elszomorító és elgondolkodtató, hogy idáig jutott a magyarság.
A világ minden táján büszkék őseikre és a népükkel kapcsolatos mondákra. Sokan a seggüket a földhöz vernék, ha ilyen szép és gazdag mondaviláguk, kultúrtörténetük lenne, mint a magyar népnek. Nagyon nagy szégyen, ha Hunorról, Magorról és a Csodaszarvasról neked Szálasi jut eszedbe. Ahelyett, hogy büszke lennél a csodálatos magyar mondavilágra.
Nem vagyok fideszes, de jobban szeretném a fideszt hatalmon, mint a szocikat.
A hunoskodástól meg hányok. Szerencsétlen nagyonmagyarok a zsidókkal szemben határozzátok meg magatokat, de azt elfelejtitek, hogy az összes Ószövetségi mese az Újszövetségi Jézusban végződik.
A Hunor sztori hol végződik? Szálasiban? Bárcsak végződne, de nem...
"Szerinted a "várni, hogy az SZDSZ esetleg meggondolja magát." és az udvarlás a "szélsőlibsiknek" egyenlő?"
Igen, egyenlő.
Tegnap is együtt menteltek a fiúk. Biztosan te is ott masíroztál a kirekesztés ellen.:DDD
"A Jobbik tényleg a Te pártod! Hess a Fidesztől! Virtigli Jobbikos vagy, vállald nyíltan!"
Vállalom. Már rég eltávolodtam a fidesztől. Pontosabban: ők tőlem. Ez így van jól.
Mi az a szélsőjobb? Mitől szélső a Jobbik? Mesélj róla nagyfejű, de előtte moss fogat, mert rossz a levegő az ilyen indulatos megnyilvánulásaidtól.:ppp
Nincs miről beszélni Bajnai megválasztásakor a FIDESZ tartózkodott, egyetlen ellenszavazat sem volt!
De ez teljesen logikus, a Jobbik, ha bekerül a Parlamentbe miután nem írta alá az "ellenzéki kerekasztal paktumát" ellentétben a jelenleg parlamentben található pártokkal hihetetlenül nagy veszélyt jelet a 20 év alatt kellően megposhadt állóvíz felkavarásának már a lehetőségével is!
"A Fidesz Gyurcsány Ferenc távozása óta visszafogott retorikát használ korábbi önmagához képest. Orbán Viktor ugyan pénteken "Reménytelenség Bt.-nek" aposztrofálta a Bajnai-kabinetet, de a kormány megbuktatására felhívó retorikai elemek hetek óta hiányoznak a repertoárból. Pedig még szűk egy héttel a váratlan bejelentést hozó március 21-i kongresszus előtt is Orbán Viktor arról beszélt a nemzeti ünnepen a Várban, hogy "vissza kell szerezni az országot a reménytelenség szánalmas embereitől", (…) "napról napra, elszántan szembe kell nézni a "reménytelenség kufáraival", hirdetni a megújulást, és felmorzsolni a régi világ, vagyis a magyar kormány ellenállását".
Tavaly év végén pedig arról beszélt - amikor több munkabeszüntetés is zajlott egy időben - a Fidesz honlapján látható videó interjúban, hogy "sztrájkkal, közakarattal" kell "nyomás alá helyezni a kormányt", hogy az "180 fokos fordulatot hajtson végre". Ehhez képest Gyurcsány Ferenc távozásának bejelentése után a Fidesz elnöke arról beszélt, hogy nincs más lehetőségük, mint újra és újra beterjeszteni a parlament feloszlatásáról szóló indítványukat, és várni, hogy az SZDSZ esetleg meggondolja magát."
Vagyis a Jobbikot ezerrel támadják, de a szélsőlibsiknek még mindig udvarolnak. Akkor meg miről beszélünk?
igazad van, van remény arra, hogy a nemzeti érzelmű szavazók nem hülyék, mint amit a fidesz sejtet róluk.
nem tudom kinek mit mond, de a fidesz törekvése a jobbik lejáratására nem fog sikerülni, sőt csak ellenérzést szül. a jobbik nem elveszett szavazat.
van személyes tapasztalatom is. Miskolcon hétvégén adtam le a kopogtatót és beszéltem a jobbikos sráccal aki elmondta, hogy nagyon jól állnak és ez eazt jelenti, hogy 1 hét alatt választókerületenként min. 500 db kopogtatót gyűjtöttek össze, megnéztem a szavazásra jogosultak számát és ebből a következőket vontam le. ha a szavazásra jogogusultak résztvétele 100%-os lenne az ep választáson akkor kopogtatók alapján 10% feletti lenne a jobbik aránya miskolcon.
mivel nem lesz 100 % így jóval 15% felett is teljesíthet még akkor is ha nem mindenki megy el a jobbikra szavazni aki ráadta a kopogtatóját. azonban az látszik, hogy nem igaz a fidesz elveszett szavazat érve és ezzel jó lenne felhagyniuk, mert ez a magatartás többet visz tőlük mint amit hoz, mert a fideszes szavazók nem úgy tekintzenek a jobbik szavazókra ahogy azt a pártjuk szeretné.
ami borítékolható, az a gigantikus maszop bukta amennyiben nem tudják a szavazatokat megvásárolni a legelesetebb rétegektől !!!
Na neked sem volt még életedben egy saját gondolatod, csak azt tudod visszaböfögni, amit Kövérék a szádba adtak :-(
Komolyan nehéz megérteni, hogy egyesek számára mindenki áruló és szocialista, akinek nem tetszik OV és a Fidesz politikája. Ennyire nem lehettek egysíkúak! Lehet, hogy a fideszeseknek elég az, ha OV szépeket mond, amitől tényleg forr az ember vére mondjuk Tusnádfürdőn, és lehet önfeledten "Viktor! Viktor!"-ozni. Nekem ez nem elég, nekem arra is szükségem van, hogy hazatérve aszerint is cselekedjen(ek), amit elmondott. Nemzeti érdekek mentén. Sajnos ilyet nem tapasztaltam soha.
A Fidesz-nek a középosztály felemelésével kapcsolatos érdemeit mindenképpen el kell ismerni, de ez kevés (bár ez is szép és előremutató teljesítmény). Stratégiai jellegű kérdésekben mindig csak azt tapasztaljuk, hogy elárulják az országot ill. a magyarságot. Sunyi párt- és egyéni érdekekből.
Ha a maszop hozta volna létre a Jobbikot, akkor éjjel-nappal ők lennének a médiumaik címlapján, hogy népszerűsítsék őket. Nem esett még le, hogy a baloldali média épp úgy elhallgatja a Jobbik akcióit, mint (szégyenszemre) az ún. "jobboldali"? Próbáljatok meg már egy kicsit gondolkodni. Én megértem azokat, akik a Fidesszel szimpatizálnak, tényleg szépeket mondanak, sok becsületes, nemzeti érzelmű ember áll a táborukba, akiknek elég annyi, ha hazamennek egy nagygyűlés után, hogy "jaj de csudálatos dolgokat mondott a Viktor". Nekem ez kevés, és még nagyon sokaknak kevés, de miért nem tudtok túllépni ezen a hülyeségen, hogy ami nem fidesz, az csak mszp lehet? Tényleg ilyen fekete-fehéren látjátok a világot?
Bemásolom ide is, mert tanulságos, hogy hogyan hazudozik a Fidesz a radikális szavazókkal kapcsolatban.
2002-ben az MSZP 42,05 százalékot kapott, az SZDSZ 5,57-et. Ez együtt 47,62 százalék. A Fidesz-MDF közös lista ugyanakkor 41,07 százalékot kapott, a MIÉP pedig 4,37 százalékot. Ha a MIÉP-re adott szavazatok mind a Fidesz- MDF közös listára mennek, akkor 45,44 százalékon végzett volna a jobboldal. Ez még a Kisgazdapárt 2002-es 0,75 százalékával kiegészítve sem éri el az MSZP és az SZDSZ együttes 47,62 százalékát.
2006-ban is hasonló volt a helyzet. Az MSZP 43,21 százalékot kapott (ez ugyanakkor számszerűen kevesebb volt, mint 2002-ben, mert a részvétel alacsonyabb volt), az SZDSZ pedig 6,50 százalékot. Ez együtt 49,71 százalék. A Fidesz KDNP közös lista 42,03 százalékot kapott, s a Harmadik Út 2,20 százalélékával kiegészítve is csak 44,23 százalék lett volna, tehát 2006-ban sem ezen múlott a kormányalakítás.
Vagyis Kövér László és Cser-Palkovics egyszerűen hazudik. Ami persze nem meglepő.
Ha már a FIDESZ ilyen lelkesen, hirdeti, hogy a Jobbik nem készül leváltani a szocikat, akkor kérdezze már meg valaki a FIDESZ vezetőit, hogy tegnap Bajnai Libás Gordon Miniszterelnökké választásakor a FIDESZ képviselők miért tartózkodtak; és nem szavaztak Bajnai ellen! Mi ez a külső támogatás?
Horn érában nem volt még Ron Werrber féle kampány se. Gyufa alkesz volt, meg tuskó is, de MSZPs ME közül még mindig a legelfogadhatóbb, ami elég szegénységi bizonyítvány a ZSDSZ MSZP adminisztrációnak.