Historia de la América Latina.
A történelmi témákon felül az alábbi just for relax témák is elfogadottak:
-Brazíl-argentín foci
- Perui-bolíviai-ecuadori indián népzene
- Mexikói és venezuelai szappanoperák
- Venezuelai és paraguayi szépségkirálynő-választás (Maotai kedvéért).
- Kolumbia: erről az országról vajon mi jót lehet mondani?
Most futottam végig az egész topikot, és ezzel a"zsézéssel" kapcsolatban friss élményem van, mivel 4 hete jöttem haza Argentínából.
Igen, bizony, Buenos Aires-ben így beszélnek, de meglepő módon tudják szabályozni, és ha veled, mint külföldivel beszélnek, akkor igyekeznek visszaszorítani.
És a"II"-t, meg az "y"-t egyaránt "zsésítik". Annyi a különbség az "ll" kiejtése inkább "s"-szerű zs, az "y" meg simán zs.
A Talampaya az Talampazsa, a "yo me llamo" meg zsomezsámó, az esik az eső az zsueve.
Ez engem idegesített, mert portugálos beütésnek tűnik, az meg az én fülemnek ritka csúnya egy nyelv.
Egyéb érdekességek:
A WC feliratozása
Argentínában: caballeros/damas
Chilében: varónes/mujeres
Uruguayban: ellos/ellas
Argentína:
A kisadag kaja/pia: chica
Fiú/lány: pibe/piba vagy chabón/chabona
te: vos
"neked van": tenés (tienes helyett)
metró: subte
autóbusz: omnibus
jegy: boleto
gracias-ra a válasz nem "de nada", vagy efféle, hanem csak annyi, hogy bueno.
Ezt nagyon szépen írtad, nekem valóban nincs ilyen rendszerező-jellegű lexikális tudásom, sőt, valóban kontár vagyok a műfajban, dehár ezt írtam is. Csak beleböfögök a témába, mert nagyon vonzódom Dél-Amerikához.
Ettől függetlenül még nincs ellentét a Te és az én általam írtak között. Szóval tény, hogy hiányosak a történelmi ismereteim, de talán nem tévesek.
Nem is akartam vitatni, hogy van a spanyol királyi közigazgatási rendszerben gyökeredző alapja a jelenlegi államhatároknak, azonban ennek puszta ténye édeskevés szerintem azon okok vizsgálatánál, hogy mi okozza a mai széttagoltságot.
Közép-Amerikával, meg az Új Spanyolország alkirálysággal eleve nem foglalkoztam, mert arról végképp nincsenek ismereteim.
Hoppá, jut eszembe erről. Volt állítólag egy foci-háború (talán Salvador és Honduras között?), amiről nem sokat tudok. Esetleg ha valakinek van kedve és ideje, felvilágosíthatna, hogy mi volt ez, mikor volt, mert izgalmasnak hangzik a dolog, szóval röviden lejegyezhetné a háború történetét.
A függetlenségi háború (1810-1826) utolsó éveiben Simon Bolívar állítólag többször szorgalmazta az egyesítést, vagy legalábbis a konföderációt.
Az egyesítés legfőbb ellenfelei álítólag a déliek voltak, vagyis a mai argentínok elődei.
Persze északon is sok ellenfele volt Bolívar egyesítési programjának, pl. José Antonio Páez, a venezuelai llanerok caudilloja, aki kezdetben Bolívar harcostársa volt, de később egyre inkább szorgalmazta Venezuela kiválását Nagy-Kolumbiából.
Kedves Püspöksegéd!
Egy kissé hézagosak a történelmi ismereteid.
Az első spanyol alkirályság Új-spanyolország (Virreinato deNueva España ) volt, ezt 1535-ben szervezték meg. A második Peru (Virreinato del Perú), ami 1543-ban állt föl.
Ez a két alkirályság volt egészen a Bourbon-korszakig.
Természetesen ezek kisebb, kezelhetőbb egységekre lettek osztva, amik főkapitányságok (capitanía general), királyi audienciák (audiencia real) és kormányzóságok (gobierno) voltak.
Ebbe most nem mennék bele, hiszen a gyarmati spanyol közigazgatásról egész könyveket lehetne írni.
A Bourbon-korszakban (1715-1808) ismét fölértékelődött a gyarmatok szerepe, ezért korszerűsítették a gyarmati közigazgatást is. Először 1718-ban hozták létre az Új-Granada (Virreinato de Nueva Granada) alkirályságot, amely a mai Kolumbia és Venezuela területére terjedt ki. Ezt a státuszt azonban csak 1739-1740-ben véglegesítették. 1776-ban került létrehozásra a Rio de la Plata alkirályság, amely lényegében a mai Argentína, Uruguay és Paraguay területére terjedt ki. Létrehozásának egyik oka, hogy a portugálok Brazília felől dél felé próbáltak terjeszkedni a mai Uruguay területén.
A főkapitányságok pedig olyan egységek voltak, amelyek az alkirályságon belül bizonyos önállóságot élveztek.
Főkapitányság volt pl. Chile, Venezuela, Guatemala (beleértve az egész Közép-Amerikai földnyelvet Panamá kivételével) és Cuba.
A függetlenség kivívása (1808-1826) után valóban voltak kisebb-nagyobb határviták, emiatt több háború is kirobbant a XIX. században, sőt még a XX-ban is.
Ettől függetlenül az egyes államok lényegében a gyarmati közigazgatási egységek mentén szerveződtek meg.
Nézzük sorjában:
Méjico az egykori Virreinato deNueva España törzsterületeiből szerveződött.
Honduras, Guatemala, El Salvador, Nicaragua, Costa Rica: az egykori Guatemala főkapitányságból szerveződtek meg.
Panamá: Kolumbiából vált ki 1904-ben.
Venezuela: önálló főkapitányság volt a Nueva Granada alkirályságon belül.
Colombia: a Nueva Granada alkirályság nyugati részéből alakult ki.
Ecuador: lényegében megyezik az egykori Real Audiencia de Quito területével.
Peru: a Vireinato del Perú területéből az ún. Alsó-Peru (Bajo Perú) területe
Bolívia: az egykori perui alkirályságból kivált Felső-Peru (Alto Perú) területe
Chile: a kezdetektől fogva elkülönülten fejlődött, bár formailag a perui alkirálysághoz tartozott. A gyarmati korban önálló főkapitányság volt.
Argentína: az ún. La Plata alkirályság törzsterületeiből alakult ki, az 1830-1880 közötti időszakban pedig meghódították az addig indián kézen lévő pampákat (Pampas) és Patagóniát.
Paraguay: már az 1540-es évektől önálló kormányzóság működött itt Asunción székhellyel, bár formailag a perui, majd 1776-tól a La Plata alkirálysághoz tartozott.
Uruguay: a La Plata alkirálysághoz tartozott, a spanyol-portugál, majd argentín-brazíl versengés eredményeképp jött létre 1828-ban.
Azért némi gazdasági kapcsolatuk csak lehetett egymással a térségeknek, hiszen nagyon hosszú ideig La Plata tartomány például nem kapott a királytól önálló tengeri kereskedelmi jogot, azt csakis Limán keresztül bonyolíthatta le. Ez persze csupán a térképre tekintve is baromság volt, de azt eredményezte, hogy hosszú kereskedelmi "karavánok" ingáztak Peru és a La Plata között.
Másrészről Észak-Amerikában sem volt azért tökéletes az összhang, némi rivalizálás kimutatható volt a részek között, főként az Észak-Dél csetepatéra gondolok. Itt az iparosodott jenkik ledarálták a dél-amerikai típusú délieket, hasonló "leszámolásra" a délibb kontinensen nem kerülhetett sor, egyik önállósodott tartomány-csoport sem volt önmagában olyan erős, hogy a többit saját befolyási övezete alá hajtsa.
Ezen kívül azon töröm a fejem, lehet, hogy annak a körülménynek is van itt szerepe, hogy délen a legtöbb országban jelentős lakossági tényezők maradtak az indiánok. Míg Észak-Amerikában a fanatikus protestánsok meg nem alkuvó lelkesedéssel radírozták le a bennszülött lakosságot a térképről, Latin Amerikában a kezdeti kegyetlenkedések után inkább a megtérítés vált a katolikus missziók egyik legfontosabb feladatává. Ennek eredménye ma is látható: az USA-ban a kaszinójogaikat féltve őrző helyieket vadrezervátumokban mutogatják, míg délen - a La Plata országainak kivételével - mindenhol igen nagy arányú az indián lakosság. Ezen oknál fogva Dél-Amerikában nem volt olyan homogénnak tekinthető a lakosság, mint északon (olyan értelemben, hogy a fehér ember egyértelműen belakta az északi kontinenst és mindenhol többséget alkotott). Nyilván az ayamara egészen más nép, mint az araukán, avagy a kecsua és a a copi. Ezeket a különféle népeket csupán a spanyol hódítás és a nyelv általánossá tétele kötötte össze. Ennélfogva ami az USA-ban elkövetett genocídium miatt már nem merülhetett fel logikusan kérdésként, hogy ugyan már mi lényegi különbség lenne a wisconsini német, a bostoni ír és a louisianai francia között, mindannyian otthonról elhúzott fehér kalandorok, akik boldogan olvadnak bele egy születőben lévő kapitalista állam olvasztótégelyébe, az délen egészen máshogy festett, mivel megmaradt az őslakosság, akik nem mozdultak el helyükről, mindig is ott laktak ahol most. Ennélfogva talán nehezebb lett volna egy állammá szervezni a hófehér Uruguayt az indián többségű Bolíviával.
Persze ez csak egy elmélet, mindazonáltal igazából elcseszték az egészet, mert igazi nagyhatalom vált volna Latin Amerikából, ha mégis keresztülviszik az egyesítést. Most meg ott vannak ahol: az úgynevezett 3. világot gazdagítják. Nagy tragédia ez.
A helyzet annyiban volt másabb, hogy ezen térségeknek vagy nem voltak számottevő gazdasági kapcsolataik egymással, vagy egymás riválisai voltak...a függetlenségi mozgalom egyik kiváltó oka az volt, hogy a három nagyobb gazdasági egységet egyformán súlytotta az anyaország különféle hivatalainak monopóliuma, miközben az angolokkal való "csempész" kereskedelem sokkal nagyobb jövedelmet jelentett...ehhez jöttek a speciális vám és ipari rendeletek, amelyek kedveztek az anyaországi árubehozatalnak, a helyi iparosok rovására...ezen később persze az angolok és az amerikaiak sem kívántak változtatni...:-)
Paraguay azért is csípte a szomszédok szemét, mert egyedül akkora hadsereget állított fel, mint ők együttesen...az élén pedig dél-amerika "Napóleon"-ja állt...legalábbis a felesége szerint...:-)
A másik "sikertörténet" a tengerparttal rendelkező Bolívia...
Nem vagyok ugyan a téma nagy tudora, de úgy gondolom ennél azért bonyolultabb folyamat volt az állammá alakulás. Komoly háborúskodások jegyében telt ez el, és egyáltalán nem volt logikus, hogy úgy néz ki ma Dél-Amerika térképe, ahogy kinéz.
Először ugye egy nagy alkirályság volt, a Perui Alkirályság. Aztán leszakadt a La Platai Alkirályság a mai Argentínával, Chilével, Uruguay-jal és Paraguay-jal. Aztán különvált az Új-Granadai Alkirályság a mai Ecuadorral, Kolumbiával, Venezuelával és Panamával. Persze még maradt a spanyol fennhatóság, de így egyszerűbb volt kezelni a közigazgatási egységeket.
Mikor beindult a függetlenedési roham, akkor elsősorban ez a három alkirályság akart önálló ország lenni, és ez egy darabig így is lett, de éveken belül olyan széthúzás let úrrá az új államokon belül, hogy egyre inkább szakadoztak le a különféle országrészek. Persze durva polgárháborúk folytak.
Aztán az olyan fura országok, mint Uruguay például egy hatalmi vetélkedés ütközőzónájában alakult, nem teljesen saját akaratából, hanem a két nagy, Argentína és Brazília közti huzavona eredményeképpen. Néha bevonultak a brazilok, néha visszaszedték a gauchók, ez így folyt hosszú ideig, míg nem kitalálták, hogy hagyják a francba az egészet, inkább ne tartozzon sehova, legyen önálló ország. Ehhez előkapartak valami ex-argentín tábornokot, akinek a nevére már nem emlékszem, de Uruguayban szinte mindenhol van szobra, meg tér róla elnevezve, aki a szűkebb baráti társaságával együtt "megcsinálta" az Uruguayi Keleti Köztársaságot.
Paraguay is külön sztori, a XIX. század közepéig az egész térség gazdasági motorja volt, a legfejlettebb államnak számított, aztán ezt megelégelték a többiek, és a brazil-argentín-uruguayi antant nekiesett, és sikeresen szétverték. Lekapcsolták területeinek kb. 40%-át, a Nagy Chaco-t, meg Misiones-t az Iguazú vízeséssel együtt, így aztán a jövőre nézve jelentős idegenforgalmi bevételektől is elütötték.
Ennek ellenére Argentínában a mai napig ferde szemmel nézegetik mind Paraguay, mind Uruguay létezését, mélyen gyökeredző meggyőződésük ugyan, hogy ezen területek Argentína "kiszakított" részei, és nem kéne létezniük.
Északon sem volt hosszúéletű Új-Granada, hamar összakaptak a részek, leszakadt a keleti rész Venezuela néven, meg a déli Ecuadorként, Panamát meg az USA szakította le, kizárólag azzal a céllal, hogy csatornát építhessen, ami könnyebb egy névleges bábállamban, mint a harcias Kolumbiában.
Szóval szerintem az össze-nem-fogás és a széthúzás korszakalkotó nagy eredménye, hogy nem jött létre a Dél-Amerikai Egyesült Államok, hiszen a helyzet nem volt sokkal másabb, mint északon. Igazából magukat okolhatják.
A mai latin-amerikai államhatárok kialakulásánál a gyarmati közigazgatási határok voltak a meghatározók, persze utólag is módosultak némelyest a határok a függetlenség kivívása után.
Alapvetően az egykori főkapitányságok (capitanías generales), kormányzóságok (gobernaduras) és az audenciák (audiencias) helyén alakultak ki a mai önálló államok.
Létezett pl. venezuelai, chilei, guatemalai, kubai stb. főkapitányság, Banda Oriental de la Plata kormányzóság (ma Uruguay) és Audiencia de Quito (ma Ecuador).
Peru a perui alkirályság (Virreinato del Perú) magterületéből alakult ki, míg Bolívia az egykori Felső-Peruból.
Sziasztok, beleolvasgattam a topicban, sokat megtudtam.
Nem igazán ismerem Latin-Amerika történelmét, az a kérdés azonban már többször felmerült bennem, hogy milyen rendező elv alapján jöttek létre a különböző latin-amerikai spanyol nyelvű államok. Miért nem egy egységes nagy állam alakult ki.
Olvastam itt spanyol alkirályságról, talán ezek a mai államok elődei?
A XVI és XIX század között létrejött az adott területhez szorosan kötődő "nemzettudat", ami alapján már a különböző államok kialakultak?
Vagy teljesen szubjektív tényezők hatottak (pl. egymással civakodó kiskirályok)?
A bolíviai elnök, Juan Evo Morales Ayma (1959) több dologról is nevezetes.
Az első, hogy aymará (ajmara)indián, őslakos első alkalommal tölti be a köztársasági elnöki posztot Bolíviában.
Másodszor, hogy Castrot példaképének tartja, bár kommunistának éppenséggel nem kommunista. Bolívia az ő vezetése alatt máris lépéseket tett az ország szénhidrogénvagyonának államosítására, kiváltva a jenkik és a nemzetközi nagytőke rosszallását. Markáns képviselője a baloldali dél-amerikai politikai vezetőnek.
Harmadszor pedig, hogy azzal kezdte országlást, hogy jelentősen csökkentette a magasrangú állami tisztviselők fizetését, többek között a sajátját is.
azért nem kedveltem, AHOGY legyőzték a magyarokat 78-ban.
Egyébként Maradona olyan egyéniség volt a pályán, ami még latinamerikában is évtizedenként, ha egy van. A mostanit úgy hívják Ronaldinho és talán az argentin Tevez is kinövi magát hasonló szintre.
Azért Chávezre ráaggatni a kommunista jelzőt nem akkora baklövés:) Mondjuk úgy, speciálisan latin szélsőbalos politikája az egységsugarú hírolvasó számára ugyanaz, mint a kommunista ideológia, és azér valljuk be, nem kevés az átfedés...
További érdekessége volt még a bécsi csúcsnak, hogy a latin-amerikai vezetők egy része nyíltan kiállt a szociális, egészségügyi és közoktatási vívmányok megőrzése és továbbfejlesztése mellett, amikor a Bush-kormány és csatlósai nyíltan a neoliberális gazdasági és társadalmi modellt akarják ráerőltetni az egész világra.
Emiatt a venezuelai Hugo Chávez és a bolíviai Evo Morales is megkapta már a nem túl hízelgő "kommunista" jelzőt a jenkiktől.
ne mondd, hogy az akkora baj:) Pusztán a spanyol kultúra terjesztésében vállalunk szerepet az olvtársakkal:) Kötelezővé kellene tenni, hogy minden új hozzászóló egy spanyol recept beírása után szólhat csak hozzá:)
az auszik kiverték őket az interkontinentális selejtezőben, s így nem lesznek ott most németben. egyébként focitörténelem is része a topicban? Nekem az argentinok a kedvenceim a kontinensről. Hála a Maradonának ( a Pasarella félét annyira nem kedveltem a 78-as vb miatt).
