A fizikai tények nem attól tények, hogy mit és hogyan szokás mondani róluk.
A jelzett esetben tényleg nem mondjuk rövidülésnek.
De például a más rendszerben mért más sebességet már szokás csökkenésnek vagy növekedésnek is mondani. A vitorlázók történetesen éppen így beszélnek a "látszólagos szél" sebességnövekedésről és irányváltásáról a hajó megindulása vagy irányváltása közben.
A relativitáselméletben megint szokás rövidülésnek vagy lassulásnak nevezni a vonatkoztatási rendszer változásának következményeként mérhető hossz vagy időtartam változásokat.
De a fizika lényege természetesen nem a beszédmódokban nyilvánul meg.
A folyamatos vs ugrásszerű kérdést többféleképpen lehet érteni. Ha a sebesség vagy a szög függvényében nézzük, akkor nem ugrásszerű.
Ha egyszerűen koordinátarendszert váltunk, ezért lesz más a sebesség vektor, akkor az új rendszerben más lesz az értéke. Ez nem ugrászerű változás, hanem más rendszer más értéke
.
Pl. a "milyen messze van New York" kérdésre más a válasz Budapesten és Chicagóban, és nem azért, mert New York elugrott.
"fizikailag ténylegesennem rövidül vagy lassul semmi . Ezek csak mérhető látszólagosságok ."
Semmi értelme se lenne valami "nem fizikai látszólagoságok" mérésének.
Meg kellene értened, hogy vannak fizikai tulajdonságok, amelyek nem abszolút jellemzői egy testnek, hanem vonatkoztatási rendszertől is függő relatív tulajdonságok.
Ilyen relatív tulajdonság például a sebesség is, amit régóta természetesnek vesz mindenki.
De a relativitáselmélet meglepő módon rámutatott arra, hogy vannak ezen túl olyan régebben abszolútnak hitt tulajdonságok is, például a testek méretei vagy az órák járása, amelyek ugyanígy rendszerfüggő relatív adatok. És itt egyáltalán nem valami kölcsönhatások deformáló hatásáról van szó. Nem arról, hogy a megfigyelő bármi módon is torzítaná a hosszúságokat, vagy az időközöket, vagy csak ilyen torzított módon volna képes mérni azokat.
Hanem ugyanarról, mint a sebességek relatív mivoltánál!
Vagyis arról, hogy ezek a tulajdonságoknak mindig csak konkrétan egy adott megfigyelő vonatkozásában van értelmük. A sajátidő meg a sajáthossz pedig egy speciális rendszerben, a testtel együtt mozgó megfigyelő rendszerében értelmezett és mért adatok. De ennél semmivel se kevésbé valódiak, kevésbé ténylegesek, kevésbé fizikaiak a bármi más rendszerben értelmezett és mért adatok.
A relativitás elméleteben a méretek rövidülése, órák lassulása csak látszólagosak, fizikailag ténylegesen nem rövidül vagy lassul semmi . Ezek csak mérhető látszólagosságok .
Megjegyzem, hogy vevő oldalon nem kell extrém pontos óra, mivel a vétel során folyamatosan a műholdak által adott jelekhez szinkronoz.
Ezt a tulajdonságát fel lehet használni nagyon pontos frekvencia előállítására, a frekvenciamérőmet egy kis gps modullal hitelesítettem. Atomóra pontosság egy pár ezer Ft-os kis modullal, nem rossz... Konkrétan a modul programjában be lehet állítani, hogy pl. 10MHz-es négyszögjelet adjon ki azon a kivezetésén, ami egyébként a jelző Led meghajtására szolgál. A jel jitteres, vagyis az élei kissé szórnak, mert digitális szintézissel állítja elő, de hosszú távon nagyon pontos.
A lényeg valóban ez, más kérdés, hogy a gyakorlatban el kell bonyolítani, hogy alacsony jelszinten, kis sávszélességgel, kis antennával, viszonylag egyszerű vevővel fel lehessen dolgozni egyszerre sok műhold jeleit. A tipikus jelszint a földi vevőkben mélyen zajszint alatt van.
Az alapelvből következik, hogy pontosan tudni kell, a műhold hol és mikor adta ki a jelet. Ehhez a műholdakon nagyon pontos, és a földivel szinkronban járó órákat kell elhelyezni.
Ha mondjuk nem ismerték volna az elméletet, akkor feltűnt volna, hogy érthetetlenül, az órák pontosságát nagyságrendekkel meghaladó korrekciót kell állandóan alkalmazni. Így is meg tudták volna tervezni, látták volna hogy kellenek a korrekciók, és pragmatikusan bevezetik ezeket.
Meg persze eltűnődtek volna, miért van ez, és szólnak fizikusoknak. Aztán szépen felfedezik az elméletet... :-)
Mindet ennek alapján tervezték. Más kell legyen a műholdakon az atomórák osztó műve, hogy szinkronban legyenek a földi rendszerrel. A földi egységeknek ezzel már nincs különösebb dolguk, a műholdak jelére állnak rá, és az azoktól kapott idő és korrekció adatokkal számolnak.
A rövidülés a sebesség vektorral bezárt szögtől függ. A testátló irányában ez minden élre azonos, így minden él egyformán rövidül. Bármely más irányban nem.
Gondolom arról van szó, hogy a példabeli kocka megad egy inerciarendszert (Kkocka), a megfigyelő pedig egy másikat (Kmegfigyelő), és ezek nem ugyanazok, azaz kölcsönös sebességük nem nulla. Úgy tűnik, a megfigyelő csak a másik rendszer definiálásához kell, azaz a feladat ugyanaz marad, ha helyette is egy kockát veszünk - illetve még az sem kell, mert elég annyit tudni, hogy a 2. rendszer v(vx,vy,vz) sebességgel mozog az eredetihez képest. Sőt még egyszerűbb, ha csak annyit
(Eddig egyetértesz, Hónix?)
A válasz pedig a sebesség irányának megválasztásától függ (azaz NevemTeve válaszát: "Az esetek túlnyomó többségében nem"-re módosítanám).
(Még egyszerűbb lehetne, ha csak annyit mondanánk, hogy egy kocka -v sebességgel mozog, de ekkor persze - jogosan - valaki megkérdezhetné, hogy a kockaság a test nyugalmi helyzetére vonatkozik-e, vagy pedig a v állapotára.)
Az impulzus, mint áram, a testeken belül is csakis előre áramlást jelent, nem oldalrát. Ez integrálisan vagy elosztottan sűrűségekben is egyformán ugyanígy van.
>>3 dimenziós térben tehát a 3 impulzuskomponens árama 3 vektort jelent
##Te nem érted, hogy mi a skalár, mi a vektor, és hogy mi a tenzor. Neked az egyik komponensei a másik fajta mennyiség. Nem értem, hogy nem látod be, hogy mekkora hülyeséget írsz:
>>Tehát minden impulzuskomponens egymástól függetlenül áramolhat.
##Nem, nincs ilyen. Az mv impulzus maga az áram, a mechanikai áram, vagyis a tömeg áramlása. Ez vektor mennyiség.
>>S ezeknek az impulzuskomponenseknek az áramai is vektorok. Ugyanúgy, mint bármi skalármennyiség áramai, például a tömeg áramai, vagy a töltés áramai.
##Marhaság.
>>az impulzus áramlása
Leánykori nevén ez az impulzus átadása.
##Ebből az ordas bakidból már sehogy sem tudsz kijönni, hiába erőlködsz. Ne kezdjél el újabb téveszméket gyártani, hogy az "áramod" most már átadást jelent, mert az sem lesz jó. Az, hogy ütközéskor az impulzus részben vagy egészben átadódik, az egy dolog. Nálad eddig enélkül is "áramlik" az impulzus jobbra-balra, miközben előre-hátra.
>>Vagyis amikor egy kiterjedt test vagy rendszer egyik részéről impulzus kerül át a másik részére.
##Azzal sem tudod kimenteni magad, hogy akkor most eloszlásokban, kontinuumban gondolod csak el a dolgot (sűrűségekben).
Meg kell értened, hogy mi a faék.
A vi vektort jelent, a vivk pedig tenzort (komponensekkel kifejezve)
Az áramlásnak nincs külön másik áramlása. Az áramlás vagy sebesség vektorkomponensének nem áramlása a másik vagy ugyanaz a vektorkomponens. Ilyen formában sem: vivk
Ez utóbbi egy másodrendű tenzor, nem vektor. A sorai vagy oszlopai sem vektorok. Az egész egy tenzor, komponensei pedig tenzorként transzformálódnak.
>>S ezek a vektorok azt mutatják, hogy az adott impulzuskomponens milyen irányban és milyen meredekséggel (milyen gradienssel) változik a testen belül.
##Hibán felüli hibából azonosítasz ide deriválásokat.
Feljelentgetés helyett inkább meg kellene értened, hogy mi a vektor, és mi a tenzor, és hogy ezek komponensei mit jelentenek matematikailag, hogyan transzformálódnak, stb.
Aki esetleg nem értené, mi is az impulzus áramlása, annak elmondom egyszerűen, bár nem teljesen általánosan:
Leánykori nevén ez az impulzus átadása.
Vagyis amikor egy kiterjedt test vagy rendszer egyik részéről impulzus kerül át a másik részére.
És mint Newton óta tudjuk, az impulzus átadása egy erővel egyenértékű.
Az impulzus egy vektori mennyiség, aminek egyes komponensei egymástól függetlenül változhatnak, adódhatnak át. Tehát minden impulzuskomponens egymástól függetlenül áramolhat. S ezeknek az impulzuskomponenseknek az áramai is vektorok. Ugyanúgy, mint bármi skalármennyiség áramai, például a tömeg áramai, vagy a töltés áramai.
3 dimenziós térben tehát a 3 impulzuskomponens árama 3 vektort jelent a kiterjedt test minden pontjában. Amelyeknek összesen tehát 3x3 komponense van.
Ménes Dénes természetesen nem "kollégája" szabikunak, hanem csak egy másik nickje, amit addig használt, míg személyeskedés miatt kitiltották innen.
Szabiku alapvető félreértése pillanatnyilag ez:
"Az impulzus nem áramlik oldalra. Az áram csakis előre áramlik. (a sebességvektor előre mutat.) Ez egyértelmű."
Vagyis összetéveszti az mv impulzus vektort az impulzus áramlásának vektorával, noha e kettő nagyon különböző. Egy kiterjedt test egyes pontjainak impulzusáramlási vektorai egyáltalán nem is a pont mozgásirányába mutatnak. Ráadásul minden ponthoz nem is egy-egy impulzus áramlásivektor tartozik, hanem egy-egy impulzusáramlási tenzor. Ami a legegyszerűbb esetben 3 áramlásvektorra bomlik, mégpedig az impulzus három komponensének áramait leíró három vektorra. S ezek a vektorok azt mutatják, hogy az adott impulzuskomponens milyen irányban és milyen meredekséggel (milyen gradienssel) változik a testen belül. Más szóval, milyen erők ébrednek benne.
Egy folytonos anyageloszlású test esetében igazából persze mindig impulzusáram-sűrűségekről és erősűrűségekről, azaz feszültségekről kell beszélni.
Nem áramlik oldalra. Az áram csakis előre áramlik. (a sebességvektor előre mutat.) Ez egyértelmű.
Viszont construct szerint igen. És ez juthatott eszébe a kollégának. Gúnyos viccelődésnek szánta, hogy pl. construct azt gondolja, hogy az impulzuskomponensek oldalra is áramlanak. Azzal, hogy matematikailag képezzük a pivk = mvivk tenzorszorzatot, még nincs olyan fizikailag, hogy az impulzus (vagy az áram) komponenseiben oldalra áramlik. Ez egy matematikai inspirált fizikai tévképzet.
