Baráti üdvözletem minden kedves érdeklődőnek.
Pszichológusként azt tapasztalom, hogy a mai világ egyik legnagyobb konfliktus-forrása a párkapcsolati frusztráció. „Nincs megfelelő hely az ismerkedésre” mondják a szociológusok, bár ha körülnézek, azt látom, hogy talán ez lehet a legkisebb gond.
Nézzünk csak meg pl. egy metró szerelvényt, amikor üresen beáll a megállóba, és elkezdenek az utasok beszállni…
Az első leül az egyik korlát melletti helyre. A második ettől a helytől lehetőleg a legtávolabbit választja. A harmadik vajon hol foglal helyet…?
Természetesen a két, már foglalt hely között, egyenlő távolságra mind a két utastól…
Az ember, társas lény, de ha beszállsz egy liftbe, mégsem vagy hajlandó beszélgetni az útitársaiddal. Ha már valaki köszön, az csodaszámba megy…
Vagyis nem hiszem, hogy a párkapcsolati problémák kialakulásának és a nem megfelelő működésének a külső körülmények lennének az okai, sokkal inkább vélelmezem, hogy belülről fakadó, tévesen értelmezett „énképek” kisebbrendűségi komplexusok azok, amelyek torzítása miatt kerülnek kapcsolataink sok esetben zsákutcába.
Ezt a fórumot azért hoztam létre, hogy megteremtsek egyfajta „virtuális” önismereti klubot, egy olyan helyet, ahol mindenki őszintén beszélhet párkapcsolati problémájáról.
Őszintén, hiszen a nicknév teljes ismeretlenséget biztosít mindenki számára.
Hiszem azt, hogy az ide bejelentkező „klubtagok” birtokolnak akkora élettapasztalatot, amelyek egy valóságos önismereti csoport működésének megfelelően át tudják segíteni a gondokkal küzdő társaikat a párkapcsolati, önismereti, vagy akár szexuális természetű problémáikon. Olyan „tagok” írásait várom, akik valós gondokkal küzdenek, de – akár idő vagy bátorság hiányában – ezidáig még nem kérték szakember segítségét.
Nos, kedves Barátom, itt az alkalom, élj vele…
Nos, valami hasonló volt a fórum inditásával kapcsolatos elképzelésem. Vagyis az, hogy a felmerült problémát azok a fórumososk, akik már jártak hasonló cipőben, a saját tapasztalásukkal kiegészítve próbálják meg a helyes megoldás felé terelni. Természetesen én sem fojtom vissza a meglátásaimat, de remélem, hogy a "több szem többet lát"-elv mindannyiunk számára hasznos lehet.
Lehet, hogy igazad van. Nekem nincs tapasztalatom az ilyesmiben. De az azért ellene szól a túlzott reményeknek, hogy csak addig "bátor", amíg nem maradunk négyszemközt. Innen jött - szerintem - a kutyás hasonlat, ami lehet, hogy sántít, de ettől még nem oldódik meg az álmatlan éjszakáim problémája... :o)
Ha már ez úgyis egy önismereti fórum, feldobom a témát: ki mit csinálna a helyemben??
Mivel én nem ajánlottam, hogy megoldom bárki problémáját, és nem is kéri ezt tőlem senki (szerencsére, pedig libám, mint a tenger), így vonakodnék ezt jobban kifejteni.
De mégsem bírom teljesen megállni.
Ha ez egy ártalmatlan flört volna, ahogy azt a topikindító lefestette, akkor, maga, kedveském ezt bőven nem találná idevaló-leírnivaló problémának. Vigyorogna erről magában, slussz. Egy ártalmatlan flört alig "méltó" említésre. Persze, jó, hogy van, jók tőle a menzaebédek, miegymás, de aggodalmas gondolatokat, álmatlan éjszakákat nem okoz. Ezért flört.
tök jó, hogy van egy ilyen topic, ami legalább kicsit a lélekbe is belekukkaknt, ha párkapcsolati problémákról van szó, nemcsak külsőségekbe.
Kezdeti felütésként írhatnál arról, hogy miként kezeljen le valaki egy visszautasítást.
Számos cikk, baráti beszélgetés és persze önmagam figyelése után ugyanis az bontakozik ki előttem, hogy ma a kapcsolatteremtés egyik legnagyobb akadálya a visszautasítástól való félelem. Sokak szerint azért, mert manapság annyira sikerorientáltak az emberek, hogy a kudarc nem fér bele. Visszautasítva lenni meg ciki és gázos kudarc, akkor inkább nem is próbálkozom.
Így lehet az, hogy emberek üldögélnek szépen egymás mellett akárhol, metrón, buliba, villamoson, stb - aztán pedig külön mennek haza.
Szólhatnál ezenkívül néhány szót az önbecsülésről, mint olyanról, hogy mi is az. Már úgy szakmailag. Azt hiszem, a felvetett témába úgyis benne lesz, de hátha nem.
Konzerv sablonduma, sajátként előadva Idézd az eredeti forrást is, OK? Egyébkén az utcánkban van egy (gyerekekkel) kedves eszkimóka kutya, az úgy megtépi az utcába betévedt idegen ebet, mint a huzat. Persze, ha leany, akkor nem :)
Hát, innentől kezdve halálra van ítélve a dolog, mert nálunk zárkózottabb két embert keresve sem találnál... :o)
Egyébként szerinted ilyenkor mi az a határ, ami megengedett pl. egy nő részéről anélkül, hogy úgymond könnyűvérűnek bélyegeznék? Merthogy már így is beszélnek rólunk a kollegák. Ugyanis nekem sokkal több mindent elnéz (lásd. tévedés, esetleges hiba, stb.) mint a többieknek. Szívesen folytatnám ezt a flörtölést még sokáig (sőt, tanulmánynak sem rossz!). Csak nem igazán vagyok járatos az ilyesmiben. Egy partnerem volt életem 36 éve során, aki a férjem, és a kollegámnak is az első barátnője lett a felesége... Hát, ezért van szükségem tanácsra! :o)
És nagyon örülök, hogy akad még olyan ember, mint TE, aki próbál segíteni!!!
Amúgy, ígérem, tájékoztatlak a továbbiakról (már, ha lesznek), mert szerintem, attól, hogy nem beszélnek róla, sok ember kerül ilyen helyzetbe. Amikor tanácsra lenne szüksége, viszont nem mondhatja el senkinek a baját, sőt még a gesztusaira is folyamatosan ügyelnie kell a kollegák előtt. Nem egyszerű! Én már hónapok óta őrlődök ezen... :o)
Nem szeretnélek untatni olyan sablonos dumával, miszerint mi kell a nőnek - a férfi, és fordítva: mi kell a férfinek - a nő... de valójában ezt vélem fölfedezni. Ami köztetek jelenleg zajlik az nem más, mint flört. A maga nemes és pozitív értelmében. Egy munkahelyi laza évődés, némi szexuális felhanggal. Aztán, hogy mindez mivé fajul, az csak rajtatok múlik.
Engedj meg egy kérdést: láttál-e már kutyát sétáltatni, kertes házak között...? HA megfigyeled, észre veheted, hogy az utcán sétáló és a kerítésen belül lévő kutyák veszett ugatással kommunikálnak, acsarkodnak, ugrálnak. De mi történik, ha egy olyan kerítés mellett történik mindez, ahol nyitva van a kapu??? Egészen a kapuig halad a klasszikus, már ismertetett koreográfia, de amikor rádöbbennek, hogy NINCS KÖZTÜK AKADÁLY, mindketten visszahőkölnek. Hiszen az egész arról szól, hogy kockázat és TÉT NÉLKÜL eljátszhatnak a gondolattal, hogy mi lenne, ha nem lenne a kerítés. Élvezik az érzés adta mámort, a másik szemében felcsillanó vágyakozást, de pontosan tudják, hogy nincs miért aggódniuk, hiszen ott a kerítés.
Nálatok is ott a kerítés. Hiszen mindketten házasságban éltek. De Ti emberek vagytok, akik nem csak az ösztöneitekre hallgattok. Vagyis a folytatás azon múlik, hogy valójában mit is akartok egymástól...
Nevezzük ezt az egészet ezidáig "előjátéknak":)
Kiváncsian várom a folytatást.
És bocsásd meg nekem a hasonlatot, nem volt benne bántó szándék, de ez talán klasszikusnak nevezhető.
Kedves Szollár! Konkrét problémát szeretnél látni, hát ime egy: Mostanában nagyon sokat olvastam a testbeszédről. Néhány ember gesztusait minden nehézség nélkül meg lehet fejteni. Viszont vannak, akiknél semmit sem ér a sablonok ismerete. Van pl. egy kollegám, aki, ha egy társaságban vagyok vele, akkor szinte az összes tipikus flörtölési "sablon-viselkedést" produkálja irányomban. Ellenben, alighogy kettesben maradunk, felveszi a "karót nyeltem, tartsuk meg a 3 lépést" viselkedést és még beszélgetni is képtelen vagyok vele ilyenkor, mert úgy tesz, mint aki iszonyatosan elfoglalt. (Ez egyébként igaz, mert túl vagyunk terhelve.) Megbeszélésen, vagy munka utáni összejövetelen viszont, ha van több szabad hely, akkor biztosan mellém ül le, aztán jó nagyokat hallgatunk, vagy hosszasan
elbeszélgetünk a munkáról... Ha kell, önzetlenül a pártomra áll, és el akarta érni, hogy egy irodába kerüljünk mondván, hogy nagyra becsüli a munkámat. Gyakorlatilag a munkámat is neki köszönhetem, mert ragaszkodott ahhoz, hogy engem vegyenek fel erre az állásra, pedig az interjún láttam életemben először.
Hát, ilyen esetekről nem írnak a könyvek. Pedig ez jobban foglalkoztat, mint a sablonok, mert több mint szimpatikus nekem az illető. Ráadásul, ellentétben velem, könyvek nélkül is olvasni tud a lelkemben, és szerintem tisztában van vele, hogy nem utasítanám vissza, ha közeledne. Ami viszont a gázos része a dolognak, hogy az illető nem főnököm, de rangban felettem áll, nős, 3 évvel fiatalabb nálam és ráadásul vallásos, és én is férjnél vagyok. Bár, a munkamániánk miatt mindkettőnk
házasságában "rezeg a léc". Csak akkor meg mi ez az egész?? Az is furcsa, hogy már 3. éve együtt dolgozunk, és csak Karácsony óta látom ezeket a jeleket. Sajnos, ezek viszont engem sem hagytak hidegen. Szerinted, mit lehet ilyen esetben tenni, hogy kiugorjon a nyúl a bokorból (vagy maradjon ott, ahol van és legyünk
barátok, de ne ilyen feszélyezett hangulatban, mint most)? :o)
Felkérés, felkérés... ugyan mire kérhetném fel, kedves doktor, innen a szomorú, nagyorosz messzeségből... mire ideérne megtáncoltatni engem, mind a négy lábam megőszülne...
Csak azért kérdeztem, hogy tud-e (ti. táncolni), mert a pszichológus olyan, mint a fodrász. Nem úgy értem, hogy olló van a zsebében, hanem, hogy kell egy alapvető bizalom, ugye, mielőtt az ember leóvatoskodik egy székbe, vagy - az Ön esetében- leereszkedik egy ágyra. Még ha virtuális is az az ágy.
A tánctudás, pontosabban a táncszeretet, pedig egyfajta mutató az illető személyiségére nézve. Nem sok, tudom, de mégis valami.
Egyetértünka magyar egészség- illetve inkább betegségügy állapotának megítélésében. Ám ez nem hiszem, hogy a jelen esetben, egy díjmentesen rendelkezésre álló segitség esetében befolyásoló tényező lenne. Az a véleményed meg, miszerint milyen arányban hatásos az ilyen távsegítség, csak annyit tudok mondani, hogy ha az egész fórummal csak egy embernek tudok kézzelfogható segítséget adni, akkor én már elértem a célomat.
A magánkérdésedhez álljon itt ismét az elérhetőségem:
Kedvesem! Jólesik az aggódásod, őszintén mondom. Sajnos a mai világ arról szól, hogy mindig azt keressük, hogy kinek mikor milyen titkolt szándékai vannak. Halottál már a pudigról, és a próbájáról...? Nos, ha ehető, akkor jó a szakács... Ha nem? Hát az már egy másik eset:) De előbb ki kell próbálni..
Ha ez egy felkérés volt, akkor a válaszo: igen, tudok táncolni. Bár nem egészen világos számomra, hogy hol függ össze a pszichológia a tánctudással... A csillár meg nem számít:)
Köszönöm a mégoly halk invitálásodat, de azt gondolom, hogy aki segítséget kér tőlem, az itt éppúgy rám fog akadni. Azt meg csak remélni merem, hogy Ti, akik az induláskor is megtiszteltetek véleményetekkel, a jövőben sem fogtok magamra hagyni. Előre is köszönet érte.
Hat eppen ez az! Gyakorlatilag nem beszelhetunk ilyen "szekciorol ", minden 50. intezmenyben van pszichologusi rendeles, ahova csak beutaloval mehetsz. Nem eletvezetesi tanacsadasra van ez kitalalva...
Berlinben a viszonzatlan szerelmek orvoslasara is kulon klinika van, nalunk meg az osszes lelki nyugre is alig akad egy, es oda is csak az mehet, akit a mento visz, miutan ongyilkossagi kiserletet kovetett el....
Ez azert lehet, mert - pillanatnyilag ugy latom, hogy - az onismeretnek egy magas foka mar az, amikor az ember nem fel sajat magatol, es eloszor felismeri!!!, majd kimondja batran, szellel szembe pisilve is, hogy ovele ez tortent, o ezt erzi, o ilyen, amolyan.
Sokan attol is osszetornek, ha ismeretlenul azt irja nekik valaki a neten, hoyg hulyeseget mondtak... Kell egy belso szilardsag, egeszseges önértékelés ahhoz, hogy az ember ne a velemnyek tukreben itelje meg sajat magat. Nevtelenul is.
Jo, ha az ember harmincsok eves korara megérik erre. Foleg a neten élők kozt..:)
Van, aki soem valik ilyen erőssé...
A kitolodo iskolasido, a terjedo virtualitas, a mediavilag, a szorakoztatoipar terjedese azt okozta, hogy az emberek megmaradnak a gyermeki erzelemvilagban, es nem jutnak el erre az erettsegi szintre, ami szukseges ahhpz, hogy ki merjek mondani itt a forumon, hoyg Te, en ezt erzem, ez a bajom, micsinaljak.
És pont ez a parkapcsolati problema okozoja is.
Ha az ember erzelmileg eleg erett az eletre, spontan megtortennek vele a raszabott dolgok, a szerelem is. De nem vagyunk erettek, ezert nem tortenik meg, vagy nem ugy, ahogy "kellene" neki...
Sokan mennénk el szivesen, ha volna lehetoseg a TB keretein belul. De erre nagyon szukos lehetosegek vannak, es persze nem mentes az ember attol az erzestol sem, hogy szokas halapenzt adni, legalabb a maganrendelesben kertnek a felet - a kozalkalmazottkent dolgozo pszichologusnak is.
Az pedig mas kozalkalmazott betegnek egesz napi fizetese, tehat nem engedheti meg maganak.
En azt tartanam udvosnek, ha az allami intezkedesek igazodnanak az utobbi 1-1,5 evtizedben kialakult egeszseg-nezethez, tehat a megelozessel, eletminoseg-novelessel foglalkoznanak - foleg, miutan a balesetek kivetelevel mindent pszichoszomatikus betegsegnek ismernek mar el a nyugati orvoslasban is! -, es nem a tobbnyire halalos kimenetelu betegsegek korai felismeresenel kezdodne az ellatas... Hanem joval elobb, pl. a mentalis segitseg szeles retegek szamara elerhetove tetelevel. Vagy a taplalekkiegeszitok fogyasztasanak, sportolasnak tamogatasaval. Peldaul, de meg sok dolgot mondhatnek.
A Segitseg, szuz vagyok topicban regota probalok mentorkodni (sajat elettapasztalatok alapjan, es annak sajat melylelektani önorvoslasi tapasztalatai alapjan:) ), es az a tapasztalatom, hogy a fo utat lehet csak irasban megadni, de nagyon kevesek vannak, akiknek eppen olyan az "erettsegi szintje", hoyg pont azok a szavaim segitsenek. Felvazolhatom, milyen utat kell bejarni, de hogy ki miert nem tud ralepni arra a lepcsofokra, az nagyon egyeni, es arra nem alkalmas az irasbeliseg. Az irasbeliseg, es a szeles tomegek szamara adott informacio olyan termeszetu, hogy tobb szaz ember kozt lesz 3 vagy 30, akihez a szavak eppen betalalnak, mert eppen arra volt szukseguk. MAsok hulyenek fognak tartani. Az eloadomuveszet es altalabana muveszet befogadasahoz lehetne hasonlitani sikeraranyban, reakcioban ezt. Sokszor tobbet art vele az ember nehanyaknak, mint hasznal, s ugyanavval masok kezebe kulcsot ad az eletehez....
Nem vagy éppen rossz helyen, csak nem egészen így megy ez (legalábbis érzésem szerint)... Írom ezt úgy, hogy persze nem tudom, mi motivált igazából, mikor ezt a topikot nyitottad. Szóval én úgy gondolom, nem megy az úgy, hogy majd pikk-pakk megnyílik itt, egy topikban csak úgy valaki. Még anonim módom sem. Azért ezt gyakorló pszichológusként még akkor is sejtened kellene -szerintem- ha kevéske fórumozós tapasztalod van....na, persze, meglehet, nem is ez a célod. Mármint h itt nyíljanak ki. Akkor meg kicsit bénán adod elő magad.
