Bocs, hogy nem válaszoltam, de nem megy a freemail :( De itt elérhető vagyok :) Ha már újra meg tudom nézni a leveleimet, akkor azzzzonnal válaszolok, oks?
Ha olvastad a Mérgező szülők könyvet, akkor tudod,hogy az írónő terápiás célból javasolja. Mivel személyesen úgy érzem, nem tudnám elmondani mindezt, ezért gondoltam a levélre. Majd megbeszélem a pszichoval, ő mit gondol róla (ismeri a könyvet). Szóval nem miattuk, hanem magam miatt szeretném ezt a lépést megtenni. Szerintem ez fontos különbség. Viszont az, hogy a család még néhány tagjának el szeretném küldeni - a férjem miatt van... Eddig a háttérből asszisztáltak a sok szörnyűséghez, amit az anyja művelt vele, és felelősség szeretném tenni őket is azért, hogy a férjem most ilyen állapotban van. Az, hogy felismerte, mi történt - a gyógyulás jele. Ha most a család megint az anyja mellé áll, visszarántják oda, ahol kezdte. Nem akarok neki rosszat. Szerettem őt...
A vasárnapi találkozás után nem hiszem, hogy a férjem bántani akarna. Tisztáztam vele, hogy nem kívánok semmilyen kapcsolatot fenntartani sem vele, sem a beteg családjával. Először értetlenül nézett, megkérdezte, hogy csinálja?! Mondtam neki, ez az ő dolga, oldja meg... Ha az anyja hívna - egyszerűen letenném. Oda jönni meg szerintem nem mer. Nem fogok menekülni előlük. Akkor megint ők befolyásolnák az életemet. A lakás gyönyörű és szép helyen van, jó a közlekedés. Miért válnék meg tőle? Nem azzal törlöm szerintem ki őket az életemből, hogy elbújok. Vannak közös barátaink. Ha akar, akkor is megtalál, meg tudja a számom.... Már nem félek tőlük, tudod? Mert találkoztam valakivel, aki most már tud vigyázni rám. Magammal...
Szerintem jó úton haladsz, és azzal, hogy a szó szoros értelmében kitetted a férjed szűrét, a legnehezebb első lépésen (mérföldkövön) túl vagy. Innentől már csak könnyebb lehet!
A levélírással kapcsolatban nekem az jutott eszembe, hogy ezt a bosszúvágy, a fortyogó harag diktálja - amely gyakran rossz tanácsadó. Számtalan - nem a topikba vágó - helyzet volt, amikor én is fogalmazgattam magamban ilyen leveleket, de a végső elhatározásom az volt, hogy nem küldöm el a címzettnek. Miért?
Hogy ő azt érezze: még annyira sem méltatom, még annyit sem ér nekem, hogy három papírlapot, és egy délutánt rászánjak! Akire én ilyen komolyan haragszom, aki ennyi rosszat tett ellenem, azzal végérvényesen meg akarom szakítani a kapcsolatot, semmilyen "elvarratlan szálat" nem akarok magam után hagyni, amibe belekapaszkodhat (felveheti a fonalat), és újra elkezdhet zaklatni! Az ilyeneket totálisan ki kell törölni az életedből, ha én lennék a helyedben, a válás és az anyagiak lerendezése után minden elérhetőségemet (e-mail cím, telefonszám, stb.) megváltoztatnám, hogy véletlenül se tudjanak utolérni (se a volt férj, se a mama), amit meg már ismernek (saját szülők/testvér, munkahely, barátok), ott is letagadtatnám magam. Én még a lakással is azt csinálnám, hogy fél éven belül elcserélném másikra, mert ugye ezt a címet ismeri a férjed...
U.i.: privátot küldtem a freemail-edre (kb. egy hete).
Már nem azért szeretnék levelt írni, hogy jobb belátásra bírjam anyóspartást. Szomorúan bár, de lemondtam már a lelki üdvének megmentéséről. Csak ki akarom adni a dühömet. És szeretném, ha tudná, hogy tudom, hogy amit tett, és mélységesen megvetem és már nincs hatalma felettem, és egy lerobbant, megkeseredett, önző vénasszonynak tartom, akit kis jóindulattal sem lehet anyának nevezni, és nem csoda, hogy minden pasi, aki megkörnyékezte fejvesztve menekült (ezt a fia mondta, én csak idézni fogom :)). És azért szeretném elküldeni a családnak, hogy őket is szembesítsem azzal, hogy az elmúlt 30 évben végigasszisztálták mindezt, és szégyelljék magukat.
Régebben írtam levelet, ha gondom volt, ez az exnél nem működött, a férjemnél meg szerencsére nincs rá szükség. Viszont megvan az a hatalmas előnye, hogy te rendezetten, összeszedetten megfogalmazod, mi az, ami bánt, és ha a másik nem reagál rá érdemben, akkor innentől kezdve már nem a te problémád, megkezdheted a leépítését. Nekem különben egy ennél jóval drasztikusabb módszer jön be: Ha valaki annyira kiakaszt, hogy nem tudok túllépni a helyzeten (ez egyébként igen ritkán fordul elő), akkor fogok egy homokzsákot, némi meditáció után odaképzelem a helyébe a bosszantó egyedet, és egy bottal úgy eltángálom, hogy belefájdul a karom. Ezzel a probléma megoldottnak minősül. :-)
A levéllel kapcsolatban csak annyit: én is gondolkodom néha ilyeneken, de aztán mindig lebeszélem magam róla. Először is,még hosszú az út az ügy végéig. Még a végén ezt is ellenem fordítaná (persze a fia fejében véghez vitt agymosásra gondolok, és nem a bíróságra). Egyébként meg úgysem értené, hogy mit is akarok, mert ad egy: szerintem nem tud értelmezve olvasni, ad kettő: annyira el van telve önnön tökéletességétől, hogy egy szavam sem tudná gondolkodásra késztetni.
Persze gondolok néha arra is, hogy majd egyszer (mikor az ügy már végleg lezárult, és idejétmúlt lesz - már ha megérem ezt az állapotot), mikor már szüksége lenne segítőkész, normális emberekre maga körül, akkor elmegyek hozzá, és elmondok neki mindent - fejére olvasom mindazt a mocsok, önző, taposó, érzéketlen dolgot, amit mi kaptunk tőle, és rávilágítok a fejében arra, hogy mennyivel jobb lenne neki, ha időben megállt volna, mert akkor lenne mellette valaki akkor is, amikor szüksége van rá.
No, így visszaolvasva, nem piskóta amit leírtam, de remélem, azért kijön belőle, hogy mit is akartam mondani.
Regacs szia! A levél nem rossz ötlet ha neked ez segít. Az időponttal várd meg a válás végét nehogy olajat önts a tűzre. A mérgező szülők nagyon tetszett. Arra rájöttem olvasás közben a házastárs szülei is képesek annyira mérgezni mint a saját szülők.
Áve!: Bocs a késői válaszért, de elkapott valami fránya vírus és ledöntött a lábamról izmos másfél napra, mert azért megmutattam neki, hogy ki az erősebb :) Szóval a másik könyv: Patricia Evans (asszem így írják): Szavakkal verve... Én a Libriben vettem. A dokival használtuk is a könyvet, alá kellett húznom, ami ismerős, vagy megtörtént velem. Hááát, egyszerűbb lett volna azt aláhúzni, ami nem... Ami nagyon klassz benne: van egy rész a gyógyulásról, meg a hatásos válaszokról az erőszakra. Nekem ez most sokat segít, lévén csücsülök a válás közepén.
Tegnap volt az első egyeztetés a férjemmel. Kicsit paráztam tőle, DE: azt mondta, hogy a dokija rávilágította, hogy az anyjának van szerepe a válásunkban, illetve a kettőjük kapcsolatának, de ő sajnos ezen nem tud változtatni, és bocsánatot kér tőlem. Mondtam neki, hogy az, hogy az utolsó egy hónapban fizikailag és érzelmileg is bántalmazott olyan dolog, amit én nem tudok megbocsátani. Elsírta magát. Komolyan mondom, még sajnálom is. De nagyon tartottam magam. Kértem, hogy vigye el a cuccait a lakásomból (most már mondhatom, mert eladja nekem :)), mire ő, hogy nem hozott táskát. Mondtam, hogy nem gond, én már összepakoltam. Szomorú látvány volt, amikor "életem szerelme" kisírt szemekkel, lehajtott fejjel, megpakolva, mint egy málhás ló oda akart hajolni, hogy megcsókolja, én meg kértem, hogy ezt mellőzze, majd becsuktam mögötte az ajtót. Azt hiszem túl vagyok az egészen - már, ami őt illeti. Anyósomnak szeretnék írni egy levelet, amit elküldök a család többi tagjának is. Muszáj elmondanom neki is, ami bennem van! Szerintem jót fog tenni. Azok után, hogy tegnap minden kijött belőlem, végre nyugodtan aludtam :) Semmi rémálom az Elm utcában :) Mit gondoltok a levél dologról? Csinált már valaki ilyet?
Alkalmazkodás mindkét fél részéről. Ez lenne a normális!
Azonban, ha mindig csak az egyik alkalmazkodik, akkor egy idő után az már nem alkalmazkodás, hanem megalkuvás. No, itt a vége. Itt kell, hogy vége legyen.
Azért sajnos ő sem tökéletes, alapvetően még nálam is rendetlenebb, széthagyja a zoknijait, két éve készül a kert rendbetételére (de szerintem ha nem tör ki belőlem az anyasárkány, még az idén se lesz belőle semmi :-) ), és szórja a pénzt. Ja, és ha nem rólam vagy a lányáról van szó, akkor egy kicsit egocentrikus is. :-))) Viszont ezzel együtt érdemes megtartani ;-), mert ha nem is hibátlan, azért nekem abszolút megfelel, és a lány is imádja. ;-)))
Félretéve a tréfát, folyamatosan dolgozunk azért, hogy ilyen jól meglegyünk. De ez csak úgy működhet, hogy mindketten odafigyelünk a másikra. A jelszó: kölcsönösség. Ha ez nincs meg valahol, akkor szvsz annak a félnek, aki állandóan lemond, előbb-utóbb nagyon elege lesz - teljes joggal. Ezért is tartom jónak az együttélést házasság előtt: folyamatosan nem lehet színlelni, becsapni a másikat, mindenki felkészülhet, mire számítson, és ha nem tetszik, lelkileg-anyagilag megterhelő procedúra nélkül ki lehet lépni. Hogy az általam igen tisztelt Fekete István idézzem (csak többé-kevésbé pontosan): 'Az ember fejest ugrik a házasság rózsatengerébe. A tövisek később jelentkeznek.'
Megint ráéreztél. Sajnos egy éve mikor megszületett a kicsi fiam eltávozott a gyerekorvosunk. Nagyon nehéz volt dönteni, de most megtaláltam a megfelelő orvost. 13 éve ismertem a tündéri doktor néninket, még a párom is megkönnyezte hirtelen halálát. Nehéz döntés volt, remélem nem bánom meg. Nem tömi a gyerekeket fölöslegesen gyógyszerekkel. Kap antibiotikumot a kicsi manóm, c-vitamint és lándzsás útifüvet és persze sok folyadékot. A gyógyszerek mellett szerintem ugyanolyan fontos a szeretet, gondoskodás és a kettő együtt szükséges a gyors gyógyuláshoz.
Igen, borzalmas látni ahogy szenved szegény minden egyes köhögésnél. A barátnőm szokta mondani a gyerekeinek „Anya úgy átvenni a betegséget csak ne szenvednétek”. Valahogy én is így vagyok vele. Remélem számít hogy még mindig szopik.
Regasc sikerült visszaolvasnom nem te, hanem Bordür ajánlotta a könyvet. Zöldy Pál Egy férfi útja címmel. Sajnos nem találom sehol és így nem tudom megrendelni.
Szia Gézoo! Köszönöm érdeklődésed. Pici lányom meggyógyult, kicsi fiam sajnos még nem. kicsi virágom még mindig csúnyán köhög, de legalább nem lázas és a köhögése sem annyira ugató. Holnap megyünk vissza az orvoshoz. Ti hogy vagytok? Pici fiad?
Sziasztok! Regacs megrendeltem a „Mérgező szülők” című könyvet mert a könyvesboltban még mindig nem tudták beszerezni. Ajánlottál még egy könyvet csak elfelejtettem a címét. Kérlek add meg újra. Köszönöm
Amennyiben a férjed tényleg hús-vér ember, és mindazokkal a tulajdonságokkal bír, amit felsoroltál, akkor irigylésre méltó helyzetben vagy. Az ilyen férfi, mint a fehér holló. Vigyázz rá! És örülök, hogy hallhattam felőle. Sok boldogságot kívánok!
Nem. Csak valahogy eddig nem tűnt fel, milyen sokan tartják még ma is természetesnek, hogy a háztartás női munka, függetlenül a nő munkahelyén nyújtott teljesítményétől. És nem értem, miért adják be felvilágosult, tanult nők is a derekukat ennek a "cseppet" elavult felfogásnak.
Lehidaltam itt a körkérdéseken. Nálunk az Ember főz (lelkesebben, mint én), bevásárol, vasal, ha nagyon el vagyok havazva még takarít és mosogat is (nem hibátlanul ugyan, de értékelem a jószándékot, csak a mosógéphez nem nyúlhat ;-) ), és ragaszkodik hozzá, hogy ha itthon van, akkor ő gondozza a gyereket. Mivel mindketten fő- és másodállásban dolgozunk, én pluszban főiskolára járok, és mindehhez a lányunk 8 hónapos, szóba se jött nálunk a "háztartás női munka" című lemez. (Szerintem egyébként ahol mindketten dolgoznak, ott úgy korrekt, hogy egyformán vegyék ki a részüket az otthoni melóból, és jó, ha erről is hasonlóak az elképzelések.) Aztán eszembe jutott, hogy az exférjem bezzeg csak tehénkedett a lakásban, míg én a megélhetésünk után rohangáltam. Neki négyórás munkája volt a könyvtárban, én tanítottam délelőtt hivatalosan, délután feketén, de egy szalmaszálat nem tett volna keresztbe. Vagyis időben váltam el. :-) Regacs, a legutóbbi kérdésedre: amióta gyerekünk van, nagyon szeretném, hogy itthon maradhassak eltartottként. :-((( (Az előző zárójeles kiegészítése: akkor persze más a leányzó fekvése, akit eltartanak, azé a ház körüli meló.)
Boldog lennék, ha már az ünneplést szervezhetném, de attól félek, hogy még öregszünk pár évet, mire eljön a napja.
Az én kis "szeretteim" száját szerintem akkor sem lehetne befogni, ha egy elefántot ültetnék a tátogóikra, de mivel ők hazudoznak, vádaskodnak csupán, azt is unintelligens módon, így nyugodt vagyok afelől, hogy ki a hitelesebb. Az igazságot nem tudom többféleképpen előadni, így bele sem keveredhetek. Nem így a másik fél.
Az, hogy mocskolódnak, és hogy kinek mit kiabálnak rólam, igazán nem tud meghatni, mert magukról állítják ki a szegénységi bizonyítványt.
Mellettem még mindenki ott áll, aki barát volt, az barát is maradt. Érdekes, mellettük már szinte senki sincs. Ha ez nekik öröm, hát csak csinálják.
Azt mondom erre: "Ez legyen számukra a legnagyobb öröm az életben. Több se!"
Egyetértek Tyo-val, én is tartok a mocskolódástól. Mindenesetre én már jó előre tisztáztam a férjemmel, hogy ha bármilyen hazugság elhagyja a száját, kiteregetem az egész sztorit az összes szaftos részlettel együtt, de ha csendben megegyezünk, akkor hallgatok. A nagyvezír a cégüknél ügyfelem. Nem kockáztat. Talán nem ez a legúribb megoldás, de hallottam én már vissza az elmúlt 3 hónapban olyan dolgokat barátoktól, hogy dobtam egy hátast...
Nálunk a másik gond az lesz, hogy a válás anyagilag visszadobja őt az egyetemista szintjére. Mindezt úgy, hogy tisztességesen kifizetem, csak hát annyi hitelt vett fel, meg szocpol + ..., hogy rosszul jár... Ebből tuti harc lesz, lévén "kissé" anyagiasak...
Az ügyvédem szerint ezen ne agyaljak. A férjem kezdte, most viselje a következményeit. Azért nálam kicsit cizelláltabb a dolog...
Tyo! Te nem tudnád valamivel visszatartani? Ja, mivel anyósom vezírét is ismerem :), azt is "tisztába raktam". Ott is nagy lesz a hallgatás...
Ha vége lesz, megünnepeljük?
pusszancs, most asszem inkább csinálok egy rövid napot, és sétálok egyet a napsütésben :)
Az új párválasztásról, azt kellene mondanom Neked is amit Regacsnak mondtam..
Nem mindenki a rossz. Vannak rosszak és vannak jónak látszók, de köztük ott vannak a jók is... Csak nyisd ki a szemed. Ne gyanakvó légy, hanem figyelmes.
Meglátszanak a kölönbségek. És neked is jól jönne egy biztos háttér a harchoz..
(3D-s szemüveggel nézendő)
