Akkor jobban jártak mint Károlyi Sándor 1712-es Szatmár megyei telepítésének svábjai, az katasztrófálisan sikerült. A megfelelő előkészítés hiányában sok volt a halott és még több menekült el később. Nem is szólva a mocsaras terület éghajlatáról, ahol hemzsegtek a maláriaszúnyogok, ez borzalmas lehetett a hegyvidékhez és erdőkhöz szokott sváboknak.
2004. júliusában volt kinn a falunkból egy küldöttség Kraichgauban, de nem tudtam velük menni, mert akkoriban vizsgáztam.
Ugyanez év augusztusában viszont kinn voltam Felső-Stájerországban, a Grimming hegyénél, Tauplitzban meg fönn a Tauplitzalmon, ahhonnan szintén érkeztek őseim.
Tervezem, hogy ellátogatok a Kraichgauba is, de nem tudom, hogy mikor tudok rá sort keríteni.
Megnéztem, szép nagy távolságokat tettek meg az Alföldön. Ceglédbercel betelepítésében részt vettek a soroksári, adonyi, taksonyi, dunaharaszti németek is.
Tényleg jártál már ezeken a vidékeken ? Megnézted az ősök származási helyét ? Én tervezem, hogy egyszer megnézem az összes sváb falut és kisvárost ahonnan jöttek őseim. Meg pluszban Lotharingiában Sarrebourg városát ahonnan Peter Paxion ősöm jött és Savoyában Chamonix Mont Blanc városát, ahonnan Amand Charlet ősöm jött. Ezenkivül ott van Frankföld, Alsó és Felső Ausztria néhány falva és kisvárosa, egy stájer és egy morva település. Svájcban Ganterschwill falva a Mannhertz család származási helye és Burgenlandban Rohonc/Rechnitz ahonnan Georg Sauer ősöm jött.
Württemberg területéről, a Neckar-medence (Neckarbecken) középső, Heilbronn és Ludwigsburg közötti részéről az alábbi falvakból érkeztek családfők a falunkba:
Nézegettem régi történelmi térképeken ezt a Kraichgaut, ahonnan az apai ősöm jött.
Tkp. nem is Württemberghez tartozott, hanem Badenhez, sőt a XVII. sz. végétől egy ideig Pfalzhoz (Rhein-Pfalzhoz természetesen, nem az Oberpfalzhoz).
A Kraichgau területéről az alábbi településekről érkeztek családfők Ikladra (igaz, hogy egy részük viszonylag hamar továbbállt Mezőberénybe, Hadadra, Ceglédbercelre és más helyekre):
Igen borzalmas volt a 30 éves háború és kegyetlen vérengzéseket rendeztek a zsoldosok, a kor szemét söpredéke. A legrosszabbak a svédek voltak. Persze a háború főleg a sunyi franciák miatt húzodott ilyen sokáig, akik akadályozták a békekötést és mindig új hadviselőket vontak be a háborúba, amikor már vége lett volna.
Igen ez érdekes, régen az ipari mezőgazdaság előtt Európa északi területein a rozs volt a fő gabonanövény. A rozs sokkal jobban bírja az északi időjárást mint a búza, csak kevesebbet terem. Ezért régen szinte luxus volt a búzakenyér, a szegények csak ritkán ehettek belőle. Különben érdekes ciklus jellemezte a régi 18.század előtti világot. Amikor lecsökkent a népeség a járványok és háborúk után, a túlélők jobban éltek, több húst, tejet, gabonát fogyasztottak. Ekkor elkezdtek szaporodni és egyre rosszabbul táplálkoztak, azután a leromlott szervezetük miatt fogékonyak lettek a járványokra és persze mindig volt egy új háború ami miatt elpusztult a termés egy része.
Igen volt bevándorlás 1723 után. Van egy könyv az Odenwaldi kivándorlásról, Ella Gieg: Auswanderungen aus dem Odenwaldkreis. Még azt tudom, hogy a tatai uradalom Vértestolna falujába 23 család vándorolt be 1733-1743 közt Hardheim faluból.
a gyakoribb és elterjedtebb nézet szerint véreskezű, kegyetlen és primitív barbárok voltak, akiket csak a harc és a háborű érdekelt.
egy másik, kevésbé közismert nézet szerint viszont a nagy részük békés földművelő, állattartó vagy kereskedő volt, akik csak végszükség esetén ragadtak fegyvert. E nézet szerint a germán rablóhadjáratokat egy szűk katonai elit, a vezérek és kíséretük hajtotta végre.
Olvastam pl. a vikingekről egy könyvben, hogy a skandináv történészek újabb tanulmányai szerint a viking harci vállalkozásokban a korabeli északi germán férfinépességnek csak kb. 20-25 %-a vett részt, a többiek azok otthon maradtak a falvaikban és tanyáikon és mezőgazdasággal foglalkoztak.
Az igazság nyilván valahol a két szélsőséges nézet között félúttájon lehet...
Azért nem vagyok biztos benne, hogy a germán militarizálódás római hatás lenne. A Dániából jött kimberek és teutonok K.r.e.113-101-ben majdnem legyőzték Rómát, csak Marius reformja a hivatásos zsoldoshadsereg létrehozása mentette meg Rómát a teljes vereségtől. Ezenkivül Ariovistus is előbb támadt Galliára és harcolt Caesarral, mielőtt szomszédosak lettek germánok és Róma.
Szerintem az első áll közelebb a valósághoz, a támadó germán törzsi harcosok hatalmas létszáma volt az egyik oka a római hadsereg megroppanásának a népvándorlás idején, még Nagy Károly idején is minden szabad embernek harcolnia kellett a hadjáratokban. Az más kérdés, hogy létezett egy katonai elit, a király kisérete, a későbbi arisztokrácia őse.
Ezért szeretem a régészetet, mindig új dolgok derülnek ki. Ezek szerint a régebbi elképzelés miszerint a germánok nagyállattartók voltak és kiegészítésképpen az erdőben időnként felégettek egy részt és ott termeltek gabonát téves volt. Azért elég furcsa számomra a békés germán törzsek elképzelése. Mindig úgy képzeltem, hogy amióta létezik földművelés és állattenyésztés a szomszédos törzsek harcban állnak az erőforrásokért.
Kábédézé a népvándorláskor végéig a germánok nagyon archaikusan gondolkodtak.
Egyszer olvastam erről egy könyvben.
Ezen nagyjából azt értette a szerző, hogy abban az időben az ősi germánok még korántsem voltak azok a szorgalmas, precíz gazdaemberek, kézművesek és kereskedők, amilyenné a németek a késő középkorban, újkorban váltak.
Az ősi germánokat a kemény munkánál jobban vonzotta a háború, a küzdelem.
Csatában meghalni dicsőséges dolognak tartották és mindig könnyyen voltak kaphatók egy kis zsákmányszerző hadjáratra a római határvidék vagy a szomszédos törzsek ellen.
A harcról, a háborúról szólt vallásuk, mitlógiájuk, hitregéik is.
Persze olvastam ellenvéleményt is egy másik szerzőtől. Szerinte a germánok többsége békés földművelő és állattartó volt, a harciasság és a háborúskodás csak egy szűk rétegre vonatkozott, a törzsfőkre és válogatott harcosokból álló kíséretükre.
Amikor a harcosok közül kiemelkedtek a legkiválóbbak, ők alkották a törzsfők kíséretét, de nekik innen kezdve már nem kellett dolgozni, mert a köznép eltartotta őket, ők már főfoglalkozásképpen hadakozhattak.
Ez már a társadalom feudalizálódásának a csíráit is magában hordozta.
Szóval a teljes igazságot valszeg soha nem fogjuk megtudni, tág tere marad a különféle spekulációknak:-)
A vaskori germánság előtt így sem volt ismeretlen fogalom az éhínség és a nélkülözés.
A vaskori germánokról láttam a múltkor egy dokumentumfilmet. Többek között a mezőgazdaságukról, táplálkozásukról és a csontvázleleteik alapjám feltárt hiánybetegségeikről is volt benne szó.
Pontosabban a Kr.e. II-I. századi germánok hulladékhalmait, településeit és temetőit fogták vallatóra német régészek, főleg a mai Észak-Németország területén élt törzsekét.
Egészségügyi szakembereket is bevontak pl. a csontvázleletek elemzésébe.
Talán mondanom sem kell, hogy igazi német vasfegyelemmel és precizitással zajlott ez a munka.
A kutatások eredményei némileg árnyalják a vaskori germánokról eddig bennünk élt képet:
1) A kutatások is megerősítették, hogy a vaskori germánok robosztus, erős csontozatú emberek voltak, jóval robosztusabbak pl, , mint a korabelli mediterrán népesség, ez azonban nem jelenti azt, hogy vasegészséges izomkolosszusok lettek volna. Sőt a kutatások arra irányították rá a figyelemet, hogy a korabeli germán népesség körében gyakoriak voltak a különböző hiánybetegségek, pl. olyanok, amik az egyhangú táplálkozásra vezethetők vissza. Főleg bizonyos vitaminok hiányától szenvedhettek, hiszen gyümölcsöt és zöldséget a mediterrán népekhez viszonyítva keveset fogyasztottak.
2) No a másik a táplálkozás. Kiderült, hogy az eddigi közhiedelemtől eltérően a korabeli germánok fő táplálékát a gabonafélék és tejtermékek jelentették, a hús ritka, inkább alkalmi eledel volt. Korábban ugyanis a szakemberek azt hitték, hogy a germánok rengeteg húst fogyasztottak, valósággal húst hússal ettek, de az újabb kutatások ezt nem erősítették meg. Szóval fő táplálékaik gabonaneműek és tejtermékek voltak.
3) A leletek tükrében a korabeli germán mezőgazdaság és ezzel összefüggésben a társadalom is fejletlen volt, főleg a Mediterráneum komplexebb városias társadalmaihoz viszonyítva. A hűvös, esős északi alföldeken a gabona termésátlaga alacsony volt, hűvösebb nyarakon bizony elég szűkös volt a termés, próbára téve a germán falvak túlélési képességeit. Fölösleget gyakorlatilag alig-alig tudtak termelni, ami sokáig megakadályozta komplexebb társadalmak és városok kialakulását.
4) A Kr. e. I. század előtt a germánok istenségei főleg termékenységistenek és istennők voltak a jelek szerint, amelyeket a szent ligetekben fából faragott bálványok képében imádtak. Ez időszakban a jelek szerint a germán társadalom még kevésbé volt militánsnak mondható. A germán társadalom és kultúra erőteljes militarizálódása a Kr.e. I. és a Kr.u. I. században játszódott le, nagyobb részt a római civilizációval való kapcsolat hatására. Ebben az időszakban szaporodnak meg a sírmellékletekben a fegyverek, ill. ebből az időszakból van egyre több nyoma a törzsek közötti véres háborúskodásoknak is.
Igen, ha jól emlékszem a 200-as évektől kezdett hűlni az éghajlat és kevesebb lett a termés. Azért meg kell hagyni praktikus volt a gondolkodásuk, a fiatal férfiak elmentek harcolni, ha győztek volt zsákmány és kevesebben jöttek vissza, ha vesztettek még kevesebben jöttek vissza, több élelem maradt mindenképpen.
Igen, a második világháború után, amikor 20 millió menekült és elűzött németet kellett elhelyezni a romba dőlt országban, nem a vallási szempont volt a legfontosabb, amikor elhelyezték őket. Ez sok helyen változtatott a vallási összetételen.
Egész jól ismered a protestáns történelmet. Azért érdekes hogy tulajdonképpen nem sokon múlt a protestantizmus győzelme I. Ferdinánd fia Miksa császár szimpatizált a protestantizmussal, vsz csak a spanyol Habsburgok anyagi támogatásának elvesztésétől való félelem miatt nem tért át. Az is érdekes, hogy déli sváb területeken Habsburg birtokok voltak, Tiroltól elindulva Voralbergen át Breisgauig terjedtek a birtokaik egész a Rajnáig, aztán Napóleon alatt elveszítették. Még Elszászban is megvoltak az ősi birtokaik, 1648-ig, ekkor lett francia terület, különben innen származott a család. Az ősi birtokaik másik része Svájcban volt, ezeket 1291 után fokozatosan vesztették el, amikor a svájciak nem akarták tovább uralmukat.
