Ki tudja? Hátha innen, a kaukázus lejtőiről vonulgattak ezek a "turuki" népek kelet-nyugat-észak és dél felé, mikor kinőtték a helyüket...A nyelvük a sumérhoz hasonló ragozó nyelv volt, A sumér Inanna istennő neve, azután a sumér anna, török ana és a magyar anya szó jusson csak eszünkbe, hogy talán nem is olyan véletlenül van ez így. Mint Kús fia Nimród, aki nemcsak a magyar mondák őse, hanem az ószövetségben ismert erős vadász az Úr előtt...
Azért Kuo Mo Zso nem egy vicces fiú volt a médiából. Egyébként egy hun királyság biztosan létezett a 750-es esztendő körül az Északkelet Kaukázusban is, a mai azeri területeken. Ott, ahol a szavárd magyarok is éltek, jóval előbb(már a sumérok korában említik őket)pedig a "turuku" vagy "turuki" nép...
a kínai krónikák szerint a hunok egy bizonyos Khun-wei-től származtak, aki az első kínai császár Nagy Yu által alapított kínai dinasztia, a Hszia utolsó császárának volt a fia.
A kínai Tud. Akadémia egy korábbi elnöke, Kuo Mo Zso szerint a Hun és a Han valaha 2 testvér volt, az utódaikból 2 nagy nép lett... (mint a Hunor-Magor legenda)
én is olvastam a profról, de a magyart mondta a legjobban közelállónak a hunhoz,
illetve a magyar-mongol kapcsolatokat is egyértelműen csak az ázsiai hunokkal lehet magyarázni a véleménye szerint. egy-két régebbi magyar nyelvész is hasonló következtetésre jutott.
a csuvas nyelv az érdekes kérdés, főleg amiatt, mert a magyarban töröknek mondott jövevényszavak csuvasos jellegűek, de pl. a Britannica enc-ben is szerepel, hogy a csuvast régebben finnugor nyelvnek tartották, erős törökös jelleggel,
szóval van még nyelvészetileg is vizsgálódnivaló bőven.
régebben a hunokra is csuvas jellegű nyelvet állítottak,
ha mindezt összekapcsolom, hogy melyik nyelv helyezkedik el
a indo-szkíta, a mongol, csuvas, és a többi finnugor nyelv között pont középen,
akkor véleményem szerint a hunok és avarok egy ősmagyar jellegű uráli nyelven beszélhettek.
de ezt is elég komolyan meg kéne vizsgálni, főleg amit a kínai mongol nyelvész is csinál, a kínai krónikák adataival indulva.
Közelmultban járt itt egy kinai prof az ELTE-én. Ő szerinte a hunok nyelve a mongol nyelvek csoportjába tartozik.
Érdekes, hogy a bolgár török nyelv utódjának tartott csuvas nyelvben számos a mongolban is megtalálható szó van. Azt hiszem, ha jól emlékszem ezek műveltség szavak és némely a magyarba is átkerült mint (ha jól emlékszem) a búza és az ökör szavak. Kara György-nek (kiváló mongolistánk) olvastam ezekről a mongol-csuvas-magyar párhuzamokról egy rövidebb tanulmányát. Hun -kutrigur-bolgár összefüggéssel ez jól értelmezhető SZVSZ.
A magyari népek topikban úgy ahogy bemutattam a vizsgálatok eredményét és kiegészítettem egy-két magyar kutatás adatával.
a lényeg az, hogy általános finnugor, szamojéd és jenyiszej illetve konkrét manysi és ősmagyar szkíta génminták mutathatóak ki az ázsai hunok egy 2000 éves mongóliai nekropolisából. pl. egy-két mai finnugornak, magyarnak és manysinak az elődei, rokonai.
Még egyszer. A hozzánk került bolgár török néptöredékek között az Attilától történő származásnak (a kutrigurok beolvadása miatt) valóság alapja van, de ez nem nyelvi alapú. Tehát a magyar hun kapcsolatnak, ha direkten nem is de áttételesen van valmi igazság magja. De ez csak a magyarság etnogenezisének egyik oldalága.
A hunok érkeztével Kelet Európában hatalmas népeltolódások történtek és SZVSZ a magyar őseink ebben az eltolódás során kerültek a Középső Oka és a felső Don vidékére. Az átkerülés a hunok segítségével vagy a hunok által történt népáttólódások következményeként történhetett. A hozzánk csatlakozott török eredetű volt hun alatvaló népek (a bolgárok etnogenezisében jelentős szerepe volt a hun eredetű kutriguroknak). A bolgár kánok Attilától származtatták magukat.
de a pláne az egészben az, hogy állítólag a finnugor elméletet azért dolgozták ki, hogy a hunoktól elválasszák a magyar őstörténelmet, és ezért mondták a külföldi és belföldi világos krónikai adatokra, hogy tévedés, kitaláció, stb.
de a csattanó az lenne, ha kiderülne, hogy a hunok is uráli/finnugor meg uráli/szibrériai szkíta népek voltak, márpedig a genetikai adatok mintha erre mutatnának :)
de azért elég sokan külföldön (pl. kínaiak) és belföldön is annak tartják őket.
de szerintem csak idő kérdése.
pl. egy érdekes megközelítést vetettem fel A magyari népek topikban:
az ázsiai hunok kapcsán, a legfrisebb genetikai kutatások alapján finnugor/uráli népek voltak és ősmagyar szkíták :)
pl. két mai manysi és más finnugor népek mai leszármazottainak találták meg az őseit egy 2000 éves hun temetőben Mongóliában.
ott kielemeztem a vizsgálatokat meg a magyar adatokkal is összevetettem őket, és ott is egyértelműen kimutatható a leszármazás.
és ez egyben azt a régóta vitatott kérdést is igazolhatja, hogy azonosak voltak-e a hiungnuk az európai hunokkal.
szóval úgy néz ki, hogy mind a külföldi, mind a belföldi történelmi krónikai adatok teljesen pontosak voltak. szó sincs semmiféle kitalációról, tévedésről, amit hivatalosan mondanak a krónikákról.
mondjuk jómagam is mindig azt a történészi felfogást képviseltem, ami azt vallja, hogy a történeti források adatai általában nagyon pontosak.
lsd. pl. Trója,
de pl. épp a minap az avar topikba betettem egy friss régészeti felfedezést Zala megyéből, aminél egy 9. századi krónikában szereplő keresztelő templom romjait találták meg, ahol az avarokat keresztelték a 850-es években, ami egyben
a hun-várhun-hungár azonosítás kérdését is megerősíti, pontosan úgy, ahogy a külföldi forrásokban szerepel.
Rubruk, aki 1253-ban járt a francia király követeként a mongol nagykán udvarában, elmondja, hogy: "Baskíriából jöttek ki a hunok, akiket később magyaroknak hívtak..." [Bodor (1976) p. 270).
de pl. a Britannica Enciklopádiában is azt írják, hogy azért lett ez a név, mert a hunok leszármazottainak tartották a magyarokat (hungárokat).
Milyen barbárokról ír ez a Richard? Mikor a germán törzsek még lazán kannibálok vvoltak ekkortájt, mikor a hunok elől szökdöstek a világ más fertályaira, mint pl. a vandálok.-
Vagy együtt jöttek a kunokkal a jászok vagy nem egészen úgy volt, de ők nem pogányok, hanem bizánci keresztények voltak az Árpád-házi királyok alatti időkben. I.Lajos király pl. a kunok bírájának, Kont Miklós nádornak adományozta Vidin jászait családostul, vagyonostul örökös szolgákul, 1366-ban a bolgár hadjáratban szerzett érdemeiért.